Növények kategória bejegyzései

Akiknek savanyú a hering

Könnyeket ígérek.
Az esetleges ny. olvasó különböző pontokon már szembesülhetett a bűz legyűrhetetlen hatalmával foglalkozó bejegyzésekkel. Rettenetben azok nem érnek fel azzal, ami most következik: ezúttal ugyanis a bűz nem elrettentő erő, ellenkezőleg, furcsa pszichoszomatikus jelenségeken keresztül, boldogság forrása. Előbb erről néhány szót.
A mazochizmus hatásmechanizmusa nem az, hogy a benne szenvedőben valami átfordult volna. A különféle sérelmekre agyunk csillapító, enyhítő hormonok kibocsátásával válaszol, és a folyamatok merész, ördögi mederben tartásával kialakítható, hogy a mérleg ez utóbbi felé billenjen. A kapszaicin élvezete a mazochizmus egyik enyhe típusa. Felteszem, a bűz iránti undorra válaszul kibocsátott vegyületek elválasztása ugyanígy manipulálható. Ebben a hitemben megerősít, hogy a bűzkibocsátó ételek fogyasztói dicsérettel emlegetik a szóban forgó étel ízét, de nem mennek odáig, hogy ezt az élvezetet a legfőbb jók közé sorolják. Itt az történhet, hogy a bűzön áthatolva, az első falatokig eljutva diadalmaskodnak a „mentőhormonok”, és ezek szépséges emlékezete a mellékkörülmények (az íz, a konyhaasztal terítőjének mintázata stb.) megszépítését is magával hozza.
Fő célom egyetlen ilyen étel bemutatása, kis bevezetővel a zsáner néhány hasonló egyéb szereplőjével.

A magyar étkezéskultúrában ezt a Pálpusztai sajt képviseli. Jellegzetes bukéját ugyanattól a (vöröses elszíneződést okozó) rúzsflóráról kapja a kérgében[1] – merthogy ez a baktérium levegőkedvelő, és csak a felszínen marad életben –, amely a nap végi lábszagot is okozza, és amelyet a bűzborz is felhasznál vegykonyhájában, továbbá a záptojás illatának kialakításában is szerepe van[2].

Bővebben…

Mérgezett esernyők. Ricinus, kullancs, hód

– Mit gondolsz, mi lesz a vége? – kérdezte a pap. – Azelőtt úgy véltem, jól végződik – mondta K. -, most már néha magam is kételkedem benne. Nem tudom, mi lesz a vége. Te tudod? – Nem – mondta a pap -, de félek, rossz vége lesz. Bűnösnek tartanak. Az alsó fokú bíróságnál feljebb talán nem is jut a pered. Legalábbis egyelőre: bizonyítottnak tekintik a bűnödet. – De én nem vagyok bűnös – mondta K. -, ez tévedés. Hogyan lehet egyáltalán bűnös az ember? Hisz mindnyájan emberek vagyunk, egyikünk is, másikunk is. – Ez igaz – mondta a pap -, de hát így szoktak beszélni a bűnösök.

Kafka (1883 – 1924): A per (1925). Kilencedik fejezet: A dómban
Szabó Ede (1925 – 1985) fordítása (1968)[1]

Francesco Gullino (1945 – 2021)
Francesco Gullino (1945 – 2021)

Néhány napja, egészen pontosan Mária mennybevételének napján, augusztus 15-én hagyott itt bennünket Francesco Gullino, Georgi Ivanov Markov disszidens bolgár író feltételezett gyilkosa. Mark Radice 2006-ban kitűnő, a lehetőségei határain túlra nem merészkedő tényfeltáró filmet forgatott az ügyről (The Umbrella Assassin, Az esernyős gyilkos):

A filmet magyarra is szinkronizálták Az esernyős gyilkos – Georgi Markov rejtélyes halála címmel:

Georgi Ivanov Markov (1929 – 1978)
Georgi Ivanov Markov (1929 – 1978)

A szinkron nem lett tökéletes. Az áldozat keresztnevét Georgi helyett következetesen Georgijnak mondják (bár az orosz szál nem itt, hanem a végrehajtás oldalán szövődik a történetbe). A feltételezett gyilkos nevét (kétségkívül „angolosan”) Francesco Gulinónak ejtették – emiatt remélhetőleg nem érte zaklatás sem Francesco Gulino olasz, sem Frank Gulino amerikai zeneszerzőt.


