Athenaios Naukratios címkéhez tartozó bejegyzések

Ragyogó virágok

Lángnak réti virágja, színed aligha
Adja alább dél fényözönének.

Nikandros (Kr.e. 197? – ?): Georgikon[1]

Nikandros Georgikonjának, azaz gazdáknak adott, költői hangú tanácsainak java elveszett, ám korában nagy hatást váltott ki, így hosszabb részei megőrződtek Athenaios Naukratios (Kr.u. II.sz.?) Δειπνοσοφισταί (Deipnosofistai, Asztali filozófusok) című művében[2], ahonnan mottónkat is idéztük.
A legelején le kell szögezzük a habszegfűk és kakukkszegfűk neme közti döntő különbséget: míg a habszegfűk termésén a fogak száma hat, a kakukkszegfűkén öt. Ezt azért kell tudnunk, hogy beleborzonghassunk abba az összevisszaságba, amelyet a hagyomány- és tiszteletvezérelt (alternatív) tudományos elnevezések okoznak a szegfűfélék családjában.

szabályos termések, szabályos nevek: francia habszegfű és réti kakukkszegfű

Bővebben…

Szembenézés a múlttal (a catoblepas)

LE CATOBLEPAS,

buffle noir, avec une tête de porc tombant jusqu’à terre, et rattachée à ses épaules par un cou mince, long et flasque comme un boyau vidé.
Il est vautré tout à plat ; et ses pieds disparaissent sous l’énorme crinière à poils durs qui lui couvre le visage.

Gras, mélancolique, farouche, je reste continuellement à sentir sous mon ventre la chaleur de la boue. Mon crâne est tellement lourd qu’il m’est impossible de le porter. Je le roule autour de moi, lentement ; et la mâchoire entrouverte, j’arrache avec ma langue les herbes vénéneuses arrosées de mon haleine. Une fois, je me suis dévoré les pattes sans m’en apercevoir.
Personne, Antoine, n’a jamais vu mes yeux, ou ceux qui les ont vus sont morts. Si je relevais mes paupières, — mes paupières roses et gonflées, — tout de suite, tu mourrais.

Flaubert (1821 – 1880): La Tentation de saint Antoine[1]

A CATOBLEPAS

fekete bivaly, disznófeje egészen a földig lóg, s vállával csak egy vékony, hosszú nyak köti össze, mely petyhüdt is, mint a tömlő.
Elnyúlik a földön, s lába eltűnik a sörtés szőrzet alatt, mely arcát borítja.

Kövér vagyok, szomorú és barátságtalan, s örökké azzal vagyok elfoglalva, hogy hasamon érezzem az iszap melegét. Koponyám oly súlyos, hogy lehetetlen felemelnem. Csak lassacskán hengergetem magam körül. Szám kitátom, s nyelvemmel a leheletemtől harmatos mérges füveket tépkedem. Egyszer saját patámat ettem meg, anélkül hogy észrevettem volna. Antal, még senki sem látta a szememet, vagy aki látta, meghalt. Ha felnyitnám szemhéjamat – rózsaszín és duzzadt szemhéjamat – , nyomban meghalnál.

Tellér Gyula fordítása[2]

Schongauer (1450? – 1491): Szent Antal (250? – 356) megkísértése

Flaubert apokaliptikus művét először 1849-ben fejezte be, aztán negyed századra rá, de a posztumusz 1903-as változat nevezi magát végérvényesnek. (Érdemes a forrásvidéken összehasonlításokat tennünk.) Az utókor megítélése a regényről ingadozó. Egyetlenegy véleményt idézve:

FIGYELEM: Elrettentés céljából íródik a post!!! Én csípem Flaubert, mert iszonyat jó arc volt, és tényleg értett az irodalomhoz, nem is értem, hogy írhatott olyan művet, mint ez. Ez a könyv borzasztó!!![3]

Borges (1899 – 1986) minden véleménynél többet mondó bőségben merít a regényből a már általunk is idézett, 1957-ben kiadott Livro dos Seres Imagináriosban (Képzelt lények könyve, Scholz László fordítása, 1988). A nagy igényű, mégis könnyed hangvételű összeállításból a catoblepas sem maradhat ki. Bővebben…

Néhány lófark

Az efedrin és egyes származékai felgyorsítják a metabolizmust, így voltak, akik abban reménykedtek (rosszabb esetben: erre másokban reményt ébresztettek), hogy szedésével látványos fogyást tudnak elérni. (A nem látványos fogyás értelmetlen.) Az anyagcsere teljes rendszerének felgyorsulása azonban többek között szaporább pulzussal is jár, a szív túlterhelésével, valamint olyan további súlyos szervezeti elváltozásokkal, melyeknek rémtörténeteiről számos beszámolót olvashatunk a kárvallott hiszékenyek részéről.[1] Mindamellett méregnek nem nevezhetjük, mert bár hatása avatatlanok, sarlatánok kezében végzetessé válhat, egyfelől időben észrevéve a bajt a szervezetből idővel ellenanyag bevétele nélkül is kiürül, másfelől mikroszkopikus adagokban különféle testi bajok gyógyítója, például asztmásokon segít a hörgőtágító hatásával. Ez utóbbit már évezredekkel ezelőtt felismerték. Bővebben…

