Az indoeurópai pri- (vagy preyh-), „szeretni” gyök, ahogy várjuk, sok nyelvbe mélyen beivódott. Nagyszámú leszármazottját találjuk keleten: a kurdon és szanszkriton túl olyan iráni nyelvekben, mint a szogd és hotan.[1] Bennünket azonban most jobban lekötnek a nyugati fejlemények. Bővebben… →
Az Erkel (1810 – 1893)-díjas Tardos Béla javára írom, hogy pártfeladatok teljesítése mellett zeneszerzéssel is próbálkozott, szigorúan korának hivatalos esztétikai keretein belül.
Kodály Zoltán (1882 – 1967), Péczely Sarolta (sz. 1940), Tardos Béla (1910 – 1966)
Leghíresebb műve a Sződd a selymet, elvtárs kezdetű munkásmozgalmi induló 1949-ből. A műfaji besorolás pedánsan talán „tömegdal” lehetne inkább, de mint Bőhm László (1908 – 1967?) 1952-ben kiadott Zenei műszótárából kiderül, a tömegdal mint műfaj fénykora a nemzetközi munkásmozgalom kibontakozásával, a 19-20. században következett be, így a szőrszálhasogatás értelmetlen. A strófikus felépítésű dal sorra veszi az új rend alapvető szent helyszíneit és főbb társadalmi támaszait.[2]
Az induló minden munkásmozgalmi jelentősége dacára ezúttal csak a szövegíróra leszünk kíváncsiak. Bővebben… →
Friss szép fejér póka, édes szűrő móka, Porcogós Annóka, szerelemnek oka, Mit haragszol? Hogy nem játszol vélem, kivel egy fráj szól? Látd-é, víg, ki-ki táncol!
Balassi Bálint (1554 – 1594): Az cortigianáról, Hannuska Budowskionkáról szerzett latrikánus vers[1] (1590 körül)
a dębnói várkastély
Esztergom, Balassi-emlékmű a Kis-Duna sétányon. Balassi egy szakállas ágyú lövését szenvedte el mindkét combján, de mondván, hogy vitéz nem lehet láb nélkül, amputálás helyett a halált választotta
1590 körül Balassi Bálint hosszabb időt töltött hadadi Wesselényi Ferenc (1540 – 1594) kincstárnok Krakkóhoz közeli dębnói várkastélyában. 1591-ben elmenekült a fenyegető pestis elől.[2] Az italt ha meg nem is vető, de nemigen bíró Petőfi (1823 – 1849) bordalai intő példáink arra, miféle duhajkodásokat mennyire vehetünk komolyan, ha költeményekből próbálunk az életrajzra következtetni. De ha csak a fele is igaz annak, amit Balassi lengyel földön a szerelemről írt, megértjük ihletettségét. Ám ahhoz, hogy egyáltalán szerelmi versként ismerjük fel mottónkat, egy kis nyelvtörténeti emlékezetfrissítésre támadhat szükségünk.
A „cortigiana”, nem is kérdés, újabb keletű szóval „kurtizán”.[3] A latrikánus vers vagy ének a kor fontos műfaja. Leegyszerűsítéssel azt mondhatjuk, kurtizánkalandokat (olykor büszkélkedő jelleggel) felemlegető, áttételes kifejezésekkel nem terhelt virágének.[4] Magyarosabb neve „latorének”. A középlatin latricus szó magyarul „lator”. Itt azonban nem a nők társadalmi alávetettségét mohón kihasználó férfiúi gonoszság a névadó: a latricus nőnemű párja, a latruncula „szajhát” jelent.[5]
„A szőlőszem kicsiny gyümölcs, Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék. A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs, S ha a kis szőlőszemnek egy nyár Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek, Amíg megérik?…”
Az indoeurópai bher-, „vinni” gyökből származik a görög φέρω, fero[2] és a latin fero, „viszek”, de mindkét nyelvben annak az embernek a megnevezése is, aki elvisz valamit: a görög φώρ, for, valamint az előitáliai for közvetítésével a latin fur, „tolvaj”.[3] Francia közbenső állomással ebből lett az angol furtively, „rejtve”, „lopva” melléknév.[4] Az olasz furfante, gazfickó (és így a magyar „furfangos”) azonban nem innen származik.[5]
A szőlőtőke kis göböcskéit az aggódó bortermelők azzal gyanúsították, hogy elszívják a nedveket a gyümölcs elől, és ezért hol „gazemberkének”, latrunculusnak, hol „tolvajkának”, furunculusnak nevezték.
