Petőfi címkéhez tartozó bejegyzések

Balassi mókája

Friss szép fejér póka, édes szűrő móka,
Porcogós Annóka, szerelemnek oka,
Mit haragszol? Hogy nem játszol vélem, kivel egy fráj szól?
Látd-é, víg, ki-ki táncol!

Balassi Bálint (1554 – 1594):
Az cortigianáról, Hannuska Budowskionkáról szerzett latrikánus vers[1] (1590 körül)

a dębnói várkastély

Esztergom, Balassi-emlékmű a Kis-Duna sétányon. Balassi egy szakállas ágyú lövését szenvedte el mindkét combján, de mondván, hogy vitéz nem lehet láb nélkül, amputálás helyett a halált választotta

1590 körül Balassi Bálint hosszabb időt töltött hadadi Wesselényi Ferenc (1540 – 1594) kincstárnok Krakkóhoz közeli dębnói várkastélyában. 1591-ben elmenekült a fenyegető pestis elől.[2] Az italt ha meg nem is vető, de nemigen bíró Petőfi (1823 – 1849) bordalai intő példáink arra, miféle duhajkodásokat mennyire vehetünk komolyan, ha költeményekből próbálunk az életrajzra következtetni. De ha csak a fele is igaz annak, amit Balassi lengyel földön a szerelemről írt, megértjük ihletettségét. Ám ahhoz, hogy egyáltalán szerelmi versként ismerjük fel mottónkat, egy kis nyelvtörténeti emlékezetfrissítésre támadhat szükségünk.
A „cortigiana”, nem is kérdés, újabb keletű szóval „kurtizán”.[3] A latrikánus vers vagy ének a kor fontos műfaja. Leegyszerűsítéssel azt mondhatjuk, kurtizánkalandokat (olykor büszkélkedő jelleggel) felemlegető, áttételes kifejezésekkel nem terhelt virágének.[4] Magyarosabb neve „latorének”. A középlatin latricus szó magyarul „lator”. Itt azonban nem a nők társadalmi alávetettségét mohón kihasználó férfiúi gonoszság a névadó: a latricus nőnemű párja, a latruncula „szajhát” jelent.[5]

 

Bővebben…

Reklámok

A szőlőszemtől a Furunkulus Kupáig

„A szőlőszem kicsiny gyümölcs,
Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék.
A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs,
S ha a kis szőlőszemnek egy nyár
Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek,
Amíg megérik?

Petőfi (1823 – 1849): Az apostol, XI.[1] (1848)

Az indoeurópai bher-, „vinni” gyökből származik a görög φέρω, fero[2] és a latin fero, „viszek”, de mindkét nyelvben annak az embernek a megnevezése is, aki elvisz valamit: a görög φώρ, for, valamint az előitáliai for közvetítésével a latin fur, „tolvaj”.[3] Francia közbenső állomással ebből lett az angol furtively, „rejtve”, „lopva” melléknév.[4] Az olasz furfante, gazfickó (és így a magyar „furfangos”) azonban nem innen származik.[5]

A szőlőtőke kis göböcskéit az aggódó bortermelők azzal gyanúsították, hogy elszívják a nedveket a gyümölcs elől, és ezért hol „gazemberkének”, latrunculusnak, hol „tolvajkának”, furunculusnak nevezték.

0-staph

Ez utóbbi vált a göbhöz hasonló, leggyakrabban az arcon kiütő kelés névadójává.[6] Az angolban a furuncle mellett, sőt, elsősorban, a carbuncle szóval jelölik a fájdalmas kelést. A karbunkulus szónak ezzel a jelentésével is, a „féldrágakő” jelentésével is foglalkoztunk már: mindkettő az eredeti „parázsszem” jelentésre vezet vissza. A furunkulust a Staphylococcus aureus egy antibiotikumoknak meglehetősen ellenálló és kiújulásra hajlamos baktérium okozza.[7]

1-0-rosenbach

Nem véletlen a kiütközési helye, hiszen, mint megállapították, az orrjáratokban szeret lappangani.[8] A taxont Anton Julius Friedrich Rosenbach (1842 –1923) alkotta meg 1884-ben.[9] Ha hajlunk rá, hogy tudományos nevének különös rokonságát kísértetiesnek gondoljuk az általa okozott kellemetlenségével, vagyis hogy alaktani okokból a baktériumot az „arany szőlőszem”[10] névvel illetik, még jobban meglepődünk, ha azt látjuk, a névadó Rosenbachot 1890 körül lefényképezte egy William Grape nevű mester. Bővebben…

A kova és az istenek születése

αἶψα δὲ ποιήσασα γένος πολιοῦ ἀδάμαντος
τεῦξε μέγα δρέπανον καὶ ἐπέφραδε παισὶ φίλοισιν·

(aipsa de poiesasa genos poliu adamantos
teuxe mega drepanon kai epefrade paisi filoisin
)

Ἡσίοδος: ΘΕΟΓΟΝΙΑ (Hesiodos: Theogonia)[1]

Forthwith she made the element of grey flint
and shaped a great sickle, and told her plan to her dear sons.

