Szent Pál címkéhez tartozó bejegyzések

Négy szarvas

[1] כְּאַיָּל, תַּעֲרֹג עַל-אֲפִיקֵי-מָיִם–    כֵּן נַפְשִׁי תַעֲרֹג אֵלֶיךָ אֱלֹהִים
Kail terg el apiki mim – ken nepfi terg alik alhim.

quemadmodum desiderat cervus ad fontes aquarum ita desiderat anima mea ad te Deus[2]

Sicut cervus desiderat ad fontes aquarum, ita desiderat anima mea ad te Deus.[3]

Mint a szarvas kivánkozik a folyóvizekre, úgy kivánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!

Zsolt.42:2[4]

A zsoltárszámozások eltéréseinek okát már érintettük. A héber eredetit tartjuk meg, melyet Károli (1529? – 1591) is átvett. Láttunk már példát olyan igehelyre, melynek a zenetörténetben nincs kiterjedt hagyománya, és sokkal többet, mely mély nyomot hagyott abban. Ez utóbbiak közé tartozik az idézett Dávid (Kr.e. 1040? – 970)-zsoltár, de bizonyosra veszik, hogy a 10. versben emlegetett ellenség (Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt?) Asszíria vagy Babilon, tehát a tényleges szerző nem Dávid.[5] A második idézet Szent Jeromos (347? – 420?) Vulgatájából való, a harmadik viszont azt mutatja, hogy az órómai pszaltérium (azaz a Karoling-kor előttről származó hagyományos római zsoltároskönyv[6]) kissé eltérő megszövegezést alkalmaz. Szent Beda Venerabilis (672 – 735) is erre a szövegre támaszkodik bibliamagyarázatában[7], és a zenei feldolgozások is inkább ehhez nyúlnak a barokkot megelőző korokban.
A zsidó ünnepkörben a zsoltár eléneklése az őszi nagyünnepek sorába tartozó nyolc napos sátoros ünnep (szukkót)[8] része.[9] A katolikus hagyomány a zsoltárt húsvét vigíliájához, a Feltámadás első ünnepléséhez köti.[10]
És hogy mi magyarázza a szarvas költői képét? A doctor gratiae (a kegyelem doktora), Szent Ágoston (354 – 430) nyomán egy másik egyháztanító, a jezsuita Bellarmin Szent Róbert bíboros (1542 – 1621) ezt „négyszeres okkal” támasztja alá. A szarvas mint a kígyók esküdt ellensége eleve jó hírnévnek örvend, másfelől a legmagasabb ormokra hág, ha vadász üldözi, továbbá természetes ösztönből magára veszi Pál apostol (5? – 67) intelmét a galatákhoz írt levél 6. verséből (egymás terhét hordozzátok)[11], és melegszívűen segíti bajba jutott vagy kifáradt társait. Mindeközben azonban maga is kimerül, és szomját óriási mennyiségű forrásvízzel csillapítja.
Nincs azonban az a kegyes magyarázat, amely számot tudna adni a zsoltár folytatásának szépségéről a zeneirodalomban. A számos példa közül négyet vizsgálunk meg közelebbről.  Bővebben…

Reklámok

Samosatai Pál és a paultyánok

A III. században élt Samosatai Pál antiókiai püspökről már írtunk, amikor a homousion történetét tekintettük át: az (első) Antiókiai Zsinat 266-ban lezárult szakaszában elítélte azt a módot, ahogy Samosatai Pál a homousionról mint az Atya és Fiú kapcsolatáról írt. Alexandriai Szent Atanáz (298? – 373) és a három „kappadókiai atya” egyike, Kaisareai Nagy Szent Vazul (329? – 379), azaz az ortodoxia oszlopai nagy hangsúllyal magyarázzák később, hogy a zsinat nem magát a homousiont, az „egylényegűséget” ítélte el, hanem annak felfogását, azaz a homousiont mint elvet, melyből az Atya és a Fiú ered, illetve ami kettejük közt megoszlik.[1] Amint a zsinat lefolyásáról a korban közeli nagy eretnek-szakértő, Theodoretos (393? –458?) kyrrhosi püspök beszámol, Samosatai Pál hamis ígéreteivel többször is elkábítja az elnöklő Szent Firmilianos († 269?) kaisareai püspököt és a tanácskozás többi vezetőjét, ám végül elítélik a visszaesőt: leteszik püspöki katedrájáról.[2]