Bővebben…

Schrank, Psyche, Cupido

Ah! szárnyad eszembe juttatja
            Psychét s az ő bánatjait,
És a Psyche gyötrő bánatja
            Tulajdon lelkem kínjait.

Csokonai Vitéz Mihály (1773 – 1805):
A pillangóhoz (1803)[1]

Paolai Szent Ferenc (1426 – 1507) remetének, a minimita rend („a legkisebbek rendje”) alapítójának[2] a nevét nyerte a keresztségben Franz von Paula Schrank (1747 – 1835) egy olyan, a mainál precízebb korban, amelyben a védőszent nevét, tévedések elkerülése végett, igyekeztek a legpontosabban megjelölni. Maguk a legkisebbek jóval nagyobbnak bizonyultak szerény elnevezésüknél: rendjük Aumenti Neudeck-i bajor székházában 1634-ben feltalálták – szigorúan a nagyböjt kemény időszaka könnyebb áthidalása, a munkaképesség fenntartása céljából, melyet bizonyít a név is[3] – a Salvator (ma: Paulaner) sört, minden erős sör atyját[4].

Bővebben…

Mirabella és mirabolán


Dégarnir l’espalier des pêches les plus belles
Ou faire autour de vous pleuvoir les mirabelles!

Victor Louis Amédée Pommier (1804 – 1877): Aux mânes de mon frère


Díszítsd a rácsot a legszebb barackokkal,
Vagy esőként hulljon a mirabella szilva!


Bátyám szellemének
A költő bátyja, Alfred (1801 – 1840) két évvel a Crâneries et dettes de coeur
(A szív tartozásai és követelései) verseskötet kiadása előtt halt meg.[1]

A hagyomány úgy tartja, I. (Jó) Anjou Renátusz (1409 – 1480) nápolyi király, aki felesége, Lotaringiai Izabella uralkodó hercegnő révén lotaringiai herceg-konzort is volt (Izabella „cserébe” nápolyi királynő-konzort, röviden királyné), egy keresztes háború során találkozott a rózsafélék családjába tartozó mirabella szilvával.

Froment (1430 – 1484): I. (Jó) Anjou Renátusz (1409 – 1480) a Matheron-diptichonból (1474). Az uralkodó ajándékozta a diptichont Jean de Matheron (1440? - 1495) magiszternek, Salignac és Peynier seigneurjének. Lotaringiai Izabella (1400 – 1453) ismeretlen XVII. századi művész ábrázolásában
Froment (1430 – 1484): I. (Jó) Anjou Renátusz (1409 – 1480) a Matheron-diptichonból (1474). Az uralkodó ajándékozta a diptichont Jean de Matheron (1440? – 1495) magiszternek, Salignac és Peynier seigneurjének. Lotaringiai Izabella (1400 – 1453) ismeretlen XVII. századi művész ábrázolásában
Bővebben…

Nemek, fecskék és nemfecskék. A kléhó rejtélye

Amikor azt mondjuk, a sarlósfecske-alakúak rendje az újmadárszabásúak (más néven tarajos szegycsontúak) alosztályágába tartozik, nem mondtunk nagyot, lévén hogy ez az alosztályág a maga mintegy 8500 fajával a ma élő madarak túlnyomó többségét teszi ki[1]. A többi madár futómadár-szabású, mint amilyen a struccalakúak rendje. A ma élő madarak két kládjának tudományos neve Neognathae és Palaeognathae. A tudományos nevek előtagjai, jól felismerhetően, az „új” és „régi” jelzők, a közös utótag az indoeurópai eredetű[2] ógörög γνάθος, gnathos, „állkapocs”[3]. (Ádámtól-Évától indítok, de egyszer ezen is túl kell esnünk, ha már annyi madár nyüzsög ebben a blogban.)

