Irodalom kategória bejegyzései

Újabb illatok (három részben)

Ó, arany szabadság; mezítelenségem! örök vágy
vagy te a tisztálkodásra, mikor így látod magad,
s érzed, mily cirógató ez a fürdőgőz, ez a nehéz szaga
önön testednek, mely már csupa bujaság.

Most látod igazán, mily méltó faragás vagy, s mily öröm
élvezned ezt az állapotot; hogy lubickolsz, s
fürdeted magad kecses mozdulatokra hajlón, míg
egyre terjeng és ömlik körüled a szerelmet-vaditó meleg
férfiszag, mely oly illatos, mint az almafavirág.

Berda József (1912 – 1966): Fürdőben
(az 1933-ban írt Férfihangon-ciklusból)[1]

Bár akiknek volt bátorsága néhányszor alámerülni velünk a bűz birodalmába, efféle „szerelmet-vaditó” szagélmények meg sem kottyanhatnak, mégsem fognak borzongás nélkül maradni. Ha hihetünk verseknek, a jóformán még kamasz Berda Józsefnek nemcsak arra volt alkalma, hogy maga gyönyörködjön „önön” almafavirág-illatában. Az, hogy ez a bizonyos illat esetleg, legalábbis bizonyos körülhatárolt körülmények között nem feltétlenül taszító, természetesen ősrégi felismerése az emberi nemnek. Aristofanes (Kr.e. 446? – Kr.e. 386) feltehetőleg Kr.e. 410-ben bemutatott komédiájában, A nők ünnepében (Θεσμοφοριάζουσαι, Thesmoforiazusai) egy sárga köntösről az egyik szereplő így nyilatkozik:

MNHΣÍΛΟΧΟΣ
νὴ τὴν Ἀφροδίτην ἡδύ γ᾽ὄζει ποσθίου.[2]

MNESILOKHOS
ne ten Afroditen edy g’ozei postiu.

Arany János (1817 – 1882) 1880-ban megjelent fordításában:

MNESILOCHOS.
Szent Aphrodite, mily kedves bakbűze van![3]

A gördülékeny, olvasmányos és a beavatatlanok számára is élvezettel követhető stílusú Bolonyai Gábor nevével már megismerkedhettünk. „Átkoszta makverő”, avagy Arany János Aristophanés-fordítása a korabeli európai fordítói gyakorlat tükrében című tanulmányában ezzel a részlettel óvatosságra int. Arany János nem egyszerűen a stílusbravúr eszközével kerüli meg Aristofanes szókimondását. Az idézett sor egy olyan jelenetben hangzik el, amelyben Mnesilokhos még csak nem is nővé öltözik át egy „színjáték a színjátékban” kedvéért, hanem egy elnőiesedett férfivá. Arany figyelmét a legapróbb részletek sem kerülik el. Mnesilokhost például olyan módon akarják szőrteleníteni, ahogy nőket volt szokás Aristofanes korában. Aristofanes itt nem egyszerűen komédiázik. Ezeket a férfiakat kesernyés gúny tárgyává teszi, és ennek során meg-megvillannak olyan utalások ezek akkori életmódjára, amelyeket Arany megértett, de ismeretét közvetlenül nem volt hajlandó átadni. Mint Bolonyai Gábor minden köntörfalazás nélkül rámutat, az Arany által beillesztett „kedves” szónak nincs előképe Aristofanesnél. Ποσθίον-juk (postilion) nem bakoknak van. Hanem kisfiúknak. (Anatómiailag ugyanott.) A szó kicsinyített alak. Ezt nem írta le Arany, de „megfejthetetlenül” utal rá a beillesztett jelzővel.[4]
Ha ez a példa csak áttételesen volt is magyarnak mondható, nézzünk két továbbit, ezúttal megkérdőjelezhetetlenül magyarokat, újabb kori irodalmunkból. A szagnak ismét csak nem a másik nemre, hanem önbecsülésünkre gyakorolt hatását tárja elénk Esterházy Péter (1950 – 2016) 1979-ben megjelent kisregénye, a Termelési-regény (kisssregény) E. följegyzései-szekciójában:

Mozdulván, mozdult a karja is, és ő érezte az orrával, hogy izzad erősen. (Tudom, hogy ez nem irodalmi téma, de látni fogjuk, hogy az ő fénye mivel vonja be az ilyen alantas testi – vagy más esetekben: szellemi – „dolgokat”.) A saját izzadtságát nem találta undorítónak ő, sőt tán hamisan, úgy képzelte: az izzadtság: férfiszag. „Barátom, oroszlánszag.” Meglehet őt érteni a gyakorlat felől, a nehéz gyermekkor bevésődése jelentős, és nyilván akkoriban a desodor nem játszhatott főszerepet a család életében…[5]

Keresztury Tibor úgy ítéli, Gerevich érzékeny, érzelmes költő, hangja néha túl lágy, szentimentálisan nőies, de biztosra vehetjük, hogy nem aristofanesi értelemben. Eddigi idézeteinkkel szöges ellentétben Gerevich András az 1997-ben megjelent Átadom a pórázt című kötetében a kipárolgás hatását nem a párologtatóra vagy egy másik férfira vetíti:

Sziklatestükkel betörik
a galambok az ablakot,
és a padlón koppannak.
Imádják a férfiszagot.
[6]

Vegyük biztosra, hogy a képben szereplő galambok leírásakor Gerevichnek egy másik élőlény járt a fejében. Megközelítése legyen átvezetés a következő szakaszba.


