Lenin címkéhez tartozó bejegyzések

Frank Castorf Bayreuthban

Wagner (1813 – 1883) 1848 és 1874 között komponált monumentális tetralógiája, A nibelung gyűrűje (WWV86) Wagner korának élénk nibelung-kutatásának okvetlenül legértékesebb gyümölcse.

a Nibelung-ének C kézirata (Donaueschingen, 1220-50)

Szigfrid halála a Nibelung-ének K kéziratából (bécsi piarista kézirat, 1480-90)

Az alapul vett (és alaposan átformált) Nibelung-ének első írásos emléke a XIII. század elejéről származik[1], több epizódja szoros párhuzamban áll a szintén akkoriban lejegyzett Edda-énekkel. Nem vitás, hogy maguk az énekek jóval korábbiak. Mint már megpendítettük, a történet meglepő hasonlóságot mutat a leírt változat előtt bő hatszáz évvel korábban, 591-re befejezett Historiae (Korunk története) című, Tours-i Szent Gergely (538 – 594) által írt nagy jelentőségű művel, abban is Tours-i Szent Gergely kortársának, Austrasiai Brünhildének (543? – 613) rémtörténeteivel. Sőt, mint láttuk, Brünhilde és a Nibelung-ének Brünnhildéje halála is hasonló, bár ez értelemszerűen nem szerepelhetett Tours-i Szent Gergely történetírásában. Bővebben…

Reklámok

Zsivago doktor rémtörténete

A rab ember mindig eszményíti a rabságát.

Paszternak: Zsivago doktor, II. kötet, 16. rész, 7. fejezet[1]

Paszternak az 1903 és 1929 között játszódó Zsivago doktort 1948 és 1955 között írja. Mind a cselekmény, mind annak megírása, ha érinti is Sztálin (1878 – 1953) virágkorát, annak klasszikus korszakát kikerüli. A nagyregény művészi értékeinek megítéléséhez nem hagyhatjuk figyelmen kívül egy akkora irodalom, mint az orosz, erőteljes ábrázolás- és bölcseletkultuszát, mely legalább is a Nyugatra sosem a „meséjével” hatott, hanem a lelkével. A mű valódi értékét természetesen nem szabad összetévesztenünk a Doktor Zsivágóéval, a belőle 1965-ban készített érzelgős amerikai-brit filmével (és különösen annak kísérőzenéjével)[2]. Az orosz irodalom a mai napig is vonzódik a nagyregény műfajához, egy olyan világirodalmi környezetben, mely már eltolja magától. A Zsivago doktor a legmélyén konzervatívabb a műfajánál is: a legszentebb orosz hagyományhoz, a tárgyilagossághoz és érzékenységhez nyúl vissza, egy olyan, hivatalosan érzéketlen korban, amelyben a tárgyilagosság népellenes bűncselekménynek számított. Ennek megfelelő volt fogadtatása is a hivatal részéről. A Novij Mir 1956-ban azzal utasította vissza, hogy rágalmazza a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat. Paszternak szerét ejtette, hogy műve Olaszországba kerüljön, ahol 1957-ben ki is adták. Egy éven belül tizennyolc nyelven volt hozzáférhető.[3] 1958. október 23-án, délután három után húsz perccel a stockholmi Nobel Könyvtár olvasótermében Österling (1884 – 1981) annyit mond: Paszternak. Bővebben…

Egy az ötvennyolcezer-kilencvennyolcból (A költő)

A bíbortól, a mártírok mezítlen
Testétől, míg lelkedbe nem hatol
Fehérlő csábításuk, fuss el innen,
Az éjsötét boltozatok alól!

Gumiljov: A padovai dóm[1]

Baka István (1948 – 1995) fordítása

1-padova

Padova, dóm

2-kovalevszkij

Kovalszkij-erdő

1918 és 1953 között a Szentpétervárhoz közeli Kovalevszkij-erdő mélyén ötvennyolcezer-kilencvennyolc embert lőttek agyon. A puszta évszámokból is gyaníthatóan nem kizárólag a sztálinizmus évtizedei alatt. Az áldozatoknak egy 2001-ben ott emelt emlékmű ad tiszteletet.[2]
Az áldozatok egyike volt Gumiljov. Sorsa, talán azért, mert a finom stílusú költő nem Sztálin (1878 – 1953), hanem Lenin (1870 – 1924) áldozata volt, kevésbé foglalkoztatta a szocializmus elfajulásának tanában hívő utókort. Bővebben…

Sztálin Szibériában

Не помните ли фамилию Кобы? Привет, Ульянов
Nem emlékszik Koba családnevére? Üdvözlettel, Uljanov

Lenin (1870 – 1924) levele Grigorij Jevszejevics Zinovjevhez 1915. augusztus 3-án

Большая просьба: узнайте фамилию Кобы.
Nagy szívességre kérem: tudja meg Koba családnevét!

Lenin levele Vjacseszlav Alekszejevics Karpinszkijhoz (1880 – 1965), 1915. november 9-én[1]

Mi történhetett, hogy a bolsevik frakció régi harcosának, Sztálinnak (1878 – 1953) a családneve ennyire elhomályosult a mozgalom vezetőinek emlékezetében? A magyarázat nem korlátozódhat Lenin egészségi állapotára, hiszen a levelek keltezéséből azt olvassuk ki, három hónap kevés volt Zinovjevnek, hogy a maga emlékezetébe idézze. Hosszú sora van ennek, mely azonban nem annyira unalmas, mint a Krátkij kursz, azaz az SzK(b)P rövid története. Bővebben…

A nagy kisember segítő keze (Parvusz)

Parvusz minden kétséget kizáróan a századforduló egyik legszámottevőbb marxistája volt.

