Borges címkéhez tartozó bejegyzések

A szfinx évszázadai

Οἰδίπους

ἐπεί, φέρ᾽ εἰπέ, ποῦ σὺ μάντις εἶ σαφής;
πῶς οὐκ, ὅθ᾽ ἡ ῥαψῳδὸς ἐνθάδ᾽ ἦν κύων,
ηὔδας τι τοῖσδ᾽ ἀστοῖσιν ἐκλυτήριον;
καίτοι τό γ᾽ αἴνιγμ᾽ οὐχὶ τοὐπιόντος ἦν
ἀνδρὸς διειπεῖν, ἀλλὰ μαντείας ἔδει:
ἣν οὔτ᾽ ἀπ᾽ οἰωνῶν σὺ προυφάνης ἔχων
οὔτ᾽ ἐκ θεῶν του γνωτόν: ἀλλ᾽ ἐγὼ μολών,
ὁ μηδὲν εἰδὼς Οἰδίπους, ἔπαυσά νιν,
γνώμῃ κυρήσας οὐδ᾽ ἀπ᾽, οἰωνῶν μαθών…

Σοφοκλής (497? π.Χ. – 405?): Oιδίπους τύραννος[1], στις αρχές του 420 χρόνια π.Χ.

Oidipus

epei, fer’ eipe, pu sy pantis ei safes;
pos uk, hoth’ e rapsodos enthad’ en kyon,
mydas ti toisd’ astoisin eklyterion;
kaitoi to g’ainige’ ukhi tupiontos en
andros dieipein,alla manteias hedei:
en út’ ap’ oionon sy prufanes hekhon
út’ ek theon tu gnoton: all’ ego molon,
o meden eidos Oidipus, hepausa nin,
gnome kyresas ud’ ap’, oionon mathon…

Sofokles: Oidipus tyrannos, stis arhes tu 420 hronia p.Kh.

Oedipus

Szólj hát ugyan, hol a híres jóserőd?
Mért nem tudtál, mikor itt volt a dalnok eb,
a városnak valami mentőt mondani?
Nem jövevénynek illett bizony a talányt
megoldani: ez jóslás dolga volt, amit
te sem madárból nem látszott, hogy értenél,
sem isten-ihletésből; akkor jöttem én,
én, a tudatlan Oedipus, s megoldtam azt
pusztán eszemmel, nem madárjelek szerint.

Oedipus király (a Kr.e. 420-as évek elején).
Babits Mihály (1883 – 1941) fordítása (1931)[2]

Sofokles mesteri megformálásában nemcsak Oidipus kettős természetű, aki meg is akarja tudni nem is atyja, Laios halálának körülményeit, hanem így vagy úgy szinte mindegyik fontosabb szereplő, így a vak jós, Teiresias is, aki retteg is – nem is az igazság feltárásától. Párbeszédük drámai csúcspontján a rettenetes kétely mardosásában Oidipus teljesen „mai emberként” viselkedik: hőzöngve, a tárgytól elcsapongva emlegeti fel tulajdon sikerét a szfinx titkának feltárásában.  Bővebben…

Szembenézés a múlttal (a catoblepas)

LE CATOBLEPAS,

buffle noir, avec une tête de porc tombant jusqu’à terre, et rattachée à ses épaules par un cou mince, long et flasque comme un boyau vidé.
Il est vautré tout à plat ; et ses pieds disparaissent sous l’énorme crinière à poils durs qui lui couvre le visage.

Gras, mélancolique, farouche, je reste continuellement à sentir sous mon ventre la chaleur de la boue. Mon crâne est tellement lourd qu’il m’est impossible de le porter. Je le roule autour de moi, lentement ; et la mâchoire entrouverte, j’arrache avec ma langue les herbes vénéneuses arrosées de mon haleine. Une fois, je me suis dévoré les pattes sans m’en apercevoir.
Personne, Antoine, n’a jamais vu mes yeux, ou ceux qui les ont vus sont morts. Si je relevais mes paupières, — mes paupières roses et gonflées, — tout de suite, tu mourrais.