A Berkeley Egyetem témavezetője, Claire Wyart 2007-ben bejelentette, megtalálták az első bizonyítékot, hogy férfiak verejtékének egy komponense a nők hormonháztartására feromon gyanánt hat. A feromonok az állatvilágban könnyebben megfigyelhető hatása jól ismert. Itt azonban a hatásnak szövevényesebbnek kell lennie, mint például a patkányok esetében.

Ludvig Levin Jacobson (1783 – 1843)

Ludvig Levin Jacobson (1783 – 1843)

Utóbbiak ugyanis bírnak a feromonok felfogására hivatott, Ludvig Levin Jacobson által 1811-ben felfedezett vomeronazális szervvel[7] („ekecsonti orrszerv”), míg mi már csak csökevényes „orrszervűek” vagyunk: az emberekben csak ritkán tűnik fel a szerv maradványa, és annak már nincs összeköttetése az agyhoz. A kutatókat nem elsősorban a hatást kiváltó androsztadienon szerelmibájital-kilátásai villanyozták fel, hanem a terapeutikus haszon: ha a női hormonháztartást belélegzés útján is befolyásolni lehet, akkor a fekélyesedést okozó hormontablettáktól meg lehetne szabadulni.[8] Az androsztadienon egy magánál is hatásosabb anyaggá, az androsztenonná alakítható, amint azt már 1989-ben is tudták.[9] Már abban az esetben, természetesen, ha valakinek nem állna módjában ehhez a még hatásosabb vegyülethez természetes úton is hozzájutni, mely sokat emlegetett régi barátunkkal, a székletet is illatosító szkatollal együtt a vadkanszag komponensei között van.[10]
A Royal Society Open Science azonban 2017-ben megpróbált véget vetni a férfi verejtékben és ondóban jelenlevő androsztadienon és párja, a női vizeletben megtalálható ösztratetraenol egy évtizedes diadalútjának, mégpedig egy tudományosan kifogástalan kísérlettel. Vajon vonzóbbnak látszik egy arc egy ellenkező nemű, heteroszexuális alany számára, ha feromont szippant be tudtán kívül? Vagy hajlamos lesz ellenkező neműnek látni nemileg semleges arcokat ilyen kezelés hatására? Nem és nem. (A hangulata esetleg javul, de a libidója nem emelkedik.) Az általában vett emberi feromonok puszta létezésébe vett hitre döntő csapást mértek.[11] Hogy miért tekintem a tudományosan meggyőző kísérletet mégis próbálkozásnak? Mert nem áll szándékomban túlbecsülni a tudomány erejét és lehetőségeit egy olyan században, amikor egyéb gondolkodási minták is erőteljesen kérik jussukat és részesedésüket az információ világából.
A három vegyület, azaz az androsztadienon, az androsztenon és az ösztratetraenol szerkezetét látjuk:

 


A harmadik részben futólag megvizsgáljuk az itt szereplő, elzsongítóan csengő, feromonnak hitt vegyületek néveredetét. Az „androsztadienon” előtagja, nem vitás, az ógörög ἄνδρός, handros származéka. Az utótag láttán csábító lenne feltételeznünk, hogy a nagy laboratóriumi kémikus, a perklórsav (HClO4) felfedezője, Friedrich Carl Joseph Dismas Stadion gróf (1774 – 1821)[12] iránti tisztelet jele. A valóság prózaibb. A „dien” tag a két kettős kötésre utal, az „-on” végződés a kémiai besorolásra (a vegyület keton, azaz =O gyököt hordoz). A „koleszterin” szó előtagja az ógörög χολή, khole, „epe”, az utótag a στερεός, stereos, „szilárd” szavak származékai.[13] Ebből a szóból vonták el a „szterolt”[14], az élővilágban alapszerepet játszó vegyületek alapformájának megnevezését. Ehhez hasonlóan, a koleszterin egy származékénak, a kolesztánnak a neve végéből csípték le a sztanon alkoholja, a sztanol nevét.[15] (Ezek után minden alapunk megvan annak feltételezésére, hogy a „sztenolt” egy másik koleszterinszármazék, a kolesztenol nevéből nyerték ki, de legalább az analógia félreismerhetetlen.)
És most erős tavaszi szél fújjon el utunkból mindenféle zörgő szárazságot: a másik feltételezett feromon, az ösztratetraenol nevének vizsgálata nem várt ínyencségeket hoz felszínre. A tél fagyos, de rövid utólehelete csap meg bennünket a gyorsan elvégzendő utótagban: a „tetraén” négy kettős kötést jelöl, a végződést már mondanunk sem kell. Lássuk akkor az előtagot! Az indoeurópai heysh-, „erősíteni” és „eltaszítani” értelmű gyököt találják egyebek közt a latin ira, „harag” ősszavának.[16] (És ilyenként, az iratus, „haragos” képzésen keresztül az azonos értelmű angol irate szóénak is.[17])

Aristoteles (Kr.e. 384 – 322) Kr.e. 350-ben írt Állattanában sokat foglalkozik az οἶστρος-szal (oistros), azaz a bögölyszerűek öregcsaládjának egy családjával, a böglyökkel (ezen belül faji diszkrimináció nélkül). Leírása szerint ezek a rovarok a családjának is nevet adó kardhalba és a makrélafélék családjába tartozó tonhalba rakja petéit, melyek a Szíriusz feljöveteléig kifejlődnek, és a kardhalnak az uszonya tövében akkora fájdalmat okoznak, hogy az a víz szintje fölé veti magát kínjában.[18] A Szíriusz feljövetele júniusban esedékes, befoglaló csillagképét, az Oriont őseink nem véletlenül nevezték Kaszásnak („Három kaszásoknak”), mert ennek megjelenéséhez kötötték az aratás kezdetét.[19] Ugyanakkor Aristoteles egy lárvaevő madarat is az οἶστρος, oistros névvel illet, további részletek nélkül, így forrásunk nem megy messzire, amikor azt mondja, kár lenne nyomozni, melyik madárra gondolhatott.[20] Merészebbek a füzikefélék családjába tartozó fitiszfüzikével azonosítják.

