Növények kategória bejegyzései

Visszavarázsolt szép idők: giliszta- és lázűzők

gilisztavarádics

gilisztaűző varádics

Ha azzal kezdem, a gilisztaűző varádics, rövidebben gilisztavarádics az őszirózsafélék családjába tartozik, indokolt aggodalmat váltok ki bejelentésemmel, előrevetítve egy lehetséges témát, ki-ki hová sorolta ezt a varázslatos nevű virágot. De ezt csak a rend kedvéért teszem, hogy legalább annyit azonnal megtudjunk, nem egy állatról vagy egy állat lakóháza lépcsőfeljárójáról lesz szó a továbbiakban, hanem egy színes múltú vadnövényről és rokonairól. Bővebben…

Reklámok

Mozart és a filodendron

Genie, ganzes wahres Genie ohne Herz ist Unding; denn nicht hoher Verstand allein, nicht Imagination allein, nicht beide zusammen machen Genie.
Liebe! Liebe ist die Seele des Genies.
[1]

Egy lángész, egy valóban ízig-vérig lángész szív nélkül semmi; mert sem a mélyebb felfogás önmagában, sem a képzelőerő önmagában, sem együtt e kettő nem teszi a lángelmét. Szeretet! A szeretet a lángész lelke.

Nikolaus Joseph, Jacquin szabadura (1727 – 1817) bejegyzése Mozart (1756 – 1791) emlékkönyvébe 1787. április 11-én

Mozart 1781-től élt Bécsben[2], ahol csakhamar közszeretetnek örvendő társasági ember lett, természetesen elsősorban zenekedvelők körében. Számos baráti kapcsolatot alakított ki, így a nagy botanikus, Jacquin szabadúr családjával is. A zene iránt érdeklődő kisebb fiúnak, Emilian Gottfriednek (1767 – 1792) 1787. november 9-én dalt is küld azzal a kísérőszöveggel, hogy ezt tekintse barátsága biztos jelének, bár őszintén reméli, ez iránt dal nélkül sem lenne kétsége az ifiúrnak.[3] Barátsága túlment a puszta levelezésen. A dal (Das Traumbild, Az álomkép K530) szerzőségéről is lemondott Emilian Gottfried javára, amit a család, Emilian Gottfried tragikusan hamar bekövetkezett halála után, félre is értett, és a fiú saját öt dala mellé valódinak gondolt hatodikként be is tették egy kiadásba 1803-ban.[4]

Bővebben…

Hulla- és dögvirágok

ragacsos nektárt nyalogatok
elűzöm az ártó szándékú rovarokat
fejem rothadó bőrdarabra hasonlít
hamarosan elpusztulok
bűzlök
akár egy csillag alakú dögvirág

