Aristoteles címkéhez tartozó bejegyzések

Újabb illatok (három részben)

Ó, arany szabadság; mezítelenségem! örök vágy
vagy te a tisztálkodásra, mikor így látod magad,
s érzed, mily cirógató ez a fürdőgőz, ez a nehéz szaga
önön testednek, mely már csupa bujaság.

Most látod igazán, mily méltó faragás vagy, s mily öröm
élvezned ezt az állapotot; hogy lubickolsz, s
fürdeted magad kecses mozdulatokra hajlón, míg
egyre terjeng és ömlik körüled a szerelmet-vaditó meleg
férfiszag, mely oly illatos, mint az almafavirág.

Berda József (1912 – 1966): Fürdőben
(az 1933-ban írt Férfihangon-ciklusból)[1]

Bár akiknek volt bátorsága néhányszor alámerülni velünk a bűz birodalmába, efféle „szerelmet-vaditó” szagélmények meg sem kottyanhatnak, mégsem fognak borzongás nélkül maradni. Ha hihetünk verseknek, a jóformán még kamasz Berda Józsefnek nemcsak arra volt alkalma, hogy maga gyönyörködjön „önön” almafavirág-illatában. Az, hogy ez a bizonyos illat esetleg, legalábbis bizonyos körülhatárolt körülmények között nem feltétlenül taszító, természetesen ősrégi felismerése az emberi nemnek. Aristofanes (Kr.e. 446? – Kr.e. 386) feltehetőleg Kr.e. 410-ben bemutatott komédiájában, A nők ünnepében (Θεσμοφοριάζουσαι, Thesmoforiazusai) egy sárga köntösről az egyik szereplő így nyilatkozik:

MNHΣÍΛΟΧΟΣ
νὴ τὴν Ἀφροδίτην ἡδύ γ᾽ὄζει ποσθίου.[2]

MNESILOKHOS
ne ten Afroditen edy g’ozei postiu.

Arany János (1817 – 1882) 1880-ban megjelent fordításában:

MNESILOCHOS.
Szent Aphrodite, mily kedves bakbűze van![3]

A gördülékeny, olvasmányos és a beavatatlanok számára is élvezettel követhető stílusú Bolonyai Gábor nevével már megismerkedhettünk. „Átkoszta makverő”, avagy Arany János Aristophanés-fordítása a korabeli európai fordítói gyakorlat tükrében című tanulmányában ezzel a részlettel óvatosságra int. Arany János nem egyszerűen a stílusbravúr eszközével kerüli meg Aristofanes szókimondását. Az idézett sor egy olyan jelenetben hangzik el, amelyben Mnesilokhos még csak nem is nővé öltözik át egy „színjáték a színjátékban” kedvéért, hanem egy elnőiesedett férfivá. Arany figyelmét a legapróbb részletek sem kerülik el. Mnesilokhost például olyan módon akarják szőrteleníteni, ahogy nőket volt szokás Aristofanes korában. Aristofanes itt nem egyszerűen komédiázik. Ezeket a férfiakat kesernyés gúny tárgyává teszi, és ennek során meg-megvillannak olyan utalások ezek akkori életmódjára, amelyeket Arany megértett, de ismeretét közvetlenül nem volt hajlandó átadni. Mint Bolonyai Gábor minden köntörfalazás nélkül rámutat, az Arany által beillesztett „kedves” szónak nincs előképe Aristofanesnél. Ποσθίον-juk (postilion) nem bakoknak van. Hanem kisfiúknak. (Anatómiailag ugyanott.) A szó kicsinyített alak. Ezt nem írta le Arany, de „megfejthetetlenül” utal rá a beillesztett jelzővel.[4]
Ha ez a példa csak áttételesen volt is magyarnak mondható, nézzünk két továbbit, ezúttal megkérdőjelezhetetlenül magyarokat, újabb kori irodalmunkból. A szagnak ismét csak nem a másik nemre, hanem önbecsülésünkre gyakorolt hatását tárja elénk Esterházy Péter (1950 – 2016) 1979-ben megjelent kisregénye, a Termelési-regény (kisssregény) E. följegyzései-szekciójában:

Mozdulván, mozdult a karja is, és ő érezte az orrával, hogy izzad erősen. (Tudom, hogy ez nem irodalmi téma, de látni fogjuk, hogy az ő fénye mivel vonja be az ilyen alantas testi – vagy más esetekben: szellemi – „dolgokat”.) A saját izzadtságát nem találta undorítónak ő, sőt tán hamisan, úgy képzelte: az izzadtság: férfiszag. „Barátom, oroszlánszag.” Meglehet őt érteni a gyakorlat felől, a nehéz gyermekkor bevésődése jelentős, és nyilván akkoriban a desodor nem játszhatott főszerepet a család életében…[5]

Keresztury Tibor úgy ítéli, Gerevich érzékeny, érzelmes költő, hangja néha túl lágy, szentimentálisan nőies, de biztosra vehetjük, hogy nem aristofanesi értelemben. Eddigi idézeteinkkel szöges ellentétben Gerevich András az 1997-ben megjelent Átadom a pórázt című kötetében a kipárolgás hatását nem a párologtatóra vagy egy másik férfira vetíti:

Sziklatestükkel betörik
a galambok az ablakot,
és a padlón koppannak.
Imádják a férfiszagot.
[6]

Vegyük biztosra, hogy a képben szereplő galambok leírásakor Gerevichnek egy másik élőlény járt a fejében. Megközelítése legyen átvezetés a következő szakaszba.


