A csodálatos dictamnon és rokonai

1 Dikti

Ég a szerencsétlen Dídó, őrjöngve fut immár,
Úgy fut az utcákon, mint szarvasünő, kit a pásztor
Kréta mezőin megcélzott és megsebesített:
Benne maradt-e a nyíl? a vadász nem tudja, azonban
Tudja a szarvasünő, s bár még megfutja sebével
Dictének vadonát, az a vessző, érzi, halálos.

Vergilius (Kr.e. 79 – Kr.e. 19): Aeneis / IV

Lakatos István (1927 – 2002) fordítása[1]

A zenerészlet Dido egy későbbi őrjöngését állítja elénk, amikor már más tőr járja át szívét: a halálos elhagyatottságé. De az idézet olvastán két kérdés is felötlik bennünk. Miért fut immár őrjöngve Dido pun királynő, és miért futja meg sebével a szarvasünő Dictének vadonát? Az első kérdésre a válasz egyszerű. Az agilis Didót szerelem tüze égeti Aeneas iránt. Indokolásnak ennyi bőven megteszi. Mai fűzfapoéták bizonyára nősténymacskáéhoz hasonlítanák sebzettségét, és akkor nem lenne második kérdésünk. Vergilius azonban nagy költő volt, és így nyomozásra kényszerülünk. Bővebben…

Julius Caesar és egyiptomi vadászhadteste

Händel (1685 – 1758) 1724-re befejezett legjobb operájával, a Julius Caesarral (Giulio Cesare in Egitto, HWV17) már többször foglalkoztunk, a történelmi körülményekkel is, amelyek Nicola Francesco Haym (1678 – 1729) latin szerzőkre alapozó szövegkönyve mögött állnak. Mi több, egyik híres áriáját az I. felvonás 8. jelenetéből is idéztük már (ugyanott), amelyet ezúttal kicsit közelebbről is megvizsgálunk. A szövege így hangzik:

Va tacito e nascosto,
quand’avido è di preda,
l’astuto cacciator.
E chi è mal far disposto,
non brama ch’alcun (che si) veda
l’inganno del suo cor.[1]

Azaz:

Halkan és rejtőzve közelít
mikor zsákmányra éhes,
a ravasz vadász.
És aki felkészületlen,
nem töri magát, hogy észrevegye
szíve csalárdságát.


Annak rendje és módja szerint, a barokk és a későbbi, egészen Bartókig (1881 – 1945) elmenő szimbolikával, a vadászatot, mely itt áttételesen értendő, vadászkürt zsongása kíséri. A barokk opera- és oratórium-szövegkönyvek jól ismert fogása, mikor egy-egy szereplő általános érvényű megállapításokkal utal helyzetére, olykor alaposan félreviszi késői korok értelmezőit, fájdalmasabb esetekben a rendezőt. Itt ugyanis a számos modern kori rendezésben az „imperialista” Caesar félreérthetetlenül fenyegető gesztussal vágja ezeket a szavakat a darab cselekményének idején tizennégy éves (ám itt érthető okokból öregített) XIII. Ptolemaios Theos Filopator (Atyját szerető isten) (Kr.e. 62? – 47?) fejéhez. Ez teljesen idegen a szövegkönyvbeli Caesar jellemétől, aki mélyen érzelmes, hősies, okos, minden téren a lehető legpozitívabb, feddhetetlen főhős, akit semmiképpen sem szabad összekevernünk Händel kitűnően ábrázolt machiavellisztikus démonjaival.

1 Deutsch

Deutsch (1855 – 1935): Palotaőr (1893)

Mindent elárul a szövegkönyv is. A jelenet az egyiptomi király palotájának előcsarnokában játszódik. A király illendően köszönti Caesart, aki keleties bókkal indít, habozva, kit lásson dicsőségesebbnek, vendégül látóját vagy a kapuját kitáró Napot, ám hamar a tárgyra tér: egyetlen gaztett is elhomályosíthatja a nagy dicsőséget. Még mindig nem tud ugyanis nyugovóra térni afelett, hogy XIII. Ptolemaios Theos Filopator az ő polgárháborús nagy ellenfelének, az Egyiptomban vesztére menedéket kérő Pompeiusnak (Kr.e. 106 – 48) a levágott fejével próbált meg kedveskedni neki. Ekkor szemek villannak fenyegetően, suttogások indulnak a király és testőrparancsnoka, a szörnyű tettet sugallatra is végrehajtó Achillas között, ami nem kerüli el Julius Caesar figyelmét.

