Szófejtő kategória bejegyzései

Az obszidián útjai

Az obszidián kultúrtörténete beláthatatlan: a kőkorszakból már egymillió-hétszázezer évvel ezelőttről maradtak fenn leletek.[1] Kiválóan megmunkálható anyag, pattintással marokkövek, fegyverek célnak megfelelő precizitású példányai állíthatók elő belőle. A mai Irak, Irán, Törökország területéről számos leletről tudunk.[2] Egy észak-amerikai válfaját apacskönnynek nevezik (harcban a legyőzetés elől öngyilkosságba menekült férfiakért hullatott könnyek megszilárdult maradványa, mint mondják).[3]

apacskönnyek

Teotihuacanban (a XIV. századi azték hódítók nyelvén: „Az istenek születési helye”[4]) nagy tételben dolgozták fel az obszidiánt; ennek rituális okai is lehettek, mert mint Borhegyi István Ferenc (1921 – 1969) elmélete megállapítja, Teotihuacanba tömegesen zarándokoltak vallási okokból.[5] Bővebben…

A pilisi kis tavak vidéke

Pilisszentiván, Slötyi

Pilisszentiván, Slötyi

A XIX. század második felében, meddőhányók, szénosztályozók, javítóműhelyek, iparvágányok romantikus miliőjében alakult ki a pilisi bányatórendszer[1], melynek legnagyobb tava, a Slötyi ma Pilisszentivánhoz, a többi Pilisvörösvárhoz tartozik. Mára a miliő megváltozott, a természet visszavette jussát, és már csak a horgászokkal áll harcban.
A „Slötyi” szó a német Schlämmungból ered, melynek jelentése „iszapolás”.

3pont2


[1] a pilisi bányatórendszer

Ne gyakorolj nyomást a harlekinkaticára!

Imputet ipse deus nectar mihi; fiet acetum,
Et Vaticani perfida vappa cadi.

Martialis (38? – 104?): Epigrammatum, Liber XII / XLVIII[1]

Isten töltene bár nektárt nekem, úgy is ecet
Válna az, amelynél a vatikáni se jobb.

Epigrammák, XII. könyv, 48.
Csengery János (1856 – 1945) fordítása[2]

A harlekinkatica mindaddig élte nyugodt, katicaszerű életét Japánban és Kelet-Kína egyes pontjain[3], amíg a levéltetvek ellenségei (akik nem biológiai ellenségei voltak, bár indíttatásuk biológiai volt) az 1980-as, 90-es években úgy nem döntöttek, hogy Észak-Amerika keleti partvidékén is meghonosítják[4]. Nyugat-Európában hasonló elhatározásra jutottak, onnan 2008-ban Magyarországra is átterjedt. Az invázió kártétele nagy: a katicák megsínylik jelenlétét, sőt, a bortermelők is. Martialis mintha csak az ő panaszukat énekelte volna meg a mottónkban. (Népszerűségének az sem használ, hogy allergiás megbetegedések forrása, különösen ha elárasztja a lakást.) De amíg eljutunk odáig, nézzük meg a harlekinkatica nyelvi összefüggéseit. Bővebben…

Nemo kapitány és Odysseus

Verne Gyula (1828 – 1905) 1870-ben írt Nemo kapitány. Tenger alatt a világ körül című regényében a kapitány neve magyarázatául a lábjegyzetben azt olvassuk, a Nemo latinul „Senkit” jelent.[1] Ehhez nem fér kétség: a régi latin ne hemo, a későbbiekben ne homo, „senki” kontrakciója.[2] Ám a névben  „ennél több van”. Nézzünk egy kicsit körül! Bővebben…

Balassi mókája

Friss szép fejér póka, édes szűrő móka,
Porcogós Annóka, szerelemnek oka,
Mit haragszol? Hogy nem játszol vélem, kivel egy fráj szól?
Látd-é, víg, ki-ki táncol!

