I. Erzsébet címkéhez tartozó bejegyzések

Odák és visszák, ódák és palinódiák

A Tisza partján uj kalászok érnek
de e kalász mind könnyű, magtalan,
veti fejét, engedve, bármi szélnek
s szegényes, bár ragyog, mint vertarany.
Az ily kalászok vaj kenyérig érnek?
s nem száll toklászuk léggé nyomtalan?
S ha áll is szűrüt sok meddő kalászom,
be bús lesz első őszi takarásom!

Babits Mihály (1883 – 1941): Palinódia (1908)
Nyugat, 1913 / 6

Tekintsünk most el a „vaj kenyér” verstani döccenőjétől, mely nem a „vajas kenyér”, hanem a „vajh kenyér”, „vajon kenyér” megtévesztő rövidülése, amint azt a Czuczor-Fogarasiból megtudjuk.[1] A kesernyés hangú versben Babits a költészet forradalmárai miatt aggódik. Természetesen nem tudjuk meg a versből, személy szerint kinek a forradalmi lendülete aggasztja a Tisza partján. Nem valószínű, hogy Juhász Gyuláé (1883 – 1937), aki ugyan a magyar líra megújítója, de a ma száz éve meghalt Ady Endre (1877 – 1919) elkötelezett híveként sem forradalmár. Valószínűbb maga Ady mint célpont – a Tisza jó százhatvan kilométerrel elkerüli Nagyváradot, de Adyt ezer szál fűzi Szegedhez. Egy másik „palinódiában”, Ady Endrének címmel, 1911-ben Babits leírja ambivalens viszonyát Adyhoz. Ez a vers közvetlenül „a” Palinódia után következik az 1945-ben az özvegy, Török Sophie (1895 – 1955) által sajtó alá rendezett első Babits-összkiadásban. A Palinódiát Kardos Pál (1900 – 1971) irodalomtörténész is így értékeli, és Ady-utalása alapján Babits Adyhoz akkoriban fűződő érzéseit „tétovának” mondja.[2] De tegyük hozzá, Babits szimbólumrendszere azt a feltételezést is megengedi, hogy általában beszélt a „nagy magyar (vidéki) valóságról”. Igazságtalanok lennénk, ha a Fogarason megírt vers[3] hangvételét konzervatívnak mondanánk, inkább az (elnyűtt szóval) „értékmegőrzési” vágyat halljuk ki belőle. A Nyugatban a vers nyolc évvel keletkezése után jelenik meg ezzel a bevezetővel: Bővebben…

Reklámok

A kormányzó és szilvája

I. Erzsébet (1533 – 1603) 1600. december 31-én ruházta fel jogokkal kiváltságlevelében az így megalakult Angol Kelet-indiai Társaságot, később nevén Brit Kelet-indiai Társaságot.[1] Rá két évre, Nassaui Móric orániai herceg, holland helytartó, más szóval kormányzó (1567 – 1625) alatt a holland országgyűlés, a Staten Generaal keresztülvitte 1598-as elképzelését, hogy a kormány hatalmi szóval egyetlen szervezetbe olvasszon (és, az angol mintára, ideiglenes monopóliumjoggal ruházzon fel) három indiai-óceáni társaságot, és ilyen módon létrehozza a Holland Kelet-indiai Társaságot.[2] Újabb két év elteltével, vagyis 1604-ben IV. (Jó) Henrik francia király (1553 – 1610) – fejének kalandos utóéletével már foglalkoztunk – a holland kereskedők lukratív fordulóiról értesülve hasonló francia társaság alapítása mellett dönt, de országában a kapitalizmus még gyermekcipőben járt a vetélytársaikkal összevetve. A szükséges szervezés sokáig húzódik, és a Napkirályt (1638 – 1715) 1664-ben merkantilista pénzügyminiszterének, Jean-Baptiste Colbert-nek (1619 – 1683) kell meggyőznie az akkor már működő Francia Kelet-indiai Társaság feltőkésítésének hasznáról.[3] Ezek a társaságok a kiváltságok fejében országaik érdekeit is védték állomáshelyeiken, ha kell, katonailag is, és senki sem akadt, aki hatásosan szavát emelhette volna olykor erőszakos intézkedéseikkel szemben. Bővebben…

