Jókai Mór címkéhez tartozó bejegyzések

Malom!

Most is arca elé tartja legyezőjét, hogy oda ne lásson ez életveszélyes mutatványra, s csak a közönség tapsaiból figyelte meg, hogy most van a kettős malom, most csúszik alá apja derekán a fiú; most indul meg az őrült repülés a tengely körül két ember hosszában.
Egyszer aztán a tapsot egy általános elszörnyedés hörgő zúgása váltó fel a közönségnél, melyet száz meg száz nősikoltás követett.

Jókai (1825 – 1904): Szerelem bolondjai (1868). Jöjj hát![1]

A hagyományos malomipar kihalásával a feledésbe mennek egyes szakszavai. Példa erre az egyszerű malommal szembeállított kettős malom, melyet kettős kerék hajtott kettős malomkővel, mint megtudjuk Dobrossy István (1946 – 2015) Miskolc írásban és képekben című forrásmunkája 1997-ben kiadott 4. kötetéből.[2] A „kettős malom” németül eredetileg Fickmühle, „csúszó-” vagy „dörzsmalom” értelemben. De jaj, a Fick eredeti jelentése, mely a malomipari szakszó ihletője is lehetett, csak nem ment feledésbe… Mint főnév azt a testrészt jelenti, mellyel a Ficken nevű műveletet hajtják végre. Angol megfelelője ismerősebben cseng. Bizonyára diszkrét jelentése okozza, hogy eredete kideríthetetlen. 1795 és 1965 (!) között nem jelent meg angol egynyelvű szótárakban.[3] A Fickmühlét így, érthetően, kiszorította egy másik alak, a Zwickmühle, melynek előtagja immár nélkülözi a hím tagjelleget, és egyaránt jelentheti a „kettőst” és egy kétujjas műveletet, a „csípést”. Ez utóbbi alaknak „dilemma” származtatott értelme is kialakult (a Fickmühlekutyaszorító” értelemben is használatos[4]), és mindketten jelölik a malomjátékot.[5] Feltehetőleg innen ered a magyar „malom” szó is a játékra, melyet bővebben „kettős malomnak” is mondanak. A nyelvi fejlődés ugyanakkor oda vezetett, hogy a pennsylvaniai németben a Fickmiehl, „dörzsmalom” az „ix-oxot” (tic-tac-toe-t) jelenti.[6] Bővebben…

„Emberi”?

Vannak kifejezések, melyek éppen csak egy kicsit hosszabbak az okvetlenül szükségesnél, talán mert ebben a formájukban először tréfásnak hatottak, aztán később már nem volt menekvés, a felesleges szót nem lehet lerobbantani róluk. Vagy legalábbis nehéz. Például ilyen szókapcsolat a „felfogni agyilag”, mely a „felfogni”-val azonos jelentésű, tekintve, hogy a felfogás fészke, bölcseje, tűzhelye (focusa) éppen az agy, nem pedig valamely további testrészünk. A sajtóban szerencsénkre nem terjedt el, de a szépirodalomba már betette a lábát:

még nem tudják felfogni agyilag… – mutatott a halántékára.

Brátán: A víz őrzője (2014)[1]

Ezúttal az „emberi” tapadványt vizsgáljuk meg kicsit közelebbről, elsősorban ezt is a mellékkörülményei miatt.
Bővebben…

A szörny-, ember- és állatvilág Efialtesei

Nem gyűlölte Ephialtes Hellászt, csak eladta.

Távol legyen, hogy piedesztált rakjunk a törpék alá, s mint démonokat mutogassuk be őket.

Ephialtes nem volt démon. Bizonyosan mellőzte Pausanias valami hivatalosztásnál, vagy tán egy thesbiai legyőzte az olympi játékokban; tán gazdag özvegyet akart elvenni, s az elutasította a kezét; vagy lehet, hogy Epikur követője volt, s nem volt hozzá elég pénze, talán a hitelezői szorongatták, s az archonok nem voltak pártfogói. És aztán Xerxes biztatta, hogy ha elfoglalhatja Hellászt, megteszi szatrapának Tesszália felett. Bizonyosan így volt. 

