Plutarkhos címkéhez tartozó bejegyzések

Poseidon fenyőünnepei

Így hullt földre Sinis, ki gonosz volt szörnyü erőben,
fákat görbített földig s föl a légbe vetette
szálfa fenyőkkel, szétfröccsentve az emberi testet.

Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?): Átváltozások, VII.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[1]

Nem olyan egyszerű otthagyni egy ideje sűrűn látogatott mesés terepünket, Korinthost. (Az egyik változat szerint a város legendás alapítója, Helios napisten leszármazottja erre a névre hallgatott.[2]) Mielőtt röviden híres sportjátékaira térünk, kikerülhetetlen Theseus hősi alakja, aki, jelképesen is, mintegy a mítosz és valóság határán áll. Történetével zárul Athéni Apollodoros (Kr.e. 180? – 120?) Mitológiája, és vele kezdődnek Plutarkhos (46? – 127?) Párhuzamos életrajzai. Aigeus athéni király szent magyarázatot kért a Pythiától, különféle asszonyaival miért nem tud utódot nemzeni. Athéni Apollodoros leírásában (III. könyv, XV. fejezet, 6. szakasz) válaszul ezt kapta:

Bortömlő csúcsán ki ne nyisd a dugaszt, te derék hős,
addig, amíg fellegvárát nem látod Athénnak.

Troizen

Ebből semmit sem értett. Hazafele tartva Troizenbe érkezett. Alapítója, Orus, Poseidon sarja[3], egyesek szerint egyiptomi volt. Poseidon a térségben nagy aktivitást fejtett ki. Például, némiképpen vérfertőző módon, teherbe ejtette Orus leányát, Leist. Troizenben Poseidonnak jelentős kultusza bontakozott ki. Aigeus idejében Troizen ura a bölcs és fortélyos Pittheus volt. Bátyja, a városállam névadója, Troizen után lett király.[4] Miután Aigeus elmondta neki a jóslatot, azonnal megértette azt. Borral itatta le vendégét, majd borvendégét összehozta leányával, Troizen „ragyogó egével”, a gyönyörű Aithrával. Az óvatos Athéni Apollodoros ugyanannak a fejezetnek a 7. szakaszában így fogalmaz: ugyanazon az éjszakán azonban Poszeidón is közeledett a leányhoz. Plutarkhos változata realistább:

Aithra sokáig titokban tartotta Thészeusz igazi származását, Pittheusz pedig elhíresztelte róla, hogy Poszeidón gyermeke. A troizéniek különösképpen tisztelték Poszeidónt; ő volt városuk védőistensége, neki áldozták gyümölcstermésük zsengéjét, és az ő háromágú szigonyát verték pénzükre is.

Párhuzamos életrajzok. Theseus, 6.
Máthé Elek (1895 – 1968) fordítása[5]

Hiába, ahol ragyog az ég, ott Poseidon is elemében érzi magát, és telehinti sarjaival a földet. És így aztán kultusza, tisztelete is öregbedik. Legalább látjuk a mechanizmust. Bővebben…

Reklámok

Pomona szerelme és kártevője: a harkály

A latin picus, „harkály” szót az azonos értelmet (is) viselő indoeurópai (s)peik- gyökig sikerül visszavezetni[1], de reményeink megcsalnak bennünket, ha abban bízunk, hogy az angol megfelelő, a woodpecker is ide vezetne[2]: a pecker a picker, „szedegető” egy módosulata, annak viszont, még csábítóbb megjelenése dacára, se a latin, se az indoeurópai őshöz nincs köze[3]. A másik értelme az indoeurópai gyöknek a „szarka”, amelyből azonban az ilyen értelmű latin pica szó származik.[4] Nem hiába hívja fel a két latin szó közti különbségre a figyelmet az internet védőszentje, Sevillai Szent Izidor (560 – 636) Etimológiái XII. könyve VII. fejezetének 47. szakaszában.
Talán mondanunk sem kell, hogy a mondavilágba vesző kultúrtörténet hallani sem akar efféle szőrszálhasogatásokról, és erőteljes izomzattal ugrik a történelemmel elegyes mese területére. (Tényleg csak a képzavar kedvéért fejeztem így ki magam.) Maga Sevillai Szent Izidor, amellett, hogy pókerarccal beszámol a harkály csudatételéről: az általa lakott fába vert szög nem marad ott sokáig, mert természetfeletti erők kimozdítják helyéből (ma ezeket az erőket „fizika” néven foglaljuk egybe, érintőlegesen utalva a harkály ütései keltette rezonanciákra), és amely erővel a szarka nem bír, Kronos ~ Saturnus fiát, Picust teszi meg névadónak, aki a madárnak jóslásokhoz vette hasznát. [5] Mindenekelőtt nézzük meg közelebbről ezt a fiúgyermeket.  Bővebben…