A kőris bogara

S hogy ne csak a szemnek legyen meg a gyönyörűsége, az egész tájképet elárasztotta valami langyos, gyomorkeverő bűz, amiből az ember válogathatta, hogy gázillat-e, vagy mocsárlég, talán keverve a ganajlé ammongőzével, nagy járulékaival a kábító kőrisbogár-szagnak, s a szömörce méregpárájának.

Jókai (1825 – 1904): A kiskirályok. I. A pontaligeti park szigete[1]

Gub Jenő (1929 – 2013) a düh-, dühü- vagy kőrisbogárról megjegyzi:

A Sóvidéken mindenütt jól ismerik, a népi gyógyászatban régóta felhasználják. Veszettség ellen Szent György (ápr. 24.) és pünkösd napja között kőrisbogarat szedtek, kovászba rezet reszeltek, beletették a bogarat, összegyúrták, s ebből mindennap ettek. A megszárított és összetört bogarat puliszkába is teszik, s a pásztorkutyákkal megetetik, de a pásztorok is esznek belőle.

A düh- és dühübogár társnevek a veszettségi dühre utalnak.[2]

kőrisbogár kőrislevélen

Bővebben…

Tintahal-történet

És ki a Külléné alján élt, Arkadiában,
Aipütiosz sírjánál, hol jó harcosok élnek

Homeros (Kr.e. VIII.sz.): Iliász, II.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[1]

Nemrég írtunk a Tethys-Okeanos titáni testvérpár nászáról. Az ennél is nevezetesebb, sőt látványosabb nászról a hasonló nevű néreisz, Thetis és Peleus között az újkor kultúrája szívesebben és gyakrabban emlékezik meg.

1-jordaens

Jordaens (1593 – 1678): Peleus és Thetis násza (1636)

Bővebben…

Sózás és sóvárgás

13 Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek.
Máté5[1]

49 Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg.
50 Jó a : de ha a só ízét veszti, mivel adtok ízt néki? Legyen bennetek só, és legyetek békében egymással.
Márk9[2]

Id. Plinius (23 – 79) coracinusként emleget egy halat, melyet, mint írja, a Kr.e. IV. században élt görög költő, Arkhestratos szerint kicsire tartottak, de a fejét ínyencfalatként fogyasztották. Bővebben…

Mustáros-hagymás vaddisznó

Σίναπυ δὲ ὅτι σίνεται τοὺς ὦπας ἐν τῇ ὀδμῇ, ὡς καὶ τὸ κρόμμυον ὅτι τὰς κόρας μύομεν.
(Sinapy de oti sinetai tus opas en te odme, os kai to krommyon oti tas koras myomen.)

Athenaios Naukratios (Kr.u. II.sz.?): Δειπνοσοφισταί (Deipnosofistai, Asztali filozófusok), IX.[1]

Másfelől a σίναπιt (sinapi, mustár) azért nevezik így, mert bántja (σίνεται, sinetai) az arcot (ὦπας, opas) a szagával, amint a hagymát (κρόμμυον, krommyon) meg azért nevezik így, mert behunyjuk (μύομεν, myomen) tőle a szemünket (κόρας, koras).

1 mustaros vaddiszno

mustáros-hagymás vaddisznó

Tegnapi rövid krommyoni összefoglalónk folytatásául (kiegészítéséül) nézzük meg magának a térségnek, Krommyonnak a szóeredetét. Az egyik magyarázat az, hogy a hely neve a hagyma korai termesztésére utal, lévén a hagyma ógörögül κρόμμυον, krommyon.[2] A Görögország leírása II. könyve 1. fejezetének 3. szakaszában Pausanias Periegetes („Leíró”, 110? – 180?) egészen más álláspontra helyezkedik. Véleménye szerint a területet Poseidon egyik fiáról, Kromusól keresztelték el.[3] Poseidon 127 igazolt és 10 feltételezett gyermekének „hivatalos” listáján Kromus valóban szerepel (Krommyon névadójaként)[4] – a listáról kihúzom Theseus nevét, mert csak nagyapja, Pittheus terjesztette róla ezt a családi kapcsolatot Plutarkhos (46? – 127?) szerint –, se ennek az etimológiának, se magának Kromusnak a nyomát nem lehet fellelni a görög kultúrkincsben. Ez a mesélő kedvéről ismert Pausanias Periegetesre a gyanú árnyékát veti. Az mindenesetre feltűnő, hogy a nála jó két emberöltővel korábban alkotó Plutarkhos egy olyan embernek tulajdonítja ugyanennek a térségnek a megtisztítását szörnyektől és rablóktól, nevezetesen Theseusnak, akinek szintén poseidoni származását híresztelték.[5] De térjünk rá a κρόμμυον, krommyon mint köznév, azaz a „hagyma” szó eredetének vizsgálatára. Bővebben…

