Képzőművészet kategória bejegyzései

A késő bronzkortól a himalájai fényfácánig

MY lords, you have now heard the principles on which Mr. Hastings governs the part of Asia subjected to the British Empire. Here he has declared his opinion that he is a despotic prince; that he is to use arbitrary power; and, of course, all his acts are covered with that shield.[1]

Uraim, most hallhatták azokat az elveket, amelyek szerint Hastings úr Ázsiának a Brit Birodalom alá vetett részét kormányozza. E helyen kinyilvánította álláspontját arról, hogy ő despotikus fejedelem; hogy tetszőleges eszközt felhasznál; és, természetesen, hogy minden tettének ez szolgál védőpajzsul.

Edmund Burke (1729 – 1797) beszéde
sir Warren Hastings (1732 – 1818) tárgyalásán (1788)

A Kr.e. 800 körül, tehát a vaskorba beolvadva véget érő bronzkor utolsó szakaszának egyik leglátványosabb emléke a lausitzi (luzsicai) kultúra, melynek centrumát ugyan az akkor nagynak számító mintegy 300 kilométeres távolság választja el a mai lengyel Biskupintól, ez utóbbi gazdag leletegyüttesét a lausitzi kultúra részeként tartják számon.[2] Helyreállították az ősi város fából, surjánokból épített védrendszerének egy részét, valamint felvázolták a valószínűsíthető összképet:

Ez a megoldás a világ más pontjain is megtalálható, így Dél-Anglia több területén, Surreyben, Essexben és Northamptonshire-ben. A VII. század előtti óangolban ezeknek a védőfalaknak a neve imphaga volt. Olyan falunevek őrzik a nevét, mint Emply Surreyben, Empty  Northamptonshire-ben és Imphy Hall Essexben. Ezek a falvak a XV-XVIII. századi bekerítési törvények következtében sorvadtak el és ürültek ki, amikor (azok korszerűbb kihasználását célozva) közlegelők elbitorlását, magántulajdonba vételét követően a közföldekből addig megélők távozásra kényszerültek. És hogy ez hogy kapcsolódik egy különös fácánféléhez (már ami a családját illeti), a himalájai fényfácánhoz? Csavarosan és erőltetetten.  Bővebben…

Reklámok

Glauke rémtörténete és forrása

Ἄγγελος

…καί τις γεραιὰ προσπόλων, δόξασά που
ἢ Πανὸς ὀργὰς ἤ τινος θεῶν μολεῖν,
ἀνωλόλυξε, πρίν γ᾽ ὁρᾷ διὰ στόμα
χωροῦντα λευκὸν ἀφρόν, ὀμμάτων τ᾽ ἄπο
κόρας στρέφουσαν, αἷμά τ᾽ οὐκ ἐνὸν χροΐ:
εἶτ᾽ ἀντίμολπον ἧκεν ὀλολυγῆς μέγαν
κωκυτόν. εὐθὺς δ᾽ ἡ μὲν ἐς πατρὸς δόμους
ὥρμησεν, ἡ δὲ πρὸς τὸν ἀρτίως πόσιν,
φράσουσα νύμφης συμφοράν: ἅπασα δὲ
στέγη πυκνοῖσιν ἐκτύπει δραμήμασιν…

Εὐριπίδης (480 – 406 π.Χ.): Μήδεια (432 π.Χ.)[1]

Hangelos

…kai tis geraia prospolon, doxasa pu
he Panos orgas he tinos theon molein,
anololyxe, prin g’ora dai stoma
khorunta leukon afron, ommaton t’apo
koras strefusan, aima t’uk enon khroi:
eit’antimolpon eken ololyges megan
kokyton. Euthys d’e men es patros domus
ormesen, e de pros ton artios posin,
frasusa nymfes symforan: hapasa de
stege pyknoisin ektypei dramemasin…