Illatok keletről

virginiai vagy nagylevelű csodamogyoró

Gentischer Gábor bemutatja a csoda- vagy varázsmogyoró-fák nemzetségének főbb fajait.[1] Mondhatni, az elnevezés nem indokolatlan: a virginiai vagy nagylevelű varázsmogyoró csersava a bőr összehúzása révén vérzést csillapít, a bőrre frissítően hat.[2] És bár az ősi vízérkutatáshoz elengedhetetlen, villás kiképzésű varázsvesszőt (dowsing-rod) előszeretettel alakítják ki varázsmogyoró-vesszőkből[3], és ennek igenis köze lehet a varázsmogyoró varázserejébe vetett hitnek, ki kell jelentsük, hogy a varázsmogyorónak nemcsak az élettana, de a szóeredete is nélkülöz mindenféle varázslatos elemet. A XVI. századtól használt witch hazel, „boszorkánymogyoró” előtagjának eredete minden bizonnyal az indoeurópai weik-, „hajlítani” gyökre támaszkodó azonos értelmű óangol wican, amelyből a wice származik. Ezzel az utóbbi szóval illettek mindenféle hajlékony ágú fát.[4] A nemzetközi elterjedés során a magyar nyelvbe értelemszerűen nem az óangolból jutott, hanem gyaníthatóan a német Zaubernuss, „varázsdió” lehetett a közvetlen előzmény. De a varázsmogyoró-fák sem nőnek az égig: például az orosz név mit sem őriz a szó csodájából. Ottani neve гамамелиса, ami persze a legkevésbé sem véletlen. Az ógörög ἁμαμηλίς, hamamelis a ᾰ̔́μᾰ, hama, „-val” és a μῆλον, melon, „alma” összetételeként az „almával egyidejűleg virágzó” növény[5], feltehetőleg a rózsafélék családjába tartozó naspolya[6]. Az, hogy a varázsmogyorók nemzetségének Linné (1707 – 1778) a Hamamelis nevet adta, már a kor etimológiai érettségi viszonyait tükrözi.[7] A csoda- vagy varázsmogyoró adja a nevét a maga családjának, a Hamamelidaceae-nek, melyet Robert Brown (1773 – 1858) kreált.[8] Bővebben…

A szent zene áradata a reneszánsz Angliában

Ye sacred Muses, race of Jove, whom Music’s lore delighteth,
Come down from crystal heav’ns aboveto earth where sorrow dwelleth,
In mourning weeds, with tears in eyes: Tallis is dead, and Music dies. 

Szent múzsák, Jupiter sarjai, kiknek a zene folyása örömet okoz,
Szálljatok kristály mennyboltotokból hozzánk, hol siralom lakoz,
Gyászruhában, könnyel szemetekben: Tallis meghalt, meghal a zene

Byrd (1543? – 1623): Elégia (1585)[1]

Tanítómesteréről, utóbb atyai munkatársáról, Tallisról (1505? – 1585) Byrd ezt a fájdalmas kijelentést egy olyan korszakban tette, melynek egyházi zenéjéhez még ő is hozzáteendő volt, méghozzá a Tallis utáni angol későreneszánsz legnagyobb szerzőjeként.  Bővebben…

Rosszkedvünk üres

Amint nemrégi bejegyzésünkben sejteni engedtük, ezúttal Shakespeare (1564 – 1616) legfrissebb és jelenleg legzajosabb lebukásáról írunk.  Bővebben…

Fidzsi hosszú disznai

Nem kérhetem nyájas olvasóimat arra, hogy lehetőleg csak kevesen olvassák az alábbiakat, mert ez összebeszélést előfeltételezne közöttük. Ellenben arra igen, hogy étkezés környékén lehetőleg, étkezés közben pedig okvetlenül kerüljék.

Bővebben…

Besúgóból talpnyaló, abból parazita

Diadalszekéren fügefából való phallust vittek, melyet a tömeg, papok és utcagyerekek követtek s tisztes asszonyok és züllött lányok kibontott hajjal, őrjöngve ordítoztak körül.

