John Edward Gray címkéhez tartozó bejegyzések

Párducszerű leopárd Amerikában

Que muera conmigo el misterio que está escrito en los tigres. Quien ha entrevisto el universo, quien ha entrevisto los ardientes designios del universo, no puede pensar en un hombre, en sus triviales dichas o desventuras, aunque ese hombre sea él.

Borges (1899 – 1986): El Aleph (1949). La escritura de Dios[1]

Haljon velem a jaguárokra írt titok. Aki szembenézett a mindenséggel, aki belelátott a mindenség lángoló szándékaiba, az nem gondolhat egyetlen emberre, annak köznapi boldogságára vagy balsorsára, még ha ő maga volna is az az ember.

 Az Alef. Isten betűje
Hargitai György fordítása (1998)[2]

Az évtízezredes maja kultúra[3] sokistenhitű mitológiájában érthetően fontos szerepet kap a jaguár. Különféle megjelenési formáiban megfigyelhető az elvonatkoztatás íve, a rekonstrukciók iránti kellő óvatosság fenntartásával: a térség megkérdőjelezhetetlen csúcsragadozója éjszakai vadász, így előbb az éjszaka isteneként tisztelték[4], majd a Föld alá bukó Napét. Jaguáristenből így lett az alvilág ura. A maják alvilága is lánggal lobog, így a jaguár a tűz, majd a háború istenévé vadult. A jaguár bőrét kizárólag az uralkodó viselhette.[5] A sokáig nomád életmódot folytató aztékok XI. századra összeálló, erőteljes hieratikus-militáris társadalma a maja kultúra és hiedelemvilág számos elemét átvette, ami nem is csoda, hiszen a két kultúra Közép-Amerikának majdnem ugyanazon a területén utolsó évszázadaiban együtt élt.

jaguárharcos

A katonailag aktív, terjeszkedő aztékok keményen és arisztokratikusan szervezett társadalmában különösen előkelő helyet foglaltak el a sas- és jaguárharcosok. Mindkettejük harci öltözéke a megfelelő ragadozó megjelenésére emlékeztetett. A legyőzött ellenség csatatéri megölését „szakmai hibának” tekintették: a harcos tartozott a legyőzöttet az áldozati helyre hurcolni. A megtiszteltetés magas fokát jelentette, hogy a jaguárharcos részt vehetett az áldozati szertartásban.[6] (Itt hosszabb ismertetés is olvasható annak meghagyásával, hogy nem idézhetünk belőle.[7]) Bővebben…

Reklámok

Szembenézés a múlttal (a catoblepas)

LE CATOBLEPAS,

buffle noir, avec une tête de porc tombant jusqu’à terre, et rattachée à ses épaules par un cou mince, long et flasque comme un boyau vidé.
Il est vautré tout à plat ; et ses pieds disparaissent sous l’énorme crinière à poils durs qui lui couvre le visage.

Gras, mélancolique, farouche, je reste continuellement à sentir sous mon ventre la chaleur de la boue. Mon crâne est tellement lourd qu’il m’est impossible de le porter. Je le roule autour de moi, lentement ; et la mâchoire entrouverte, j’arrache avec ma langue les herbes vénéneuses arrosées de mon haleine. Une fois, je me suis dévoré les pattes sans m’en apercevoir.
Personne, Antoine, n’a jamais vu mes yeux, ou ceux qui les ont vus sont morts. Si je relevais mes paupières, — mes paupières roses et gonflées, — tout de suite, tu mourrais.

Flaubert (1821 – 1880): La Tentation de saint Antoine[1]

A CATOBLEPAS

fekete bivaly, disznófeje egészen a földig lóg, s vállával csak egy vékony, hosszú nyak köti össze, mely petyhüdt is, mint a tömlő.
Elnyúlik a földön, s lába eltűnik a sörtés szőrzet alatt, mely arcát borítja.

Kövér vagyok, szomorú és barátságtalan, s örökké azzal vagyok elfoglalva, hogy hasamon érezzem az iszap melegét. Koponyám oly súlyos, hogy lehetetlen felemelnem. Csak lassacskán hengergetem magam körül. Szám kitátom, s nyelvemmel a leheletemtől harmatos mérges füveket tépkedem. Egyszer saját patámat ettem meg, anélkül hogy észrevettem volna. Antal, még senki sem látta a szememet, vagy aki látta, meghalt. Ha felnyitnám szemhéjamat – rózsaszín és duzzadt szemhéjamat – , nyomban meghalnál.

