Haydn címkéhez tartozó bejegyzések

Beethoven kis darabjainak nagy viszontagsága

Beethoven (1770 – 1827) bagatelljeit már érintettük egy tágabb összefoglalónkban. Ott a három nagy sorozatból csak kettőről beszéltünk, a minden szempontból különleges középsőt, az op.119-est nem. Ezt a mulasztásunkat pótoljuk ezúttal.  Bővebben…

Reklámok

Egy kis Schubert-rejtély

Ha Schubert (1797 – 1828) hatalmas életművére gondolunk, bizonyára elszorul a szívünk, életében milyen kevés kétkezes zongoraművét adták ki. Három szonátáját: az 1825-ben komponált a-mollt (op.42 D845) és a „gasteini” D-dúrt (op.53 D850), majd az egy évre rá komponált G-dúrt (op.78 D894). Alfred Brendel ezekhez még hozzáteszi felsorolásában az 1822-ben írt C-dúr (Wanderer-) fantáziát (op.15 D760), az 1827-ben komponált op.90 D899-es Négy impromptu közül az első kettőt és az 1823 és 28 között keletkezett Moments musicaux-t (D780).[1]

Bővebben…

Koppantások szíven és billentyűn

A bécsi Artaria Kiadót az Artaria testvérek 1770-ben alapították. Ez csak a jogi kezdet, az olasz Artaria család ekkor már régóta foglalkozott műkereskedelemmel. Ekkor azonban teljes egészében a zeneműkiadás felé fordultak.[1] Természetes, ha egy kiadó üzletpolitikáját, különösen a kezdeti években, akkor már ismert szerzők megnyerésének vágya határozza meg, aminek levét ifjú tehetségek isszák meg, de olykor a tapasztalt, idősebb művészek is, mint ez, bizonyos értelemben, Haydnnal (1732 – 1809) is megesett. Bővebben…

Újabb Mozart-rejtély: egy hegedűverseny

Egy rendőr, aki azelőtt teremőr volt a képviselőházban, vigyorogva mondá
Átkozottul ismerős gúnyák!
És verte a homlokát, hogy eszébe jusson, melyiknek ki a gazdája?
De a legfeltűnőbb volt két egész egyforma kabát

Mikszáth (1847 – 1910): A felsőkabátok esete (1884)[1]

Bevezetésképpen éljük át Mikszáth rendőrének szenvedését néhány példán keresztül. Hallgassuk meg először a hugenotta menekült családi hátterű Johann André (1741 – 1799) op.81 Nr.1-es D-dúr fuvolanégyesét a XVIII. század végéről.
A filmhez csatolt kép a zeneszerzőt ábrázolja Lips (1758 – 1817) svájci rézmetsző képén:

A megfejtés: Mozart (1756 – 1791) 1779-ben komponált B-dúr hegedűszonátája (K378/317d).

Hallgassunk meg még egy párosítást. Az első mű Johann André G-dúr fuvolanégyese (op.78 Nr.1):

Itt is Mozart a megfejtés, amint arról az 1786-os F-dúr négykezes zongoraszonáta (K497) tanúskodik:

Bővebben…

Haydn utolsó ideje

A papa (ismét bot nélkül) felkelt, ivott egyet a Soult által sarkantyúpengetve kínált pohárból és ravasz mosollyal odaült a zongorához. A Gotterhaltét játszotta.

Szentkuthy Miklós (1908 – 1988):
Doktor Haydn, III., Bécs. „Guten Abend, Herr Haydn!”[1]

Haydn (1832 – 1809) „utolsó jelentős művének” mondják az 1803 júniusában befejezetlenül, két tételesen maradt d-moll vonósnégyest (op.103 HobIII:83)[2], melynek különösen első, dalformájú tétele remekmű a maga nosztalgiába hajló, Haydnra nem valló hangvételével:

Valójában minden jel arra mutat, hogy élete hátralevő közel hat évében Haydn már egyáltalán nem komponált, jelentéktelen művet sem. Ma Haydn utolsó éveit tekintjük át röviden.  Bővebben…