A Berkeley Egyetem témavezetője, Claire Wyart 2007-ben bejelentette, megtalálták az első bizonyítékot, hogy férfiak verejtékének egy komponense a nők hormonháztartására feromon gyanánt hat. A feromonok az állatvilágban könnyebben megfigyelhető hatása jól ismert. Itt azonban a hatásnak szövevényesebbnek kell lennie, mint például a patkányok esetében.

Ludvig Levin Jacobson (1783 – 1843)

Ludvig Levin Jacobson (1783 – 1843)

Utóbbiak ugyanis bírnak a feromonok felfogására hivatott, Ludvig Levin Jacobson által 1811-ben felfedezett vomeronazális szervvel[7] („ekecsonti orrszerv”), míg mi már csak csökevényes „orrszervűek” vagyunk: az emberekben csak ritkán tűnik fel a szerv maradványa, és annak már nincs összeköttetése az agyhoz. A kutatókat nem elsősorban a hatást kiváltó androsztadienon szerelmibájital-kilátásai villanyozták fel, hanem a terapeutikus haszon: ha a női hormonháztartást belélegzés útján is befolyásolni lehet, akkor a fekélyesedést okozó hormontablettáktól meg lehetne szabadulni.[8] Az androsztadienon egy magánál is hatásosabb anyaggá, az androsztenonná alakítható, amint azt már 1989-ben is tudták.[9] Már abban az esetben, természetesen, ha valakinek nem állna módjában ehhez a még hatásosabb vegyülethez természetes úton is hozzájutni, mely sokat emlegetett régi barátunkkal, a székletet is illatosító szkatollal együtt a vadkanszag komponensei között van.[10]
A Royal Society Open Science azonban 2017-ben megpróbált véget vetni a férfi verejtékben és ondóban jelenlevő androsztadienon és párja, a női vizeletben megtalálható ösztratetraenol egy évtizedes diadalútjának, mégpedig egy tudományosan kifogástalan kísérlettel. Vajon vonzóbbnak látszik egy arc egy ellenkező nemű, heteroszexuális alany számára, ha feromont szippant be tudtán kívül? Vagy hajlamos lesz ellenkező neműnek látni nemileg semleges arcokat ilyen kezelés hatására? Nem és nem. (A hangulata esetleg javul, de a libidója nem emelkedik.) Az általában vett emberi feromonok puszta létezésébe vett hitre döntő csapást mértek.[11] Hogy miért tekintem a tudományosan meggyőző kísérletet mégis próbálkozásnak? Mert nem áll szándékomban túlbecsülni a tudomány erejét és lehetőségeit egy olyan században, amikor egyéb gondolkodási minták is erőteljesen kérik jussukat és részesedésüket az információ világából.
A három vegyület, azaz az androsztadienon, az androsztenon és az ösztratetraenol szerkezetét látjuk:

 


A harmadik részben futólag megvizsgáljuk az itt szereplő, elzsongítóan csengő, feromonnak hitt vegyületek néveredetét. Az „androsztadienon” előtagja, nem vitás, az ógörög ἄνδρός, handros származéka. Az utótag láttán csábító lenne feltételeznünk, hogy a nagy laboratóriumi kémikus, a perklórsav (HClO4) felfedezője, Friedrich Carl Joseph Dismas Stadion gróf (1774 – 1821)[12] iránti tisztelet jele. A valóság prózaibb. A „dien” tag a két kettős kötésre utal, az „-on” végződés a kémiai besorolásra (a vegyület keton, azaz =O gyököt hordoz). A „koleszterin” szó előtagja az ógörög χολή, khole, „epe”, az utótag a στερεός, stereos, „szilárd” szavak származékai.[13] Ebből a szóból vonták el a „szterolt”[14], az élővilágban alapszerepet játszó vegyületek alapformájának megnevezését. Ehhez hasonlóan, a koleszterin egy származékénak, a kolesztánnak a neve végéből csípték le a sztanon alkoholja, a sztanol nevét.[15] (Ezek után minden alapunk megvan annak feltételezésére, hogy a „sztenolt” egy másik koleszterinszármazék, a kolesztenol nevéből nyerték ki, de legalább az analógia félreismerhetetlen.)
És most erős tavaszi szél fújjon el utunkból mindenféle zörgő szárazságot: a másik feltételezett feromon, az ösztratetraenol nevének vizsgálata nem várt ínyencségeket hoz felszínre. A tél fagyos, de rövid utólehelete csap meg bennünket a gyorsan elvégzendő utótagban: a „tetraén” négy kettős kötést jelöl, a végződést már mondanunk sem kell. Lássuk akkor az előtagot! Az indoeurópai heysh-, „erősíteni” és „eltaszítani” értelmű gyököt találják egyebek közt a latin ira, „harag” ősszavának.[16] (És ilyenként, az iratus, „haragos” képzésen keresztül az azonos értelmű angol irate szóénak is.[17])

