Könyörtelen és önfeláldozó nagynénik

Az indoeurópai (s)teg-, „betakarni” gyök fő fejleményeit már áttekintettük a téglányokról írt rövid összefoglalónkban. Ezúttal az ógörög στέγος, stegos, „cserép”, „tető” szóval rokon στέγειν, stegein, „rejtőzködni” szóra épülő[1] latin segestre, „borítás”, „ernyő”[2] foglalkoztat bennünket. Ez a szó az alapja a főpókok (korábban: kéttüdősök) alrendjébe és darócpókfélék családjába tartozó, Pierre André Latreille (1762 – 1833) által 1804-ben alkotott nem, a darócpókok tudományos nevének, a Segestriának[3]Bővebben…

Reklámok

Egy kis Schubert-rejtély

Ha Schubert (1797 – 1828) hatalmas életművére gondolunk, bizonyára elszorul a szívünk, életében milyen kevés kétkezes zongoraművét adták ki. Három szonátáját: az 1825-ben komponált a-mollt (op.42 D845) és a „gasteini” D-dúrt (op.53 D850), majd az egy évre rá komponált G-dúrt (op.78 D894). Alfred Brendel ezekhez még hozzáteszi felsorolásában az 1822-ben írt C-dúr (Wanderer-) fantáziát (op.15 D760), az 1827-ben komponált op.90 D899-es Négy impromptu közül az első kettőt és az 1823 és 28 között keletkezett Moments musicaux-t (D780).[1]

Bővebben…

Földi almák, földi oroszlánok és az azulén

FALSTAFF
Peace, good pint-pot; peace, good tickle-brain. Harry, I do not only marvel where thou spendest thy time, but also how thou art accompanied: for though the camomile, the more it is trodden on the faster it grows, yet youth, the more it is wasted the sooner it wears.

Shakespeare (1564 – 1616):
King Henry IV, Part 1, II / 4 (1596-97?)[1]

FALSTAFF
Csitt, jó sörkanna! Csitt, jó butella! Henrik, nem csak azt nem foghatom meg, hol fecsérled az időt, de azt sem, kiknek társaságában. Mert jóllehet a szegfű annál gyorsabban nő, minél inkább tiporjuk, de az ifjúság annál hamarabb elkopik, minél inkább pazaroljuk.

IV. Henrik, 1. rész, II / 4
Lévay József (1825 – 1918) fordítása[2]

Az őszirózsafélék családjába tartozó néhány fajt hozunk szóba rövidesen. A cickafarkról (és kapcsolódásáról Akhilleushoz) már kerítettünk alkalmat beszélni, és bár van külön „illatos” nevű faja a nemzetségnek, a közönséges cickafark illata is mámorító, legalábbis a másféle szagokon nevelkedett városi embernek. Éppen ezért most elsősorban az illóolajára, pontosabban annak egyik összetevőjére fogunk „koncentrálni”. Bővebben…

Koppantások szíven és billentyűn

A bécsi Artaria Kiadót az Artaria testvérek 1770-ben alapították. Ez csak a jogi kezdet, az olasz Artaria család ekkor már régóta foglalkozott műkereskedelemmel. Ekkor azonban teljes egészében a zeneműkiadás felé fordultak.[1] Természetes, ha egy kiadó üzletpolitikáját, különösen a kezdeti években, akkor már ismert szerzők megnyerésének vágya határozza meg, aminek levét ifjú tehetségek isszák meg, de olykor a tapasztalt, idősebb művészek is, mint ez, bizonyos értelemben, Haydnnal (1732 – 1809) is megesett. Bővebben…

Szolid megjegyzések

HAMLET
Oh that this too too solid Flesh, would melt,
Thaw, and resolue it selfe into a Dew[1]

Shakespeare (1564 – 1623):
Hamlet (1599 – 1601),  I / 2. 1. folio (1623)

HAMLET
O that this too too sallied flesh would melt,
Thaw and resolue it selfe into a dewe[2]

2. quarto (1604)

HAMLET

Ó, hogy nem olvad, nem higul s enyész
Harmattá e nagyon, nagyon merő hús![3]

Arany János (1817 – 1882) fordítása (1868)

