Beethoven kategória bejegyzései

A zubbonytól az alvadászig (Beethovenen át)

Ülj mellém a kandallóhoz,
  Fel van szítva melege;
Csobáncz-várról, édes-kedves,
  Im! halljad, egy agg rege

Kisfaludy Sándor (1772 – 1844): Csobáncz (1802-3)[1]

Csobánc vára és Csobánka

Nem tisztázott, hogy oszmán-török vagy szerb-horvát közvetítéssel lett nálunk előbb „zubon”, majd a magyarosabb csengésű „zubbony” az eredetileg arab جُبّة, dzsubba, „pamut alsóruha” jelentésű szó. Ugyancsak bizonytalan, hogy a számos szóba jövő környező nyelv melyikétől kaptuk ugyanebből az arab szóból a „subát”.[2] Magát az arab szót a ج ب ب, dzs-b-b, „vágni” gyökre vezetik vissza, mely azonban nem a szövet szabászatára utal, hanem ciszterna metszésére, mely körbe fogja ölelni a vizet, mint zubbony a testet.[3] Bővebben…

Reklámok

Beethoven kis darabjainak nagy viszontagsága

Beethoven (1770 – 1827) bagatelljeit már érintettük egy tágabb összefoglalónkban. Ott a három nagy sorozatból csak kettőről beszéltünk, a minden szempontból különleges középsőt, az op.119-est nem. Ezt a mulasztásunkat pótoljuk ezúttal.  Bővebben…

Homo brucknericus

Ez a szimfónia egy óriás műve, a mester minden korábbi szimfóniáján túltesz, mind szellemi dimenziója, mind gazdagsága és nagysága tekintetében.

Wolf (1860 – 1903) Bruckner VIII. szimfóniájáról[1]

Az, hogy nőalakok nem bővelkedtek Bruckner életrajzában, egyeseket töprengésre késztetett. De mint oly sok más esetben, ezek a töprengések terméketleneknek bizonyultak. Nagyon is. A valóságtól fel fogunk ébredni.  Bővebben…

Egy kis Schubert-rejtély

Ha Schubert (1797 – 1828) hatalmas életművére gondolunk, bizonyára elszorul a szívünk, életében milyen kevés kétkezes zongoraművét adták ki. Három szonátáját: az 1825-ben komponált a-mollt (op.42 D845) és a „gasteini” D-dúrt (op.53 D850), majd az egy évre rá komponált G-dúrt (op.78 D894). Alfred Brendel ezekhez még hozzáteszi felsorolásában az 1822-ben írt C-dúr (Wanderer-) fantáziát (op.15 D760), az 1827-ben komponált op.90 D899-es Négy impromptu közül az első kettőt és az 1823 és 28 között keletkezett Moments musicaux-t (D780).[1]

Bővebben…

Koppantások szíven és billentyűn

A bécsi Artaria Kiadót az Artaria testvérek 1770-ben alapították. Ez csak a jogi kezdet, az olasz Artaria család ekkor már régóta foglalkozott műkereskedelemmel. Ekkor azonban teljes egészében a zeneműkiadás felé fordultak.[1] Természetes, ha egy kiadó üzletpolitikáját, különösen a kezdeti években, akkor már ismert szerzők megnyerésének vágya határozza meg, aminek levét ifjú tehetségek isszák meg, de olykor a tapasztalt, idősebb művészek is, mint ez, bizonyos értelemben, Haydnnal (1732 – 1809) is megesett. Bővebben…

Swift, Vergilius

Swift (1667 – 1745) életében a művelt világban magától értetődő volt Vergilius (Kr.e. 70 –  Kr.e. 19) mélyre ható ismerete. Mint életrajzírója, Swift keresztfia, a színész és színigazgató Thomas Sheridan (1719 – 1788) 1784-ben megjelent The life of the Rev. Dr. Jonathan Swift, Dean of St. Patrick’s (Dr. Jonathan Swift tiszteletes, a Szent Patrik Székesegyház diakónusa élete) című életrajzának VII. szakaszából (Various Anecdotes of Swift, Különféle Swift-anekdoták) kiderül[1], Swift ismerete Vergiliusról még a műveltektől akkor elvártakon is túlment.  Bővebben…

Újabb Mozart-rejtély: egy hegedűverseny

Egy rendőr, aki azelőtt teremőr volt a képviselőházban, vigyorogva mondá
Átkozottul ismerős gúnyák!
És verte a homlokát, hogy eszébe jusson, melyiknek ki a gazdája?
De a legfeltűnőbb volt két egész egyforma kabát

Mikszáth (1847 – 1910): A felsőkabátok esete (1884)[1]

Bevezetésképpen éljük át Mikszáth rendőrének szenvedését néhány példán keresztül. Hallgassuk meg először a hugenotta menekült családi hátterű Johann André (1741 – 1799) op.81 Nr.1-es D-dúr fuvolanégyesét a XVIII. század végéről.
A filmhez csatolt kép a zeneszerzőt ábrázolja Lips (1758 – 1817) svájci rézmetsző képén:

A megfejtés: Mozart (1756 – 1791) 1779-ben komponált B-dúr hegedűszonátája (K378/317d).