L. Simon László: NEM LOKALIZÁLHATÓ (2003)
nehezen értelmezhető[1]

Már találkoztunk sir Thomas Stamford Bingley Raffles (1781 – 1826) nevével: tudósokból álló expedíciója pillantotta meg először fehér emberek közül a cibetmacskafélék családjába tartozó binturongot. Nem ez volt Raffles életének egyetlen kimagasló pontja. A lex soli elve alapján választhatta volna a jamaicai állampolgárságot is, hiszen Jamaica felségvizein látta meg a napvilágot egy olyan hajón, melyen apja, Benjamin Raffles (1739 – 1811) volt a kapitány. Mindamellett megmaradt a brit korona alattvalójának. A Kelet-Indiai Társaság tisztviselőjeként Malajzia Pineng szigetére küldték. (Nagy erővel kezdett hozzá a nyelvtanuláshoz. Nyilvánvalóan felismerte, hogy a maláj egy hatalmas keleti régió lingua francája is, azaz leegyszerűsített alakjában sok más nép egymás közti érintkezési nyelve.) Kikötőket érintő ügyekben olyan meggyőzően érvelt, hogy fiatal kora dacára felfigyelt rá India brit főkormányzója, Gilbert Elliot-Murray-Kynynmound, Minto earlje (1751 – 1814), röviden Lord Minto is. (A lord atyai nagyanyjától, Grizel Kynynmoundtól származó vezetékneve sokak érdeklődését felkeltette. Részletes elemzést kapunk a polihisztor Michael Rubytól: a név végső visszavezetésben egy skót marhafajtával hozható összefüggésbe.[2]) Lord Minto két hónapra Calcuttába, Brit India fővárosába hívta Rafflest, aki meggyőzte őt Jáva elfoglalásának fontosságáról és lehetőségéről. Ekkor Jáván a hatalmat a napóleoni Franciaországhoz (1794 óta) hű hollandok gyakorolták francia katonai „támogatással”. Titkos megbízatással (formálisan maláj főkormányzói ügynökként) Raffles készítette elő a sikeres 1811-es fegyveres inváziót. (A sziget 1816-ban békés úton került vissza Hollandiához.)[3] Így nem csoda, hogy amikor 1819-ben Szingapúr szigetén járva felismerte annak stratégiai fontosságát, a malajziai Dzsohor szultánság uralkodója, Hussein Mua’zzam Shah ibni Mahmud Shah Alam (1776 – 1835) biztosabbnak látta hozzájárulni a mai Szingapúr kisállam megalapításához.

Szingapúr: 1890-es évek – 1990-es évek

A klíma azonban kedvezőtlenül hatott Rafflesre és családjára. Öt gyereke közül négy kis korában meghalt, köztük Leopard (1819 – 1821) és „Flóra Csalogány”, Flora Nightingale (1823 – 1823)[4]. De Raffles egészségi állapota is olyan mértékben megromlott, hogy 1823-ban kénytelen volt benyújtani lemondását. Otthon rögtön jogosulatlan pénzek felvételével vádolta meg a Kelet-Indiai Társaság. Az évekig elhúzódó ügy lezárásaképpen az igazgatóság jókora summa visszatérítésére támasztott igényt. A határozat kézhez vétele után néhány hónappal Raffles szélütésben elhunyt.[5]
Bővebben…

Lelki nyugalmunk visszaállítására

Legutóbb az összes lehetséges mottót „ellőttük” mai írásunk éléről, így ma in medias res indítunk. Az „ülni” jelentésű ismerős indoeurópai sed- gyök, mint ahogy ez egy indoeurópai gyöktől el is várható, szerteágazik, de ezúttal ez a szerteágazás, mondhatni, párját ritkítja. Az indoiráni vonalon a szanszkritसीदति, sidati jellegzetes keleti gócpont. Hasonlóan, mint már láttuk, az azonos értelmű óegyházi szláv сѣдѣти, szjagyatyi[1] az orosz сидеть alapja[2], ahogy (túl a „legvadabb” iráni, örmény, balti, kelta fejlődéseken) az előgermán sitjaną-ból eljutottunk a mai angol sit, „ül” szóig[3] is. A nyelvfejlődés szép ívben Dél-Európába hajlítja az indoeurópai gyököt. Erre vezetik vissza az ógörög ἕδος, hedos szót („ülés”, „szék”), mely, szintén láttuk, olyan fontos magyar szavaink alapja, mint „katedra”, „katedrális”, „szanhedrin”, „poliéder” és „efedrin”. De erre itt és most éppen csak röviden visszautalunk. Ezúttal a latin vonulatra irányítjuk figyelmünket. Bővebben…

Nkrumah és a nkruma

Nem azért vagyok afrikai, mert Afrikában születtem, hanem mert Afrika született bennem.

Kwame Nkrumah (1909? – 1972)[1]

Afrika vagyok,
A holnap földrésze!