Az indoeurópai solh-, „egész” gyöknek (szokás szerint) temérdek leszármazottja van[4]; megint csak néhányukra összpontosítunk. Eredeti értelmét őrzi az ógörög ὅλος, holos, melyet előtagként számos szóban használunk a mai napig. A „töretlen” árnyalattal bővülve a latin sollus is innen ered (a solus, „egyedüli” nem); egyes elrugaszkodott spekulációk szerint az „ünnepi” értelmű sollemnis, solemnis úgy keletkezik a sollusból, hogy hozzáolvadt az annus, „év”, mely így „teljes év elteltével beköszöntő napot”, azaz „éves ünnepet” jelentett[5]. E ponton nem fog ártani egy kis pihenő:

Bővebben…

A Mária-szurdok és környéke

Mária-szurdok

Mária-szurdok

3pont2

 

Händel kisebb Te Deumai

Vouchsafe, O Lord to keep us this day without sin[1]

Bűntől e nap őrizz minket[2]

Vouchsafe, O Lord to keep us this night without sin[3]

Bűntől ez éjen őrizz minket…

Te Deumokról már beszéltünk, megemlítve, hogy eredetük távolba és ködbe vész. Szövege egyes részletei más liturgiai alkalmakba is beszivárogtak, ha kell, alkalmi változtatással. Mint példáink is mutatják, ha már olyan rövid idő volt hátra a napból, hogy kevéssé volt valószínű bűnbe esni, a rugalmas böjti vecsernye inkább bűntelen éjszakáért könyörgött. Joseph Sargent zenetörténész nyilvánvalóan emlékezetből idézi Händel (1685 – 1759) egy Te Deumát, amikor az „éjszakai” szövegváltozatot említi, miközben nyomtatásban nem messze említésétől ott áll az eredeti szöveg is a „nappali” változattal.[4] Bővebben…

A hét kisebb furcsaságai

A little solace came at tea-time, in the shape of a double ration of bread–a whole, instead of a half, slice–with the delicious addition of a thin scrape of butter: it was the hebdomadal treat to which we all looked forward from Sabbath to Sabbath. I generally contrived to reserve a moiety of this bounteous repast for myself; but the remainder I was invariably obliged to part with.

Charlotte Brontë (1816 – 1855): Jane Eyre (1847), Chapter 7[1]

A vasárnapi uzsonna némi vigasztalást hozott, ilyenkor dupla adag kenyeret kaptunk, vagyis egy fél szelet helyett egész szeletet, és a kenyérre még egy gyűszűnyi vajat is. Ez volt az az ünnepi csemege, amely egy héten át tartotta bennünk a lelket. Rendszerint sikerült is ennek a bőséges lakomának a felét elfogyasztanom, a másik felétől úgyis irgalmatlanul megfosztottak.

Ruzitska Mária (1890 – 1959) fordítása (1959)[2]

Ismét Ádámtól-Évától, vagy egy nappal későbbről, a „hetedikről” kezdjük. Az indoeurópai septm, „hét” számos nyelv hetes számának őse. Többek közt ebből ered a latin septem; az előgermán sebun közvetítésével a német sieben és az angol seven; az előhellén heptón át a görög ἑπτά, hepta; a szanszkrit सप्तन्, saptan és az óörmény եաւթն, eawtn[3]. De ugyanebből vezetik le az előszláv sedmь, ebből az óegyházi седмь[4] és az orosz семь szavakat.  Bővebben…

A nádszál prófétája

KEDVES JOCÓ! (1916-18?)

1.ső strófa
De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni,
Jó ruhába járni kelni,
S öt forintér kuglert venni.

2.strófa
Mig a cukrot szopogatnám,
Új ruhámat mutogatnám,
Dicsekednék fűnek fának,
Mi jó dolga van Attilának.[1]

József Attila (1905 – 1937)