Rosszkedvünk üres

Amint nemrégi bejegyzésünkben sejteni engedtük, ezúttal Shakespeare (1564 – 1616) legfrissebb és jelenleg legzajosabb lebukásáról írunk.  Bővebben…

Pan meghalt, de a mese él

De ím, a titkos hang az éjhomályba’
Harmadszor is Thamus nevét kiáltja.
»A földi hang embertől jő; ez égi.
Ki vagy? Mi kell?« – Thamus szepegve kérdi.
Harsány szózat zúg erre át a légen;
Meghallják lent is, a hajófenéken.
S ez íge hallik: Thamus, vén hajós,
Légy tudtodon kivűl ma jós.
Elérve Palodesz magaslatot,
Add hírűl: »A nagy Pán halott!«

És ím kelet felől, a hol pirosra
Leget, párát a hajnal fénye fest:
Az ég alján, a földdel összefolyva
Feltűnik a kereszt.

Reviczky Gyula: Változatok. Pán halála (1889)[1]

Pán halála című költeményében (1889), mely sokáig a magyar költészet egyik legnépszerűbb alkotása volt, azt a Plutarchostól eredő mondát dolgozza fel, hogy egy görög hajóst éjjel a tengeren egy láthatatlan lény felszólított, adja hírül a világnak: „A nagy Pán halott!”

Komlós Aladár (1892 – 1980): A magyar irodalom története. 57. REVICZKY GYULA (1855 – 1889). A lírikus[2]

Plutarkhos (46? – 127?) Περὶ τῶν Ἐκλελοιπότων Χρηστηρίων, Peri ton hekleloipoton Xrestetion című értekezésében, melynek címét Rakonczai János Az isteni bosszú késlekedése-ként fordítja[3], elsőként írja le Pan halálának történetét Filippos történész ismertetése alapján.  Bővebben…

Abaris nyila

A nagy Nyíl útján, meg nem állva,
Hitesen és szerelmesen,
Förtelmeit egy rövid Mának
Nézze túl a szemem.

Ady Endre (1877 – 1919): Új s új lovat (1914-15)[1]

A nagy Nyíl, mely ki-kilövi alólunk a lovakat, mégis irányt szab nekünk, az élet maga, melyet, Søren Aabye Kierkegaard (1813 – 1855) szavával, előrefele élünk, de csak visszafele érthetjük meg[2].
Kierkegaard kutatói sokat megtudnak a filozófus nem kiadásra szánt munkafüzeteiből, melyekben a nagy művek vázlatai, előmunkálatai is helyet kaptak. Kierkegaard jegyzetfüzetekbe dolgozott, melyek címlapjára kettőzött nyomtatott betűket írt. Dánul ezeket Journalenekenek mondják, ami annyit tesz, „feljegyzések” vagy „jegyzetfüzet”, és az angolszász irodalomra hull a leiterjakab szégyene, amikor ezt angolra Journalsként (kvázi „folyóirat”) fordítják. Ezek egyikében találjuk a következőt:

Naar man har een Tanke, men en uendelig, da kan man bæres af den hele Livet igjennem, let og flyvende, ligesom Hyperboræeren Abaris, der baaret af en Piil, bereiste hele Verden
Herodot IV, 36

JJ32[3]

Egy embert, akinek egyetlen gondolata van, de az végtelen, az végigviheti őt egész életén át, könnyen és gyorsan, akár csak a hüperboreaszi Abaris, aki egy nyílon hatolt végig a Földön.
Herodotos IV / 36

Három lehetőség bontakozik ki. Kierkegaard vagy nem nézte meg a hivatkozott helyet, vagy megnézte és félreértette, vagy Herodotos (Kr.e. 484? – 425) szavai keverednek benne egyéb olvasmányélményeivel. A Történelem idézett helyén ugyanis ez áll:

Mindezt a sokat mondtam el a hüperboreasziakról, és legyen ennyi elég; ennek megfelelően aztán nem is mesélem el Abaris mítoszát, aki állítólag hüperboreaszi volt, és nyilát végigvitte a világon, miközben nem vett ételt magához.[4]

Herodotos szerint tehát Abaris vitte a nyilat és nem megfordítva. Nem jelentős a különbség, de ki kell elégítsük feltámadt érdeklődésünket Abaris és mítosza iránt.

Bővebben…

Hősiesülés: az ifjabb Cato

Az öngyilkosságot egyformán a legnagyobb gyávaságnak és a legnagyobb bátorságnak tartják, a legnagyobb erénynek és a legnagyobb bűnnek. Cato szóban és tettben magasztalta.

