A Heike-rák és újabb viszályok

Tegnapi rövid észrevételünkben szerepet kaptak a Heike-rákok, melyek messzire vezető taxonómiai furcsasága már nem fért volna a téma adta keretek közé. Ezt vizsgáljuk meg most közelebbről. Bővebben…

Reklámok

Japán történelem rákokkal

Kanmu

A Heian-kor azzal vette kezdetét, hogy Kanmu (737 – 806) császár 794-ben Heiankjót (a mai Kiotót) tette meg Japán fővárosának. Uralma alapvető változást hozott Japán társadalmában: lazítva, de nem megszakítva kapcsolatait a buddhizmussal a ritszurióra (ritsuryo), azaz a Kínától átvett, konfuciánus alapokon nyugvó kormányzási rendszerre[1] tért át.[2] 平安, Heian jelentése: béke. Ám a békésen indult kor a legdurvább polgárháborúba torkollt.

Bővebben…

A holdasszövő lepke hálójában

A holdasszövő lepkéről, antik szépségű neve ellenére, egyetlenegy kedvenc ókori szerzőnk nem ír, lévén Amerikában élő moly.


a holdasszövő lepke elterjedése

Röviden tisztázzuk, mi különbözteti meg a molyokat a lepkéktől. A lepkék megjelenésükkel keltik fel leendő társuk érdeklődését, a molyok ravasz feromonokkal. Ennek megfelelően a lepke csápjai hosszúak és kecsesek, a molyoké tömzsiek, bonyolultan cizelláltak. Ugyancsak ebből következően a lepkék biztosabbnak látják szárnyaikat becsukni, hiszen megjelenésük ragyogóbb. A lepke napozással melegedik fel, a moly „testmozgással” (szárnycsapkodással). A lepkéknek van szívó szájszervük, a molyoknak azzal a zsiradékkal kell beérniük, melyet még bábkorukban szedtek magukra. A lepke süket, a molynak fülei vannak. A lepke bábjait rendszeresen felfüggeszti és fehérjedús burokkal veszi körül. Az így kialakult tok a chrysalis. A moly a földbe vagy a földre petézik, melynek falát selymes szálakból szövi. Ezt a tokot hívjuk gubónak.[1] A lepkék jellemzően nappal, a molyok éjjel aktívak.[2]


holdasszövő lepke

Hugh Jones (1671 – 1702) tiszteletes, „Maryland első természetbúvára”[3] gyűjtötte a holdasszövő lepke első példányát. A molyt James Petiver (1665? – 1718) londoni patikus, botanikus és lepkeszakértő Phalaena plumata caudatának, „ragyogó tollfarkúnak” nevezte el. De Linné (1707 – 1778) munkássága nyomán a taxonómia áttért a binómenekre. Maga Linné 1758-ban Phalaena lunára rövidítette a nevet. Közel száz évnyi nyugalom után hatalmas átnevezési hullám indult útjára, melyet szeretett Francis Walkerünk (1809 – 1874) kezdett, és melynek mintegy kiemelkedő pillanata Alpheus Spring Packard (1839 – 1905) „azték” ötlete 1869-ben (Actias azteca), bár a moly jellemzően északabbra él. A pillanat azért emelkedik ki, mert a mai tudományos név Actias luna.[4] A fajnév „Holdat” jelent, mégpedig a szárny mintázatáról, de a moly „pasztell” árnyalatához is jobban illik a név bármely más égitesténél. Kicsit tágabb kitekintéssel a holdasszövő lepke a selyemlepkeszerűek öregcsaládjának pávaszem-típusúak családsorozatába, ezen belül a pávaszemek családjába tartozik. Ez utóbbi tudományos neve, a Saturniidae szintén nem véletlenül nyerte nevét egy égitestről: az ide tartozó fajok foltjai körül ugyanis jellemzőek a gyűrűk.[5]

