Borges címkéhez tartozó bejegyzések

A lenyűgöző lonc és a lenyűgöző kis meténg

OBERON
…I know a bank where the wild thyme blows,
Where oxlips and the nodding violet grows,
Quite overcanopied with luscious woodbine,
With sweet musk roses and with eglantine.

Shakespeare (1564 – 1616): Midsummers Night’s Dream (1595), II / 1[1]

OBERON
…Van egy kies part, hol kakukfü nő,
Hol dús virányt rukerc s ibolya sző,
Fölötte sűrü loncból mennyezet,
Vadrózsa, gyönge jázmin fog kezet…

Szentivánéji álom. Arany János (1817 – 1882) fordítása (1863)[2]

Elhantoltatta az üres koporsót, felállította a fejfát, amelyet tavasszal lonc futott be. Jó szagú tavaszi délutánokon elüldögélt a gyepes sírhanton…

Krúdy Gyula (1878 – 1933): A nagyasszony ballépése (1917)[3]

EL SUR

Desde uno de tus patios haber mirado
las antiguas estrellas,
desde el banco de
la sombra haber mirado
esas luces dispersas
que mi ignorancia no ha aprendido a nombrar
ni a ordenar en constelaciones,
haber sentido el círculo del agua
en el secreto aljibe,
el olor del jazmín y la madreselva,
el silencio del pájaro dormido,
el arco del zaguán, la humedad
-esas cosas, acaso, son el poema.

Borges (1899 – 1986): Fervor de Buenos Aires (1923)[4]

A DÉL

Valamelyik udvarodból bámulni
a régesrégi csillagokat,
az árnyék
padján ülve bámulni
ezeket a szórt fényeket,
miket tudatlanságom nem tud megnevezni,
se elhelyezni a csillagképek között,
átérezni a rejtett
ciszterna vízkörét,
a jázmin- és loncillatot,
az alvó madár némaságát,
a tornác boltívét, a nedvességet
– ezekből áll talán a költemény.

A Buenos Aires-i láz-kötetben.
Somlyó György (1920 – 2006) fordítása (1984)[5]

1 bubos

búbos és ükörkelonc

Újból és újból elkövetjük a bőség illetlenségét, ami most is elkerülhetetlen, ha önkényesen válogatott példákon keresztül akarjuk érzékeltetni azt a lenyűgöző pályát, amit a lonc az irodalomban „befutott”. Borgesnél valósággal a Dél jelképe, más műveinek sokaságában is, bár éppen a déli féltekén a loncfélék családja nem őshonos. Észak-Amerikából, Európából, Észak-Afrikából, Ázsiából (különösen Kínából) származik mintegy kétszáz faja.[6] A lonc természetesen nemcsak „másodvirágként” játszik nagy szerepet az irodalom „virányain”, hanem a kertekben is. Illata nélkülözhetetlen, ha olykor, Borges szerint, nehéz is.
A továbbiakban neve hátborzongató rejtélyével foglalkozunk. Bővebben…

Bárányok és zöldségek

1 borametzBorametz, barometz, tatár bárányfű, zöldségesbárány, zöldségbárány, Agnus scythicus („szittya bárány”) vagy Planta Tartarica Barometz („barometz, a tatár növény”): ilyen nevekkel illetik azt a csodalényt, mely egy bárány és egy növény különös ötvöződése. A mítosz irodalma hatalmas. Borges (1899 – 1986) is feldolgozta az 1957-ben kiadott Livro dos Seres Imagináriosban[1] (Képzelt lények könyve, Scholz László fordítása[2], 1988). Minden okunk megvan rá tehát, hogy ne foglalkozzunk a borametz könnyen rekonstruálható kultúrtörténetével. Itt csak a legfontosabbakra hagyatkozunk. Merthogy írásunk célja egy nem kisebb személyiség mint Denis Diderot (1713 – 1784) szerepének a tisztázása a legenda elterjedésében. Forrásaik ugyanis úgy tudják, a Francia Enciklopédia (Diderot-d’Alembert Enciklopédia) Agnus scythicus szócikkében Diderot a hívő beleérzésével ír a borametzről. Ezt olvassuk ki efféle kommentárokból:

1751-ben Denis Diderot személyesen írta meg a lényről szóló szócikket a 18. század híres francia szuperlexikonjába, az Encyclopédie-be. Egészen 1887-ig kellett várni, hogy valaki megcáfolja a legendát, ekkor jelent meg Henry Lee, a híres brit természettudós könyve, a zöldségbárány eredetéről és az egész mítosz történetéről.[3]

Anélkül, hogy elvitatnánk Henry Lee (1826? – 1888) érdemeit az alapos tényfeltáró munkában, igazságot szerzünk Diderot-nak is, aki nemcsak alapos, de kifogástalan munkát is végzett. Bővebben…

Dél

Edwin Williamson magyarul 2010-ben megjelent, alapos tárgyi és pszichológiai tudással megírt Borges. Az életút című monográfiájából megtudjuk, Borges (1899 – 1986) a szenvedéseknek milyen labirintusán vergődött keresztül éveken át 1936-tól kezdődően. Szerelmei kikosarazták, az 1936-ban kiadott, ma már ünnepelt művét, az Historia Universal de la Eternidadot (Az örökkévalóság története) abban az évben összesen harmincheten vették meg, és 1937 végén édesapja, Jorge Guillermo Borges Lugo (1874 – 1938) szélütést kap, így vakságához még féloldali bénulás is társul. Mindez arra ösztönzi a lebilincselően művelt, de különös életrajzi okokból még érettségit sem tett Borgest, hogy a Miguel Cané (1851 – 1905) politikus-íróról elnevezett Buenos Aires-i munkásnegyedi fiókkönyvtárban segédkönyvtárosi állást vállaljon éhbérért.

1 bibliotec

Borges munkahelye

Bővebben…

Az első magyar költő és a jonhó

Laus Pannoniae

Quae legerent omnes, quondam dabat Itala tellus,
Nunc e Pannonia carmina missa legit.
Magna quidem nobis haec gloria; sed tibi maior,
Nobilis ingenio, patria facta, meo.

Janus Pannonius (1434 – 1472)

Pannónia dicsérete

Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.

Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!

Berczeli Anselm Károly (1904 – 1982) fordítása[1]

Borges (1899 – 1986) Sobre los clásicos című esszéjével, melyet Scholz László A klasszikusokról címmel fordított magyarra, már foglalkoztunk. Ebben a következő szép gondolatot is kifejti: a maláj vagy a magyar irodalmat például egyáltalán nem ismerem, mégis biztosra veszem, hogyha módot adna rá az idő, hogy tanulmányozzam őket, meglelnék bennük minden szükséges lelki táplálékot. Az esszét 1965 végén írta, ám az itt felhozott példája a magyar irodalom ismeretének hiányáról nem akadályozta meg abban, hogy 1972-ben meg ne írja Al primer poeta del Húngria című versét, melyet Az első magyar költőhöz címmel Somlyó György (1920 – 2006) fordított magyarra.[2] Nem lehet cél annak kifürkészése, kire gondolhatott, hiszen szeretetét, rokonszenvét tudatosan egy általa nem ismert költőhöz küldi – jellemző fordulatával: mint az eleai íjász, azaz Zenon (Kr.e. 490 – 430), vagyis reménytelenül, mint a kilőtt íj a paradoxonban –, noha, mint írja, személye kiderítésére felüthetne egy enciklopédiát. Meg kell jegyezzük, nem lenne könnyű dolga. Nem tudunk név szerint költőt említeni Janus Pannonius előtt, de a XIII. század végi Ómagyar Mária-siralom névtelen fordítója is nyilvánvalóan ihletett költő.

