Növények kategória bejegyzései

Mahler és Bécs

Háromszorosan is hazátlan vagyok. Cseh születésűként Ausztriában, osztrákként németek közt, és zsidóként az egész világon.

Alma Maria Mahler (1879 – 1964) Gustav Mahlert idézve.
Gustav Mahler. Emlékek és levelek (1946)

Egy korábbi írásunkban homályos ígéretet tettünk Mahler és az őt ért bécsi antiszemita támadások ügyének valamelyes felderítésére.
Ha egy pillanatra a zsidó-keresztény kultúrát zsidó és keresztény kultúraként, azaz kettejük közös részeként (a Tórán, a haftárákon és Jézusnak erre alapozott tanításain keresztül) értelmezzük, meg kell állapítsuk, Mahlert ez a hit- és kultúrréteg nem érintette meg. Már feltéve, hogy Mahleren az utóromantika kiemelkedő szerzőjét és nem magánembert értjük.

Mahler apai ágú dédapja, Abraham Jakub Mahler (1720 – 1800) sahter, azaz rituális metsző volt a csehországi Chmelnában[1], de Mahler már világias szellemben nevelkedett, őt magát egyesek „útkereső agnosztikusként” jellemzik.[2] Ez azonban valamennyivel bonyolultabb. Bővebben…

Rejtélyes nimfák, szentek, lepkék

Jacques Nicolas Augustin Thierry (1795 – 1856): Elbeszélések a Merovingek korából Galeswinthe. Történeti kép, 1840. Szilágyi Sándor (1827 – 1899) fordítása (Vasárnapi Ujság, 1855)

Jacques Nicolas Augustin Thierry elbeszélésében („epochalis munkájában”) a maga fanyar kommentárjaival Szent Venantius Fortunatus epithalamiumát, nászi köszöntőjét idézi Austrasia királya, I. Sigebert (535 – 575) és Austrasiai Brünhilde (543? – 613) házasságkötése alkalmából. A királyi párról, markáns alakjuk beszüremkedéséről a jóval későbbi Nibelung-énekekbe már írtunk. A költőt természetesen nem az efféle léha dicsőítő énekei miatt emelték a szentek sorába. 565 körül Poitiers-ben VI. Szent Radegundis hatására pap, majd püspök lett. A királynő visszavonulása után a királynő által alapított kolostor lelki vezetője.

sir Lawrence Alma-Tadema (1836 – 1912): Szent Venantius Fortunatus (530? – 609?) verseit olvassa VI. Szent Radegundisnak (518 – 587), 1862

sir Lawrence Alma-Tadema (1836 – 1912): Szent Venantius Fortunatus (530? – 609?) verseit olvassa VI. Szent Radegundisnak (518 – 587), 1862

Ahogy Patrick Gerard Walsh (1923 – 2013) nevezi, „az első középkori költő”[1] hozzájárulása a keresztény himnuszok irodalmához jelentékeny[2].

Hogy I. Sigebert király nem hallott a napaeákról az epithalamium előtt, megbocsátható. Ezúttal azonban nem mondhatjuk, hogy ismeretük Venantius Fortunatus részéről viszont magától értetődő. A rejtőzködő és rejtelmes napaeák csak nagy ritkán fordulnak elő a klasszikus irodalomban. Bővebben…

Pusztaityúkok, Bruckner, sziklárok és futárok

A Napóleon (1769 – 1821) unokaöccse, Canino és Musignano hercege, Charles Lucien Bonaparte (1803 – 1857) által 1831-ben felállított pusztaityúkfélék családja[1] Közép-Ázsiától az indiai szubkontinensen át majdnem a teljes arab világ érintésével Afrikáig és Ibériáig népesíti be a Földet; Afrikában, Szaúd-Arábiában a legforróbb területeket (érthetően, hiszen bár könnyű röptű, alapvetően mégis földi életmódhoz szokott madarak családja) kihagyja. Már többször láttuk, hogy a családéhoz hasonló életterű és életmódú fajok különösen szívósak, ami esetünkben annyit tesz, egyetlen fajuk sem veszélyeztetett, és jó négyszáz év óta nem jegyezték fel ide tartozó fajok kipusztulását.[2] Bővebben…