Aristoteles (Kr.e. 384 – 322) Kr.e. 350-ben írt Állattanában sokat foglalkozik az οἶστρος-szal (oistros), azaz a bögölyszerűek öregcsaládjának egy családjával, a böglyökkel (ezen belül faji diszkrimináció nélkül). Leírása szerint ezek a rovarok a családjának is nevet adó kardhalba és a makrélafélék családjába tartozó tonhalba rakja petéit, melyek a Szíriusz feljöveteléig kifejlődnek, és a kardhalnak az uszonya tövében akkora fájdalmat okoznak, hogy az a víz szintje fölé veti magát kínjában.[18] A Szíriusz feljövetele júniusban esedékes, befoglaló csillagképét, az Oriont őseink nem véletlenül nevezték Kaszásnak („Három kaszásoknak”), mert ennek megjelenéséhez kötötték az aratás kezdetét.[19] Ugyanakkor Aristoteles egy lárvaevő madarat is az οἶστρος, oistros névvel illet, további részletek nélkül, így forrásunk nem megy messzire, amikor azt mondja, kár lenne nyomozni, melyik madárra gondolhatott.[20] Merészebbek a füzikefélék családjába tartozó fitiszfüzikével azonosítják.

Az οἶστρος, oistros, mely ugyanebből az indoeurópai heysh-, „erősíteni” és „eltaszítani” értelmű gyökből származik, átvittebb értelemben „fullánkot”, innen „kínzó fájdalmat”, majd, mondhatni a tetőponton, „őrjöngő vágyat” jelent.[21] A latin ebből, oestrus formában, mind a „böglyöt”, mind az „őrjöngést”, „szenvedélyt” átvette.[22] (Jellemző a szenvedés és szenvedély közelsége évezredeken át.) A „-gén” végződés ezt a szót képezi „őrjítővé”, azaz „ösztrogénné”, a női nemi hormonná.[23] Linnét (1707 – 1778) a nyelvfejlődésnek ez a lefolyása érintetlenül hagyta, ő maga viszont adott neki egy gellert az által, hogy a bagócslegyek nemét, mely nem hozható közeli rokonságba se a böglyökkel, se a fitiszfüzikével, Oestrusnak keresztelte el.[24] A bagócslégyfélék családjának egy másik tagja, bár maga nem bagócslégy, az „emberbagócs” névre hallgat. Ezt a lárvát lesz hasznos elkerülnünk, ha Dél- vagy Közép-Amerikában járunk[25]:

Nézzük egy másik szép szavunk, az „ösztöke” eredetét is! A szlovákok a vashegyű botot még eketisztogatásra használták, és styk, korábban istyk néven emlegették. A korábban használt szót emeltük át, magát az eszközt pedig állatok kordában tartására és ösztökélésére kezdtük alkalmazni. A cseh nyelvben a styk már érintkezést, sőt, szexuális érintkezést is jelent.[26] (Nehéz elhinnünk, hogy a szelíd szlovákok kizárólag az ekét érintették istykükkel.) A megfelelő főnévi igenév, a stýkat a týkat, „szőni”, „szálat átvetni” szó bővülése.[27] Ez ugyanúgy az ószláv „megbökni” jelentésű тыкати-ból ered, mint az azonos értelmű mai orosz тыкать[28]. („Takács” szavunk is ennek a fejlődésnek a vonalába esik.[29]) Маkszimilian Romanovics Faszmer (Max Julius Friedrich Vasmer, 1886 – 1962) viszont az orosz ткать, „szőni” szót, a тыкать, „megbökni” szóval együtt végső állomásként az ógörög τύκος-ra (tykos) vezeti vissza, melynek jelentése „csákány”, „harci szekerce”[30]. Így egyenesíti ki a nyelvfejlődés mezőgazdasági eszközzé a harci szekercét az évszázadok során. Az „ösztöke” és az „ösztrogén” tehát, bár mindkettő valamely fájdalmat okozó tárgy (szekerce, fullánk) ógörög nevéből fejlődött ki, nem tekinthető nyelvi rokonnak.


[1] http://mek.niif.hu/14000/14043/14043.htm#168

[2] Θεσμοφοριάζουσαι

[3] Aristofanes-komédiák

[4] http://real.mtak.hu/70822/1/arany1707_c.pdf

[5] Termelési-regény (kisssregény)

[6] http://reciti.hu/wp-content/uploads/ertelmiseg2_vn.pdf

[7] a Jacobson-szerv

[8] a felfedezés 2007-ben

[9] Biochemical pathways in human testicular steroidogenesis

[10] miből van a vadkanszag?