Achillas történelmi személy volt, másodmagával ő követte el a gyilkosságot Pompeius ellen. Julius Caesar egyedülállóan merész embernek nevezi őt A polgári háborúról (Commentarii de bello civili) III. fejezete 104. szakaszában.[2]

Erre adja elő Caesar a ravasz politikusról szóló áriáját, melyben ha az egyiptomi királyra is céloz, semmiképpen sem neki szánja. És így nem is észszerű úgy képzelni, hogy fenyegetően lépne fel vele szemben. Nézzük meg a teljes jelenet egy ilyen rendezői felfogását:


[1] http://www.librettidopera.it/zpdf/giulio_ces.pdf

[2] http://classics.mit.edu/Caesar/civil.mb.txt

A mantikór élete és a halál

1 Manticore_Rochester_Bestiary

mantikór a Rochesteri Bestiáriumban (1230–40 körül)

Az első ismert leírást a mantikórról a feltehetőleg hadifogolyként Perzsiába hurcolt, ott orvosként II. Artakhsasja, azaz II. Artaxerxes Mnemon („Jó”) (Kr. e. 453 – Kr. e. 358) udvarában szolgáló knidosi Ktesias (sz. Kr.e. 416?)[1] Indiáról szóló könyvében olvashatjuk I. Nagy Szent Fotios (810? – 893?) Myriobiblionban („Könyvek miriádjában”) megírt összefoglalójának közvetítésében. Bővebben…

A csencselés és a cambion

Alapvető fontosságú szavunkat, a „csent” mai értelmében 1628-tól, de tulajdonnévi alakban már 1138-tól kimutatják. Eredete ez idő szerint megfejtetlen.[1] Csábító a feltevés, még sincs semmi köze a csencseléshez. Ez utóbbi eredete közelebbre vezet. Bővebben…

Két doktor Zalabéren

1 Ferenc

Dr. Huszti Ferenc emléktáblája zalabéri szülőházán

A két nagynevű Dr. Huszti Zalabéren született, egy cipész gyermekeiként, aki mindent elkövetett taníttatásukért. Első otthonuk a Kossuth Lajos utcában, a falu főutcájában volt. Egyikük nevét és munkásságát ma emléktábla tünteti fel a ház falán. 1970. augusztus 10-én avatták.[1] A faluban utca is őrzi a nevét. A másikukról nem neveztek el utcát Magyarországon.

2 Huszti Ferenc u

Bővebben…

Allegro barbarók

„Hangzavart”? – Azt! Ha nekik az,
ami nekünk vigasz!

Illyés Gyula (1902 – 1983): Bartók (1955)[1]

kőbe kalapált gyűlölet,
allegro-barbaro-jelen,
polifón álom…

Szilágyi Domokos (1938 – 1976): Bartók Amerikában (1964, 1972)[2]

1 Szekely

Bartók (1881 – 1945), Kodály (1882 – 1967) és a Waldbauer-Kerpely Vonósnégyes 1910-ben.
A vonósnégyes tagjai a felső képen balról: a gordonkás kassai Kerpely Jenő lovag (1885 – 1954), az első hegedűs Waldbauer Imre (1892 – 1953), a brácsás Molnár Antal (1890 – 1983) és a második hegedűs Temesváry János (1891 – 1964)

 

Mindjárt az elején essünk túl az írásmódon. A zongoramű (Sz49 BB 63) címét hol Allegro barbaróként, hol Allegro Barbaróként látjuk. Magától értetődik, hogy ha Bartók úgy döntött, a cím írásmódjával is érzékeltetni akarja szándékát az elszakadásról az évszázados hagyománytól, és nagy B-t használ, akkor erre megfellebbezhetetlen joga van. De Bartókban nem munkált ilyen szándék. Az 1911-ben komponált darab letisztított fakszimiléje a Nyugat 1913-as évfolyamának első számában jelent meg[3]: 2 Allegro barbaro