partifecske
partifecske

A sarlósfecske-alakúak rendjének tudományos neve Apodiformes.[4] A név alapja[5] a fecskefélék családjába tartozó partifecske görög neve, az ἄπους, apus, szó szerint „lábatlan”.[6] Az ógörög név magyarázatául álljon itt a Brehm-könyv szigorú értékítélete a fecskék (és a sarlósfecskék) járásáról:

a földön ügyetlenül lépegetnek, de járásuk még így is többet ér, mint a látszólag közeli rokon sarlósfecskék leírhatatlanul esetlen tipegése.[7]

Bővebben…

Illatos éji jázminok: Coleridge, Poe

Coleridge (1772 – 1834) 1798-ban megjelent Rime of the Ancient Mariner (Rime of the Ancyent Marinere)[1], Ének a vén tengerészről című versével már találkozott a mesefolyam kitartó olvasója. A versben, melyet Szabó Lőrinc (1900 – 1957) fordított le 1920-ban, egy albatroszt ölő tengerészt és a tettébe belenyugvó legénységet szörnyű büntetés éri.[2] A megváltásként felfogható testi-lelki átalakulást, a történet keretes formáját, a csodás tengeri kalandot, amint irodalomtörténészek értékelik, bízvást egybevethetjük Poe (1809 – 1849)  azonos megoldásaival az 1841-ben írt A Descent into the Maelström[3], A Maelström poklában című novellájában[4], amit pedig Pásztor Árpád (1877 – 1940) fordított le. (A fordítás 1934-ben jelent meg.[5]) A szándékolt „újságírói” hang itt természetesen Poe egyéni megoldása.[6]
Szakértőnek sem kell lennünk ahhoz, hogy megállapítsuk, mennyit merített Poe Coleridge stílusából általában, konkrét említésekben[7] is, így az 1838-ban megjelent How to Write a Blackwood Article?, Hogyan írjunk Blackwood-cikket? című gúnyos-öngúnyos pamfletben is[8], melyről már írtam. Coleridge kiterjedt filozófiai munkássága államról-egyházról, természetről[9] szintén nem hagyta érintetlenül.

Erről a Poe-ról 1972-ben Poe Poe Poe Poe Poe Poe Poe címmel 1972-ben nagy sikerű életrajzot író Daniel Gerard Hoffman (1923 – 2013)[10] e munkájában azt mondta, Coleridge filozófiája úgy terjed szét Poe „heveny szűklátókörűsége” (acute narrowness) alatt, mint az Egyesült Államok nagypecsétjében (a hátoldalon) a piramis a magabiztos, rezzenetlen szem támaszaként. Ha ez túl messzire is megy – Alexander M. Schlutz 2008-as Purloined Voices: Edgar Allan Poe Reading Samuel Taylor Coleridge, Ellopott hangok: Edgar Allan Poe Samuel Taylor Coleridge-olvasata című cikke szerint – , ugyanott Schlutz Floyd Stovall (1896 – 1991) Poe’s Debt to Coleridge, Poe lekötelezettsége Coleridge-nek című 1930-ban megjelent cikkére is hivatkozik, melyben Stovall Coleridge-et Poe egész intellektuális életének vezérlő lánglelkeként jellemzi.

Bővebben…

Mandala és esőfürj

Tamilnádu
Tamilnádu

தமிழ் நாடு, Tamilnádu, az elődravida eredetű „ország”[1] végződés alapján „A tamilok országa” ezen a néven ma indiai állam az ország legdélibb részén, fővárosa Maduráj (Madras). Északi szomszédjából, Ándhra Pradesből, „India rizsestáljából” terjeszkedett dél felé a Csola-dinasztia. A II. század körül már uralkodó királyság – egyes, kissé ábrándos vélemények szerint a Csola-dinasztia történetének kezdetei még ötszáz évvel korábbra visszavezethetők[2] – a tamilok földjét a IX. században hódította meg. Uralmukat csak a XIII. század elején törte meg a felemelkedő Pándja birodalom.[3] (Egy hányaveti felosztás szerint régi és kevésbé régi népek a „tehén-” vagy a „bika-” kultúrát képviselik. A Pándja királyság e tekintetben az utóbbi elkötelezettje, lévén a tamil பாண்டி, pandi korai jelentése „bika”, illetve az általa vontatott szekér – mások szerint „ősi”. Ma Észak-Indiában a tamil kisebbség gúnyneve.[4] Magának a தமிழ்,  „tamil” szónak az eredete, a szívmelengető ötletek dacára – „illeszkedni”, „lótusz”, „beszéd” – tisztázatlan.[5])

