Szicíliai Diodoros címkéhez tartozó bejegyzések

Pomona szerelme és kártevője: a harkály

A latin picus, „harkály” szót az azonos értelmet (is) viselő indoeurópai (s)peik- gyökig sikerül visszavezetni[1], de reményeink megcsalnak bennünket, ha abban bízunk, hogy az angol megfelelő, a woodpecker is ide vezetne[2]: a pecker a picker, „szedegető” egy módosulata, annak viszont, még csábítóbb megjelenése dacára, se a latin, se az indoeurópai őshöz nincs köze[3]. A másik értelme az indoeurópai gyöknek a „szarka”, amelyből azonban az ilyen értelmű latin pica szó származik.[4] Nem hiába hívja fel a két latin szó közti különbségre a figyelmet az internet védőszentje, Sevillai Szent Izidor (560 – 636) Etimológiái XII. könyve VII. fejezetének 47. szakaszában.
Talán mondanunk sem kell, hogy a mondavilágba vesző kultúrtörténet hallani sem akar efféle szőrszálhasogatásokról, és erőteljes izomzattal ugrik a történelemmel elegyes mese területére. (Tényleg csak a képzavar kedvéért fejeztem így ki magam.) Maga Sevillai Szent Izidor, amellett, hogy pókerarccal beszámol a harkály csudatételéről: az általa lakott fába vert szög nem marad ott sokáig, mert természetfeletti erők kimozdítják helyéből (ma ezeket az erőket „fizika” néven foglaljuk egybe, érintőlegesen utalva a harkály ütései keltette rezonanciákra), és amely erővel a szarka nem bír, Kronos ~ Saturnus fiát, Picust teszi meg névadónak, aki a madárnak jóslásokhoz vette hasznát. [5] Mindenekelőtt nézzük meg közelebbről ezt a fiúgyermeket.  Bővebben…

Reklámok

Abaris nyila

A nagy Nyíl útján, meg nem állva,
Hitesen és szerelmesen,
Förtelmeit egy rövid Mának
Nézze túl a szemem.

Ady Endre (1877 – 1919): Új s új lovat (1914-15)[1]

A nagy Nyíl, mely ki-kilövi alólunk a lovakat, mégis irányt szab nekünk, az élet maga, melyet, Søren Aabye Kierkegaard (1813 – 1855) szavával, előrefele élünk, de csak visszafele érthetjük meg[2].
Kierkegaard kutatói sokat megtudnak a filozófus nem kiadásra szánt munkafüzeteiből, melyekben a nagy művek vázlatai, előmunkálatai is helyet kaptak. Kierkegaard jegyzetfüzetekbe dolgozott, melyek címlapjára kettőzött nyomtatott betűket írt. Dánul ezeket Journalenekenek mondják, ami annyit tesz, „feljegyzések” vagy „jegyzetfüzet”, és az angolszász irodalomra hull a leiterjakab szégyene, amikor ezt angolra Journalsként (kvázi „folyóirat”) fordítják. Ezek egyikében találjuk a következőt:

Naar man har een Tanke, men en uendelig, da kan man bæres af den hele Livet igjennem, let og flyvende, ligesom Hyperboræeren Abaris, der baaret af en Piil, bereiste hele Verden
Herodot IV, 36

JJ32[3]

Egy embert, akinek egyetlen gondolata van, de az végtelen, az végigviheti őt egész életén át, könnyen és gyorsan, akár csak a hüperboreaszi Abaris, aki egy nyílon hatolt végig a Földön.
Herodotos IV / 36

Három lehetőség bontakozik ki. Kierkegaard vagy nem nézte meg a hivatkozott helyet, vagy megnézte és félreértette, vagy Herodotos (Kr.e. 484? – 425) szavai keverednek benne egyéb olvasmányélményeivel. A Történelem idézett helyén ugyanis ez áll:

Mindezt a sokat mondtam el a hüperboreasziakról, és legyen ennyi elég; ennek megfelelően aztán nem is mesélem el Abaris mítoszát, aki állítólag hüperboreaszi volt, és nyilát végigvitte a világon, miközben nem vett ételt magához.[4]

Herodotos szerint tehát Abaris vitte a nyilat és nem megfordítva. Nem jelentős a különbség, de ki kell elégítsük feltámadt érdeklődésünket Abaris és mítosza iránt.