Borges 1949-ben megjelent Alef című novellagyűjteményének A teológusok című fikciója egyik főszereplője mindenesetre Janus Pannonius (az ármányos „Pannóniai János”).[3] Borges a vers írásakor azonban nem gondolt Janus Pannoniusra (legalábbis ennek nincs érezhető nyoma a műben), mint ahogy Petőfire (1823 – 1849) sem, ahogy kegyes feltételezésekben olvashatjuk.[4]


Van egy szó Somlyó György fordításának elején, mely ott és úgy túlságosan egzotikus ahhoz, hogy ne lenne rossz, mindenesetre vitathatatlanul pontos, és a ritmust se rontja. Szövegkörnyezetével együtt idézve:

E néked csak jövendő pillanatban,
mely annak is titok, kinek az izzó
planéták vagy a bikák jonhai
felfedik a jövő korok tilos
szerkezetét, mi sem lehetne könnyebb,
mint valamilyen lexikont felütni,
hogy megleljem neved, testvéri árny…

Ugyanez a szövegrészlet az eredetiben:

En esta fecha para ti futura
que no alcanza el augur que la prohibida
forma de porvenir ve en los planetas
ardientes o en las vísceras del toro,
nada me costaría, hermano y sombra,
buscar tu nombre en las enciclopedias…

A szó felbukkan Kálnoky László (1912 – 1985) Anyakkirályné című költeményében:

Csorhózzék szik töpörré jonha[5]

Innen látszólag két választásunk van. Vagy azt mondjuk, Kálnoky nyilván nem csúfította volna el halandzsáját egy értelmes szóval (a „szik” itt melléknév), vagy észrevesszük, hogy a Kálnoky-vers álhalandzsa, és valójában végig nagyon is véres tartalmat hordoz. Az idézett részlet például annyit tesz, csurogjon ki jonha, és váljon szikkadt töpörtyűvé. Úgyhogy ne késlekedjünk, lépjünk a szűk, második ösvényre, és oldjuk fel a talányt! Bővebben…

A három tudós legendája és valósága

Ha már nem űz a munka kényszere,
Ülhetsz – ilyesmit hinni bölcs mer-e?
Mért áltatod magad hiú reménnyel?
Jön a halál és karonfog: Gyere!

Omar Hajjam (1048? – 1131?) rubaija. Londesz Elek (1868 – 1934) fordítása[1]

(Az alábbiakban érintjük a mohamedán világ történelmének egyes fejezeteit. Ez a történelem szövevényes, hasonlóan a keresztény világ történelméhez. Ha a neveket bonyolultnak találjuk, jussunk el csak az első két személynévig. Annyi ezúttal elég lesz.)

Borges (1899 – 1986) 1952-ben kiadott Otras inquisiciones című tanulmánykötetéről, mely nálunk Újabb nyomozások címmel jelent meg Scholz László fordításában 1999-ben, már beszéltünk.[2] Ennek El enigma de Edward Fitzgerald (Edward Fitzgerald rejtélye) című írása elején három ifjúval találkozunk.[3] Nizam al-Mulk (1018 – 1092), akkori nevén Abu Ali Hasan (ibn Ali Tusi), Hassan-i Sabbah (1050? – 1124) és Omar Hajjam közösen tanulmányozza a Koránt, és bár utóbbi hajlik a szkepticizmusra, ez nem gátolja apológiája kidolgozásában. Mindhárman jeles tudósokká érnek későbbi éveikben, Nizam al-Mulk és Hassan-i Sabbah a hit tudományában, Omar Hajjam a matematikában és az asztronómiában (anélkül hogy hinne a csillagok sorsfordító erejében). Akkor félig játékosan, de örök barátsággal megfogadják, hogy felnőtt éveikben segíteni fogják egymást. Így is lesz, Nizam al-Mulk vezír lesz és állja szavát. Hassan-i Sabbah udvari méltóságot kér és kap, de rajtaveszt, az intrikák szövevényéből örök száműzetéssel segítik ki, amit aztán ő gyilkossággal honorál, míg Omar, a csendes tudós a békés vizsgálódás feltételeivel is beéri. Ez ki is jut neki élete végéig. A két emberöltővel később élt Farid du-Din Attarral (1119? – 1229?), aki éppúgy nishapuri születésű volt, mint Omar Hajjam, már találkoztunk. Tudjuk, hogy Borgesben egy Jókai (1825 – 1904) veszett el, sőt nemcsak tudjuk, már láttuk is, ezúttal a három barát legendáját, mely lényegének, azaz magának a barátságnak és a fogadalomnak, nincs valóságalapja, nem Borges konfabulálta. A legenda széles körben ismert[4], két híres regény is született a motívumaiból. A libanoni Amin Maalouf Szamarkand[5]és a szlovén Vladimir Bartol Alamut[6] című feldolgozása egyaránt megjelent magyarul is. A Keeper (Megtartó) című film alkotó módon még szerelmi szálat is sző a történetbe.[7] A három tudós férfiú csodás elemekkel tarkított életrajzai sok helyen hozzáférhetők, és ha együtt nem is alkottak nagyot, külön-külön mindegyikük nevezetes alakja korának. Ebből az egyetlen szempontból foglalkozunk velük kicsit közelebbről is. Bővebben…

