Shakespeare címkéhez tartozó bejegyzések

Az orbáncfű kvantumkémiája

THESEUS

The iron tongue of midnight hath told twelve:
Lovers, to bed; ’tis almost fairy time.

Shakespeare (1564 – 1616): A midsummer’s night dream, V / 1 (1595)[1]

THESEUS

Tizenkettőt szólt a vasnyelvü éjfél. –
Alunni, hívek; szellemóra ez.

Szentivánéji álom, V / 1. Arany János (1817 – 1882) fordítása (1863)[2]

A középiskolai leíró kvantumkémia mindaddig szép, amíg magyarázatnak nem gondoljuk. Ha az energiaminimum elvére hivatkozva legalább főbb vonalakban el nem meséljük, az egyes leíró „szabályok” miért éppen olyanok, amilyeneknek látjuk azokat, hasznosíthatatlan ismeretet adunk át a tanulóknak. Ezúttal csak az alapfogalmakra lesz szükségünk.
A főkvantumszám egy-egy elektronpálya méretére utal. Itt rögtön hozzá kell tegyük, ebben az értelemben egy-egy „pálya” egy-egy elektron adott, pl. 90%-os valószínűségű tartózkodási helyét jelenti.

A mellékkvantumszám a pálya alakját írja le, a mágneseskvantum-szám ennek irányultságát, végül egy-egy elektronhullám forgási irányultságát, mely minden előbbi párosítás esetén kétféle lehet, spinkvantumszámnak mondjuk, mely értékét + ½-nek, illetve – ½-nek „tekintjük”.[3] A mellékkvantumszámokat sorban az s, p, d, f betűkkel jelöljük egy olyan régi korból, amikor színképelemzéssel különítették el ezeket a pályákat. George Downing Liveing (1827 – 1924) és sir James Dewar (1842 – 1923) – a termosz feltalálója – az 1870-es években írt közös cikkeikben a kirajzolódó színkép alapján az s pályát a sharp, „éles”, a p-t a principal, „fő”, a d-t a diffuse, „szórt” szavak kezdőbetűjéből alkotta. Az f a fundamental, „alap-” szó kezdőbetűje, Arno Bergmann (1882 – 1960) 1907 körüli ötletéből.[4] Ezeket az elnevezéseket tartotta meg a leíró kvantumkémia is.

Ha két atom között kovalens („együttes erejű”) kötés jön létre, az azt jelenti, hogy a legkülső elektronjaik felhője egymást közös alakzatokká formálják. Ha a kötésben egy-egy s alakzat olvad egymásba, az így kialakult erős kapcsolódást σ-, ha egy-egy p-alakzat, akkor az ennél gyengébb kapcsolatot π-kötésnek nevezzük. Egyes kötés mindig σ-kötés, ezt „kívánja” az energiaminimum elve. Az így létrejött „forgási ellipszoid”-felhő az atomok közti térben jön létre. Itt egy második ilyen alakzat taszításával zavarná az elsőt, így a kvantumkémiai „húzd meg – ereszd meg”-ben a többes kötések további kötései már π-kötések. A közönséges O2-molekula kettős kötése közül az egyik tehát σ-, a másik π-kötés. Ezt az oxigénmolekulát triplett oxigénnek nevezzük a következő magyarázat alapján. Friedrich Hund (1896 – 1997) egy leíró „szabálya” alapján egy-egy atom alhéjai (adott főkvantumszámhoz és mellékkvantumszámhoz tartozó lehetséges elektronjai) úgy épülnek ki, hogy ott a lehető legkevesebb legyen az egymást semlegesítő spinkvantumszám.[5] (Ennek magyarázata szintén energetikai, de mélyebb elemzést igényelne.) Úgy képzelhetjük el, hogy egy-egy alhéj egy-egy villamoskocsi kettős ülésekkel, melyeket az utasok úgy töltenek fel, hogy először ki-ki egy kettős ülésre ül, amíg van szabad, és csak akkor ülnek le valaki mellé, ha más választásuk nincs. A lényeg az, hogy a spinek meghatározott rendben alakulnak ki atomokon, molekulákon belül. Egy-egy molekula spinkvantumszámát úgy kapjuk, hogy az összes benne részt vevő elektron spinkvantumszámát előjelesen összeadjuk. Az így kapott S összegből képezik a spin-multiplicitás névre hallgató 2S + 1 képletet (talán a gépírókra is tekintettel, hogy elkerülhessék az ügyetlen ½-eket). A közönséges oxigénmolekulában a spinek előjeles összege 1, így alakul ki a 3-ra (2 × 1 + 1) utaló „triplett” elnevezés. Az oxigénmolekula esetében azonban előfordulhat az a ritka jelenség, hogy mindkét kötés σ-kötés.[6] Az így létrejövő, nagy energiájú molekula instabil[7], és hajlamos tripletté alakulni. (Talán mondanunk sem kell, hogy a szingulettben az eredő spin 0, így a multiplicitás 1). Egy Carl Julius Fritzsche (1808 – 1871) által leírt reakcióról az utókor kimutatta, hogy szingulett oxigén volt a reagens. A szingulett oxigén természetesen nemcsak úgy „magától” fordul elő. Több reakciót is ismerünk, melynek során ez az „ajzott” oxigénmolekula létrejön.[8] Ugyancsak szerepet játszik a fotoszintézisben.[9]
Az elmúlt napok „eseményeit” figyelve nem lepődünk meg annak hallatán, hogy az orbáncfűfélék családjának illusztris faja, a (közönséges) orbáncfű maga is képes erre a kisebb csodára, mi több, áldása, átka egyaránt ebből vezethető le.  Bővebben…