[11] még sincsenek emberi feromonok

[12] Stadion gróf és a perklórsav

[13] https://en.wiktionary.org/wiki/cholest%C3%A9rol#French

[14] https://en.wiktionary.org/wiki/sterol

[15] https://www.merriam-webster.com/dictionary/stanol

[16] https://en.wiktionary.org/wiki/ira#Latin

[17] https://en.wiktionary.org/wiki/irate

[18] http://classics.mit.edu/Aristotle/history_anim.mb.txt

[19] Kaszások

[20] οἶστρος

[21] az οἶστρος, oistros szerteágazása

[22] https://en.wiktionary.org/wiki/oestrus#Latin

[23] https://en.wiktionary.org/wiki/estrogen

[24] Oestrus

[25] http://bioweb.uwlax.edu/bio203/f2012/steiner_john/Habitatregions.png

[26] https://en.wiktionary.org/wiki/styk

[27] https://fr.wiktionary.org/wiki/st%C3%BDkat#cs

[28] https://fr.wiktionary.org/wiki/t%C3%BDkat#cs

[29] http://www.szokincshalo.hu/szotar/?

[30] https://lsj.gr/wiki/%CF%84%CF%8D%CE%BA%CE%BF%CF%82

A szörny-, ember- és állatvilág Efialtesei

Nem gyűlölte Ephialtes Hellászt, csak eladta.

Távol legyen, hogy piedesztált rakjunk a törpék alá, s mint démonokat mutogassuk be őket.

Ephialtes nem volt démon. Bizonyosan mellőzte Pausanias valami hivatalosztásnál, vagy tán egy thesbiai legyőzte az olympi játékokban; tán gazdag özvegyet akart elvenni, s az elutasította a kezét; vagy lehet, hogy Epikur követője volt, s nem volt hozzá elég pénze, talán a hitelezői szorongatták, s az archonok nem voltak pártfogói. És aztán Xerxes biztatta, hogy ha elfoglalhatja Hellászt, megteszi szatrapának Tesszália felett. Bizonyosan így volt. 

Erre aztán Ephialtes azt mondta, hogy gyűlöli a hazáját. Pedig nem igaz – csak jól akart belőle lakni.

Jókai (1825 – 1904): A kőszívű ember fiai. Ephialtes[1]

Efialtes nem volt egyedül. Ezúttal nem gaztettére, hanem puszta nevére célzok. Találkoztunk már a messze földön elismert bíborfestőnővel, Arakhnével, aki mintájául istenek túláradó jókedvét vette, melyet az emberi mérce már nem tud követni, és így érte el büntetését: Pallas Athene pókká változtatta (hogy eztán nagyobb hasznot hajtson). Egyik „epizódjában”

Téged, Neptunus, haragos bika-képben az aeol
lányra ki törsz, hímez; s az Aloidákat Enipeus
képében nemzed

Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?): Átváltozások, VI.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[2]

A máj okozta podagrát, bogos köszvényt, forrázást és égetést egyaránt gyógyító képzeletbeli csodanövényre, a pantagruelionra, melynek hatásait, nyilvánvalóan id. Plinius (23 – 79) stílusát parodizálva, Rabelais (1494? – 1553) ismerteti, féltékenyek lesznek az olymposiak:

megijednek vala az olympusi istenek és így szóllának: Pantagruel keservesebb gondot ád nékünk, ez növevény használatjával és erejével, mint egykoron az Aloidák.

Gargantua és Pantagruel II / 51 (1532).
Benedek Marcell (1885 – 1969) fordítása (1954)

Bővebben…

Kalandra fel!

A χαραδριὸς, kharadrios a mai görögben a lilefélék családjába tartozó bíbicet jelenti, de ehhez hosszú, érdekes utat kellett befutnia. Nekiugrunk.

bíbic

bíbic

Bővebben…

Sikeres patkányok

A Johann Gotthelf Fischer von Waldheim (1771 – 1853) által 1803-ban felállított, az egérfélék családjába sorolt patkánynem (Rattus) számos faja[1] közül különösen kettő vívja ki tiszteletünket gondoskodó családszeretetének köszönhető elterjedésével, azaz az egyetlen biológiai sikertípussal: a házi patkány (Rattus rattus) és nála is sokkal inkább a vándorpatkány (Rattus norvegicus):

