Szennák és Szaanák

Szanaát látni kell, bármilyen hosszú is az út, mely odavezet, bármilyen mélyre is süllyed a tikkadt teve térde a kimerültségtől.

régi jemeni mondás[1]

Amikor Pedanios Dioskorides (40 – 90) a Gyógyászati anyagok című műve I. könyvének 12. fejezetében – Περί Κασσίας, Peri kasias – A kassziáról és különféle alakjáról ír, nagy teret engedve az illatuk jellemzésének (mely a rózsától a kecskéig „ível”), általános magyarázat szerint a babérfélék családjába tartozó kassziák nemzetségére gondol. Vagy legalábbis a nemzetség egyes fajaira, mint például a magyarban kasszia (babérkasszia, fahéjkasszia) néven is emlegetett kínai fahéjra.[2] A 13. fejezet a Περί Κινναμώμου, Peri kinnamomu, és afelől ember fiának soha nem volt kétsége még, hogy ide a fahéjként ismert fűszernövények tartoznak (melyek, eltérően a kassziáktól, édes ízt is hordoznak). Dioskorides bőségesen sorolja a kassziák illatozásnál is fontosabb gyógyhatásait, beleértve a vérzéscsillapítást, a vizelethajtást és a méhnyaktágítást is, és teljességgel mellőzve a hashajtást, amit szerény adagolásban természetesen hiába is várnánk el a kasszisztól.[3] Mégis voltak, akik úgy tartották, a leírás mögött a pillangósvirágúak családjába tartozó szenna nemzetség keresendő, melynek első és legfontosabb hatása éppen a hashajtás.[4] Ez a hit olyan erővel munkált, hogy a szennák egyes fajait Linné (1707 – 1778) a kassziák nemzetsége alá sorolta. Végül Philip Miller (1691 – 1771) tisztázó javaslata győzedelmeskedett, és ezeket a „kiszökött” fajokat javaslatára az őket megillető helyre, a szennák nemzetségébe sorolták.[5] Ugyanakkor voltak, akik hősiesen ellenálltak a kísértésnek, és a Dioskorides-féle kassziákat annak tekintették, amik. Mint arról már megemlékeztünk, II. Fülöp (1527 – 1598) 1555-ben, még trónörökösként kapott egy borjúbőrre írt példányt a Gyógyászati anyagokból, Andrés Laguna de Segovia (1499 – 1559) fordításában, amelyben a szóban fogó fejezet spanyol címe De la Cassia, azaz A kassziáról.[6] Bővebben…

Reklámok

Hymen és a kalózok

I have just now bin at Mr. Handel’s operetta, at which were the King and all the St. James’s royall family and a very good house. I don’t think it mett with the applause it deserves, as I think there are a great many good songs in it

Épp’ most voltam Händel uram operettjén, amelyen jelen volt a király és a teljes királyi palota, nagyon szép házzal. Nem hiszem, hogy azt az elismerést kapta, amelyet megérdemel, mert szerintem nagyon sok jó ária van benne…

Thomas Harris (1695 – 1801) öccsének, James Harris-nek (1709 – 1780), 1740. november 22

A Szent Jakab-palota (a királyi család lakhelye) 1763-ban Bowles (1712 – 1767) képén

We have had nothing new yet but the Operetta of Hymen, in my opinion the worst of all Handel’s Compositions, yet Half the songs are good.

Semmi újat nem kaptunk, leszámítva egy operettet Hymenről, szerintem Händel legrosszabb művét, bár az áriák fele jó.

Charles Jennens (1700 –1773) James Harris-nek, 1740. december 29[1]

Csak egyetlen pillanatra időzzünk el annál a ténynél, hogy Händel jeles grammatikus és képviselő barátjának, James Harris-nek a Händelért szintén rajongó bátyja, Thomas Harris Purcell (1659 – 1695) halálának évében született, és 106 évesen, Lortzing (1801 – 1851) születésének évében halt meg.
(Nemcsak a bemutató közönsége, de a korabeli lapok is operettnek nevezték a darabot annak rövidsége miatt. Semmi köze a később híressé váló műfajhoz.)
Händel (1685 – 1759) a virágzó 1738-as évben komponálta két legnagyobb ószövetségi oratóriumát: május 22-étől a Sault (HWV53), melynek első két részének vázlata a harmadik körvonalaival együtt augusztus 15-ére lett kész, míg a teljes mű szeptember 27-én öltött formát, október elseje és november elseje között az Izrael Egyiptombant.

