Irodalom kategória bejegyzései

Brahms, Mahler és az utolsó örvény Bad Ischlben

Bad Ischl 1855-ben

Első, 1262-es említése alapján a régióban ha ősinek nem is, de réginek, megjelenésében patinásnak mondható Salzkammergut üdülővidékének elvitathatatlan központja a Traun és az Ischler összefolyásánál Bad Ischl. Nemcsak szelíd természeti szépsége miatt, hanem elsősorban sós, jódos és kénes hőforrásai alapján vált népszerű gyógyüdülőhellyé a XIX. századtól. Néhány nevezetes, a jólét felső fokát mutató villája:

a látens tartományúrnői hatalommal bíró Erzsébet – Seilern és Aspang birodalmi grófnőjeként Széchenyi István gróffal (1791 – 1860) sógorkomaságban áll – és Ferenc József (1830 – 1916) villái

ifj. Johann Strauss villája egykor és ma

Lehár Ferenc (1870 – 1948) villája

Kálmán Imre (1882 – 1953) villája

Természetesen sok más jól menő művész is tartott fenn itt palotaszámba menő nyaralót vagy állandó lakhelyet, így többek között Nestroy (1801 – 1862), de mégis úgy tűnik, hogy elsősorban a könnyűzene korabeli nagymesterei áldozták vagyonuk egy részét az ittlakásra. A fenti sort kiegészíti Oscar Nathan Straus (1870 – 1954) háza.

Bővebben…

Reklámok

Királyi dinnyék

One cantaloupe is ripe and lush,
Another’s green, another’s mush.
I’d buy a lot more cantaloupe
If I possessed a fluoroscope.

Ogden (1902 – 1971): The Cantaloupe

Sárga az egyik sárgadinnye még,
A másik zöld, egyik se szín kék.
Veszek én több nem-sárga sárgadinnyét,
Ha változatosabb lesz már a színkép.

A sárgadinnye. Israel Efraim fordítása[1]

Peale (1774 – 1825): Dinnyék és szulákok (1813)

Különösen becses nyelvemlékünkben, az 1395 körül írt 1316 szócikkes Besztercei szójegyzékben a közreadó Finály Henrik (1825 – 1898) „szőröző” megjegyzésével a tökfélék családján belül nem közvetlenül rokon görög- és sárgadinnye is szerepel[2]:

Bővebben…

Vale atque ave

Multas per gentes et multa per aequora vectus
advenio has miseras, frater, ad inferias,
ut te postremo donarem munere mortis
et mutam nequiquam alloquerer cinerem…

…frater, ave atque vale.

Catullus (A.Ch. 84? – 54): Carmen CI

Sok nép országán, sok tengeren át idejöttem,
testvérem, szomorú sírod elé, hogy a sír
végadományát átadjam neked és a te néma
hamvadhoz szóljak

s búcsút mondok most, áldjon örökre az ég.

101. carmen. Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása

Row us out from Desenzano, to your Sirmione row!
So they row’d, and there we landed-”O venusta Sirmio”
There to me through all the groves of olive in the summer glow,
There beneath the Roman ruin where the purple flowers grow,
Came that ’Ave atque Vale’ of the Poet’s hopeless woe,
Tenderest of Roman poets nineteen-hundred years ago,
’Frater Ave atque Vale’ – as we wandered to and fro
Gazing at the Lydian laughter of the Garda Lake below
Sweet Catullus’s all-but-island, olive-silvery Sirmio!

Tennyson (1809 – 1892): ”Frater ave atque vale”[1]

A szivarfafélék családjába tartozó díszes aranyzuhatag. Jelenlegi tudományos neve, a Pyrostegia venusta („bájos tűztető”) John Mierstől (1789 – 1879) származik

Rajta hát Desenzanóból Sirmiónétokba, hó!
Hát eveztek, s ott kiszálltunk, „ó, venusta Sirmio!”
Ott olajfalombon át, hol nyári fény jár, csillogó,
s római rom alján nő a bíbor írisz szirma, szó
ért el: amaz „Ave atque Vale”, hajdan itt lakó
leggyengédebb dalnokától, reményfosztott, jajgató,
„Frater Ave atque Vale” szólt, s mi bolygtunk, nézve: jó
lyd kacajjal mint nevet fel lábadnál a Garda tó,
édes Catullus szigetje, olaj-ezüst Sirmio!