a házi patkány és a vándorpatkány elterjedése

a házi patkány és a vándorpatkány elterjedése

Bővebben…

Boa: kisebb meglepetések

Legutóbbi, Ghánával foglalkozó rövid összefoglalónkban érintettük, hogy a független köztársaság atyái, a nyelvtudós Nana Joseph Kwame Kyeretwie Boakye Danquah (1895 – 1965) és az első elnök, Kwame Nkrumah (1909? – 1972) az egyes becslések szerint a 830 és 1235 között virágzó egykori Ghánai Birodalomról[1] nevezték el a korábbi Aranypartot (melynek nincs közvetlen területi és kulturális kapcsolódása a mai Ghánához). Danquah megállapítja, hogy a birodalom neve az őslakos szoninke nép nyelvéből ered, a gajanŋa szóból[2] (melynek jelentése szövegösszehasonlító megfejtéssel talán „terület”[3]). Mai nyelvészek egyetértenek abban, hogy az ország nevében a -na végződés jelentése „király”, de a gha- előtag jelentését egyesek a föld, város, mások a harcos fogalmaival hozzák kapcsolatba.[4] A ma mintegy kétmillió-nyolszázezer lelket számláló szoninke nép nyolc országban szóródik szét Afrika Szahara alatti övezetében.[5]
A birodalom alapítási legendája annak megemlítésével indul, hogy az ősatya atyja, Dinga valahonnan a Közép-Keletről érkezett. Talán ezzel magyarázhatjuk a családban történteket azok után, hogy megöregedett és megvakult. Ahogy egy másik „keleti” történetből tudjuk,

Oda méne tehát Jákób Izsákhoz az ő atyjához, aki megtapogatván őt, monda: A szó Jákób szava, de a kezek Ézsaú kezei.
1Móz27:22[6]

Ugyanis Dingának is volt két szép szál fia, Khiné, és ennek öccse, Diabe Cissé, és Diabe Cissé is csellel nyerte el az elsőszülötti jogokat. Atyjuk halála után azonban haragos bátyja erőre kapva elűzte otthonukból. Új hazát keresve Diabe Cissé egy kúthoz, más változatokban barlanghoz érkezett, melyben egy óriáskígyó, Bida tanyázott, nyilvánvalóan egy ott élő pitonféle.

királypiton

Ebből Diabe Cissé víz jelenlétére következtetett, de itt véget is ér a józan ész fennhatósága alá rendelhető szövegrész. A „kisebb fiú” alkut kötött Bidával: az óriáskígyó megengedi, hogy letelepedjen, mi több, bő esővel fogja öntözni a földet, arannyal is ellátja, sőt továbbra is meg fogja védeni, feltéve, hogy minden évben megkapja a vidék leggyönyörűbb szűzét. Itt alapította Diabe Cissé a leendő Ghánai Birodalom majdani fővárosát, Kumbi Saleh-t. A birodalmat Wagadunak is nevezték. Az arisztokráciát ugyanis wagónak mondták, az ő országuk a wagadugu, és a Wagadu név ebből a köznévből rövidült.[7] Bida a szoninke nép tiszteletében kígyószellemként él tovább, neve Uagadu-Bida[8], a „birodalmi piton” (a betűzési apróbb eltérésnek nincs jelentősége). Az ugyanúgy ejtendő Ouagadougou nevet ma a Vörös- és Fekete-Volta, azaz a Volta felső folyása körül kialakult, országgá szerveződött kiterjedt kultúra, Burkina Faso[9] fővárosa viseli. Az írásmód a francia gyarmati kort idézi. Ez a hely legfeljebb az egykori birodalom keleti csücskében terülhetett el, de nem közvetlenül erről kapta nevét. A Volta aló folyásánál, azaz a Fehér-Volta körül Burkina Faso mai déli szomszédja, Ghána területén kialakuló moszi kultúra észak felé terjeszkedve, betörve Felső-Voltába, királyságokat alakított ki (sokkal a Ghánai Birodalom felbomlása után, kb. 1500-tól kezdődően), melyek egyike szintén a Wagadugu névre hallgatott.[10]
Ha esetleges tapasztaltabb nyájas olvasóim arra a következtetésre jutnak, hogy mindebből a továbbiakban Uagadu-Bida kígyószellem foglalkoztat bennünket, neki is elsősorban az utóneve, megéreztek valamit egy másik szellem, a blog szelleme működéséből. Bővebben…

Királyok két gyümölcse: mangosztán és mangó

Szentatyám, gyerünk, ne zavarjunk össze mindent. Vörösmarty kristálytiszta szavakkal elkérte Guttmanntól a gumiguttit. 

Karinthy (1887 – 1938): Tanár úr kérem (1916). Elkéstem[1]

Angkor romjai szerzetesekkel

Ian Nathaniel Lowman tanulmányában Kambodzsa korai történetének elemzésekor rámutat arra, hogy az Angkor központú kulturális-politikai közösség uralkodói a IX-XV. század között az isteni és emberi vonásokkal egyaránt felruházott mitikus hős, Kambu leszármazottainak tekintették magukat, országukat pedig ennek megfelelően Kambu leszármazottainak földje, azaz Kambujadesa néven emlegették.[2] Hosszú út végállomásaként a portugál Camboja és francia Cambodge alakok közvetítették az eredeti szót a mai országmegnevezésekhez.[3] Az ördögfűfélék családjába tartozó mangosztán nemzetség egyes fajainak, így a festő mangosztánnak vagy a malajálam മുണ്ട്, muntu neve alapján „mundunak” nevezett faj[4] narancssárgás-barnás gyantáját származási helyéről, Kambodzsáról nevezik gamboge-nak.[5] A faj tudományos neve Garcinia xanthochymus. A fajnév jól felismerhetően a görög ξανθός , xanthos, „aranysárga” és χυμός, khymos, „folyadék” összetételeként áll elő.[6] A buddhizmus egy ősi ága, a théraváda, szanszkritül स्थविरवाद, sthaviravada (a स्थविर , sthavira, „idős” és वाद , vada, „tan” összetételeként: „az idősök tana”, „az idősöktől tanult tan”[7]) Buddha szavai közül a középutat teszi meg tanítása legfontosabb elemének: azt a középutat, mely egyaránt távol tartja magát a túlzott élvezetektől és az önsanyargatástól.[8] Ez a középút egyben „arany középút” is: a théraváda szerzetesei köntösüket a gamboge meleg aranysárga színével színezik.