Sékou Touré (1922 – 1984): Afrika. Harcias versek, 1960[2]

a mottók szerzői

Nkrumah nézetei, műve, egész élete olyan szerteágazó és kitűnően dokumentált, hogy ezúttal is értelmetlen lenne ezzel, vagyis a „lényeggel” foglalkoznunk. Így az életművet csak háttérként használjuk kisebb történelmi, biológiai, irodalmi és nyelvi vizsgálatainkhoz. Bővebben…

Csillagalmák és az almatudomány sztárjai

Omne malum malum, prater appium malum.[1]

Minden rossz rossz, kivéve az Appiana almát.
(Értelmessé hamisítva: minden alma rossz, kivéve az Appianát.)

Villeneuve-de-Berg

Olivier de Serres (1539 – 1619)

 

 

 

 

 

 


Clapp kedveltje

Az utókor nem lehet elég hálás Seres Olivérnek, akinek nevét az érzéketlenül racionalista franciák és nyomukban a nagyvilág, arra hivatkozva, hogy Villeneuve-de-Bergben született délfrancia volt (és sosem járt Magyarországon), Olivier de Serresnek mondják. A nagy botanikus körtéje ma is közkedvelt csemege. Nem járt jobban egy másik neves pirológus, a massachusettsi Klapka Tádé sem, akinek nevét az amerikaiak Thaddeus Clappra (1811 – 1861) torzítják – olvassuk Ambrus Lajos 2015-ben megjelent Lugas – Pomona Hungaricája 2. fejezetében (ha nem is szó szerint).[2]

Seres Olivér

Bővebben…

Mattrészegek és a zsíros csepegés

Nézzük csak ezeket a mattrészegeket (vagy matarészegeket)! Már puszta megnevezésük is csak az „analógiás nyelvfejlődés” – lásd: „síkhülye” mint viszonyítási pont[1] – elvei alapján adható meg helyesen. („Igénk”, a Word mindkettőt külön kívánná írni.) Az pedig, hogy mitől mattak, netán mi mattolta be őket, külön kis kaland, melyet bő lére ereszteni lenne az igazi hiba. Bővebben…

Empúszák, Empusák

Xanthiast alakító színész az eltörpülő Herakles mellett egy Kr.e. 350-340 közötti görög vázán

Ξανθίας
ἀλλ᾽ οὐκέτ᾽ αὖ γυνή ’στιν, ἀλλ᾽ ἤδη κύων.
Διόνυσος
Ἔμπουσα τοίνυν ἐστί.
Ξανθίας
πυρὶ γοῦν λάμπεται
ἅπαν τὸ πρόσωπον.
Διόνυσος
καὶ σκέλος χαλκοῦν ἔχει;
Ξανθίας
νὴ τὸν Ποσειδῶ, καὶ βολίτινον θάτερον,
σάφ᾽ ἴσθι.
Διόνυσος
ποῖ δῆτ᾽ ἂν τραποίμην…
Ἀριστοφάνης (446? π.Χ. – 386): Βάτραχοι (405 π.Χ.)[1]
Xanthias
all’ uket’ au gyne ’stin, all’ hede kyon.
Dionysos
Empusa toinyn esti.
Xanthias
pyri gun lampetai
hapan to prosopon.
Dionysos
kai skelos khalkun hekhei;
Xanthias
ne ton Poseido, kai bolitinon thateron,
saf᾽ histhi.
Dionysos
poi det’ han trapoimen…
Aristofanes: Batrakhoi

 

Xanthias
De nem leány most már, hanem kutya.

Dionysos
Úgy hát lidércz.

Xanthias
Az arcza legalább
Tűz-láng merőben.

Dionysos
Hát a lába réz?

Xanthias
Poseidon uccse! s a másik ganaj. Tudod hát?

Dionysos
Most hová bújjak?

