Augustus címkéhez tartozó bejegyzések

Hősiesülés: az ifjabb Cato

Az öngyilkosságot egyformán a legnagyobb gyávaságnak és a legnagyobb bátorságnak tartják, a legnagyobb erénynek és a legnagyobb bűnnek. Cato szóban és tettben magasztalta.

Kosztolányi (1885 – 1936): „Az öngyilkos”. Pesti Hírlap, 1933[1]

(A magáról rendszerint diszkréten hallgató Kosztolányi halálos betegségének első tünetei hónapokkal az öngyilkosságról frivolan szóló cikke előtt jelentkeztek. Talán a mélyben, a tudat alatt benne is megfordulhatott a gondolat, bár a kegyetlen küzdelmet végigvitte.[2])

Utica Tuniszban

A Julius Caesar (Kr.e. 100 – 44) ellen Libyán át felvonuló ifjabb Catóval (Kr.e. 95 – Kr.e. 46) mint az ott honos amfiszbéna életmódjának klasszikus megfigyelőjével már találkoztunk. A nagy római polgárháborúban Pompeius (Kr.e. 106 – 48) oldalán állt, és nem vitás, hogy az a szilárdság, amelyet Pompeius halála után tanúsított Caesar ambíciói ellen, római jellemre vall. Megerősítette pozícióit a karthágói Uticában (világosan felismerve, hogy Rómába nem teheti a lábát), és nem hódolt be a győztesnek. Kétségtelen ugyanakkor, hogy életében nem annyira tartásáról, mint „nagy természetéről” volt nevezetes (erről bökversek maradtak fenn), és semmiféle olyan színezete nem volt szembenállásának Julius Caesarral fennálló konfliktusukban, hogy kettejük közül ő lett volna a nép szabadságának oltalmazója az egyeduralkodói hatalomra törő ellenfelével szemben. Julius Caesar nem értette ifjabb Cato viselkedését, amikor felvonult Utica ellen. A város ura ugyanis se nem oldott kereket, se a védekezés jeleiről nem adott jelet. Caesar kapott hírt azonban másról: Bővebben…

Halak belső élete

Und als der Koch den Fisch zertheilet,
Kommt er bestürzt herbeigeeilet
Und ruft mit hocherstauntem Blick:
”Sieh, Herr, den Ring, den du getragen,
Ihn fand ich in des Fisches Magen,
O, ohne Grenzen ist dein Glück!”

Schiller (1759 – 1805): Der Ring des Polykrates (1798)

S a szakács, hogy felhasította
a halat, riadtan futott a
trónhoz, kiáltva boldogan:
„Nézd, uram, gyűrűd megtaláltam,
benne volt a nagy hal hasában,
óh, szerencséd határtalan!”

Polükrates gyűrűje. Szabó Lőrinc (1900 – 1957) fordítása[1]

Samos

A Kr.e. VI. századi perzsa belvillongások a birodalom határvidékén is kaotikus viszonyokat teremtettek. Az érdekszférában feléledtek a hatalom szerelmeseinek ambíciói. Bővebben…

Kis tavaszi adoleszkálás

Amikor az adoleszcens, még patinásabb magyar szóval adoleszkáló vagy pubertás, azaz serdülő (angolul: adolescent) ifjú, vizsgáit sikeresen letéve, a felnőttek (angolul adults) osztályába lép, esetleg elgondolkodik rajta, az adultérium, vagyis házasságtörés a felnőtté válással áll-e valamiképpen predesztináns kapcsolatban. Meg kell nyugtassuk: nem. A hosszabb válasz kicsit összetettebb lesz. Bővebben…

A kőris bogara

S hogy ne csak a szemnek legyen meg a gyönyörűsége, az egész tájképet elárasztotta valami langyos, gyomorkeverő bűz, amiből az ember válogathatta, hogy gázillat-e, vagy mocsárlég, talán keverve a ganajlé ammongőzével, nagy járulékaival a kábító kőrisbogár-szagnak, s a szömörce méregpárájának.

Jókai (1825 – 1904): A kiskirályok. I. A pontaligeti park szigete[1]

Gub Jenő (1929 – 2013) a düh-, dühü- vagy kőrisbogárról megjegyzi:

A Sóvidéken mindenütt jól ismerik, a népi gyógyászatban régóta felhasználják. Veszettség ellen Szent György (ápr. 24.) és pünkösd napja között kőrisbogarat szedtek, kovászba rezet reszeltek, beletették a bogarat, összegyúrták, s ebből mindennap ettek. A megszárított és összetört bogarat puliszkába is teszik, s a pásztorkutyákkal megetetik, de a pásztorok is esznek belőle.