Erre aztán Ephialtes azt mondta, hogy gyűlöli a hazáját. Pedig nem igaz – csak jól akart belőle lakni.

Jókai (1825 – 1904): A kőszívű ember fiai. Ephialtes[1]

Efialtes nem volt egyedül. Ezúttal nem gaztettére, hanem puszta nevére célzok. Találkoztunk már a messze földön elismert bíborfestőnővel, Arakhnével, aki mintájául istenek túláradó jókedvét vette, melyet az emberi mérce már nem tud követni, és így érte el büntetését: Pallas Athene pókká változtatta (hogy eztán nagyobb hasznot hajtson). Egyik „epizódjában”

Téged, Neptunus, haragos bika-képben az aeol
lányra ki törsz, hímez; s az Aloidákat Enipeus
képében nemzed

Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?): Átváltozások, VI.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[2]

A máj okozta podagrát, bogos köszvényt, forrázást és égetést egyaránt gyógyító képzeletbeli csodanövényre, a pantagruelionra, melynek hatásait, nyilvánvalóan id. Plinius (23 – 79) stílusát parodizálva, Rabelais (1494? – 1553) ismerteti, féltékenyek lesznek az olymposiak:

megijednek vala az olympusi istenek és így szóllának: Pantagruel keservesebb gondot ád nékünk, ez növevény használatjával és erejével, mint egykoron az Aloidák.

Gargantua és Pantagruel II / 51 (1532).
Benedek Marcell (1885 – 1969) fordítása (1954)

Bővebben…

Skandalum és skalár, Szkander és szkander

– Bolondok! Hát nem tudjátok, hogy tegnap éjjel még, a nagy skandalum után, kidobtam a kocsmámból a részeges krakélert!

Jókai (1825 – 1904): Szeretve mind a vérpadig
XII. A Krethi és Plethi[1], 1882

Végre Európa és Ázsia is az enyém lesz! Jaj a kereszténységnek, mert elveszítette kardját és pajzsát!

— Nagy Hódító Mehmed szultán (1432 – 1481)[2], 1468 (?)

Az indoeurópai skand-, „ugrani” gyök szolgál alapul az ógörögök σκάνδαλον, skandalon, „csapda” szavához (mely aztán „kísértés”, „megbotránkoztatás” értelmet vett fel). Az összefüggést akkor értjük meg, ha szem előtt tartjuk, hogy a σκάνδαλον, skandalon eredetileg nem maga a csapda szava volt, hanem annak egy részéé, a rugós csapdaravaszé.[3] Mi a rugó „életerejét” a rúgással állítjuk párhuzamba[4], az angol ajkúak a „szökelléssel”, mint ahogy a kikelet szökellését is: a tavaszt, az ugrást és a rugót egyaránt a spring szóval jelölik meg[5]. A latin scandere, „felhágni”, „felmászni” alakulat egy lehiggadófélben levő nép szolidabb adaptációja, mely mellett azonban ott élt a ógörög jelentést továbbvivő scandalum. Ebből aztán ugyanúgy elvonatkoztatott értelmek bomlottak ki, mint amilyen az „akadály”, „kísértés”. Bővebben…

Sebészek és őrmesterek

Otthon, a Jókayékkal átellenben lakó Tóth Jakab kirurgus, kit »csontösszetevő ember«-nek is neveztek a komáromiak, kezelésbe vette a fájó kulcscsontot, de az éles fájdalmak napokig tartottak.