A vadkantól a kotuliliomig

1 gyongytyuk

Kalydonban azzal kezdődtek a bajok, hogy a király, Oineus nem adta meg a kellő tiszteletet Artemisnek, a vadászat istennőjének: nem füstölt tömjént az oltárán. Az istenek a teljes istentagadást is elnézik, de ha személyre szólónak vélik a sértést, azt nem szenvedhetik.

2 vaso-francois-caccia-al-cinghiale-calidonio

François-váza Kr.e. 570 körül. Meleagros kegyelemdöfése

Artemis hatalmas vadkant küldött Kalydon földjeire – csak jellemzésül, Ovidiust (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?) idézve: nála a bikák se nagyobbak, szemei vérben és tűzben forognak, sörtéi mint gerelyek, marján rekedt zajjal hömpölyög le a tajték, fogai akkorák, mint az elefántagyar, lombok kapnak lángra mennyköves leheletétől. A dramaturgia évezredes szabályai szerint mindez azt jelenti, embert próbáló küzdelemben, de legyőzik. Így is lett: Meleagros, a királyfi a vadászatra meghívta az argonautákat, akik – bölcsen – kilenc napos lakomával nyitották a munkát (sokan közülük utoljára lakmároztak). A vadkan addig is Kalydon földjét rontotta. Végül egy völgykatlanban sikerült felzavarniuk, és a szépséges Atalante nyilától sebzetten az alig palástolt szerelmében megmámorosodott királyfi teríti le (a vadkant).

Rubens

Rubens (1577 – 1640): Kalydoni vadkanvadászat

A préda javát átengedi a szűznek, amire háborúság tör ki közte és egy vagy két nagybátyja között; véletlenül vagy sem (ez is változattól függ) megöli őt vagy őket. Amint ezt anyja, Althaia hírül veszi, bosszút esküszik, és vívódások után elvágja Meleagros élete fonalát.[1] Ovidius változata a szebb: a királyfi születésekor megjelennek a moirák, és egy fahasábot vetnek a tűzre. A királyfi addig él, amíg a hasáb el nem ég. Anyja azonnal kikapja a tűzből, vízzel locsolja, és úgy vigyáz rá mint második gyermekére. Ám most előveszi és tűzbe veti. Meleagrost belső tűz emészti el, és lelke úgy száll el testéből, ahogy az utolsó pára a hasábról.

Bővebben…

Gorillák, bundájuk, csontjaik

1 TUNISIA_DOUGGA_TEMPLE_JUNON

A Mennyei Juno carthagói templomában már „jártunk”: Aeneas és társa, Achates ennek reliefjén szembesült megrendülve saját megélt és megharcolt sorsuk történelemmé válásával. A templomban két nőstény gorilla bundáját függesztették ki id. Plinius (23 – 79) szerint (A természet históriája, VI. 36. 200), és ezek ott is függtek Kr.e. 146-ig, amikor is a rómaiak lerombolták Carthagót.[1] Ám hogy ezek valóban gorillák prémjei voltak, alaposabb kivizsgálásra szorul. Bővebben…

A zsibbasztás folytatódik

(És még nincs vége.)

A zsibbasztó rája hal, egyike azon ritka állatfajoknak, mellyeknek testébe a természet védfegyverül nagy mennyiségü villanyosságot adott, hogy avval elleneiket megrontsák, ép ugy, mintha azokat mennykőcsapás érné.
E hal teste csaknem egészen kerekalakkal bir, hátul egy farkkal, melly igen hasonlit a csavarhoz, ugy hogy még a legtökélyesb csavargőzös sem bir jobbal.[1]

Vasárnapi Ujság, 1859. április 24

Fulton

Robert Fulton (1765 – 1815)

A torpedóromboló a nevét a spanyol torpedo, zsibbasztó rája szóról kapta Robert Fultontól, feltalálójától (aki a gőzhajót is feltalálta).[2]  Később a Duce (1883 – 1945) feltehetőleg nem találta elég vadnak a nevet, mert a rombolásra kitűnően megfelelő olasz torpedóromboló-osztályt a villámról keresztelték el (Folgore).[3]

Bővebben…