Aristofanes: Békák
Arany János (1817 – 1882) fordítása
(megjelent 1885-ben)[2]

Aristofanes nemcsak a Békákban, hanem a Kr.e. 390-ben írt Nőuralomban is, bár ott köznévi formában említi Empusát, illetve egy empúszát, ott egy sebhelyekkel, kelésekkel borított nőalakként[3]. (Arany János értelmezését elfogadva természetesen a Békákban is köznévként szerepel az empúsza.) Filostratos (170? – 250?) Τὰ ἐς τὸν Τυανέα Ἀπολλώνιον, Ta es ton Tyanea Apollonion, azaz A tyanai Apollonios élete címmel könyvet írt a nagy utazóról és filozófusról. Ennek II. fejezete 4. szakaszában szerepel, hogy Apollonios (15? – 100?) a Kaukázusban járva szembetalálkozik egy alakváltó empúszával, de úgy szabadul meg tőle, ahogy tanácsolták neki: csúfolni kezdi, erre az sikoltva menekül.[4] A IV. fejezet 25. szakaszában nagy terjedelemben beszámol egy korinthosi lamiáról, az empúszákhoz hasonló lidércről, aki áldozatát szabályosan felhizlalta, mielőtt nekilátott volna vérük szívásához, majd teljes bekebelezésükhöz.[5] (Filostratos, többször tapasztaltuk, kedveli a csodalényeket, de a görög racionalizmus híveként ezekről igyekszik a lehetőségekhez képest tárgyszerű leírással szolgálni.) Peter J Allen és Chas Saunders kipróbált elriasztásnak mondja a ”Clompy Bumpy Clumpy!”-t („trappoló, döcögős, csámpás!”) – vagyis az empúszák angol nyelvterületen is adventívek – arra az esetre, ha hálószobánk ablakán keresztül próbálna behatolni. Felvették ugyanis azt az életmódot, hogy (vélhetőleg különösen kiéhezett) férfiakat szerelmi szándékkal megkörnyékezik, majd vérükből táplálkoznak.[6] (Vagyis a leegyszerűsítő szemléletű utókor alakjukat egybemossa a lamiáékkal.) Borges (1899 – 1986) az Empusát, illetve az empúszákat nem veszi fel az 1957-ben kiadott Livro dos Seres Imagináriosba (Képzelt lények könyve), igaz, a velük rokon természetű lamiákat annál szívesebben.[7] Bővebben…

…és a nemzetköziség: indiai ételek

édes és keserű nim

A rutafélék családjába tartozó curryfa fűszeres, savanykás leveleit régi időktől használják Indiában és Sri Lankában mártások készítéséhez. Sri Lankában „édes nimnek” mondják, hogy megkülönböztessék a vele közvetlen rokonságban nem álló mályvafélétől, a keserű nimtől. A hindi करी, kari szó az ugyanilyen kiejtésű, „mártás” jelentésű tamil கறி-ból ered.[1] Bővebben…

Királyi dinnyék

One cantaloupe is ripe and lush,
Another’s green, another’s mush.
I’d buy a lot more cantaloupe
If I possessed a fluoroscope.

Ogden (1902 – 1971): The Cantaloupe

Sárga az egyik sárgadinnye még,
A másik zöld, egyik se szín kék.
Veszek én több nem-sárga sárgadinnyét,
Ha változatosabb lesz már a színkép.

A sárgadinnye. Israel Efraim fordítása[1]

Peale (1774 – 1825): Dinnyék és szulákok (1813)

Különösen becses nyelvemlékünkben, az 1395 körül írt 1316 szócikkes Besztercei szójegyzékben a közreadó Finály Henrik (1825 – 1898) „szőröző” megjegyzésével a tökfélék családján belül nem közvetlenül rokon görög- és sárgadinnye is szerepel[2]:

Bővebben…

Kolbászfa is van

Mi emberek, kik felkapaszkodtunk az uborkafára, nagyon sokáig megvetettük a szenet. Illendő, hogy vezekeljünk.

Kosztolányi Dezső (1885 – 1936): Szén (1917)[1]

Az uborkafát kifejezetten azok kifigurázása kedvéért teremtette a népnyelv, akik bizonytalan alapon, bizonytalan jövővel másztak fel (kapaszkodtak fel, kaptak fel) fátlan szárán a szerény magasba.[2] Ilyenképpen veszélyes leiterjakab az angol cucumber tree-t „uborkafának” fordítani. Nézzük csak az angol testvért közelebbről!