Hugh Gerard Evelyn-White (1884 – 1924) fordítása[2]

Szürke acélt hoz gyorsan létre, belőle az első
sarlót elkészítve, övéinek ily szavakat mond

Trencsényi-Waldapfel Imre (1908 – 1970) fordítása[3]

Amikor nemrég annak részleteibe bocsátkoztunk, miképpen jött világra az égi Afrodite, azaz Urania, nem terjedt ki figyelmünk az összes körülményre, hiszen az messzire sodort volna bennünket akkori vizsgálatunk tárgyától. Most először megnézzük, hogy jutott hozzá Kronos a sarlóhoz, amellyel zsarnoki, kannibál atyját, Uranost ivartalanította. Bővebben…

Goji, az élet meghoszabbítója

Holddal esti csillag, vélem
Égő szerelem van.[1]

Petőfi (1823 – 1849): Szerelem vándorai (1844)

A burgonyafélék családjának számos nemzetsége (például a nadragulyák, maszlagok, beléndekek, dohányok) híres a barátságtalan terméséről, és ebben élen jár a csucsorok neme, benne kedves és jól eső fajunkkal, a krumplival.

1-parazskrumpliEbbe a családba tartozik a Linné (1707 – 1778) által megalkotott nem, az ördögcérnáké is. Bővebben…

Az első magyar költő és a jonhó

Laus Pannoniae

Quae legerent omnes, quondam dabat Itala tellus,
Nunc e Pannonia carmina missa legit.
Magna quidem nobis haec gloria; sed tibi maior,
Nobilis ingenio, patria facta, meo.

Janus Pannonius (1434 – 1472)

Pannónia dicsérete

Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.

Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!

Berczeli Anselm Károly (1904 – 1982) fordítása[1]

Borges (1899 – 1986) Sobre los clásicos című esszéjével, melyet Scholz László A klasszikusokról címmel fordított magyarra, már foglalkoztunk. Ebben a következő szép gondolatot is kifejti: a maláj vagy a magyar irodalmat például egyáltalán nem ismerem, mégis biztosra veszem, hogyha módot adna rá az idő, hogy tanulmányozzam őket, meglelnék bennük minden szükséges lelki táplálékot. Az esszét 1965 végén írta, ám az itt felhozott példája a magyar irodalom ismeretének hiányáról nem akadályozta meg abban, hogy 1972-ben meg ne írja Al primer poeta del Húngria című versét, melyet Az első magyar költőhöz címmel Somlyó György (1920 – 2006) fordított magyarra.[2] Nem lehet cél annak kifürkészése, kire gondolhatott, hiszen szeretetét, rokonszenvét tudatosan egy általa nem ismert költőhöz küldi – jellemző fordulatával: mint az eleai íjász, azaz Zenon (Kr.e. 490 – 430), vagyis reménytelenül, mint a kilőtt íj a paradoxonban –, noha, mint írja, személye kiderítésére felüthetne egy enciklopédiát. Meg kell jegyezzük, nem lenne könnyű dolga. Nem tudunk név szerint költőt említeni Janus Pannonius előtt, de a XIII. század végi Ómagyar Mária-siralom névtelen fordítója is nyilvánvalóan ihletett költő.

Borges 1949-ben megjelent Alef című novellagyűjteményének A teológusok című fikciója egyik főszereplője mindenesetre Janus Pannonius (az ármányos „Pannóniai János”).[3] Borges a vers írásakor azonban nem gondolt Janus Pannoniusra (legalábbis ennek nincs érezhető nyoma a műben), mint ahogy Petőfire (1823 – 1849) sem, ahogy kegyes feltételezésekben olvashatjuk.[4]


Van egy szó Somlyó György fordításának elején, mely ott és úgy túlságosan egzotikus ahhoz, hogy ne lenne rossz, mindenesetre vitathatatlanul pontos, és a ritmust se rontja. Szövegkörnyezetével együtt idézve:

E néked csak jövendő pillanatban,
mely annak is titok, kinek az izzó
planéták vagy a bikák jonhai
felfedik a jövő korok tilos
szerkezetét, mi sem lehetne könnyebb,
mint valamilyen lexikont felütni,
hogy megleljem neved, testvéri árny…

Ugyanez a szövegrészlet az eredetiben:

