Természet kategória bejegyzései

A vadmacska hasznáról

SHYLOCK

Snaile-slow in profit, but he sleepes by day
More then the wilde-cat

Shakespeare (1564 – 1616): The Merchant of Venice, II / 5 (1605), Folio 1, 1623[1]

SHYLOCK

Dologra csigarest, – s vadmacskaként
Alszik naponta is.

A velenczei kalmár, II / 5. Ács Zsigmond (1824 – 1898) fordítása (1886)[2]

Térdepelek holdfény-hímezte párnán:
oltáromon vadmacska, páva, bárány.

Takács Zsuzsa: Weöres-szonettkoszorú XI. (1998)[3]

A vadmacska az óvilág sikeres ragadozója. Rengeteg alfajából az öt legelterjedtebb is szépen beteríti a térképet. A macskafélék családjáról Feketetigris (Carsi) nagy fáradsággal átfogó, igényes listát készített, mely olvasmánynak is gyönyörködtető, de a honlapon feltüntetett számos figyelmeztetés miatt nem merek hivatkozni rá. Bővebben…

Pásztortáska

pásztortáska

HOTSPUR
And telling me the soueraignest thing on earth
Was Parmacitie, for an inward bruise…

Shakespeare (1564 – 1616): King Henry IV,
Part I, I / 3 (1596-97?), Quarto 0, 1598[1]

HŐVÉR
Mondá nekem, hogy nincs fölségesebb
A csonttörésre, mint a spermacet.

IV. Henrik, I. rész, I / 3.
Lévay József (1825 – 1918) fordítása[2]

HŐVÉR
S hogy legfelségesebb dolog a földön
A parmaceti belső sérülésre…

Vas István (1910 – 1991) fordítása[3]

A spermaceti hasznáról már megemlékeztünk. A Shakespeare által emlegetettet nem véletlenül nem találjuk a hasznok listáján. Lévay József súlyosabb, a Shakespeare által használt szóhoz inkább ragaszkodó, óvatosabb Vas István enyhébb leiterjakabba fut. A parmacitie Shakespeare-nél ugyanis „pásztortáskát” jelent.[4] Hővér helyesen jellemzi az élettani hatását. (Ugyanebben a jelenetben beszél Hővér olyannyira vészt jóslóan a seregélyről, melyről szintén írtunk már.) Bővebben…

Fehér út

Cseres-tető és az Éles-kövek a Fehér útról

Cseres-tető és az Éles-kövek a Fehér útról

A pesti Kőbánya eredeti neve Kőérként szerepel IV. Béla (1206 – 1270) 1244-es oklevelében. Később az ott bányászott kő adta újabb nevét. Az oda vezető utat fehérre színezte a kőszállító kocsikról lehulló mészpor. Ez a mai Fehér út nevének eredete.[1]


Egy másik Fehér út, mely Perbált köti össze Nagykovácsival, még régebbi: a római korban építették ki. Színe az itteni kövektől fehér.[2]

Fehér út

Fehér út

3pont2


[1] http://fovarosi.blog.hu/2011/03/12/kobanyai_pincerendszer

[2] http://nagykovacsi.hu/nagykovacsirol/

A lenyűgöző lonc és a lenyűgöző kis meténg

OBERON
…I know a bank where the wild thyme blows,
Where oxlips and the nodding violet grows,
Quite overcanopied with luscious woodbine,
With sweet musk roses and with eglantine.