A düh- és dühübogár társnevek a veszettségi dühre utalnak.[2]

kőrisbogár kőrislevélen

Bővebben…

Pamacsosszövők további küzdelme a létért

Mostani életünk tündöklő megjelenésű, de csak ingatag elmék csodálják; a bölcs szellem nem tekint rá hódolattal. Róma most gonosz csábításokkal kísért téged, és jaj, Róma még az erősöket is el tudja csábítani.

Nolai Szent Paulinus (353? – 431) levele Licentiushoz[1]

Ha a mai kisebb feljegyzésünk a szokásosnál is bozótosabbnak hat, azt nem a világ önmagában is bozótos felépítése okozza, hanem tudatos ármányunk, amely a kultúrtörténet szép pillanatait is képes összezilálni csak azért, hogy ezzel elérje a közölhetőséghez elengedhetetlen minimális bonyolultságot. Bővebben…

Betonikusok

1 Stachys

orvosi vagy hasznos tisztesfű (bal) – sárga tisztesfű

Augustus császár (Kr.e. 63 – Kr.u. 14) híres orvosával, Antonios Musasszal már találkoztunk. Sokáig neki tulajdonítottak egy De herba vettonica liber (A betonikáról szóló könyv) című értekezést, de a szkeptikus utókor későbbi szerző, az érthető módon Ál-Antonius Musasnak nevezett író művének tekinti.[1] A mindenesetre szép pályát futott be, a középkorig becsben tartották.[2]

2 betonika

illusztráció Ál-Antonios Musas értekezéséhez

Bővebben…

A manszanilyafa és kigőzölgései

The poisonous manchineel was observed, a drop of whose milky juice will burn the flesh like vitriol.

Ballou (1820 – 1895): Due South or Cuba Past and Present[1]

Megfigyelték a mérgező manszanilyafát, mely tejszerű nedvének egyetlen cseppje is vitriolként égeti a bőrt.

Egyenest Délnek, avagy Kuba egykor és ma

1 manchineel

manszanilyafa

Második útján Columbus (1451 – 1506) felpanaszolta a karibi térségben, hogy számos veszélyes gyümölcsre bukkantak, melyeket emberei meggondolatlanul megkóstoltak, de alig ért nyelvük a gyümölcshöz, szájuk, arcuk megduzzadt tőle, belázasodtak és fájdalmakra panaszkodtak. A leírásban felismerik a manszanilyafa, angol nevén manchineel almához hasonló gyümölcsét, a „halálalmát”.[2]

2 kutyatej

kutyatej

A kutyatej egy hashajtó hatású fajának ógörög εὐφόρβιον, euforbion nevét II. Juba (Kr.e. 52? – Kr.u. 23) numídiai király adta Kr.u. 12-ben a növénynek orvosáról, Euforbosról azok után, hogy hírét vette, Augustus császár (Kr.e. 63 – Kr.u. 14) szobrot emelt saját életmentő orvosának, Antonios Musasnak, Euforbos fivérének. Linné (1707 – 1778) az egész nemzetséget Euforbosról nevezte el Euphorbiának.[3] A kutyatejfélék családjába (Euphorbiaceae) tartozik a manszanilyafa is. Éppen a kutyatejszerű nedve révén mérgező minden porcikája. Elégetni sem célszerű, füstje ugyanis vakságot okoz. Talajtartó ereje folytán nagyarányú irtása súlyos eróziókhoz vezet. Így ahol tudják, kihelyezett figyelmeztető táblákkal veszik fel a harcot ereje ellen.[4] Élőhelye a Mexikói-öböl partvidéke és a karibi térség.[5]

Annál meglepőbb, hogy Meyerbeer (1791 – 1864) 1865-ben bemutatott posztumusz operájában, Az afrikai nőben a címszereplő, Selica Afrikában fekszik alá öngyilkossági szándékkal a manszanilyafa ártó kigőzölgéseinek:

Neluco (con terrore.) Ah! non ve n’appressate!
Là, se vene sovvien si stende la grand ombra,
Del ner’ mancenillier, dell’ albero mortal.
Selica Io lo so.
Neluco Sciagura all’ imprudente
Che respira quei fior. Dall’ odor fatal
Per poco egli si crede in ciel rapito,
Quel estasi così menzognera e fatal
Lo conduce pian pian dal delirio al morir![6]

Eugène Scribe (1791 – 1861)

Neluco, rabszolga (elborzadva): Hah! Meg ne közelítsd!
Amott veti roppant árnyát
A lehajló manszanilya, a halálos fa.
Selica: Tudom én.
Neluco: Jaj az óvatlannak,
Ki virágát szagolja. Végzetes illata
Elébb, hinnéd, a mennybe emel,
De a csábos és gyilkos kéj
A mámort lassan halálba fordítja!