Bővebben…

Articsóka és bimbózó szerelmek

DELIA
I prithee, Artichoke, go not so fast:
The weather is hot, and I am something weary.

ARTICHOKE
Nay, I warrant you, mistress Delia, I’ll not tire you with leading; we’ll go a’ extreme moderate pace.

The London Prodigall (1605), IV / 2[1]

DELIA
Esdeklek, Articsóka, ne siess annyira:
Hőség van, valamelyest eltikkadtam.

ARTICSÓKA
Sőt, biztosíthatom, Delia kisasszony, nem fárasztom a kíséretemmel; szélsőségesen közepes sebességgel fogunk haladni.

A londoni tékozló, IV / 2.
Az eredeti címlap alapján egy időben Shakespeare-nek (1564 – 1616) tulajdonították

A London Prodigall címlapja

Kinaros

Zeus bátyját, Poseidont volt meglátogatandó (a pontos időpont nem ismert), amikor – feltehetőleg visszaútján – a hűs habokból kiemelkedve megpillantott egy csodaszép halandó leányt Kinaros szigetén. A megpillantott ifjú hölgy nem riadt meg az isten közelségétől, és így, felbátorodva, Zeus is arra a lépésre szánta magát, ami a mai kor szigorúbb megítélésében megvetendő. Jutalmul a leány, Kynara az istennővé válás lehetőségét kapta, amennyiben hajlandó csábítóját követni az Olympos csúcsa közelébe. Nemcsak halandó, hajlandó is volt (már elnézést). Hera akadályoztatásai idején rövid, de meggyőző erejű légyottokra került sor, ám mindhiába: a leány haza-hazavágyott édesanyjához. Egyszer oda is surrant, de mi maradhat rejtve Zeus szemei elől? Haragjában, sit venia verbo, formálisan hazavágta a leányt, és mellékbüntetésül articsókává változtatta.
Alappal kételkedünk a történet hitelességében.  Bővebben…

B-teszt

Beethoven

Kissé szokatlan és provokatív stílusban azt próbálom alátámasztani, mennyire könnyű egy-egy Beethoven (1770 – 1827)-szimfóniatételt felismerni annak egyetlen hangjából. Meglepően. Ennél kevésbé meglepő tulajdon ármányom, kiváltképp a sorozat végén, amellyel a nehezedő sorrendű kérdéseket felteszem.

Halljuk a feladványokat:

A megfejtések:  Bővebben…

Abaris nyila

A nagy Nyíl útján, meg nem állva,
Hitesen és szerelmesen,
Förtelmeit egy rövid Mának
Nézze túl a szemem.

Ady Endre (1877 – 1919): Új s új lovat (1914-15)[1]

A nagy Nyíl, mely ki-kilövi alólunk a lovakat, mégis irányt szab nekünk, az élet maga, melyet, Søren Aabye Kierkegaard (1813 – 1855) szavával, előrefele élünk, de csak visszafele érthetjük meg[2].
Kierkegaard kutatói sokat megtudnak a filozófus nem kiadásra szánt munkafüzeteiből, melyekben a nagy művek vázlatai, előmunkálatai is helyet kaptak. Kierkegaard jegyzetfüzetekbe dolgozott, melyek címlapjára kettőzött nyomtatott betűket írt. Dánul ezeket Journalenekenek mondják, ami annyit tesz, „feljegyzések” vagy „jegyzetfüzet”, és az angolszász irodalomra hull a leiterjakab szégyene, amikor ezt angolra Journalsként (kvázi „folyóirat”) fordítják. Ezek egyikében találjuk a következőt:

Naar man har een Tanke, men en uendelig, da kan man bæres af den hele Livet igjennem, let og flyvende, ligesom Hyperboræeren Abaris, der baaret af en Piil, bereiste hele Verden
Herodot IV, 36

JJ32[3]

Egy embert, akinek egyetlen gondolata van, de az végtelen, az végigviheti őt egész életén át, könnyen és gyorsan, akár csak a hüperboreaszi Abaris, aki egy nyílon hatolt végig a Földön.
Herodotos IV / 36