Az οἶστρος, oistros, mely ugyanebből az indoeurópai heysh-, „erősíteni” és „eltaszítani” értelmű gyökből származik, átvittebb értelemben „fullánkot”, innen „kínzó fájdalmat”, majd, mondhatni a tetőponton, „őrjöngő vágyat” jelent.[21] A latin ebből, oestrus formában, mind a „böglyöt”, mind az „őrjöngést”, „szenvedélyt” átvette.[22] (Jellemző a szenvedés és szenvedély közelsége évezredeken át.) A „-gén” végződés ezt a szót képezi „őrjítővé”, azaz „ösztrogénné”, a női nemi hormonná.[23] Linnét (1707 – 1778) a nyelvfejlődésnek ez a lefolyása érintetlenül hagyta, ő maga viszont adott neki egy gellert az által, hogy a bagócslegyek nemét, mely nem hozható közeli rokonságba se a böglyökkel, se a fitiszfüzikével, Oestrusnak keresztelte el.[24] A bagócslégyfélék családjának egy másik tagja, bár maga nem bagócslégy, az „emberbagócs” névre hallgat. Ezt a lárvát lesz hasznos elkerülnünk, ha Dél- vagy Közép-Amerikában járunk[25]:

Nézzük egy másik szép szavunk, az „ösztöke” eredetét is! A szlovákok a vashegyű botot még eketisztogatásra használták, és styk, korábban istyk néven emlegették. A korábban használt szót emeltük át, magát az eszközt pedig állatok kordában tartására és ösztökélésére kezdtük alkalmazni. A cseh nyelvben a styk már érintkezést, sőt, szexuális érintkezést is jelent.[26] (Nehéz elhinnünk, hogy a szelíd szlovákok kizárólag az ekét érintették istykükkel.) A megfelelő főnévi igenév, a stýkat a týkat, „szőni”, „szálat átvetni” szó bővülése.[27] Ez ugyanúgy az ószláv „megbökni” jelentésű тыкати-ból ered, mint az azonos értelmű mai orosz тыкать[28]. („Takács” szavunk is ennek a fejlődésnek a vonalába esik.[29]) Маkszimilian Romanovics Faszmer (Max Julius Friedrich Vasmer, 1886 – 1962) viszont az orosz ткать, „szőni” szót, a тыкать, „megbökni” szóval együtt végső állomásként az ógörög τύκος-ra (tykos) vezeti vissza, melynek jelentése „csákány”, „harci szekerce”[30]. Így egyenesíti ki a nyelvfejlődés mezőgazdasági eszközzé a harci szekercét az évszázadok során. Az „ösztöke” és az „ösztrogén” tehát, bár mindkettő valamely fájdalmat okozó tárgy (szekerce, fullánk) ógörög nevéből fejlődött ki, nem tekinthető nyelvi rokonnak.


[1] http://mek.niif.hu/14000/14043/14043.htm#168

[2] Θεσμοφοριάζουσαι

[3] Aristofanes-komédiák

[4] http://real.mtak.hu/70822/1/arany1707_c.pdf

[5] Termelési-regény (kisssregény)

[6] http://reciti.hu/wp-content/uploads/ertelmiseg2_vn.pdf

[7] a Jacobson-szerv

[8] a felfedezés 2007-ben

[9] Biochemical pathways in human testicular steroidogenesis

[10] miből van a vadkanszag?

[11] még sincsenek emberi feromonok

[12] Stadion gróf és a perklórsav

[13] https://en.wiktionary.org/wiki/cholest%C3%A9rol#French

[14] https://en.wiktionary.org/wiki/sterol

[15] https://www.merriam-webster.com/dictionary/stanol

[16] https://en.wiktionary.org/wiki/ira#Latin

[17] https://en.wiktionary.org/wiki/irate

[18] http://classics.mit.edu/Aristotle/history_anim.mb.txt

[19] Kaszások

[20] οἶστρος

[21] az οἶστρος, oistros szerteágazása

[22] https://en.wiktionary.org/wiki/oestrus#Latin

[23] https://en.wiktionary.org/wiki/estrogen

[24] Oestrus

[25] http://bioweb.uwlax.edu/bio203/f2012/steiner_john/Habitatregions.png

[26] https://en.wiktionary.org/wiki/styk

[27] https://fr.wiktionary.org/wiki/st%C3%BDkat#cs

[28] https://fr.wiktionary.org/wiki/t%C3%BDkat#cs

[29] http://www.szokincshalo.hu/szotar/?

[30] https://lsj.gr/wiki/%CF%84%CF%8D%CE%BA%CE%BF%CF%82

Egy különös János-passió

Nem tudom, mi vagyok, nem az, amit tudok,
semmi és valami, kis pont és kör vagyok.