Flaubert (1821 – 1880): La Tentation de saint Antoine[1]

A CATOBLEPAS

fekete bivaly, disznófeje egészen a földig lóg, s vállával csak egy vékony, hosszú nyak köti össze, mely petyhüdt is, mint a tömlő.
Elnyúlik a földön, s lába eltűnik a sörtés szőrzet alatt, mely arcát borítja.

Kövér vagyok, szomorú és barátságtalan, s örökké azzal vagyok elfoglalva, hogy hasamon érezzem az iszap melegét. Koponyám oly súlyos, hogy lehetetlen felemelnem. Csak lassacskán hengergetem magam körül. Szám kitátom, s nyelvemmel a leheletemtől harmatos mérges füveket tépkedem. Egyszer saját patámat ettem meg, anélkül hogy észrevettem volna. Antal, még senki sem látta a szememet, vagy aki látta, meghalt. Ha felnyitnám szemhéjamat – rózsaszín és duzzadt szemhéjamat – , nyomban meghalnál.

Tellér Gyula fordítása[2]

Schongauer (1450? – 1491): Szent Antal (250? – 356) megkísértése

Flaubert apokaliptikus művét először 1849-ben fejezte be, aztán negyed századra rá, de a posztumusz 1903-as változat nevezi magát végérvényesnek. (Érdemes a forrásvidéken összehasonlításokat tennünk.) Az utókor megítélése a regényről ingadozó. Egyetlenegy véleményt idézve:

FIGYELEM: Elrettentés céljából íródik a post!!! Én csípem Flaubert, mert iszonyat jó arc volt, és tényleg értett az irodalomhoz, nem is értem, hogy írhatott olyan művet, mint ez. Ez a könyv borzasztó!!![3]

Borges (1899 – 1986) minden véleménynél többet mondó bőségben merít a regényből a már általunk is idézett, 1957-ben kiadott Livro dos Seres Imagináriosban (Képzelt lények könyve, Scholz László fordítása, 1988). A nagy igényű, mégis könnyed hangvételű összeállításból a catoblepas sem maradhat ki. Bővebben…

Szökés Berkeley karjaiból


Curioso de la sombra
y acobardado por la amenaza del alba
reviví la tremenda conjetura
de Schopenhauer y de Berkeley

que declara que el mundo
es una actividad de la mente,
un sueño de las almas,
sin base ni propósito ni volumen.

Borges (1899 – 1986): Amacener (Fervor de Buenos Aires, 1923)[1]


Árnyakra lesve,
meghőkölve a hajnal jöttén,
újraéltem Schopenhauer és Berkeley
iszonyú sejtését, mely a világot
az elme tettének nyilvánítja,
a lelkek álmának,
s alapja, célja, terjedelme nincsen.

Hajnal (Buenos Aires-i láz, 1923)

Ha valaki számára nem lett volna addigra világos, Borges egy 1977-ben adott interjújában ki is mondja kereken, életművére a filozófusok közül legnagyobb hatással kettő volt: Arthur Schopenhauer (1788 – 1860) és George Berkeley. (A kérdést már érintettük.) Életművére kétségtelenül, racionalitással kacérkodó gondolkodásmódjára semmiképpen. Mikor egyik kérdezője, Denis Dutton (1944 – 2010) rákérdez, el is ismeri, hogy olyan novellái, mint amilyen az 1940-ben napvilágot látott Tlön, Uqbar, Orbis Tertius, a Berkeley-élmény közvetlen hatását tükrözik.[2] Ezt támasztja alá Marina Martín nagyszabású tanulmánya, a Borges Via the Dialectics of Berkeley and Hume (Borges Berkeley és Hume dialektikáján keresztül) is. Mint Borges is előszeretettel idézi, David Hume (1711 – 1776), akinek okságelméletén Berkeley erőteljes befolyása érződik, az 1748-ban megjelent, An Enquiry Concerning Human Understanding (Tanulmány az emberi értelemről) című művében dőlt betűkkel emeli ki Berkeley nézeteiről: they admit of no answer and produce no conviction (nem engedik az ellenérvet és nem bírnak meggyőző erővel).[3] Bővebben…

A lenyűgöző lonc és a lenyűgöző kis meténg

OBERON
…I know a bank where the wild thyme blows,
Where oxlips and the nodding violet grows,
Quite overcanopied with luscious woodbine,
With sweet musk roses and with eglantine.