Három lehetőség bontakozik ki. Kierkegaard vagy nem nézte meg a hivatkozott helyet, vagy megnézte és félreértette, vagy Herodotos (Kr.e. 484? – 425) szavai keverednek benne egyéb olvasmányélményeivel. A Történelem idézett helyén ugyanis ez áll:

Mindezt a sokat mondtam el a hüperboreasziakról, és legyen ennyi elég; ennek megfelelően aztán nem is mesélem el Abaris mítoszát, aki állítólag hüperboreaszi volt, és nyilát végigvitte a világon, miközben nem vett ételt magához.[4]

Herodotos szerint tehát Abaris vitte a nyilat és nem megfordítva. Nem jelentős a különbség, de ki kell elégítsük feltámadt érdeklődésünket Abaris és mítosza iránt.

Bővebben…

Csodalények: nincs más előre, mint hátra

Brian Cummings történész csacsi öreg medvéjének (endearingly batty – engedtessék meg ennyi fordítói szabadság) nevezi id. Pliniust (23 – 79)[1], de csak részben adhatunk neki igazat. A hangvételben semmiképp, a tartalomban is csak mérsékelten. Id. Plinius hatalmas műve, A természet históriája keveri, sőt, sajnos, mesterien elegyíti a tudományt, a mítoszt és a babonát, és „babonás” fejezeteiben is megesik, hogy nem szögezi le teljes egyértelműséggel: lehet, hogy forrása hisz effélékben, de őt nem lehet megtéveszteni. Cummings bírálatát igazolja a mű VII. könyvének 2. fejezete.
Ebben a terjedelmileg roppant szakaszban különféle csodás embertípusokat számlál össze a nagy historikus, miután leszögezi, ne gondoljuk, hogy kizárólag a szittyák hódolnak az emberevés szokásának. A kyklopsok említésével máris az arimaszpoknál vagyunk, akik ugyan embert nem esznek, de ugyanúgy egyetlen szemet viselnek homlokuk közepén, mint a kyklopsok. Róluk már a Kr.e. VII. században élt Haristeas is beszámol, ahogy ezt id. Plinius maga is említi, sőt Herodotos (Kr.e. 484? – 425) is. A Történelem IV. könyvében szkeptikus hangon szól Ázsia vad szörnyeiről és különös népeiről. A szittyák területén élő arimaszpok az aranyat őrző griffek közelségében élnek, nevük, Herodotos szerint, a szittyák ἄριμα, harima, „egy” és σπου, spu, „szem” szavából tevődik össze.[2] Valami hiba csúszhatott a szómagyarázatba, mert ezt a népet az újkori történészek beazonosították és egyszeműségét nem látták bizonyítottnak. A név Vilém Tomášek (1841 – 1901) szerint az irániban „vad lovas népet” jelent, mellyel élesen szemben áll Karl Viktor Müllenhoff (1818 – 1884) elmélete, aki iráni eredetből a „szelídített lovas nép” változat mellett száll síkra. Carl Johann Heinrich Neumann (1823 – 1880) viszont úgy tudja, a szó a mongolban „hegylakót” jelent.[3] Az arimaszpok és a griffek viszonya, olvassuk a két görög auktorra hivatkozó id. Pliniusnál, ellenséges: a griffek aranyat bányásznak, amire az arimaszpok foga fáj. Nemhiába írja Aiskhylos (Kr.e. 525 – 456) a Leláncolt Prometheusban:

PROMÉTHEUSZ

A megnyúlt orrú griffeket kerüld ki, Zeusz
dühös kutyáit és az egyszemű lovas
arimaszposzok hadát; az alvilági rév
mellett, aranypatak körül tanyáznak ők.
Közel ne menj!…

Trencsényi-Waldapfel Imre (1908 – 1970) fordítása[4]