Kosztolányi (1885 – 1936): Nero, a véres költő (1921). Az isteni színész[1]

Országh László (1907 – 1984) Angol-magyar nagyszótárában[2] a sycophant magyar szava „talpnyaló”, „hízelgő”. Nem a szótárszerkesztő a „hibás” ebben, hanem maguk az angolok. Bővebben…

Az egyfogú egyszarvú és az egyszarvú

Sin duda me preguntaréis por el marfil maldito del narwhal, para que yo os conteste
de qué modo el unicornio marino agoniza arponeado.

Neruda (1904 – 1973): Los Enigmas[1]

Kérdezel az agyaros cet veszedelmes agyaráról.
És én válaszomban elmondom, milyen az, amikor az a narval szigonnyal a mellében meghal.

A titkok[2]

1 narwhal

Bár Neruda háromszor messzebb élt a narváloktól, mint mi, költészetében mégis fontos szerepet játszanak; másutt a puszta nevéről is mint éneklő tengeri serlegről, kristálysarkantyú-névről ír.[3]

2 monoceros_iucn

a narválok élőhelye

Bővebben…

A parancsolás tudománya

Vergilius (Kr.e. 70 – Kr.e. 19) Aeneisének VI. énekében Aeneas atyjának, Anchisesnek a szelleme az alvilágban jövendölést mond az oda lemerészkedő főhősnek az akkor még nem is létező római nép nagyságáról, melyben elismeri, más népek élethűbb ércszobrokat alkotnak, márványból szinte megszólaló arcokat, jobb ügyvédeik és csillagászaik is lehetnek, ám a te mesterséged, római, az, hogy uralkodj.[1] Ezzel Anchises áttételesen Nagy-Britannia sorsát is megjövendölte, ha hihetünk a britek előromantikus fantáziájának, mellyel magukat Brutustól (Kr.e. 85 – Kr.e. 42) származtatják. Brit uralkodók parancsosztó mesterségét fogjuk áttekinteni elkerülhetetlenül sok idézettel és egy kevés szintén elkerülhetetlen történelmi háttérrel. Bővebben…

Szentjánosbogarak történetei

1 firefliesStnuk Antal 1944. novemberi írásában (Természet, 40. évf. 11.szám) arról a néphitről ír, amely a júniusi szentjánosbogár-rajzáshoz Szent Iván-esti csalóka kincsfellángolást fűz, és ezzel valószínűsíti a bogár nevének eredetét.[1] (A nép utóbb bizalmatlanul szemlélhette tulajdon tudománytalan naivitását, ezért egy hangulatos budai utcanévtáblán helyesbítette a nevet jánosbogárra.)

2 Janosbogar u

Általánosságban a szentjánosbogár-félék családjába (Lampyridae) tartozó fénylő bogarakat (több mint kétezer fajt) nevezzük így. Némely fajnak a lárvája, másoknak az imágója világít, így az evolúciós nyomást nem magyarázhatjuk kizárólag szexuális alapon: előny fakadhat abból, hogy egyidejűleg mérgező testnedveket is termel, és ilyen módon elriasztja a pákosztos madarakat.[2] (Önmagában a mérgező testnedv kevés, azaz megmagyarázhatatlan, ha csak olyan makroszkopikus ellenségekre gondolunk, mint egy madár. A mérgező hajlam darwini kiválasztódása ekkor nem jelente előnyt, mert hiába pusztul el a támadó, ha vele pusztul a megcsípett bogár is. Egészen más a helyzet természetesen, ha a gerincesek előtti korszakban alakul ki a mérgező testnedv, mert ekkor egy támadás nem feltétlenül halálos.) Ugyanakkor a népes családban van egy szigorúbb értelemben vett szentjánosbogár-nem is, a Lampyris. A tudományos nevek alapja a latin lampyris, „szentjánosbogár”, mely ugyanabból az ógörög λαμπεϊν, lampein, azaz „ragyogni” szóból származik, mint a „lámpa”.[3] George William Lemon (1726 – 1797) 1783-ban kiadott etimológiai szótárában a lampyrian már nemcsak a bogárra vonatkozó jelző, de átvitt értelemben már „felcicomázott”, „rikító” küllemet is jelent.[4]  Bővebben…

Róma, 1600. február

…O come e vero ch’ella e una Pece ch’imbratta, un Fango che tiene et una Polvere che accieca.