Reklámok

Í

[Re-enter MACDUFF, with MACBETH’s head]

MACDUFF

Hail, king! for so thou art: behold, where stands
The usurper’s cursed head: the time is free…

Shakespeare (1564 – 1616): Macbeth (1606-7), V / 7[1]

Csatazaj. Macduff jő.

MACDUFF.

Királyom, üdv!
Mert az vagy! Im nézd a bitor fejét!
szabadok vagyunk!

Szász Károly (1829 – 1905)  fordítása[2]

Az indoeurópai hekweh, amint már láttuk, „vizet” jelent, ezernyi leágazással, mint amilyen a francia eau, „víz”, a német Aue, „öntözött mező”, de mindenekelőtt a latin aqua, víz. Ugyancsak innen „ered” az előgermán ahwo, „víz”, „folyó”, ahonnan az ugyanilyen értelmű óangol ēa-n keresztül formálódtak a „folyó” értelmű középangol ea, e, æ alakok. De ebből keletkezett többek között a saterlandi (keleti) fríz Äi, „folyó”, a holland aa, „víz”, „patak”, a svéd å, „patak” és az izlandi á, „patak”, „folyó”.[3] Amszterdam legnagyobb folyójának, az Ij-nek a neve (melyet hagyományosan Y-nek is írnak) szintén ebből az indoeurópai gyökből vezethető le. De az angol eddy, „örvény” is ezzel rokon: az indoeurópai idi-, „vissza” gyökre épülő, azonos értelmű óangol æd-[4], ed- és a már látott ea adja a szó ősét, az edēát.[5]
Ha most a hekwehhez, „vízhez” hozzátesszük a szintén indoeurópai landát (jelentése, kevéssé meglepően: „föld”), nyerjük a skót és angol island-et („sziget”), az előgermán ahwóból („víz”) az óskandináv ey, „sziget” szó közvetítésével a dán és norvég „szigetet”, az ø-t, illetve az øyt és számos más északi „sziget” szót.[6] A „sziget” óír alakja, az ailén az előzménye a skót gael „szigetnek”, az eileannak.[7] Ám a skót gaelben a szó a fentiekhez hasonló csodás rövidülésen is átmegy: a szigetre a fokozhatatlanul leegyszerűsödött ì szót is használják.[8]

Í (Iona)

Az óír nyelvhasználatban tulajdonnévként az Í, „A sziget” már egyetlenegy szigetet jelent. E szó latinizálási kísérlete (mely alapján a kiejtésről is fogalmat alkothatunk) Ioua, és talán ennek félreolvasásából származik ennek a szigetnek a mai angol Iona neve.[9] Egy másik elmélet szerint az Ioua elnevezés a yew, „tiszafa” szóból származik. Hiába a skót gael ì, sziget a szó eredete, a skót gaelben ennek a szigetnek a neve Idhe, együtt Eilean Idhe, „Idhe (Iona) szigete”. Idhe szülöttje az Idheach. A sziget ősi neve Ì nam ban bòidheach, „A gyönyörűek (értsd: gyönyörű nők) szigete”, majd Ì Chaluim Chille.[10] Erről pedig legkésőbb tegnap óta tudjuk, mit jelent: Szent Kolumba szigete. Ezt vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről. Bővebben…

Földi almák, földi oroszlánok és az azulén

FALSTAFF
Peace, good pint-pot; peace, good tickle-brain. Harry, I do not only marvel where thou spendest thy time, but also how thou art accompanied: for though the camomile, the more it is trodden on the faster it grows, yet youth, the more it is wasted the sooner it wears.