Bővebben…

Még egy szó a legyezőfüvekről

A rózsafélék családjába tartozó legyezőfű vagy gyöngyvessző nemzetség[1] Eurázsia nagy részén, Északnyugat-Afrikában és valamelyes mértékben Észak-Amerikában él tartósabb ideje.[2] Egyes fajait, például a koloncos legyezőfüvet Új-Zélandra is eljuttatták.[3]
A rezedafélék családjának „reszedáló”, a lélek nyugalmát visszaállító hatását már taglalta egy bejegyzés, tehát nem mondható rejtelmes egybeesésnek, hogy a mai görög szó a rezedára ρεζεδά, rezeda.
A rezeda nem fajait az angol a mignonette szóval jelöli, mely a középfrancia „kedves”, mignon szóból eredő francia mignonette-ből került át – francia földön az őszirózsafélék családjába tartozó százszorszépet tartották kedvesnek.[4]

Bővebben…

Ökörszív, ilama, csirimojó és egyéb annónák

Urbi cum pace laxior etiam annona rediit, et advecto ex Campania frumento, et postquam timor sibi cuique futurae inopiae abiit, eo quod abditum fuerat prolato.

Livius (A.Ch. 59 – A.D. 17): Ab Urbe condita 1:2, 52[1]

A békével együtt az élelmiszerellátás is bőségesebbé vált a városban, mivel Campaniából is hoztak be gabonát, és miután a szűkös jövendőtől senki sem félt többé, előkerült az is, amit addig elrejtettek.

A római nép története a város alapításától. I. könyv, II. fejezet, 52. szakasz[2]

Az „élelmiszerellátás”, „élelmiszeradag”, „éves termés” jelentésű latin annona az annus, „év” szóból ered.[3] Van egy érdekesebb jelentése is, amelyről Titus Livius még nem hallhatott: az „annóna”. Lássuk ennek sorát.

Bővebben…

Uncia és hiúz, kétféle jagua

OBERON

What thou seest, when thou doest wake,
Doe it for thy true loue take:
Loue and languish for his sake.
Be it Ounce, or Catte, or Beare,
Pard, or Boare with bristled haire,
In thy eye that shall appeare,
When thou wak’st, it is thy deare:
Wake, when some vile thing is neere.

Shakespeare (1564 – 1616): A Midsommer nights dreame (1594-96), II/2.
Folio I, 1620[1]

OBERON

(a virágot Titánia szemébe facsarván)
Amit e szem ébren lát,
Annak hasson bűve rád,
Azt szeresd meg, azt imádd;
Tigris, medve, macska bár
S lenne vadkan, leopárd:
Véld, hogy az szerelmi pár.
Kelj, ha ilyes erre jár. (El)

Szentivánéji álom. Arany János (1817 – 1882) fordítása (1863)[2]