Euripides: Medeia

Hírnök

…Az egyik vén cseléd
azt hitte, valamelyik isten
ejtette úrnőjét önkívületbe,
és örömsikolyt hallatott, ahogy
szent szertartásokon szokásos,
de mikor látta, hogy az úrnő
szája habzik, szeme kidülled,
s holtsápadt – többé nem sikongatott
az öregasszony, hanem felüvöltött
a rémülettől és a borzalomtól…

Rakovszky Zsuzsa fordítása[2]

Prinsep (1838 – 1904): Medeia, a varázslónő

Euripides hosszan, a részletek kínzó pontosságú felsorolásával fejti ki azt az alaptörténetet, drámájában egy hírnök elbeszélésében, melyet jóval később Athéni Apollodoros (Kr.e. 180? – 120?) Mitológiája I. könyve IX. fejezetének 5. szakaszában a műfajnak megfelelő szikársággal így foglal össze:  Bővebben…

Peirene és forrásai

Τοῖσι μὲν
ἐξεύχετ᾽ ἐν ἄστεϊ Πειράνας σφετέρου πατρὸς ἀρχὰν
καὶ βαθὺν κλᾶρον ἔμμεν καὶ μέγαρον[1]

Toisi men
exeukhet’ en hastei Peiranas sfeteru patros arkhan
kai bathyn klaron hemmen kai menaron

Pindaros (Kr.e. 522? – 438?): XIII. olympiai óda

(Glaukos) Szólt velük
Büszkén így bejelentvén, Peirán városa atyja uralmát,
Törvényét viselé, aki csarnoka volt törvényei háza…

Természetesen aki tudta, hogy Πειρήνη, Peirene Korinthos legfőbb forrása, mint például Charles Apthorp Wheelwright (1787 – 1858), ezt igyekezett a maga interpretációban érvényre juttatni, ahogy ő maga is az 1846-os fordításában:

Where flows Pirene’s sacred tide

Hol Peiréné szent árja foly’…

Ennek nem sok köze van az eredetihez, de menthető, ha Pindarosra mint a pars pro toto elvének alkalmazójára tekintünk. Hiszen Bakhylides (Kr.e. 518? – 452) egy töredéke is mintha Peirán „csavaros koronáját” említené, ha hihetünk ennek a pár szómorzsának, és hogy ki lehet az itt szereplő Kleon… Az általunk már emlegetett, de kétségkívül Korinthos térségében vitézkedő „ódemagóg” aligha, hiszen ő Bakhylides halála után 30 évvel szállt alá az alvilágba. Megeshet, szövegromlás tanúi vagyunk, és a költő Korinthos legendás királyára, Kreonra gondolt.[2]

1 Bakh

Különben is, mondhatjuk megengedően, Árpád (845 – 907) hős magzatjai sem csak ott virágozának fel, merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, azaz a vízparton, hanem a szárazulat belsőbb vidékein is. De tárgyhoz méltatlan szarkazmusunkat sutba dobva (egy tegnap hallott jó tanácsra hallgatva: „hagyj fel rossz szokásaiddal!”) kicsit közelebbről is megvizsgáljuk a forrás történetét.

Tiepolo (1696 – 1770): Bellerofon és Pegazus

Bővebben…

Wilson madarai

John James Audubon (1785 – 1851): Vörösbegyű kékmadár

When first the lone butterfly flits on the wing;
When red glow the maples, so fresh and so pleasing,
Oh then comes the blue-bird, the herald of spring!
And hails with his warblings the charms of the season.

Wilson: The Blue-Bird[1] (1840)

…Mikor szárnyra kap az első magányos pillangó;
Mikor a frissen boldogító juhar vörösen felizzó,
Ó, akkor jön meg a kékmadár, tavaszi hírhozó!
És az évszak csodáját köszönti az énekszó.

A vörösbegyű kékmadár

Bizonyára lehetne jobb verset írni a rigófélék családjába tartozó tavaszi hírnökről, és, meglehet, a billegetőfélék családjába tartozó havasi pityerről is lehetne művészibb illusztrációt készíteni (ha kedvesebbet aligha is).