Shakespeare (1564 – 1616):
King Henry IV, Part 1, II / 4 (1596-97?)[1]

FALSTAFF
Csitt, jó sörkanna! Csitt, jó butella! Henrik, nem csak azt nem foghatom meg, hol fecsérled az időt, de azt sem, kiknek társaságában. Mert jóllehet a szegfű annál gyorsabban nő, minél inkább tiporjuk, de az ifjúság annál hamarabb elkopik, minél inkább pazaroljuk.

IV. Henrik, 1. rész, II / 4
Lévay József (1825 – 1918) fordítása[2]

Az őszirózsafélék családjába tartozó néhány fajt hozunk szóba rövidesen. A cickafarkról (és kapcsolódásáról Akhilleushoz) már kerítettünk alkalmat beszélni, és bár van külön „illatos” nevű faja a nemzetségnek, a közönséges cickafark illata is mámorító, legalábbis a másféle szagokon nevelkedett városi embernek. Éppen ezért most elsősorban az illóolajára, pontosabban annak egyik összetevőjére fogunk „koncentrálni”. Bővebben…

Szolid megjegyzések

HAMLET
Oh that this too too solid Flesh, would melt,
Thaw, and resolue it selfe into a Dew[1]

Shakespeare (1564 – 1623):
Hamlet (1599 – 1601),  I / 2. 1. folio (1623)

HAMLET
O that this too too sallied flesh would melt,
Thaw and resolue it selfe into a dewe[2]

2. quarto (1604)

HAMLET

Ó, hogy nem olvad, nem higul s enyész
Harmattá e nagyon, nagyon merő hús![3]

Arany János (1817 – 1882) fordítása (1868)

Az indoeurópai solh-, „egész” gyöknek (szokás szerint) temérdek leszármazottja van[4]; megint csak néhányukra összpontosítunk. Eredeti értelmét őrzi az ógörög ὅλος, holos, melyet előtagként számos szóban használunk a mai napig. A „töretlen” árnyalattal bővülve a latin sollus is innen ered (a solus, „egyedüli” nem); egyes elrugaszkodott spekulációk szerint az „ünnepi” értelmű sollemnis, solemnis úgy keletkezik a sollusból, hogy hozzáolvadt az annus, „év”, mely így „teljes év elteltével beköszöntő napot”, azaz „éves ünnepet” jelentett[5]. E ponton nem fog ártani egy kis pihenő:

Bővebben…

Rosszkedvünk üres

Amint nemrégi bejegyzésünkben sejteni engedtük, ezúttal Shakespeare (1564 – 1616) legfrissebb és jelenleg legzajosabb lebukásáról írunk.  Bővebben…

Szerelem, epilepszia, bukás és felemelkedés

For this was sent on Seynt Valentyne’s day
Whan every foul cometh ther to choose his mate.

Chaucer (1342? – 1400): The Parlement of Foules (Parliamentum avium in die Sancti Valentini tentum, 1380-90)

Mert ekkor volt Szent Valentin napja,
Amikor minden madár várható.

Madárparlament (A madarak Szent Valentin napján tartott parlamentje)
Németh Gergely Dániel fordítása[1]

A szöveg szerint kicsit szabad, de jelentésében jól megragadott fordítás kihagyja azt a gondolatot, ami miatt a mai napon az angolszász világ széltében-hosszában idézi Chaucer sorait, szó szerint, döcögősen: „mert a mai napra küldték ki a tanácskozást, amikor minden szárnyas párt választ magának”. A kiválasztott rész kedves és beszédes, de hiszen a teljes nagyszabású költemény ekörül forog. A „meteolór” (a szót gyatra tükörfordítással képzem a weather lore-ból) úgy tartja, február 14-e a madarak társválasztásának napja. Márpedig, mint jóval később La Fontaine (1621 – 1695) A pacsirta és fiókáiban tanítja[2], ezzel nem jó késlekedni.  Bővebben…

Articsóka és bimbózó szerelmek

DELIA
I prithee, Artichoke, go not so fast:
The weather is hot, and I am something weary.

ARTICHOKE
Nay, I warrant you, mistress Delia, I’ll not tire you with leading; we’ll go a’ extreme moderate pace.