Kecskék szarva és szakálla: tragopánok és bakszakállok

A fácánfélék családja 200-nál is több fajt számlál.[1] (Tudjuk, hogy a fajok kedves szokása a taxonómiai bolyongás, ezért pontos szám nem adható meg.) Újabb kalandozásunk előtt ezt nem árt szerényen megemlítenünk. Ornitológus legyen a talpán, aki mindet számba vehetné. Időről időre azonban kénytelenek vagyunk visszatérni ehhez a különleges családhoz. Bővebben…

A hölgyestike hölgye, európai kunkorokkal

Lippay János (1606 – 1666) az 1664-ben kinyomtatott Posoni kert című műve I. könyvének XII. részében így ír a káposztafélék családjába tartozó hölgyestikéről:

Viola nocturna, Etszaki viola. A’ virághja ollyan formájú, mint az nyári viola, haj színü; nappal semmi szaga nincsen; hanem mihelt el enyészik a’ nap, mingyárt ollyan szép gyönyörüséges illattat (illattal) bövölködik egész étszaka úgy hogy, ha az szobába viszi ember, bétölti azt jó illattal.[1]

a hölgyestike két színváltozata

a hölgyestike két színváltozata

Bővebben…

Iboga: a halottlátás bokra

Bergzabern

Bad Bergzabern

A művészekben, tudósokban bővelkedő, rajnai palotagrófsági (ma: rajna-vidék-pfalzi) Bergzabern (ma: Bad Bergzabern) eredetéről XVI. századi magyarázók megpróbálták bebizonyítani, hogy római eredetű, sőt még római nevet is kreáltak mellé: Tabernae Montanae. Tény, hogy magát a Rajna-vidéket megszállták a rómaiak, de a városka római eredetéről nem maradtak fenn bizonyítékok.[1] A „taverna” szó eredetével már foglalkoztunk; ha egy-egy római település nevében megjelent, az legfeljebb áttételesen utalt mai tavernákra és azokhoz kapcsolódó tivornyákra: katonai táborokat („sátrakat”) jelöltek ezzel a szóval.[2]
A bergzaberni Conrad Hubert (1507 – 1577) teológus, a strassburgi (ma: strasbourg-i) Tamás templom vikáriusa 1540-ben kiadott, Allein zu dir, Herr Jesu Christ (Csak benned bízom, Jézusom[3]) kezdetű himnuszára írt korált dolgozta fel Bach (1685 – 1750) 1724-ben egy kantátája (BWV33) nyitókórusában[4]:

Bővebben…

Visszavarázsolt szép idők: giliszta- és lázűzők

gilisztavarádics

gilisztaűző varádics

Ha azzal kezdem, a gilisztaűző varádics, rövidebben gilisztavarádics az őszirózsafélék családjába tartozik, indokolt aggodalmat váltok ki bejelentésemmel, előrevetítve egy lehetséges témát, ki-ki hová sorolta ezt a varázslatos nevű virágot. De ezt csak a rend kedvéért teszem, hogy legalább annyit azonnal megtudjunk, nem egy állatról vagy egy állat lakóháza lépcsőfeljárójáról lesz szó a továbbiakban, hanem egy színes múltú vadnövényről és rokonairól. Bővebben…

Mozart és a filodendron

Genie, ganzes wahres Genie ohne Herz ist Unding; denn nicht hoher Verstand allein, nicht Imagination allein, nicht beide zusammen machen Genie.
Liebe! Liebe ist die Seele des Genies.
[1]

Egy lángész, egy valóban ízig-vérig lángész szív nélkül semmi; mert sem a mélyebb felfogás önmagában, sem a képzelőerő önmagában, sem együtt e kettő nem teszi a lángelmét. Szeretet! A szeretet a lángész lelke.