Alexander Wilson (1766 – 1813) : Havasi pityer

A skót születésű amerikai Alexander Wilson mégis óriás lett. Ahogy tisztelője, a polihisztor George Ord (1781 – 1866) mondta (vele a grizzlyk horribilis nevénél már találkoztunk), Wilson „az amerikai madártan atyja”. Amikor Napóleon (1769 – 1821) unokaöccse, Canino és Musignano hercege, Charles Lucien (Jules Laurent) Bonaparte (1803 – 1857) amerikai útján felfrissítette (és 1825 és 1833 között négy kötetben American ornithology: birds not given by Wilson, Amerikai madarak tana: Wilson által nem felsorolt madarak[2] címmel ki is egészítette[3]) Wilson madártanát, kísérletet tett rá, hogy kékmadár-illusztrációnk készítőjét, a szintén jelentős ornitológus John James Audubont beajánlja az Amerikai Természettudományi Akadémiára. Ez a törekvése azonban George Ord ellenállásán megbukott.[4] A továbbiakban rápillantunk néhány madárra, melyet tiszteletből Wilsonról neveztek el.  Bővebben…

Í

[Re-enter MACDUFF, with MACBETH’s head]

MACDUFF

Hail, king! for so thou art: behold, where stands
The usurper’s cursed head: the time is free…

Shakespeare (1564 – 1616): Macbeth (1606-7), V / 7[1]

Csatazaj. Macduff jő.

MACDUFF.

Királyom, üdv!
Mert az vagy! Im nézd a bitor fejét!
szabadok vagyunk!

Szász Károly (1829 – 1905)  fordítása[2]

Az indoeurópai hekweh, amint már láttuk, „vizet” jelent, ezernyi leágazással, mint amilyen a francia eau, „víz”, a német Aue, „öntözött mező”, de mindenekelőtt a latin aqua, víz. Ugyancsak innen „ered” az előgermán ahwo, „víz”, „folyó”, ahonnan az ugyanilyen értelmű óangol ēa-n keresztül formálódtak a „folyó” értelmű középangol ea, e, æ alakok. De ebből keletkezett többek között a saterlandi (keleti) fríz Äi, „folyó”, a holland aa, „víz”, „patak”, a svéd å, „patak” és az izlandi á, „patak”, „folyó”.[3] Amszterdam legnagyobb folyójának, az Ij-nek a neve (melyet hagyományosan Y-nek is írnak) szintén ebből az indoeurópai gyökből vezethető le. De az angol eddy, „örvény” is ezzel rokon: az indoeurópai idi-, „vissza” gyökre épülő, azonos értelmű óangol æd-[4], ed- és a már látott ea adja a szó ősét, az edēát.[5]
Ha most a hekwehhez, „vízhez” hozzátesszük a szintén indoeurópai landát (jelentése, kevéssé meglepően: „föld”), nyerjük a skót és angol island-et („sziget”), az előgermán ahwóból („víz”) az óskandináv ey, „sziget” szó közvetítésével a dán és norvég „szigetet”, az ø-t, illetve az øyt és számos más északi „sziget” szót.[6] A „sziget” óír alakja, az ailén az előzménye a skót gael „szigetnek”, az eileannak.[7] Ám a skót gaelben a szó a fentiekhez hasonló csodás rövidülésen is átmegy: a szigetre a fokozhatatlanul leegyszerűsödött ì szót is használják.[8]

Í (Iona)

Az óír nyelvhasználatban tulajdonnévként az Í, „A sziget” már egyetlenegy szigetet jelent. E szó latinizálási kísérlete (mely alapján a kiejtésről is fogalmat alkothatunk) Ioua, és talán ennek félreolvasásából származik ennek a szigetnek a mai angol Iona neve.[9] Egy másik elmélet szerint az Ioua elnevezés a yew, „tiszafa” szóból származik. Hiába a skót gael ì, sziget a szó eredete, a skót gaelben ennek a szigetnek a neve Idhe, együtt Eilean Idhe, „Idhe (Iona) szigete”. Idhe szülöttje az Idheach. A sziget ősi neve Ì nam ban bòidheach, „A gyönyörűek (értsd: gyönyörű nők) szigete”, majd Ì Chaluim Chille.[10] Erről pedig legkésőbb tegnap óta tudjuk, mit jelent: Szent Kolumba szigete. Ezt vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről. Bővebben…