Bővebben…

Az ösztörű kivirágzik

Nem tudom, Odinnak asztalához űl-e,
Kit felakasztottak magas ösztörűre,
Sátorom elébe, törvény szava nélkül,
Ronda repesőknek útálatos étkül.

Arany János (1817 – 1882): Buda halála (1864).
Harmadik ének. A tanács visszája[1]

Az ösztörü vagy ösztörű ágas-bogas karó, melyen gabonát szárítottak (és hogy éppen fordítva, el ne ázzon az esőben, tetejére kalácsot, azaz jókora szalmacsomót húznak), de mint a Czuczor-Fogarasi összegyűjti, a legkülönfélébb mesterségeknek megvolt a maguk ösztörűje. A mészárosok például „a feltagolt húst akgatják” rá. Szófejtésük szerint az ösztörű az „áradozó vizet öszvetereli”. (A magyar nyelv szótárát 1862 és 74 között adták ki. Figyelemre méltó, hogy a mottónkban idézett Buda halálára már hivatkoznak.)[2] 1912-ben már pontosan tudták, hogy ez az etimológia délibábos, és hogy a szó szláv eredetű. 1912-ben a Nyelvtudományi Közleményekben Horger Antal Albert (1872 – 1946), rövidebben Horger Antal, kicsit részletezőbben Az egyetem fura ura a szláv jövevényszavak között említi, de hangtani következtetéseit élesen visszautasítja Asbóth Oszkár (1852 – 1920)[3] – aki azoknak az Asbóth (Asboth) Oszkároknak a számát gyarapítja, akik nem találták fel a helikoptert[4]. Feltűnő, hogy a szófejtésnek mind a kreatív, mind a konzervatív ágában kimagasló orosz nyelvtudomány sem adta látványos jelét annak, sikerült volna megfejteniük a megfelelő szláv szavak, például a cseh ostrev eredetét.[5] Czeglédi Katalin levezetése azonban, melyet az ágasfából indít, és a karókból épített gát fogalmán keresztül egyebek mellett a szigetig eljut – amelynek szláv szavai az azonos értelmű indoeurópai strow- gyökre támaszkodó előszláv ostrovъ-ból[6] fejlődtek[7] – azt hivatott illusztrálni, hogy az alaki hasonlóságok befolyásolhatták a szófejlődést.[8]
A neves természetjáró, főgimnáziumi tanár Róth Márton (1841 – 1917)[9] 1891-ben a magas-tátrai Oszterva- (Ostrva-) hegy nevéről azt írja, származhat meredek, „éles” (szlovákul: ostrý) lejtőjéből, de nem zárja ki, hogy az ösztörű (szlovákul: ostrva) az eredet, melyen a szlovákok lóherét szárítottak. Ez utóbbi kézenfekvőnek tűnik azok után, hogy megemlíti, a valóban „háromoldalú tákolmányra” emlékeztető küllemű Tompa- (Tupa-) hegyet is mondták korábban Osztervának.[10] És arról se feledkezzünk meg, hogy ezeket a gigászi csúcsokat a kedveskedő népnyelv előszeretettel keresztelte el a maga szókincséből kiindulva. Látjuk ezt a Szénaboglya (Senná kopa) példáján is.[11]

hegyek a Magas-Tátrában: Oszterva, Tompa, Szénaboglya

Bővebben…

§ & ¶

Rögtön kezdjük egy kisebb kitérővel. Id. Szily Kálmán (1838 – 1924) A magyar nyelvújítás szótára című munkája 1902-es első kiadásában „parafa” szavunkat ilyen összefüggésben említi[1]:

Ez annál is sejtelmesebb, hogy (minden „becsületes” tölgyhöz hasonlóan) a bükkfafélék családjába tatozó, itt említett paratölgy (melynek magyar neve tehát a parafa nevéből származik vissza) angolul cork oak, „parafa-tölgy”.