Nikolaus Joseph, Jacquin szabadura (1727 – 1817) bejegyzése Mozart (1756 – 1791) emlékkönyvébe 1787. április 11-én

Mozart 1781-től élt Bécsben[2], ahol csakhamar közszeretetnek örvendő társasági ember lett, természetesen elsősorban zenekedvelők körében. Számos baráti kapcsolatot alakított ki, így a nagy botanikus, Jacquin szabadúr családjával is. A zene iránt érdeklődő kisebb fiúnak, Emilian Gottfriednek (1767 – 1792) 1787. november 9-én dalt is küld azzal a kísérőszöveggel, hogy ezt tekintse barátsága biztos jelének, bár őszintén reméli, ez iránt dal nélkül sem lenne kétsége az ifiúrnak.[3] Barátsága túlment a puszta levelezésen. A dal (Das Traumbild, Az álomkép K530) szerzőségéről is lemondott Emilian Gottfried javára, amit a család, Emilian Gottfried tragikusan hamar bekövetkezett halála után, félre is értett, és a fiú saját öt dala mellé valódinak gondolt hatodikként be is tették egy kiadásba 1803-ban.[4]

Bővebben…

Hulla- és dögvirágok

ragacsos nektárt nyalogatok
elűzöm az ártó szándékú rovarokat
fejem rothadó bőrdarabra hasonlít
hamarosan elpusztulok
bűzlök
akár egy csillag alakú dögvirág

L. Simon László: NEM LOKALIZÁLHATÓ (2003)
nehezen értelmezhető[1]

Már találkoztunk sir Thomas Stamford Bingley Raffles (1781 – 1826) nevével: tudósokból álló expedíciója pillantotta meg először fehér emberek közül a cibetmacskafélék családjába tartozó binturongot. Nem ez volt Raffles életének egyetlen kimagasló pontja. A lex soli elve alapján választhatta volna a jamaicai állampolgárságot is, hiszen Jamaica felségvizein látta meg a napvilágot egy olyan hajón, melyen apja, Benjamin Raffles (1739 – 1811) volt a kapitány. Mindamellett megmaradt a brit korona alattvalójának. A Kelet-Indiai Társaság tisztviselőjeként Malajzia Pineng szigetére küldték. (Nagy erővel kezdett hozzá a nyelvtanuláshoz. Nyilvánvalóan felismerte, hogy a maláj egy hatalmas keleti régió lingua francája is, azaz leegyszerűsített alakjában sok más nép egymás közti érintkezési nyelve.) Kikötőket érintő ügyekben olyan meggyőzően érvelt, hogy fiatal kora dacára felfigyelt rá India brit főkormányzója, Gilbert Elliot-Murray-Kynynmound, Minto earlje (1751 – 1814), röviden Lord Minto is. (A lord atyai nagyanyjától, Grizel Kynynmoundtól származó vezetékneve sokak érdeklődését felkeltette. Részletes elemzést kapunk a polihisztor Michael Rubytól: a név végső visszavezetésben egy skót marhafajtával hozható összefüggésbe.[2]) Lord Minto két hónapra Calcuttába, Brit India fővárosába hívta Rafflest, aki meggyőzte őt Jáva elfoglalásának fontosságáról és lehetőségéről. Ekkor Jáván a hatalmat a napóleoni Franciaországhoz (1794 óta) hű hollandok gyakorolták francia katonai „támogatással”. Titkos megbízatással (formálisan maláj főkormányzói ügynökként) Raffles készítette elő a sikeres 1811-es fegyveres inváziót. (A sziget 1816-ban békés úton került vissza Hollandiához.)[3] Így nem csoda, hogy amikor 1819-ben Szingapúr szigetén járva felismerte annak stratégiai fontosságát, a malajziai Dzsohor szultánság uralkodója, Hussein Mua’zzam Shah ibni Mahmud Shah Alam (1776 – 1835) biztosabbnak látta hozzájárulni a mai Szingapúr kisállam megalapításához.

Szingapúr: 1890-es évek – 1990-es évek

A klíma azonban kedvezőtlenül hatott Rafflesre és családjára. Öt gyereke közül négy kis korában meghalt, köztük Leopard (1819 – 1821) és „Flóra Csalogány”, Flora Nightingale (1823 – 1823)[4]. De Raffles egészségi állapota is olyan mértékben megromlott, hogy 1823-ban kénytelen volt benyújtani lemondását. Otthon rögtön jogosulatlan pénzek felvételével vádolta meg a Kelet-Indiai Társaság. Az évekig elhúzódó ügy lezárásaképpen az igazgatóság jókora summa visszatérítésére támasztott igényt. A határozat kézhez vétele után néhány hónappal Raffles szélütésben elhunyt.[5]
Bővebben…