Josicune és legendás egybeesése Dzsingisz nagykánnal

Hogy ígéretének megfelelően mennyire „tradicionális” ez a zene, ne vizsgáljuk. Lesznek itt nagyobb füllentések is. Nemrég, hogy mesefolyamunkat a japán történelemről és annak karcinológiai leágazásairól medrek közé szorítsuk, abból új történetek leágaztatását ígértük (ahelyett, hogy helyben feszítenénk szét az eredetit). A későbbi ígéretünket be is váltottuk, a korábbit (arról, hogy a dan-no-urai vízi csatát követő viszályokról is megemlékezünk) ezúttal teljesítjük. Bővebben…

A holdasszövő lepke hálójában

A holdasszövő lepkéről, antik szépségű neve ellenére, egyetlenegy kedvenc ókori szerzőnk nem ír, lévén Amerikában élő moly.


a holdasszövő lepke elterjedése

Röviden tisztázzuk, mi különbözteti meg a molyokat a lepkéktől. A lepkék megjelenésükkel keltik fel leendő társuk érdeklődését, a molyok ravasz feromonokkal. Ennek megfelelően a lepke csápjai hosszúak és kecsesek, a molyoké tömzsiek, bonyolultan cizelláltak. Ugyancsak ebből következően a lepkék biztosabbnak látják szárnyaikat becsukni, hiszen megjelenésük ragyogóbb. A lepke napozással melegedik fel, a moly „testmozgással” (szárnycsapkodással). A lepkéknek van szívó szájszervük, a molyoknak azzal a zsiradékkal kell beérniük, melyet még bábkorukban szedtek magukra. A lepke süket, a molynak fülei vannak. A lepke bábjait rendszeresen felfüggeszti és fehérjedús burokkal veszi körül. Az így kialakult tok a chrysalis. A moly a földbe vagy a földre petézik, melynek falát selymes szálakból szövi. Ezt a tokot hívjuk gubónak.[1] A lepkék jellemzően nappal, a molyok éjjel aktívak.[2]


holdasszövő lepke

Hugh Jones (1671 – 1702) tiszteletes, „Maryland első természetbúvára”[3] gyűjtötte a holdasszövő lepke első példányát. A molyt James Petiver (1665? – 1718) londoni patikus, botanikus és lepkeszakértő Phalaena plumata caudatának, „ragyogó tollfarkúnak” nevezte el. De Linné (1707 – 1778) munkássága nyomán a taxonómia áttért a binómenekre. Maga Linné 1758-ban Phalaena lunára rövidítette a nevet. Közel száz évnyi nyugalom után hatalmas átnevezési hullám indult útjára, melyet szeretett Francis Walkerünk (1809 – 1874) kezdett, és melynek mintegy kiemelkedő pillanata Alpheus Spring Packard (1839 – 1905) „azték” ötlete 1869-ben (Actias azteca), bár a moly jellemzően északabbra él. A pillanat azért emelkedik ki, mert a mai tudományos név Actias luna.[4] A fajnév „Holdat” jelent, mégpedig a szárny mintázatáról, de a moly „pasztell” árnyalatához is jobban illik a név bármely más égitesténél. Kicsit tágabb kitekintéssel a holdasszövő lepke a selyemlepkeszerűek öregcsaládjának pávaszem-típusúak családsorozatába, ezen belül a pávaszemek családjába tartozik. Ez utóbbi tudományos neve, a Saturniidae szintén nem véletlenül nyerte nevét egy égitestről: az ide tartozó fajok foltjai körül ugyanis jellemzőek a gyűrűk.[5]

