Klaudios Galenos címkéhez tartozó bejegyzések

A második chylus

Aristoteles (Kr.e. 384 – 322) Kr.e. 350-ben (?) írt Állattana a blog vissza-visszatérő hivatkozása. A filozófiatörténet egyik fő meghatározó alakjának ez a műve az életmű egyéb darabjaihoz képest valósággal szórakoztató olvasmánynak mondható, mindenesete egy-kétezer éven át haszonnal forgatták és dolgozták fel.

a casheli Keresztelő Szent János és Szent Patrik-székesegyház

a casheli Keresztelő Szent János és Szent Patrik-székesegyház

Bővebben…

Martilapu: zárszó

martilapu

martilapu

Az őszirózsafélék családjába tartozó martilapu és réti peremizs id. Plinius (23 – 79) koráig visszavezethető, feltételezhető fogalmi keveredéséről már írtam korábban. Magának a martilapunak a históriája természetesen sokkal szerteágazóbb, maga id. Plinius is többször szóbahozza. A természet históriája XXIV. könyvének 85. fejezetében például azt javasolja krónikus köhögésre, hogy füstöljük el ciprusszénen, és tölcséren át lélegezzük be. (Pontosabban javaslattétel nélkül lehetőségként említi meg.) Antoine Laurent Apollinaire Fée (1789 – 1874) erre azt mondja, hogy aki előtte nem köhögött, ettől majd fog. A görög nevét chamæleucének írja, értelemszerű fordításban „földi nyárnak”. Bővebben…

Birsmagvak és loknik

Poor thing! Her hair can have no bandoline ever since, I should fancy. What a brave girl too not to shriek or faint!  

Blackmore (1825 – 1900): Cripps, the Carrier: A Woodland Tale (1876). Chapter XVIII – A Flash of Light[1]

Szegény pára! Azóta se kellett bandoline a hajára, tűnődöm. És micsoda bátor lány! Nem sikított, nem ájult el…

Cripps, a fuvaros. Erdővidéki történet. XVIII. fejezet: Felvillanás

birsalma és magvai

A rózsafélék családjába tartozó birsnemzetség tudományos nevét, a Cydoniát Philip Miller (1691 – 1771) állította a gyümölcs vélt származási helye, a krétai Kydonia neve alapján. Az összefüggéseket már támadt alkalmunk részletezni. A birsalma magvát az orvostudomány külön cydonium névvel is illeti például Balogh Kálmán (1835 – 1888) 1883-ban kiadott Orvosi Műszótárában.[2] Bár, mint magyar kutatók egy csoportja beszámol róla, Daniela Alesiani és munkatársai 2010-ben kimutatták a magvak kivonatának veseráksejtek burjánzását gátló képességét[3], az orvostudomány régi keletű érdeklődése nem ennek a hatásnak szól. A cydoniumból nyákot lehet kivonni.[4] Ennek pedig a gyógyászaton és a konyhaművészeten[5] túl egy harmadik tudományág is nagy hasznát veszi.  Bővebben…

Realgár: férfias gyógy- és pusztító erő

Károly a levélre mutatott. Homais elolvasta. Tehát arzenikumot vett be.

– Nos – folytatta a gyógyszerész – akkor hát meg kellene ejteni a vegyelemzést.

Mert tudta, hogy a mérgezések eseteiben vegyelemzést szoktak csinálni.

Flaubert (1821 – 1880): Bovaryné (1857), III / VIII
Ambrus Zoltán (1861 – 1932) fordítása (1907)[1]

A „mérgek királya”, a „királyok mérge”, hogy ebben a lakrimális témában az évszázadok frivol hangján szólaljunk meg, az arzén, népszerűségét nemcsak megbonthatatlanságának, színtelenségének, ízetlenségének és szagtalanságának köszönheti[2], hanem annak is, hogy hajlamos felszaporodni a szervezetben, és így, ételmérgezéshez külsőleg amúgy is hasonló végzetes hatását az előkóstolók azonnali, figyelemfelhívó halála nélkül, apró adagokban adagolva is kifejtheti. Kiváltképp oxidja, a fehér arzén, az arzén-trioxid, As2O3. Egytized gramm már halálhoz vezethet. Kultúrtörténete e minőségében impozáns. Ugyanakkor megfelelő körülmények között vannak, akik egyre emelkedő adagokkal magukat hozzászoktatják jelenlétéhez, mert hitük szerint az arzén megerősíti szervezetüket. Svájci hegylakók heti egy vajas kenyérrel szeretik fogyasztani ebből a célból. Végül már a gyengék halálos adagjának tripláját is elviselik.[3] Az arzén a sejtek anyagcseréjét kezdi ki. Nagy adagban a gyors halált hányás, vérnyomásesés, kóma előzi meg[4], lassú, például szennyezett ivóvízen át történt mérgezések sűrűn vezetnek rákhoz, szív- és keringési károsodásokhoz[5].
Mindamellett a svájci pásztorok szokása nem puszta hiedelmen alapul.