Könnyű klasszikus műfajokról

Az ifjú Haydn (1732 – 1809) szimfónia előtti korszakában számtalan divertimentót komponált. A szó az olasz divertire, „szórakoztatni” szóból származik, az pedig a latin diverteréből, melynek jelentése „elterelni”.[1] Ez a szórakozás és szórakozottság, azaz „elterelt figyelem” mély lelki kapcsolatára utal. Az első ismert divertimentót Grossi (1634? – 1688) írta 1681-ben, és meg is magyarázza, hogy olyan szórakoztató zenéről van itt szó, melyet szobákban adnak elő (ez a „kamarazene” szó magyarázata is), illetve asztali felszolgálások alkalmával – ebből pedig a Tafelmusik, asztali zene műfaja ered, melynek leghíresebb képviselője Telemann (1681 – 1767).

Az idézett mű Händel (1685 – 1750) fantáziáját is megmozgatta:

De erről itt és most csak zárójelben. Bővebben…

Beethoven dallama: a nép adta vagy a nép kapta?

Beethoven (1770 – 1827) 1799-ben elkezdett és 1800-ra befejezett, az utolsó római császárnénak, Nápolyi és Szicíliai Mária Teréziának (1772 – 1807) ajánlott op.20-as Szeptettjét már többször is emlegettük. Az op.21-es Első szimfóniával együtt mutatták be a Bécsi Udvari Színházban 1802-ben. A mű akkora népszerűségre tett szert, hogy az már aggasztotta Beethovent, aki különben is hajlott rá, hogy korábbi kompozícióit (melyeket a kritika „bezzeg”-művekként igyekezett felmutatni) „elavultnak” érezze. „Átkozott darab! Bárcsak el lehetne égetni!” – fakadt ki.[1] Az Első szimfónia „párdarabja” abban az értelemben, hogy míg a szimfónia az elkülönülés és a győzelmes, új utak nyitásának mintadarabja, addig a „problémamentes” Szeptett, ha nem is hangvételében, de szándékában – felhőtlen szórakozást, boldogságot, Nietzsche (1844 – 1900) kifejezésével „déli pihenőt” adni – a bécsi Unterhaltungban akkora jártasságú nagymesterek, mint Haydn (1732 – 1809) és Mozart (1756 – 1791) nyomdokait követi. Bővebben…

Egy Mozart-szimfónia kikopik a jegyzékből

Regnard (1655 – 1709): Le Distrait (1697), II / VII

          LÉANDRE[1]
Ó, igen, szeretem a zenét,
De ha megengedi barátilag magam így kifejezhetnem,
Dalformálása nem elég hajlékony, nincs abban se könnyedség, se kellem,
És énekhangja, köztünk szólva, lestrapáltnak tűnik nekem.

A szórakozott

Az 1770-es-80-as években a szimfónia műfajának népszerűsége soha nem látott magasságokba emelkedik. Például a klasszikus formák mestere, Haydn (1732 – 1809) hajlandó eltekinteni a bevált tételrendtől és hat tételes, szvitre emlékeztető összeállítását szimfóniának nevezni, mert ezzel nagyobb figyelemre számíthat.

Haydn munkaadója, I. (Pompakedvelő) Esterházy Miklós József herceg (1714 – 1790) figyelme a színművek felé fordult. Haydn Regnard mottónkban idézett ötfelvonásos verses komédiájának (melyből tehát a címszereplő kacifántos, de kíméletlen véleményalkotását látjuk) feltehetőleg olasz nyelvű változatához írt kísérőzenét, lévén az 1774-ben a részleteiből összeállított 60. szimfónia mellékneve Il distratto, A szórakozott.[2]

Mozart (1756 – 1791) az 1780-as években Bécsben ki sem látszott a munkából. Volt hónap, hogy mintegy húsz hangversenyt adott (részben főnemesi palotákban). Nemcsak zongoraversenyeket, melyek koronázatlan királya volt, de számos szimfóniát is, sok újdonsággal. 1783 júliusának végén feleségével, Constanzével (1762 – 1842) Salzburgba utaznak, hogy Mozart apját, Leopoldot (1719 – 1787) kiengeszteljék, aki rossz szemmel nézte előző évben kötött házasságukat. Bővebben…

Kakaó és kókusz

Or stretch’d amid these orchards of the sun,
Give me to drain the cocoa’s milky bowl,
And from the palm to draw its freshening wine!