egy jellegzetes pávaszemféle (Saturniidae): az almafa-selyemlepke

Bővebben…

Szkolopendrák túlereje

A Dardanelláktól délre húzódik Troad (ma Biga) ősi kultúrájú félszigete, azon Hisszarlik híres dombja, ahol a dúsgazdag kereskedő és műkedvelő régész, Heinrich Schliemann (1822 – 1890) kezdett ásatásaihoz 1871-től, boldogsággal töltve el a Kr.e. VIII. évszázadban élt Homeros újkori csodálóit, merész következtetéseivel felháborítva a régészet tudós művelőit. Ha ezek a következtetések inkább vágyszerűek is, mintsem tudományos igazságok, Schliemann vitatott művének örökre maradandó részei azok a rétegek, amelyeket feltárt. Ha a legmagasabban elhelyezkedőt, a IX-et azon az alapon nem is soroljuk oda, hogy a kései római idők maradványai (Kr.e. 85-tól), a maradék nyolc[1] is mind „nagy idők tanúja”. Schliemann az alulról másodikba, a Kr.e. 2500-2300 közöttibe helyezi Priamos korát.[2]

A görög Τροία, Troia városnév anatóliai eredetű, és ez a forrás a hettita nyelvben is kimutatható, ahol Truisának mondták.[3] Hisszarlik neve „kis erődöt” jelent. Ezt a nevet a VIII. réteg korszakába eső hellenisztikus kor katonai jelenlétéről kapta, bár a közeli Csiblak faluban Aszarliknak mondják, ami „romtelep” jelentésű.[4] (Talán megegyezhetünk egy „Várromban”.)

Hisszarlik dombja

Figyelmünk azonban most a félsziget ehhez közeli egykori városa, Rhoiteion felé fordul. Bővebben…

X. (Bölcs) Alfonz cselekedetei és mondása

Nem görcsös „átkapcsolási” igyekezet vezérel, amikor tegnapi zenei témánkat összehozom a mi figyelmünket eddig is többször felkeltő X. (Bölcs) Alfonz (1221 – 1284) udvarában 1250 és 80 között összeállított, négyszáznál is több galiciai éneket vagy hangszeres darabot tartalmazó Cantigas de Santa Maria (Mária-énekek) című, jórészt a galiciai „főváros”, Compostela zarándokainak Mária-élményeit feldolgozó gyűjteményével, ami a király kétségkívül legnagyobb művészeti hozzájárulása az egyetemes európai zenekultúrához saját gazdag életművén belül is.[1] Wagner (1813 – 1883) a gyűjteményt nem ismerte, a hangulati rokonság mégis szívhez szóló:

Akik a „Bölcs” epitheton helyett a „Tanultat” javasolják[2], nyilvánvalóan nem a nagy király bölcsességét vitatják el. A spanyol Sabio kétségkívül „bölcset” jelent – ma; másik jelentése azonban valóban „tanult”, és a nyelvfejlődés szívesebben mozdul a „tanult”-ból a „bölcs” felé, mint fordítva.  Bővebben…

Izolda anyja és a tudós nők

liebe ist ein alsô saelic dinc,
ein alsô saeleclîch gerinc,
daz nieman âne ir lere
noch tugende hât noch ere.

Gottfried von Strassburg († 1215?):
Tristan und Isolt (1210?)[1]

Oly boldogság a szerelem,
Oly áldásos igyekezet,
Soha senki el nem ér
Nélküle becsületet és erényt.

Trisztán és Izolda

Gottfried von Strassburg életbölcsességekkel gazdagon díszített, nagyszabású szerelmi és hőskölteményének ősforrásait vannak, akik perzsa földön kutatják, de a keltisztikusok pozíciói erősebbek. Szerintük a kelta világ nyugati peremén, vagy Walesben, vagy a cselekmény valamely főbb helyszínén (Írországban vagy Cornwallban) keresendő a történet magva.

Cornwall

Mindenesetre valószínű, hogy a költő ismerte a XII. században alkotó normann Thomas d’Angleterre anglo-normann nyelven 1170-75 között írt Tristranját[2], mely Európa-szerte nagy hatást gyakorolt[3]. Műve nem maradt fenn egészben, de a tragikus befejezés a feldolgozások láncolatán át gondolatilag szinte változatlanul megy át Wagner (1813 – 1883) 1859-re befejezett Trisztán és Izoldában (WWV90) Izolda szerelmi halálába:

”Amis Tristran, quant mort vus vei,
Par raisun vivre puis ne dei.
Mort estes pur la meie amur,
e jo muer, amis, de tendrur,
Quant jo a tens ne poi venir
Pur vos e vostre mal guarir.