A fejezet számos további csodalénye közül semmiképpen ne hagyjuk említetlenül néhány zamatosat. A vagy a Kr. e. III., vagy I., vagy Kr.u. az I. században élt, talán nikaiai születésű Isigonos életműve mára nem maradt fenn[5], de id. Plinius őt idézi, amikor a Borysthenesen, azaz Dnyeperen túli terület lakóinak sajátos szokásáról beszél: előszeretettel használnak ivóserlegként koponyákat. Értelemszerűen a Dnyeper alsó folyásánál élhetnek ezek a népek, hiszen úgy tűnik, a felsőt az ókoriak id. Plinius fő forrása, Herodotos idején még nem ismerték.[6]

a Dnyeper

Ki tudja, talán az antikvitásokban felmutatott jártassága vezette arra az ötletre később Alboin (526 – 572) longobárd királyt, hogy apósa, Cunimund (†567) gepida király koponyáját használja erre a célra.[7] Vagy mit szóljunk a gyerekkoruk óta fehér hajú, tengerzöld szemű albánokhoz, akik sötétben jobban látnak, mint világosban? Itt természetesen Kaukázusi Albánia lakosairól van szó.[8] De egy-egy szó vagy félmondat nem elég jó néhány csodalény jellemzéséhez. Rájuk később térünk vissza. Tulajdonképpeni tárgyunkhoz értünk: azokhoz az emberekhez, akik lábfeje fordítva áll a megszokotthoz képest. Ez geometriailag több lehetőséget is megenged, ezért pontosítsunk: (szigorúan) gondolatban forgassuk el a lábfejet a lábszárcsont körül 180°-kal.  Bővebben…

Könnyű klasszikus műfajokról

Az ifjú Haydn (1732 – 1809) szimfónia előtti korszakában számtalan divertimentót komponált. A szó az olasz divertire, „szórakoztatni” szóból származik, az pedig a latin diverteréből, melynek jelentése „elterelni”.[1] Ez a szórakozás és szórakozottság, azaz „elterelt figyelem” mély lelki kapcsolatára utal. Az első ismert divertimentót Grossi (1634? – 1688) írta 1681-ben, és meg is magyarázza, hogy olyan szórakoztató zenéről van itt szó, melyet szobákban adnak elő (ez a „kamarazene” szó magyarázata is), illetve asztali felszolgálások alkalmával – ebből pedig a Tafelmusik, asztali zene műfaja ered, melynek leghíresebb képviselője Telemann (1681 – 1767).

Az idézett mű Händel (1685 – 1750) fantáziáját is megmozgatta:

De erről itt és most csak zárójelben. Bővebben…

A rózsa vizei, olajai és illata

Itt már illatozó gyantát vess lángra, javaslom,
S nádcsöveken csöppents be nekik mézet, hogy a bágyadt
Méheket így noszogasd-szólítsd a szokott eledelre,
Ízzé tört gubacs is jó még aszu rózsaszirommal

Vergilius (Kr.e. 70 – Kr.e. 19): Georgica IV.
Lakatos István (1927 – 2002) fordítása[1]