Balassi Bálint (1554 – 1594):
Az cortigianáról, Hannuska Budowskionkáról szerzett latrikánus vers[1] (1590 körül)

a dębnói várkastély

Esztergom, Balassi-emlékmű a Kis-Duna sétányon. Balassi egy szakállas ágyú lövését szenvedte el mindkét combján, de mondván, hogy vitéz nem lehet láb nélkül, amputálás helyett a halált választotta

1590 körül Balassi Bálint hosszabb időt töltött hadadi Wesselényi Ferenc (1540 – 1594) kincstárnok Krakkóhoz közeli dębnói várkastélyában. 1591-ben elmenekült a fenyegető pestis elől.[2] Az italt ha meg nem is vető, de nemigen bíró Petőfi (1823 – 1849) bordalai intő példáink arra, miféle duhajkodásokat mennyire vehetünk komolyan, ha költeményekből próbálunk az életrajzra következtetni. De ha csak a fele is igaz annak, amit Balassi lengyel földön a szerelemről írt, megértjük ihletettségét. Ám ahhoz, hogy egyáltalán szerelmi versként ismerjük fel mottónkat, egy kis nyelvtörténeti emlékezetfrissítésre támadhat szükségünk.
A „cortigiana”, nem is kérdés, újabb keletű szóval „kurtizán”.[3] A latrikánus vers vagy ének a kor fontos műfaja. Leegyszerűsítéssel azt mondhatjuk, kurtizánkalandokat (olykor büszkélkedő jelleggel) felemlegető, áttételes kifejezésekkel nem terhelt virágének.[4] Magyarosabb neve „latorének”. A középlatin latricus szó magyarul „lator”. Itt azonban nem a nők társadalmi alávetettségét mohón kihasználó férfiúi gonoszság a névadó: a latricus nőnemű párja, a latruncula „szajhát” jelent.[5]

 

Bővebben…

A szfinx évszázadai

Οἰδίπους

ἐπεί, φέρ᾽ εἰπέ, ποῦ σὺ μάντις εἶ σαφής;
πῶς οὐκ, ὅθ᾽ ἡ ῥαψῳδὸς ἐνθάδ᾽ ἦν κύων,
ηὔδας τι τοῖσδ᾽ ἀστοῖσιν ἐκλυτήριον;
καίτοι τό γ᾽ αἴνιγμ᾽ οὐχὶ τοὐπιόντος ἦν
ἀνδρὸς διειπεῖν, ἀλλὰ μαντείας ἔδει:
ἣν οὔτ᾽ ἀπ᾽ οἰωνῶν σὺ προυφάνης ἔχων
οὔτ᾽ ἐκ θεῶν του γνωτόν: ἀλλ᾽ ἐγὼ μολών,
ὁ μηδὲν εἰδὼς Οἰδίπους, ἔπαυσά νιν,
γνώμῃ κυρήσας οὐδ᾽ ἀπ᾽, οἰωνῶν μαθών…

Σοφοκλής (497? π.Χ. – 405?): Oιδίπους τύραννος[1], στις αρχές του 420 χρόνια π.Χ.

Oidipus

epei, fer’ eipe, pu sy pantis ei safes;
pos uk, hoth’ e rapsodos enthad’ en kyon,
mydas ti toisd’ astoisin eklyterion;
kaitoi to g’ainige’ ukhi tupiontos en
andros dieipein,alla manteias hedei:
en út’ ap’ oionon sy prufanes hekhon
út’ ek theon tu gnoton: all’ ego molon,
o meden eidos Oidipus, hepausa nin,
gnome kyresas ud’ ap’, oionon mathon…

Sofokles: Oidipus tyrannos, stis arhes tu 420 hronia p.Kh.

Oedipus

Szólj hát ugyan, hol a híres jóserőd?
Mért nem tudtál, mikor itt volt a dalnok eb,
a városnak valami mentőt mondani?
Nem jövevénynek illett bizony a talányt
megoldani: ez jóslás dolga volt, amit
te sem madárból nem látszott, hogy értenél,
sem isten-ihletésből; akkor jöttem én,
én, a tudatlan Oedipus, s megoldtam azt
pusztán eszemmel, nem madárjelek szerint.