Frater ave atque vale. Devecseri Gábor fordítása[2]

Sleep; and if life was bitter to thee, pardon,
If sweet, give thanks; thou hast no more to live;
And to give thanks is good, and to forgive.
Out of the mystic and the mournful garden
Where all day through thine hands in barren braid
Wove the sick flowers of secrecy and shade,
Green buds of sorrow and sin, and remnants grey,
Sweet-smelling, pale with poison, sanguine-hearted,
Passions that sprang from sleep and thoughts that started,
Shall death not bring us all as thee one day
Among the days departed?

Swinburne (1837 – 1909): Ave atque vale.
In Memory of Charles Baudelaire[3]. XVII

Aludj; s bocsáss meg, ha rosz volt az élet,
Ha jó, köszönj; oly édes a közöny
És boldog az, ki megbocsát s köszön
Elhagyván a kertet, e bús-sötétet,
Hol tar csokorba fontad az avítt
Árny és titok beteg virágait,
A bűn zöld bimbaját s a szürke seprüt,
A szirmot, amely mérges vérbe fult,
A férges szenvedélyt, mely elvadult.
Ugye ott is e titkokat keressük,
És felújul a mult?

Ave atque vale (Charles Baudelaire emlékezetére), XVII.
Kosztolányi Dezső (1885 – 1936) fordítása[4]

Bővebben…

Trükkök ezeregyei

Borges (1899 – 1986) 1952-ben kiadott Otras inquisiciones című tanulmánykötetében, mely nálunk Újabb nyomozások címmel jelent meg Scholz László fordításában 1999-ben, A John Wilkins-féle analitikus nyelv (El idioma analítico de John Wilkins[1]) című esszében a létező John Wilkins (1614 – 1672) létező mesterséges nyelvkonstrukciójáról ír, annak érdekességeiről és következetlenségeiről. Eközben, utóbbi kapcsán, kitér a létező német sinológus és vihart aratott fordító, Franz Kuhn (1884 – 1961)[2] munkásságának egy kevéssé ismert fejezetére.  

Ezek a kétértelműségek, redundanciák és hiányosságok azokra a jelenségekre emlékeztetnek, amelyet dr. Franz Kuhn egy bizonyos kínai enciklopédiában A jóravaló ismeretek égi gyűjteménye a címe mutat ki. Amaz ősi feljegyzések szerint ugyanis az állatok lehetnek a) a Császár állatai, b) balzsamozottak, c) idomítottak, d) malacok, e) szirének, f) mesebeliek; g) kóbor kutyák, h) olyanok, amelyek ebben az osztályozásban szerepelnek, i) őrülten rázkódók, j) megszámlálhatatlanok, k) olyanok, akiket a legfinomabb teveszőr ecsettel festettek, l) másfajták, m) olyanok, akik az imént törtek össze egy vázát, n) olyanok, akik távolról légynek tűnnek.  Bővebben…

Faramond és Faramondo

Faramond (365? – 430)

Le vireton empenné siffla et vint se ficher dans le bras gauche du bossu, Quasimodo ne s’en émut pas plus que d’une égratignure au roi Pharamond.

 Victor Hugo (1802 – 1885): Notre-Dame de Paris 1482[1] (1831). X/4. Un maladroit ami

A tollas nyílvessző kirepült, és sziszegve fúródott a púpos bal karjába. Quasimodo annyit sem törődött a nyíllal, mintha az Faramond király szobrát karcolta volna meg.

A párizsi Notre-Dame. X/4: Az ügyetlen jó barát. Vázsonyi Endre (1906 – 1986) fordítása (1960)[2]

I. Nagy Szent Leó pápa (390? – 461) titkárának, Aquitániai Szent Prospernek (390? – 455?) az Epitoma chronicorumja, Summája, utólag kapott ismertebb nevén a Chronicon Prosperi, Prosper-krónika[3] így ír Faramondról:

Bővebben…

§ & ¶

Rögtön kezdjük egy kisebb kitérővel. Id. Szily Kálmán (1838 – 1924) A magyar nyelvújítás szótára című munkája 1902-es első kiadásában „parafa” szavunkat ilyen összefüggésben említi[1]:

Ez annál is sejtelmesebb, hogy (minden „becsületes” tölgyhöz hasonlóan) a bükkfafélék családjába tatozó, itt említett paratölgy (melynek magyar neve tehát a parafa nevéből származik vissza) angolul cork oak, „parafa-tölgy”.

