Parerga és paralipomena a mesterséges agy festményraktárából

A Parerga und Paralipomena előszavát Schopenhauer (1788 – 1860) 1850 decemberében fejezte be, a kétkötetes művet a következő évben adták ki, a hat nagyobb esszét tartalmazó Parergát és a 31 rövidebbet felvonultató Paralipomenát.[1] Nem teljes magyar fordítását nem kevesebb mint hat fordító munkájával nálunk 1924-ben kaphatta kezébe az olvasó egy 1920-as szemelvény után, Parerga és paralipomena. Kisebb filozófiai írások címmel.[2]
A mű címe az ógörög πάρεργον, parergon, „para-munka”, azaz „mellékeredmény”[3] és a παραλειπομένων, paraleipomenon, „kihagyás” (a fő törzsből, de függelékként megjelentetve)[4] szavak többes számaiból áll össze, azaz mintha szerény igényű és célkitűzésű lenne. Ennek okát abban valószínűsítem, hogy Schopenhauer nem akarta elterelni a figyelmet tulajdon főművéről, A világ mint akarat és képzetről, mely első kötetének ősváltozata 1819-ben jelent meg, de a nagy művet mestere szinte egész életében formálgatta. Korábbi munkáinak sikertelensége miatt a korántsem jelentéktelen esszégyűjteményre nagyon nehezen talált kiadót, végül összesen 750 példányra szerződött, honorárium nélkül.[5]
A mesterséges intelligenciával festetett képeim egy része nehezen lenne egyéb címszó alá csoportosítható, mint „mellékeredmény” vagy „függelék”. A teljesen ártatlan Arthur Schopenhauer dramaturgiai szerepe ezzel le is zárul.

A vér vízzé és lombbá válik

II. (Nagy) Kurusról (Kyros, Kr.e. 600? – 530) szólva Herodotos (Kr.e. 484? – 425) a Történelemben feljegyez egy figyelemre méltó epizódot a Halys folyó eltereléséről:

Thalész épp a táborban időzött, s Kroiszosz kedvéért elérte, hogy a sereg bal oldalán folyó víz jobb felől is folyjék. S ez a következőképpen sikerült neki: a tábor felső végén hold alakú mély csatornát ásatott, hogy a folyó a táborozó sereg háta mögé kerüljön, a csatornába folyva erre forduljon, és újból megkerülve a tábort, medrébe vissza is térjen. Így aztán kétfelé hasadt a folyó, s mindkét részen át lehetett kelni.

Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[1]

És bár a mesebeli főhős itt az a bizonyos, nagy miletosi Thales (Kr.e. 624? – 545?) –természetesen merőben anakronisztikusan – , a leírás hírneve (talán éppen meseszerűsége miatt) meg sem közelíti egy másik nagy folyóelterelését, amelyet Herodotos szintén megír.

Händel kisebb Te Deumai

Vouchsafe, O Lord to keep us this day without sin…[1]

Bűntől e nap őrizz minket…[2]

Vouchsafe, O Lord to keep us this night without sin…[3]

Bűntől ez éjen őrizz minket…

Te Deumokról már beszéltünk, megemlítve, hogy eredetük távolba és ködbe vész. Szövege egyes részletei más liturgiai alkalmakba is beszivárogtak, ha kell, alkalmi változtatással. Mint példáink is mutatják, ha már olyan rövid idő volt hátra a napból, hogy kevéssé volt valószínű bűnbe esni, a rugalmas böjti vecsernye inkább bűntelen éjszakáért könyörgött. Joseph Sargent zenetörténész nyilvánvalóan emlékezetből idézi Händel (1685 – 1759) egy Te Deumát, amikor az „éjszakai” szövegváltozatot említi, miközben nyomtatásban nem messze említésétől ott áll az eredeti szöveg is a „nappali” változattal.[4]

Hymen és a kalózok

I have just now bin at Mr. Handel’s operetta, at which were the King and all the St. James’s royall family and a very good house. I don’t think it mett with the applause it deserves, as I think there are a great many good songs in it…

Épp’ most voltam Händel uram operettjén, amelyen jelen volt a király és a teljes királyi palota, nagyon szép házzal. Nem hiszem, hogy azt az elismerést kapta, amelyet megérdemel, mert szerintem nagyon sok jó ária van benne…

Thomas Harris (1695 – 1801) öccsének, James Harris-nek (1709 – 1780), 1740. november 22

A Szent Jakab-palota (a királyi család lakhelye) 1763-ban Bowles (1712 – 1767) képén

We have had nothing new yet but the Operetta of Hymen, in my opinion the worst of all Handel’s Compositions, yet Half the songs are good.