Az indoeurópai-előitáliai eredetű latin stips „adományt”, „alamizsnát” jelentett[3], a „fizetni”, „kimérni” jelentésű pendere hozzáillesztése eredményezte a stipipendiumot, haplologizált alakjában stipendiumot, melynek egykori jelentése „adó”, „hozzájárulás”, „zsold”, ebből maga a „katonai szolgálat”.[4] Mára, bár elnyerése olykor harci feladat, „ösztöndíjjá” szelídült. A feltehetően etruszk eredetű szóból származó as egy font (kb. 328,9 gramm[5]) súlyú bronzplakettként indult, később, mikor ötvözetlen rézből verték, háborús körülmények közt[6] a hatodára, tizenkettedére, majd a huszonnegyedére zsugorodott[7]; mivel egyes korokban ezzel fizették a zsoldot[8], egyre kisebb terhet róttak az amúgy is elpuhuló katonákra. Nem lehet véletlen, hogy az as szó helyett a stipset is használták. (Az angol megfelelőt, az ounce-ot a XIV. századtól szintén használták „csekélység” értelemben.) Id. Plinius (23 – 79) A természet históriája XXXIV. könyvének 11. fejezetében az unciaria stipe kifejezéssel[9] ennek tizenkettedét jelöli[10]. A latin uncia szó eredete bizonytalan. Vagy a Magna Graecia-beli görögök tömegmértéke, az οὐγγίαοὐγκία (ungia, unkia)[11] volt az alapszó, vagy az indoeurópai eredetű unus, „egy”[12], de olyan megítéléssel is találkozni, hogy a görögök emelték át a latinból[13]. A szó önálló életre is kelt: „tizenkettedet” is kezdett jelenteni, és már nemcsak a font tizenkettedét, hanem a lábét is, és így „hüvelyk” formájában is mutatkozik[14] – az angolban közvetlenül, hiszen az erre használt inch szavuk az uncia óangol ynce alakjából alakult[15]. (Ide keveredett fonológusok bizonyára megdöbbennek attól a konyhai feltételezésemtől, hogy félreolvasás vagy -írás állhatott a háttérben, azaz az u és az y összekeverése.) Az unciális írásmód is onnan kapta a nevét, hogy betűmérete 1 inch volt. Ezek után azt kell tisztáznunk, hogy vált a macskafélék családjának impozáns neme, a hiúz unciává.

Bővebben…

Magyal: legendák

Ce vieux Satan rustique et plein d’ardeurs obscènes,
Près d’un coteau désert et sans verdure encor
Mais que les fleurs d’ajoncs couvraient d’un manteau d’or


Comme un bouquet plus pâle, avec les fleurs d’ajoncs

Maupassant (1850 – 1893): Vénus rustique[1], VI. (publ. 1894)

Hát ez a vén, paraszti, buja Sátán
egy áprilisi reggel, fiatal
fák közt, mikor aranylott a magyal


mint a magyalfa sápadó virága

Kosztolányi Dezső (1885 – 1936): A paraszt Vénusz[2] (1909)

(A fordítás kissé elszabadult. Maupassant a pillangósvirágúak családjába tartozó tövises rekettyéről beszél[3], de ezt a növényt Kosztolányi először a fehér virágú magyalnak[4], másodszor a sárgászöld virágú magyalfának, azaz magyaltölgynek[5] fordítja.)

Bővebben…

A magyaltölgy, a magyal és apróbb disznóságok

sonat icta securibus ilex

Vergilius (a. Chr. n. 70 – 19): Aeneis, VI.[1]

vágják fejszével a tölgyet

Lakatos István (1927 – 2002) fordítása[2]

A magyalfélék családjának egyetlen nemzetségét, a magyalt[3] rendszertanilag semmi nem fűzi a bükkfafélék családjába tartozó magyaltölgyhöz[4] azon túl, hogy mindkettő a zárvatermők törzsébe tartozik. A magyalok szerte a világban honosak, Afrika és Ausztrália forróbb területeit, Közép- és Észak-Ázsiát leszámítva, a magyaltölgy a Földközi-tenger vidékéről indult[5] (de ma már sokfelé megterem, nálunk is ültetik).

Bővebben…

A nigella illata

kerti katicavirág
kerti katicavirág

Ha az esetleges ny. olvasó abban bízott, hogy a boglárkafélék családjába tartozó, Linné (1707 – 1778) által felállított Nigella nemzetséggel fárasztó terjedelemmel foglalkozó bejegyzésemmel a témát lezártam, kiábrándítom. A nemzetség gyógyászatilag legfontosabb fajának, a kerti katicavirágnak vagy fekete köménynek, melyet fekete koriandernek is mondanak – történeti azonosságuk, kiderült a bejegyzésből, kétséges, de a mai nyelvhasználatban egybemosódnak – különös íz- és illatvilága nem hagyható szó nélkül.
Bővebben…

Bizonyos szalamandrákról röviden

BARDOLPH

Why, Sir John, my face does you no harm.