arany aguti brazildiót tör fel

A faj jellegzetes mediterrán növény[2], így se földrajzi, se biológiai rokonság nem fűzi a fazékfafélék családjába tartozó brazildióhoz. Ezt paradiónak is nevezik Brazília egy hatalmas tájegysége, az ótupi néveredetű[3] Pará után[4]. És hogy még furcsább helyzet álljon előttünk: a Parától mintegy 8000 kilométerre délnyugat-nyugatra fekvő Pitcairn-szigeteken is élő mályvaféle hibiszkusz-gyapotfát (melyet azért emlegetek előnévvel, hogy egy híresebb, szintén mályvaféle gyapotfával, a kapokfával ne keverjünk) egy 1831-es beszámoló szerint a pitkern nyelven paraunak mondják.[5]

A hibiszkusz-gyapotfa angolul corkwood, „parafa-fa”; faanyagából parafát helyettesítő anyagot állítanak elő[6]. (Egyes tévhitek szerint ez a fa adja a valódi parafát.) Ez esetben is földrajzi-biológiai okok garantálják, hogy véletlen az egybeesés. „Para” szavunk pedig valószínűleg finnugor eredetű.[7] Annyi tehát bizonyos, hogy „parafa” szavunknak semmi köze az ógörög παρά, para, „mellé” szóhoz[8], mely az indoeurópai preh-, „előtte”, „elé-” gyökből[9] származik, és amely egyben az ugyanilyen értelmű latin prae őse is. Ez az eredmény fontosabb, mint elsőre tűnik. Bővebben…

Birsmagvak és loknik

Poor thing! Her hair can have no bandoline ever since, I should fancy. What a brave girl too not to shriek or faint!  

Blackmore (1825 – 1900): Cripps, the Carrier: A Woodland Tale (1876). Chapter XVIII – A Flash of Light[1]

Szegény pára! Azóta se kellett bandoline a hajára, tűnődöm. És micsoda bátor lány! Nem sikított, nem ájult el…

Cripps, a fuvaros. Erdővidéki történet. XVIII. fejezet: Felvillanás

birsalma és magvai

A rózsafélék családjába tartozó birsnemzetség tudományos nevét, a Cydoniát Philip Miller (1691 – 1771) állította a gyümölcs vélt származási helye, a krétai Kydonia neve alapján. Az összefüggéseket már támadt alkalmunk részletezni. A birsalma magvát az orvostudomány külön cydonium névvel is illeti például Balogh Kálmán (1835 – 1888) 1883-ban kiadott Orvosi Műszótárában.[2] Bár, mint magyar kutatók egy csoportja beszámol róla, Daniela Alesiani és munkatársai 2010-ben kimutatták a magvak kivonatának veseráksejtek burjánzását gátló képességét[3], az orvostudomány régi keletű érdeklődése nem ennek a hatásnak szól. A cydoniumból nyákot lehet kivonni.[4] Ennek pedig a gyógyászaton és a konyhaművészeten[5] túl egy harmadik tudományág is nagy hasznát veszi.  Bővebben…

Taplók

Apró
hangyák mászkálnak feketén a könyvben.
Jaj… nézd… lecsusznak a világos lapról!
s fejembe bizsegnek… hosszu sor… tömötten.

S mindegyik egy-egy darabkát elrabló
súlyos velőm’… vékony csáp… viszi könnyen…
s agyam e mindig szikra-éhes tapló,
elfogy!

Babits Mihály (1883 – 1941):
Olvasás közben (1903)[1]

A magyar katolikus egyház, sit venia verbo, égető szükségét érezte „saját” magyar nyelvű bibliafordításának, melyet Pázmány Péter (1570 – 1637) munkatársa, Káldi György (1573 – 1634) jezsuita szerzetes és hittudós teljesített. A fordítást 1626-ban (tehát a Károli-fordításhoz képest 36 év késéssel) nyomtatták Bécsben.[2] A XIX. században legfőbb ideje volt a frissítésnek. Tárkányi Béla (1821 – 1886) egri kanonok munkája 1865-ben jelent meg. Kováts Sándor (†1915?) teológus, későbbi apátfalvai plébános a tegnap már emlegetett Hittudományi Folyóiratban ennek revízióját sürgeti terjedelmes összeállításában (különféle kisebb és még kisebb hibákra hivatkozva).[3] Ugyanakkor, méltányosan, kitér Szent Jeromos (347? – 420?) Vulgatájának és a héber eredetinek egyes eltéréseire is. Így például József (Kr.e. 1562? – 1452?) egyik álmáról szólva (1Móz37:8) megállapítja:

A fomitem ministravit, „gyúanyagként szolgáló” (beszámoló) fordulatának valóban nincs párja az eredetiben, illetve a fordításokban általában. Nézzük közelebbről az indoeurópaira visszavezetett latin fomes szétágazásait! Bővebben…

A bekebelezett hittudor

Feri bácsi… egy sarokba huzódva egy itcés üveggel, a falnak fordulva egy huzamban kebelezte be annak jóféle karlovici tartalmát.