gumigutti és pora

De a gumiguttafa, a Garcinia gummi-gutta vagy újabb nevén Garcinia cambogia[9] gyantájából, a gumiguttiból (szó szerint  a latinból: „gumicsepp”) ugyancsak kivonnak sárga festékanyagot (és lakkot is készítenek belőle).[10] Egy forrásunk szerint (tévesen) a két név két külön fajt takar.  Bővebben…

Antropomorf sárkánytan: a mandragóra

Kapj el hullócsillagot,
Ejtsd meg az alraunát,
Találd meg: mi elmúlott,
Ki metszett ördögpatát…

John Donne (1572 – 1631): Dal

John Donne Dalának[1] első négy sora is elég ahhoz, hogy kitaláljuk, analógiáit arra hozza fel, milyen nehéz női hűséget találni. Ez a „horizontszűkülés” mégis kissé kiábrándító a hol bizarr, hol mélyen érző sorok után, melyeket a zeneirodalom nem hagyhat kihasználatlanul. A King’s Singers egykori énekese, Bob Chilcott nemes feldolgozásában:

A burgonyafélék családjába tartozó alrauna vagy mandragóra kultúrtörténetének legkiválóbb és legodaadóbb feltárásai után a jó ízlés mindennél szigorúbb tilalmába ütközik ezek megismétlésének gyerekes kísérlete. Ezért a terület vizsgálatát a lehető legrövidebbre korlátozzuk, kizárólag a legfontosabb tényekre összpontosítva, hogy tulajdonképpeni célunkhoz, a nyelvi vizsgálódásokhoz közelebb kerülhessünk általa. Bővebben…

Szalonkák sárral és anélkül

Votre salaire? dit le Loup,
Vous riez, ma bonne commère.
Quoi ! Ce n’est pas encor beaucoup
D’avoir de mon gosier retiré votre cou!

La Fontaine (1621 – 1695): Le Loup et le Cigogne.
Dans Les Fables choisies, mises en vers, I. (1668)
après Esope (av. J.-C. 620? – 564) & Phèdre (av. J.-C. 15? – ap. J.-C. 55?)[1]

„Tessék!
Még kérni valód is akad!
Hát, gólya néne, nem fizetség,
Hogy visszahúztad torkomból nyakad!
Menj, háládatlan, rút alak:
Aztán többé ne lássalak.”

A farkas és a gólya.
Válogatott mesék verses formában, I.,
Aisopos és Phaedrus nyomán.
Kosztolányi Dezső (1885 – 1936) fordítása (1916)[2]

Percy Bolingbroke St John (1821 – 1889) Young Naturalist’s Book of Birds: ANECDOTES OF THE FEATHERED CREATION (Ifjú természetbarátok madaras könyve: adomák a tollas világból) című könyvének első kiadása 1838-ban látott napvilágot Londonban (húzzuk alá: a szerző tizenhét éves korában). Legalábbis az „új kiadás” adomái között szerepel a halszálka-eltávolító gólya néne félreértése arról, hogy életmentő munkájáért fizetség jár. Mutatis mutandis: ott a történetben a nagyúr a kutyafélékről átvált a macskafélékre, maga az állatok királya, halszálka helyett jókora csont áll az életfunkciók útjában, a gólyát pedig a guvat cseréli le (mindketten saját családjuk névadói). Az ifjú szerző azonban megengedi, hogy talán egy másik „családalapító” madár, a szalonka részesíti elsősegélyben a megszorult megrendelőt.[3] Valamennyi felmerülő madár alkalmas lenne a feladat ellátására csőre adottságai folytán. A történet utolsóként említett szereplője ad lehetőséget tegnapi kisebb ismertetőnk természetes folytatására Alexander Wilson (1766 – 1813) madarairól, melyek közül egyet, annak kiterjedt kapcsolatrendszerére tekintettel, ez úton, külön kell említsünk a maga idejében.  Bővebben…

Acadina próbája

From Acadina rise the graven oaths —
Rejected lies her truthful bosom loathes.

Kent (1823 – 1902): Aletheia, CXCV. (1870)[1]

Acadinából szállnak bevésett eskük —
Az ő igaz keble rút csalást nem tűr.