Aurelianus (215? – 275) 274-75-ben

A kései utókor azonban gyanakodni kezd: nem formális az egész eljárás? Samosatai Pál az ambiciózus Zenóbia királynő (240 – 275?) bizalmát élvezi, haja szála sem görbül és hivatalát zavartalanul tovább folytatja. Ám amikor Zenóbia nagy ellenfele, Aurelianus római császár 272-ben legyőzi a királynőt, érvényesítik a zsinati határozatot.[3] A gyanú, hogy az udvarnál biztos pozíciójú Samosatai Pál ellen a vizsgálat merő formalitás, erősbödik, amikor később, mikor Samosatai Pál már szabad prédája az eretnekvadászoknak, sokkal érdekesebb tanaira derül fény. Bővebben…

A kegyelem fedelei, trónusai és autói

A frigyláda elkészítésének leírásakor az Exodusban ezt olvassuk:

Csinálj fedelet is tiszta aranyból: harmadfél sing hosszút, és másfél sing széleset.
2Móz 25:17[1]

A frigyláda arany fedelére használt eredeti héber szó a כַּפֹּ֫רֶת, kapporet. Ennek közvetlen eredete a כָּפַר, kafar, „fedél” szó, melynek szó szerinti jelentése azonban „megtisztít”. Itt nem a bűntől szabadulásról mint annak lefedéséről van szó, mint a katolikus népénekben (rút bűneinket jóságoddal född be). Az engesztelés napján, azaz jom kippurkor a főpap erre az arany fedélre hintette az áldozati állat vérét. Mint a nagy német orientalista, Paul Anton de Lagarde (1827 – 1891) rámutat, az arabban hasonló módon a كَفَرَتْ, kaffarat szó szintén „fedelet” jelent, ám itt a szó további fejlődése nem a megtisztítás felé kanyarodott, hanem a megtisztításra váró személy felé, így alakult ki a كافر, kafir, azaz „kaffer”, „hitetlen”, amivel már volt alkalmunk foglalkozni. A Septuaginta a ἱλαστήριον, hilasterion, „az engesztelés eszköze” szót alkalmazza, amelyről az V-VI. században élt görög grammatikus, Alexandriai Hesykhios közli, „a megtisztulás eszköze” értelemben használták.[2] Ennek latin megfelelőjét, a propitiatoriumot alkalmazza a Vulgata.[3] Tiszta sor – mondhatnánk. Ám Luther Márton (1483 – 1546) értelmezése sajátos fordulatot visz a fogalom további fejlődésébe. Bővebben…

Hány lelkünk van?

1-mica

Mića: A lélek mélye

Mielőtt szóeredeti vizsgálatokra térnénk (a közeli napokban), fontos elvi kérdést kell tisztáznunk, azt, hogy hány lelkünk van. Nem az okozza itt a problémát, hogy méltatlan porhüvelyünk esetleg (fordított metempszichózissal) átjáró háza lenne egymást követő lelkeknek. Kétféle lélekről beszélnek már évszázadokkal a kereszténység előtti görög filozófusok is, és ennek felismerhetők a nyomai az Újszövetségben is. Bővebben…

Napfivér, Holdnővér: búcsú a ptolemaidáktól

Többször is foglalkoztunk Nagy Sándor (Kr.e. 356 – 323) hadvezérének, a későbbi I. Ptolemaios Soternek („Megváltó”, Kr.e. 367 – 282) egyiptomi rezidenciájú, Egyiptom területét sokszor túllépő dinasztiájával, így talán nem érdektelen áttekintenünk a ptolemaidák végső felszívódását, eltűnését a történelemből. Bővebben…

A méreg históriája, szövevényekkel

1 Medea

Sandys (1829 – 1904): Medea (1866-8)

Méreg” szavunk eredete homályba vész. Az egyik elmélet szerint alán őse lehetett, mely tükröződhet az oszét marg, „méreg” és az újperzsa مرگ, marg, „halál” szavakban, ám a hangrendi váltás túl ritka a nyelvfejlődésben ahhoz, hogy ezt biztos alapnak lehetne tekinteni. A másik elmélet szerint ősi finnugor hatásról van szó, a myrkky például finnül: „méreg”.[1] A szó egyes idegen változatainak történeteit nagyobb biztonsággal tárták fel, érdemes egy rövid pillantást vetni rájuk. Bővebben…