Az óiráni wrda- gyököt sejtik a rózsa nemzetközi elnevezései mögött. A klasszikus szír ܘܪܕܐ, warda a pártus ward közvetítéssel jött létre, de mind „egy tőről fakadnak” az arab  وَرْدَة, warda(t), az örmény վարդ, vard,  a grúz ვარდი, vardi és a héber וֶרֶד‏, wered.[2] Az óiráni gyökből származhat az eol βρόδον, brodon és az ógörög ῥόδον, rhodon; valószínűsítik, hogy ez utóbbit vette át a latin rosa.
A keletről érkező rózsakultusz története, hatása a nyugati kultúrára óriási. Nem véletlen, hogy egy rövid megemlékezés nem terjedhet ki rá, szerényen beérjük az illatanyagával. A rózsaszirmok áztatásával nyert rózsavíz régóta szolgálja a tehetősebb embert, mint például VII. Kleopatra Filopatort (Atyaszerető, esetleg: Atyja által szeretett, Kr.e. 70? – 30).[3] Érdekes, hogy a szintén a szirmokból kinyert rózsaolaj csak az újabb korok produktuma: a ma elsősorban Bulgáriában, Franciaországban és Marokkóban előállított illatszert még Bulgáriában is csak mintegy háromszáz évre tudják visszavezetni.[4] Franciaországban a helyzet hasonló. A vizes kivonásnál lényegesen összetettebb eljárásról, sőt, alapvetően három különböző eljárásról van szó. Az egyik, amikor gőzzel csalogatják elő az olajt a szirmokból. Ennek eredménye az attar. Enek eredete az arab عِطْر‏, atir, „illatszer”, melyből az ugyanígy ejtendő perzsa عطر, „illat” szó származik. Az attar egy névváltozata, az otto[5] terjedt el a rózsaolaj megnevezésére az angolban (rose otto). Egy másik eljárás az, amikor többszörös vegyi kivonást alkalmaznak. Hexánban vagy toluénben centrifugálva viaszszerű anyagot nyernek ki, a rózsakoncentrátumot, melyből alkohollal nyerik ki a rózsaabszolútot. Az eredmény az eredeti rózsaillathoz közelebb álló kompozíció, mely még olcsóbban is előáll, mint az attar. A legrafináltabb kivonás szuperfolyékony szén-dioxiddal történik. Az állapotábrából is jól láthatóan a szuperfolyékony állapot, mely sem folyékonynak, sem gáznak nem tekinthető, egy bizonyos kritikus nyomás és hőmérséklet hatására alakul ki, és ez a kritikus hőmérséklet alig magasabb a szobahőmérsékletnél. (A nyomás… Nos, azt nem viselnénk el egykönnyen. De itt a nálunk tűrőképesebb rózsaszirmokat helyezik be a készülékekbe.)[6] Ez a megoldás ugyan költséges, de „szélsőségesen” környezetbarát: a szuperfolyékony szén-dioxid csodálatos erejű extraktor, és használat után egyszerűen elpárolog, káros hatásokat nem okozva. Az eredményül kapott, mind közül a legvalósághűbb kivonatot a tömörségre hajló angolszászok hívják röviden CO2-nek is (amit garantáltan nem tartalmaz).[7]
Mind a rózsavíz, mind a rózsaolaj mesés egészségfokozó hatásában sokan hisznek. A hívők szerint mindkét kivonat csökkenti a gyulladásokat és baktériumölő[8], míg a koncentráltabb rózsaolaj természetesen többre képes: egyebek mellett görcsöt old, ideget nyugtat, vart képez, epét hajt, vérzést csillapít, de leginkább a férfias teljesítőképesség őre és fokozója[9]. (Ki mennyit hisz el, aszerint fizet.)  Bővebben…

Tengerek apró és óriási gyilkosai

Mark Longhurst súlyos, de szerencsés kimenetelű medúzatámadást szenvedett el (annak tekinthetjük, hogy megőrizte életét). Feltehetően az ismert brit televíziós személyiségről lehet szó, melyre csak indirekt bizonyíték utal: nem tiltakozott nevének megfordulása ellen a tudomány, majd az ismeretterjesztés világában.[1] Bár pontosan nem volt megállapítható, mely faj okozta mérgezését, a kockamedúzák családjához tartozó medúzák egy nemzetségét, melynek fajai közül kerülhetett ki a támadó, 2004-ben Lisa-ann Gershwin róla, helyesebben neve kezdőbetűiről Malónak keresztelte el.[2] Malo a spanyolban „rosszat” jelent, ez befolyásolhatta a névadást. Nem arról van szó, hogy a felmaródások (melyek kockamedúzák támadása esetén nemritkán egész életre kiható sebesülések) súlyossága lenne életveszélyes. Egy különösen erős izom- és idegméreg lövődik az áldozat szervezetébe, mely irukandzsi-tünetcsoportnak neveztek el.[3] Az áldozatul esett ember diszfóriával (fokozott kényelmetlenségérzettel) súlyosbított halálfélelmet él át, hány és verejtékezik, tagjaiban, hátában, hasi tájékon heves fájdalmat él át, és az, hogy szívritmusa megbomlik és vérnyomása megemelkedik, ilyen körülmények közepette természetesnek mondható. A halált is ez váltja ki, agyvérzéssel mint zárószakasszal.[4] A hatás olykor késleltetett, ami természetes mérgek esetén ritkaság, de érthető, ha meggondoljuk, hogy a méreg a gyors mozgású, de kicsiny élőlények kedvéért (ha nem is érdekében) fejlődött erre a tökélyre, nagyobb testtömegű, véletlen áldozatok méretükből adódóan kapnak egy kis túlélési esélyt. Ez azonban nem vigasztalja meg a Nestlé munkatársát, Robert Kinget (1958 – 2002), pontosabban családját. Őt a Malo nemzetség egy példánya halálosan sebesítette meg. Lisa-ann Gershwin a fajt az emlékére Malo kinginek nevezte el 2007-ben. A kíméletlen (angol) nyelv a fajt rögtön a kingslayer, „királygyilkos” névvel ruházta fel.[5] Hajlunk rá, hogy az állatvilág legveszedelmesebb gyilkosának nyilvánítsuk a fajt: alig 1 centiméteres és teljességgel áttetsző testű.