Hallgassunk meg még egy párosítást. Az első mű Johann André G-dúr fuvolanégyese (op.78 Nr.1):

Itt is Mozart a megfejtés, amint arról az 1786-os F-dúr négykezes zongoraszonáta (K497) tanúskodik:

Bővebben…

Haydn utolsó ideje

A papa (ismét bot nélkül) felkelt, ivott egyet a Soult által sarkantyúpengetve kínált pohárból és ravasz mosollyal odaült a zongorához. A Gotterhaltét játszotta.

Szentkuthy Miklós (1908 – 1988):
Doktor Haydn, III., Bécs. „Guten Abend, Herr Haydn!”[1]

Haydn (1832 – 1809) „utolsó jelentős művének” mondják az 1803 júniusában befejezetlenül, két tételesen maradt d-moll vonósnégyest (op.103 HobIII:83)[2], melynek különösen első, dalformájú tétele remekmű a maga nosztalgiába hajló, Haydnra nem valló hangvételével:

Valójában minden jel arra mutat, hogy élete hátralevő közel hat évében Haydn már egyáltalán nem komponált, jelentéktelen művet sem. Ma Haydn utolsó éveit tekintjük át röviden.  Bővebben…

Nehéz futam

Bach (1685 – 1750) Weinen, klagen, sorgen, zagen (Sírni, keseregni, aggódni, csüggedni, BWV12) kezdetű kantátáját 1714 húsvét utáni harmadik vasárnapjára írta, tehát nem a húsvéti időszakra. A különféle szöveges forrásokból táplálkozó kantáta nyitókórusának versét Bach egyik legfontosabb szövegírója, Salomo Franck (1659 – 1725) költötte.[1]

A dallamvonalat Bach az 1724-től lényegében haláláig csiszolgatott h-moll mise (BWV232) Crucifixusában használja újra, azaz a húsvéti misztérium megjelenítéseként. Az ősforrásról azonban Bernhard Paumgartner (1887 – 1971) 1966-ban különös következtetésre jut. Bővebben…

B-teszt

Beethoven

Kissé szokatlan és provokatív stílusban azt próbálom alátámasztani, mennyire könnyű egy-egy Beethoven (1770 – 1827)-szimfóniatételt felismerni annak egyetlen hangjából. Meglepően. Ennél kevésbé meglepő tulajdon ármányom, kiváltképp a sorozat végén, amellyel a nehezedő sorrendű kérdéseket felteszem.

Halljuk a feladványokat:

A megfejtések:  Bővebben…

Beethoven dallama: a nép adta vagy a nép kapta?

Beethoven (1770 – 1827) 1799-ben elkezdett és 1800-ra befejezett, az utolsó római császárnénak, Nápolyi és Szicíliai Mária Teréziának (1772 – 1807) ajánlott op.20-as Szeptettjét már többször is emlegettük. Az op.21-es Első szimfóniával együtt mutatták be a Bécsi Udvari Színházban 1802-ben. A mű akkora népszerűségre tett szert, hogy az már aggasztotta Beethovent, aki különben is hajlott rá, hogy korábbi kompozícióit (melyeket a kritika „bezzeg”-művekként igyekezett felmutatni) „elavultnak” érezze. „Átkozott darab! Bárcsak el lehetne égetni!” – fakadt ki.[1] Az Első szimfónia „párdarabja” abban az értelemben, hogy míg a szimfónia az elkülönülés és a győzelmes, új utak nyitásának mintadarabja, addig a „problémamentes” Szeptett, ha nem is hangvételében, de szándékában – felhőtlen szórakozást, boldogságot, Nietzsche (1844 – 1900) kifejezésével „déli pihenőt” adni – a bécsi Unterhaltungban akkora jártasságú nagymesterek, mint Haydn (1732 – 1809) és Mozart (1756 – 1791) nyomdokait követi. Bővebben…

Wagner, Schopenhauer és Freud álmai

O laß den Traum, an den der Jüngling glaubte,
Vergiß, wo frische Alpenrosen stehn,
Der deutschen Freiheit Rose, die bestaubte!