1800-ban lólepra ellenszeréül javasolják az arzénes tapaszt:

Végy realgárt, más néven arzént és disznó jól kiklopfolt szalonnáját; olajjal dolgozd egybe enyhe lángon; majd, miután a ló fejét egyenesen a tűzhely fölé vontad, kend be az érintett helyet tollal, két óra hosszáig áztatásnak kitéve azt; majd főzz ki bojtorjángyökeret vizeletben, és azzal mosd le a kenetet; majd bevégezvén adj a lónak húst a javából, hogy kitartásra buzdítsad és bátorítsad; és mindezt végezd el hat napig másnaponta.[6]

realgár

Ha ez nem is győz meg bennünket elsőre az arzén gyógyhatásáról, gondoljunk Paul Ehrlichre (1854 – 1915), aki azt vallotta, célzott arzénadagolással a legmakacsabb kórokozók ellen is felvehető a harc[7], és ebből kiindulva fejlesztette ki 1910-re a vérbaj ellen hatékonyan alkalmazott Salvarsanját. (Mint mondta, nincs ebben rendkívüli: hét év kudarcot egy pillanat szerencse követett.)[8] (Jól sejtjük: a gyógyszer neve a latin salvare, „megmenteni” és a német Arsenik, „arzén” összeolvasztásával: „megmentő arzén”.[9])
De azok után, hogy az arzén egy fontos ásványával, az auripigmenttel már megismerkedtünk, ma figyelmünket az arzénes tapasz receptjében imént olvasott másik fontos arzénásvány, a realgár felé fordítjuk.  Bővebben…

Akhilles és az aszpirin

Menalcás
Sarjura jó az eső, a gidáknak a fák csemetéje,
Ellős juhnak a fűz hajlós galya, nékem Amyntás.

Vergilius (Kr.e. 70 – Kr.e. 19): III. ekloga
Lakatos István (1927 – 2002) fordítása[1]

A fűzfafélék családjába tartozó fűz nemzetség latin és egyben tudományos neve Salix. Ez utóbbit Linné (1707 – 1778) adta a nemzetségnek.[2] (A salix szó valamely szubsztrátnyelvből ment át a latinba, nem indoeurópai leszármazott.[3]) Nagyon rég óta tudja az ember, hogy levelében, kérgében gyógyerő van: a fa egy alkoholos glükozidot, szalicint termel, mely szervezetünkben szalicilsavvá alakul át.[4] Johann Andreas Buchner (1783 – 1852) 1828-ban vonta ki fűzfából a szalicin keserű, sárga kristályait (az értelemszerű elnevezés is tőle származik).

fűzből kivont szalicin

Bővebben…

A varjúháj és az arzén

A természetes gyógymódok híveinek egy része a varjúháj tántoríthatatlan híve. Kezdjük egy közeli rokonával, az illatos rózsásvarjúhájjal, melynek a gyökere rózsaillatot áraszt. Ráadásul a keringési bajok legyőzőjét, a rák megelőzőjét, az immunrendszer és az agy serkentőjét, a szervezet méregtelenítőjét tisztelik benne.[1]

illatos rózsásvarjúháj

Bővebben…

Pásztortáska

pásztortáska

HOTSPUR
And telling me the soueraignest thing on earth
Was Parmacitie, for an inward bruise…

Shakespeare (1564 – 1616): King Henry IV,
Part I, I / 3 (1596-97?), Quarto 0, 1598[1]

HŐVÉR
Mondá nekem, hogy nincs fölségesebb
A csonttörésre, mint a spermacet.

IV. Henrik, I. rész, I / 3.
Lévay József (1825 – 1918) fordítása[2]

HŐVÉR
S hogy legfelségesebb dolog a földön
A parmaceti belső sérülésre…

Vas István (1910 – 1991) fordítása[3]

A spermaceti hasznáról már megemlékeztünk. A Shakespeare által emlegetettet nem véletlenül nem találjuk a hasznok listáján. Lévay József súlyosabb, a Shakespeare által használt szóhoz inkább ragaszkodó, óvatosabb Vas István enyhébb leiterjakabba fut. A parmacitie Shakespeare-nél ugyanis „pásztortáskát” jelent.[4] Hővér helyesen jellemzi az élettani hatását. (Ugyanebben a jelenetben beszél Hővér olyannyira vészt jóslóan a seregélyről, melyről szintén írtunk már.) Bővebben…

A méreg históriája, szövevényekkel

1 Medea

Sandys (1829 – 1904): Medea (1866-8)

Méreg” szavunk eredete homályba vész. Az egyik elmélet szerint alán őse lehetett, mely tükröződhet az oszét marg, „méreg” és az újperzsa مرگ, marg, „halál” szavakban, ám a hangrendi váltás túl ritka a nyelvfejlődésben ahhoz, hogy ezt biztos alapnak lehetne tekinteni. A másik elmélet szerint ősi finnugor hatásról van szó, a myrkky például finnül: „méreg”.[1] A szó egyes idegen változatainak történeteit nagyobb biztonsággal tárták fel, érdemes egy rövid pillantást vetni rájuk. Bővebben…

A zsibbasztás folytatódik

(És még nincs vége.)

A zsibbasztó rája hal, egyike azon ritka állatfajoknak, mellyeknek testébe a természet védfegyverül nagy mennyiségü villanyosságot adott, hogy avval elleneiket megrontsák, ép ugy, mintha azokat mennykőcsapás érné.
E hal teste csaknem egészen kerekalakkal bir, hátul egy farkkal, melly igen hasonlit a csavarhoz, ugy hogy még a legtökélyesb csavargőzös sem bir jobbal.[1]

Vasárnapi Ujság, 1859. április 24

Fulton

Robert Fulton (1765 – 1815)

A torpedóromboló a nevét a spanyol torpedo, zsibbasztó rája szóról kapta Robert Fultontól, feltalálójától (aki a gőzhajót is feltalálta).[2]  Később a Duce (1883 – 1945) feltehetőleg nem találta elég vadnak a nevet, mert a rombolásra kitűnően megfelelő olasz torpedóromboló-osztályt a villámról keresztelték el (Folgore).[3]

Bővebben…