Schumann címkéhez tartozó bejegyzések

Koppantások szíven és billentyűn

A bécsi Artaria Kiadót az Artaria testvérek 1770-ben alapították. Ez csak a jogi kezdet, az olasz Artaria család ekkor már régóta foglalkozott műkereskedelemmel. Ekkor azonban teljes egészében a zeneműkiadás felé fordultak.[1] Természetes, ha egy kiadó üzletpolitikáját, különösen a kezdeti években, akkor már ismert szerzők megnyerésének vágya határozza meg, aminek levét ifjú tehetségek isszák meg, de olykor a tapasztalt, idősebb művészek is, mint ez, bizonyos értelemben, Haydnnal (1732 – 1809) is megesett. Bővebben…

Reklámok

Beethoven dallama: a nép adta vagy a nép kapta?

Beethoven (1770 – 1827) 1799-ben elkezdett és 1800-ra befejezett, az utolsó római császárnénak, Nápolyi és Szicíliai Mária Teréziának (1772 – 1807) ajánlott op.20-as Szeptettjét már többször is emlegettük. Az op.21-es Első szimfóniával együtt mutatták be a Bécsi Udvari Színházban 1802-ben. A mű akkora népszerűségre tett szert, hogy az már aggasztotta Beethovent, aki különben is hajlott rá, hogy korábbi kompozícióit (melyeket a kritika „bezzeg”-művekként igyekezett felmutatni) „elavultnak” érezze. „Átkozott darab! Bárcsak el lehetne égetni!” – fakadt ki.[1] Az Első szimfónia „párdarabja” abban az értelemben, hogy míg a szimfónia az elkülönülés és a győzelmes, új utak nyitásának mintadarabja, addig a „problémamentes” Szeptett, ha nem is hangvételében, de szándékában – felhőtlen szórakozást, boldogságot, Nietzsche (1844 – 1900) kifejezésével „déli pihenőt” adni – a bécsi Unterhaltungban akkora jártasságú nagymesterek, mint Haydn (1732 – 1809) és Mozart (1756 – 1791) nyomdokait követi. Bővebben…

Brahms kései sorozatai

300px-JohannesBrahms

Brahms, Kalbeck, II. György, Mühlbeck

Tanárának, Eduard Marxsennek (1806 – 1887), több barátjának és harcostársának – akkor is harc volt a művészet – elvesztése után 1890-re Brahms (1833 – 1897) elhatározta, megírja életműve záródarabját, az op.111-es G-dúr (második) vonósötöst. A műben azonban nem tükröződik a tragédiák utáni letargikus kedélyállapota. Éppen ellenkezőleg, a vonósötös olyannyira friss és alapvetően oldott hangvételű, hogy Brahms barátja, Max Kalbeck (1850 – 1921) zenekritikus a „Brahms a Praterben” melléknevet javasolta, amit a Praterben szívesen időző Brahms örömmel el is fogadott. Ebből mára már csak a „Prater” maradt, ha egyáltalán hozzáteszik.[1]

Bővebben…

A fúga művészete

1 ARTThe hottest horse will oft be cool,
The dullest will show fire;
The friar will often play the fool,
The fool will play the friar.
 

Old Song
Scott (1771 – 1832): Ivanhoe, XXVI[1] 

Vad ló is megjuhászodik,
Kezes ló is kiront;
A szent bolondot játszhatik,
És szentet a bolond.

Régi dal
Szinnai Tivadar (1894 – 1972) fordítása[2]

Amikor az idős Spontini (1774 – 1851) a harminc éves Wagnernek (1813 – 1883) azt fejtegette, ő immár betetőzte az opera műfaját[3], Wagner az önértékelést, megbocsáthatóan, tamáskodva fogadta. A Lipcsében „Tamás”-kodó  Bach (1685 – 1750) részéről, bár öntudatos, mi több, indulatos művész volt[4], efféle bombasztikus öntömjénezést elképzelni sem tudunk; mégis, az egyetemes emberi kultúra legnagyobb betetőzői között találjuk: a barokk legfontosabb műfajait (egy fontosat leszámítva…) és formáit emelte már biztosan meghaladhatatlan tökélyre. Bővebben…

Schumann halálai

Robert Schumann (1810 – 1856) alapvető mentális betegsége a kor nyelvén a “melankólia” volt, mely szóval a depressziót, a bipolaritás mély hullámvölgyeit illették, és gyógymódul a beteg környezetének türelmes várakozásánál, esetleg gyógyteák fogyasztásánál többet nem írtak elő. A betegség női áldozatait szokás volt pofozni is. Schumann mániákus-depressziós viselkedése komponálási és zenetudósi aktivitását figyelve szembeötlő. Vannak, akik hézagos ismeretekre támaszkodva családi anamnézisre vezetik vissza betegségét.

Schumann 1850-ben

az édes elmebeteg, árva Schumann” 1850-ben

Bővebben…