imádkozó sáska

sáska

Mindenekelőtt tisztáznunk kell: az imádkozó sáskák családjába tartozó ájtatos manó, amit megtévesztően szintén neveznek imádkozó sáskának, a tojókampósok alrendje egy öregcsaládjának, a sáskáknak csak nagyon távoli rokonai: legközelebb a magasban, az orosz ősrovartan atyja, Andrej Vasziljevics Martinov (1879 – 1938) által 1937-ben alakított sokújszárnyúak öregrendjében (Polyneoptera)[2] találkoznak, például a termeszek alrendágjának társaságában. (Martinov a jelek szerint természetes halállal halt meg.[3])
Az ájtatos manó a tágabb értelemben vett óvilágban őshonos (azaz az Antarktiszt, az Amerikákat és Ausztráliát leszámítva világszerte). Melegkedvelő és táplálékában nem válogatós. Rejtőzködő[4], és bár a nagyobb madaraktól joggal tart, igen nagy hatalmat mondhat a magáénak a rovarvilágban is különleges vadászösztönével és reflexeivel. Megrémítve is inkább ijeszt, mint ijed: potrohát felfújva és kieresztve félelmetes, sziszegő hangot bocsát ki. A kannibalizmustól sem riad vissza utódai gondozása érdekében:

Bővebben…

Statisztika (a gépház szól)

Di malam yang hitam ini
Aku sendiri meringkuk memegang lutut
Termenung aku di ambang lelah
Menanti pagi yang segera mengetuk

Rayhandi: Malam Begitu Sunyi[1]

E sötét éjszakában
Feltérdepeltem
Tágra nyílt szemmel, tikkadás szélén,
Várva a bekopogó reggelt…

Rayhandi: Oly csendes az éj

Ritka pillanat a WordPress kegyelemfelhasználói számára, ha olyan statisztikai adatokat nézhetnek meg, amelyek nem a szokásos időszakokra (nap, hét, hónap, negyedév, év) vonatkoznak, hanem a felhasználó teljes itt töltött futamidejére. Gyorsan éltem is a véletlen és váratlan lehetőséggel, és bár a mutatott adatok teljes körű letöltése technikai akadályokba ütközik, képernyőtartalmakat, bizonyos mérvadó szövegrészleteket így vagy úgy elraktározhattam.

„Ősidőmtől”, 2014. július 24-étől 109 ország 46 668 nyájas olvasója kattintott a kis gyűjteményre. Ebből nagyon indokolt a helyes és mértéktartó következtetések levonása, amire itt kísérletet is teszek. Bővebben…

Négyszázhetven anya és apa

Nem az átlátszó forrásvíz kell nekem.
(Zavaros, sáros és gőzölgő fakadás
gyógyít engem a mama-földből.)

Babits Mihály (1883 – 1941):
Versenyt az esztendőkkel! Rejtvények (1933)[1]

Tertullianus (160? – 220?), merő gúnyból, a meglátása szerint úrhatnám egyházi vezetőt, I. Szent Kallixtuszt (†222) Pontifex Maximusnak nevezte a pogány vallási főpapról De pudicitia (A szerénységről) című iratában.[2] Ám a név ráragadt Róma püspökére, azóta is az egyik hivatalos címe. A néhány többi cím közül ezúttal csak magával a „pápával”[3] foglalkozunk, azzal is csak bevezetésképpen.  Bővebben…

A bűzbombától az óriásbolygókig

…a boche szóval már egy XVIII. században megjelent francia regényben is találkozunk, mégpedig egy olasz szereplővel kapcsolatban, akit italo-boche-nak csúfol a regény írója. Szóval a boche kifürkészhetetlen rejtély. Csak annyi bizonyos, hogy valami csúnyát és rosszat jelent. Olyan, mint a bűzbomba. Amihez hozzáér, az nem lesz többé szagos. A boche jelentése a német-tel szemben körülbelül az, mint a szerb-bel szemben a vadrác vagy a román-nal szemben az oláh, de több gyűlölet, félsz és kajánság lakozik benne. Ne köntörfalazzunk: az a csúfondáros hangsúly ölt benne testet, mellyel a zsidófaló a zsidót – egyszerűen és röviden – zsidó-nak nevezi.

Kosztolányi (1885 – 1936): HONGRO-BOCHE. (A Hét, 1916)[1]

Az ammónia kénvegyületeiről olvasni nem hangzik különösen csábítóan húsvét táján. Ráadásul sokuk gyakorlati felhasználása meglehetősen szűk körű. Mégis megérdemelnek egy kisebb áttekintést azok számára, akik a szervetlen kémia váratlanul különleges alakulatai iránt érdeklődnek. (Az ő számukra korábban is hoztunk fel példákat, így ez egy kisebb belső sorozat újabb epizódjaként is felfogható.) Bővebben…