Angelus Silesius (1624 – 1677): Arkangyali vándorrészlet

Szabó Lőrinc (1900 – 1957) fordítása[1]

A rendkívüli szellemi képességekkel megáldott francia Guillaume Postel (1510 – 1581), bár nézetei hol misztikusak, hol merészek voltak, közmegbecsültségnek örvendett kortársai körében. Navarrai Margit (1492 – 1549) megbízásából afrikai és közel-keleti utakat tett, ahol kitűnő érzékkel nagy értékű iratokat gyűjtött. Térképet is készített[2] (áttekinthetősége misztikájához fogható). Róla írt, 1981-ben kiadott monográfiájának a szerző, Marion Leathers Kuntz (1924 – 2010) a GUILLAUME POSTEL. Prophet of the Restitution of All Things. His Life and Thought (GUILLAUME POSTEL. A mindenek újjáteremtetésének[3] prófétája. Élete és gondolatai) címet adta. Guillaume Postel nem egyszerűen teológus volt. Kuntz megítélése szerint több volt annál, már-már illik rá a prófétai jelző. Guillaume Postel katolicizmusához nem fér kétség, de a pápaság visszaéléseit ostorozva elvitatta Róma jogát az egyház vezetésére.[4] Ő az, akiről a továbbiakban nem beszélünk. Erre jó okunk van. Bővebben…

Kis Prae-poszt, Richard Strauss-szal

Már írtunk Szentkuthy Miklós (1908 – 1988) húszévesen elkezdett, 1934 májusában megjelent második regényének, a Prae-nek egy otromba fogadtatásáról Nagykállói Kállay Miklós (1885 – 1955) tollából a Nemzeti Újságban, egy héttel a megjelenés után. Sőt, a kritikus utána sem eresztette a témát. Néhány napra rá az újság kísérő hetilapjában, a Képes Krónikában már hozzáteszi hars értékeléséhez: olykor mégis meglepő költői víziókra, képekre talál (feltehetőleg tovább jutott az olvasásban), és amikor a könyörületes író a mindaddig teljesen tagolatlan áradathoz egy kis füzetben tartalommutatót bocsát ki, abba is beleköt. Szentkuthy ezt rezzenetlen arccal fogadta. Más kérdés, hogy amikor pár hónappal később, de még mindig abszurd rövidségű idő elteltével, szeptember 16-án a Nyugatban[1] a méltán tisztelt irodalomtörténész, Halász Gábor (1901 – 1945) rövid, de értő és alapvetően méltató értékelésében azt írja a regényről,

persze idegállapotból remekmű is születhetett volna, nemcsak élvezetes diagnózis. De az ötoldalak lélegzetelállító tűzijátékát ötvenoldalas sötétségek követik és az indokolatlan túlméretezés csak ront a helyzeten, a legbátrabb olvasókat is megfélemlíti[2],

ez nemcsak bántó, de végkövetkeztetésében kétségkívül találó is. Bővebben…

Teszteld magyarságod!

James Woodhouse (1735 – 1820) költő és varga 1765-ben

James Woodhouse (1735 – 1820) költő és varga 1765-ben

Meglepve vettem észre egy-két barátom pillanatnyi megtorpanását akkor, amikor régi, zamatos szólásokkal színesítettem önmagában jellegtelen mondandómat. Ez indított arra, hogy egy kis kérdőívet állítsak össze Dugonics András (1740 – 1818) Magyar példa beszédek és jeles mondások című gyűjteményének 1820-as kiadása[1] alapján. A WordPress általam használt változatába nem tudok tesztkérdéseket illeszteni, ezért érjétek be egy mellékelt Excel-táblával, melyben a következő kérdést (a szerény tízes csomagból) az egyetlen ott található (TOVÁBB! feliratú) gomb megnyomása szolgáltatja. Legyünk óvatosak, az egérrel céltalanul ne kalandozzunk, mert a legenyhébb nyomás is választás! Előrebocsátom, hogy a makrókat tartalmazó fájlt csak a legkezdetlegesebb védelemmel láttam el, mert örömömre szolgálna, ha a részletei iránt is érdeklődnétek.

magyarság-teszt

Szeretett I. barátom ismét a segítségemre sietett egy kóddal, azzal kényelemesebb az ellenőrzés!


[1] https://mek.oszk.hu/09100/09112/html/0001/tartalomjegyzek.html

Asa

A leány megőrült! – mondá Asa megvető kifejezéssel, melyben némi aggodalom is vegyült. – Mint látszik, nyilt szemekkel álmodoz.

Cooper (1789 – 1851): A vadfogó (Vadölő), VII. fejezet (1841)
Vachott Sándorné (1830 – 1896) fordítása (1871)[1]

A harmadik júdai király, Asa (†Kr.e. 870?), a vele jóindulatúbb megemlékezés szerint alapvetően kegyes, istenfélő uralkodó volt, kisebb hibákkal:

9 Jeroboámnak az Izráel királyának a huszadik esztendejében Asa lett a király Júdában,
10 És uralkodék negyvenegy esztendeig Jeruzsálemben; és az ő anyjának Maaka vala neve, az Abisálom leánya.
11 És Asa azt cselekedé, ami kedves volt az Úr szemei előtt, mint Dávid, az ő atyja.
12 Mert kiveszté a férfiú paráznákat az országból; és lerontá mind a bálványokat, amelyeket csináltak volt az ő atyái.
13 És Maakát az ő anyját is megfosztá a királynéságtól, mivelhogy egy iszonyú bálványt csináltatott a berekben; és elrontá Asa az ő bálványát, és megégeté azt a Kidron pataknál.
14 De ha a magaslatokat nem rontották is le, mégis Asának szíve tökéletes volt az Úrhoz életének minden napjaiban. Bővebben…

Szalonna mint motívum

SCHULMEISTER

”Ceciderunt in profundum summus Aristoteles, Plato et Euripides.”