The London Prodigall (1605), IV / 2[1]

DELIA
Esdeklek, Articsóka, ne siess annyira:
Hőség van, valamelyest eltikkadtam.

ARTICSÓKA
Sőt, biztosíthatom, Delia kisasszony, nem fárasztom a kíséretemmel; szélsőségesen közepes sebességgel fogunk haladni.

A londoni tékozló, IV / 2.
Az eredeti címlap alapján egy időben Shakespeare-nek (1564 – 1616) tulajdonították

A London Prodigall címlapja

Kinaros

Zeus bátyját, Poseidont volt meglátogatandó (a pontos időpont nem ismert), amikor – feltehetőleg visszaútján – a hűs habokból kiemelkedve megpillantott egy csodaszép halandó leányt Kinaros szigetén. A megpillantott ifjú hölgy nem riadt meg az isten közelségétől, és így, felbátorodva, Zeus is arra a lépésre szánta magát, ami a mai kor szigorúbb megítélésében megvetendő. Jutalmul a leány, Kynara az istennővé válás lehetőségét kapta, amennyiben hajlandó csábítóját követni az Olympos csúcsa közelébe. Nemcsak halandó, hajlandó is volt (már elnézést). Hera akadályoztatásai idején rövid, de meggyőző erejű légyottokra került sor, ám mindhiába: a leány haza-hazavágyott édesanyjához. Egyszer oda is surrant, de mi maradhat rejtve Zeus szemei elől? Haragjában, sit venia verbo, formálisan hazavágta a leányt, és mellékbüntetésül articsókává változtatta.
Alappal kételkedünk a történet hitelességében.  Bővebben…

Mazsola

– Géza, ne torkoskodj – szólt rá a középső fiára az asszony.
A gyerek az asztal közepén levő kalácsból csipegette ki titokban a mazsolát s most restelkedve húzta le a fejét a válla közé.

Móricz Zsigmond (1879 – 1942):
Árvalányok (1917), V. fejezet[1]

A mazsola etimológiáját futólag már érintettük. Ezúttal tágabb összefüggéseit járjuk körül. Bővebben…

Évezredek kisebb-nagyobb zsarnokai

GLOUCESTER
I cannot tell: the world is grown so bad,
That wrens make prey where eagles dare not perch:
Since every Jack became a gentleman
There’s many a gentle person made a Jack.

Shakespeare (1564 – 1616): King Richard III (1591? 1592?). I / 3[1]

GLOSTER
Én nem tudom. Felfordult a világ:
Hol nem mer a sas, ökörszemek rabolnak;
Mióta minden fajankó nemes lett,
Sok jó nemesből fajankót csinálnak.

Szigligeti Ede (1814 – 1878) fordítása[2]

GLOSTER
Nem tudom – züllött a világ s ökörszem
Prédál ott, hol a sas se mer leszállni:
Mióta minden bugrisból nemes lett,
Sok nemes úr bugrissá változott.

Vas István (1910 – 1991) fordítása[3]

Komédiaíró művészetének legkiemelkedőbb darabjában, a Kr.e. 414-ben bemutatott Madarakban (’Ορνιθες, Hornithes) Aristofanes (Kr.e. 446? – Kr.e. 386) két kiábrándult athéni kalandort, Pisthetairost (Rábeszélő) és Heuelpidest (Reménykedő) állítja elénk, akik a földi világról felemelkedve megalapítják „Felhőkakukvárt”. A darab egy különösen nagy kultúrtörténeti jelentőségű részletében ezt olvassuk: Bővebben…

Wagner és Windsor

MISTRESS QUICKLY

…The best courtier of them all, when the court lay at Windsor

Shakespeare (1564 – 1616): The merry wives of Windsor (1597 or before), II / 2[1]

FÜRGÉNÉ

…a legjava gavallér mind közül, a ki csak szokott az udvarral Windsorban mulatni…

A windsori víg asszonyok (1597 vagy előbb), II / 2.
Rákosi Jenő (1842 – 1929) fordítása[2]

Wagnert (1813 – 1883) nyilvánvalóan a legkellemesebb emlékek fűzték Windsorhoz. 1855-ben pénzgyűjtő útra ment Londonba, mely végül is nem bizonyult sikeresnek, már ami az expedíció célját illeti, de az a fejedelmi, sőt baráti fogadtatás, melyben része volt, és mely nagyon is segített reputációjának, bizonyára vigaszt nyújtott neki. Május 17-én Viktória királynő (1819 – 1901) és akkor legifjabb gyermeke, a szokás szerint valamelyik fiatal királyfinak kijáró „Albany hercege” cím későbbi viselője, a két éves Lipót (1853 – 1884) fogadta őt Windsorban. (Akkoriban a legfőbb monarchikus közfeladat az ország kulturális életének nyomon követése és lehetőség szerinti támogatása volt.)[3] Bővebben…

Többnejűség, fattyak, Shakespeare

THERSITES

What art thou?