A Palicus ikrek mítoszát sokan és ízesen ismertetik. Mindezek közül legízesebbnek Johann Karl Otto Ribbeck (Ribbeck Ottó, 1827 – 1898) leírását találtam A római költészet történetében. Csíksomlyói Csiky Gergely (1842 – 1891) 1891-ben megjelent fordításában:

Ami az akkori olvasók számára magától értetődő lehetett, a mai korban már rövid magyarázatot kíván. Aiskhylos (Kr.e. 525 – 456) Kr.e. 473-ban a művészetpártoló I. Hieron († Kr.e. 466?) tyrannos meghívására Syrakusába érkezett, és ott a tyrannos által nemrég alapított Aitne városa tiszteletére írta az Aetnae-i nők című darabját. Ez töredékesen maradt fenn, de éppen az emlegetett sorokat megőrizte az V. században alkotó Macrobius Szaturnália-ünnepi beszélgetések hét könyvben című, idézetekben bővelkedő gyűjteménye. Az V. könyv XVIII. fejezetének 24. szakaszában ezt olvassuk az Aiskhylos-drámából:

Τί δῆτ’ ἐπ’ αὐτοῖς ὄνομα θήσονται βροτοί;
Σεμνοὺς Παλικοὺς ζεὺς ἐφίεται καλεῖν.
Ἦ καὶ Παλικῶν εὐλόγως μενεῖ φάτις;
Πάλιν γὰρ ἥκουσ’ ἐκ σκότους τόδ’ εἰς φάος.

Ti det’ ep’ autois honoma thesontai brotoi;
Semnus Palikus Zeus efietai kalein.
He kai Palikon eulogos menei fatis;
Palin gar hekus’ ek skotus tod’ eis faos.[2]

S hogy minek mondja ezt halandó:
Zeus Palikusnak rendelé,
S hogy e név helyes-e –
Az, mert visszatérnek a mélyből evilágra.

Azaz a szó eredetét Aiskhylos (és nyomában Ribbeck) a πάλιν, palin, „újra” szóra vezeti vissza. Aztán, ahogy várjuk, utalások formájában a Palicus-mítosz és a köré az Etna körül kibontakozó kultusz a latin nyelvű irodalomban is meg-megjelenik. Vergiliusnál (Kr.e. 70 –  Kr.e. 19):

pinguis ubi et placabilis ara Palici[3]

Hol pompás, pazar oltár ég a palícusi párnak

 Aeneis, IX. Lakatos István (1927 – 2002) fordítása[4]

Ovidiusnál (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?):

perque lacus altos et olentia sulphure fertur
stagna Palicorum rupta ferventia terra
et qua Bacchiadae, bimari gens orta Corintho
[5]

mély tavakon s ként gőzölgő Palicus-mocsaraknak
színe fölött vágtat, hol a földből forr föl a pára,
és hol a Bacchiadák, két-tengerpartu Corinthus.

Átváltozások, V. Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[6]

Korinthos

Mindeddig nincs is nehézségünk az irodalomba átnövő mítosz kéngőzös, ezúttal mégis tiszta világában. De ez a kényelmes érzésünk nem tart sokáig.  Bővebben…

A parányi ökörszem, az ember és valamelyest a kvézál előtör barlangjából

Süt még nap a nyáron!

Gazdag Erzsi (1912 – 1987): Hull a hó[1]

A királykafélék családjába tartozó sárgafejű királykával már találkoztunk. Nemzetségbeli társával, a tüzesfejű királykával holtversenyben a legkisebb magyarországi madarak, testhosszuk 5 centiméter körül mozog.[2]

sárga- és tüzesfejű királyka

De a majdnem kétekkora (9 centiméteresre növő) ökörszem (a róla elnevezett családból) is igen előkelő helyet foglal el a kicsiségi sorrendben.

ökörszem

(A sárgafejű királykával is, az ökörszemmel is találkoztunk már.)

Az ökörszem étrendje vegyes, Európa egészét, Ázsia nagy részét, Északnyugat-Afrikát és Észak-Amerikát lakja. De közvetlen otthona, a fészke az, ami miatt ma szóba hozzuk.  Bővebben…

Feromonok rejtélyei

Amint legutóbb láttuk, az élővilág illatkibocsátását nem elsősorban a mi orrunkhoz igazították. Különös erővel tapasztaljuk ezt a feromonok esetében.  Bővebben…

Abaris nyila

A nagy Nyíl útján, meg nem állva,
Hitesen és szerelmesen,
Förtelmeit egy rövid Mának
Nézze túl a szemem.