egy jellegzetes pávaszemféle (Saturniidae): az almafa-selyemlepke

Bővebben…

A látvány betegei

”Extraordinary Murders. –This morning, about three o’clock, the inhabitants of the Quartier St. Roch were aroused from sleep by a succession of terrific shrieks, issuing, apparently, from the fourth story of a house in the Rue Morgue, known to be in the sole occupancy of one Madame L’Espanaye, and her daughter, Mademoiselle Camille L’Espanaye. After some delay, occasioned by a fruitless attempt to procure admission in the usual manner, the gateway was broken in with a crowbar, and eight or ten of the neighbors entered, accompanied by two gendarmes” 

Poe (1809 – 1849):
The Murders in the Rue Morgue (1841)[1] 

Borzalmas kettős gyilkosság. – Ma reggel három óra tájban a Szent Rókus városrész lakóit több egymást követő, borzasztó sikoltozás riasztotta föl álmukból. A kiáltások nyilvánvalóan egy morgue-utczai ház negyedik emeletéről származtak, melyen az egyetlen lakó, egy bizonyos Madame L’Espanaye, foglalt el a lányával, Mademoiselle Camille L’Espanaye-vel. Némi késedelem után, melyet az okozott, hogy hiába igyekeztek a rendes módon a házba jutni, feszítővassal betörték a nagy kaput és nyolcz-tíz szomszéd két rendőr kíséretében behatolt.

A Morgue-utczai gyilkosság.
Király György (1887 – 1922) fordítása (1921)[2]

 
Hogarth (1697 – 1764) 1732 és 34 között festett (később metszett változatban is elkészült), 8 képből álló sorozata, A rake’s progress, azaz Egy aranyifjú útja nyers őszinteséggel és túlzással állítja be korának dandyjét és ami rá vár.

Bővebben…

Savoyai Jenő és az Eugeniák

A görög Εὐγένιος, Eugenios, „jól született” – nem a „jó házba született” értelemben – ha nem is gyakori, de használt név volt[1], egy feltehetőleg 265-ben meghalt kelet-római püspöknek is ez volt a neve.[2] Az első római püspök ezen a néven, I. Szent Jenő pápa (†657) jóval később élt. Az ősi magyar Jenő nevet az egyik honfoglaló törzsünk is viselte, amiről VII. (Bíborbanszületett) Konstantin (905? – 959) A birodalom kormányzásáról írt művének 40. fejezetében (Γενάχ, Jenakh néven) megemlékezik.[3] Az 1830-as években vált (alaptalan) szokássá a Jenő azonosítása az Eugén névvel.[4] A név kapcsolata a mirtuszfélék családjába sorolt Eugenia nemzetséggel azonban csak közvetett.  Bővebben…

Mazsola

– Géza, ne torkoskodj – szólt rá a középső fiára az asszony.
A gyerek az asztal közepén levő kalácsból csipegette ki titokban a mazsolát s most restelkedve húzta le a fejét a válla közé.

Móricz Zsigmond (1879 – 1942):
Árvalányok (1917), V. fejezet[1]

A mazsola etimológiáját futólag már érintettük. Ezúttal tágabb összefüggéseit járjuk körül. Bővebben…

Égi utak→ Ezra Pound ←a suszter és kaptafája

William Hazlitt (1778 – 1830) nyílt levele William Giffordhoz (1756 – 1826) 1819-ből. Címlap

„Ön méltán nyerte el az ultrakrepidariánus kritikus nevet” – szól Hazlitt nyers bírálata