En esta fecha para ti futura
que no alcanza el augur que la prohibida
forma de porvenir ve en los planetas
ardientes o en las vísceras del toro,
nada me costaría, hermano y sombra,
buscar tu nombre en las enciclopedias…

A szó felbukkan Kálnoky László (1912 – 1985) Anyakkirályné című költeményében:

Csorhózzék szik töpörré jonha[5]

Innen látszólag két választásunk van. Vagy azt mondjuk, Kálnoky nyilván nem csúfította volna el halandzsáját egy értelmes szóval (a „szik” itt melléknév), vagy észrevesszük, hogy a Kálnoky-vers álhalandzsa, és valójában végig nagyon is véres tartalmat hordoz. Az idézett részlet például annyit tesz, csurogjon ki jonha, és váljon szikkadt töpörtyűvé. Úgyhogy ne késlekedjünk, lépjünk a szűk, második ösvényre, és oldjuk fel a talányt! Bővebben…

Kopók evolúciója

Még kér a nép, most adjatok neki!
Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?

Petőfi (1823 – 1849): A nép nevében (1847)

1 Erdelyi_kopo_szuka_Rokahegy

erdélyi kopó szuka a Róka-hegyen

Nemrég, félig komolytalanul, biológiai analógia alapján, a „konvergens nyelvfejlődés” terminust alkalmaztuk eltérő eredetű, egymástól az elszigeteltségig távol használt szavak megszólalásig hasonló nyelvi átalakulásaira. Lehet, hogy ezt komolyabban kellene vennünk? Nézzük egy újabb példán keresztül. Bővebben…

Furcsa és vén történetek

’Hja, a sót vén kecske is megnyalja.
Hanem ez csak ugy van mondva, tudja.’

Petőfi (1823 – 1849): Furcsa történet (1842)[1]

0 kecskeNövényevő, leginkább legelő emlősök állandó nehézsége a felmelegedés okozta fokozott sóveszteség. A verejtékkel távozó vizet és sót rendszerint képesek pótolni. Az általuk fogyasztott növényekben azonban a szükségleteikhez képest túlságosan nagy a kálium aránya a nátriumhoz képest, ezért valamiképpen folyamatosan szert kell tenniük nátriumkationokra.[2] Bővebben…

Közben pár szó a harisról

S a dalos madarak
Mind elnémultanak,
Nem szól a harsogó haris a fű közül,
Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl.

Petőfi (1823 – 1949): A puszta, télen (1848)[1]

1 corncrake

Ezúton is köszöntöm a 2016-os (!) év madarát, a harist.[2]
Bővebben…

Szent Fiáker átka és a tórusz

…not moving
From the casque to the cushion, but commanding peace
Even with the same austerity and garb
As he controll’d the war…

Shakespeare (1564 – 1616): Coriolanus, IV/7[1]

párnára nem
Ment a sisaktól, békén egyaránt oly
Szigorral és komolysággal parancsolt,
Mint háborúban…

(Aufidius Coriolanusról)

Petőfi Sándor (1823 – 1849) fordítása[2]

1 Eglise_Notre-Dame_Bar-le-Duc_Vitrail_Saint_Fiacre

Szent Fiacrius (610? – 670?) Bar-le-Duc Miasszonyunk-templomának üvegablakán

Szent Fiacrius ír születésű apát kellemetlen helyen fellépő betegségek szelíd gyógyítójaként igazán nem szolgált rá, hogy a középkorban az aranyeret Szent Fiacrius átkának nevezzék. Méghozzá legendás életének egy epizódja alapján. (Az aranyér, aurea vena a szerencse jele volt azok sóvárgó szemében, akik nem szenvedtek miatta: a káros vér eltávozásának lehetőségét látták meg benne.[3]) Akkora földet kap, úgymond, amekkorát egyetlen nap alatt képes megművelni – azzal püspöke egy, a korban rendkívül aprónak számító lapátot nyomott a kezébe. A szent szorgosan dolgozott egész álló nap, így aztán aranyeret szedett össze. Egy kőre ülve fohászkodott gyógyulásért, és imája meghallgatásra talált.[4] Az aranyeret fizikai megerőltetés hozza ki olyanokból, akik már elszoktak a kétkezi munkától, és ilyenképpen egyes területeik renyhülésnek indulnak.[5] Azonnali gyógymódok mellett természetesen ajánlatos az alapbaj, a renyheség visszafordítása, és ezen segíthet a kényelmetlen, izommegfeszítéssel járó ülés.
Magának a szentnek a neve vagy az ír fiachra, „hadúr” vagy „sas” szóból származik[6], vagy egyszerűen az ír fiachból („holló”). Feltehetőleg egyetlen hadúr, sas vagy holló sem álmodta meg azonban, hogy neve a fiáker eredetéül fog szolgálni a felvirágzó, távoli jövőben. Bővebben…