Mikszáth (1847 – 1910): Jókai Mór élete és kora.
I. rész, 7.fejezet (A Pilvax-asztal)[1]

Az angol surgeon, „sebész” szó az ófrancia surgienen át érkezett az azonos jelentésű latin chirurgus szóból, mely az ógörög χείρ, kheir, „kéz” és ἔργον, hergon, „munka” összetétele, utalva a sebész „munkás kezeinek” „kézimunkájára”.[2] Ha valakinek még mindig kétségei lennének a surgeon és a mi „kirurgus” szavunk közös eredetéről, tanulmányozza az angol szó egy elavult alternatív alakját, a chirurgeont.[3]


Egészen más a francia surgeon, „vízér” szó eredete. Az első keresztes hadjárat 1097-es dorylaioni csatájáról a kegyes emlékezet szerint maga a wessexi Zarándok Szent Richárd írta a hatalmas terjedelmű Chanson d’Antioche-ot (Antiókhiai ének), melyet azonban a jeles trubadúr, Gandor de Douai átírt. Az ő változatában „forrás” értelemben már szerepel a sorjon szó, mely gazdag változatokon keresztül végül Kálvin (1509 – 1564) 1541-es Institution de la religion chrestienne (A keresztény vallás rendszere, mely az 1539-es Christianae religionis institutio maga készítette francia fordítása) című alapművében éri el mai alakját[4]: l’ame d’Adam estoit un surgeon de l’essence de Dieu (Ádám lelke Isten lényegéből fakadó forrás).[5]


Singer Sargent (1856 – 1925) : Fiatal lány

Tévednénk, ha ezek után azt gondolnánk, a patinás angol Sargent családnév, melyet számos híresség visel, így például John Singer Sargent és sir Harold Malcolm Watts Sargent (1895 – 1967), ebből a foglalkozásból ered. A királyi kúria feljegyzései között 1221-ben már szerepel egy Robert le Serjaunt, és ebből arra gyanakodhatnánk, ha foglalkozás is az eredete a családnévnek, akkor az legalábbis valamely előkelő hivatás lehetett. Bár a nyelvi fejlődés útjai kanyargósak, a foglalkozás ezúttal póriasabb: szolga, mai szóval servant, mely az azonos értelmű ófrancia-középangol sergentből eredt, a latin servire, „szolgálni” szóra alapozva.[6] Maga a latin „szolga” szó, a servus indoeurópai eredetű, a ser-wo-, „őr” szóból, melynek előtagja talán a ser-, „összekötni” gyökkel áll összefüggésben.[7]

Bővebben…

Bácsi, bács, Bács és Ho apó

Parasztlegény volt, bacsó volt, ötven birkával kezdte a gazdaságot; mostan pedig egy komisz birkás!

Jókai (1825 – 1904): Felfordult világ (1863). A rózsaligeti birkás[1]

Az Isten úgy intézkedett Olej Tamással, hogy e gyermekért elvitte cserébe a feleségét, mert a jó Isten is csak ritkán ad ingyen valamit. Bizony szomorú csere volt eleinte, de belenyugodott, mert a brezinai bacsa olyan ember, aki ösmeri a „mórest”.

Mikszáth (1847 – 1910): A tót atyafiak (1881). Az a fekete folt[2]

„Bácsi” szavunkról konzervatívan annyit mondhatunk, a „bátyból” ered, de a cs hangra nem találtak kielégítő magyarázatot. Talán a „bá’” rövidült alak becézéseként alakult ki a szó. Maga a „báty” lehet gyermeknyelvi szó vagy szláv átvétel, de a szláv eredetik is lehetnek gyermeknyelvi szavak.[3] Itt azonban nem érdektelen rámutatnunk, hogy a fehérorosz бацюшка, orosz батюшка nem „bátyot”, hanem „apát” jelent. Маkszimilian Romanovics Faszmer (Max Julius Friedrich Vasmer, 1886 – 1962) ezt a másik ismert „apa”-szóból, az отец-ből vezeti le (ehhez hasonló alakot találunk sok más szláv nyelvben is).[4] Ez viszont az azonos értelmű előszláv otьcь-en keresztül az indoeurópai „apáig”, az attáig vezet vissza.[5] (Ennek közvetlen leszármazottja a latin atta, „atya” mint idős emberek tisztelgő megszólítása.[6]  Bővebben…

Titokszerű, sötét tekintetű ember a sűrű erdőben

Juraj Habdelić (1609 – 1678)