Hazlitt önarcképe és Hoppner (1758 – 1810) portréja Giffordról

Konfuciusz (Kr.e. 551 – 479) nem hagyott hátra műveket, ám tanítványai 論語, Lun jü, azaz Beszélgetések és beszédek címmel összefoglalták gondolatait. Egy harmadik századból fennmaradt kéziratig nyúlnak vissza a mai fordítások, melyben Konfuciusz Ce-kung (Kung mester) néven szerepel. A kínai hivatalnokvilágtól a lehetőség szerint magát távol tartó, filozófiájában és gesztusaiban röviddel Sokratest (Kr.e. 469 – 399) megelőlegező, ám költőiségével sokkal inkább a preszókratikusokat idéző bölcs és jó humorú tanító alakja körvonalazódik ebből a kis gyűjteményből. Hamvas Béla (1897 – 1968) 1943-ban megjelent fordításában (Kung mester beszélgetései) Konfuciusz Kung mester néven szerepel, de nem következetesen. Miért-miért nem, más változatban is felmerül a neve. Egy híres, szép mondását (V / 12) Hamvas így értelmezi:
Bővebben…

Források forrásai és Mátyás király tárcsapajzsa

Az úr 889. évében a magyaroknak vad és minden baromnál kegyetlenebb népe, melyről századokon át nem hallottak, és melyet nem is említettek, kitört Scythiából és a mocsarakból, melyeket a Thanais kiöntései a végtelenig terjesztenek… Nem emberek, hanem vad állatok módjára élnek. Az a hir felőlük, hogy nyers hussal élnek, vért isznak, a foglyok szivét feldarabolva gyógyszer gyanánt falják, nem ismernek könyörületet, nem indítja meg őket az irgalom. Hajukat bőrig leborotválják. Ennek a gonosz nemzetnek kegyetlensége pusztította el nemcsak a mondott tartományokat, hanem legnagyobb részében az itáliai királyságot is.

Prümi Regino (842? – 915): Chronica (Krónika, 907-908)
Szilágyi Sándor (1827 – 1899) közlése (1894-1898)[1]

Az I. századi mester, Pompeius Trogus Világkrónikája, teljes címén Historiae Philippicae et Totius Mundi Origines et Terrae Situs, azaz A filipposi történelem és az egész világ története, valamint a Föld tájai negyvennégy könyve ugyan mindenestül elveszett, de fennmaradt a II., III. vagy IV. században élt történetíró, Marcus Iunianus Iustinus ebből készült kivonata, a Historiae Philippicae, A filipposi történelem. Budai Ézsaiás (1766 – 1841) fanyalgását már olvastuk erről. Iustinus munkáját veszi alapul időben közel, de tőlünk földrajzilag távol Prümi Regino apát mottónkban idézett Krónikájában akkor, amikor a magyarok származási területének népeiről ír. A feltehetőleg Kálti Márk (XIV. sz.) által 1360 körül írt Chronicon pictum, azaz a Képes Krónika a rovásunkra elfogult műből mégis sokat átvesz.[2] Thuróczi János (1435? – 1489?) nemcsak az általunk többször is idézett Cremonai Liudprandra (920? – 972?), hanem, sőt elsősorban, a Képes Krónikára támaszkodik az 1488-ra befejezett Chronica Hungarorumban (A magyarok krónikája), és szinte a kezéből veszi át a stafétabotot még ebben az évben a javarészt Thuróczi ismereteit felhasználó Bonfini Antal[3] a csak 1497-re befejezett Rerum Hungaricarum decadesben (A magyar történelem tizedei).[4]

Bonfini Antal (1427? – 1505?)

Nagyon hosszú sora van tehát a magyarországi reneszánsz krónika hagyományainak és forrásainak. Bonfini világosan felismerhető módon Livius (Kr.e. 59 – Kr.u. 17) módszerével él: a tények (vagy ténynek képzelt történetek) után sorol fel okulásul csodás jelenségeket, melyek a nép ajkán születtek a történtek magyarázatául vagy kiegészítéseképpen. Így jár el Mátyás király (1443 – 1490) bécsi végnapjainak és halálának ismertetésekor is a Negyedik tized VIII. könyvének 38. fejezetében. Alaposságában még „Mátyás madarának”, a hollónak megváltozott viselkedéséről is beszámol (eltűnt Budáról, de feltűnt Fehérváron), a temetés részleteiről azonban szemmel láthatóan nem rendelkezik közvetlen ismeretekkel.[5]  Bővebben…

Az ember szegfűvel

Asztalomon őrzöm fényképét
Az embernek a fehér szegfűvel –
Akit a hajnal szürkületében
Keresőlámpák fénykörében
Lelőttek.
Jobbjában szegfűt tart,
Mely mintha a görög tenger
Maroknyi fénye lenne.