A tizenharmadik ember

The hills tell one another, and the listening
Valleys hear

Blake (1757 – 1827): To Spring.[1] In: Poetical Sketches, 1783

A hegyek beszélik s a figyelő
Völgyek hallják

A tavaszhoz.[2] Költői vázlatok.
Szabó Lőrinc (1900 – 1957) fordítása (1959)

Sound the flute!
Now it’s mute.
Birds delight
Day and night.
Nightingale
In the dale,
Lark in the sky,
Merrily,
Merrily, merrily to welcome in the year

Blake: Spring.[3] In: Songs of Innocence, 1789

Flóta, mind
Szólj megint!
Szárny-öröm,
Fény-özön;
A madár
Völgybe’ jár,
Fölsuhan
Vidoran,
Vidoran, vidoran, mig az év ráköszön

Tavasz.[4] Az ártatlanság dalai.
Weöres Sándor (1913 – 1989) fordítása (1959)

1 csaloganyA légykapófélék családjába tartozó fülemüle vagy csalogány egyes vélemények szerint éppen ma, zöldcsütörtökön szólal meg (amikor, másfelől, kegyes ember friss zöldséget eszik, részben a jó termés reményében is)[5], mások a Muravidéken Márk (14? – 68?) evangelista napjához, április 25-éhez kötik azt a népi megfigyelést, hogy ha ekkor hallgat a fülemüle, akkor változékony lesz a tavasz[6]. (Tekintve, hogy a Muravidék a nyugati egyházhoz tartozik, és itt a húsvétvasárnap lehető legkésőbbi időpontja éppen Szent Márk napja[7], a két nézet egyidejű elfogadásával sem jutunk logikai feladvány lehetőségéhez.) Márpedig senki sem jár jól, ha hallgat a fülemüle: agytekervényei olyan bámulatos konstrukciót alkotnak, hogy hangterjedelme és repertoárja kimagasló az énekes madarak világában.[8] És mivel a sokféle dallam elfütyülésének csak úgy van kitapintható értéke, ha azokat a madár meg is tudja fejteni, ez lehetőséget teremt a számára a minél tökéletesebb elrejtőzéshez, így a túléléshez.

Bővebben…

Kis esti körintegrál

Minálunk Magyarországon azonban a korszellem mögött, s attól túlkiáltva, de meg nem fojtva, él egy másik szellem is, mely nem függ a korszellemtől! Ez a magyarság régi, nemes és keresztény szelleme, mely már Szent István korában hátat fordított a barbárságnak, szakított a pogány törzs-élettel s asszimilálni kezdte az idegent.

Babits Mihály (1883 – 1941): A tömeg és a nemzet. 1938. Keresztülkasul az életemen[1]

Ma látszólag azok a nemzetek a legavultabbak, amelyek tizenhetedik és tizenkilencedik század közt szabad, polgári fejlődéssel a többi nép elé húztak. Az előnyt a többiek a tömegdemokrácia rémuralmával akarják behozni. Ezek a szörnyű világnézeti nyomások Babits képzeletében felszínre taszítanak egy látszólag avult Magyarországot: az érintetlen, integer keresztény hazát.

Cs. Szabó László (1905 – 1984): Keresztül kasul az életemen. Nyugat, 1939 / 4[2]

Korábban, a téglányokról szólva, melyek nyelvi eredetét az indoeurópai (s)teg-, „befedni” és az abból eredő azonos jelentésű latin tegere szóban találtuk meg, előrebocsátottuk, hogy amit a matematikában alkalmazott téglányösszeg közelít, azaz az integrál máshonnan veszi nyelvi eredetét. Eljött az ideje, hogy ezt a kisebb kalandot átéljük.  Bővebben…

Swift, Vergilius

Swift (1667 – 1745) életében a művelt világban magától értetődő volt Vergilius (Kr.e. 70 –  Kr.e. 19) mélyre ható ismerete. Mint életrajzírója, Swift keresztfia, a színész és színigazgató Thomas Sheridan (1719 – 1788) 1784-ben megjelent The life of the Rev. Dr. Jonathan Swift, Dean of St. Patrick’s (Dr. Jonathan Swift tiszteletes, a Szent Patrik Székesegyház diakónusa élete) című életrajzának VII. szakaszából (Various Anecdotes of Swift, Különféle Swift-anekdoták) kiderül[1], Swift ismerete Vergiliusról még a műveltektől akkor elvártakon is túlment.  Bővebben…