…
»Ich erkenn’ euch, ernste Mächte!
Strenge treibt ihr eure Rechte,
Furchtbar, unerbittlich ein.
Früh schon ist mein Lauf beschlossen;
Doch das Glück hab’ ich genossen,
Und das schönste Loos war mein.
Lebend hab’ ich deinem Tempel
Mich geweiht als Priesterin;
Dir ein freudig Opfer sterb’ ich,
Venus, große Königin!«
Und mit fliegendem Gewande
Schwingt sie von des Thurmes Rande
In die Meerfluth sich hinab.
Hoch in seinen Fluthenreichen
Wälzt der Gott die heil’gen Leichen,
Und er selber ist ihr Grab.
Und mit seinem Raub zufrieden,
Zieht er freudig fort und gießt
Aus der unerschöpften Urne
Seinen Strom, der ewig fließt.
Schiller (1759 – 1805): Hero und Leander (1801)[1]
…
„Ismerlek, komor hatalmak!
Léptek – és a vér megalvad:
hull a könny – és nincs remény.
Gyorsan véget ért a pályám,
de a boldogság volt pálmám,
és a legszebb sors enyém.
Élve templomod papnője
voltam, tömjén-füstölő,
s mint víg áldozat halok meg,
Vénus, nagy királyi nő!”
S a torony szélén megállva,
lendül már, lobog ruhája,
mint a mélység csillaga.
S birodalmára hajolva,
a szent holtakat sodorja
Isten, s ő a sír maga.
Zsákmánya fölött derülten,
úszik a nagy vízen át,
s a mérhetetlen urnából
önti örök folyamát.
Héró és Leánder. Gulyás Pál (1899 – 1944) fordítása[2]
A venetói Rovigóból származó, de Urbinóban működő érett reneszánsz kori keramikus, Francesco Xanto Avelli (1486? – 1582) életéről keveset tudunk, noha bőséges életműve maradt ránk. Fennmaradt jegyzői jelentés szerint 1530-ban alkotótársaival munkaszövetségre léptek, hogy kedvezőbb fizetést érjenek el. Életének egy hosszú szakaszában az általa készített tálakat kézjegyével látta el, ami akkoriban szokatlan volt, és feltehetőleg munkaügyi szorgoskodása vezetett ide: 1530-től a nagyobb műhelyfenntartók feketelistára tették, és így közvetlenül kellett megkeresnie kenyerét. Ilyen esetekben nagyobb gondot kell fordítani a szerzői jogok védelmére. 1532-ben a Pucci család számára készített dísztála a sestosi lány történetét dolgozza fel. Emlékeikben elbizonytalanodók számára a tál hátoldalán feleleveníti az esetet, és forrását, id. Pliniust (23 – 79) is megjelöli. 
Kicsinyített képünket kattintással erősen ajánlott felnagyítani, mert a hullámzó teljesítményű művész remekművét ismerhetjük meg benne. A reneszánsz mester alakkidolgozása elnagyolt, de a kompozíció egysége, a színvilág és a láttató erő feledteti ezt a hátrányt. Ráadásul ügyesen gondot fordított a tányér mélyedésének beleszámítására a perspektívába, és a forma kedvéért (hiszen még egy gazdag családról sem feltételezhető, hogy efféle dísztálat rendeltetésszerűen használjon) a tányér peremén a „rezonőröket” helyezi el. Azaz ha történetesen az étel elfedné a fő témát, a nézőnek ne támadjon kellemetlen érzése, hogy félig kerül (merül) bele az eseményekbe.[3] Bővebben… →
SUNYIVERZUM 