Shakespeare (1564 – 1616): Midsummers Night’s Dream (1595), II / 1[1]

OBERON
…Van egy kies part, hol kakukfü nő,
Hol dús virányt rukerc s ibolya sző,
Fölötte sűrü loncból mennyezet,
Vadrózsa, gyönge jázmin fog kezet…

Szentivánéji álom. Arany János (1817 – 1882) fordítása (1863)[2]

Elhantoltatta az üres koporsót, felállította a fejfát, amelyet tavasszal lonc futott be. Jó szagú tavaszi délutánokon elüldögélt a gyepes sírhanton…

Krúdy Gyula (1878 – 1933): A nagyasszony ballépése (1917)[3]

EL SUR

Desde uno de tus patios haber mirado
las antiguas estrellas,
desde el banco de
la sombra haber mirado
esas luces dispersas
que mi ignorancia no ha aprendido a nombrar
ni a ordenar en constelaciones,
haber sentido el círculo del agua
en el secreto aljibe,
el olor del jazmín y la madreselva,
el silencio del pájaro dormido,
el arco del zaguán, la humedad
-esas cosas, acaso, son el poema.

Borges (1899 – 1986): Fervor de Buenos Aires (1923)[4]

A DÉL

Valamelyik udvarodból bámulni
a régesrégi csillagokat,
az árnyék
padján ülve bámulni
ezeket a szórt fényeket,
miket tudatlanságom nem tud megnevezni,
se elhelyezni a csillagképek között,
átérezni a rejtett
ciszterna vízkörét,
a jázmin- és loncillatot,
az alvó madár némaságát,
a tornác boltívét, a nedvességet
– ezekből áll talán a költemény.

A Buenos Aires-i láz-kötetben.
Somlyó György (1920 – 2006) fordítása (1984)[5]

1 bubos

búbos és ükörkelonc

Újból és újból elkövetjük a bőség illetlenségét, ami most is elkerülhetetlen, ha önkényesen válogatott példákon keresztül akarjuk érzékeltetni azt a lenyűgöző pályát, amit a lonc az irodalomban „befutott”. Borgesnél valósággal a Dél jelképe, más műveinek sokaságában is, bár éppen a déli féltekén a loncfélék családja nem őshonos. Észak-Amerikából, Európából, Észak-Afrikából, Ázsiából (különösen Kínából) származik mintegy kétszáz faja.[6] A lonc természetesen nemcsak „másodvirágként” játszik nagy szerepet az irodalom „virányain”, hanem a kertekben is. Illata nélkülözhetetlen, ha olykor, Borges szerint, nehéz is.
A továbbiakban neve hátborzongató rejtélyével foglalkozunk. Bővebben…

Bárányok és zöldségek

1 borametzBorametz, barometz, tatár bárányfű, zöldségesbárány, zöldségbárány, Agnus scythicus („szittya bárány”) vagy Planta Tartarica Barometz („barometz, a tatár növény”): ilyen nevekkel illetik azt a csodalényt, mely egy bárány és egy növény különös ötvöződése. A mítosz irodalma hatalmas. Borges (1899 – 1986) is feldolgozta az 1957-ben kiadott Livro dos Seres Imagináriosban[1] (Képzelt lények könyve, Scholz László fordítása[2], 1988). Minden okunk megvan rá tehát, hogy ne foglalkozzunk a borametz könnyen rekonstruálható kultúrtörténetével. Itt csak a legfontosabbakra hagyatkozunk. Merthogy írásunk célja egy nem kisebb személyiség mint Denis Diderot (1713 – 1784) szerepének a tisztázása a legenda elterjedésében. Forrásaik ugyanis úgy tudják, a Francia Enciklopédia (Diderot-d’Alembert Enciklopédia) Agnus scythicus szócikkében Diderot a hívő beleérzésével ír a borametzről. Ezt olvassuk ki efféle kommentárokból:

1751-ben Denis Diderot személyesen írta meg a lényről szóló szócikket a 18. század híres francia szuperlexikonjába, az Encyclopédie-be. Egészen 1887-ig kellett várni, hogy valaki megcáfolja a legendát, ekkor jelent meg Henry Lee, a híres brit természettudós könyve, a zöldségbárány eredetéről és az egész mítosz történetéről.[3]

Anélkül, hogy elvitatnánk Henry Lee (1826? – 1888) érdemeit az alapos tényfeltáró munkában, igazságot szerzünk Diderot-nak is, aki nemcsak alapos, de kifogástalan munkát is végzett. Bővebben…

Dél

Edwin Williamson magyarul 2010-ben megjelent, alapos tárgyi és pszichológiai tudással megírt Borges. Az életút című monográfiájából megtudjuk, Borges (1899 – 1986) a szenvedéseknek milyen labirintusán vergődött keresztül éveken át 1936-tól kezdődően. Szerelmei kikosarazták, az 1936-ban kiadott, ma már ünnepelt művét, az Historia Universal de la Eternidadot (Az örökkévalóság története) abban az évben összesen harmincheten vették meg, és 1937 végén édesapja, Jorge Guillermo Borges Lugo (1874 – 1938) szélütést kap, így vakságához még féloldali bénulás is társul. Mindez arra ösztönzi a lebilincselően művelt, de különös életrajzi okokból még érettségit sem tett Borgest, hogy a Miguel Cané (1851 – 1905) politikus-íróról elnevezett Buenos Aires-i munkásnegyedi fiókkönyvtárban segédkönyvtárosi állást vállaljon éhbérért.

1 bibliotec

Borges munkahelye

Bővebben…

Az első magyar költő és a jonhó

Laus Pannoniae

Quae legerent omnes, quondam dabat Itala tellus,
Nunc e Pannonia carmina missa legit.
Magna quidem nobis haec gloria; sed tibi maior,
Nobilis ingenio, patria facta, meo.

Janus Pannonius (1434 – 1472)

Pannónia dicsérete

Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.

Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!

Berczeli Anselm Károly (1904 – 1982) fordítása[1]

Borges (1899 – 1986) Sobre los clásicos című esszéjével, melyet Scholz László A klasszikusokról címmel fordított magyarra, már foglalkoztunk. Ebben a következő szép gondolatot is kifejti: a maláj vagy a magyar irodalmat például egyáltalán nem ismerem, mégis biztosra veszem, hogyha módot adna rá az idő, hogy tanulmányozzam őket, meglelnék bennük minden szükséges lelki táplálékot. Az esszét 1965 végén írta, ám az itt felhozott példája a magyar irodalom ismeretének hiányáról nem akadályozta meg abban, hogy 1972-ben meg ne írja Al primer poeta del Húngria című versét, melyet Az első magyar költőhöz címmel Somlyó György (1920 – 2006) fordított magyarra.[2] Nem lehet cél annak kifürkészése, kire gondolhatott, hiszen szeretetét, rokonszenvét tudatosan egy általa nem ismert költőhöz küldi – jellemző fordulatával: mint az eleai íjász, azaz Zenon (Kr.e. 490 – 430), vagyis reménytelenül, mint a kilőtt íj a paradoxonban –, noha, mint írja, személye kiderítésére felüthetne egy enciklopédiát. Meg kell jegyezzük, nem lenne könnyű dolga. Nem tudunk név szerint költőt említeni Janus Pannonius előtt, de a XIII. század végi Ómagyar Mária-siralom névtelen fordítója is nyilvánvalóan ihletett költő.