Lev Davidovics Trockij: Életem. Önéletrajzi vázlat (1930).
XIII. fejezet: Visszatérés Oroszországba[1]

A ma már homályos hírű, egykor közismert, nagy lábon élő marxista világfi, Alekszandr Lvovics Parvusz eredeti nevét is megemlítem, noha ez érzékeny esetekben nem szokásom: Izrail Lazarevics Gelfand, angolosan Helphand. Angol nyelvű források ugyanis szívesebben használják az eredeti nevet. Az alapos Parvusz tehát nemcsak vezeték- és keresztnevét, de (meglehetősen paradox módon) az otcsesztvóját is megváltoztatta. Jól megtermett ember lévén az új vezetéknév (a latin „kicsi”) öngúnyként is felfogható. (Parvusznak a jelek szerint semmi vérségi köze a kiemelkedő orosz tudóscsaládhoz.) Életrajzának csak egyes kimagasló eseményeit említem, melyek különös láncba kapcsolódnak össze. Bővebben…

Csekistáink és Vszevolod Emiljevics Mejerhold

1 Wiliams

Viljamsz (1902 – 1947): Vszevolod Emiljevics Mejerhold (1874 – 1940) 1925-ben

Vszevolod Emiljevics Mejerhold színpadi rendező ma száznegyvenkét éve született Penzában (egyes források szerint február 9-én, hogy már a kezdet is bizonytalan legyen). Bár Vişniec abszurd drámájában (A III. Richárd bemutatója elmarad, avagy fejezetek Mejerhold életéből) a III. Richárd színre vitelével és szolid aktualizálásával vívta volna ki egykor rajongásig szeretett rendszere rosszallását, ekkora merészségre (bizonyára annak túlságosan didaktív volta miatt) Mejerhold sosem vetemedett volna. Egész életében nem rendezett III. Richárdot.[1]  Bővebben…

A Kilenc Nővér rövid története

As to the Freemasons, unless she will believe me when I assure her that they are in general a very harmless sort of People; and have no principles or Practices that are inconsistent with Religion or good Manners, I know no Way of giving my Mother a better Opinion of them than she seems to have at present, (since it is not allow’d that Women should be admitted into that secret Society).

Benjamin Franklin to Josiah (1657 – 1745) and Abiah Franklin (1667 – 1752), April 13. 1738[1]

„Ami pedig a szabadkőműveseket illeti, hacsak el nem fogja hinni nekem, amikor biztosítom őt arról, hogy ez általában véve igen ártalmatlan emberfajta, továbbá se elveik, se gyakorlatuk nem összeférhetetlen a vallással és a jó modorral, nem tudok más utat-módot arra, hogy alakíthatnék ki Anyámban jobb véleményt róluk e mostaninál (minthogy nőket nem engednek be ebbe a titkos társaságba).”

Benjamin Franklin levele szüleihez, 1738. április 13-án

Benjamin Franklin belülről ismerte a szabadkőműves társaságok életét, és mind a keresztény, mind a szabadkőműves erkölcs, de legfőképp maga Benjamin Franklin jelleme kizárja, hogy kételkedjünk szavaiban. Anyját, az Old South Church of Christ[2] odaadó hívőjét azok után akarja megnyugtatni, hogy keserűen kifakadt: egyik fiam ariánus, másik fiam arminiánus.

A lybiai Areios presbiter (260? – 336) tanaival már többször foglalkoztunk. Jacobus Arminiusról (Jacob Harmensen, 1560 – 1609) itt annyit elég lesz megemlíteni, hogy radikális vallásmegújító volt, akinek nézetei rokonok voltak Kálvinéival (1509 – 1564), azzal a legérzékenyebb különbséggel, amint ezt a kor vallásvitái a bizánci mintákat megszégyenítő alapossággal kimutatták, hogy Arminius képesnek látta az embert ellenállni az isteni akaratnak, Kálvin nem.[3]

Franklin élete úgyszólván nyitott könyv[4], melyben néhány lap talán összetapadt az idők folyamán. A kevésbé ismert fejezetek egyikébe pillantunk bele. Bővebben…

A még rőtebb pap

NPG 4585; Hewlett Johnson by Vera Mukhina

Vera Muhina: Hewlett Johnson

“A hadsereg sok millió emberből áll és ezek nem mind angyalok. Vannak, akik nem úgy viselkednek, mint ahogy szeretnők. De ne feledje el, hogy a halál mezőin küzdötték át magukat, sokezer mérföldön keresztül, szüntelenül harcolva. Érzik, hogy győztesek és akik nem egészen jók, azt hiszik, hogy a győztesek tehetnek, amit akarnak és úgy viselkednek, ahogyan nem lenne szabad. Kérem értse ezt meg és ne ítélje el őket.”

(Sztálin pohárköszöntője Benešhez, idézi Hewlett Johnson érseki személynök, Szovjetsiker 45.o., Szikra Kiadás Budapest, 1949)

Il Prete Rosso“, Vivaldi (1678 – 1741) lelkesedése kora társadalmi problémái iránt az Ospedale della Pietà, azaz az árva és elhagyott leányok intézetének zenetanáraként kismiska volt ahhoz képest, amit évszázadokkal később a “Red Dean“, a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével és Sztálin-békedíjjal (valamint a vele járó mintegy százmillió -!- mai forintnak megfelelő pénzjutalommal) kitüntetett fáradhatatlan kommunista, Hewlett Johnson atya (1874 – 1966) produkált hajthatatlan Sztálin-túlfűtöttségében. Bővebben…