ISKOLAMESTER

„A nagy Aristoteles, Platon és Euripides mind a mélybe zuhantak.”

Fehre (1718 – 1772): A zeneiskola-mester (1751)[1]

Egyszerűbb elmék, amikor közvetlen környezetük hétköznapi tárgyaival (lekvárral, szalonnával) találkoznak, azokat emlékezetükben megőrzik, hogy adandó alkalommal rigmusfaragásaikba beillesszék. Mielőtt ócska és érdektelen szellemtelenségként elhessegetnénk magunktól ennek a késztetésnek a puszta emlegetését is, gondoljunk arra, hogy a beszéd kialakulásának idején (mely párbeszédek folytatásához úgy 50-100 ezer éve juthatott el[2]) hatalmas evolúciós előnyhöz jutott, aki ügyesen fűzte a szót, és ravasz asszociációival meggyőzte beszédpartnerét életrevalóságáról. Zord körülmények között az éles elme megélést segítő szerephez jut, és ennek becsületét mutatják az ember legősibb eposzai és népmeséi is. Ennek az időnek korcs maradványa az, amikor egy magyar ember nem képes kimondani a „vegyes” szót anélkül, hogy rögtön hozzá ne fűzné: „felvágott” (derültség a nézőtéren), vagy amikor egy brit, amikor a plain („sima”) után kényszeresen a vanilla („vanília”) szót illeszti, visszaemlékezve gyerekkora fagylaltrendeléseire.
A magyarban különösen népszerűek a „nyolcas” verssorok különféle formái, így nem szabad csodálnunk, hogy akadtak, akik a kisiskolákban belénk vert szolmizáció keserves emlékét rigmusokba oltva igyekeztek feloldani. A rigmus pedig sokszor durva és alávaló. A sokszerzős Dohány utcai seriff előadásáról Sipos Péter 2013-ban így ír:

Némán ülünk a lassan kivilágosodó az előadóhellyé varázsolt egykori középiskolai osztályteremben. Néhányan szipognak, mások csendben törölgetik könnyeiket. Vagy öt percen át senki nem mozdul a helyéről. A színészek még a teljes sötétségben a gyerekkoromból ismerős „dó-re-mi-fá-szó-lá-ti-dó, szalonnát eszik a zsidó” épületes szövegű skálázásból komponált (egyébként fantasztikus ritmusú) számot előadva már kiosontak a folyosóra. Taps nincs. Másfél óra sötétség után nem is lehet tapsolni.[3]

Egy évvel később Eörsi Mátyás azt meséli el, milyen hatást váltott ki apjából, Eörsi Gyula (1922 – 1992) jogtudósból[4], amikor otthon elszavalta a versikét.[5] Ennek a versikének hasonló színvonalú folytatását is kiötlötték, inkább nem idézem. A mi „iskolamesterünk” annak idején szalonnát falatozó rigóval tanította.
A fel- és leszálló ág mint gyerekkori emlék sűrűn felbukkan akár szándékos emlékeztető, akár önkéntelen gesztus formájában a „valódi” zeneművészetben is. Néhány, merőben önkényesen válogatott példában vesszük szemügyre. Még csak nem is teljesen időrendben. Bővebben…

A szörny-, ember- és állatvilág Efialtesei

Nem gyűlölte Ephialtes Hellászt, csak eladta.

Távol legyen, hogy piedesztált rakjunk a törpék alá, s mint démonokat mutogassuk be őket.

Ephialtes nem volt démon. Bizonyosan mellőzte Pausanias valami hivatalosztásnál, vagy tán egy thesbiai legyőzte az olympi játékokban; tán gazdag özvegyet akart elvenni, s az elutasította a kezét; vagy lehet, hogy Epikur követője volt, s nem volt hozzá elég pénze, talán a hitelezői szorongatták, s az archonok nem voltak pártfogói. És aztán Xerxes biztatta, hogy ha elfoglalhatja Hellászt, megteszi szatrapának Tesszália felett. Bizonyosan így volt. 

Erre aztán Ephialtes azt mondta, hogy gyűlöli a hazáját. Pedig nem igaz – csak jól akart belőle lakni.

Jókai (1825 – 1904): A kőszívű ember fiai. Ephialtes[1]

Efialtes nem volt egyedül. Ezúttal nem gaztettére, hanem puszta nevére célzok. Találkoztunk már a messze földön elismert bíborfestőnővel, Arakhnével, aki mintájául istenek túláradó jókedvét vette, melyet az emberi mérce már nem tud követni, és így érte el büntetését: Pallas Athene pókká változtatta (hogy eztán nagyobb hasznot hajtson). Egyik „epizódjában”

Téged, Neptunus, haragos bika-képben az aeol
lányra ki törsz, hímez; s az Aloidákat Enipeus
képében nemzed

Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?): Átváltozások, VI.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[2]

A máj okozta podagrát, bogos köszvényt, forrázást és égetést egyaránt gyógyító képzeletbeli csodanövényre, a pantagruelionra, melynek hatásait, nyilvánvalóan id. Plinius (23 – 79) stílusát parodizálva, Rabelais (1494? – 1553) ismerteti, féltékenyek lesznek az olymposiak:

megijednek vala az olympusi istenek és így szóllának: Pantagruel keservesebb gondot ád nékünk, ez növevény használatjával és erejével, mint egykoron az Aloidák.

