Képzőművészet kategória bejegyzései

Az ember szegfűvel

Asztalomon őrzöm fényképét
Az embernek a fehér szegfűvel –
Akit a hajnal szürkületében
Keresőlámpák fénykörében
Lelőttek.
Jobbjában szegfűt tart,
Mely mintha a görög tenger
Maroknyi fénye lenne.

Nâzım Hikmet (1902 – 1963) verse
a Советская женщина-ban (A Szovjet Nő, 1952. április)[1]

1918. november 24-én alapították meg Kun Béla (1886 – 1938?) vezetésével Budapesten a Kommunisták Magyarországi Pártját, mely Központi Bizottságának elnöke lett. Pár nappal korábban hívta életre a Vörös Ujságot, miután egy héttel a pártalapítás előtt hazatért Moszkvából.[2] A pártalapítást az ő vezetésével még november 4-én, Moszkvában készítették elő.[3] Bővebben…

Felső-Frankföldön: Bamberg és Kulmbach

Du Fremdester brichst noch als echter spross
Zur guten kehr aus deines volkes flanke.
Zeigt dieser dom dich nicht: herab vom ross
Streitbar und stolz als königlicher Franke!

Stefan George (1868 – 1933): Bamberg (1907)[1]

Lépj elő, idegen, a messzi magasból,
Térj vissza, néped tiszta sarja!
E dóm elrejti alakod: le a lóról!
Bátran, büszkén, frankok királya!

Szent Péter- és Szent György-dóm, szószék

Szent Péter- és Szent György-dóm, szószék

A történelmi kincsekben, látnivalókban gazdag Bamberg minden kétséget kizáróan legfontosabb nevezetessége a II. Szent Henrik (973 – 1024) római császár alapította Szent Péter- és Szent György-dóm, igazodva az uralkodó ambiciózus terveihez, hogy Bamberget mintegy „második Rómává” formálja. A legnagyobb figyelmet a dóm egy szobra kapta az évszázadok során, a Bambergi lovas, a német terület legrégebbi fennmaradt lovas szobra, mely 1225 és 29 között készült. Számtalan találgatás övezi „modelljének” kilétét, vizsgáljuk ezt meg kicsit közelebbről.

Szent Péter- és Szent György-dóm, Bambergi lovas

Szent Péter- és Szent György-dóm, Bambergi lovas

Bővebben…

Bayreuth képekben

Callot (1592 – 1635): Sárkány szekeret vontat

A háború borzalmait megrajzoló Callot meseszerű metszeteiről és rajzairól is híres. Ezek ihlették meg E. T. A. Hoffmannt (1776 – 1822) 1814-15-ben élete egyik legjelentősebb novelláskötete megírására, melyet 1819-ben Fantáziadarabok Callot modorában címmel adtak ki. Pályája elején E. T. A. Hoffmannt Jean Paul (1763 – 1825) támogatta. Nem volt meglepő, hogy egy 1813-as új kiadás előszavának megírására őt kérték fel (Fantasie-Stücke in Callots Manier. Mit einer Vorrede von Jean Paul, azaz: Fantáziadarabok Callot modorában. Jean Paul előszavával).[1] Ennek az évnek novemberében így ír:

E. T. A. Hoffmann ismerői és barátai, továbbá a könyvében fellelhető, önmagáért beszélő minden zenei hozzáértés és átszellemültség bízvást nagy zeneművészként állítják őt elénk. Minél jobbat és minél egyénibbet! A napisten mindezidáig a jobb kezével osztotta a költői, a bal kezével a zenei adományt, két különböző, egymástól oly távoli személynek, hogy eddig a pillanatig még mindig várnunk kell arra az emberre, aki egy igazi operát költ és komponál egy személyben.

Írja tehát ezt Jean Paul 1813-ban, Wagner születési évében.[2] Bayreuthban, ahol 1804 óta lakott. Bővebben…

Oltalmazó istenek és behatolások

ad Veranium

Verani, omnibus e meis amicis
antistans mihi milibus trecentis,
venistine domum ad tuos penates
fratresque unanimos anumque matrem?