Vajda János (1827 – 1897): Szerbek és búnyók (1885)[1]

Aztán mikor Környey elé tették az üvegcsizmát, mohó élvezettel kebelezte be a gyöngyöző, hűs sört feneketlen gyomrába.

Kosztolányi (1885 – 1936): Pacsirta (1924). Tizenegyedik fejezet (melyben a kései ébredésről, az esőről van szó, és a párducok ismét megjelennek)[2]

Természetesen A magyar nyelv értelmező szótára nagy felkészültségű és kiterjedésű szerkesztőbizottságáé az érdem, hogy ezekre az irodalmi példákra rábukkant, de az eredeti megjelenéseket kurtítja a maga céljaira, és (mint a többi hasonló esetben) csak a szerzőket tünteti fel hivatkozásában.[3] Úgyhogy valamennyi nyomozati utómunka a laikus utókorra is hárul. És ez nem elhanyagolható, mert a nehezebb esetben, Vajda Jánosénál érzékeny az időpont is.
Bővebben…

Lebegő nőalakok a kettős császár körül

Születésem és halálom: ennyi a teljes élettörténetem.

II. Napóleon, halála közeledvén

Daffinger (1790 – 1849): II. Napóleon (1811 – 1832), Reichstadt hercege, osztrák egyenruhában

A Tuileriák kertjébe vonszolt száz ágyú üdvlövése köszöntötte Napóleon első és egyetlen törvényes gyermekének megszületését a palotában. A párizsiak lélegzetüket visszafojtva számlálták a lövéseket. Huszonkettő! Az üdvrivalgás felülmúlhatatlan volt. Ha az ágyúk a huszonegyedik lövésnél elhallgatnak, az lánygyermeket üdvözölt volna. (De a tömeg nem.) A kertben Sophie Blanchard (1778 – 1819) emelkedett a magasba hidrogéntöltésű ballonján, a charlière-en[1], Jacques Alexandre César Charles (1746 – 1823) találmányán, hogy onnan szórja szerte az örömhírt bejelentő cédulákat. Bővebben…

A kormányzó és szilvája

I. Erzsébet (1533 – 1603) 1600. december 31-én ruházta fel jogokkal kiváltságlevelében az így megalakult Angol Kelet-indiai Társaságot, később nevén Brit Kelet-indiai Társaságot.[1] Rá két évre, Nassaui Móric orániai herceg, holland helytartó, más szóval kormányzó (1567 – 1625) alatt a holland országgyűlés, a Staten Generaal keresztülvitte 1598-as elképzelését, hogy a kormány hatalmi szóval egyetlen szervezetbe olvasszon (és, az angol mintára, ideiglenes monopóliumjoggal ruházzon fel) három indiai-óceáni társaságot, és ilyen módon létrehozza a Holland Kelet-indiai Társaságot.[2] Újabb két év elteltével, vagyis 1604-ben IV. (Jó) Henrik francia király (1553 – 1610) – fejének kalandos utóéletével már foglalkoztunk – a holland kereskedők lukratív fordulóiról értesülve hasonló francia társaság alapítása mellett dönt, de országában a kapitalizmus még gyermekcipőben járt a vetélytársaikkal összevetve. A szükséges szervezés sokáig húzódik, és a Napkirályt (1638 – 1715) 1664-ben merkantilista pénzügyminiszterének, Jean-Baptiste Colbert-nek (1619 – 1683) kell meggyőznie az akkor már működő Francia Kelet-indiai Társaság feltőkésítésének hasznáról.[3] Ezek a társaságok a kiváltságok fejében országaik érdekeit is védték állomáshelyeiken, ha kell, katonailag is, és senki sem akadt, aki hatásosan szavát emelhette volna olykor erőszakos intézkedéseikkel szemben. Bővebben…

Teherhordó szamarakról

Ne mutasd magad, ki nem vagy, embereknek,
Kazdagnak, nemesnek avagy egyebeknek,
Mert eszekbe veszik és osztán meg nevetnek.

Esopus fabulái, mellyeket mastan újonnan
magyar nyelvre fordított Pesti Gábriel
(†1550?)