Lelki nyugalmunk visszaállítására

Legutóbb az összes lehetséges mottót „ellőttük” mai írásunk éléről, így ma in medias res indítunk. Az „ülni” jelentésű ismerős indoeurópai sed- gyök, mint ahogy ez egy indoeurópai gyöktől el is várható, szerteágazik, de ezúttal ez a szerteágazás, mondhatni, párját ritkítja. Az indoiráni vonalon a szanszkritसीदति, sidati jellegzetes keleti gócpont. Hasonlóan, mint már láttuk, az azonos értelmű óegyházi szláv сѣдѣти, szjagyatyi[1] az orosz сидеть alapja[2], ahogy (túl a „legvadabb” iráni, örmény, balti, kelta fejlődéseken) az előgermán sitjaną-ból eljutottunk a mai angol sit, „ül” szóig[3] is. A nyelvfejlődés szép ívben Dél-Európába hajlítja az indoeurópai gyököt. Erre vezetik vissza az ógörög ἕδος, hedos szót („ülés”, „szék”), mely, szintén láttuk, olyan fontos magyar szavaink alapja, mint „katedra”, „katedrális”, „szanhedrin”, „poliéder” és „efedrin”. De erre itt és most éppen csak röviden visszautalunk. Ezúttal a latin vonulatra irányítjuk figyelmünket. Bővebben…

Nkrumah és a nkruma

Nem azért vagyok afrikai, mert Afrikában születtem, hanem mert Afrika született bennem.

Kwame Nkrumah (1909? – 1972)[1]

Afrika vagyok,
A holnap földrésze!

Sékou Touré (1922 – 1984): Afrika. Harcias versek, 1960[2]

a mottók szerzői

Nkrumah nézetei, műve, egész élete olyan szerteágazó és kitűnően dokumentált, hogy ezúttal is értelmetlen lenne ezzel, vagyis a „lényeggel” foglalkoznunk. Így az életművet csak háttérként használjuk kisebb történelmi, biológiai, irodalmi és nyelvi vizsgálatainkhoz. Bővebben…

Csillagalmák és az almatudomány sztárjai

Omne malum malum, prater appium malum.[1]

Minden rossz rossz, kivéve az Appiana almát.
(Értelmessé hamisítva: minden alma rossz, kivéve az Appianát.)

Villeneuve-de-Berg

Olivier de Serres (1539 – 1619)

 

 

 

 

 

 


Clapp kedveltje

Az utókor nem lehet elég hálás Seres Olivérnek, akinek nevét az érzéketlenül racionalista franciák és nyomukban a nagyvilág, arra hivatkozva, hogy Villeneuve-de-Bergben született délfrancia volt (és sosem járt Magyarországon), Olivier de Serresnek mondják. A nagy botanikus körtéje ma is közkedvelt csemege. Nem járt jobban egy másik neves pirológus, a massachusettsi Klapka Tádé sem, akinek nevét az amerikaiak Thaddeus Clappra (1811 – 1861) torzítják – olvassuk Ambrus Lajos 2015-ben megjelent Lugas – Pomona Hungaricája 2. fejezetében (ha nem is szó szerint).[2]

Seres Olivér

Bővebben…

Mattrészegek és a zsíros csepegés

Nézzük csak ezeket a mattrészegeket (vagy matarészegeket)! Már puszta megnevezésük is csak az „analógiás nyelvfejlődés” – lásd: „síkhülye” mint viszonyítási pont[1] – elvei alapján adható meg helyesen. („Igénk”, a Word mindkettőt külön kívánná írni.) Az pedig, hogy mitől mattak, netán mi mattolta be őket, külön kis kaland, melyet bő lére ereszteni lenne az igazi hiba. Bővebben…

Empúszák, Empusák

Xanthiast alakító színész az eltörpülő Herakles mellett egy Kr.e. 350-340 közötti görög vázán

