Julius Pokorny címkéhez tartozó bejegyzések

Szalonkák sárral és anélkül

Votre salaire? dit le Loup,
Vous riez, ma bonne commère.
Quoi ! Ce n’est pas encor beaucoup
D’avoir de mon gosier retiré votre cou!

La Fontaine (1621 – 1695): Le Loup et le Cigogne.
Dans Les Fables choisies, mises en vers, I. (1668)
après Esope (av. J.-C. 620? – 564) & Phèdre (av. J.-C. 15? – ap. J.-C. 55?)[1]

„Tessék!
Még kérni valód is akad!
Hát, gólya néne, nem fizetség,
Hogy visszahúztad torkomból nyakad!
Menj, háládatlan, rút alak:
Aztán többé ne lássalak.”

A farkas és a gólya.
Válogatott mesék verses formában, I.,
Aisopos és Phaedrus nyomán.
Kosztolányi Dezső (1885 – 1936) fordítása (1916)[2]

Percy Bolingbroke St John (1821 – 1889) Young Naturalist’s Book of Birds: ANECDOTES OF THE FEATHERED CREATION (Ifjú természetbarátok madaras könyve: adomák a tollas világból) című könyvének első kiadása 1838-ban látott napvilágot Londonban (húzzuk alá: a szerző tizenhét éves korában). Legalábbis az „új kiadás” adomái között szerepel a halszálka-eltávolító gólya néne félreértése arról, hogy életmentő munkájáért fizetség jár. Mutatis mutandis: ott a történetben a nagyúr a kutyafélékről átvált a macskafélékre, maga az állatok királya, halszálka helyett jókora csont áll az életfunkciók útjában, a gólyát pedig a guvat cseréli le (mindketten saját családjuk névadói). Az ifjú szerző azonban megengedi, hogy talán egy másik „családalapító” madár, a szalonka részesíti elsősegélyben a megszorult megrendelőt.[3] Valamennyi felmerülő madár alkalmas lenne a feladat ellátására csőre adottságai folytán. A történet utolsóként említett szereplője ad lehetőséget tegnapi kisebb ismertetőnk természetes folytatására Alexander Wilson (1766 – 1813) madarairól, melyek közül egyet, annak kiterjedt kapcsolatrendszerére tekintettel, ez úton, külön kell említsünk a maga idejében.  Bővebben…

Reklámok

Hűvös, forrás és szégyen

A szlovákság kulturális szerepével, súlyával a Pilisben már foglalkoztunk. A szlovák többségű Pilisszentkereszt lakója, Szabóné Marlok Júlia 2012-ben írt, 2013-ban megvédett doktori értekezése[1] (A pilisi szlovák falvak nyelvi sajátosságai) elsődleges forrásunk egyes pilisi földrajzi nevek megértéséhez és eredetvizsgálatához.
Például a minapi pilisi utamat követően, melyben a Piliscsév melletti vadregényes Studenkát érintettem, N. barátom felvetette, hogy ez a „hideg” szóval állhat összefüggésben, akárcsak a Studená dolina, „Hideg-völgy” összetételben.

Magas-Tátra: Kis-Tarpataki-völgy (Malá Studená dolina), Nagy-Tarpataki-völgy (Veľká Studená dolina)

Bővebben…

Pan meghalt, de a mese él

De ím, a titkos hang az éjhomályba’
Harmadszor is Thamus nevét kiáltja.
»A földi hang embertől jő; ez égi.
Ki vagy? Mi kell?« – Thamus szepegve kérdi.
Harsány szózat zúg erre át a légen;
Meghallják lent is, a hajófenéken.
S ez íge hallik: Thamus, vén hajós,
Légy tudtodon kivűl ma jós.
Elérve Palodesz magaslatot,
Add hírűl: »A nagy Pán halott!«

És ím kelet felől, a hol pirosra
Leget, párát a hajnal fénye fest:
Az ég alján, a földdel összefolyva
Feltűnik a kereszt.