Se jo i fuisse a tens venue,
Vie vos eüsse rendue,
E parlé dulcement a vos
De l’amour qui fud entre nos…”

„Hogy halva látlak, Trisztanom,
Nem élhetek tovább, tudom.
Megölt értem a szerelem,
Engem pedig a gyötrelem,
Hogy nem jöhettem hamarabb
Meggyógyítani bajodat;

Ha partot érhetek elébb,
Új életet öntök beléd;
És gyöngéden beszélhetek
Kettőnk szerelméről neked…”

Képes Júlia fordítása (2001)[4]

Trisztán, Izolda és a bájital az 1330 és 43 között készült Libro de buen amorban (A jó szerelem könyve)

A szintén normann Béroul (1160? – 1213?) Roman de Tristanja (Trisztán regéje) már minden bizonnyal erre a műre épít, de a feltehetően szintén ebből (is) táplálkozó Gottfried von Strassburg-féle gigantikus feldolgozás is óriási népszerűségre tett szert. Forrásai sokfélék, hiszen vannak, akik a költemény utópikus vallásosságába még a látomásairól híres Bingeni Szent Hildegárd apátnő (1098 – 1179) írásait is beleérzik.[5] Őrzőhelyéről, a Müncheni Állami Könyvtárról Müncheni kódexnek is nevezett, az 1250 körül Strasbourgban írt példány a ma ismert legősibb fennmaradt változat, immár Ulrich von Türheim (1195? – 1250?) befejezésével. [6] Ezen az ősváltozaton alapulnak azok a kiadások, amelyekből Wagner is merített.[7]
Judith Ann Peraino Gottfried von Strassburg művében maszkulin vonásokra figyel fel[8]; kétségtelen, hogy művében Trisztán hősiessége sokkal központibb szerephez jut Izolda csodálatos gyógyító képességeinél, sárkányt is öl, szemben Wagner művével, melyben vitathatatlan Izolda elsődlegessége: mindvégig ő az aktív, a küzdő, harcoló fél, és Trisztán csak a III. felvonásban jut hosszan kibontakozó szerephez, de haldoklása közben. Az I. felvonásban is csak legénysége és fegyverhordozója, Kurwenal védi a bájital vétele előtt is révült hős érdekeit.  Bővebben…

A bolygó hollandi – szélviharjegyzet

Kriehuber (1800 – 1876): Carl Eduard von Holtei (1798 – 1880) 1856-ban

Wagner (1813 – 1883) 1837-ben érkezett Rigába. Az ott működő Német Színház ugyan szűkös lett volna egy ambiciózus, nagy formátumú művész számára, ám szerencséjére Wagner ekkor még nem volt az. Éppen ebbe vetette bizalmát a színigazgató, Carl Eduard von Holtei. Különösen színes egyéniség volt, szakmai művek sokaságán túlmenően a krimiirodalom hőskora is köszönhet neki egy történelmi regényt Ein Mord in Riga (Gyilkosság Rigában) címmel 1855-ben[1]. Wagner magánélete azonban túlságosan is viharosnak bizonyult. Bővebben…

X. Károly végnapjai, előzményekkel

XV. Lajos alatt füzértánc; a köztársaság alatt a nép; a császárságban ágyúk; a restauráció idején angolok, poroszok, kozákok; X. Károly alatt jezsuiták és szenteltvízhintő; 1830. júliusában utcakövek.

A Glaneuse (Tallózó) definíciója a politikáról a júliusi forradalom első évfordulóján[1]

Amikor Charles-Maurice de Talleyrand-Périgord (1754 – 1838) – ha ő volt az egyáltalán – a Bourbon-restaurációt elnézve kifakadt: semmit sem tanultak, semmit sem felejtettek![2], igazságtalan volt: a Napóleon (1769 – 1821) első, majd a száznapos visszatértét lezáró, végérvényes bukását is követő Bourbon-restauráció egyetlen figurájáról, X. Károlyról mondható el ez a szigorú verdikt. Bővebben…

Jegeltnyakú pompály és egyéb nyelvgyötrők

Tegnapi kisebb körültekintésünkben szerepet kapott a porvafélék családjába tartozó szalonnaporva. Mindenekelőtt ennek neve eredetét tisztázzuk, aztán nyelvújítóink vadcsapásaira merészkedünk.  Bővebben…

Gombászó farontók

Csodálatos, hogy egy ilyen nyomorult féreg hogyan tud sok ezer tallérra rúgó kárt okozni! 