Kezdetben, de mint Kniezsa István (1898 – 1965) 1954-ben kimutatja, Juraj Habdelić jezsuita szerzetes 1670-es szótárában már bizonyosan főnévi alakban szerepel a „sumák” szó, és így Kniezsa a Zágráb körüli kaj-horvát nyelvjárásból származó jövevényszavunknak mondja. A szó kezdeti jelentése „ostoba, buta ember”. A Magyar Nyelvőr 1980. évi 1. számában (január – március) Kiss Lajos (1922 – 2003) alapos nyomozást jelentetett meg a szóról és fogalomról. Ebben idézi Hadrovics László (1910 – 1997) 1964-ben közzétett írásából azt a Zágrábban 1794-ben kiaggatott forradalmi csasztuskát, amely ugyanerről a jelentésről tanúskodik:

Szpametnessi naj ravnaju,
Priprosztessi naj szlussaju.
Groff je sztokrat vélik bedak,
Plemenitass vecs kak sumák.

Az értelmesebbek irányítsanak,
Az együgyűbbek engedelmeskedjenek.
A gróf százszorosan tökfilkó,
A nemes több mint ostoba.

Kiss Lajos fordítása

Az elemzés beszámol egy 1874-es szőkedencsi nyelvjárási kutatásról. Ebben ez szerepel:

sumák: titokszerű, sötét tekintetű ember; sumákónyi.

Bővebben…

Kamcsatka rejtélye

tengerifű

A камка a tengerifűfélék családjába tartozó tengerifű nemzetség. Neve ezúttal nem arra utal, hogy tengeren át szállították (bár ez természetesen szintén előfordulhat), hanem arra, hogy valóban tengerparton él.

kamka, eredeti értelmében

Kiszárítva alkalmasnak bizonyul szövet előállítására, melynek orosz neve камчатная ткань[1], az ebből készített kaftán vagy köntös, tudjuk meg Маkszimilian Romanovics Faszmertől (Max Julius Friedrich Vasmer, 1886 – 1962), a камчатка[2]. De az, hogy ebből miként keletkezett a hatalmas, 472 300 km²-es területű távol-keleti térség (a legnagyobb területű kelet-ázsiai félsziget)[3] neve, csavaros, és egy kis nyomozást igényel. Alekszandr Ivanovics Popov (1899 – 1973) nagyszabású tanulmánya kínos, wagneri feszültségteremtéssel vezet rá bennünket a megoldásra. Bővebben…

A tobzoska és a szőlőilonca

Óh én mi más vagyok! Én kultiválom
Az ifjú sarjat; óh én nem vagyok
Szorulva arra, hogy levélt egyem,
Én bölcsen az egész gallyat lecsípem…

Jókai (1825 – 1904): Kukaczok versenye, vagy ki a legjobb barátja a fának? (1895) – Iloncza[1]

A tudomány mai álláspontja szerint a tobzoskák, Max Carl Wilhelm Weber van Bosse (1852 – 1937) részletekbe menő alaktana és javaslata nyomán, rendet alkotnak, melyek tudományos neve Pholidota.[2] Az újlatin képzés a görög φολιδωτός, folidotos, „pikkelyes” szón alapul. Az erősen veszélyeztetett rend (melynek világnapja is van, február harmadik szombatja) Dél-Ázsiában és Afrikában él.[3] A főbb fajok elterjedése:

Bővebben…

A kasznár

E hajón utazik egy Trikalisz Euthym álnév alatt menekülő török khazniár basa, lopott kincseivel.

Jókai (1825 – 1904): Az arany ember. XIII., A nevetni való tréfa (1872)[1]

Ott van az ő leánykora óta való mosónéja, Uma Musztafa, derék, bátor mohamedhitű nő. Meg nem vesztegeti azt a Khazniár se.