Oedipus király (a Kr.e. 420-as évek elején).
Babits Mihály (1883 – 1941) fordítása (1931)[2]

Sofokles mesteri megformálásában nemcsak Oidipus kettős természetű, aki meg is akarja tudni nem is atyja, Laios halálának körülményeit, hanem így vagy úgy szinte mindegyik fontosabb szereplő, így a vak jós, Teiresias is, aki retteg is – nem is az igazság feltárásától. Párbeszédük drámai csúcspontján a rettenetes kétely mardosásában Oidipus teljesen „mai emberként” viselkedik: hőzöngve, a tárgytól elcsapongva emlegeti fel tulajdon sikerét a szfinx titkának feltárásában.  Bővebben…

A frangipáni és a frangipane

fehér frangipáni vagy lillavadi

1493-ban a jeles itáliai botanikus, Mutio Frangipani a Nyugat-Indiákra látogatott. Menetrendszerű járatok híján akkortájt erre csak Kolumbusz Kristóf (1451? – 1506) hajóján keríthetett sort. Antigua partjaihoz közelítve a matrózok bűvös illatot éreztek. Frangipani felvilágosította őket, hogy az illat forrása a „Plumeria Alba”. Így a virágot, majd az illatanyagát róla nevezték el. Így tájékoztat bennünket a történtekről 1894-ben Ebenezer Cobham Brewer (1810 – 1897) a Dictionary of Phrase and Fable-ben (Szólások és fabulák szótára). Bővebben…

Felső-Frankföldön: Bamberg és Kulmbach

Du Fremdester brichst noch als echter spross
Zur guten kehr aus deines volkes flanke.
Zeigt dieser dom dich nicht: herab vom ross
Streitbar und stolz als königlicher Franke!

Stefan George (1868 – 1933): Bamberg (1907)[1]

Lépj elő, idegen, a messzi magasból,
Térj vissza, néped tiszta sarja!
E dóm elrejti alakod: le a lóról!
Bátran, büszkén, frankok királya!

Szent Péter- és Szent György-dóm, szószék

Szent Péter- és Szent György-dóm, szószék

A történelmi kincsekben, látnivalókban gazdag Bamberg minden kétséget kizáróan legfontosabb nevezetessége a II. Szent Henrik (973 – 1024) római császár alapította Szent Péter- és Szent György-dóm, igazodva az uralkodó ambiciózus terveihez, hogy Bamberget mintegy „második Rómává” formálja. A legnagyobb figyelmet a dóm egy szobra kapta az évszázadok során, a Bambergi lovas, a német terület legrégebbi fennmaradt lovas szobra, mely 1225 és 29 között készült. Számtalan találgatás övezi „modelljének” kilétét, vizsgáljuk ezt meg kicsit közelebbről.

Szent Péter- és Szent György-dóm, Bambergi lovas

Szent Péter- és Szent György-dóm, Bambergi lovas

Bővebben…

Oltalmazó istenek és behatolások

ad Veranium

Verani, omnibus e meis amicis
antistans mihi milibus trecentis,
venistine domum ad tuos penates
fratresque unanimos anumque matrem?

Catullus (Kr.e. 84? – 54): Carmen IX[1]

Veraniushoz

Barátaim legdrágábbja, Veranius,
Még ha százan s ezren is lennének,
Kik hozzád eljönnének, haza a
Fivéreidhez s idős jó anyádhoz?