Gargantua és Pantagruel II / 51 (1532).
Benedek Marcell (1885 – 1969) fordítása (1954)

Bővebben…

József és testvérei: hálás és hálátlan utókorok

John Perceval (1683 – 1748), Egmont earlje

John Perceval (1683 – 1748), Egmont earlje

A inimitable composition
Utánozhatatlan kompozíció…

John Perceval Händel (1685 – 1759) József és testvérei (1743, HWV59) című oratóriumáról (1744)[1]


Jákób fia, József története hatalmas részét teszi ki A teremtés könyvének: a harminchetedik könyvtől végig (az ötvenedikig) erről olvasunk, természetesen a feszültséget fenntartó vagy fokozó leágazásokkal, mint amilyen Ónán esete a harmincnyolcadik könyvben. Hogy lehet-e ezt dióhéjban elmesélni? Bizonyosan nem, de a továbbiakhoz elengedhetetlen egy kis emlékezetfrissítés. Jákób öregen nemzi Józsefet (Benjámint még öregebben, ezért nem „józsefnek”, hanem „benjáminnak” mondják egy családban az elkényeztetett legkisebb gyerekeket[2]), szívéhez így különösen közel áll. Bővebben…

Ugrópókok és hősök a görög mondavilágban, avagy a farkincások közbeszólnak

Ezt meg-nézvén el sétállyák Silvanus lugossait,
viszsza térnek, mert Epeust várják, ’s Mopsus társait,
kik el-hagyván Diannának nyilakkal tölt halmait,
még azon nap meg-is szállják Pallas háza falait.

Verseghy Ferenc (1757 – 1822):
Orfeus Dafnisnek. Tavaszi mulatságokról.[1]

Már meséltünk róla, hogyan vezetett a Herakles után második hős, Meleagros halálához a viszály, mely közte és anyja, Halthaia között robbant ki a kalydoni vadkan megölése utáni prédaharc nyomán (Halthaia nem vesz részt az osztozkodásban, de egy vagy több fivére, balszerencséjükre, igen). Meleagros lelkét a családi perpatvar olyannyira felbolygatja, hogy az addig diadalmas etoliai sereg éléről is visszavonul, és így az ellenség, a kúrész had, erőre kap:

Míg részt vett a csatákban Arész-kedvelt Meleagrosz,
addig a kúrészok szenvedtek, s kívül a bástyán,
bármi sokan voltak, lábuk megvetni se tudták.
Ám miután Meleagroszt már megszállta a méreg,
mely bölcseknek is olykor megduzzasztja a szívét,
anyja, a jó Althaia iránt gyúlt benne a méreg –
hitvese, szép Kleopatré mellé dőlt le, ki lánya
Euénosz lányának volt, ama karcsubokájú
Marpésszának, s Ídésznek, ki a földi halandók
közt legerősebb volt akkor s széplábu szerelmét
Phoibosz Apollón ellen is oltalmazta nyilával.

Homeros (Kr.e. VIII.sz.): Iliász, IX. ének
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[2]

A hős felesége, Kleopatre tehát Euenos unokája volt, és ezzel végére is értünk rövid bevezetőnknek. (Nincs az a rövid bevezető, mely véget ne érne egyszer.) Bővebben…

Emberek égen és földön: H. G. Wells és a XX. századi fizika

I must confess that hitherto I have not acknowledged my share in the disappearance of Master Tommy Simmons, which was that little boy’s name.

Wells (1866 – 1946): The First Men In The Moon (1901), Chapter 21: Mr. Bedford at Littlestone[1]

Meg kell vallanom, hogy mindmáig nem ismertem be, hogy részem van Tommy Simmons úrfi eltűnésében. (Ez volt a kis kölyök neve.)

Emberek a Holdban, 21. fejezet: Mr. Bedford Littlestone-ban. Mikes Lajos (1872 – 1930) fordítása (1920, idézet az 1957-es kiadásból)[2]

Herbert George Wells, „magyarul” H. G. Wells Emberek a Holdban című regénye mindmáig zamatos olvasmány, ha posztmodern világunkban egyre nehezebb is eldöntenünk dramaturgiai és tudományos pontatlanságairól, véletlenek vagy szándékoltak. A tudós főszereplőről, Cavorról elnevezett antigravitációs csodaszer, a cavorit az utazógömb és a cselekmény motorja. Az, hogy a másik főszereplő, Julius Bedford egyedüli hazaérkezése és gömbje véletlenszerű tengerbe csapódása légvonalban mintegy 20 kilométerre déli irányban helyezkedik el kiindulópontjától, mai szemmel inkább tűnik tréfának, különösen annak fényében, hogy ismert fürdőhelyen ér vizet, szerencsés közelségben a partoktól, de Bedford nem tudja, hol van.

Úgy hat ez, mintha egy budapesti nem ismerné fel a magyar Velencét, pedig itt 40 kilométer a távolság. Efféle pongyolaságokban bővelkedik a regény. Egy párbeszédben futólag feltűnik Jules Gabriel Verne (1828 – 1905), nekünk Verne Gyula előzményregénye, az 1864-ben írt Utazás a Holdba, ez azonban nem lágyította meg Verne szívét, és a művet keserű szemrehányásokkal illette. Kifogása annak tudománytalansága volt, miközben hite, igaz, téves hite szerint a magáé tudományosan megalapozott volt. (Wellsnek semmiből sem állt volna az ágyús kilövés motívumát is átemelni Vernétől, hiszen az 1897-ben írt és a rá következő évben kiadott Világok harcának ideözönlő marslakói is ágyúkkal lövetik a Földre magukat. A műben szereplő tudományos utalásokat ebben a formában valóban nem kellene középiskolások elé tárni.) H. G. Wells stílusa azonban szuggesztív és lebilincselő, és nem a tudomány, hanem a társadalom „rerum novarum”-ja (res novija) mozgatja meg szívét és képzeletét, amint ez a „félreeső” megjegyzésekből kitetszik. Fantasztikus ábrázolásait (a holdi napkeltét) Thomas Stearns Eliot (1888 – 1965), számunkra inkább T. S. Eliot is nagyra értékelte, és Borgest (1899 – 1986) is elbűvölte a meseszövés.[3] Egyet biztosan kijelenthetünk: a regény megtermékenyítőleg hatott az illusztrátorokra.