Shakespeare (1564 – 1616): Midsummers Night’s Dream (1595), II / 1[1]

OBERON
…Van egy kies part, hol kakukfü nő,
Hol dús virányt rukerc s ibolya sző,
Fölötte sűrü loncból mennyezet,
Vadrózsa, gyönge jázmin fog kezet…

Szentivánéji álom. Arany János (1817 – 1882) fordítása (1863)[2]

Elhantoltatta az üres koporsót, felállította a fejfát, amelyet tavasszal lonc futott be. Jó szagú tavaszi délutánokon elüldögélt a gyepes sírhanton…

Krúdy Gyula (1878 – 1933): A nagyasszony ballépése (1917)[3]

EL SUR

Desde uno de tus patios haber mirado
las antiguas estrellas,
desde el banco de
la sombra haber mirado
esas luces dispersas
que mi ignorancia no ha aprendido a nombrar
ni a ordenar en constelaciones,
haber sentido el círculo del agua
en el secreto aljibe,
el olor del jazmín y la madreselva,
el silencio del pájaro dormido,
el arco del zaguán, la humedad
-esas cosas, acaso, son el poema.

Borges (1899 – 1986): Fervor de Buenos Aires (1923)[4]

A DÉL

Valamelyik udvarodból bámulni
a régesrégi csillagokat,
az árnyék
padján ülve bámulni
ezeket a szórt fényeket,
miket tudatlanságom nem tud megnevezni,
se elhelyezni a csillagképek között,
átérezni a rejtett
ciszterna vízkörét,
a jázmin- és loncillatot,
az alvó madár némaságát,
a tornác boltívét, a nedvességet
– ezekből áll talán a költemény.

A Buenos Aires-i láz-kötetben.
Somlyó György (1920 – 2006) fordítása (1984)[5]

1 bubos

búbos és ükörkelonc

Újból és újból elkövetjük a bőség illetlenségét, ami most is elkerülhetetlen, ha önkényesen válogatott példákon keresztül akarjuk érzékeltetni azt a lenyűgöző pályát, amit a lonc az irodalomban „befutott”. Borgesnél valósággal a Dél jelképe, más műveinek sokaságában is, bár éppen a déli féltekén a loncfélék családja nem őshonos. Észak-Amerikából, Európából, Észak-Afrikából, Ázsiából (különösen Kínából) származik mintegy kétszáz faja.[6] A lonc természetesen nemcsak „másodvirágként” játszik nagy szerepet az irodalom „virányain”, hanem a kertekben is. Illata nélkülözhetetlen, ha olykor, Borges szerint, nehéz is.
A továbbiakban neve hátborzongató rejtélyével foglalkozunk. Bővebben…

Észak-pilisi körülnézés

Borostyánkő-túraút

Borostyánkő-túraút

3pont2

Pásztor Szent Wendely és a vandálok

a jászárokszállási Szent Vendel-szobor

SZENT VENDELIN BUZGÓN KÉRÜNK,
ISTEN ELŐTT LÉGY MELLETTÜNK,
MARHADÖG ELLEN VÉDELMÜNK.

Szoborfelirat Jászárokszálláson, 1832[1]

A „vandál” szó a XVII. századtól hordozza mai ismert jelentését, de nagyon valószínű, hogy nem Geiserich (389? – 477) „Dárdakirály” Rómát fosztogató hadmozdulatai miatt – 45 évvel korábban I. Alarich (376 – 410) vizigót király már megszállja és kifosztja Rómát, és a vizigótoknak nincs meg ez a hírneve –, hanem az ő, de leginkább fia, Hunerich (411 – 484) kegyetlen keresztény-, pontosabban katolikusüldözése miatt, melyről Prokopios (500? – 560?) így ír: senki sem nyomta el olyan kegyetlenül és igazságtalanul a keresztényeket, mint Hunerich. (Prokopios korán élt.) Zord rendeletei végrehajtását Hunerich előszeretettel bízta ariánusokra.[2] (Hispaniai fennhatósága után a Vandál Királyság súlypontja a Földközi tenger szigetvilágára és Észak-Afrikára terjedt ki.[3]) A vandálok latin vandalus neve a nép saját magára alkalmazott elnevezéséből ered, melynek valószínű ősforrása az előgermán wandilaz, „vándorolni”.[4] Ez ugyanarra az indoeurópai wendh-, „fordulni” gyökre támaszkodik, mint az angol wend, „kanyarodik”[5] és wander, „vándorol”[6] („csavarog”). Kevéssé meglepő, hogy a mi „vándorol” (majd ebből a „vándor”) szavunk, német közvetítéssel, szintén ugyaninnen ered.[7] Bővebben…