Thomson (1700 – 1748): The Seasons. Summer (1735)[1]

Vagy nyújtózva a Nap gyümölcsöseiben
Add a kókusz csészéjét, tejét szürcsölnöm,
És a pálmából frissítő bort vennem!

Az évszakok. Nyár

Samuel Johnson (1709 – 1784) 1755-ben megjelent A Dictionary of the English Language (Az angol nyelv szótára) című, évszázadokig meghatározó műve nem veszi fel a kókusz címszót. Erre jó oka van: ha megnézzük, mit ír a kakaóról, ugyancsak meglepődünk. Bővebben…

Homály és napfény: Haydn-vonósnégyesek

Minden idők leghíresebb vonósnégyes-tétele, állítja Howard Chandler Robbins Landon (1926 – 2009) és Alan Walker Tyson (1926 – 2000), Haydn op.3 Nr.5-ös (HobIII:17) F-dúr művének 2., Andante cantabile tétele, a népszerű Szerenád.[1] (2009 óta a helyzet megváltozásáról nincs értesülésünk.)

A tétel éppen abban a kétféle értelemben híres, amelyben Beethoven (1770 – 1827) Für Elise-e (WoO59). Bővebben…

Londoni, bécsi, jénai szimfóniák

Johann Nepomuk Kafka (1819 – 1886) korának megbecsült szalonzene-szerzője volt, néhány művét ma is előadják. (Nem áll rokonságban az irodalomtörténet meghatározó alakjával, bár szülőhelyeiket, Nové Město nad Metujít és Prágát csak 120 km választja el egymástól.[1])

Bővebben…

Istenek: nehéz út a megszületésig

A három bécsi klasszikus szerző véleménye egymásról népszerű betétje a bármelyikükről is szóló életrajzi feldolgozásoknak. Az ifjú Beethovent (1770 – 1827) mind Haydn (1732 – 1809), mind Mozart (1756 – 1791) nagyra becsülte, Mozartot Haydn és Beethoven valósággal istenítette (leszámítva Beethoven fenntartásait Mozart „frivol” operáival szemben), Haydnt is nagyra értékelte mind Mozart, mind Beethoven. Ez így természetes, legalább a zsenik tartsanak össze. (Ezekkel az értékítéletekkel mi is foglalkoztunk már.) A mester-tanítvány kapcsolat azonban ürmöt csöpögtetett Beethoven és Haydn baráti viszonyába, sajátos odi et amo hangulatot teremtve közöttük. Haydn művészi koncepciója mindvégig a szentírási értelemben vett talentumok kamatoztatása, azok tökélyre fejlesztése műveiben, míg Beethoven nem engedte meg magának a magánember és művész szétválasztásának luxusát. Haydn 1794-ben írt utolsó (Esz-dúr, HobXVI:52), Beethoven 1795-ben írt első (f-moll, op.2 Nr.1), Haydnnak ajánlott zongoraszonátájának Adagio tételei leírják az áthidalhatatlan különbséget a két felfogás között.

Bővebben…

Mese a négyzetszámokról

A napokban kettőhatványok első jegyeit vizsgáltuk. Miért is ne tehetnénk ezt meg ugyanígy négyzetszámokkal? – gondolhatnánk. Hiszen nem kell egyebet tenni a kiinduláshoz, mint hogy a 2N tízes számrendszerbeli alakjának első jegyét megadó képletben 2-t és N-et kicseréljük, és így N2 első jegyének formulája a következő: [10{2 lg N}]. Kétségkívül mást jelent a [0, 1) intervallumból feltekert egységkörre egyenlő lépésközökben pontokat felvinni (lásd a múltkori eljárást), mint egy ennél bonyolultabb, mondhatni „nemlineáris” módon, de ne adjuk fel ennyire hamar. A feladást odázzuk el! De hogy egyáltalán legyen mit feladni, a „vigyázat, csalok!” figyelmeztetést nem teszem ki menet közben. Csak a „nagy leleplezés” idején, a rövid gondolatmenet végén. Bővebben…