Bővebben…

Távoli fuvolaszó

Theba alapításáról már megemlékeztünk; ma a még az ókori viszonyok közt is tragikusnak mondható bukásának rövid összefoglalójával kezdjük. Bővebben…

A pirosvállú csiröge és Fönícia

Így azután, édes fiam, én tőled nem akarnék
hátramaradni, de még úgy sem, ha az isten igérné,
hogy viruló fiatallá tesz, ráncom kisimítja:
mint voltam, mikor elhagytam szépasszonyu Hellászt,
hogy ne civódjam apámmal, Amüntór Ormenidésszal:
mert ő feldühödött énrám egy széphaju lányért,
kit szeretett, s közben feleségét semmibe vette,
édesanyámat; anyám folyton kért, térdem ölelve,
háljam el azt a leányt, hogy majd megutálja az aggot:
megtettem, hallgatva reá. Sejtette apám ezt
rögtön, s szörnyü Erínüszeket kért sűrü imával,
hogy tőlem született fiusarj sose üljön a térdén.
Átkos imáit meg célhoz segitette az isten,
Zeusza a földmélynek s riadalmas Perszephoneia.

Homeros (Kr.e. VIII.sz.): Iliász, IX.
Devecseri Gábor (1907 – 1970) fordítása[1]


1-pirosvallu_csirogeA pirosvállú csirögével, másik nevén vörösszárnyú gulyamadárral már találkoztunk, amikor a harisról írtunk. Területvédő hajlama olyannyira túlfejlett, hogy nála nagyobb állatok kiűzését is megkísérli, mint például az emberét vagy a lóét. Tizenöt éves példányát is megfigyelték, bár ez a madárvilágban nem mondható rendkívülinek. 2-agelaius_phoeniceus_svgEgy-egy hím egy-egy párzási időszakban olykor tizenöt nőstényt is felügyel átmeneti ideig, bár, mivel háremtartásról nem számolnak be forrásaink, ez egyúttal a nőstények promiszkuitásáról is árulkodó adat (hogy a politikai korrektség rovására ezúttal a logikai korrektséget preferáljuk). A csirögefélék családjának fajai rendszerint kitűnnek színpompás tollazatukkal.

A magyar nyelv különösen gazdag olyan madarak neveiben, amelyek nemhogy Magyarországon, de Európában sem honosak, és a történelmi ismeret sem hozta közel hozzánk, mint például a struccot vagy az albatroszt. Ezeknek a neveknek egy része a madár életmódjára utal kisebb-nagyobb leleménnyel: „tüskebujkáló”, „szuharbújó”, „víztaposó”, „hernyófaló”, más részük a tudományos vagy az angol, ritkábban más nyelvű elnevezés magyar hangrendbe illesztése: „csukár”, „frankolin”, „noddi”, „mejnó”, „asztrild”, „tangara”, „timália”, „trupiál”. Ám elvitathatatlanul azok a legszebbek, melyek az adott faj, nem vagy család esetében önálló szóként (például a hangutánzás szándékával) tűntek fel, mint a „kuhi”, „fú”, „csiröge”. Ha ez utóbbiak eredetét firtatjuk, meglepő fordulatot tartogat számunkra a Herman Ottó (1835 – 1914) által alapított Aquila („Sas”) madártani folyóirat 105-106. évfolyamában a Környezetvédelmi minisztérium Természetvédelmi Hivatalának hivatalos tájékoztatója (A Nyugat-Palearktiszban előfordult madárfajok magyar nyelvű névjegyzéke). A magyar szavak születése mögött értelemszerűen nem a nép szóalkotási kedve húzódik meg, de nem is a nyelvújítás idejéből származó egységes koncepció hozta létre a szócsoportot. Különféle írásos, de nem hivatalos hagyományok alapján (mint például a Brehm-könyv múlt század eleji fordítása!) előbb Keve András (1909 – 1984) állította össze a jegyzéküket, majd miután azt ifj. Tildy Zoltán (1917 – 1994) önkényesen átírta, Schmidt Egon tett rendet a listában. Végül 2000-ben előttünk áll a hivatalos megnevezések jegyzéke.[2] A „pirosvállú csiröge” mindenesetre kedvesebb szóalkotás az amerikai red-winged blackbirdnél („vörösszárnyú fekete madár”).


3-blackbird

pirosvállú csirögék vonulása

A madár besorolása Linnétől (1707 – 1778) származik. A tudományos név Agelaius phoeniceus.[3] A latin nemnév a görög ἀγελαῖος, agelaios, „társas”, „csoportos” alakulata.[4] (Gyanítom, a madár magyar társneve, az alig használt „vörösszárnyú gulyamadár” a „gulyajáró” mintájára abból a hamis feltételezésből fakadt, hogy a gulyajáróhoz hasonlóan a pirosvállú csiröge is gulyák nyomában járva szedné össze betevő falatját, és ezt mutatná ilyen alapon a nemnév.) Valójában a pirosvállú csiröge, bármennyire autonóm lélek is, ha területének védelme forog kockán, költözködéskor hatalmas rajokba verődik, sőt, csatlakozik más fajok rajaihoz.[5] Nagyobb rejtélyek vannak azonban a fajnévben.