Akik szamarak gondozásával foglalkoznak, meleg szavakkal írják le kedvenceik intellektusát, így például Kristin Kelly Gerlach[1], de ha úgy gondolnánk, véleményük érzelmi alapon elfogult, tévednénk. Kristin Hayday tudományos vizsgálata is megállapítja, hogy a szamarak és öszvérek ügyesebb problémamegoldók a lovaknál.[2] Hosszú időn át gyűjtött tapasztalatai alapján Nora Matthews is kiemelkedően intelligens lóféléknek ismerte meg a szamarakat.[3] Ha pedig valaki még a tiszta tudománynak sem hisz, győződjék meg a tulajdon szemével arról, hogy egy teherhordó szamár bölcsen utat enged egy autónak:

Bővebben…

Híradások a halálról

Trois grands lys Trois grand lys sur ma tombe sans croix
Trois blancs lys poudrés d’or que le vent effarouche
Arrosés seulement quand un ciel noir les douche
Majestueux et beaux comme sceptres des rois…

Apollinaire (1880 – 1918): Le suicidé (1900 – 17)[1]

Három szép liliom jeltelen síromon
Három aranyporos liliom mit a szél ver
S nem öntöz csak az ég zord zápora vizével
Három büszke jogar tündöklik csillogón…

Az öngyilkos. Rónay György (1913 – 1978) fordítása[2]

Muszorgszkij (1839 – 1881) A halál dalai és táncai című ciklusát 1875 és 1877 között komponálta Golenyiscsev-Kutuzov (1848 – 1913) verseire. (A költő 1873-tól volt jó barátja.[3]) A megrázó mű mindig is az orosz fatalizmus dédelgetett kedvence volt. Muszorgszkijnak nem volt kenyere a hangszerelés, így többen úgy gondolták, leghelyesebb lenne zenekari kísérettel ellátni a dalciklust. Sosztakovics (1906 – 1975) nem volt megelégedve az eredménnyel, ezért 1962-ben a maga kezébe vette az ügyet. Nemcsak meghangszerelte a művet, de ki is bővítette azt. Az eredményül kapott sötét tónusú kompozíció, ha lehet, az eredetinél is drámaibb hatású.

Bővebben…

Újabb hősök, újabb hősi énekek: kiszolgálni sem könnyű

И ворчит Илья сердито:
          ”Ну, Владимир, что ж?
     Посмотрю я, без Ильи-то
          Как ты проживешь?”

Алексей Константинович Толстой (1817 – 1875):
Баллады, былины, притчи (1870). Илья Муромец[1]

Felfortyan hát bőszen Ilja:
„Mi van, Vlagyimir?!
Lássuk csak, hogy mire futja
Neked nélkülem!”

Alekszej Tolsztoj:
Balladák, bilinák, példázatok. Ilja Muromec

Legutóbb Sosztakovics (1906 – 1975) műveiről szólva megemlékeztünk a Szovjet Művészet 1949. decemberi számának egy cikkéről, mely a Szovjet Zeneművészek Szövetségének elnöke, Tyihon Nyikolajevics Hrennyikov (1913 – 2007) december 7-ei beszédének За новый подъем советской музыки, A szovjet zene újabb felemeléséért című utánközlése (és melynek kivonata már 15-én megjelent a Népszavában). A beszédnek kétségkívül legfontosabb része Sosztakovicsnak az az évben komponált Dal az erdőkről (op.81) című oratóriumának lekezelő és álságos hangú méltatása. Az SzK(b)P februári határozatának „lefordítása” azonban sok más aktuális kérdéssel is foglalkozott, például az elkanászodott Loksin (1920 – 1987) legfrissebb alkotásával. Mielőtt belemennénk a zamatos ügy részleteibe, ismerkedjünk meg Loksin életének főbb állomásaival.


Bővebben…

Az erő és az erdő dalai

Да, Мы Ленина, Сталина премя…

Igen, mi, Lenin, Sztálin törzsökéből…

Jevgenyij Aronovics Dolmatovszkij (1915 – 1994): Dal az erdőkről, 1949

Да, Мы Ленинской партии премя…

Igen, mi, a lenini párt törzsökéből…

Ismeretlen cenzor a XX. századból: Dal az erdőkről, 1956

A hivatalos december 21-ei (vagy a valóságosnak tűnő december 18-ai[1]) Nagy Születésnapot Füst Milán (1888 – 1967) hangulatos, de legalábbis hangulatot teremtő lírai költeménye előlegezi meg a Népszava 1949. december 15-ei számában, elhelyezkedése szerint mintegy bevezetve a cikket, mellyel ma bővebben foglalkozunk:

Bővebben…