3 Africaine_1865_-_setting

Meyerbeer: Az afrikai nő – zárójelenet a manszanilyafa alatt az 1865-ös ősbemutatón

(A valóságban a hatás tudományos kipróbálója kénytelen eltekinteni a mámoros bevezetőtől.)
A manszanilyafa tudományos nevét is Linné adta: Hippomane mancinella. A fajnév első látásra is világos, a nemnév (talán) egy kis magyarázatra szorul. Theofrastos (Kr.e. 371? – 287), a nagy görög botanikus egy növénynek a χιππομάνης, hippomanes nevet adta azok után, hogy észrevette, az azt lelegelő ló különösen viselkedik. A szó a „ló” és az „őrület” („mánia”!) szavakból áll össze. Linné természetesen tudta, hogy ennek a növénynek és a manszanilyafának nincs köze egymáshoz, de ezzel is utalt a fa rémítő sajátosságaira.[7] Magának a „manszanilya” szónak az eredete azonban sokkal kalandosabb. Bővebben…

Rőtszakállas történet

DOMITIUS ENOBARBUS

[Aside] ’Tis better playing with a lion’s whelp
Than with an old one dying.

Shakespeare (1564 – 1616): Antony and Cleopatra (1606), III/13[1]

ENOBARBUS.

Jobb ingerelni a kölyök oroszlánt,
Mint a halálra sebzett öregét.

Shakespeare: Antonius és Cleopatra (a megrövidült magyar változatban a III. felvonás XI. színe). Szász Károly (1828 – 1905) fordítása[2]

1 Tarquinius_Superbus

Tarquinius Superbus († Kr.e. 495)

A római társadalom legsorsfordítóbb váltására Kr.e. 509-ben került sor. A hetedik és legzsarnokibb királyuk, Tarquinius Superbus („Gőgös”) ellen hajtottak végre sikeres felkelést. A népharag közvetlen kiváltója a király és családja ellen az volt, hogy a király harmadik, legkisebb fia, Sextus erőszakot tett egy előkelő családba tartozó szűzön, Lucretián († Kr.e. 509?), aki ezt követően önkezével vetett véget életének.

2 Tizian_1571

Tiziano (1488? – 1576): Lucretia meggyalázása (1571)

Az erőszaktétel történelmi hitelessége kérdéses, mindamellett a történet nagy hatást tett az európai kultúrára. A fiatal Shakespeare is hatalmas (1855 soros) költeménybe foglalta 1594-ben The Rape of Lucretia címmel[3] (Lucretia meggyalázása – több magyar fordítása is van[4]) – ha lehet mondani, a vers egyetlen hibája a túlzó, szinte barokkos részletezés.

Az így kialakult fiatal köztársaságnak szembe kellett néznie a felbátorodott környező latin népek ellene irányuló összefogásával. Mikor az ingadozó Praeneste – ma: Palestrina, az azonos nevű zeneszerő (1525? – 1594) szülővárosa – átállt a rómaiakhoz, a fegyveres összeütközés elkerülhetetlenné vált.

3 Palestrina

a mai Praeneste: Palestrina

Sor került a köztársaság első nagy csatájára a Regillus-tónál. Livius (Kr.e. 59 – Kr.u. 17) a Róma története I. könyvében úgy állítja be, hogy a római sereg csak a helyszínen értesül róla: a dictator áll szemben a diktátorral. Seregük vezénylő tábornoka Aulus Postumius (Albus Regillensis) dictator, és híre megy, hogy az elűzött Tarquinius Superbus a latinok oldalán fordul szembe velük. Innen már kevés biztatás is elegendő, fényes győzelmet aratnak.

4 Tommaso_Laureti_-_Battle_of_Lake_Regillus

Laureti (1530? – 1602): Csata a Regillus-tónál

Az elűzött király el tud menekülni, Caerébe vagy Cumae-be visszavonulva, elszegényedve tengeti utolsó évét.[5] A római nép határozott királyellenessége ezzel megrendíthetetlenné vált.

5 Caligula

Caligula (12 – 41)

Jó fél évezreddel később, amint Suetonius megemlíti császárokról írt életrajzaiban, a teljhatalmú Caligula egy alkalommal önfeledten eljátszadozott egy zsákmányolt koronával, de a környezetét elnézve jobbnak látta nem magára ölteni tréfából.[6] De hagyjuk ezúttal az amúgy is bizonytalan történelmi tényeket, és fordítsuk innentől figyelmünket a megkérdőjelezhetetlen legendák világára.

0 Suetonius

Suetonius (69? – 130?)

Bővebben…

Un momento d’un dolce contento –

– és nem sokkal több Cézár társaságában.
Az 1724-es Julius Caesar Egyiptomban HWV17 (vagy, magyar fordítási hagyományokhoz igazodva, Julius Caesar) Händel (1685 – 1756) Don Giovannija: mind a felépítése, mind az egyes számok megformálása oyan tökéletességről árulkodik, hogy aki válogatás- (“highlight”) CD-t akarna készíteni belőle (nyomorultul meg-megpróbálják), a teljes három és fél órás művet bele kellene tennie a “válogatásba”. Bővebben…