Catullus (Kr.e. 84? – 54): Carmen IX[1]

Veraniushoz

Barátaim legdrágábbja, Veranius,
Még ha százan s ezren is lennének,
Kik hozzád eljönnének, haza a
Fivéreidhez s idős jó anyádhoz?

IX. carmen. Tuka Gábor fordítása[2]

Volt már alkalmunk írni a még szinte kamasz Bernini (1598 – 1680) 1618-19-ban készített szobráról, melyen a gyermek Ascanius kapaszkodik apja, Aeneas lábába, aki vállán menekíti ki apját, Anchisest a trójai tűzvészből. Hogy a generációk iránti felelősség bemutatása teljes legyen, a szobron az agg Anchises azt az egyetlen tárgyat tartja kezében, melyet a trójai tűzvészből kimenteni egyedül méltónak tart: egy kis urnát az ősök hamvaival, melynek tetején két kis alak őrködik. Ma ezzel a két kis alakkal kezdjük. Bővebben…

A varjúháj és az arzén

A természetes gyógymódok híveinek egy része a varjúháj tántoríthatatlan híve. Kezdjük egy közeli rokonával, az illatos rózsásvarjúhájjal, melynek a gyökere rózsaillatot áraszt. Ráadásul a keringési bajok legyőzőjét, a rák megelőzőjét, az immunrendszer és az agy serkentőjét, a szervezet méregtelenítőjét tisztelik benne.[1]

illatos rózsásvarjúháj

Bővebben…

Hegedűs egy minszki háztetőn

Az idő elszállt,
Nem irgalmaz,
Ami elmúlt.
Az ágak már
Utunkra hajoltak…

Fefer: Ifjúság[1]

Alekszej Mihajlovics Granovszkij (1890 – 1937)

Slojme Mihajlovics Mihoelsz nehéz korszak nagy színésze volt. Alekszej Mihajlovics Granovszkij színésztársulatából alakult 1920-ban a Московский Государственный Еврейский Театр[2], azaz Moszkvai Állami Zsidó Színház, ismert betűszóval a GOSZET, melynek Mihoelsz vezető színésze lett, majd amikor Granovszkij 1928-ban úgy döntött, Németországban folytatja tovább életét, őt nevezték ki az igazgatójának is.[3] Chagall (1887 – 1985) hosszú időn át a legszorosabban együttműködött a színházzal, pannókat festett. Maga a festő is csak később, 1973-ban tudta meg, hogy a színház 1950-es felszámolását követően a műveit megőrizték.[4]

Chagall: Hegedűs a háztetőn (a GOSZET számára, 1920)

A Hegedűs a háztetőnt Chagall három változatban festette meg: 1912-ben, 1920-ban és 1923-24-ben. A téma legkorábban 1908-ban jelenik meg a Halott című képen: a gyertyákkal körülölelt ravatal felett a háztetőn hegedűs játszik. De a szintén 1924-ben festett Halál című képén egy gyászmenetnek a hegedűs szintén a háztetőn hegedül, és ehhez Chagall hozzáfűzte, utalva a mondásra, „…mint hegedűs a háztetőn…”. Az 1920-as változatot Chagall a színház számára készítette. Vityebszkben, Chagall kora ifjúságának helyszínén a hegedűs ott játszott minden sorsfordulónál, és ahogy a mondás tartotta, az élet olyan, mint a hegedűs játéka a háztetőn: csiholj elő egy kedves dallamot anélkül, hogy kitörnéd a nyakad.[5] Sólem Áléhem (1859 – 1916) az 1894-ben írt Tóbiás, a tejesemberben ehhez címszereplőjén keresztül még hozzáfűzi: a hagyomány és haladás közt is úgy ingadozunk, mint hegedűs a háztetőn.[6] Bővebben…