Kambium és kambrium

Semmiféle tudományos összekapcsolási lehetőség nem kínálkozik a kambium és a kambrium között, még nyelvi alapon sem. Ami alapján egymás mellé tesszük, az a tisztelgés általános iskolai tanítóink előtt, akik mind földrajz-, mind élővilágórán a lelkünkre kötötték, össze ne keverjük a két szakkifejezést.
Bővebben…

Hippokrene

Kezdjük a dalt immár Helikón Múzsái nevével!
Ők lakják e hegyet, Helikón magas, isteni ormát,
kék, ibolyásszínű forrás partján kicsi lábbal
járják táncukat és oltára körül Kroniónnak.
Ők miután Hippukréné, Permésszosz avagy szent
Olmeiosz vize gyöngéd tagjaikat mosogatta,
rendbeszedik szép tánckarukat Helikón magas ormán,
édes vágyat kelt ez a kar, dobbannak a lábak.

Hesiodos: Istenek születése
Trencsényi-Waldapfel Imre (1908 – 1970) fordítása[1]

Houasse (1645? – 1710): A múzsák megmutatják Hippokrenét Pallas Athenének

Lóitató Budapest XII. kerületében

A Kr.e. VIII. század első felében alkotó Hesiodos egyik főművének legelejét látjuk, melyben, mint az invokáció egyik legősibb formájában a múzsákat emlegeti. Ez alkalommal a Helikon-hegy bűvös forrásával, Hippokrenével foglalkozunk. Bár a forrás nevének megfejtése nem nehéz: ἵππου κρήνη, hippu krene, „lóforrás”[2], ez alapján valamiféle „lóitató” eredetre gyanakodhatnánk, a mitológia igazsága erősebb. Mely nélkül kiszikkadna évezredek művészetének ihlete. Keletkezésére nézve szorítkozzunk a szikár tényekre, amelyekről sokan, például Strabon (Kr.e. 64? – Kr.u. 24?), az egyik legnagyobb görög geográfus a Földrajzi feljegyzések VIII. könyve VI. fejezete is beszámol. Történt ugyanis, hogy Pegazus, mikor lendületet vett a Helikonra kaptatáshoz, patájával úgy rúgta meg az egyik sziklát, hogy abból (ehhez illő néven) Hippokrene, a tisztavizű forrás fakadt.[3] És bár a következő évezredek mint a költői ihlet forrására tekintenek rá[4], kezdjük áttekintésünket egy tragikus eseménnyel, mely itt történt. ΕΙΣ ΛΟΥΤΡΑ ΤΗΣ ΠΑΛΛΑΔΟΣ, Eis lutra tes Pallados, azaz Pallasz fürdőjéhez című nagyszabású himnuszában Kallimakhos (Kr.e. 305? – 240?) az eset leírását balladai hangot megütve kezdi: Bővebben…

Írástudó lepkék

Ha mostanában, június-július táján Európa, Észak-Afrika és Észak-Ázsia erdeit, ligeteit vagy kertjeit barangoljuk, kis szerencsével megpillanthatjuk a tarka- vagy főlepkefélék családjához tartozó, elterjedt, de védelemre szoruló bűvös fajt, a c-betűs lepkét. Legalábbis a kora nyári rajzást, mert váltott ciklusú rovar, augusztusban újra kikel egy sorozat, mely áttelel. Nevét az imágó szárnyfonákján látható kicsi, de határozott nagy, nyomtatott C-betűről kapta. (Semmiképpen ne fogjuk meg, ötezer forintunk és egy szép élet bánhatja.)[1] Linné (1707 – 1778) 1758-ban foglalta A természet rendszerébe[2], amit ezúttal érdemes közelebbről is megvizsgálnunk:

Bővebben…

Halak belső élete

Und als der Koch den Fisch zertheilet,
Kommt er bestürzt herbeigeeilet
Und ruft mit hocherstauntem Blick:
”Sieh, Herr, den Ring, den du getragen,
Ihn fand ich in des Fisches Magen,
O, ohne Grenzen ist dein Glück!”