Eötvös Károly (1842 – 1916): A Bakony. Megakad a vármegye, 2. fejezet (1909)[2]

Ladell (1821 – 1886): Csendélet fekete szőlővel, őszibarackkal, szilvával, mogyorókkal, fém ládikával és egy pohár borral egy faragott fapárkányon

A „khazniár” ismert, sőt népszerű szó lehetett Jókai olvasótáborában, ha csak arra gondolunk, hogy (a „khaznét” is ideszámítva) csak Az arany emberben nem kevesebb mint tizenegyszer fordul elő.[3] De még bő negyed század elteltével is a hétköznapi szókincs része lehetett. Jelentése „kincstárnok” – erre megdönthetetlen bizonyítékot itt találunk[4] –, a „khazné” maga a kincstár. Bővebben…

A kőris bogara

S hogy ne csak a szemnek legyen meg a gyönyörűsége, az egész tájképet elárasztotta valami langyos, gyomorkeverő bűz, amiből az ember válogathatta, hogy gázillat-e, vagy mocsárlég, talán keverve a ganajlé ammongőzével, nagy járulékaival a kábító kőrisbogár-szagnak, s a szömörce méregpárájának.

Jókai (1825 – 1904): A kiskirályok. I. A pontaligeti park szigete[1]

Gub Jenő (1929 – 2013) a düh-, dühü- vagy kőrisbogárról megjegyzi:

A Sóvidéken mindenütt jól ismerik, a népi gyógyászatban régóta felhasználják. Veszettség ellen Szent György (ápr. 24.) és pünkösd napja között kőrisbogarat szedtek, kovászba rezet reszeltek, beletették a bogarat, összegyúrták, s ebből mindennap ettek. A megszárított és összetört bogarat puliszkába is teszik, s a pásztorkutyákkal megetetik, de a pásztorok is esznek belőle.

A düh- és dühübogár társnevek a veszettségi dühre utalnak.[2]

kőrisbogár kőrislevélen

Bővebben…

A lórum útvesztője

COLAS

Diggi, daggi,
schurry, murry,
horum, harum,
lirum, larum,
raudi, maudi,
giri, gari,
posito,
besti, basti,
saron froh,
fatto, matto,
quid pro quo.

Friedrich Wilhelm Weiskern (1711 – 1768) – Johann Heinrich Müller (1738 –1815) – Johann Andreas Schachtner (1731 – 1795): Bastien und Bastienne[1]

COLAS

Diggi, daggi,
schurry, murry,
horum, harum,
lirum, larum,
raudi, maudi,
giri, gari,
posito,
besti, basti,
saron froh,
fatto, matto,
ellenszolgáltatás.

Bastien és Bastienne

A lórum, gyerekkorunk bűvös kártyajátéka[2], hasonlóan társaihoz, mára sokat vesztett népszerűségéből a pasziánszok javára. Hogy nem egyedül az én oldalamat fúrja az elnevezés eredete, bizonyítja kitűnő oknyomozó forrásunk, melynek egyetlen hibája, hogy tudományos (ami nem megy élvezhetősége rovására). De nyissuk tágra a tudomány nehezen nyíló kapuit a spekuláció friss áramlatai előtt! Rövid okfejtésem, ígérem, szövevényes lesz. Bővebben…

A három tudós legendája és valósága

Ha már nem űz a munka kényszere,
Ülhetsz – ilyesmit hinni bölcs mer-e?
Mért áltatod magad hiú reménnyel?
Jön a halál és karonfog: Gyere!

Omar Hajjam (1048? – 1131?) rubaija.
Londesz Elek (1868 – 1934) fordítása[1]

(Az alábbiakban érintjük a mohamedán világ történelmének egyes fejezeteit. Ez a történelem szövevényes, hasonlóan a keresztény világ történelméhez. Ha a neveket bonyolultnak találjuk, jussunk el csak az első két személynévig. Annyi ezúttal elég lesz.)