IX. carmen. Tuka Gábor fordítása[2]

Volt már alkalmunk írni a még szinte kamasz Bernini (1598 – 1680) 1618-19-ban készített szobráról, melyen a gyermek Ascanius kapaszkodik apja, Aeneas lábába, aki vállán menekíti ki apját, Anchisest a trójai tűzvészből. Hogy a generációk iránti felelősség bemutatása teljes legyen, a szobron az agg Anchises azt az egyetlen tárgyat tartja kezében, melyet a trójai tűzvészből kimenteni egyedül méltónak tart: egy kis urnát az ősök hamvaival, melynek tetején két kis alak őrködik. Ma ezzel a két kis alakkal kezdjük. Bővebben…

Bors, radír és piperkőcök (vegyészek aranykora)

fekete bors

Hippokrates (Kr.e. 460? – 370?) Az akut betegségek életrendjéről című munkája XI. fejezetében különféle szirupokat javasol tüdőgyulladásban szenvedőknek. Az első gyantás husáng és toboz attikai mézben, a második istenfa mézecetben, a harmadik bors és fekete hunyor főzete.[1] Ezekben az összeállításokban az óvatos utókor már egyiket sem alkalmazza, mindamellett némely összetevő gyógyerejét nem vitatja el. A fekete bors gyógyhatásait ma is tiszteljük, és ezek között valóban ott van a légutak tisztítása és a meghűlés gyógyítása (és egyebek, például javítja az emésztést, fogyaszt és egyes bőrbetegségekre is jó).[2] Bővebben…

A vanádium különös útja

Az indoeurópai wen-, „vágyakozni” gyök ugyancsak termékenynek bizonyult az évszázadok folyamán. Szanszkrit leágazásról is tudunk, de ezúttal a nyugati fejlődésvonal köti le figyelmünket. Sok egyéb mellett ebből ered az óangol wynn, „élvezet” és winnan, „győzni”, melyből az angol win, „győz” (lám, mi a vágy titokzatos tárgya), a német Wonne, „gyönyör”, a latin veneratus, „tisztelt” és Venus szerelemistennő neve.[1] De hogy lesz ebből vanádium? Lássuk. Bővebben…

Melléknapok

EDWARD
Dazzle mine eyes, or do I see three suns?

RICHARD
Three glorious suns, each one a perfect sun;
Not separated with the racking clouds,
But sever’d in a pale clear-shining sky.
See, see! they join, embrace, and seem to kiss,
As if they vow’d some league inviolable:
Now are they but one lamp, one light, one sun.
In this the heaven figures some event.

EDWARD
’Tis wondrous strange, the like yet never heard of.
I think it cites us, brother, to the field,
That we, the sons of brave Plantagenet,
Each one already blazing by our meeds,
Should notwithstanding join our lights together
And over-shine the earth as this the world.
Whate’er it bodes, henceforward will I bear
Upon my target three fair-shining suns.

Shakespeare (1564 – 1616): Henry VI, III / II / 1 (1591)[1]

EDVÁRD
Szemem káprázik? Három nap van ott!

RIKHÁRD
Három sugárzó teljes nap, igen!
El nem borítják felhők járati,
Elválva tisztán halvány derüs égtől.
Nézd, nézd! csókolva egymást ölelik,
Mikéntha szent frigy esküjét fogadnák.
Most mind a három egy láng, egy nap, egy fény!
Nagy eseményt jósolnak az egek.

EDVÁRD
Még soh’se hallott ritka csoda ez.
Ugy gondolom, a harczba hí, öcsém!
Hogy mi, a hős Plantagenet fiai,
Külön ragyogással fénylve mindegyik,
Most súgarunkat mégis egyesítsük
S a földre szórjuk, mint az a világra.
Bármit jelent, ezentúl pajzsomon
Három napistent hordok czímerűl.

VI. Henrik, III / II / 1. Lőrinczy Lehr Zsigmond (1841 – 1871) fordítása[2]

Hogy nem jelképként vagy a győzelemben reménykedő „yorkista” főszereplők elragadtatásaként helyes értelmeznünk a hallottakat, azt a quarto színpadi előírása is bizonyítja. Bonyolult mechanizmussal, melyet csak ebben a drámában alkalmaztak, három napot vontak a magasba.[3] Ennél fontosabb maga az égi jelenség, amely a szemükbe tűnt.

melléknapok New Ulmban (a zenitkörüli ív kis látható szakaszával)

Bővebben…

A pirog és családja

А какими пирогами накормит моя старуха! Что за пироги, если б вы только знали: сахар, совершенный сахар!