Schiller (1759 – 1805): Der Ring des Polykrates (1798)

S a szakács, hogy felhasította
a halat, riadtan futott a
trónhoz, kiáltva boldogan:
„Nézd, uram, gyűrűd megtaláltam,
benne volt a nagy hal hasában,
óh, szerencséd határtalan!”

Polükrates gyűrűje. Szabó Lőrinc (1900 – 1957) fordítása[1]

Samos

A Kr.e. VI. századi perzsa belvillongások a birodalom határvidékén is kaotikus viszonyokat teremtettek. Az érdekszférában feléledtek a hatalom szerelmeseinek ambíciói. Bővebben…

Vivaldi hullám- és nem-hullám-természete

A barokk hullámokról általánosságban és átfogóan írni reménytelen próbálkozás lenne. Dacára minden fuocónak és fiammának, terrának és pratónak, ventónak és zeffirettónak, a barokk legotthonosabban a vízben mozog, ez a legkedvesebb őseleme. (Mondhatjuk ezt azzal együtt, hogy rokonszenve a víz lakóira nemigen terjed ki. Az őselemek lakói: halak, vakondokok, főnixek mind elbújhatnak az ég madarainak átütő barokk sikerei mögött.) Vivaldi (1678 – 1741) 1725-ben kiadott op.8-as Il cimento dell’armonia e dell’inventione („A harmónia és találékonyság erőpróbája”) sorozatában a Négy évszak után azonnal tengeri vihar sújt le az RV253-as Esz dúr hegedűversenyben[1]:

Bővebben…

Paprikák és csillagok

Gyakran neveznek el fákról tájegységeket: közéjük tartozik a Jegenye-völgy is.

Felső-Jegenye-völgy a Kovácsi-erdőföldekről

Felső-Jegenye-völgy a Kovácsi-erdőföldekről

Jól elkülönülő három szakaszából a „Felső” a Kovácsi erdőföldek oldalában futó, nehezen észrevehető horhos, a „Középső” a Kerek-hegy oldalában éri el a Les-hegy lábát Budapest és Solymár határában (a híres Shell-kútnál).

Középső-Jegenye-völgy

Középső-Jegenye-völgy

Az „Alsó” pedig Solymár határában futó lenyűgöző természeti szépség, „babakocsis” nehézségű kirándulóúttal, ha leszámítjuk a „sziklavárat”, gyerekek kedvelt kalandtúra-helyét.

Alsó-Jegenye-völgy

Alsó-Jegenye-völgy

Bővebben…

Közönséges és nem közönséges húrférgek

Conrad Geßner (1516 – 1565) megemlíti, hogy a víziborjakat a közvélekedés a vízbe hullott, ott megelevenedett lószőrnek tartja. (Egyik jellemző fellelési helye alapján, tudományos nevén Chordodes formosanusnak[1] mondva, ma egy tőlünk távol élő fajt hívnak lószőrféregnek, ha hihetünk.[2])

Chordodes formosanus és áldozata

A víziborjúnak a másik, gyakoribb neve húrféreg, mely egykor egyetlen sovány fajt, a mai közönséges húrférget jelölte, de szédületes karriert futott be a rendszertanban. 1886-ban, František Vejdovský (Vejdovsky Ferenc, 1849 – 1939) besorolása alapján törzsi rangra emelkedett, mint amilyennek a gerinchúrosok is örvendenek (figyelem: a gerincesek ennek mindössze az altörzsét alkotják!). A tudományos név Nematomorpha [3], azaz „Nematoda-formájúak”. (A Nematoda a fonálférgek törzse.) Ez utóbbi alapja a görög νῆμα, nema, „szál”.[4] (A Nematomorpha teát összeolvasva: „szálszerű-formájúak”.)

közönséges húrféreg

Philipp Franz Balthasar von Siebold (1796 – 1866) német természetbúvár – esetünkben a megjelölés szó szerint is érthető – svájci, patakmedermenti pocsolyákban közönséges húrférgeket, azaz a Linné (1707 – 1778) által adott tudományos nevükön Gordius aquaticusokat („vízi csomókat”)[5] és az általa elnevezett Gordius subbifurcusokat („alul elágazó csomókat”)[6] tanulmányozott, részletezve a vizsgálat természet adta nehézségeit.

