Szicíliai Diodoros címkéhez tartozó bejegyzések

Távoli fuvolaszó

Theba alapításáról már megemlékeztünk; ma a még az ókori viszonyok közt is tragikusnak mondható bukásának rövid összefoglalójával kezdjük. Bővebben…

Reklámok

A pirosvállú csiröge és Fönícia

Így azután, édes fiam, én tőled nem akarnék
hátramaradni, de még úgy sem, ha az isten igérné,
hogy viruló fiatallá tesz, ráncom kisimítja:
mint voltam, mikor elhagytam szépasszonyu Hellászt,
hogy ne civódjam apámmal, Amüntór Ormenidésszal:
mert ő feldühödött énrám egy széphaju lányért,
kit szeretett, s közben feleségét semmibe vette,
édesanyámat; anyám folyton kért, térdem ölelve,
háljam el azt a leányt, hogy majd megutálja az aggot:
megtettem, hallgatva reá. Sejtette apám ezt
rögtön, s szörnyü Erínüszeket kért sűrü imával,
hogy tőlem született fiusarj sose üljön a térdén.
Átkos imáit meg célhoz segitette az isten,
Zeusza a földmélynek s riadalmas Perszephoneia.

Homeros (Kr.e. VIII.sz.): Iliász, IX.
Devecseri Gábor (1907 – 1970) fordítása[1]


1-pirosvallu_csirogeA pirosvállú csirögével, másik nevén vörösszárnyú gulyamadárral már találkoztunk, amikor a harisról írtunk. Területvédő hajlama olyannyira túlfejlett, hogy nála nagyobb állatok kiűzését is megkísérli, mint például az emberét vagy a lóét. Tizenöt éves példányát is megfigyelték, bár ez a madárvilágban nem mondható rendkívülinek. 2-agelaius_phoeniceus_svgEgy-egy hím egy-egy párzási időszakban olykor tizenöt nőstényt is felügyel átmeneti ideig, bár, mivel háremtartásról nem számolnak be forrásaink, ez egyúttal a nőstények promiszkuitásáról is árulkodó adat (hogy a politikai korrektség rovására ezúttal a logikai korrektséget preferáljuk). A csirögefélék családjának fajai rendszerint kitűnnek színpompás tollazatukkal.

A magyar nyelv különösen gazdag olyan madarak neveiben, amelyek nemhogy Magyarországon, de Európában sem honosak, és a történelmi ismeret sem hozta közel hozzánk, mint például a struccot vagy az albatroszt. Ezeknek a neveknek egy része a madár életmódjára utal kisebb-nagyobb leleménnyel: „tüskebujkáló”, „szuharbújó”, „víztaposó”, „hernyófaló”, más részük a tudományos vagy az angol, ritkábban más nyelvű elnevezés magyar hangrendbe illesztése: „csukár”, „frankolin”, „noddi”, „mejnó”, „asztrild”, „tangara”, „timália”, „trupiál”. Ám elvitathatatlanul azok a legszebbek, melyek az adott faj, nem vagy család esetében önálló szóként (például a hangutánzás szándékával) tűntek fel, mint a „kuhi”, „fú”, „csiröge”. Ha ez utóbbiak eredetét firtatjuk, meglepő fordulatot tartogat számunkra a Herman Ottó (1835 – 1914) által alapított Aquila („Sas”) madártani folyóirat 105-106. évfolyamában a Környezetvédelmi minisztérium Természetvédelmi Hivatalának hivatalos tájékoztatója (A Nyugat-Palearktiszban előfordult madárfajok magyar nyelvű névjegyzéke). A magyar szavak születése mögött értelemszerűen nem a nép szóalkotási kedve húzódik meg, de nem is a nyelvújítás idejéből származó egységes koncepció hozta létre a szócsoportot. Különféle írásos, de nem hivatalos hagyományok alapján (mint például a Brehm-könyv múlt század eleji fordítása!) előbb Keve András (1909 – 1984) állította össze a jegyzéküket, majd miután azt ifj. Tildy Zoltán (1917 – 1994) önkényesen átírta, Schmidt Egon tett rendet a listában. Végül 2000-ben előttünk áll a hivatalos megnevezések jegyzéke.[2] A „pirosvállú csiröge” mindenesetre kedvesebb szóalkotás az amerikai red-winged blackbirdnél („vörösszárnyú fekete madár”).


3-blackbird

pirosvállú csirögék vonulása

A madár besorolása Linnétől (1707 – 1778) származik. A tudományos név Agelaius phoeniceus.[3] A latin nemnév a görög ἀγελαῖος, agelaios, „társas”, „csoportos” alakulata.[4] (Gyanítom, a madár magyar társneve, az alig használt „vörösszárnyú gulyamadár” a „gulyajáró” mintájára abból a hamis feltételezésből fakadt, hogy a gulyajáróhoz hasonlóan a pirosvállú csiröge is gulyák nyomában járva szedné össze betevő falatját, és ezt mutatná ilyen alapon a nemnév.) Valójában a pirosvállú csiröge, bármennyire autonóm lélek is, ha területének védelme forog kockán, költözködéskor hatalmas rajokba verődik, sőt, csatlakozik más fajok rajaihoz.[5] Nagyobb rejtélyek vannak azonban a fajnévben.