Ez utóbbi vált a göbhöz hasonló, leggyakrabban az arcon kiütő kelés névadójává.[6] Az angolban a furuncle mellett, sőt, elsősorban, a carbuncle szóval jelölik a fájdalmas kelést. A karbunkulus szónak ezzel a jelentésével is, a „féldrágakő” jelentésével is foglalkoztunk már: mindkettő az eredeti „parázsszem” jelentésre vezet vissza. A furunkulust a Staphylococcus aureus egy antibiotikumoknak meglehetősen ellenálló és kiújulásra hajlamos baktérium okozza.[7]
Nem véletlen a kiütközési helye, hiszen, mint megállapították, az orrjáratokban szeret lappangani.[8] A taxont Anton Julius Friedrich Rosenbach (1842 –1923) alkotta meg 1884-ben.[9] Ha hajlunk rá, hogy tudományos nevének különös rokonságát kísértetiesnek gondoljuk az általa okozott kellemetlenségével, vagyis hogy alaktani okokból a baktériumot az „arany szőlőszem”[10] névvel illetik, még jobban meglepődünk, ha azt látjuk, a névadó Rosenbachot 1890 körül lefényképezte egy William Grape nevű mester. Bővebben… →
Szürke acélt hoz gyorsan létre, belőle az első
sarlót elkészítve, övéinek ily szavakat mond…
Trencsényi-Waldapfel Imre (1908 – 1970) fordítása[3]
Amikor nemrég annak részleteibe bocsátkoztunk, miképpen jött világra az égi Afrodite, azaz Urania, nem terjedt ki figyelmünk az összes körülményre, hiszen az messzire sodort volna bennünket akkori vizsgálatunk tárgyától. Most először megnézzük, hogy jutott hozzá Kronos a sarlóhoz, amellyel zsarnoki, kannibál atyját, Uranost ivartalanította. Bővebben… →
A burgonyafélék családjának számos nemzetsége (például a nadragulyák, maszlagok, beléndekek, dohányok) híres a barátságtalan terméséről, és ebben élen jár a csucsorok neme, benne kedves és jól eső fajunkkal, a krumplival.
Ebbe a családba tartozik a Linné (1707 – 1778) által megalkotott nem, az ördögcérnáké is. Bővebben… →
Quae legerent omnes, quondam dabat Itala tellus, Nunc e Pannonia carmina missa legit. Magna quidem nobis haec gloria; sed tibi maior, Nobilis ingenio, patria facta, meo.
Borges (1899 – 1986) Sobre los clásicos című esszéjével, melyet Scholz László A klasszikusokról címmel fordított magyarra, már foglalkoztunk. Ebben a következő szép gondolatot is kifejti: a maláj vagy a magyar irodalmat például egyáltalán nem ismerem, mégis biztosra veszem, hogyha módot adna rá az idő, hogy tanulmányozzam őket, meglelnék bennük minden szükséges lelki táplálékot. Az esszét 1965 végén írta, ám az itt felhozott példája a magyar irodalom ismeretének hiányáról nem akadályozta meg abban, hogy 1972-ben meg ne írja Al primer poeta del Húngria című versét, melyet Az első magyar költőhöz címmel Somlyó György (1920 – 2006) fordított magyarra.[2] Nem lehet cél annak kifürkészése, kire gondolhatott, hiszen szeretetét, rokonszenvét tudatosan egy általa nem ismert költőhöz küldi – jellemző fordulatával: mint az eleai íjász, azaz Zenon (Kr.e. 490 – 430), vagyis reménytelenül, mint a kilőtt íj a paradoxonban –, noha, mint írja, személye kiderítésére felüthetne egy enciklopédiát. Meg kell jegyezzük, nem lenne könnyű dolga. Nem tudunk név szerint költőt említeni Janus Pannonius előtt, de a XIII. század végi Ómagyar Mária-siralom névtelen fordítója is nyilvánvalóan ihletett költő.