Kosztolányi (1885 – 1936): „Az öngyilkos”. Pesti Hírlap, 1933[1]

(A magáról rendszerint diszkréten hallgató Kosztolányi halálos betegségének első tünetei hónapokkal az öngyilkosságról frivolan szóló cikke előtt jelentkeztek. Talán a mélyben, a tudat alatt benne is megfordulhatott a gondolat, bár a kegyetlen küzdelmet végigvitte.[2])

Utica Tuniszban

A Julius Caesar (Kr.e. 100 – 44) ellen Libyán át felvonuló ifjabb Catóval (Kr.e. 95 – Kr.e. 46) mint az ott honos amfiszbéna életmódjának klasszikus megfigyelőjével már találkoztunk. A nagy római polgárháborúban Pompeius (Kr.e. 106 – 48) oldalán állt, és nem vitás, hogy az a szilárdság, amelyet Pompeius halála után tanúsított Caesar ambíciói ellen, római jellemre vall. Megerősítette pozícióit a karthágói Uticában (világosan felismerve, hogy Rómába nem teheti a lábát), és nem hódolt be a győztesnek. Kétségtelen ugyanakkor, hogy életében nem annyira tartásáról, mint „nagy természetéről” volt nevezetes (erről bökversek maradtak fenn), és semmiféle olyan színezete nem volt szembenállásának Julius Caesarral fennálló konfliktusukban, hogy kettejük közül ő lett volna a nép szabadságának oltalmazója az egyeduralkodói hatalomra törő ellenfelével szemben. Julius Caesar nem értette ifjabb Cato viselkedését, amikor felvonult Utica ellen. A város ura ugyanis se nem oldott kereket, se a védekezés jeleiről nem adott jelet. Caesar kapott hírt azonban másról: Bővebben…

Távoli fuvolaszó

Theba alapításáról már megemlékeztünk; ma a még az ókori viszonyok közt is tragikusnak mondható bukásának rövid összefoglalójával kezdjük. Bővebben…

Maximilián történetei

ifj. Marcus Gheeraerts (1561 – 1636): William Camden (1551 – 1623) 1609-ben

Cambden, the nourice of antiquitie,
And lanterne unto late succeeding age

Spenser (1552 – 1599): THE RUINES OF TIME (1591), 170.[1]

Camden, régi kor ápoló dajkája,
messzi jövő megvilágító lámpája…

CAMDEN!  most reverend head, to whom I owe
All that I am in arts, all that I know

Ben Jonson (1572 – 1637): E  P  I  G  R  A  M  S . (1616) XIV. — TO WILLIAM CAMDEN.[2]

Camden! Legméltóbb kútfő, akinek én tartozok
Mindenért, mi művészetben, tudásban vagyok…

A katolikus egyház három Maximiliánt tisztel szentként. Bővebben…

A kőris bogara

S hogy ne csak a szemnek legyen meg a gyönyörűsége, az egész tájképet elárasztotta valami langyos, gyomorkeverő bűz, amiből az ember válogathatta, hogy gázillat-e, vagy mocsárlég, talán keverve a ganajlé ammongőzével, nagy járulékaival a kábító kőrisbogár-szagnak, s a szömörce méregpárájának.

Jókai (1825 – 1904): A kiskirályok. I. A pontaligeti park szigete[1]

Gub Jenő (1929 – 2013) a düh-, dühü- vagy kőrisbogárról megjegyzi:

A Sóvidéken mindenütt jól ismerik, a népi gyógyászatban régóta felhasználják. Veszettség ellen Szent György (ápr. 24.) és pünkösd napja között kőrisbogarat szedtek, kovászba rezet reszeltek, beletették a bogarat, összegyúrták, s ebből mindennap ettek. A megszárított és összetört bogarat puliszkába is teszik, s a pásztorkutyákkal megetetik, de a pásztorok is esznek belőle.

A düh- és dühübogár társnevek a veszettségi dühre utalnak.[2]

kőrisbogár kőrislevélen

Bővebben…

Csontvelő és velőscsont

Vöröscsontvelő-állományunk testünk össztömegének hatalmas, mintegy 4%-nyi részét teszi ki.[1] Emellett a sárga csontvelő életünk derekán körülbelül ugyanekkorát, de aránya a vörös csontvelőéhez képest valamelyest növekszik életkorunk előrehaladtával.[2] A vörös csontvelő állítja elő a mezenchimális őssejteket[3] (a szó a görög μέσος, mesos, „középső”, „belső”[4] és ἔγχυμα, henkhyma, „beöntés”, „beárasztás”[5] szavakból áll össze). Ezekből fejlődnek ki a vér különféle hatósejtjei. Jelentős vérveszteségek alkalmával a szervezet képes a sárga csontvelőt vörös csontvelővé alakítani. A vörös csontvelő a lapos, a sárga az üreges csontok belsejében képződik. Míg régebben a vörös csontvelő donorjai az őssejtkutatást, illetve -felhasználást segítették, ma, amikor ezek kellő mennyiségben a vérből is kivonhatók, elsősorban magát az alapfunkciót, a vér képzését támogatják vele.[6] A sárga csontvelő zsírt, porcot, csontot állít elő.[7]  Bővebben…

Besúgóból talpnyaló, abból parazita

Diadalszekéren fügefából való phallust vittek, melyet a tömeg, papok és utcagyerekek követtek s tisztes asszonyok és züllött lányok kibontott hajjal, őrjöngve ordítoztak körül.