Gordius subbifurcus

A gazdaállatokat kutatva különböző futrinkafélékre bukkant, köztük vízbe fúlt példányokra, és ezek soraiban egy közönséges gyászfutóban meg is találta a húrférget.[7] Siebold nem sejthette, hogy az élők világának mennyire különös jelenségébe botlott.

közönséges gyászfutó

Bővebben…

Macskafarkú veronika és a tudomány szigora

Id. Plinius (23 – 79) szerint

Iidem samolum herbam nominavere nascentem in umidis, et hanc sinistra manu legi a ieiunis contra morbos suum boumque, nec respicere legentem neque alibi quam in canali deponere, ibi conterere poturis.

Nat. Hist. 24.63[1]

Ugyanők (a gall druidák) egy nedves környezetben élő növénynek a samolus nevet adták. Ezt is, mondják, böjtölve kell begyűjteni balkézzel, disznók és marhák betegségei ellen. A gyűjtőnek arra is ügyelnie kell, nehogy hátranézzen, és nehogy máshová helyezze mint a jószágok vályúiba.

A természet históriája, XXIV / 63

Id. Plinius „rejtvényeit” a hálás utókor nagy élvezettel próbálja megfejteni. Azt hihetnénk először is, hogy a druidáktól származó samolus elnevezés eredete megfejthetetlen. Mégis több derűlátó ötlet született a kiderítésére. Sir Joseph Paxton (1803 – 1865) a kelta san, „hasznos” és mas, „disznó” szavak összetételével vezeti le a disznókat is gyógyító fű nevét, míg Robert Stephen Adamson (1885 – 1965) Samos szigetét véli névadónak.[2]

nyugati kökörcsin

Érdekesebb magának a növénynek az azonosítása. Luigi Anguillara (1512? – 1570) a boglárkafélék családjába tartozó nyugati kökörcsint javasolja, Kurt Polycarp Joachim Sprengel (1766 – 1833) a kankalinfélék családjába és a számolya-nembe sorolt tölgylevelű vízisalátát. Ezzel megerősíti Valérand Dourez (1534? – 1575) álláspontját, amit maga Linné (1707 – 1778) is olyannyira osztott, hogy a növénynek a Samolus valerandi tudományos nevet adta.[3]

tölgylevelű vízisaláta

Ám a pliniusi elnevezések megfejtésében nagy jártasságú Antoine Laurent Apollinaire Fée (1789 – 1874) véleménye eltér ettől. Szerinte az útifűfélék családjába tartozó deréce- vagy ártéri veronika a szóban forgó növény.

Linné ennek a virágnak a Veronica beccabunga tudományos nevet adta.[4] Mielőtt rátérünk a veronikák nyelvújításkori kalandjaira, tisztázzuk az eddig felgyülemlett növénynevek eredetét. Bővebben…

Gercse

Kemény Keve ott a vezér

Arany János (1817 – 1882): Keveháza (1853)[1]

A „Gercse” tag különféle magyar helységnevekben felbukkan. Ugyanígy a Várvidéken (Burgenlandban) is, ahol Gritsch magyar neve Gercse.

A Gercse (Gritsch) Várvidéken (Burgenlandban)

A Gritsch gyakori osztrák vezetéknév, és nem valószínű, hogy a nehezebb kiejtés érdekében az osztrákok kivettek volna egy magánhangzót a már létező magyar szóból. Bővebben…