Távoli fuvolaszó

Theba alapításáról már megemlékeztünk; ma a még az ókori viszonyok közt is tragikusnak mondható bukásának rövid összefoglalójával kezdjük. Bővebben…

A varázslatos kabóca

Ricci (1659 – 1734): Eos és Tithonos

Eos hajnalistennőt, akit a forradalmárok szívesebben emlegetnek latin nevén Auroraként, Afrodite, a szerelem istennője átka sújtotta azok után, hogy szépségével elcsavarta Ares hadisten fejét: akár csak későbbi korok szerelmi bájitalait hörpintette volna fel, lépten-nyomon szerelmre lobbant. Ám megvolt benne az isteni kitartás képessége. Amikor megpillantotta a trójai herceget, Tithonost ifjúsága és ereje teljében, azonnal bele is szeretett, és a jó politikus hamar megérti nemcsak a harc, de a béke klasszikus jelzéseit is. Mikor számára Eos Zeustól örök életet kért, a kegyes és meghatódott főisten megadta azt. Tithonos boldogan kezdett öregedni, de az örökkévalóság természetével és jelentésével tisztában levő hajnalistennőt érthető aggodalom fogta el. Az ő isteni szemében csak pillanatnak tűnt az az idő, ami alatt Tithonos mozogni sem képes, összeszáradt, rovarszerű lénnyé zsugorodott. Ekkor összeszedte isteni erejét, és kedvesét kabócává változtatta, hogy kezeiben tarthassa mindörökké, és hallgathassa énekét.[1]  Bővebben…

Újabb kalamitások: a kadmium

μητέρα τ᾽ Οἰδιπόδαο ἴδον, καλὴν Ἐπικάστην,
ἣ μέγα ἔργον ἔρεξεν ἀιδρείῃσι νόοιο
γημαμένη ᾧ υἷι: ὁ δ᾽ ὃν πατέρ᾽ ἐξεναρίξας
γῆμεν: ἄφαρ δ᾽ ἀνάπυστα θεοὶ θέσαν ἀνθρώποισιν.
ἀλλ᾽ ὁ μὲν ἐν Θήβῃ πολυηράτῳ ἄλγεα πάσχων
Καδμείων ἤνασσε θεῶν ὀλοὰς διὰ βουλάς…

Ὅμηρος (αι VIII. π.Χ.): Ὀδύσσεια, Λ[1]

metera t’Oidipodao hidon, kalen Hepikasten,
e mega hergon herexen aidreiesi nooio
gemamene o yhii: o d’hon pater’ exenarixas
gemen: hafar d’anapysta theoi thesan anthropoisin.
all’ ho men en Thebe polyerato halgea paskhon
Kadmeion henasse theon holoas dia bulas…

Homeros (Kr.e. VIII.sz.): Odysseia, XI.

S Oidipusz anyját is láttam, gyönyörű Epikasztét,
őt, aki rettenetes dolgot tett balgatag ésszel:
nőülment a fiához; az ifjú megölte az apját,
és így vette el; ámde az istenek ezt fölfedték.
S ő szeretett Thébájában gyötrődve uralgott
kadmoszi népe fölött; vészt mértek az istenek őrá…

Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[2]

a sárkányölő Kadmos

Theba legendás alapítójának, Kadmosnak a nevével már találkoztunk, amikor az internet védőszentje, Sevillai Szent Izidor (560 – 636) álláspontjáról írtunk, ami szerint Foinikos, Kadmos testvére adja Fönícia nevét. Κάδμος, Kadmos neve előhellén eredetű.[3] A legendára építve nevét a thebaiak megnevezésére is használták καδμεῖος, kadmeios formában[4], mi több, Theba fellegvárának neve is Καδμεία, Kadmeia[5]. Itt és most azonban jobban érdekel bennünket, hogy a görögök καδμεία, kadmeia, κᾰδμῐ́ᾱ, kadmia, κᾰδμήᾱ, kadmea névváltozatokkal egy Theba környéki ércet jelöltek.[6]

Kadmeia: a thebai fellegvár

Bővebben…

Kit nem evett meg Ugolino gróf?

