Conrad Geßner címkéhez tartozó bejegyzések

Évezredek kisebb-nagyobb zsarnokai

GLOUCESTER
I cannot tell: the world is grown so bad,
That wrens make prey where eagles dare not perch:
Since every Jack became a gentleman
There’s many a gentle person made a Jack.

Shakespeare (1564 – 1616): King Richard III (1591? 1592?). I / 3[1]

GLOSTER
Én nem tudom. Felfordult a világ:
Hol nem mer a sas, ökörszemek rabolnak;
Mióta minden fajankó nemes lett,
Sok jó nemesből fajankót csinálnak.

Szigligeti Ede (1814 – 1878) fordítása[2]

GLOSTER
Nem tudom – züllött a világ s ökörszem
Prédál ott, hol a sas se mer leszállni:
Mióta minden bugrisból nemes lett,
Sok nemes úr bugrissá változott.

Vas István (1910 – 1991) fordítása[3]

Komédiaíró művészetének legkiemelkedőbb darabjában, a Kr.e. 414-ben bemutatott Madarakban (’Ορνιθες, Hornithes) Aristofanes (Kr.e. 446? – Kr.e. 386) két kiábrándult athéni kalandort, Pisthetairost (Rábeszélő) és Heuelpidest (Reménykedő) állítja elénk, akik a földi világról felemelkedve megalapítják „Felhőkakukvárt”. A darab egy különösen nagy kultúrtörténeti jelentőségű részletében ezt olvassuk: Bővebben…

Reklámok

Közönséges és nem közönséges húrférgek

Conrad Geßner (1516 – 1565) megemlíti, hogy a víziborjakat a közvélekedés a vízbe hullott, ott megelevenedett lószőrnek tartja. (Egyik jellemző fellelési helye alapján, tudományos nevén Chordodes formosanusnak[1] mondva, ma egy tőlünk távol élő fajt hívnak lószőrféregnek, ha hihetünk.[2])

Chordodes formosanus és áldozata

A víziborjúnak a másik, gyakoribb neve húrféreg, mely egykor egyetlen sovány fajt, a mai közönséges húrférget jelölte, de szédületes karriert futott be a rendszertanban. 1886-ban, František Vejdovský (Vejdovsky Ferenc, 1849 – 1939) besorolása alapján törzsi rangra emelkedett, mint amilyennek a gerinchúrosok is örvendenek (figyelem: a gerincesek ennek mindössze az altörzsét alkotják!). A tudományos név Nematomorpha [3], azaz „Nematoda-formájúak”. (A Nematoda a fonálférgek törzse.) Ez utóbbi alapja a görög νῆμα, nema, „szál”.[4] (A Nematomorpha teát összeolvasva: „szálszerű-formájúak”.)

közönséges húrféreg

Philipp Franz Balthasar von Siebold (1796 – 1866) német természetbúvár – esetünkben a megjelölés szó szerint is érthető – svájci, patakmedermenti pocsolyákban közönséges húrférgeket, azaz a Linné (1707 – 1778) által adott tudományos nevükön Gordius aquaticusokat („vízi csomókat”)[5] és az általa elnevezett Gordius subbifurcusokat („alul elágazó csomókat”)[6] tanulmányozott, részletezve a vizsgálat természet adta nehézségeit.

Gordius subbifurcus

A gazdaállatokat kutatva különböző futrinkafélékre bukkant, köztük vízbe fúlt példányokra, és ezek soraiban egy közönséges gyászfutóban meg is találta a húrférget.[7] Siebold nem sejthette, hogy az élők világának mennyire különös jelenségébe botlott.

közönséges gyászfutó

Bővebben…

A bölömbika és nyelvfejlődése

The Bittern knows the time, with bill ingulpht
To shake the sounding marsh…

James Thomson (1700 – 1748): The Seasons (1735)[1]

Tudja idejét a tátott csőrű bölömbika,
Mikor rázza fel a zajgó mocsarat…

(Évszakok)

Zajongások tanulmányozásához már haszonnal ütöttük fel Haydn (1732 – 1809) Évszakok című oratóriumának librettóját. Ezúttal az ősforrásból idéztünk mottónkban.