Ady Endre (1877 – 1919): Új s új lovat (1914-15)[1]

A nagy Nyíl, mely ki-kilövi alólunk a lovakat, mégis irányt szab nekünk, az élet maga, melyet, Søren Aabye Kierkegaard (1813 – 1855) szavával, előrefele élünk, de csak visszafele érthetjük meg[2].
Kierkegaard kutatói sokat megtudnak a filozófus nem kiadásra szánt munkafüzeteiből, melyekben a nagy művek vázlatai, előmunkálatai is helyet kaptak. Kierkegaard jegyzetfüzetekbe dolgozott, melyek címlapjára kettőzött nyomtatott betűket írt. Dánul ezeket Journalenekenek mondják, ami annyit tesz, „feljegyzések” vagy „jegyzetfüzet”, és az angolszász irodalomra hull a leiterjakab szégyene, amikor ezt angolra Journalsként (kvázi „folyóirat”) fordítják. Ezek egyikében találjuk a következőt:

Naar man har een Tanke, men en uendelig, da kan man bæres af den hele Livet igjennem, let og flyvende, ligesom Hyperboræeren Abaris, der baaret af en Piil, bereiste hele Verden
Herodot IV, 36

JJ32[3]

Egy embert, akinek egyetlen gondolata van, de az végtelen, az végigviheti őt egész életén át, könnyen és gyorsan, akár csak a hüperboreaszi Abaris, aki egy nyílon hatolt végig a Földön.
Herodotos IV / 36

Három lehetőség bontakozik ki. Kierkegaard vagy nem nézte meg a hivatkozott helyet, vagy megnézte és félreértette, vagy Herodotos (Kr.e. 484? – 425) szavai keverednek benne egyéb olvasmányélményeivel. A Történelem idézett helyén ugyanis ez áll:

Mindezt a sokat mondtam el a hüperboreasziakról, és legyen ennyi elég; ennek megfelelően aztán nem is mesélem el Abaris mítoszát, aki állítólag hüperboreaszi volt, és nyilát végigvitte a világon, miközben nem vett ételt magához.[4]

Herodotos szerint tehát Abaris vitte a nyilat és nem megfordítva. Nem jelentős a különbség, de ki kell elégítsük feltámadt érdeklődésünket Abaris és mítosza iránt.

Bővebben…

Veréb

…Az ébredő kert harmattól vizes.
Veréb csiripel a szemét fölött,
alatta rongyos, véres sebkötők.

S a szűk lépcsőn, hová a sok beteg
remegve vet sötét tekintetet,
a hajnali árnyban valaki les.

Kosztolányi (1885 – 1936): Kórházból – 1. Nyolc óra tájt (1907)[1]

A II. századi Diogenianos Grammatikos[2] nagyszabású Λέξις παντοδαπή-je (Lexis pantodale), azaz Összefoglaló szótára több hasonló görög szótár kompilációja. A mű alapul szolgált az V-VI. században élt Alexandriai Hesykhios Συναγωγὴ Πασῶν Λέξεων κατὰ Στοιχεῖον, Synagoge Pason Lexeon kata Stoikheios, Minden szó ábécésorrendben című, nagyzolónak ható című, de valóban roppant (ötvenezernél is több szócikket tartalmazó) főművéhez.[3] Ezeknek a szavaknak egy része Alexandriai Hesykhos idejére már kikopott a használatból. A szótárat lapozgatva a következő, szívünkhöz közel álló szóba ütközünk:

robillos: basiliskos ornis

Bővebben…

Évezredek kisebb-nagyobb zsarnokai

GLOUCESTER
I cannot tell: the world is grown so bad,
That wrens make prey where eagles dare not perch:
Since every Jack became a gentleman
There’s many a gentle person made a Jack.

Shakespeare (1564 – 1616): King Richard III (1591? 1592?). I / 3[1]

GLOSTER
Én nem tudom. Felfordult a világ:
Hol nem mer a sas, ökörszemek rabolnak;
Mióta minden fajankó nemes lett,
Sok jó nemesből fajankót csinálnak.

Szigligeti Ede (1814 – 1878) fordítása[2]

GLOSTER
Nem tudom – züllött a világ s ökörszem
Prédál ott, hol a sas se mer leszállni:
Mióta minden bugrisból nemes lett,
Sok nemes úr bugrissá változott.

Vas István (1910 – 1991) fordítása[3]

Komédiaíró művészetének legkiemelkedőbb darabjában, a Kr.e. 414-ben bemutatott Madarakban (’Ορνιθες, Hornithes) Aristofanes (Kr.e. 446? – Kr.e. 386) két kiábrándult athéni kalandort, Pisthetairost (Rábeszélő) és Heuelpidest (Reménykedő) állítja elénk, akik a földi világról felemelkedve megalapítják „Felhőkakukvárt”. A darab egy különösen nagy kultúrtörténeti jelentőségű részletében ezt olvassuk: Bővebben…

Byblis szerelme

Naiasok, mondják, forrást, mely már-már nem apad ki,
adtak a könnyének: s adhattak volna nagyobbat?
Mint a fenyő hasadott héjából csorran a gyanta,
s mint a kövér földből fröccsen felszínre a kátrány,
s mint ahogy olvadózik, ha tavasz szele érkezik enyhén
és süt a nap, hamar újra a víz, mit a tél befagyasztott:
így maga könnyeivé olvad szét phoebusi Byblis,
s fordul forrássá, mely még ma is abban a völgyben
hordja nevét habosan s mélyárnyú tölgyfa alatt fut.

Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?): Átváltozások, IX.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[1]

Byblis szomorú és tanulságos történetének váratlanul gazdag antik recepciója lepi meg a mai érdeklődőt. A családfa egy mélyebb ágán kell kezdjük.
Bővebben…