Steffani címkéhez tartozó bejegyzések

Harmadik és negyedik Pliniusok

Amint már írtuk, George Berkeley (1684 – 1753) gazdag filozófiai-tudományos oeuvre-jéből a maga idejében a leghatásosabb és legnépszerűbb az 1744-es, lázzal járó ragály megfékezéséül írt  Siris: A Chain of Philosophical Reflexions and Inquiries concerning the Virtues of Tar Water, Lánc: természettudományos észrevételek és vizsgálatok láncolata a kátrányvíz előnyeiről. A mű természetesen nagyban támaszkodik id. Plinius (23 – 79) nagyhatású művére, A természet históriájára.[1] A leveleiről és Traianus (53 – 117)-panegyricusáról (100) híres, tudományban azonban járatlan ifj. Pliniusról (61? – 113?), azaz Plinius Secundusról, a nagy Plinius unokaöccséről nem esik szó a terjedelmes életműben.[2] A kortársak nem véletlenül kapcsolták össze Berkeley és id. Plinius nevét. Bővebben…

1717.7.17

Dunque maggior d’Orfeo
Tu muovi al canto la mia Musa all’ora
Che il plettro appeso avea a un tronco annoso
E immobile giacea.[1]

Benedetto Pamphilj bíboros (1653 – 1730): Hendel, non può mia Musa (1708)

Így hát, Orfeusnál nagyobb,
Múzsámat újra dalra fakasztottad,
Kinek pengetője hosszan nyugodott egy vén fatörzsön,
Mozdulatlan merevségben.

Händel, múzsám szava elakad (ha lírádra kellene verset mondania)

1 London_1751

1717.7.17-e, helyesebben 1717.7.17-e még Händel (1685 – 1759) életében is nagy ünnep. Este 7 óra 17-kor már óriási lehetett a sürgölődés a Temze partján. I. György (1660 – 1727) 8 órakor kezdődő látványos vízi parádéról határozott. Az alkotmányos monarchiának abban a szakaszában a király politikai ereje már elenyésző volt, mindamellett nagy súlyt helyeztek rá, hogy a társasági életben a szerepük akkora legyen, mintha „igazi királyok” lennének. A királyfi, a walesi herceg, vagyis a leendő II. György (1683 – 1760) túlzó fényűzése az apát aggodalommal töltötte el. Saját nimbuszát érezte megkopni, és a temzei ünnep a nimbusz „restaurációját” volt hivatva szolgálni.[2] De lássuk az előzményeket. Bővebben…

Händel és Savoyai Jenő

George-ot íróasztalánál fogadta – nagy volt – az írószék is nagy volt; az izgága törpét, Szavojai Jenő herceget – hadd túlozzunk kicsit, egyébként minek volna komédiás az ember – George éppenhogy észrevette: néha babák vagy elfelejtett női alsóruhák hevernek így fotelok karfáin.[1]

Szentkuthy Miklós (1908 – 1988): Händel

2 James_Quin

James Quin (1693 – 1766)

„Regényes életrajzában” Szentkuthy Miklós részletesen beszámol egy velencei találkozóról az ifjú Händel (1685 – 1759) és Savoyai Jenő között, melyet a neves angol színész, James Quin szájába ad. Ez a találkozó teljes egészében fikciónak mondható a következő rövid oknyomozás eredményeképp. Bővebben…

Kyzikos háromszor

Lémnoszt elhagyva a dolionok földjére értek, ahol Küzikosz király jó szívvel fogadta őket. Innen éjszaka indultak tovább, de ellenszélbe kerültek, eltévedtek, s megint a dolionoknál kötöttek ki. A dolionok azonban pelaszg seregnek hitték őket (a pelaszgok ugyanis szüntelenül rájuk támadtak), így hát éjnek idején megütköztek egymással, közben pedig egyik fél sem tudta a másikról, hogy kicsoda. Az argonauták sok doliont megöltek, köztük Küzikoszt is. Reggel, amikor felismerték őt, megsiratták, majd lenyírták a hajukat, és fényes pompával eltemették a halott királyt. A temetés után továbbhajóztak, és Műsziába értek.

Athéni Apollodoros (Kr.e. 180? – 120?): Mitológia (I.IX.18)

Bővebben…