Bővebben…

Újabb fényutak

Az ember a kövér lucernában taposott, s ment előre. Nyugodtan ment, nem gondolt arra, hogy a lucerna sír a csizmája alatt. A lucernaszárak letörtek a lépésre, s haldokolva hanyatlottak, de az ember ily csekélységre nem gondolt.

Móricz (1879 – 1942): A kutya[1] (1926 és 1933 között)

Az, hogy egy és ugyanaz a Vénusz bolygó jelentkezik az égbolton egyszer mint Esthajnalcsillag, görögül Ἓσπερος, Hesperos („este”), latinul mint Hesperus vagy Vesper, másszor mint Hajnalcsillag, Εωσφόρος, Eosforos („hajnalhozó”), illetve Eosphorus vagy Lucifer, a sátán tegnap vizsgált sorsára utaló frivol szóhasználattal nem „esett le” azonnal a görögöknek, ám a két hozzárendelt istenalak az idők során szép csendben összeolvadt.[2] Afroditével természetesen nem. A Földről nézve legfénylőbb bolygóra a Vénusz nevet csak a késő XIII. századtól kezdték használni[3], legalábbis mai ismereteink szerint. A napnyugtát kísérő Esthajnalcsillag neve alapján mondták a „nyugati” Itáliát a görögök, Hispániát a rómaiak Hesperiának. A latin szó indoeurópai eredetű, a wes-pero-, „este” gyökből fejlődött[4], latin folytatásából pedig a mi „vecsernyénk”.

Bővebben…

A kalydoni vadkan anyja


σῦν τ᾽ ἀνδροκτόνον ἐν νάπαις
Κρεμμυῶνος ἀτάσθαλόν τε
Σκίρωνα κατέκτανεν·


és Kremmyon völgyeiben a gyilkos
vaddisznót, csakúgy, mint a szilaj
Skyront, legyőzte.

Bakhylides (Kr.e. 518? – 452): Az athéniekhez: Theseus. 18. óda (4. ditirambus)[1]

1 disznok

a görög világ három híres vaddisznaja: a kalydoni, a krommyoni és az erymanthiai

A kalydoni vadkan és győzői szomorú sorsának fürkészése után méltó, hogy közelebbről is megismerkedjünk a nemes állat anyjával, Faiával, a krommyoni kocával. Bővebben…

Hiénákról

”Out, thou hyӕna! ‘Twas malice brought thee here!”

„Ki innen, hiéna! Rossz szándék hozott ide!”

Newburgh Hamilton (1691 – 1761): Sámson[1], II/2

A hiénának nem adatott meg az a hely a szeretet világában, mint a koalának. Spanyol társneve, az asquerosa egyenesen „gusztustalant” jelent – a görög eskhara, „égési seb” szóból, mely az angol scar, „sebhely” szó alapja is.[2] Händel (1685 – 1759) Sámson című oratóriumában a címszereplő Delilára alkalmazza metaforaként:

Sokáig, tévesen, kutyaféle ragadozónak tartották[3] (angolul: K9, canine), ám a macskaalkatúak alrendjébe sorolják (azaz, a hiéna feline, ha már angolul is szóbahoztuk, hogy mi nem). Bővebben…

Kacsák és ellenkacsák

Milyen édes fuvallat száll fel ajkairól! Édesebb az az alma és a galagonya illatánál is! De mégsem merem megcsókolni: csókja a szívemig szúr, és megőrjít, mint a friss méz!

Longos (II.sz.): Dafnis és Kloe

0 PontusAmint azt Xenofon (Kr.e. 434? – 355) részletesen leírja az Anabázisban (Felvonulás)[1], ifj. Kurus (Kyros, †… Kr.e. 401)[2] görög zsoldosokat toborzott bátyja, II. Ardasir (Artaxerxes Memnon, Kr.e. 453 – 358) perzsa király ellen. Kr.e 401-ben ugyan győzelmet aratott, de tőrbecsalták, így esett a mintegy 11 500 zsoldos[3] vezetésének feladata Xenofonra, aki hazatérést tanácsolt. 4000 km hosszú úton, ellenséges környezetben vonultak vissza, mikor a fáradságos – de még távolról sem lezárult – kalandsorozat után Thekhes (ma: Madur) hegyénél Trapezunt térségében megpillantották a Fekete-tengert.

1 Bernard Granville Baker Thalatta 1901

Baker (1870 – 1957): “Thalatta! Thalatta!” (“A tenger! A tenger!”)

Bővebben…