MARGARELON
A bastard son of Priam’s.

THERSITES
I am a bastard too; I love bastards: I am a bastard begot, bastard instructed, bastard in mind, bastard in valour, in every thing illegitimate. One bear will not bite another, and wherefore should one bastard? Take heed, the quarrel’s most ominous to us: if the son of a whore fight for a whore, he tempts judgment: farewell, bastard.

MARGARELON
The devil take thee, coward!

Shakespeare (1564 – 1616): Troilus and Cressida (1601-3), V / 7[1]

THERSITES
Ki vagy te?

MARGARELON
Priam fattyú fia.

THERSITES
Én is fattyú vagyok. Én szeretem a bitangokat; születésem bitang, növelésem bitang; bitang az elmém, bitang az erőm, szóval mindenben, törvénytelen vagyok. Holló holló szemét nem vájja ki: miért tennék azt a bitangok? Vigyázz magadra: a harcz mi köztünk igen baljóslatú: mert ha egy rima fia harczol egy rima miatt, az az igazságot kisérti. Élj boldogúl, drusza!

MARGARELON
Vigyen el az ördög, gyáva fajzat!

Troilus és Kressida, V / 7. Fejes István (1838 – 1913) fordítása[2]

Walter Scheidel történész kitűnő és közérthető poligámia-tanulmányából (Monogamy and polygyny, Egy- és többnejűség, 2009) megtudjuk, hogy a kora ókori nagy gabonatermelő kultúráiban közkeletű volt a társadalom előkelőinek háremtartásig menő többnejűsége. (A táplálkozás megszervezése ugyanis állandó veszélyét hordozta az éhínségnek, hiszen a bő esztendőkben megfutó népmozgalom a túlnépesedés rémét vetítette előre. A mesterséges „nőhiány” talán ezt szolgálta kivédeni. De ez csak az én konyhai fantáziálásom.) Mint Scheidel írja, Laura L. Betzig 1986-ban publikált tanulmánya, a Despotism and Differential Reproduction: A Darwinian View of History, azaz a Despotizmus és differenciált reprodukció: darwini történelemszemlélet bőséges példákat hoz fel olyan későbbi társadalmakra, ahol a többnejűség dívott. Bővebben…

Alberich, Oberon és a nagy rejtély

Nie hat ein deutscherer Musiker gelebt, als Du![1]

Wagner (1813 – 1883): An Weber’s letzter Ruhestätte auf dem Friedhof zu Dresden am 15. Dec. 1844

Soha nem élt nálad németebb muzsikus!

Wagner: Weber végső nyughelyénél a drezdai temetőben, 1844. december 15-én

Az abisszális mélység, a testet öltött fekete szín, a világuralomra törő akarat inkarnációja maga a törpe nibelung, Alberich Wagner 1874-re befejezett tetralógiájában (WWV86). Saját témája (motívuma) nincs, a bosszú és az átok dallamaiba burkolódzik, disszonanciaként üti fel fejét a természetben. Ez utóbbi vonása erősen emlékeztet Liszt (1811 – 1886) Mefisztójára az első változatában 1854-re befejezett Faust-szimfóniában (S108)[2].

Bővebben…

Melléknapok

EDWARD
Dazzle mine eyes, or do I see three suns?

RICHARD
Three glorious suns, each one a perfect sun;
Not separated with the racking clouds,
But sever’d in a pale clear-shining sky.
See, see! they join, embrace, and seem to kiss,
As if they vow’d some league inviolable:
Now are they but one lamp, one light, one sun.
In this the heaven figures some event.

EDWARD
’Tis wondrous strange, the like yet never heard of.
I think it cites us, brother, to the field,
That we, the sons of brave Plantagenet,
Each one already blazing by our meeds,
Should notwithstanding join our lights together
And over-shine the earth as this the world.
Whate’er it bodes, henceforward will I bear
Upon my target three fair-shining suns.