Fel is merült, hogy magát a zongoradarabot Bartók éppen a Nyugat felkérésére írta volna, de ez valószínűtlen. (Miért várt volna a közlésével bármely fél is közel két évet?) Bővebben…

Búcsúk a keringőtől

Legkésőbb a Love Story (1970) óta tudjuk, művészi szándékunk, a persziflázs, de legalábbis az idézőjelbe tétel hajlamos a kisiklásra, és a mű, amit létrehoztunk, az utókor szemében nem másodlagos, hanem nagyon is elsődleges lesz. Ennek egy XX. századi szép példáját rövidesen áttekintjük, ehhez szolgáljon rövid bevezetőül ez a kis terjedelmű észrevétel. Bővebben…

Az egyfogú egyszarvú és az egyszarvú

Sin duda me preguntaréis por el marfil maldito del narwhal, para que yo os conteste
de qué modo el unicornio marino agoniza arponeado.

Neruda (1904 – 1973): Los Enigmas[1]

Kérdezel az agyaros cet veszedelmes agyaráról.
És én válaszomban elmondom, milyen az, amikor az a narval szigonnyal a mellében meghal.

A titkok[2]

1 narwhal

Bár Neruda háromszor messzebb élt a narváloktól, mint mi, költészetében mégis fontos szerepet játszanak; másutt a puszta nevéről is mint éneklő tengeri serlegről, kristálysarkantyú-névről ír.[3]

2 monoceros_iucn

a narválok élőhelye

Bővebben…

Az elképzelhetetlen disznó

1 Churchill

Churchill (1874 – 1965) a Buckingham-palota erkélyén a királyi család tagjaival (1945. május 8)

2 macskamalackutyaAmennyire közismert sir Winston Churchill ellenszenve az önkényuralmi rendszerekkel szemben, annyira ismert rokonszenve is a disznók iránt. Későbbi veje, Christopher Soames báró (1920 – 1987) megemlékezik róla, hogy amikor 1946 táján Churchill elvitte őt a Chartwell Farmra, az egyik disznót megvakargatva így szólt: „kedvelem a disznókat. A kutyák felnéznek ránk. A macskák lenéznek bennünket. A disznók egyenrangú félként kezelnek minket”. (I am fond of pigs. Dogs look up to us. Cats look down on us. Pigs treat us as equals.)[1] Churchill érezhette, hogy nagyot alkotott, mert megállapítása enyhén eltérő másik változatban is fennmaradt. Személyi titkára, a diplomata sir Anthony Montague Browne (1923 – 2013) úgy idézi: „szeretem a disznókat. A macskák lenézik az embert; a kutyák felnéznek rá; a disznók azonban mint egyenlőket kezelik őket”. (I like pigs. Cats look down on you; dogs look up to you; but pigs treat you like an equal.)[2] Általában is úgy tartják, Churchill szerette a disznókat.[3]  Bővebben…

A koriander, az amfiszbéna és az ágyi poloska

1 korianderA minap ismerkedtünk meg Horhi Melius Peter (1532 – 1572) református püspök és botanikus álláspontjával (annak egy töredékével) a fekete korianderről, szóhasználatában Fekete Colandronról. Jó alkalom ez arra, hogy a növény híresebb névrokonának, a koriandernek a kultúrtörténetébe is egy pillantást vessünk barokkos, fegyelmezetlen szétágazásokkal. (Ámbár… ha biztosnak fogadjuk el a fekete koriander egyik említett beazonosítását, valóságos rokonok is, mindketten a zellerfélék családjába tartoznak.) Bővebben…

A nagyúr újabb eltévelyedése

Händel (1685 – 1759) opera- és oratóriumszereplői, tudjuk, olykor egészen más környezetben is feltűnnek, mint ahol megszoktuk őket. I. Khsajarsa, azaz Xerxes például nemcsak egyik utolsó operájának, az 1738-ban bemutatott Xerxesnek (HWV40) címszereplője, de Ahasvérus néven fontos szerepet játszik Händel első biblikus tárgyú oratóriumában, az 1718-ban írt (és az oratóriumi formához jobban igazodó módon 1732-ben átírt) Eszterben (HWV50a-b) is. A biblikus hagyomány ugyanis Xerxest Ahasvérussal azonosítja.