Borges 1949-ben megjelent Alef című novellagyűjteményének A teológusok című fikciója egyik főszereplője mindenesetre Janus Pannonius (az ármányos „Pannóniai János”).[3] Borges a vers írásakor azonban nem gondolt Janus Pannoniusra (legalábbis ennek nincs érezhető nyoma a műben), mint ahogy Petőfire (1823 – 1849) sem, ahogy kegyes feltételezésekben olvashatjuk.[4]


Van egy szó Somlyó György fordításának elején, mely ott és úgy túlságosan egzotikus ahhoz, hogy ne lenne rossz, mindenesetre vitathatatlanul pontos, és a ritmust se rontja. Szövegkörnyezetével együtt idézve:

E néked csak jövendő pillanatban,
mely annak is titok, kinek az izzó
planéták vagy a bikák jonhai
felfedik a jövő korok tilos
szerkezetét, mi sem lehetne könnyebb,
mint valamilyen lexikont felütni,
hogy megleljem neved, testvéri árny…

Ugyanez a szövegrészlet az eredetiben:

En esta fecha para ti futura
que no alcanza el augur que la prohibida
forma de porvenir ve en los planetas
ardientes o en las vísceras del toro,
nada me costaría, hermano y sombra,
buscar tu nombre en las enciclopedias…

A szó felbukkan Kálnoky László (1912 – 1985) Anyakkirályné című költeményében:

Csorhózzék szik töpörré jonha[5]

Innen látszólag két választásunk van. Vagy azt mondjuk, Kálnoky nyilván nem csúfította volna el halandzsáját egy értelmes szóval (a „szik” itt melléknév), vagy észrevesszük, hogy a Kálnoky-vers álhalandzsa, és valójában végig nagyon is véres tartalmat hordoz. Az idézett részlet például annyit tesz, csurogjon ki jonha, és váljon szikkadt töpörtyűvé. Úgyhogy ne késlekedjünk, lépjünk a szűk, második ösvényre, és oldjuk fel a talányt! Bővebben…

A három tudós legendája és valósága

Ha már nem űz a munka kényszere,
Ülhetsz – ilyesmit hinni bölcs mer-e?
Mért áltatod magad hiú reménnyel?
Jön a halál és karonfog: Gyere!

Omar Hajjam (1048? – 1131?) rubaija. Londesz Elek (1868 – 1934) fordítása[1]

(Az alábbiakban érintjük a mohamedán világ történelmének egyes fejezeteit. Ez a történelem szövevényes, hasonlóan a keresztény világ történelméhez. Ha a neveket bonyolultnak találjuk, jussunk el csak az első két személynévig. Annyi ezúttal elég lesz.)

Borges (1899 – 1986) 1952-ben kiadott Otras inquisiciones című tanulmánykötetéről, mely nálunk Újabb nyomozások címmel jelent meg Scholz László fordításában 1999-ben, már beszéltünk.[2] Ennek El enigma de Edward Fitzgerald (Edward Fitzgerald rejtélye) című írása elején három ifjúval találkozunk.[3] Nizam al-Mulk (1018 – 1092), akkori nevén Abu Ali Hasan (ibn Ali Tusi), Hassan-i Sabbah (1050? – 1124) és Omar Hajjam közösen tanulmányozza a Koránt, és bár utóbbi hajlik a szkepticizmusra, ez nem gátolja apológiája kidolgozásában. Mindhárman jeles tudósokká érnek későbbi éveikben, Nizam al-Mulk és Hassan-i Sabbah a hit tudományában, Omar Hajjam a matematikában és az asztronómiában (anélkül hogy hinne a csillagok sorsfordító erejében). Akkor félig játékosan, de örök barátsággal megfogadják, hogy felnőtt éveikben segíteni fogják egymást. Így is lesz, Nizam al-Mulk vezír lesz és állja szavát. Hassan-i Sabbah udvari méltóságot kér és kap, de rajtaveszt, az intrikák szövevényéből örök száműzetéssel segítik ki, amit aztán ő gyilkossággal honorál, míg Omar, a csendes tudós a békés vizsgálódás feltételeivel is beéri. Ez ki is jut neki élete végéig. A két emberöltővel később élt Farid du-Din Attarral (1119? – 1229?), aki éppúgy nishapuri születésű volt, mint Omar Hajjam, már találkoztunk. Tudjuk, hogy Borgesben egy Jókai (1825 – 1904) veszett el, sőt nemcsak tudjuk, már láttuk is, ezúttal a három barát legendáját, mely lényegének, azaz magának a barátságnak és a fogadalomnak, nincs valóságalapja, nem Borges konfabulálta. A legenda széles körben ismert[4], két híres regény is született a motívumaiból. A libanoni Amin Maalouf Szamarkand[5]és a szlovén Vladimir Bartol Alamut[6] című feldolgozása egyaránt megjelent magyarul is. A Keeper (Megtartó) című film alkotó módon még szerelmi szálat is sző a történetbe.[7] A három tudós férfiú csodás elemekkel tarkított életrajzai sok helyen hozzáférhetők, és ha együtt nem is alkottak nagyot, külön-külön mindegyikük nevezetes alakja korának. Ebből az egyetlen szempontból foglalkozunk velük kicsit közelebbről is. Bővebben…