”Padre, assai ci fia men doglia
se tu mangi di noi: tu ne vestisti
queste misere carni, e tu le spoglia”.

Dante (1265? – 1321): Divina Commedia,
l’Inferno, Canto trentatreesimo / 1.: Il racconto del conte Ugolino[1]

„Atyánk, nem lesz szivünknek ennyi búja,
ha minket eszel! Te ruháztad csontunk
e vézna hússal: – vedd magadhoz újra!”

Dante: Isteni színjáték,
Pokol, Harmincharmadik ének / 1.: Ugolino.
Babits Mihály (1883 – 1941) fordítása[2]

a Biblioteca Riccardiana Firenzében

Riccardo Romolo Riccardi (1558 – 1612) 1600-ban alapította Firenzében a ma is virágzó Biblioteca Riccardianát, azaz a Riccardi Könyvtárat.[3] Bővebben…

A szerelem olvasztótégelye

Beócia

Beócia Ismenos folyója lányának mondják Derketis najádot, aki neve alapján talán a Theba melletti Kitharion hegy kóbor, de szelíd tigriseiről híres Dirke forrásának volt gondozója.[1] Életrajzának ezek az adatai bizonytalanok, annál jobban ismert najádoktól szokatlan, perzselő szerelmi vágya. (Ha odaképzeljük magunkat Beócia még ma is festői tájaira, ahol ráadásul a najád nem menekül előlünk, hanem maga üldöz bennünket, nosztalgiát érzünk a máskülönben kegyetlenségekben is gazdag ókori Hellas iránt.)

Amint arról Statius (45? – 96?) a Thébai történet VII. könyvében Antigone idős nevelőjének szájába adva a történetet beszámol, Derketis a még gyermek és szerelmi lángolásra alig képes Lapithaont szégyentelenül elcsábította. Gyermekük, a bájos Alatreus, később a Théba elleni hősi hetek egyike, csakhamar túlszárnyalta apja erényeit, amikor maga az apa is olyan ifjú volt még, hogy testvéreknek tűntek. Így Lapithaon joggal gondolhatta életének mind a múltját, mind a jövőjét boldogsággal teljesnek.[2] Derketis szerelmi hőfokban azonban meg sem közelíti mai hősnőnket. Bővebben…

Pelenkában a csillagokig

Art þou nat wrongful in þat and makest fortune wroþe and aspere by þin inpacience and ȝit þou mayst not chaungen hir. 

Chaucer (1343? – 1400): Boece (1374?), II / 1[1]

Avagy nem cselekszel-e rosszat vagy nem vezet-e dühbe és durvaságba önnön türelmetlenséged, és mégsem tudsz ezen változtatni?

Chaucernek Boëthius (475? – 526?) A filozófia vigasztalása című műve fordításával már találkoztunk.

Kansas zászlaja

A kiemelt aspere szót aligha kerülhettük ki életünkben, különösen ha a Per aspera ad astra, „Göröngyös úton a csillagokig” irrealisztikus latin szállóige teljesen realisztikus első felét idézzük emlékezetünkbe.

A latin asper, „egyenetlen” szó valószínű őse az indoeurópai hesp-, „vágni”, ami alapja lehet a görög ἀσπίς, aspis, „áspiskígyó”, „pajzs” szónak is. Ugyanakkor a latin „egyenetlen” értelmet átvitték a frissen vert érmére is.[2]  Bővebben…

A kasznár

E hajón utazik egy Trikalisz Euthym álnév alatt menekülő török khazniár basa, lopott kincseivel.

Jókai (1825 – 1904): Az arany ember. XIII., A nevetni való tréfa (1872)[1]

Ott van az ő leánykora óta való mosónéja, Uma Musztafa, derék, bátor mohamedhitű nő. Meg nem vesztegeti azt a Khazniár se.