Malo kingi

Bővebben…

Kártyák – 5.

Vincent Voiture

Vincent Voiture

3pont2

Beethoven dallama: a nép adta vagy a nép kapta?

Beethoven (1770 – 1827) 1799-ben elkezdett és 1800-ra befejezett, az utolsó római császárnénak, Nápolyi és Szicíliai Mária Teréziának (1772 – 1807) ajánlott op.20-as Szeptettjét már többször is emlegettük. Az op.21-es Első szimfóniával együtt mutatták be a Bécsi Udvari Színházban 1802-ben. A mű akkora népszerűségre tett szert, hogy az már aggasztotta Beethovent, aki különben is hajlott rá, hogy korábbi kompozícióit (melyeket a kritika „bezzeg”-művekként igyekezett felmutatni) „elavultnak” érezze. „Átkozott darab! Bárcsak el lehetne égetni!” – fakadt ki.[1] Az Első szimfónia „párdarabja” abban az értelemben, hogy míg a szimfónia az elkülönülés és a győzelmes, új utak nyitásának mintadarabja, addig a „problémamentes” Szeptett, ha nem is hangvételében, de szándékában – felhőtlen szórakozást, boldogságot, Nietzsche (1844 – 1900) kifejezésével „déli pihenőt” adni – a bécsi Unterhaltungban akkora jártasságú nagymesterek, mint Haydn (1732 – 1809) és Mozart (1756 – 1791) nyomdokait követi. Bővebben…

Csodálatos források (gejzír és cukormáz)

Nunc mihi dic, quis erit, cui te, Calocisse, Deorum
Sex iubeo Cyathos fundere?

Martialis (38? – 104?): Epigrammatum, Liber IX / XCIII[1]

Mondd, Catacissus, most: melyik isten az, akinek én e
Hat poharat szántam?

Epigrammák, IX. könyv, 93.
Csengery János (1856 – 1945) fordítása[2]

A 2013-ban 77 700 fős lélekszámú hesseni Gießen[3] elsősorban a Justus Liebig Egyetemről híres, melyet Mária Terézia (1717 – 1780) egyik ük-ükapja a 32 közül, V. Lajos (1577 – 1626) Hessen-Darmstadt-i őrgróf alapított 1607-ben (és így sokáig Ludoviciana névre hallgatott). Vagyis, történeti megközelítésben, az egyetem nem tartozik a legpatinásabb német intézmények közé, tudománytörténeti szempontból azonban jelentős. Névadója, Justus von Liebig báró (1803 – 1873), aki csak születése szerint báró, valójában jóval magasabb nemesi rang birtokosa volt – a tudomány királyának nevezték[4] – , 1824 és 52 között tartotta itt fenn vegyi laboratóriumát, mely ma múzeumként szolgál.[5] Liebig nemcsak nagy jelentőségű kémiai szintéziseket irányított (például a kloroformét), hanem jelentősen hozzájárult a műtrágya- és az élelmiszeripar fejlődéséhez is[6].

Az egyetem büszke rá, hogy Büchner (1813 – 1837) is náluk hallgatott természettudományt és orvoslást, igaz, csak egy évig, az 1833-as őszi szemesztertől.[7]
Gleibergi Vilmos gróf (1129 – 1174) emelt itt 1150-ben vízivárat, azaz vizesárokkal körbevett várat. Jóval későbbről, egy 1203-ból fennmaradt árucsere-egyezmény szövegéből származik a hely első megnevezése az egyik résztvevő, Salome, Gleiberg grófnője és Giezzen grófnéje titulusának említésekor.[8] Magát a várat ze den Giezzen, „Giezzenhez” néven említették, de nem a vár kapta a nevét a településről, hanem megfordítva. A gießen, „önteni” szó nem a vizesárokra utalt, hanem arra, hogy a várat (praktikusan) vizenyős, nedves helyre építették[9], ami szükség esetén hasznos lehet a vízellátásban. Ezzel jutottunk el a kiindulópontunkhoz.  Bővebben…

Kisebb kirándulások 2017-ben

Széchenyi-hegy

Széchenyi-hegy

Rövid összefoglaló kisebb idei utakról.