Herwegh (1817 – 1875): Gedichte eines Lebendigen, I / 2. (1841)
An A. A. L. Follen in Zürich als er nach Deutschland übersiedeln wollte[1]

Ó, hagyd az álmot, az ifjúi reményt,
Felejtsd, hol virít a friss alpesi rózsa,
Német szabadság – hiába kaptál nektárfényt!

Egy élőlény versei, I/2.
A zürichi August Adolf Ludwig Follenhez (1794 – 1855), hogy Némethonba költözött

Amint a nagy wagnerológus (és wagneriánus) Stephen Moss felidézi, 1854-ben került sor Wagner (1813 – 1883) életének legnagyobb eseményére, már ahogy ezt később ő maga látta és láttatta: barátja, a költő Herwegh ekkor hívta fel figyelmét Schopenhauer (1788 – 1860) munkásságára.[2] A hatás kivételes és elhatározó volt – írta Wagner. Ez a hatás nem merült ki az érett Wagner műveit átjáró humanizmusra, de a mélyben húzódó filozófiai alapra sem az álmok, a megváltás, a tudás, a gondolat körül, melyeket szellemi mesterétől vett át. Helyesebben: mélyített el, hiszen, mint maga is megjegyzi, itt „egymásra találásról” volt szó (mint Karl Siegfried Guthke megjegyzi, az életben, test szerinti valójukban ilyen találkozásra soha nem került sor[3]), és ezek a gondolatok Wagnert korábbi műveiben is foglalkoztatták. Bővebben…

Nyitányok olasz stílusban

Mozart (1756 – 1791) ifjúkori szimfóniáinak egy csoportjából (mintegy 1773-tól 1779-ig) másfajta „pezsgést” hallunk ki, mint a legkorábbiakból és a kései nagy művekből. Ez a csoport a menüett nélküli „nyitányszimfóniáké”, melyeket Mozart eleve azzal a szándékkal komponált, hogy valamikor (netán: valaki más) színpadi mű bevezetőjeként használja fel. Ezek a művek valóban Mozart akkori nyitány-stílusában íródtak, bizonyos értelemben a korabeli háromrészes olasz nyitányok (sinfoniák) modorában, anélkül azonban, hogy a lezáró szakasz színtiszta da capo visszatérés lenne a bevezetőhöz. Természetesen többen, így az 1778-ban írt háromtételes Párizsi szimfónia (K297/300a) nem illeszthetők ebbe a kategóriába. De nagyon is ide sorolható az ezt követően, 1779-ben komponált G-dúr szimfónia (K318). Nemcsak felépítésében, de az első tétel egy dallamfordulatában:

utánozza a a véres kezű „örökös diktátorról”, Lucius Cornelius Sulláról (Kr.e. 138 – 78) szóló, 1772-ben komponált opera (K135) nyitányának a felépítésben megfelelő részletét:

Bővebben…

Wagner és Windsor

MISTRESS QUICKLY

…The best courtier of them all, when the court lay at Windsor

Shakespeare (1564 – 1616): The merry wives of Windsor (1597 or before), II / 2[1]

FÜRGÉNÉ

…a legjava gavallér mind közül, a ki csak szokott az udvarral Windsorban mulatni…

A windsori víg asszonyok (1597 vagy előbb), II / 2.
Rákosi Jenő (1842 – 1929) fordítása[2]

Wagnert (1813 – 1883) nyilvánvalóan a legkellemesebb emlékek fűzték Windsorhoz. 1855-ben pénzgyűjtő útra ment Londonba, mely végül is nem bizonyult sikeresnek, már ami az expedíció célját illeti, de az a fejedelmi, sőt baráti fogadtatás, melyben része volt, és mely nagyon is segített reputációjának, bizonyára vigaszt nyújtott neki. Május 17-én Viktória királynő (1819 – 1901) és akkor legifjabb gyermeke, a szokás szerint valamelyik fiatal királyfinak kijáró „Albany hercege” cím későbbi viselője, a két éves Lipót (1853 – 1884) fogadta őt Windsorban. (Akkoriban a legfőbb monarchikus közfeladat az ország kulturális életének nyomon követése és lehetőség szerinti támogatása volt.)[3] Bővebben…

Fajákok és fajankók

Homeros (Kr.e. VIII. sz.) a kalandszövés meghaladhatatlan mestereként pontosan tudja, hogy minden kalandtörténet legszebb és legemlékezetesebb része a viszontagságok legyűrése utáni békés megnyugvás. Ezért Odysseiájában különböző ürügyekkel megszaporítja ezeket az időket, melyek közül az egyik legfelemelőbb a főhős hosszas, mesés pihenése a fajákok földjén. Bővebben…