Ben Jonson címkéhez tartozó bejegyzések

Sestos hősei


»Ich erkenn’ euch, ernste Mächte!
Strenge treibt ihr eure Rechte,
Furchtbar, unerbittlich ein.
Früh schon ist mein Lauf beschlossen;
Doch das Glück hab’ ich genossen,
Und das schönste Loos war mein.
Lebend hab’ ich deinem Tempel
Mich geweiht als Priesterin;
Dir ein freudig Opfer sterb’ ich,
Venus, große Königin!«

Und mit fliegendem Gewande
Schwingt sie von des Thurmes Rande
In die Meerfluth sich hinab.
Hoch in seinen Fluthenreichen
Wälzt der Gott die heil’gen Leichen,
Und er selber ist ihr Grab.
Und mit seinem Raub zufrieden,
Zieht er freudig fort und gießt
Aus der unerschöpften Urne
Seinen Strom, der ewig fließt.

Schiller (1759 – 1805): Hero und Leander (1801)[1]


„Ismerlek, komor hatalmak!
Léptek – és a vér megalvad:
hull a könny – és nincs remény.
Gyorsan véget ért a pályám,
de a boldogság volt pálmám,
és a legszebb sors enyém.
Élve templomod papnője
voltam, tömjén-füstölő,
s mint víg áldozat halok meg,
Vénus, nagy királyi nő!”

S a torony szélén megállva,
lendül már, lobog ruhája,
mint a mélység csillaga.
S birodalmára hajolva,
a szent holtakat sodorja
Isten, s ő a sír maga.
Zsákmánya fölött derülten,
úszik a nagy vízen át,
s a mérhetetlen urnából
önti örök folyamát.

Héró és Leánder. Gulyás Pál (1899 – 1944) fordítása[2]

A venetói Rovigóból származó, de Urbinóban működő érett reneszánsz kori keramikus, Francesco Xanto Avelli (1486? – 1582) életéről keveset tudunk, noha bőséges életműve maradt ránk. Fennmaradt jegyzői jelentés szerint 1530-ban alkotótársaival munkaszövetségre léptek, hogy kedvezőbb fizetést érjenek el. Életének egy hosszú szakaszában az általa készített tálakat kézjegyével látta el, ami akkoriban szokatlan volt, és feltehetőleg munkaügyi szorgoskodása vezetett ide: 1530-től a nagyobb műhelyfenntartók feketelistára tették, és így közvetlenül kellett megkeresnie kenyerét. Ilyen esetekben nagyobb gondot kell fordítani a szerzői jogok védelmére. 1532-ben a Pucci család számára készített dísztála a sestosi lány történetét dolgozza fel. Emlékeikben elbizonytalanodók számára a tál hátoldalán feleleveníti az esetet, és forrását, id. Pliniust (23 – 79) is megjelöli. Kicsinyített képünket kattintással erősen ajánlott felnagyítani, mert a hullámzó teljesítményű művész remekművét ismerhetjük meg benne. A reneszánsz mester alakkidolgozása elnagyolt, de a kompozíció egysége, a színvilág és a láttató erő feledteti ezt a hátrányt. Ráadásul ügyesen gondot fordított a tányér mélyedésének beleszámítására a perspektívába, és a forma kedvéért (hiszen még egy gazdag családról sem feltételezhető, hogy efféle dísztálat rendeltetésszerűen használjon) a tányér peremén a „rezonőröket” helyezi el. Azaz ha történetesen az étel elfedné a fő témát, a nézőnek ne támadjon kellemetlen érzése, hogy félig kerül (merül) bele az eseményekbe.[3] Bővebben…

Reklámok

Maximilián történetei

ifj. Marcus Gheeraerts (1561 – 1636): William Camden (1551 – 1623) 1609-ben

Cambden, the nourice of antiquitie,
And lanterne unto late succeeding age

Spenser (1552 – 1599): THE RUINES OF TIME (1591), 170.[1]

Camden, régi kor ápoló dajkája,
messzi jövő megvilágító lámpája…

CAMDEN!  most reverend head, to whom I owe
All that I am in arts, all that I know

Ben Jonson (1572 – 1637): E  P  I  G  R  A  M  S . (1616) XIV. — TO WILLIAM CAMDEN.[2]

Camden! Legméltóbb kútfő, akinek én tartozok
Mindenért, mi művészetben, tudásban vagyok…

A katolikus egyház három Maximiliánt tisztel szentként. Bővebben…

Händel első lépései Londonban

1 London 1710

London, 1710

Händel (1685 – 1759) londoni bemutatkozásának politikai hátteréről már beszámoltunk; ezt értelemszerűen ki kell egészítenünk a korai londoni zeneszerzői termés hozzávetőleges bemutatásával, annak a rövid korszaknak az ismertetésével, mely a fiatal Händel egyik legkiemelkedőbb csúcsteljesítménye, az 1711. február 24-én bemutatott, nagy sikerű Rinaldo (HWV7a) első változatát előzi meg.[1] Bővebben…

Ben Jonson kismonológja

…some-time it was necessary, he should be stop’d…

…olykor szükség volt megállítani őt…

Ben Jonson Shakespeare-ről (1564 – 1616),
Timber: or, Discoveries made upon men and matter
(Silva rerum et sententiarum,
Tár, avagy Megfigyelések emberekről és dolgokról, postumus kiadás)[1]

1 Ben_Jonson_by_Abraham_van_Blyenberch

Blyenberch (1575 – 1624): Ben Jonson (1572 – 1637)

Ben Jonson idézett kései művében maga magyarázza el régi szerzők hajlamát arra, hogy azonos tárgyban írt elmélkedéseiket olyan, ma inkább – bár nem ugyanabban az értelemben véve – „antológiának”
(„virágoskertnek”) nevezett gyűjteményekben tegyék közzé, melyek műfaját maguk az „erdő”, latinul silva szóval illetik. (Nyilvánvaló példékkal: „Szilveszter[2] és Transylvania, azaz „Erdély” szavaink is ezt a latin eredetet őrzik.) A timber Jonson idejében, akárcsak ma a wood, egyszerre jelentett erdőt és faárut; ma már csak ez utóbbit. Jonson kortársa, Monteverdi (1567 – 1643) is szerzett ilyen gyűjteményt, a hatalmas terjedelmű Selva morale e spiritualét („Erkölcsi és szellemi tár”).

Bővebben…