Agostino Manni (1548 – 1618): Rappresentatione di anima et di corpo[1]

…Ó, mennyire igaz, hogy (az evilági élet) szurok, mely beszennyez, sár, mely ragad, por, mely elvakít.

A test és a lélek megjelenítése


Pascomi in alta impresa;
e bench’ il fin bramato non consegua,
e ’n tanto studio l’alma si dilegua;

basta che sia sì nobilmente accesa ;
basta ch’alto mi tolsi,
e da l’ignobil numero mi sciolsi.

Giordano Bruno: De l’amore[2]

Fösvény idő, vak buzgalom, komiszság,
Irigység, pimaszság, gonosz szerencse,
S mi csak tévelygés, düh és durvaság van:

Gyengék, hogy egem elhomályosítsák,
Erőtlenek fátylat vonni szememre,
Nem tehetik, hogy szép napom ne lássam.

A szerelemről. Hegyi György átköltése[3]


Februári megemlékezéssorozatunk utolsó napja az 1600-as római szentévhez kötődik.

A szentévet mint különleges bűnbocsánati búcsút a gyakorlatiasan gondolkodó VIII. Bonifác pápa (1235 – 1303) hirdette meg 1300-ra. VI. Kelemen pápa (1291 – 1352) állapította meg a ciklus hosszát 50 évben 1350-ben. A jubileumi megemlékezések sorát tovább sűrítette VI. Orbán pápa (1318 – 1389) és II. Pál pápa (1417 – 1471) 33, illetve 25 évre. XIII. Gergely pápa (1502 – 1585) kísérlete a ciklus 15 évre leszállítására nem lett maradandó.[4]

Róma képzőművészeti eseményei 1600-ban, VIII. Kelemen pápa (1536 – 1605) finanszírozási rendszerében olyannyira gazdagok voltak, hogy erről Rome 1600: the City and the Visual Arts under Clement VIII (Róma, 1600: a város és a képzőművészetek VIII. Kelemen alatt) címmel Clare Robertson külön könyvet is írt.[5]  Bővebben…

A pintytől a bivalyig (… és mind hitetlen)

1 Kaffer_folyo_D_Afrika

Dél-Afrika, Kaffer folyó

Az arabnak a hitre számos szavuk van, a „hitetlenség” szavuk azonban ezekből le nem vezethető, nem azokból képzett önálló alak: كفر, kufir. A „hitetlenkedik”, „nem hisz” ebből eredően كَفَرُوا, kafarū. Ez a szó, érthetően, számtalan Korán-szúrában megjelenik.[1] A كافر, kafir a hitetlent jelenti. A szót előbb a „nem muzulmánra” alkalmazták, ám az ottomán időkben kizárólag a keresztényekre. Forrásunk szerint angol misszionáriusok 1792-től a kaffir, „kaffer” szót bantu négerekre alkalmazták, később pedig a jelentés átterjedt általában dél-afrikai négerekre. A szó később éppoly sértő csengésűvé vált, mint a „nigger”.[2] A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Bővebben…

Kényeskedtek? Egy XVII. századi izmus

Ki tud rendet teremteni ebben a világban? Albalat megpróbálta. Nem sikerült neki. Azt hitte, hogy az írók is úgy érkeznek meg, mint az utasok, akik megváltják a jegyüket, és puha pamlagon másodpercnyi pontossággal gördülnek be a villanyfényes állomásokra. A mi utunk azonban sötét. Nem intenek jelzőlámpák. Állomásainknak nincs neve. Megyünk előre vakon és bizonytalanul, céltalanul robogva, és nem tudjuk, mikor, hol és miért érkezünk meg.

Kosztolányi (1885 – 1936): Írók iskolája, A Hét, 1909. szeptember 12[1]

 0 Las_Soledades_(Gongora)

Bővebben…