Reviczky Gyula: Változatok. Pán halála (1889)[1]

Pán halála című költeményében (1889), mely sokáig a magyar költészet egyik legnépszerűbb alkotása volt, azt a Plutarchostól eredő mondát dolgozza fel, hogy egy görög hajóst éjjel a tengeren egy láthatatlan lény felszólított, adja hírül a világnak: „A nagy Pán halott!”

Komlós Aladár (1892 – 1980): A magyar irodalom története. 57. REVICZKY GYULA (1855 – 1889). A lírikus[2]

Plutarkhos (46? – 127?) Περὶ τῶν Ἐκλελοιπότων Χρηστηρίων, Peri ton hekleloipoton Xrestetion című értekezésében, melynek címét Rakonczai János Az isteni bosszú késlekedése-ként fordítja[3], elsőként írja le Pan halálának történetét Filippos történész ismertetése alapján.  Bővebben…

A pirog és családja

А какими пирогами накормит моя старуха! Что за пироги, если б вы только знали: сахар, совершенный сахар!

Гоголь (1809 – 1852): Вечера на хуторе близ Диканьки (1832),
K. I, Ч. 1, Предисловие[1]

És amilyen piroggal etetett az én asszonykám! Micsoda pirog, ha tudnátok: cukor, valóságos cukor!

Gogol: Esték a majorban Dikanyka mellett,
I. könyv, 1. rész, Előszó

Berkosz (1861 – 1919): Dikanyka

A mű későbbi fejezeteiből az is kiderül, hogy a sütéshez az asszonyka az író kéziratait (egy készülő regény felét) használta fel papíralátétként. Ilyenképpen az író úgy járt, mint az ismert, de alátámasztatlan anekdota szerint pár évvel korábban Beethoven (1770 – 1827) a Missa Solemnis (op.123) 1823-ra befejezett partitúrájával, melynek kottalapjait a kalucsnijából húzta elő, vagy, szintén megerősítetlenül, Händel (1685 – 1759), akinek parókájába a fodrász az 1741-ben komponált Messiás (HWV56) kottáját csavarta. (Az első történet nem elképzelhetetlen, a második, tekintettel a kották értékére, annál inkább, még ha beleszámítjuk a grandiózus oratórium hűvös londoni fogadtatását[2] is.) Mottónk kiválasztása természetesen teljesen önkényes. Az orosz irodalomban a pirog éppoly központi szerepet játszik, mint a magyarban a húsleves vagy az angolban a pudding. Bővebben…

Pásztortáska

pásztortáska

HOTSPUR
And telling me the soueraignest thing on earth
Was Parmacitie, for an inward bruise…

Shakespeare (1564 – 1616): King Henry IV,
Part I, I / 3 (1596-97?), Quarto 0, 1598[1]

HŐVÉR
Mondá nekem, hogy nincs fölségesebb
A csonttörésre, mint a spermacet.

IV. Henrik, I. rész, I / 3.
Lévay József (1825 – 1918) fordítása[2]

HŐVÉR
S hogy legfelségesebb dolog a földön
A parmaceti belső sérülésre…

Vas István (1910 – 1991) fordítása[3]

A spermaceti hasznáról már megemlékeztünk. A Shakespeare által emlegetettet nem véletlenül nem találjuk a hasznok listáján. Lévay József súlyosabb, a Shakespeare által használt szóhoz inkább ragaszkodó, óvatosabb Vas István enyhébb leiterjakabba fut. A parmacitie Shakespeare-nél ugyanis „pásztortáskát” jelent.[4] Hővér helyesen jellemzi az élettani hatását. (Ugyanebben a jelenetben beszél Hővér olyannyira vészt jóslóan a seregélyről, melyről szintén írtunk már.) Bővebben…