A szimurg útja

…Y Attar de Nishapur miró una rosa
Y le dijo con tácita palabra
Como el que piensa, no como el que reza:
-Tu vaga esfera está en mi mano…

Soy ciego y nada sé, pero preveo
Que son más los caminos. Cada cosa
Es infinitas cosas. Eres música
Firmamentos, palacios, ríos, ángeles,
Rosa profunda, ilimitada, íntima,
Que el Señor mostrará a mis ojos muertos.

Borges (1899 – 1986): La rosa Profunda (1975)

…s egy rózsát nézett Nisapuri Attar,
így szólva hozzá hangtalan szavakkal,
mint aki töpreng, nem imádkozik:
– Kezemben zsenge szirmod…

Én vak vagyok és tudatlan, de látom,
hogy sokféle az út. Minden dolog
végtelen sok dolog. Te zene vagy,
egek, paloták, folyók, angyalok,
mélységes rózsa, meghitt s végtelen te,
kit az Úr megmutat majd holt szememnek.[1]

Borges: Mélységes rózsa. Somlyó György (1920 – 2006) fordítása

1 malegriffSzámos nép választott magának védőállatként valamely madarat – a heraldika ősi szabályai szerint emlősök városokat, madarak országokat védenek, bár hogy Ormond(e) márkijának szárnyatlan hímgriffje[2] e tekintetben hová sorolandó, kétséges –, és a fejek számában, egyéb testfüggelékek feltűnésében erőteljes evolúciós hatások is megfigyelhetők. A griff példáját már érintettük. Ezúttal egy rokonáról, a szimurgról emlékezünk meg röviden. Bővebben…

A klasszikusok megközelítése

Escasas disciplinas habrá de mayor interés que la etimología…[1]

Borges (1899 – 1986): Sobre los clásicos

Kevés tudomány lehet olyan érdekes, mint az etimológia…[2]

Borges: A klasszikusokról. Scholz László fordítása

Mintegy húsz év kisebb terjedelmű, de velős tanulmányait foglalja össze Borges az Otras inquisiciones 1972-ben kiadott második kötete, melynek a szelídített Újabb nyomozások címet adta magyar fordítója, Scholz László.[3] Ennek 1965 végén írt záródarabja a Sobre los clásicos, A klasszikusokról. A tanulmány elején áll Borges néhány kedves szava az etimológiáról, melyeket mottónkban idéztünk. Néhány alátámasztó példája között, érthetően, a „klasszikus” szó eredetvizsgálata is ott áll, melyről megállapítja, hogy a mai, „rend” jelentést a latin classis, „flotta” szóból vette át. Túl azon, hogy a „klasszikus” és a „rend” nem szinonimák, a helyzet ennél kicsit bonyolultabb. Ennek bemutatásával nem sértjük Borges emlékét, inkább megerősítjük véleményét a szófejtés szépségéről. De legalábbis úgy reméljük.