Kosztolányi (1885 – 1936): Nero, a véres költő (1921). Az isteni színész[1]

Országh László (1907 – 1984) Angol-magyar nagyszótárában[2] a sycophant magyar szava „talpnyaló”, „hízelgő”. Nem a szótárszerkesztő a „hibás” ebben, hanem maguk az angolok. Bővebben…

Maraton és édeskömény

…He flung down his shield,
Ran like fire once more: and the space ’twixt the Fennel-field
And Athens was stubble again, a field which a fire runs through,
Till in he broke: ”Rejoice, we conquer!”

Browning (1812 – 1889): Pheidippides[1] (1879)

…Pajzsát a földre levetette ő,
Még egyszer, mint tűz, iramodik: a tér a köménymező
És Athén közt tarlóvá lett, mit felemészt a láng,
Míg kiszakadt belőle: győztünk! vigadjunk hát!

Νενικήκαμεν! (Nenikekamen!) Győztünk! Feidippides († Kr.e. 490) szobra a maratoni országúton

Erős közvetett bizonyítékunk van rá, hogy a költemény címadója, Feidippides († Kr.e. 490) a görögök maratoni csatanyerése után nem rohant az onnan mintegy 40 kilométerre fekvő Athén piacára ezzel a diadalkiáltással ajkán mint utolsó szóval: a mesélés, színezés iránt rendkívül fogékony Herodotos (Kr.e. 484? – 425) nem tud az esetről.[2] Ahogy a legendás történet eredetét visszafejtik, kiagyalójának Plutarkhos (46? – 127?) tűnik.[3] Browning verse mindamellett óriási hatást gyakorolt Michel Jules Alfred Bréal (1832 – 1915) akadémikusra és Pierre de Frédyre, Coubertin bárójára (1863 – 1937), a jelenkori olimpiai játékok atyjaira, hogy a maratonfutást felvették a műsorszámok közé.[4]  Bővebben…

Dárius kofferje és újabb büntetések

narthex

a római Szent Péter-bazilika narthexe

CHARLES

In memory of her, when she is dead,
Her ashes, in an urn more precious
Than the rich-jewel’d coffer of Darius.

Shakespeare (1564 – 1616): King Henry VI, part I, I/6[1]

KÁROLY

Emlékeűl, ha meghalt, hamvait
Sokkal becsesb urnába teszszük el,
Mint Dárius dús ékszer-doboza

VI. Henrik I. rész, I/6. Lőrinczi Zsigmond (1841 – 1871) fordítása[2]

Tegnapi bejegyzésünk etimológiai bevezetőjében érintettük a pedagógusszakmát (jobb szóval pedagógushivatást), korábban pedig régi korok tanítómestereinek hű barátját, a nyírfavesszőt, vagyis a tudás fáját. Ezek után a régi értelemben vett eugenetika egy másik támaszát vizsgáljuk meg, nem a módszer iránti rokonszenvtől indíttatva, hanem különös kultúrtörténeti leágazásai miatt. Bővebben…

Kleon, az ódemagóg

A „demagóg” szó mára többé-kevésbé elvesztette eredeti jelentését. Az ógörög δημαγωγός, demagogos a szó eredetét tekintve is, akkori jelentését tekintve is „népvezér”, a δῆμος, demos, „nép” és ἀγωγός, agogos, „vezető” összetételeként.[1] (Ld. a pedagógust a gyermekek vezetőjeként.) Míg mára demagógnak elsősorban valamilyen specifikus módon hibás érvelést tekintünk, az ókori Görögországban ez aktív cselekvést előfeltételezett. Nézzük ezt meg a legklasszikusabb görög demagóg, Kleon († Kr.e. 422) példáján keresztül. Bővebben…

Napfivér, Holdnővér: búcsú a ptolemaidáktól

Többször is foglalkoztunk Nagy Sándor (Kr.e. 356 – 323) hadvezérének, a későbbi I. Ptolemaios Soternek („Megváltó”, Kr.e. 367 – 282) egyiptomi rezidenciájú, Egyiptom területét sokszor túllépő dinasztiájával, így talán nem érdektelen áttekintenünk a ptolemaidák végső felszívódását, eltűnését a történelemből. Bővebben…