Nyár és éger

Ἠὼς δ᾽ ἐκ λεχέων παρ᾽ ἀγαυοῦ Τιθωνοῖο
ὤρνυθ᾽

Ὅμηρος (αι VIII. π.Χ.): Ὀδύσσεια, E[1]

Heos, d’ek lekheon par’agauu Tithonoio
ornyth’

Éósz, ágyáról, gyönyörű Títhónosza mellől
fölserkent

Homeros (Kr.e. VIII.sz.): Odysseia, V.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[2]

Tegnap is Eos és Tithonos történetével kezdtük rövid összefoglalónkat a kabócákról. Ma, ezzel a kis utalással, hasonlóképpen teszünk az égerfák vizsgálata előtt. Ha ugyanis tovább olvassuk az Odysseus tutajáról szóló varázsos éneket, ebbe a nagy jelentőségű leírásba ütközünk:

ὕλη δὲ σπέος ἀμφὶ πεφύκει τηλεθόωσα,
κλήθρη τ᾽ αἴγειρός τε καὶ εὐώδης κυπάρισσος.
ἔνθα δέ τ᾽ ὄρνιθες τανυσίπτεροι εὐνάζοντο

Ὅμηρος: Ὀδύσσεια, E[3]

hyle de speos amfi pefykei telethoosa,
klethre t’aigeiros te kai euodes kyparissos.
hentha de t’hornithes tanysipteroi eunazonto

Azaz, Devecseri Gábor fordításában:

Kétoldalt viruló erdő állt sűrün a barlang
mellett, nyárfa meg égerfa s jóillatu ciprus,
rajta a szárnyaikat táró madarak raja fészkelt

Homeros más helyen is szívesen említi együtt a nyárt és az égert, noha nem közeli rokonok: a nyár a fűzfafélék, az éger a nyírfafélék családjába tartozik. (Ráadásul még a rendbe sorolásuk is eltér: a fűzfafélék malpighicserje-virágúak, a nyírfafélék bükkfavirágúak.) Bővebben…

A beléndek históriája

GHOST
…Vpon my secure houre, thy Vncle stole
With iuyce of cursed Hebona in a viall,
And in the porches of my eares did poure
The leaprous distilment…

Shakespeare (1564 – 1616): Hamlet (1599-1601), I/5[1]

SZELLEM
…Meglopta bátyád ezt a biztos órát,
Üvegben átkos csalmatok levével,
S fülhézagomba önté e nedű
Bélpoklos csöppjeit…

Arany János (1817 – 1882) fordítása (1866)[2]

Az 1604-es második kvartó Hebonájának, a későbbi fóliók hebenonjának mibenlétével sokat foglalkoztak, Arany János jobbnak látta megmaradni az általánosságnál. Az egyik ötlet szerint a Hebona nem más, mint a burgonyafélék családjába tartozó bolondító beléndek, melyet angolul a XIII. század óta létező szó, a henbane jelöl. Ez utóbbiról sokan azt tartják, a „tyúk”, hen és a „méreg”, bane összetétele.[3] Mások szerint azonban a hen eredetileg a halálra utalhatott, azaz a növény angol neve szó szerint halálos méreg.[4]  Bővebben…

Kis esti delírium

most úgy remegem ezt az estét,
hogy kocódnak tőle a poharak,
most olyan távoli az öregség
pedig nyuvaszt már, rámszakad –

Kiss Benedek: Nyáresti delírium (2003)[1]