Linné (1707 – 1778) a göteborgi hajógyárban tett látogatásának tapasztalatairól[1]

hajófúróbogár

A nagy rendszerező itt az általa tüzetesen vizsgált hajófúróbogárról emlékezik meg. A farontóbogár-félék családjának ez a nagy sikerű egyede nem az elkészült hajót támadja meg, hanem a gyártásához használt már hántolt vagy még álló tölgyet. A trópusokon a fákat gyakran óriási, 4 centimétert is elérő bogarak rontják, mint amilyen például ugyanebben a családban a szintén Linné által leírt Atractocerus brevicornis. A beszédes nemzetségnév előtagja, az άτρακτος, atraktos „orsót”, „nyilat” jelent, a -cerus végződés a taxonómiában „-szarvú” (a görög κέρας, keras, „szarv” szóból)[2]. De a fajnév végződése ugyanígy „-szarvú” (csak mint főnév), úgyhogy egybeolvasva: „orsószarvú rövidszarvú”.

Az ember életét a farontóbogarak ősi időktől keserítik. Amikor id. Plinius (23 – 79) a fák általa ismert számos betegségét írja le A természet históriája XVII. könyve 37. fejezetében, közülük a „férgesedést” Antoine Laurent Apollinaire Fée (1789 – 1874) az ormányosbogár-félék családjába tartozó betűzőszú kártételének tudja be[3] (a bogár régi szép magyar neve „fenyőhernyó[4], bár itt talán a lárvára gondoltak).

betűzőszú és műve

Fontos azonban megkülönböztessük az élő és a halódó vagy holtfákba belekötő linnéi „nyomorultakat”, ha mint világosan látjuk is a hajófúróbogár példáján, egyes esetekben nehéz lenne határt vonni. Az utóbbiak az élet természetes körforgásában döntően „hasznos” szerepet játszanak[5], ha nem igazságtalan az emberközpontú szemlélet ilyen összetett élettani folyamatok említésekor. Polifiletikus, azaz genetikailag inhomogén csoportjukat „szaproxilofágnak” nevezik (a görög σαπρός, sapros, „rothadt” előtaggal – noha elemi iskolás tananyag a rothadás és korhadás világos elkülönítése –  , majd a már jól ismert folytatással egybeolvasva: „rothadt fák[6] evője”). Magyarországot ha el nem is kerülik, nálunk észrevehetően ritkábban bukkannak fel, mint környékünkön.[7]
De ha a rovar képtelen a cellulóz megemésztésére, akkor miért alakít ki galériákat az utódnemzedék számára a fák szijácsaiban és gesztjeiben? Oda táplálni a lárvákat nyilván nem térhet vissza.

a fatörzs régiói

Előbb ismerkedjünk meg a szépirodalom állásfoglalásával, mely meglehetősen pontos képet ad a történésekről a sötétben:  Bővebben…

Bagira ugrani készül

 ”…—I have it!” said Bagheera, leaping up.

Kipling (1865 – 1936): The Jungle Book (1894). Mowgli’s brothers[1]

– megvan! – szólt Bagira felugorva.

A dsungel könyve. Maugli testvérei. Mikes Lajos (1872 – 1930) fordítása (1923)

George Williams Peckham (1845 – 1914) és Elizabeth Maria Gifford Peckham (1854 – 1940)

A dzsungel könyve 1894-ben jelent meg, és akkora hatást tett a kor jeles arachnológus házaspárja, George Williams Peckham és Elizabeth Maria Gifford Peckham rá két évre már négy póknemzetségnek adott nevet az ugrópókok családjában a mű szereplőire alapozva, formai-jellembeli hasonlóságra a legkisebb tekintet nélkül:

póknemzetségek: Akela, Bagheera, Messua, Nagaina

A mára 25 fajra zsugorodott „dzsungel”-csoport[2] egyetlen képviselőjére irányítjuk a figyelmünket, melynek fajneve éppen az ihlető mű írója, Kipling nevéből ered: a Bagheera kiplingire. Ez a különösen ravasz faj ugyanis javarészt elállt a ragadozástól. Belenyúlt egy bámulatra méltó együttélésbe, méghozzá a jelek szerint átütő sikerrel.  Bővebben…