A szimurg útja

…Y Attar de Nishapur miró una rosa
Y le dijo con tácita palabra
Como el que piensa, no como el que reza:
-Tu vaga esfera está en mi mano…

Soy ciego y nada sé, pero preveo
Que son más los caminos. Cada cosa
Es infinitas cosas. Eres música
Firmamentos, palacios, ríos, ángeles,
Rosa profunda, ilimitada, íntima,
Que el Señor mostrará a mis ojos muertos.

Borges (1899 – 1986): La rosa Profunda (1975)

…s egy rózsát nézett Nisapuri Attar,
így szólva hozzá hangtalan szavakkal,
mint aki töpreng, nem imádkozik:
– Kezemben zsenge szirmod…

Én vak vagyok és tudatlan, de látom,
hogy sokféle az út. Minden dolog
végtelen sok dolog. Te zene vagy,
egek, paloták, folyók, angyalok,
mélységes rózsa, meghitt s végtelen te,
kit az Úr megmutat majd holt szememnek.[1]

Borges: Mélységes rózsa. Somlyó György (1920 – 2006) fordítása

1 malegriffSzámos nép választott magának védőállatként valamely madarat – a heraldika ősi szabályai szerint emlősök városokat, madarak országokat védenek, bár hogy Ormond(e) márkijának szárnyatlan hímgriffje[2] e tekintetben hová sorolandó, kétséges –, és a fejek számában, egyéb testfüggelékek feltűnésében erőteljes evolúciós hatások is megfigyelhetők. A griff példáját már érintettük. Ezúttal egy rokonáról, a szimurgról emlékezünk meg röviden. Bővebben…

A klasszikusok megközelítése

Escasas disciplinas habrá de mayor interés que la etimología…[1]

Borges (1899 – 1986): Sobre los clásicos

Kevés tudomány lehet olyan érdekes, mint az etimológia…[2]

Borges: A klasszikusokról. Scholz László fordítása

Mintegy húsz év kisebb terjedelmű, de velős tanulmányait foglalja össze Borges az Otras inquisiciones 1972-ben kiadott második kötete, melynek a szelídített Újabb nyomozások címet adta magyar fordítója, Scholz László.[3] Ennek 1965 végén írt záródarabja a Sobre los clásicos, A klasszikusokról. A tanulmány elején áll Borges néhány kedves szava az etimológiáról, melyeket mottónkban idéztünk. Néhány alátámasztó példája között, érthetően, a „klasszikus” szó eredetvizsgálata is ott áll, melyről megállapítja, hogy a mai, „rend” jelentést a latin classis, „flotta” szóból vette át. Túl azon, hogy a „klasszikus” és a „rend” nem szinonimák, a helyzet ennél kicsit bonyolultabb. Ennek bemutatásával nem sértjük Borges emlékét, inkább megerősítjük véleményét a szófejtés szépségéről. De legalábbis úgy reméljük.