FALSTAFF

No, I’ll be sworn…
Thou hast saved me a thousand
marks in links and torches, walking with thee
in the night betwixt tavern and tavern: but
the sack that thou hast drunk me would have
bought me lights as good cheap at the dearest
chandler’s in Europe. I have maintained that
salamander of yours with fire any time this
two and thirty years; God reward me for it!

Shakespeare (1564 – 1616): King Henry IV, I. III / 3[1]

BARDOLPH

Ej, sir John, nem bánt téged az én arczom.

FALSTAFF

Nem, esküszöm…
Ezer márkot takaritál meg számomra gyertya- és fáklyában, hogy veled jártam éjjel kocsmáról kocsmára; de boromért, melyet megittál, Európa legdrágább gyertyásánál is ép oly olcsón vehettem volna gyertyát. Harminczkét éve tartogatom én tűzzel ezt a te Szalamanderedet. Azt csak az Isten fizeti meg.

IV, Henrik, I. III / 3

Lévay József (1825 – 1918)fordítása (1866)[2]

Az ügyes pillanatban és szögből elkapott falakó szalamandra – a tüdőtlenszalamandrafélék családjából, azaz, szárazföldi „kétéltű” lévén a bőrén át lélegez – némiképp a szentjánoskenyérre emlékeztet, legalábbis megjelenésében. Bővebben…

A kék fú rejtélyei

Többféle elképzelés kialakult a kék fűről. A művészet állásfoglalása:

nyugat-amerikai kékfű

nyugat-amerikai kékfű

A botanika meglátása szerint a kékfű (egybeírva), pontosabban a nyugat-amerikai kékfű a perjefélék családjába tartozó fűféle. Nem szabad összekevernünk az Egyesült Államok keleti részében fekvő Kentucky államot (a lótenyésztés sikerén keresztül) felvirágoztató réti perjével (ugyanebből a családból), angol nevén Kentucky bluegrass-szal, „Kentucky-i kékfűvel”, mely Kentucky állam becenevének is

réti perje

réti perje

alapja (Bluegrass State, „Kékfűállam”).[1] A kék fú esete más. Mibenléte kitalálásához a fantázia önmagában kevés.
Egy sokat idézett forrás a szultánytúkok nemébe (Porphyrio) az afrikai, az azúr, az amerikai szultántyúkot, a takahét, a kék fút és több kihalt fajt sorolja. A Porphyrio nemet Mathurin Jacques Brisson (1723 – 1806) állította fel 1780-ban.[2] A név alapja a latin porphyrio, azaz a szultántyúkokhoz hasonlóan a guvatfélék családjába tartozó lápityúkok megnevezése, ez pedig a görög πορφύριον, porfyrion latin nyelvű megfelelője. Nem vitás, hogy ezt a madarat bíbornak (πορφύρα, porfyra) látott színe miatt nevezték így.[3]

fehérmellű lápityúk

fehérmellű lápityúk

Ellen Elizabeth Facey 1988-ban megjelent Nguna Voices. Text and culture from Central Vanuatu (Ngunai hangok. Szöveg és kultúra Közép-Vanuatuból) című kötetében beszámol a résdob születéséről. Történt pedig, hogy egy cukornádat vágó helybeli víg kopácsolást hallott. Észrevette, hogy egy madár adja a hangot egy szárat ütögetve. Napokig önfeledten táncolt, majd elhatározta, utánozni fogja a madár zenéjét. Neki jobban sikerült, mint Szigfridnek.

A helyiek nyelvén tapesunak mondott madárról 2017-ben Zalka Csenge Virág deríti ki – aki a könyvet egy doktori disszertáció kiterjesztésének tartja –, hogy magyarul pedig (megmagyarázhatatlan okból) a „kék fú” névre hallgat.[4] (Nicholas Thieberger tudomása szerint a madárnak a taraját mondják tapesnek azon a nyelven.[5])

a kék fú egyik alfaja: seistanicus

a kék fú egyik alfaja: seistanicus

Zalka Csenge Virág megjegyzése tettre sarkallja az esetleges ny. olvasó egyszemélyes nyomozó hatóságát. Bővebben…