Huysum

Huysum (1682 – 1749): Klasszikus tájkép, tiszteletadással Bacchusnak

Bővebben…

Lego ergo Cartesius sum, de aggodalomra nincs ok

Borges (1899 – 1986) 1925-ben megjelent, az életmű szempontjából döntő jelentőségű, La encrucijada de Berkeley („Berkeley válaszúton”) című esszéje magyarul 1996-ban jelent meg a Nagyvilágban Scholz László fordításában Berkeley dilemmája címmel.[1] Sok más művével együtt ez is fellelhető volt az internet végtelen pampáin, ám mára visszaszorult a Gutenberg-galaxisba. Ott viszont szélsebesen terjed, egyre több válogatásban megtalálhatjuk. Bővebben…

Tevék és argentinok

Al-Araf (40. Ája)
40. “Bizony, azok, akik tagadják az ájáinkat, és fennhéjázók velük szemben, nem nyittatnak meg nekik az egek ajtói, és nem léphetnek be a Kertbe, amíg a teve át nem megy a tű fokán. És így fizetünk meg a bűnösöknek.”
(Korán)

7_40

Mai napság különösen fontos az emlékezetünkbe idézni, mi a fennhéjázás büntetése az ősforrás, a Korán szerint. (Ha az idézett ája nem lenne szent szöveg, még értelmezésére is vállalkoznék.)
A teve nemcsak ebben a szó szerint újszövetségi összefüggésben, de még számos egyéb alkalommal is megjelenik a Koránban.

Reynolds (1723 - 1792) Edward Emily Gibbon (1737 – 1794)

Reynolds (1723 – 1792): Edward Emily Gibbon (1737 – 1794)

Edward Emily Gibbon lenyűgöző mesterművében, az 1782-ben (akkor négy kötetben) kiadott, de már 1776-ra befejezett történelemkönyvében, A Római Birodalom hanyatlásának és bukásának történetében (The History of the Decline and Fall of the Roman Empire)  a ma ötödik kötet ötvenedik fejezetének tizenharmadik lábjegyzete (Penguin Classics, szerk. David Womersley, 1994, vol.III p.155) így szól, amint a a kitűnő mairangibay blog  rámutat:

valaszto

Mahomet himself, who was fond of milk, prefers the cow, and does not even mention the camel…
(Maga Mohamed, aki a tejet kedvelte, jobban szerette a tehenet a tevénél, melyet nem is említ…) Bővebben…

Odysseus utolsó útja

 de’ remi facemmo ali al folle volo,
sempre acquistando dal lato mancino.
Tutte le stelle gia de l’altro polo…

Dante (1265? – 1321): Isteni színjáték – Pokol, XXVI. ének

…az evezőket
     bolond repűlés szárnyaivá tettük,
     s vitorláink mind balfelé verődtek.
 Új ég, új csillag ragyogott felettünk.

 Babits Mihály (1883 – 1941) fordítása

Borges (1899 – 1986) kilenc Dante-tanulmányának egyike a Pokol XXVI. énekével, Odysseus utolsó utazásával, illetve annak kultúrtörténeti “lenyomatával” foglalkozik. Érdemes egy kicsit megvizsgálnunk Homeros (Kr.e. VIII.sz.), Vergilius (Kr.e. 70 – Kr.e. 19) és Dante véleményét Odysseusról. Bővebben…

Égi hierarchiákról

Mert Ő benne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek

Kol1:16

1 Botticini_-_The_Assumption_of_the_Virgin

Botticini (1446 – 1497): A Szent Szűz mennybevétele

Bővebben…

Írók egymás közt

El olor de las peluquerías me hace llorar a gritos.
A fodrászok szagától már ordítani tudnék.

Neruda: Walking Around        

Úgy hozta a sors, hogy 1933 végének forró telén nemcsak a chilei nagykövetségre akkreditált Pablo Neruda (1904 – 1973), hanem Federico García Lorca (1898 – 1936) is Buenos Airesben tartózkodtak. Bővebben…