Eötvös Károly (1842 – 1916): A Bakony. Megakad a vármegye, 2. fejezet (1909)[2]

Ladell (1821 – 1886): Csendélet fekete szőlővel, őszibarackkal, szilvával, mogyorókkal, fém ládikával és egy pohár borral egy faragott fapárkányon

A „khazniár” ismert, sőt népszerű szó lehetett Jókai olvasótáborában, ha csak arra gondolunk, hogy (a „khaznét” is ideszámítva) csak Az arany emberben nem kevesebb mint tizenegyszer fordul elő.[3] De még bő negyed század elteltével is a hétköznapi szókincs része lehetett. Jelentése „kincstárnok” – erre megdönthetetlen bizonyítékot itt találunk[4] –, a „khazné” maga a kincstár. Bővebben…

A kegyelem fedelei, trónusai és autói

A frigyláda elkészítésének leírásakor az Exodusban ezt olvassuk:

Csinálj fedelet is tiszta aranyból: harmadfél sing hosszút, és másfél sing széleset.
2Móz 25:17[1]

A frigyláda arany fedelére használt eredeti héber szó a כַּפֹּ֫רֶת, kapporet. Ennek közvetlen eredete a כָּפַר, kafar, „fedél” szó, melynek szó szerinti jelentése azonban „megtisztít”. Itt nem a bűntől szabadulásról mint annak lefedéséről van szó, mint a katolikus népénekben (rút bűneinket jóságoddal född be). Az engesztelés napján, azaz jom kippurkor a főpap erre az arany fedélre hintette az áldozati állat vérét. Mint a nagy német orientalista, Paul Anton de Lagarde (1827 – 1891) rámutat, az arabban hasonló módon a كَفَرَتْ, kaffarat szó szintén „fedelet” jelent, ám itt a szó további fejlődése nem a megtisztítás felé kanyarodott, hanem a megtisztításra váró személy felé, így alakult ki a كافر, kafir, azaz „kaffer”, „hitetlen”, amivel már volt alkalmunk foglalkozni. A Septuaginta a ἱλαστήριον, hilasterion, „az engesztelés eszköze” szót alkalmazza, amelyről az V-VI. században élt görög grammatikus, Alexandriai Hesykhios közli, „a megtisztulás eszköze” értelemben használták.[2] Ennek latin megfelelőjét, a propitiatoriumot alkalmazza a Vulgata.[3] Tiszta sor – mondhatnánk. Ám Luther Márton (1483 – 1546) értelmezése sajátos fordulatot visz a fogalom további fejlődésébe. Bővebben…

Újabb fényutak

Az ember a kövér lucernában taposott, s ment előre. Nyugodtan ment, nem gondolt arra, hogy a lucerna sír a csizmája alatt. A lucernaszárak letörtek a lépésre, s haldokolva hanyatlottak, de az ember ily csekélységre nem gondolt.

Móricz (1879 – 1942): A kutya[1] (1926 és 1933 között)

Az, hogy egy és ugyanaz a Vénusz bolygó jelentkezik az égbolton egyszer mint Esthajnalcsillag, görögül Ἓσπερος, Hesperos („este”), latinul mint Hesperus vagy Vesper, másszor mint Hajnalcsillag, Εωσφόρος, Eosforos („hajnalhozó”), illetve Eosphorus vagy Lucifer, a sátán tegnap vizsgált sorsára utaló frivol szóhasználattal nem „esett le” azonnal a görögöknek, ám a két hozzárendelt istenalak az idők során szép csendben összeolvadt.[2] Afroditével természetesen nem. A Földről nézve legfénylőbb bolygóra a Vénusz nevet csak a késő XIII. századtól kezdték használni[3], legalábbis mai ismereteink szerint. A napnyugtát kísérő Esthajnalcsillag neve alapján mondták a „nyugati” Itáliát a görögök, Hispániát a rómaiak Hesperiának. A latin szó indoeurópai eredetű, a wes-pero-, „este” gyökből fejlődött[4], latin folytatásából pedig a mi „vecsernyénk”.

Bővebben…