Hagyományosan Hippokratesnek (Kr.e. 460? – 370?) tulajdonítják azt a sokszerzős kötetet, melynek neve Hippokratesi gyűjtemény. A mintegy hatvan értekezésből álló nagyszabású mű körülbelül Kr.e. 450 és 340 között állt össze, és jól reprezentálja az ógörög gyógyászat „új stílusát”, mely a leírásaiban szabatos, magyarázataiban mellőzi a természetfeletti elemeket.[2] A leírások között számos esetben ütközünk a φρενῖτις, frenitis fogalmába, mellyel, mai angol nyelvi leszármazottjával szólva, a frenzyt[3], őrületet, delíriumot vagy ilyen görcsöket, rohamokat jelölnek.[4] Az, hogy a phrenitis orvosi szakszavát ma kizárólag a rekeszizom-gyulladásra alkalmazzák[5], elkerülhetetlenné tesz egy rövid etimológiai kitekintést mai tulajdonképpeni témánk előtt. Bővebben…

A pintyről

Donec a dui et dui fringilla consectetur id nec massa.

Amíg ha nem is egy csomó, de két-két pinty szintén űzheti…

részlet a Lorem Ipsumból[1]

Pár nappal ezelőtt tett ígéretünkhöz hűen rátérünk a pinty útjára a nyelvfejlődésben. Sok más állatnevünkhöz hasonlóan a „pinty” is két jelentésű: jelenti egyrészt a pintyfélék családjának tagját (ez az angol finch), és így nevezzük röviden az erdei pinty fajt (angolul: chaffinch). (A tágabb értelemben vett pintyeket valódiaknak is nevezik, megkülönböztetendő a nem valódiaktól, mint amilyen például a sármányfélék családja.[2]) A pintyfélék családja leginkább az északi féltekén él[3], de mondhatjuk, hogy Brazíliát, Szaúd-Arábiát, Délkelet-Ázsiát, Ausztráliát és az Antarktiszt leszámítva jószerével mindenütt elterjedtek. Sőt, a Szahara egyes foltjain sem figyelték meg a család tagjait[4], de a Szahara egyes pontjain egyáltalán nem figyelnek meg semmit. Bővebben…

A tiszafa, a borz és a méreg

at myrtus validis hastilibus et bona bello
cornus, Ituraeos taxi torquentur in arcus.

Vergilius (Kr.e. 70 – Kr.e. 19): Georgica II.[1]

Mirtusz erős kelevéznek jobb, som harcban előnyös,
Míg az itúraeus kézívhez az ívafa szolgál.

Lakatos István (1927 – 2002) fordítása[2]

1-tiszafaAz antikvitás elég tágas ahhoz, hogy minden generáció megcsodálja, és elég szűk ahhoz, hogy benne a szálak összefussanak. Nézzük ezt a tiszafa, a borz és a méreg példáján. Bővebben…

A kövérség diadalútja

1 Ez pedig a vétekért való áldozatnak törvénye; igen szentséges az.
2 Amely helyen megölik az egészen égőáldozatot, ott öljék meg a vétekért való áldozatot is, és a vérét hintsék az oltárra köröskörül.
3 A kövérjét pedig áldozzák meg mind, a farkát is, és amely kövér a belet takarja.
4 A két veséjét és a rajtuk lévő kövérséget, amely a véknyaknál van, úgyszintén a májon lévő hártyát a vesékkel együtt szedje ki.
5 És füstölögtesse el azokat a pap az oltáron tűzáldozatul az Úrnak. Vétekért való áldozat ez.
6 A papok között minden férfiú eheti azt, szenthelyen egyék meg; igen szentséges az.
3Móz.7[1]

A kövérségnek azzal az inkább gyakorlati, mint elvi kérdésével, hogy egyes szavak hátterében miként búvik meg a szó valamely ősi változata, érintőlegesen már foglalkoztunk, telített zsírsavakról szólva. A teljes általánosságban, amikor a melléknéven túl a „kövér” mint főnév is felmerül, például az Ószövetség egyik kulcsszavaként, vagyis amikor számba kellene vennünk zsírtól faggyúig mindent, ami főnévként kövér, nyomunk veszne, akkora kutatást kellene végeznünk. Így a baráti (N.) indíttatású mai nyomozásban nagyrészt megmaradunk a melléknév vizsgálatánál.

Bővebben…