2 Esther-before-Ahasuerus

Artemisia Gentileschi (1593 – 1656?): Eszter Ahasvérus (Kr.e. 518 – 465) előtt

Az oratórium a bibliai történetbe ott kapcsolódik be, ahol Ahasvérus már kiválasztotta magának új feleségét, Esztert, aki ebből a pozíciójából, bár asszonyi önrendelkezése feláldozása árán, hatékonyan megvédheti népét, a zsidóságot az ellene törő Hámán népirtó tervei ellen. Az Úr útjai különösek: a lehetőség Eszter és népe előtt amiatt nyílik meg, mert Xerxes elbocsátja korábbi feleségét, Vástit.[1] Az elbocsátás körülményei különösek. Nemrég ritka eltévelyedés gyanúja alól igyekeztünk kimenteni Xerxest: a dendrofília „vádja” alól. Ezúttal nem lesz ennyire könnyű dolgunk: Vásti elbocsátásához a jelek szerint Xerxes egy másik nemi eltévelyedése vezetett. Bővebben…

Nigellák: élet és halál urai

1 konkolyok

konkolyperje (szédítő vadóc) és vetési konkoly

Az általunk is többször idézett Horhi Melius Peter (1532 – 1572) református püspök a HERBARIVM. AZ FAKNAC FVVEKNEC NEVEKRŐL, TERMÉSZETEKről, és hasznairól című, posztumusz (1578-ban megjelent) kötetében[1] így ír a nigelláról:

Már az kisebb nyomozást kíván, hogy kibogozzuk, milyen három növényt sorol a nigellák közé Horhi Melius Peter. Ne riadjunk vissza a feladattól, mert eközben (talán) érdekességekre is fény derül. Bővebben…

Küzdelmek Tibullusszal (Ebhőnynek nyári sütésében)

1 Alma-Tadema Tibullus Deliánál 1866

Alma-Tadema (1836 – 1912): Tibullus Deliánál (1866)

James Grainger (1721? – 1766) skót orvos, fordító és költő klasszikus fordításai 1759-ben jelentek meg[1], majd számos kiadást megértek, némelyek az 1822-ben kiadott száz kötetes (!) brit vers- és fordításgyűjteménybe is bekerültek.

3 brpoetEz utóbbi 93. kötete (és a későbbi antológiák is), mely Tibullus (Kr.e. 54? – Kr.e. 19) elégiáinak fordításait (is) tartalmazza.[2] Tibullus első elégiakötetének negyedik verséhez Grainger szükségesnek látja odatenni: az eredeti szöveget is megértők nem fognak csodálkozni rajta, hogy bizonyos okokból kénytelen volt kihagyásokat, átfogalmazásokat eszközölni, hiszen lám, a kegyes Antonio Possevino (1534 – 1611) is az éghez fohászkodott, mindahányszor kísértésbe esett, hogy Propertiushoz nyúljon. Bővebben…

Xerxes leszek, fát nevelek

1 DendrRecitativo
Frondi tenere e belle,
del mio platano amato,
per voi risplenda il Fato.
Tuoni, lampi e procelle
non v’oltraggino mai la cara pace
nè giunga a profanarvi mostro rapace.
Arioso
Ombra mai fù di vegetabile
cara ed amabile soave più.[1]

Recitativo
Gyönge és gyönyörű leveleidre,
én szeretett platánom,
áradjon a szerencse.
Mennydörgés, villám és viharok
meg ne zavarják édes békéd,
szentségedet dúló szelek ne háborgassák.
Arioso
Nem élt még növény,
melynek árnyán kedvesebb, nyájasabb,
édesebb lett volna nekem.

Händel (1685 – 1759): Xerxes HWV40, I/1

Händel párezer áriájából ezt az egyet mindenki ismeri, akit 12-14. életéve az iskolapadban ért, ha az „igazi” áriák közé a legalább annyira igazi ariosókat is besoroljuk. A dallamot Largóként aposztrofálják az oktatási rendszer bizonyos szintjein, valójában (és helyesen előadva) Larghetto, azaz nélkülözi a múlt századi barokk-felfogás patetikus nyújtását.
Nicolò Minato (1627? – 1698) Xerse című szövegkönyvére Cavalli (1602 – 1676) írt először nagy sikerű operát Velencében 1654-ben.