Shakespeare (1564 – 1616): Henry VI, III / II / 1 (1591)[1]

EDVÁRD
Szemem káprázik? Három nap van ott!

RIKHÁRD
Három sugárzó teljes nap, igen!
El nem borítják felhők járati,
Elválva tisztán halvány derüs égtől.
Nézd, nézd! csókolva egymást ölelik,
Mikéntha szent frigy esküjét fogadnák.
Most mind a három egy láng, egy nap, egy fény!
Nagy eseményt jósolnak az egek.

EDVÁRD
Még soh’se hallott ritka csoda ez.
Ugy gondolom, a harczba hí, öcsém!
Hogy mi, a hős Plantagenet fiai,
Külön ragyogással fénylve mindegyik,
Most súgarunkat mégis egyesítsük
S a földre szórjuk, mint az a világra.
Bármit jelent, ezentúl pajzsomon
Három napistent hordok czímerűl.

VI. Henrik, III / II / 1. Lőrinczy Lehr Zsigmond (1841 – 1871) fordítása[2]

Hogy nem jelképként vagy a győzelemben reménykedő „yorkista” főszereplők elragadtatásaként helyes értelmeznünk a hallottakat, azt a quarto színpadi előírása is bizonyítja. Bonyolult mechanizmussal, melyet csak ebben a drámában alkalmaztak, három napot vontak a magasba.[3] Ennél fontosabb maga az égi jelenség, amely a szemükbe tűnt.

melléknapok New Ulmban (a zenitkörüli ív kis látható szakaszával)

Bővebben…

Lápvégi kocsma a széleslevelű nőszőfűhöz

GHOST
Yea he, that incestuous wretch, wonne to his will (with gifts,
O wicked will, and gifts! that haue the power
So to seduce my most seeming vertuous Queene…

Shakespeare (1564 – 1616): Hamlet I / 5 (1599-1601), Quarto 1, 1603[1]

SZELLEM
Az, a parázna, vérnősző barom;
Ki bűvös ésszel, csáb ajándokokkal
(Ó, átkos ész, ajándék, melyek így
Szédítni bírtok!) megnyeré gyalázatos
Kéjére színleg feddhetlen királyném
Kedvét.

Arany János (1817 – 1882) fordítása (1866)[2]

széleslevelű nőszőfű

Halász Alexandra egy megjegyzése, mely más források alapján is ellenőrizhető, nyomozásra és körbetekintésre sarkallja azt, aki olvassa, különös tekintettel annak hátborzongató részleteire. Az alapállítás röviden összefoglalható. A kosbor-, azaz orchideafélék családjába és a nőszőfüvek nemébe tartozó széleslevelű nőszőfű különös fogással segíti elő szaporodását. Olyan illatanyagot bocsát ki magából, amilyet a hernyórágta, pusztuló levelek. Ezt a hernyóevő darázs messziről kiszimatolja, odarepül, és szorgosan keresni kezdi a hernyót. (A technikának ez a része nem egyedülálló a növényvilágban. A burgonyafélék családjába tartozó dohány olyan vegyi anyagot termel, mely hernyó nyálával keveredve azonnali jelzést ad a hernyó ellenségeinek, ezzel odacsalogatva azokat.[3]) A darázs értelemszerűen mindhiába keresi a hernyót; ott-tartózkodását tovább nyújtja, hogy a nektár, melyet felszippant, bódító anyagokat, köztük etilalkoholt (!) tartalmaz, így a darázs járása elbizonytalanodik, lelassul. Ez a beporzás műveletét nagyban segíti.[4] Bővebben…

Az ál-ál-Shakespeare kalandjai

Anthony à Wood (1632 – 1695), a klasszika kiemelkedő tudósa és zenetanár 1691-92-ben jelentette meg kétkötetes vét, az ATHENAE OXONIENSES. THE HISTORY OF THE WRITERS OF THE UNIVERSITY OF OXFORD, FROM THE YEAR OF OUR LORD, 1500. To which are added the fasti, or annals of the said Universityt (OXFORDI ATHENAEUM. AZ OXFORDI EGYETEM ÍRÓINAK TÖRTÉNETE AZ ÚR 1500-IK ÉVÉTŐL, melyhez az említett egyetem évkönyveit, azaz annaleseit is csatoltuk). A II. kötetben fontos adatokat közöl a magát I am an Englishman in Italiane (angol vagyok olasz változatban)-nak nevező[1] Iohn Florióról (1553? – 1625), az „elszántról”, ahogy szintén nevezte magát. Bővebben…