Diocletianus címkéhez tartozó bejegyzések

Maximilián történetei

ifj. Marcus Gheeraerts (1561 – 1636): William Camden (1551 – 1623) 1609-ben

Cambden, the nourice of antiquitie,
And lanterne unto late succeeding age

Spenser (1552 – 1599): THE RUINES OF TIME (1591), 170.[1]

Camden, régi kor ápoló dajkája,
messzi jövő megvilágító lámpája…

CAMDEN!  most reverend head, to whom I owe
All that I am in arts, all that I know

Ben Jonson (1572 – 1637): E  P  I  G  R  A  M  S . (1616) XIV. — TO WILLIAM CAMDEN.[2]

Camden! Legméltóbb kútfő, akinek én tartozok
Mindenért, mi művészetben, tudásban vagyok…

A katolikus egyház három Maximiliánt tisztel szentként. Bővebben…

Bizánci anekdoták életre-halálra

1 Belisarius_Vincent

Vincent (1746 – 1816): Belizár (505? – 565). Egy legendás történet szerint miután I. Justinianus (483 – 565) megvakíttatta, Belizár, „az utolsó római”, koldusként tengette életét. A festményen egy katonája ismeri fel (1776)

A bizánci történelmi változások közvetlen tanúja, az „utolsó antik történetíró” – akinek tárgyilagossága és szavahihetősége mindenesetre alatta marad nevesebb elődeiének – , Prokopios (500? – 560?), egyebek közt írt egy nevezetes könyvet az udvari élet intrikáiról, melynek címe Aνέκδοτα, Anekdota, latinosan Anecdota. A görög szó az ανέκδοτος, anekdotos többesszáma, jelentése: „kiadatlan”, az αν, an, „-tlan”, έκδοτος, ekdotos, „kiadott” összetételből; utóbbi az εκ-, ek-, „ki-” + διδόναι, didonai, „adni” természetes együttese. Maga a zaftos, mélyen elfogult mű valóban anekdotikus történetekből áll, a mai értelemben, így ez a cím a mai egyesszámú szó végső alapja.[1]  Bővebben…

325 – 381

„A világ felnyögött, látván, hogy ariánussá vált.”
Szent Jeromos (347? – 420?)

(Az alábbiakban Henry Chadwick A korai egyház című könyvének IX. fejezetét[1] követem, de csak főbb vonalakban: a lényeget, vagyis a teológiai vitát erősen megkurtítom, a lényegtelent, a történeti esetlegességeket viszont kidomborítom.)
0 mosaic

Római mozaik, IV. sz.

 A katolikus egyház történetéből elég sokat szemezgettünk már annak megállapításához: a legélénkebb, legszínesebb viták forrása leginkább egy-egy, lehetőség szerint minél több tekintély által elfogadott, minél véglegesebbnek tűnő megállapodás.
Áttekintettük a 325-ös Nikaiai Egyetemes Zsinat összehívásának körülményeit, céljait, főbb végzéseit.  Az ott elfogadott egyetemes (katolikus) hitvallás hosszan tartó, heves vitákat „lobbantott fel” (olykor szó szerint is). Bővebben…

Újabb zavarok Bizáncban

Bizáncban a Krisztus természete körüli szövevényes viták egymást követő véres fordulatairól, melyeknek egyaránt volt színtisztán spirituális oldala (a spiritualitás Bizánc társadalmát ma már alig felfogható mértékben járta át) és színtisztán politikai, már beszámoltunk a különféle kezdeti békítési kísérletek (Kalkhedoni Zsinat 451-ben, a Henotikon 482-ben, 519-es kiegyezés) ismertetésekor.
519-et követően egyre világosabbá vált, hogy a császár és a pápa megállapodása sem képes felszámolni a keleti és nyugati érdekellentéteket, vagy, másfelől, lecsendesíteni a két keleti, egyre jobban ekülönülő érdekcsoport, az alexandriai – kopt, és a konstantinápolyi – orthodox vitáját.[1] Bővebben…

Elvakultak

Mondd meg nékem, te, akit az én lelkem szeret, hol legeltetsz, hol deleltetsz délben; mert miért legyek én olyan, mint aki elfátyolozza magát, társaid nyájainál?

ÉnI:7

1 Diocletian

Diocletianus (245 – 313)

Diocletianus császár uralmának első 19 évében különösen türelmes volt a kereszténységgel. Nikomediai császári palotájával szemben impozáns keresztény bazilika állt, a római birodalom legelőkelőbb köreit átitatták a keresztények. (Türelme nem terjedt ki egyetemesen minden vallásra. A keresztényekkel szembenálló manicheusokat üldözte, de a Legyőzhetetlen Napot, a Sol Invictust imádó Mithras-kultuszt, amely sokáig baráti viszonyban volt a kereszténységgel, nem bántotta.)

2 Palace_of_Diocletian_in_Nicomedia

Diocletianus palotája Nikomediában

valaszto Bővebben…