Az egész láthatárt befogta a Hold, fehér virradatból szőtt csodálatos görbe kard

Az egész láthatárt befogta a Hold, fehér virradatból szőtt csodálatos görbe kard

Bővebben…

Az italáldozattól a felelősségig

Az indoeurópai spend- gyök jelentése „szertartást végezni”, „áldozatot bemutatni”, amiből egyebek közt az ógörög σπονδή, sponde, „italáldozat” származik; ezt pontosabban „öntési áldozatnak” mondhatnánk, mert lényege a felsőbb hatalmaknak szánt porció földre loccsantása, és ilyenként alapanyagul magvak is szolgálhatnak[1]. Minthogy az áldozatban a teremtmény mindig a szövetséget is megújítja az égiekkel, ebből a szóból „szerződés”, sőt „fegyverszünet” is lett.[2] (A latin megfelelő, a libatio eredetét már megtárgyaltuk.) Minthogy áldozatbemutatások ünnepélyes keretek között zajlottak (és a hangulatot esetleg a ki nem löttyintett italmennyiség is emelte), az italáldozatot rendszerint ének is kísérte, melynek spondaikus lejtéséből vonatkoztatták el a σπονδεῖος, spondeios, azaz „szpondeusz” (– –) verslábat.[3] Az indoeurópai gyök előitáliai közvetítéssel a latinban a spondere, „fogadalmat” vagy „házassági esküt” tenni, „garantálni”, vagy hétköznapilag: „ígérni”.[4] Így a latin sponsus „vőlegény”, a sponsa „menyasszony”. Az olasz sposa, „menyasszony” ez utóbbiból ered[5], míg a szintén a latinból jövő angol spouse már a nem megjelölése nélkül „hitvest” jelent[6]. A sponsor eredeti jelentése szerint „a szerződés zálogául szolgáló személy”, röviden „kezes”, és ebből alakult ki a „keresztszülő” kánonjogi latin neveként is a sponsor.[7] A maihoz hasonló, ennél valamelyest „őszintébb” értelme a szónak csak 1931-ben alakult ki: azt hívták „szponzornak”, aki rádióműsort fizet[8], cégét hirdetendő.

A Boswell nővérek 1931-ben: Helvetia "Vet" (1911 – 1988), Connee (1907 – 1976), Martha (1905 – 1958)

A Boswell nővérek 1931-ben: Helvetia “Vet” (1911 – 1988), Connee (1907 – 1976), Martha (1905 – 1958)

A Boswell Sisters (Boswell nővérek) 1931-ben indult rádiósorozatának szponzora a Baker’s Chocolate volt.[9] Bővebben…

Rejtélyes nimfák, szentek, lepkék

Jacques Nicolas Augustin Thierry (1795 – 1856): Elbeszélések a Merovingek korából Galeswinthe. Történeti kép, 1840. Szilágyi Sándor (1827 – 1899) fordítása (Vasárnapi Ujság, 1855)

Jacques Nicolas Augustin Thierry elbeszélésében („epochalis munkájában”) a maga fanyar kommentárjaival Szent Venantius Fortunatus epithalamiumát, nászi köszöntőjét idézi Austrasia királya, I. Sigebert (535 – 575) és Austrasiai Brünhilde (543? – 613) házasságkötése alkalmából. A királyi párról, markáns alakjuk beszüremkedéséről a jóval későbbi Nibelung-énekekbe már írtunk. A költőt természetesen nem az efféle léha dicsőítő énekei miatt emelték a szentek sorába. 565 körül Poitiers-ben VI. Szent Radegundis hatására pap, majd püspök lett. A királynő visszavonulása után a királynő által alapított kolostor lelki vezetője.

sir Lawrence Alma-Tadema (1836 – 1912): Szent Venantius Fortunatus (530? – 609?) verseit olvassa VI. Szent Radegundisnak (518 – 587), 1862

sir Lawrence Alma-Tadema (1836 – 1912): Szent Venantius Fortunatus (530? – 609?) verseit olvassa VI. Szent Radegundisnak (518 – 587), 1862

Ahogy Patrick Gerard Walsh (1923 – 2013) nevezi, „az első középkori költő”[1] hozzájárulása a keresztény himnuszok irodalmához jelentékeny[2].

Hogy I. Sigebert király nem hallott a napaeákról az epithalamium előtt, megbocsátható. Ezúttal azonban nem mondhatjuk, hogy ismeretük Venantius Fortunatus részéről viszont magától értetődő. A rejtőzködő és rejtelmes napaeák csak nagy ritkán fordulnak elő a klasszikus irodalomban. Bővebben…

Sorscsapások és örök megbékélések

 

Csao ren guiju dzsin,
Jan nyao ci csu din.[1]

A favágó majd’ mind visszatért,
Madarak ülnek valahol a ködben.