Nâzım Hikmet (1902 – 1963) verse
a Советская женщина-ban (A Szovjet Nő, 1952. április)[1]

1918. november 24-én alapították meg Kun Béla (1886 – 1938?) vezetésével Budapesten a Kommunisták Magyarországi Pártját, mely Központi Bizottságának elnöke lett. Pár nappal korábban hívta életre a Vörös Ujságot, miután egy héttel a pártalapítás előtt hazatért Moszkvából.[2] A pártalapítást az ő vezetésével még november 4-én, Moszkvában készítették elő.[3] Bővebben…

Felső-Frankföldön: Bamberg és Kulmbach

Du Fremdester brichst noch als echter spross
Zur guten kehr aus deines volkes flanke.
Zeigt dieser dom dich nicht: herab vom ross
Streitbar und stolz als königlicher Franke!

Stefan George (1868 – 1933): Bamberg (1907)[1]

Lépj elő, idegen, a messzi magasból,
Térj vissza, néped tiszta sarja!
E dóm elrejti alakod: le a lóról!
Bátran, büszkén, frankok királya!

Szent Péter- és Szent György-dóm, szószék

Szent Péter- és Szent György-dóm, szószék

A történelmi kincsekben, látnivalókban gazdag Bamberg minden kétséget kizáróan legfontosabb nevezetessége a II. Szent Henrik (973 – 1024) római császár alapította Szent Péter- és Szent György-dóm, igazodva az uralkodó ambiciózus terveihez, hogy Bamberget mintegy „második Rómává” formálja. A legnagyobb figyelmet a dóm egy szobra kapta az évszázadok során, a Bambergi lovas, a német terület legrégebbi fennmaradt lovas szobra, mely 1225 és 29 között készült. Számtalan találgatás övezi „modelljének” kilétét, vizsgáljuk ezt meg kicsit közelebbről.

Szent Péter- és Szent György-dóm, Bambergi lovas

Szent Péter- és Szent György-dóm, Bambergi lovas

Bővebben…

Bayreuth képekben

Callot (1592 – 1635): Sárkány szekeret vontat

A háború borzalmait megrajzoló Callot meseszerű metszeteiről és rajzairól is híres. Ezek ihlették meg E. T. A. Hoffmannt (1776 – 1822) 1814-15-ben élete egyik legjelentősebb novelláskötete megírására, melyet 1819-ben Fantáziadarabok Callot modorában címmel adtak ki. Pályája elején E. T. A. Hoffmannt Jean Paul (1763 – 1825) támogatta. Nem volt meglepő, hogy egy 1813-as új kiadás előszavának megírására őt kérték fel (Fantasie-Stücke in Callots Manier. Mit einer Vorrede von Jean Paul, azaz: Fantáziadarabok Callot modorában. Jean Paul előszavával).[1] Ennek az évnek novemberében így ír:

E. T. A. Hoffmann ismerői és barátai, továbbá a könyvében fellelhető, önmagáért beszélő minden zenei hozzáértés és átszellemültség bízvást nagy zeneművészként állítják őt elénk. Minél jobbat és minél egyénibbet! A napisten mindezidáig a jobb kezével osztotta a költői, a bal kezével a zenei adományt, két különböző, egymástól oly távoli személynek, hogy eddig a pillanatig még mindig várnunk kell arra az emberre, aki egy igazi operát költ és komponál egy személyben.

Írja tehát ezt Jean Paul 1813-ban, Wagner születési évében.[2] Bayreuthban, ahol 1804 óta lakott. Bővebben…