Bővebben…

Újabb fényutak

Az ember a kövér lucernában taposott, s ment előre. Nyugodtan ment, nem gondolt arra, hogy a lucerna sír a csizmája alatt. A lucernaszárak letörtek a lépésre, s haldokolva hanyatlottak, de az ember ily csekélységre nem gondolt.

Móricz (1879 – 1942): A kutya[1] (1926 és 1933 között)

Az, hogy egy és ugyanaz a Vénusz bolygó jelentkezik az égbolton egyszer mint Esthajnalcsillag, görögül Ἓσπερος, Hesperos („este”), latinul mint Hesperus vagy Vesper, másszor mint Hajnalcsillag, Εωσφόρος, Eosforos („hajnalhozó”), illetve Eosphorus vagy Lucifer, a sátán tegnap vizsgált sorsára utaló frivol szóhasználattal nem „esett le” azonnal a görögöknek, ám a két hozzárendelt istenalak az idők során szép csendben összeolvadt.[2] Afroditével természetesen nem. A Földről nézve legfénylőbb bolygóra a Vénusz nevet csak a késő XIII. századtól kezdték használni[3], legalábbis mai ismereteink szerint. A napnyugtát kísérő Esthajnalcsillag neve alapján mondták a „nyugati” Itáliát a görögök, Hispániát a rómaiak Hesperiának. A latin szó indoeurópai eredetű, a wes-pero-, „este” gyökből fejlődött[4], latin folytatásából pedig a mi „vecsernyénk”.

Bővebben…

A kalydoni vadkan anyja


σῦν τ᾽ ἀνδροκτόνον ἐν νάπαις
Κρεμμυῶνος ἀτάσθαλόν τε
Σκίρωνα κατέκτανεν·


és Kremmyon völgyeiben a gyilkos
vaddisznót, csakúgy, mint a szilaj
Skyront, legyőzte.

Bakhylides (Kr.e. 518? – 452): Az athéniekhez: Theseus. 18. óda (4. ditirambus)[1]

1 disznok

a görög világ három híres vaddisznaja: a kalydoni, a krommyoni és az erymanthiai

A kalydoni vadkan és győzői szomorú sorsának fürkészése után méltó, hogy közelebbről is megismerkedjünk a nemes állat anyjával, Faiával, a krommyoni kocával. Bővebben…

Hiénákról

”Out, thou hyӕna! ‘Twas malice brought thee here!”

„Ki innen, hiéna! Rossz szándék hozott ide!”

Newburgh Hamilton (1691 – 1761): Sámson[1], II/2

A hiénának nem adatott meg az a hely a szeretet világában, mint a koalának. Spanyol társneve, az asquerosa egyenesen „gusztustalant” jelent – a görög eskhara, „égési seb” szóból, mely az angol scar, „sebhely” szó alapja is.[2] Händel (1685 – 1759) Sámson című oratóriumában a címszereplő Delilára alkalmazza metaforaként:

Sokáig, tévesen, kutyaféle ragadozónak tartották[3] (angolul: K9, canine), ám a macskaalkatúak alrendjébe sorolják (azaz, a hiéna feline, ha már angolul is szóbahoztuk, hogy mi nem). Bővebben…

Kacsák és ellenkacsák

Milyen édes fuvallat száll fel ajkairól! Édesebb az az alma és a galagonya illatánál is! De mégsem merem megcsókolni: csókja a szívemig szúr, és megőrjít, mint a friss méz!

Longos (II.sz.): Dafnis és Kloe

0 PontusAmint azt Xenofon (Kr.e. 434? – 355) részletesen leírja az Anabázisban (Felvonulás)[1], ifj. Kurus (Kyros, †… Kr.e. 401)[2] görög zsoldosokat toborzott bátyja, II. Ardasir (Artaxerxes Memnon, Kr.e. 453 – 358) perzsa király ellen. Kr.e 401-ben ugyan győzelmet aratott, de tőrbecsalták, így esett a mintegy 11 500 zsoldos[3] vezetésének feladata Xenofonra, aki hazatérést tanácsolt. 4000 km hosszú úton, ellenséges környezetben vonultak vissza, mikor a fáradságos – de még távolról sem lezárult – kalandsorozat után Thekhes (ma: Madur) hegyénél Trapezunt térségében megpillantották a Fekete-tengert.

1 Bernard Granville Baker Thalatta 1901

Baker (1870 – 1957): “Thalatta! Thalatta!” (“A tenger! A tenger!”)

Bővebben…