Borges (1899 – 1986) 1952-ben kiadott Otras inquisiciones című tanulmánykötetéről, mely nálunk Újabb nyomozások címmel jelent meg Scholz László fordításában 1999-ben, már beszéltünk.[2] Ennek El enigma de Edward Fitzgerald (Edward Fitzgerald rejtélye) című írása elején három ifjúval találkozunk.[3] Nizam al-Mulk (1018 – 1092), akkori nevén Abu Ali Hasan (ibn Ali Tusi), Hassan-i Sabbah (1050? – 1124) és Omar Hajjam közösen tanulmányozza a Koránt, és bár utóbbi hajlik a szkepticizmusra, ez nem gátolja apológiája kidolgozásában. Mindhárman jeles tudósokká érnek későbbi éveikben, Nizam al-Mulk és Hassan-i Sabbah a hit tudományában, Omar Hajjam a matematikában és az asztronómiában (anélkül, hogy hinne a csillagok sorsfordító erejében). Akkor félig játékosan, de örök barátsággal megfogadják, hogy felnőtt éveikben segíteni fogják egymást. Így is lesz, Nizam al-Mulk vezír lesz és állja szavát. Hassan-i Sabbah udvari méltóságot kér és kap, de rajtaveszt, az intrikák szövevényéből örök száműzetéssel segítik ki, amit aztán ő gyilkossággal honorál, míg Omar, a csendes tudós a békés vizsgálódás feltételeivel is beéri. Ez ki is jut neki élete végéig. A két emberöltővel később élt Farid du-Din Attarral (1119? – 1229?), aki éppúgy nishapuri születésű volt, mint Omar Hajjam, már találkoztunk. Tudjuk, hogy Borgesben egy Jókai (1825 – 1904) veszett el, sőt nemcsak tudjuk, már láttuk is, ezúttal a három barát legendáját, mely lényegének, azaz magának a barátságnak és a fogadalomnak, nincs valóságalapja, nem Borges konfabulálta. A legenda széles körben ismert[4], két híres regény is született a motívumaiból. A libanoni Amin Maalouf Szamarkand[5]és a szlovén Vladimir Bartol Alamut[6] című feldolgozása egyaránt megjelent magyarul is. A Keeper (Megtartó) című film alkotó módon még szerelmi szálat is sző a történetbe.[7] A három tudós férfiú csodás elemekkel tarkított életrajzai sok helyen hozzáférhetők, és ha együtt nem is alkottak nagyot, külön-külön mindegyikük nevezetes alakja korának. Ebből az egyetlen szempontból foglalkozunk velük kicsit közelebbről is. Bővebben…

Vigadó a Mennybolthoz

Csakhogy az összeesküvőknek mindezekről nagyon jól kellett értesülve lenniök; mert a bekövetkező éjszakán már nem a Svábhegyen mutatkozott a rejtélyes változó fény, hanem a Zugligetben, a „Vajdabérc” alatt. Mire odasiettek, már nem volt ott.

Frivaldszky Imre (1799 – 1870)
Az éjjeli fogás
(Igaz történet)
Elmondja Jókai (1825 – 1904).

1 Döbrentei_Gábor Barabas M 1844

Barabás Miklós (1810 – 1898): hőgyészi Döbrentei Gábor (1785 – 1851) 1844-ben

Amikor a jónevű költő, Döbrentei 1844-ben gondos filológiai munkájának gyümölcsét cikksorozatban közzétette a Honderűben Visszamagyarosítás Pesten címen, melyben akkor 56 budai dűlőnév magyarosítására tett javaslatot, melyet Buda közgyűlése „az utolsó pillanatban”, 1847 június 11-én el is fogadott, és amelyet 8 napra rá Dűlőkeresztelő névvel az immár magyar nevét viselő Tündér-hegyen (korábbi nevén „Az Égbolthoz”, Am Himmel) a határozat felolvasásával és 150 fős víg lakomával ünnepeltek meg a névadó társaságában[1], nem is gondolt rá, mekkora fejtörést fog okozni nemes, tudós, és amint később bebizonyosodott, javarészt sikeres akciójával az utókornak. Bővebben…

Feketelevesek

Hosszas ebéd a török szultáné,
Hátra van még a fekete kávé;
Török Bálint tétova tekintget:
„Körülfogott a jancsár bennünket!”

Arany (1817 – 1882): Török Bálint (1502 – 1550) (1853. jan. 21)[1]

1 Plutarkos

Plutarkhos (46? – 127?)

 

A feketelevest már a spártaiak is ismerték Plutarkhos tanúsága szerint, aki a Párhuzamos életrajzok Lykurgos (i. e. VIII. század) és Numa (Kr.e. 753? – 673?) fejezetében így ír[2]:

 

Bővebben…