Semmi újat nem kaptunk, leszámítva egy operettet Hymenről, szerintem Händel legrosszabb művét, bár az áriák fele jó.

Charles Jennens (1700 – 1773) James Harris-nek, 1740. december 29[1]

Csak egyetlen pillanatra időzzünk el annál a ténynél, hogy Händel jeles grammatikus és képviselő barátjának, James Harris-nek a Händelért szintén rajongó bátyja, Thomas Harris Purcell (1659 – 1695) halálának évében született, és 106 évesen, Lortzing (1801 – 1851) születésének évében halt meg.
(Nemcsak a bemutató közönsége, de a korabeli lapok is operettnek nevezték a darabot annak rövidsége miatt. Semmi köze a később híressé váló műfajhoz.)
Händel (1685 – 1759) a virágzó 1738-as évben komponálta két legnagyobb ószövetségi oratóriumát: május 22-étől a Sault (HWV53), melynek első két részének vázlata a harmadik körvonalaival együtt augusztus 15-ére lett kész, míg a teljes mű szeptember 27-én öltött formát, október elseje és november elseje között az Izrael Egyiptombant (HWV54).

A felemelkedés lehetősége

Händel (1685 – 1759): L’Allegro, il Penseroso ed il Moderato – penultima (1740)

Händel 1740. január 19-én látott hozzá nagyszabású, L’Allegro, il Penseroso ed il Moderato (HWV55) című ódájához, és február negyedikén tette rajta az utolsó vonást. A művet február 27-én mutatták be a Lincoln’s Inn Fields Theatre-ben, ott, ahol nem egészen egy évre rá utolsó operáját is, a Deidamiát (HWV42), amint arról már írtunk. Még az évben ki is nyomtatták. A darabnak nincsenek néven nevezett szereplői, a három karaktert több különféle hangmagasságú énekes jeleníti meg.[1] Händel ekkor hírneve s megbecsültsége (egyik) csúcsán állt, ami egyetlen perc pihenőt sem engedett neki.

A békesség fejedelme

For unto us a Child is born,
Unto us a Son is given;
And the government will be upon His shoulder.
And His name will be called
Wonderful, Counselor, Mighty God,
Everlasting Father, Prince of Peace.

Ézs9:6, New King James (1566 – 1625) Version[1] (I. Jakab király Bibliája, újított változat)

For unto us a child is born, unto us a son is given, and the government shall be upon His shoulder; and His name shall be called Wonderful, Counsellor, the mighty God, the Everlasting Father, the Prince of Peace.

Händel (1685 – 1759): Messiás, I/12, Charles Jennens (1700 – 1773) biblia-kompilációja[2]

Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!

Ézs9:6, Károli (1529? – 1591)-fordítás[3]

1717.7.17

Dunque maggior d’Orfeo
Tu muovi al canto la mia Musa all’ora
Che il plettro appeso avea a un tronco annoso
E immobile giacea.[1]

Benedetto Pamphilj bíboros (1653 – 1730): Hendel, non può mia Musa (1708)

Így hát, Orfeusnál nagyobb,
Múzsámat újra dalra fakasztottad,
Kinek pengetője hosszan nyugodott egy vén fatörzsön,
Mozdulatlan merevségben.

Händel, múzsám szava elakad (ha lírádra kellene verset mondania)

1717.7.17-e, helyesebben 1717.7.17-e még Händel (1685 – 1759) életében is nagy ünnep. Este 7 óra 17-kor már óriási lehetett a sürgölődés a Temze partján. I. György (1660 – 1727) 8 órakor kezdődő látványos vízi parádéról határozott. Az alkotmányos monarchiának abban a szakaszában a király politikai ereje már elenyésző volt, mindamellett nagy súlyt helyeztek rá, hogy a társasági életben a szerepük akkora legyen, mintha „igazi királyok” lennének. A királyfi, a walesi herceg, vagyis a leendő II. György (1683 – 1760) túlzó fényűzése az apát aggodalommal töltötte el. Saját nimbuszát érezte megkopni, és a temzei ünnep a nimbusz „restaurációját” volt hivatva szolgálni.[2] De lássuk az előzményeket.

Saul lecsillapítása

Akkor elővevé Sámuel az olajos szelencét, és az ő fejére tölté, és megcsókolá őt, és monda: Nem úgy van-é, hogy fejedelemmé kent fel az Úr téged az ő öröksége felett?
1Sám10.1

Alexandriai Filon görög nyelven író zsidó bölcselő volt, aki lenyűgöző ószövetségi jártasságát céltudatosan ötvözte a görög sztoikus, keresztényi erényeket megelőlegező filozófiájával.