Гоголь (1809 – 1852): Вечера на хуторе близ Диканьки (1832),
K. I, Ч. 1, Предисловие[1]

És amilyen piroggal etetett az én asszonykám! Micsoda pirog, ha tudnátok: cukor, valóságos cukor!

Gogol: Esték a majorban Dikanyka mellett,
I. könyv, 1. rész, Előszó

Berkosz (1861 – 1919): Dikanyka

A mű későbbi fejezeteiből az is kiderül, hogy a sütéshez az asszonyka az író kéziratait (egy készülő regény felét) használta fel papíralátétként. Ilyenképpen az író úgy járt, mint az ismert, de alátámasztatlan anekdota szerint pár évvel korábban Beethoven (1770 – 1827) a Missa Solemnis (op.123) 1823-ra befejezett partitúrájával, melynek kottalapjait a kalucsnijából húzta elő, vagy, szintén megerősítetlenül, Händel (1685 – 1759), akinek parókájába a fodrász az 1741-ben komponált Messiás (HWV56) kottáját csavarta. (Az első történet nem elképzelhetetlen, a második, tekintettel a kották értékére, annál inkább, még ha beleszámítjuk a grandiózus oratórium hűvös londoni fogadtatását[2] is.) Mottónk kiválasztása természetesen teljesen önkényes. Az orosz irodalomban a pirog éppoly központi szerepet játszik, mint a magyarban a húsleves vagy az angolban a pudding. Bővebben…

Ragyogó virágok

Lángnak réti virágja, színed aligha
Adja alább dél fényözönének.

Nikandros (Kr.e. 197? – ?): Georgikon[1]

Nikandros Georgikonjának, azaz gazdáknak adott, költői hangú tanácsainak java elveszett, ám korában nagy hatást váltott ki, így hosszabb részei megőrződtek Athenaios Naukratios (Kr.u. II.sz.?) Δειπνοσοφισταί (Deipnosofistai, Asztali filozófusok) című művében[2], ahonnan mottónkat is idéztük.
A legelején le kell szögezzük a habszegfűk és kakukkszegfűk neme közti döntő különbséget: míg a habszegfűk termésén a fogak száma hat, a kakukkszegfűkén öt. Ezt azért kell tudnunk, hogy beleborzonghassunk abba az összevisszaságba, amelyet a hagyomány- és tiszteletvezérelt (alternatív) tudományos elnevezések okoznak a szegfűfélék családjában.

szabályos termések, szabályos nevek: francia habszegfű és réti kakukkszegfű

Bővebben…

X. századi sötétségek: Taksonytól Telemannig

A IX. század császári történelméről szóló rövid áttekintésünket azzal a baljós sejtetéssel fejeztük be, hogy a X. század új típusú sötétségeit ott és akkor nem vizsgáljuk. Ennek jött most el helye és ideje. Ebben éppúgy Cremonai Liudprand (920? – 972?) történetíró munkáira támaszkodunk, mint akkor.
II. Berengár (913? – 966) fellázadt Provence-i vagy Arles-i Hugó (882 – 948) itáliai uralma ellen. Aligha tudott volna sikereket elérni Taksony nélkül:

Taksony (931?- 973?)

Berengár a magyaroktól békét vásárol. Ez időben a magyarok Taxis királyuk vezérlete alatt nagy sereggel Itáliába törtek és Berengár tíz véka pénzt adott nekik. De ebből is hasznot merített Berengár, mert megsarczolta a templomokat…

Cremonai Liudprand: Visszafizetés. Jurkovich Emil (1857 – 1936) fordítása[1]

Trónjáról Berengár nem taszította le, a névleges uralmat még Hugó fia, II. Lothár (926 – 950) is élvezhette rövid élete utolsó éveiben. Uralmának megerősítéseképpen feleségül vette Itáliai vagy Burgundiai Szent Adelaidét (931 –  999).

Bővebben…