1-botaurus_stellarisBár állománya fogyatkozóban (sőt, Türkmenisztánból ki is pusztult), a gémfélék családjához tartozó, kitűnően rejtőzködő bölömbikát egyelőre nem fenyegeti a kihalás veszélye. Eurázsia és Afrika hatalmas területeit lakja[2] (és Amerikában is élnek közeli rokonai). Fábián István (1809 – 1871) széplaki plébános 1858-ban megjelentetett A’ szóelemzés’ és szóértelmezés alap-elvei című, sokban spekulatív, de nagy tárgyi tudással megírt művében a „bölömböl” szót a bika hangkibocsátásaként említi (ekként, tehetjük hozzá, állhat rokonságban a „bömböl”-lel), a „bölömbika” utótagját pedig azzal magyarázza, hogy a madár hangja a bikáéra emlékeztet.[3] Ezzel a felfogásával kapcsolódik a madár más nyelvű megnevezéseinek magyarázóihoz. Bővebben…

A mantikór élete és a halál

1 Manticore_Rochester_Bestiary

mantikór a Rochesteri Bestiáriumban (1230–40 körül)

Az első ismert leírást a mantikórról a feltehetőleg hadifogolyként Perzsiába hurcolt, ott orvosként II. Artakhsasja, azaz II. Artaxerxes Mnemon („Jó”) (Kr. e. 453 – Kr. e. 358) udvarában szolgáló knidosi Ktesias (Kr.e. 416? – ?)[1] Indiáról szóló könyvében olvashatjuk I. Nagy Szent Fotios (810? – 893?) Myriobiblionban („Könyvek miriádjában”) megírt összefoglalójának közvetítésében. Bővebben…

A túzok históriája

1 outardeAmikor arra vállalkozunk, hogy tisztázzuk egy állat történetét, első dolgunk kritikus szemmel megvizsgálni azokat a változatos neveket, amelyeket a különböző nyelvekben kapott különböző időkben; továbbá hogy erőfeszítéseket tegyünk, amennyire ez csak lehetséges, elkülöníteni a különféle fajokat, melyekre ezeket a neveket alkalmazták. Ez az egyedüli útja annak, hogy hasznot húzzunk a régiek által birtokolt tudásból, és hogy azt haszonnal kapcsoljuk össze az újabbak felfedezéseivel; és, következésképpen, egyedüli útja annak, hogy valódi előrehaladást érjünk el a természet tudományában.

Buffon (1707 – 1788): A madarak természettana (1779), XXX. fejezet (A túzok)[1]

2014-ben lett Magyarországon az év madara a túzok (a döntést mindig az előző évben hozzák). Késésben vagyunk, mentségül talán felhozható megemlékezéseink szerény terepének kezdeti kísérleti állapota abban az évben.
Ma mintegy 1500 példány él nálunk.[2] A létszám a környező országokhoz képest jónak mondható, de, dacára a növekvő állománynak, mégsem biztos, hogy ez elég az ősi populáció fennmaradásához. Fiatalon nagyrészt rovarokkal, idősödve egyre inkább növényekkel táplálkoznak.[3] Az embertől, alappal, távol tartják magukat, kártételük elhanyagolható. Ezt a kimondottan szeretetreméltó madarat Angliában hobbivadászok irtották ki. Elterjedt nézet szerint 1832-ben[4], de ez így pontatlan: abban az évben a norfolki Thetford Warrenben látták az utolsó fészket az utolsó csibékkel, de megfigyeltek élő példányokat 1843-ban, 1845-ben, 1850-ben, sőt, az 1870-es években is. 2004-től Norfolkban néhány orosz példánnyal kísérlik meg az újrakezdést.[5]

2 Thetford Warren_Norfolk

a Thetford Warren-i erősített vadászház (1400 körül)

Bővebben…

Szarvashibák

cumque descenderet Moses de monte Sinai tenebat duas tabulas testimonii et ignorabat quod cornuta esset facies sua ex consortio sermonis Dei

Exod34:29, Vulgata[1]

És lőn, amikor Mózes a Sinai hegyről leszálla, (a Mózes kezében vala a bizonyság két táblája, mikor a hegyről leszálla) Mózes nem tudta, hogy az ő orcájának bőre sugárzik, mivelhogy Ővele szólott.

2Móz34:29, Károli-biblia[2]

1 Mozes

Michelangelo (1475 – 1564) szarvashibája a San Pietro in Vincoliban (befejezve 1545-re)

Egy pár szót ejtsünk magáról a címről is. Merészebb szófejtők a „szarvashibát” Szent Jeromos (347? – 420?) Vulgata-fordításának tudják be, aki a „sugárzást” Mózes orcáján szarvként fordította.[3] A helyzet azonban, mint egy mélyreható elemzés kimutatja, korántsem ennyire egyszerű. Szent Jeromos az idézett szöveghely alternatív, a maival egybecsengő latin fordítását már ismerhette, ám ragaszkodott ahhoz a (vitatható) fordítói elvhez, hogy egy-egy szót ugyanúgy fordítsunk minden előfordulási helyén. A héber eredeti is szarvról beszél, mely hangzásában, kicsit jelentésében is, közel áll a fénysugárzáshoz, és nyilvánvalóan ezért alkalmazták a képletes beszédet. Más kérdés, hogy a latinban ez a hasonlóság már semmilyen értelemben nincs meg, így a „szarv” fordításként (és ráadásul magyarázat nélkül, mert Szent Jeromos ezúttal nem fűzött eljárásához indokolást) már legalább is megterhelő.[4]  Bővebben…