Tellér Gyula fordítása[2]

Schongauer (1450? – 1491): Szent Antal (250? – 356) megkísértése

Flaubert apokaliptikus művét először 1849-ben fejezte be, aztán negyed századra rá, de a posztumusz 1903-as változat nevezi magát végérvényesnek. (Érdemes a forrásvidéken összehasonlításokat tennünk.) Az utókor megítélése a regényről ingadozó. Egyetlenegy véleményt idézve:

FIGYELEM: Elrettentés céljából íródik a post!!! Én csípem Flaubert, mert iszonyat jó arc volt, és tényleg értett az irodalomhoz, nem is értem, hogy írhatott olyan művet, mint ez. Ez a könyv borzasztó!!![3]

Borges (1899 – 1986) minden véleménynél többet mondó bőségben merít a regényből a már általunk is idézett, 1957-ben kiadott Livro dos Seres Imagináriosban (Képzelt lények könyve, Scholz László fordítása, 1988). A nagy igényű, mégis könnyed hangvételű összeállításból a catoblepas sem maradhat ki. Bővebben…

Meztelen csigák. Hová szór cukrot Kosztolányi?

1 Slugs_1896

Lionel Ernest Adams (1854 – 1945): Brit szárazföldi és folyóvízi puhatestűek gyűjtőinek kézikönyve, 1896

A rendkívül életrevaló meztelen csiga (ha egybe akarnánk írni, a csupaszcsiga társnevet javaslom) a Földgolyó legtávolabbi zugába is eljutott. Mint a csigák általában, hímnős, ami az alábbi ábra szerint mégsem teszi könnyűvé az életüket. Bővebben…

A nyomorult, de merész bandikut

1 bandikut

bandikut

A bandikut neve vizsgálatakor bizonyosan a legkevésbé meglepő az a tény, hogy a bandikutok a bandikutalakúak rendjébe tartozó tizenegy faj, meglehetősen szövevényes családi viszonyokkal. A rend rajtuk kívül tartalmazza még az erszényesnyúlfélék vagy bilbifélék családját. Az Ausztrália és Új-Guinea nagy területeit belakó kedves éjszakai állat, a rágcsáló bandikut[1] népszerű figurája erszényesekről szóló természetfilmeknek, amelyekben, leiterjakabként, gyakran éppen a bilbiket fordítják bandikutra. Mindig legyünk résen! Bővebben…

Kleopatra kígyói

CLEOPATRA. Hagyd itt s eredj. (Őr el.) Elhoztad-é a Nil
Kicsiny kigyóját, mely kín nélkül öl?

PARASZT. Itt van; de nem tanácslom, hogy hozzá nyúlj, mert harapása halhatatlan; a kit megöl, ritkán vagy soha nem támad föl.

CLEOPATRA. Tudsz valakit, ki meghalt általa?

PARASZT. Akármennyit; férfit, asszonyt egyaránt. Csak tegnap is hallottam egyet. Nagyon becsületes asszony, csakhogy szeret hazudni, mit asszonynak soha sem kellene tenni, vagy legalább becsületesen; az beszélte, hogy’ halt meg a harapásától s milyen kínokat állt ki. Igazán, sok igazat beszélt e féregről; de a ki mind elhinné, mit az emberek beszélnek, felének se’ venné hasznát, a mit tesznek. Annyi azonban fallibiliter áll, hogy ez a féreg furcsa egy féreg.

Shakespeare (1564 – 1616): Antonius és Kleopatra V/2

Szász Károly (1829 – 1905) fordítása[1]

1 Cagnacci (1601 – 1663) Kleopatra (Kr.e. 70k – 30) halála

Cagnacci (1601 – 1663): Kleopatra (Kr.e. 70? – 30) halála

VII. Kleopatra Filopator (Atyaszerető, esetleg: Atyja által szeretett) halálának előzményeit csak röviden foglaljuk össze Plutarkhos (46? – 127?) Párhuzamos életrajzai alapján abból a fejezetből, melyből a Demetrios Poliorketesről („Várost ostromló”, Kr.e. 336 – 283) szóló résszel már foglalkoztunk. Ezúttal az ő életpályájával egybevetett Marcus Antonius (Kr.e.83 – 30) életének legvégét idézzük fel.[2]  Bővebben…