A szövegkönyvet negyven évvel később Silvio Stampiglia (1664 – 1725) átdolgozott Rómában Bononcini (1670 – 1747) első operája számára. Szövegkönyvek felújítása nem volt ritka a barokk korban, de több emberöltőt kiszolgáló szövegre alig van példa. Még a kisebb időszakokat átívelő átdolgozások is gondot fordítottak az eredeti változatok tréfás részleteinek alapos megnyirbálására, két okból is. Egyrészt megváltozott az ízlés, és a „komoly operákban”, opera seriákban a közönség rossz néven vette a komolytalanságot. Másrészt az operaszínpadi humor szélsebesen elavul. A kora barokk humoros betéteket ma már inkább megértő türelemmel fogadjuk, mint lelkes kacajjal. A Xerxes szövegkönyve azonban többé-kevésbé átvészelte ezeket a máskor szokásos és természetes vágásokat. Ennek megfelelően Händel Xerxesének gyakori besorolása „vígopera”, bár műfajilag ez éppúgy túlzás. Mint Harold Powers (1928 – 2007) finoman rámutat, egy kicsit többről is szó van, mint a szövegkönyv átvételéről. (Händel operájának szövegkönyvírója, azaz az átdolgozó ismeretlen.) Bononcini operájának számos részlete jelenik meg Händel művében, maga a nyitó arioso is:

Ám ha valahol érvényes Händel cinikusnak tűnő magyarázata a „kölcsönzéseire” („jobb kezekben lesz az nálam”), itt okvetlenül. A finom tollú, de a jelentős barokk operaszerzők mellett kicsit erőtlen komponistává érő Bononcini első operája ugyan magán hordozza a későbbi nagy művek derűjét, mégis tipikus szárnypróbálgatás, amelyre ráfér egy kis vérátömlesztés.[2] Ám a továbbiakban nem a Kr.e. 480-ban játszódó egész művel (és keserves fogadtatásával) foglalkozunk, hanem, kis kitérőkkel, a címszereplő általunk is hallható rejtelmes betegségével. Már ha igazak a találgatások. Bővebben…

A diktátor és a diktátor

A mirigyekről, azon belül az orrmanduláról szóló fejezetünkben (az orrmandula, akárcsak az orrpolip, angolul adenoid) már utaltunk Chaplin (1889 – 1977) The Great Dictator (A diktátor) című Hitler-paródiájára, melynek címszereplője Adenoid Hynkel. Ifjú korunk tanulmányaiból emlékezhetünk a tömör megállapításra, mely szerint a felbőszült Hitler (1889 – 1945) a film miatt parancsot adott Chaplin „fizikai megsemmisítésére”. Mára a tanítás megszelídült. Forrást ugyan sehol nem találunk hozzá, ám mindig hozzáteszik: „állítólag”. Egy gyakori szövegváltozatban:

Állítólag Hitler e film láttán parancsot adott Ötödik Hadoszlopának Chaplin fizikai megsemmisítésére, amit Amerika hadba lépése akadályozott meg.[1]

A megállapítás magán viseli a tódítások szokásos formai jegyeit. A nagy kezdőbetűkkel írt parancsfogadó azt a látszatot keltheti, mintha nem jelképesen így nevezett beépített propagandistákról, hanem valóságos hadtestekről lenne szó. A „fizikai megsemmisítés” bombasztikussága nem idegen Hitlertől, aki gyűlölt ellenfeleit likvidálni, kiradírozni stb. tervezi „közönséges” megölés helyett, azaz a megfogalmazás bizalmat kelt tulajdon hitelessége iránt. Nem világos, Amerika hadba lépése mennyiben nehezítette volna meg a már ott tartózkodó likvidátorok munkáját (az „ötödik hadoszlop” a terepen dolgozik). Végezetül, nem elég, hogy nem tudjuk, mi lehet a forrás, azt elképzelni sem tudjuk. Hitler parancsfogadóinak szavahihetőségéhez kétség fér. A továbbiakban, kitekintéssel, további kételyeket vetünk fel. Bővebben…