arany aguti brazildiót tör fel

A faj jellegzetes mediterrán növény[2], így se földrajzi, se biológiai rokonság nem fűzi a fazékfafélék családjába tartozó brazildióhoz. Ezt paradiónak is nevezik Brazília egy hatalmas tájegysége, az ótupi néveredetű[3] Pará után[4]. És hogy még furcsább helyzet álljon előttünk: a Parától mintegy 8000 kilométerre délnyugat-nyugatra fekvő Pitcairn-szigeteken is élő mályvaféle hibiszkusz-gyapotfát (melyet azért emlegetek előnévvel, hogy egy híresebb, szintén mályvaféle gyapotfával, a kapokfával ne keverjünk) egy 1831-es beszámoló szerint a pitkern nyelven paraunak mondják.[5]

A hibiszkusz-gyapotfa angolul corkwood, „parafa-fa”; faanyagából parafát helyettesítő anyagot állítanak elő[6]. (Egyes tévhitek szerint ez a fa adja a valódi parafát.) Ez esetben is földrajzi-biológiai okok garantálják, hogy véletlen az egybeesés. „Para” szavunk pedig valószínűleg finnugor eredetű.[7] Annyi tehát bizonyos, hogy „parafa” szavunknak semmi köze az ógörög παρά, para, „mellé” szóhoz[8], mely az indoeurópai preh-, „előtte”, „elé-” gyökből[9] származik, és amely egyben az ugyanilyen értelmű latin prae őse is. Ez az eredmény fontosabb, mint elsőre tűnik. Bővebben…

Birsmagvak és loknik

Poor thing! Her hair can have no bandoline ever since, I should fancy. What a brave girl too not to shriek or faint!  

Blackmore (1825 – 1900): Cripps, the Carrier: A Woodland Tale (1876). Chapter XVIII – A Flash of Light[1]

Szegény pára! Azóta se kellett bandoline a hajára, tűnődöm. És micsoda bátor lány! Nem sikított, nem ájult el…

Cripps, a fuvaros. Erdővidéki történet. XVIII. fejezet: Felvillanás

birsalma és magvai

A rózsafélék családjába tartozó birsnemzetség tudományos nevét, a Cydoniát Philip Miller (1691 – 1771) állította a gyümölcs vélt származási helye, a krétai Kydonia neve alapján. Az összefüggéseket már támadt alkalmunk részletezni. A birsalma magvát az orvostudomány külön cydonium névvel is illeti például Balogh Kálmán (1835 – 1888) 1883-ban kiadott Orvosi Műszótárában.[2] Bár, mint magyar kutatók egy csoportja beszámol róla, Daniela Alesiani és munkatársai 2010-ben kimutatták a magvak kivonatának veseráksejtek burjánzását gátló képességét[3], az orvostudomány régi keletű érdeklődése nem ennek a hatásnak szól. A cydoniumból nyákot lehet kivonni.[4] Ennek pedig a gyógyászaton és a konyhaművészeten[5] túl egy harmadik tudományág is nagy hasznát veszi.  Bővebben…

Lebegő nőalakok a kettős császár körül

Születésem és halálom: ennyi a teljes élettörténetem.

II. Napóleon, halála közeledvén

Daffinger (1790 – 1849): II. Napóleon (1811 – 1832), Reichstadt hercege, osztrák egyenruhában

A Tuileriák kertjébe vonszolt száz ágyú üdvlövése köszöntötte Napóleon első és egyetlen törvényes gyermekének megszületését a palotában. A párizsiak lélegzetüket visszafojtva számlálták a lövéseket. Huszonkettő! Az üdvrivalgás felülmúlhatatlan volt. Ha az ágyúk a huszonegyedik lövésnél elhallgatnak, az lánygyermeket üdvözölt volna. (De a tömeg nem.) A kertben Sophie Blanchard (1778 – 1819) emelkedett a magasba hidrogéntöltésű ballonján, a charlière-en[1], Jacques Alexandre César Charles (1746 – 1823) találmányán, hogy onnan szórja szerte az örömhírt bejelentő cédulákat. Bővebben…