Hűvös, forrás és szégyen

A szlovákság kulturális szerepével, súlyával a Pilisben már foglalkoztunk. A szlovák többségű Pilisszentkereszt lakója, Szabóné Marlok Júlia 2012-ben írt, 2013-ban megvédett doktori értekezése[1] (A pilisi szlovák falvak nyelvi sajátosságai) elsődleges forrásunk egyes pilisi földrajzi nevek megértéséhez és eredetvizsgálatához.
Például a minapi pilisi utamat követően, melyben a Piliscsév melletti vadregényes Studenkát érintettem, N. barátom felvetette, hogy ez a „hideg” szóval állhat összefüggésben, akárcsak a Studená dolina, „Hideg-völgy” összetételben.

Magas-Tátra: Kis-Tarpataki-völgy (Malá Studená dolina), Nagy-Tarpataki-völgy (Veľká Studená dolina)

Bővebben…

Repcsény és repkény

A’ mi illeti a Hedera Poeticát, készen vagyon annak neve a’ Székelyeknél, kik igaz Magyar nyelvel szoktunk születtetni. Repkény-fa nálunk az ő neve, úgy tetszik, az egyéb fákra való fel-folyásától avagy repülésétől. Nem tudtam ezt a’ Nevet (sem) akkor, mikor Téli Bokréta nevű Botanica Prédikációmat (mellyből egynek útat igyekezem keresni az Úrhoz való juttatására) kinyomtatták: sem mikor Főtiszt. Mólnár János Apátur ösztönös kérésére dolgoztam a Botanica Nomenclaturát. melyet az az Ur a’ Magyar Könyv-Házban ki-adott.

középajtai és árkosi Benkő József (1740 – 1814) levele Kazinczyhoz (1759 – 1831) 1784-ben[1]

repce

A káposztafélék családjába tartozó repce és a zellerfélék családjába tartozó répa megnevezéseinek közös eredetét már vizsgáltuk. Szikszai-Fabricius Balázs (1530? – 1576) a Nomenclaturában 1590-ben már „repczin” névvel emlegeti a káposztafélék családjába tartozó repcsényt, melyen ma egy egész nemet értünk. Vörös Éva érdekes okfejtése a szó eredetéről az analogikus fejlődés elvén nyugszik. Ezek szerint a szintén káposztaféle repce szava volt az eredete, és belejátszhatott a német Rübe, „répa” és az ebből fejlődő Rübsen, „repce” (bár láthatóan itt a „repce” volt a későbbi szó). Ezek a szavak szépségükben azonban nem vetekedhetnek a repcsény tájszólási „repcsont” alakjával.[2] Ezt a rövid bevezetést leginkább azért tartottam szükségesnek, hogy mintegy „tiltakozzak” a szóhasználatban elő-előforduló „repcsény”-„repkény” keveredés ellen.

magyar repcsény

Bővebben…

Középnyugat-Pilis

Studenka

Studenka

Mai utunk, mint az alábbi térképvázlatból is kiderül, turisztikai izgalmakkal nem szolgál, de bővelkedik természeti szépségekben.

málna-gyöngyházlepke (feltehetően magas zsomboron)

málna-gyöngyházlepke (feltehetően magas zsomboron)

3pont2

Straß, strassz és Strasbourg

mimikri az ásványvilágban: álgyémánt

Forrásunk szerint a szó szerinti fordításban „rajnai kőnek” mondható francia caillou du Rhin, angolul Rhinestone onnan nyerte nevét, hogy a Rajna menti Strasbourgban fedezték fel az ólomüveget, majd csiszolták azzal a céllal, hogy a köznép számára elérhetetlen gyémántot valamilyen hasonló csillogású ékszerrel helyettesítsék, mégpedig a XVII. század végén.[1] Ezúttal azonban nem árt kis kétellyel fogadjuk a történteknek ezt az ismertetését.  Bővebben…