Borges 1949-ben megjelent Alef című novellagyűjteményének A teológusok című fikciója egyik főszereplője mindenesetre Janus Pannonius (az ármányos „Pannóniai János”).[3] Borges a vers írásakor azonban nem gondolt Janus Pannoniusra (legalábbis ennek nincs érezhető nyoma a műben), mint ahogy Petőfire (1823 – 1849) sem, ahogy kegyes feltételezésekben olvashatjuk.[4]
Van egy szó Somlyó György fordításának elején, mely ott és úgy túlságosan egzotikus ahhoz, hogy ne lenne rossz, mindenesetre vitathatatlanul pontos, és a ritmust se rontja. Szövegkörnyezetével együtt idézve:
E néked csak jövendő pillanatban, mely annak is titok, kinek az izzó planéták vagy a bikák jonhai felfedik a jövő korok tilos szerkezetét, mi sem lehetne könnyebb, mint valamilyen lexikont felütni, hogy megleljem neved, testvéri árny…
Ugyanez a szövegrészlet az eredetiben:
En esta fecha para ti futura que no alcanza el augur que la prohibida forma de porvenir ve en los planetas ardientes o en las vísceras del toro, nada me costaría, hermano y sombra, buscar tu nombre en las enciclopedias…
A szó felbukkan Kálnoky László (1912 – 1985) Anyakkirályné című költeményében:
Innen látszólag két választásunk van. Vagy azt mondjuk, Kálnoky nyilván nem csúfította volna el halandzsáját egy értelmes szóval (a „szik” itt melléknév), vagy észrevesszük, hogy a Kálnoky-vers álhalandzsa, és valójában végig nagyon is véres tartalmat hordoz. Az idézett részlet például annyit tesz, csurogjon ki jonha, és váljon szikkadt töpörtyűvé. Úgyhogy ne késlekedjünk, lépjünk a szűk, második ösvényre, és oldjuk fel a talányt! Bővebben… →
Még kér a nép, most adjatok neki! Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Petőfi (1823 – 1849): A nép nevében (1847)
erdélyi kopó szuka a Róka-hegyen
Nemrég, félig komolytalanul, biológiai analógia alapján, a „konvergens nyelvfejlődés” terminust alkalmaztuk eltérő eredetű, egymástól az elszigeteltségig távol használt szavak megszólalásig hasonló nyelvi átalakulásaira. Lehet, hogy ezt komolyabban kellene vennünk? Nézzük egy újabb példán keresztül. Bővebben… →
Növényevő, leginkább legelő emlősök állandó nehézsége a felmelegedés okozta fokozott sóveszteség. A verejtékkel távozó vizet és sót rendszerint képesek pótolni. Az általuk fogyasztott növényekben azonban a szükségleteikhez képest túlságosan nagy a kálium aránya a nátriumhoz képest, ezért valamiképpen folyamatosan szert kell tenniük nátriumkationokra.[2]Bővebben… →
Szent Fiacrius (610? – 670?) Bar-le-Duc Miasszonyunk-templomának üvegablakán
Szent Fiacrius ír születésű apát kellemetlen helyen fellépő betegségek szelíd gyógyítójaként igazán nem szolgált rá, hogy a középkorban az aranyeret Szent Fiacrius átkának nevezzék. Méghozzá legendás életének egy epizódja alapján. (Az aranyér, aurea vena a szerencse jele volt azok sóvárgó szemében, akik nem szenvedtek miatta: a káros vér eltávozásának lehetőségét látták meg benne.[3]) Akkora földet kap, úgymond, amekkorát egyetlen nap alatt képes megművelni – azzal püspöke egy, a korban rendkívül aprónak számító lapátot nyomott a kezébe. A szent szorgosan dolgozott egész álló nap, így aztán aranyeret szedett össze. Egy kőre ülve fohászkodott gyógyulásért, és imája meghallgatásra talált.[4] Az aranyeret fizikai megerőltetés hozza ki olyanokból, akik már elszoktak a kétkezi munkától, és ilyenképpen egyes területeik renyhülésnek indulnak.[5] Azonnali gyógymódok mellett természetesen ajánlatos az alapbaj, a renyheség visszafordítása, és ezen segíthet a kényelmetlen, izommegfeszítéssel járó ülés.
Magának a szentnek a neve vagy az ír fiachra, „hadúr” vagy „sas” szóból származik[6], vagy egyszerűen az ír fiachból („holló”). Feltehetőleg egyetlen hadúr, sas vagy holló sem álmodta meg azonban, hogy neve a fiáker eredetéül fog szolgálni a felvirágzó, távoli jövőben. Bővebben… →
Ebbe a családba tartozik a 
Növényevő, leginkább legelő emlősök állandó nehézsége a felmelegedés okozta fokozott sóveszteség. A verejtékkel távozó vizet és sót rendszerint képesek pótolni. Az általuk fogyasztott növényekben azonban a szükségleteikhez képest túlságosan nagy a kálium aránya a 
SUNYIVERZUM 