Ξανθίας
ἀλλ᾽ οὐκέτ᾽ αὖ γυνή ’στιν, ἀλλ᾽ ἤδη κύων.
Διόνυσος
Ἔμπουσα τοίνυν ἐστί.
Ξανθίας
πυρὶ γοῦν λάμπεται
ἅπαν τὸ πρόσωπον.
Διόνυσος
καὶ σκέλος χαλκοῦν ἔχει;
Ξανθίας
νὴ τὸν Ποσειδῶ, καὶ βολίτινον θάτερον,
σάφ᾽ ἴσθι.
Διόνυσος
ποῖ δῆτ᾽ ἂν τραποίμην…
Ἀριστοφάνης (446? π.Χ. – 386): Βάτραχοι (405 π.Χ.)[1]
Xanthias
all’ uket’ au gyne ’stin, all’ hede kyon.
Dionysos
Empusa toinyn esti.
Xanthias
pyri gun lampetai
hapan to prosopon.
Dionysos
kai skelos khalkun hekhei;
Xanthias
ne ton Poseido, kai bolitinon thateron,
saf᾽ histhi.
Dionysos
poi det’ han trapoimen…
Aristofanes: Batrakhoi

 

Xanthias
De nem leány most már, hanem kutya.

Dionysos
Úgy hát lidércz.

Xanthias
Az arcza legalább
Tűz-láng merőben.

Dionysos
Hát a lába réz?

Xanthias
Poseidon uccse! s a másik ganaj. Tudod hát?

Dionysos
Most hová bújjak?

Aristofanes: Békák
Arany János (1817 – 1882) fordítása
(megjelent 1885-ben)[2]

Aristofanes nemcsak a Békákban, hanem a Kr.e. 390-ben írt Nőuralomban is, bár ott köznévi formában említi Empusát, illetve egy empúszát, ott egy sebhelyekkel, kelésekkel borított nőalakként[3]. (Arany János értelmezését elfogadva természetesen a Békákban is köznévként szerepel az empúsza.) Filostratos (170? – 250?) Τὰ ἐς τὸν Τυανέα Ἀπολλώνιον, Ta es ton Tyanea Apollonion, azaz A tyanai Apollonios élete címmel könyvet írt a nagy utazóról és filozófusról. Ennek II. fejezete 4. szakaszában szerepel, hogy Apollonios (15? – 100?) a Kaukázusban járva szembetalálkozik egy alakváltó empúszával, de úgy szabadul meg tőle, ahogy tanácsolták neki: csúfolni kezdi, erre az sikoltva menekül.[4] A IV. fejezet 25. szakaszában nagy terjedelemben beszámol egy korinthosi lamiáról, az empúszákhoz hasonló lidércről, aki áldozatát szabályosan felhizlalta, mielőtt nekilátott volna vérük szívásához, majd teljes bekebelezésükhöz.[5] (Filostratos, többször tapasztaltuk, kedveli a csodalényeket, de a görög racionalizmus híveként ezekről igyekszik a lehetőségekhez képest tárgyszerű leírással szolgálni.) Peter J Allen és Chas Saunders kipróbált elriasztásnak mondja a ”Clompy Bumpy Clumpy!”-t („trappoló, döcögős, csámpás!”) – vagyis az empúszák angol nyelvterületen is adventívek – arra az esetre, ha hálószobánk ablakán keresztül próbálna behatolni. Felvették ugyanis azt az életmódot, hogy (vélhetőleg különösen kiéhezett) férfiakat szerelmi szándékkal megkörnyékezik, majd vérükből táplálkoznak.[6] (Vagyis a leegyszerűsítő szemléletű utókor alakjukat egybemossa a lamiáékkal.) Borges (1899 – 1986) az Empusát, illetve az empúszákat nem veszi fel az 1957-ben kiadott Livro dos Seres Imagináriosba (Képzelt lények könyve), igaz, a velük rokon természetű lamiákat annál szívesebben.[7] Bővebben…

…és a nemzetköziség: indiai ételek

édes és keserű nim

A rutafélék családjába tartozó curryfa fűszeres, savanykás leveleit régi időktől használják Indiában és Sri Lankában mártások készítéséhez. Sri Lankában „édes nimnek” mondják, hogy megkülönböztessék a vele közvetlen rokonságban nem álló mályvafélétől, a keserű nimtől. A hindi करी, kari szó az ugyanilyen kiejtésű, „mártás” jelentésű tamil கறி-ból ered.[1] Bővebben…