Meng Hao-zsan: Tingre várva

Mindenekelőtt – bűn! – elmesélem, miről szól Mahler (1860 – 1911) 1908-9-ben komponált Dal a Földről című, alkalmatlan kifejezéssel „szimfonikus dalciklusának” utolsó, hatodik dala, a Búcsú.
A hegyvonulat mögé száll a nap, hűvös árnyékaival közelít az este. (Itt a hold ezüst bárkája következik, ami prózában elviselhetetlen lenne.) A patak zenélve csobog, halványulnak a szirmok, minden vágy álmodni akar. A berki madárka is elhallgat, szinte „percre pontosan” egy évezreddel Goethéé (1710 – 1782) előtt. Fenyőim alatt barátomra várok, qinemmel (körülbelül: lantommal) kezemben, fel-alá járva, hogy közösen élvezzük az estét. Leszáll lováról, és búcsúitallal kínál. De merre mész tovább és miért? Tompa hangon feleli: engem a földi szerencse elkerült. Nyugalomra vágyom, otthonomba, a hegyek közé térek. Utolsó órámra várok. De jönni fog a tavasz, és a megújulás örök. Bővebben…

Pixisből pixisbe: a szocializmus szakaszváltásai

A Szabad Nép első száma (az illegalitásban) Rózsa Ferenc (1906 – 1942) főszerkesztésével 1942. február 1-jén jelent meg Schönherz Zoltán (1905 – 1942) vezércikkével[1] (Szabad nép – szabad országban címmel az élen.) A pártlap elkötelezetten sztálinista volt, amint ez ebből a vezércikkből is kétséget kizáróan kiderül:

Pártlapunk neve jelképezi azt a történelmi feladatot, amely elé a politikai fejlődés a magyar népet és annak hivatott vezetőjét – a KMP-t – állította. Ezt a történelmi feladatot Sztálin elvtárs ismerte fel és foglalta szavakba elsőnek, amikor a német-szovjet háború kitörésekor bejelentette, hogy most Európa elnyomott nemzeteinek szabadságharca következik a közös elnyomó, a fasiszta reakció ellen. A reakció sötét erőinek elsöprése szabaddá teszi az utat Európa demokratikus fejlődése előtt, amely ezen a kontinensen végképp kiküszöböli a népek erőszakos elnyomását és a háborút. A KMP Sztálin elvtárs útmutatása alapján…

Az első szám egy további írása profetikusan vetíti előre az 1940-től Moszkvában élő Rákosi Mátyás (1892 – 1971) leendő történelmi szerepét. A cikk címe: Pártunk hős vezetőjének, Rákosi Mátyás elvtársnak lelkes üdvözletünket küldjük. Fogadjuk, hogy bátorságunkkal és odaadó munkánkkal akarunk vezetőnkhöz méltónak mutatkozni! Az év májusában jelent meg a negyedik szám, amikor a rendőrség felgöngyölítette a szerkesztő-terjesztő hálózatot. (Talán mert négy szám anyaga már meggyőző bizonyítékegyüttes volt a haditörvényszék számára.) A kivégzett Schönherz és a feltehetőleg agyonkínzott Rózsa[2] halála után a csak 1944 szeptemberétől újrainduló pártlapot (letartóztatásáig) Horváth Márton  (1906 – 1987) szerkesztette, aki aztán 1948 és 1951 között a legdogmatikusabban szolgálta ki a rákosizmust a szerkesztőbizottság élén. 1953-tól 1956-ig, a forradalom alatti megszűnésig harmadszor is ő irányította a lapot.[3] Bővebben…

Ahasvérusom, ó, aludj már

ESTHER

J’ose vous implorer, et pour ma propre vie,
Et pour les tristes jours d’un peuple infortuné
Qu’à périr avec moi vous avez condamné.

Racine (1639 – 1699): Esther (1689), III / 4[1]

ESZTER

Könyörgök, nagy király, ó engedd meg, hogy éljek!
Esdek boldogtalan, megkínzott népemért,
Melyet ítéleted halálos súlya ért!

Eszter, III / 4. Bencze László fordítása (1941)[2]

Eszter történetét már érintettük. A Purim („Sorsvetés”) nemcsak a perzsák halálos fenyegetésétől megszabadult zsidó nép örömünnepe ádár 14-én[3], hanem a kereszténységé is, mely óriási nyomot hagyott mindkét valláskör kultúrájában. Mint írtuk, a biblikus hagyomány a népirtásra készülő perzsa uralkodót, Ahasvérust Xerxesszel, azaz I. Khsajarsával (Kr.e. 519 – 465) azonosítja, bár halála megelőzi a más becslések szerint Kr.e. 450 körül történt eseményeket. És mivel az öröm és a csúfondárosság nem állnak olyan távol egymástól, mint szeretnénk, német földön, mint Komoróczy Géza kisebb dátumbeli pontatlanságokkal terhelt szócikkéből (Eszter könyve) megtudhatjuk, egy sajátos műfaj is kibontakozott Eszter eredetileg ugyancsak zord történetéből. Ennek legjelentősebb darabja Goethe (1710 – 1782) 1773-ban írt, majd 1778-ban átdolgozott Schönbartspielje, azaz trufája, a Jahrmarktsfest zu Plundersweilern (egy átdolgozását A mundérvásárhelyi búcsú címmel fordította le Bodolay Géza[4], noha a falu neve szó szerint „Szemétfalva” lenne).

A „trufa” az olasz truffa, „becsapás” szóból származik, ami a „tréfa” szavunk alapja is.[5] Nincs köze a gímgombafélék családjába tartozó szarvasgombához. Feltehetőleg a latin triumphus, „diadal” szóból ered[6], ellentétben a szarvasgomba francia szavával, a truffe-fel, mely a latin tuber, „cső” szóra megy vissza[7].

Bővebben…