3pont2

Savoyai Jenő és az Eugeniák

A görög Εὐγένιος, Eugenios, „jól született” – nem a „jó házba született” értelemben – ha nem is gyakori, de használt név volt[1], egy feltehetőleg 265-ben meghalt kelet-római püspöknek is ez volt a neve.[2] Az első római püspök ezen a néven, I. Szent Jenő pápa (†657) jóval később élt. Az ősi magyar Jenő nevet az egyik honfoglaló törzsünk is viselte, amiről VII. (Bíborbanszületett) Konstantin (905? – 959) A birodalom kormányzásáról írt művének 40. fejezetében (Γενάχ, Jenakh néven) megemlékezik.[3] Az 1830-as években vált (alaptalan) szokássá a Jenő azonosítása az Eugén névvel.[4] A név kapcsolata a mirtuszfélék családjába sorolt Eugenia nemzetséggel azonban csak közvetett.  Bővebben…

Hallucinációk régen és a közelmúltban

A későbbi miniszterelnök, Kállai Gyula (1910 – 1996) így ír a végzetessé váló, 1951. április 20-án reggel 9-kor elkezdett minisztertanácsi ülésről:

Zöld Sándorral együtt észrevettük, hogy Farkas Mihály egyre gyakrabban rajtunk felejti a szemét. Nem szemtől szemben, hanem oldalról oda-odasandítva. Ha tekintetünk véletlenül mégis találkozott, ő – szinte egy titkos rugó működésének engedve – szemgolyóit azonnal visszapattintotta a papírjaira… Bennünket figyelt: Zöld Sándort és engem… Zöld Sándor valóban rossz lelkiállapotban volt, ez nekem is feltűnt, olyannyira, hogy Farkas Mihály két sanda pillantása között meg is kérdeztem tőle:

– Miért vagy ilyen rosszkedvű?

– Ááá, nincs semmi bajom.

…A minisztertanács ülése után hirtelen el is tűnt, de mintha a kézfogása most melegebb lett volna, mint máskor. Mintha ekkor már minden elrendeztetett volna, mintha búcsúzkodna![1]

Bár a magyar munkásmozgalom történetének tanúsága szerint Farkas Mihály (1904 – 1965) honvédelmi miniszter volt az, aki ellenséget hallucinált Zöld Sándor (1913 –1951) belügyminiszterben, az említett minisztertanácsi ülés napján család- és öngyilkosságot elkövető Zöld Sándor magatartását írja le a tudomány jellegzetes skizofrén hallucinációként. A hallucinációk az érzetek olyan kifinomultságig menő csalódásaival járnak együtt, mint amikor a szenvedő alany az olfaktorikus, azaz szaglási megtévesztettség áldozataként még a sátán bűzét is érzi.

Bosch (1450 – 1516) (?): Remete Szent Antal (251 – 356) megkísértése (1501 körül), Lisszabon, Régi Művészetek Nemzeti Múzeuma

Élettani oka többféle lehet, például a Szent Antal tüzének vagy bizserkórnak is nevezett ergotizmus, melyet az anyarozs alkaloidája (vagy az abból készült gyógyszer nem megfelelő adagolása) vált ki.[2] A vegyi alapú hallucinációk mellett a szervezet saját betegségei is okozhatják, mint amilyen a delirium tremens nevű alkoholmegvonási betegség, a már említett skizofrénia, vagy az agy időskori lebomlásával fellépő demencia.[3] A túlvilági hatalmakhoz kapcsolódás formai megnyilatkozásaként kultúrtörténete beláthatatlan.

Bernini (1598 – 1680): Ávilai Nagy Szent Teréz (1515 – 1585) elragadtatása (1647-52), Róma, Santa Maria della Vittoria, Federico Baldissera Bartolomeo Cornaro bíboros (1579 – 1653)-kápolna

Bővebben…