Huysum

Huysum (1682 – 1749): Klasszikus tájkép, tiszteletadással Bacchusnak

Bővebben…

Lego ergo Cartesius sum, de aggodalomra nincs ok

Borges (1899 – 1986) 1925-ben megjelent, az életmű szempontjából döntő jelentőségű, La encrucijada de Berkeley („Berkeley válaszúton”) című esszéje magyarul 1996-ban jelent meg a Nagyvilágban Scholz László fordításában Berkeley dilemmája címmel.[1] Sok más művével együtt ez is fellelhető volt az internet végtelen pampáin, ám mára visszaszorult a Gutenberg-galaxisba. Ott viszont szélsebesen terjed, egyre több válogatásban megtalálhatjuk. Bővebben…

Tevék és argentinok

Al-Araf (40. Ája)
40. “Bizony, azok, akik tagadják az ájáinkat, és fennhéjázók velük szemben, nem nyittatnak meg nekik az egek ajtói, és nem léphetnek be a Kertbe, amíg a teve át nem megy a tű fokán. És így fizetünk meg a bűnösöknek.”
(Korán)

7_40

Mai napság különösen fontos az emlékezetünkbe idézni, mi a fennhéjázás büntetése az ősforrás, a Korán szerint. (Ha az idézett ája nem lenne szent szöveg, még értelmezésére is vállalkoznék.)
A teve nemcsak ebben a szó szerint újszövetségi összefüggésben, de még számos egyéb alkalommal is megjelenik a Koránban.

Reynolds (1723 - 1792) Edward Emily Gibbon (1737 – 1794)

Reynolds (1723 – 1792): Edward Emily Gibbon (1737 – 1794)

Edward Emily Gibbon lenyűgöző mesterművében, az 1782-ben (akkor négy kötetben) kiadott, de már 1776-ra befejezett történelemkönyvében, A Római Birodalom hanyatlásának és bukásának történetében (The History of the Decline and Fall of the Roman Empire)  a ma ötödik kötet ötvenedik fejezetének tizenharmadik lábjegyzete (Penguin Classics, szerk. David Womersley, 1994, vol.III p.155) így szól, amint a a kitűnő mairangibay blog  rámutat:

valaszto

Mahomet himself, who was fond of milk, prefers the cow, and does not even mention the camel…
(Maga Mohamed, aki a tejet kedvelte, jobban szerette a tehenet a tevénél, melyet nem is említ…) Bővebben…

Odysseus utolsó útja

 de’ remi facemmo ali al folle volo,
sempre acquistando dal lato mancino.
Tutte le stelle gia de l’altro polo…

Dante (1265? – 1321): Isteni színjáték – Pokol, XXVI. ének

…az evezőket
     bolond repűlés szárnyaivá tettük,
     s vitorláink mind balfelé verődtek.
 Új ég, új csillag ragyogott felettünk.

 Babits Mihály (1883 – 1941) fordítása

Borges (1899 – 1986) kilenc Dante-tanulmányának egyike a Pokol XXVI. énekével, Odysseus utolsó utazásával, illetve annak kultúrtörténeti “lenyomatával” foglalkozik. Érdemes egy kicsit megvizsgálnunk Homeros (Kr.e. VIII.sz.), Vergilius (Kr.e. 70 – Kr.e. 19) és Dante véleményét Odysseusról. Bővebben…

Égi hierarchiákról

Mert Ő benne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek

Kol1:16

1 Botticini_-_The_Assumption_of_the_Virgin

Botticini (1446 – 1497): A Szent Szűz mennybevétele

Bővebben…

Írók egymás közt

El olor de las peluquerías me hace llorar a gritos.
A fodrászok szagától már ordítani tudnék.

Neruda: Walking Around        

Úgy hozta a sors, hogy 1933 végének forró telén nemcsak a chilei nagykövetségre akkreditált Pablo Neruda (1904 – 1973), hanem Federico García Lorca (1898 – 1936) is Buenos Airesben tartózkodtak. Bővebben…