A bölömbika és nyelvfejlődése

The Bittern knows the time, with bill ingulpht
To shake the sounding marsh…

James Thomson (1700 – 1748): The Seasons (1735)[1]

Tudja idejét a tátott csőrű bölömbika,
Mikor rázza fel a zajgó mocsarat…

(Évszakok)

Zajongások tanulmányozásához már haszonnal ütöttük fel Haydn (1732 – 1809) Évszakok című oratóriumának librettóját. Ezúttal az ősforrásból idéztünk mottónkban.

1-botaurus_stellarisBár állománya fogyatkozóban (sőt, Türkmenisztánból ki is pusztult), a gémfélék családjához tartozó, kitűnően rejtőzködő bölömbikát egyelőre nem fenyegeti a kihalás veszélye. Eurázsia és Afrika hatalmas területeit lakja[2] (és Amerikában is élnek közeli rokonai). Fábián István (1809 – 1871) széplaki plébános 1858-ban megjelentetett A’ szóelemzés’ és szóértelmezés alap-elvei című, sokban spekulatív, de nagy tárgyi tudással megírt művében a „bölömböl” szót a bika hangkibocsátásaként említi (ekként, tehetjük hozzá, állhat rokonságban a „bömböl”-lel), a „bölömbika” utótagját pedig azzal magyarázza, hogy a madár hangja a bikáéra emlékeztet.[3] Ezzel a felfogásával kapcsolódik a madár más nyelvű megnevezéseinek magyarázóihoz. Bővebben…

Vivaldi és a császár

L’Abbate Antonio Vivaldi eccelentissimo Sonatore di Violino detto il Prete Rosso, stimato compositore de concerti, guadagnò ai suoi giorni cinquantamille ducati, ma per sproporzionata prodigalità mori miserabile in Vienna. 

Pietro Gradenigo (1695 – 1772): Commemoriali[1]

Antonio Vivaldi abbé, a legkiválóbb hegedűművész, akit „rőt papnak” is neveztek, concertók elismert szerzője, mint napjaiban mondták, ötvenezer dukátot is megszerzett, ám túlzott tékozlása miatt nyomorban halt meg Bécsben.

(Emlékiratok)

Vivaldi (1678 – 1741) op.9-es, La Cetra („A kithara”, „A citera”) címmel írt, 12 hegedűversenyből álló sorozatát Michel-Charles Le Cène (1684 – 1743) amszterdami kiadójánál jelentette meg 1727-ben.[2] Amikor felróják neki, hogy a sorozattal meg sem tudta közelíteni az 1725-ben szintén Amszterdamban kiadott, az op. 8-as Il cimento dell’armonia e dell’inventione („A harmónia és találékonyság erőpróbája”) sorozat első négy hegedűversenyének, A négy évszaknak a népszerűségét, megfeledkeznek Vivaldi praktikus megfontolásáról, hogy anyagilag jobban jár saját terjesztéssel, és kiadókra éppen a nehezebben terjeszthető (azaz gyengébb) műveit bízta. Az op. 9-es sorozat címe akkortájt népszerű összefoglaló név volt. A legismertebb közülük a zeneszerzőként az öccsénél, Benedetto Marcellónál (1686 – 1739) jóval jelentéktelenebb Alessandro (1669? – 1747) hat concertóból álló, 1738 körül, Eterio Stinfalico nűvésznévvel Augsburgban kiadott op.6-os sorozata.[3] (A testvérpár egyúttal jelentéktelen jogász is volt, de közülük csak Alessandro volt jelentéktelen matematikus is.) A műkedvelő zeneszerzők életművének üde frissessége és kedves felelőtlensége járja át Alessandro Marcello sorozatát.

Bővebben…