Mátyás király címkéhez tartozó bejegyzések

Források forrásai és Mátyás király tárcsapajzsa

Az úr 889. évében a magyaroknak vad és minden baromnál kegyetlenebb népe, melyről századokon át nem hallottak, és melyet nem is említettek, kitört Scythiából és a mocsarakból, melyeket a Thanais kiöntései a végtelenig terjesztenek… Nem emberek, hanem vad állatok módjára élnek. Az a hir felőlük, hogy nyers hussal élnek, vért isznak, a foglyok szivét feldarabolva gyógyszer gyanánt falják, nem ismernek könyörületet, nem indítja meg őket az irgalom. Hajukat bőrig leborotválják. Ennek a gonosz nemzetnek kegyetlensége pusztította el nemcsak a mondott tartományokat, hanem legnagyobb részében az itáliai királyságot is.

Prümi Regino (842? – 915): Chronica (Krónika, 907-908)
Szilágyi Sándor (1827 – 1899) közlése (1894-1898)[1]

Az I. századi mester, Pompeius Trogus Világkrónikája, teljes címén Historiae Philippicae et Totius Mundi Origines et Terrae Situs, azaz A filipposi történelem és az egész világ története, valamint a Föld tájai negyvennégy könyve ugyan mindenestül elveszett, de fennmaradt a II., III. vagy IV. században élt történetíró, Marcus Iunianus Iustinus ebből készült kivonata, a Historiae Philippicae, A filipposi történelem. Budai Ézsaiás (1766 – 1841) fanyalgását már olvastuk erről. Iustinus munkáját veszi alapul időben közel, de tőlünk földrajzilag távol Prümi Regino apát mottónkban idézett Krónikájában akkor, amikor a magyarok származási területének népeiről ír. A feltehetőleg Kálti Márk (XIV. sz.) által 1360 körül írt Chronicon pictum, azaz a Képes Krónika a rovásunkra elfogult műből mégis sokat átvesz.[2] Thuróczi János (1435? – 1489?) nemcsak az általunk többször is idézett Cremonai Liudprandra (920? – 972?), hanem, sőt elsősorban, a Képes Krónikára támaszkodik az 1488-ra befejezett Chronica Hungarorumban (A magyarok krónikája), és szinte a kezéből veszi át a stafétabotot még ebben az évben a javarészt Thuróczi ismereteit felhasználó Bonfini Antal[3] a csak 1497-re befejezett Rerum Hungaricarum decadesben (A magyar történelem tizedei).[4]

Bonfini Antal (1427? – 1505?)

Nagyon hosszú sora van tehát a magyarországi reneszánsz krónika hagyományainak és forrásainak. Bonfini világosan felismerhető módon Livius (Kr.e. 59 – Kr.u. 17) módszerével él: a tények (vagy ténynek képzelt történetek) után sorol fel okulásul csodás jelenségeket, melyek a nép ajkán születtek a történtek magyarázatául vagy kiegészítéseképpen. Így jár el Mátyás király (1443 – 1490) bécsi végnapjainak és halálának ismertetésekor is a Negyedik tized VIII. könyvének 38. fejezetében. Alaposságában még „Mátyás madarának”, a hollónak megváltozott viselkedéséről is beszámol (eltűnt Budáról, de feltűnt Fehérváron), a temetés részleteiről azonban szemmel láthatóan nem rendelkezik közvetlen ismeretekkel.[5]  Bővebben…

Reklámok

Paprikák és csillagok

Gyakran neveznek el fákról tájegységeket: közéjük tartozik a Jegenye-völgy is.

Felső-Jegenye-völgy a Kovácsi-erdőföldekről

Felső-Jegenye-völgy a Kovácsi-erdőföldekről

Jól elkülönülő három szakaszából a „Felső” a Kovácsi erdőföldek oldalában futó, nehezen észrevehető horhos, a „Középső” a Kerek-hegy oldalában éri el a Les-hegy lábát Budapest és Solymár határában (a híres Shell-kútnál).

Középső-Jegenye-völgy

Középső-Jegenye-völgy

Az „Alsó” pedig Solymár határában futó lenyűgöző természeti szépség, „babakocsis” nehézségű kirándulóúttal, ha leszámítjuk a „sziklavárat”, gyerekek kedvelt kalandtúra-helyét.

Alsó-Jegenye-völgy

Alsó-Jegenye-völgy

Bővebben…

Maximilián történetei

ifj. Marcus Gheeraerts (1561 – 1636): William Camden (1551 – 1623) 1609-ben

Cambden, the nourice of antiquitie,
And lanterne unto late succeeding age

Spenser (1552 – 1599): THE RUINES OF TIME (1591), 170.[1]

Camden, régi kor ápoló dajkája,
messzi jövő megvilágító lámpája…

CAMDEN!  most reverend head, to whom I owe
All that I am in arts, all that I know

Ben Jonson (1572 – 1637): E  P  I  G  R  A  M  S . (1616) XIV. — TO WILLIAM CAMDEN.[2]

Camden! Legméltóbb kútfő, akinek én tartozok
Mindenért, mi művészetben, tudásban vagyok…

A katolikus egyház három Maximiliánt tisztel szentként. Bővebben…

Pelenkában a csillagokig

Art þou nat wrongful in þat and makest fortune wroþe and aspere by þin inpacience and ȝit þou mayst not chaungen hir. 

Chaucer (1343? – 1400): Boece (1374?), II / 1[1]

Avagy nem cselekszel-e rosszat vagy nem vezet-e dühbe és durvaságba önnön türelmetlenséged, és mégsem tudsz ezen változtatni?

Chaucernek Boëthius (475? – 526?) A filozófia vigasztalása című műve fordításával már találkoztunk.

Kansas zászlaja

A kiemelt aspere szót aligha kerülhettük ki életünkben, különösen ha a Per aspera ad astra, „Göröngyös úton a csillagokig” irrealisztikus latin szállóige teljesen realisztikus első felét idézzük emlékezetünkbe.

A latin asper, „egyenetlen” szó valószínű őse az indoeurópai hesp-, „vágni”, ami alapja lehet a görög ἀσπίς, aspis, „áspiskígyó”, „pajzs” szónak is. Ugyanakkor a latin „egyenetlen” értelmet átvitték a frissen vert érmére is.[2]  Bővebben…

Furcsa és vén történetek

’Hja, a sót vén kecske is megnyalja.
Hanem ez csak ugy van mondva, tudja.’

Petőfi (1823 – 1849): Furcsa történet (1842)[1]

0 kecskeNövényevő, leginkább legelő emlősök állandó nehézsége a felmelegedés okozta fokozott sóveszteség. A verejtékkel távozó vizet és sót rendszerint képesek pótolni. Az általuk fogyasztott növényekben azonban a szükségleteikhez képest túlságosan nagy a kálium aránya a nátriumhoz képest, ezért valamiképpen folyamatosan szert kell tenniük nátriumkationokra.[2] Bővebben…