Strabon címkéhez tartozó bejegyzések

A szfinx évszázadai

Οἰδίπους

ἐπεί, φέρ᾽ εἰπέ, ποῦ σὺ μάντις εἶ σαφής;
πῶς οὐκ, ὅθ᾽ ἡ ῥαψῳδὸς ἐνθάδ᾽ ἦν κύων,
ηὔδας τι τοῖσδ᾽ ἀστοῖσιν ἐκλυτήριον;
καίτοι τό γ᾽ αἴνιγμ᾽ οὐχὶ τοὐπιόντος ἦν
ἀνδρὸς διειπεῖν, ἀλλὰ μαντείας ἔδει:
ἣν οὔτ᾽ ἀπ᾽ οἰωνῶν σὺ προυφάνης ἔχων
οὔτ᾽ ἐκ θεῶν του γνωτόν: ἀλλ᾽ ἐγὼ μολών,
ὁ μηδὲν εἰδὼς Οἰδίπους, ἔπαυσά νιν,
γνώμῃ κυρήσας οὐδ᾽ ἀπ᾽, οἰωνῶν μαθών…

Σοφοκλής (497? π.Χ. – 405?): Oιδίπους τύραννος[1], στις αρχές του 420 χρόνια π.Χ.

Oidipus

epei, fer’ eipe, pu sy pantis ei safes;
pos uk, hoth’ e rapsodos enthad’ en kyon,
mydas ti toisd’ astoisin eklyterion;
kaitoi to g’ainige’ ukhi tupiontos en
andros dieipein,alla manteias hedei:
en út’ ap’ oionon sy prufanes hekhon
út’ ek theon tu gnoton: all’ ego molon,
o meden eidos Oidipus, hepausa nin,
gnome kyresas ud’ ap’, oionon mathon…

Sofokles: Oidipus tyrannos, stis arhes tu 420 hronia p.Kh.

Oedipus

Szólj hát ugyan, hol a híres jóserőd?
Mért nem tudtál, mikor itt volt a dalnok eb,
a városnak valami mentőt mondani?
Nem jövevénynek illett bizony a talányt
megoldani: ez jóslás dolga volt, amit
te sem madárból nem látszott, hogy értenél,
sem isten-ihletésből; akkor jöttem én,
én, a tudatlan Oedipus, s megoldtam azt
pusztán eszemmel, nem madárjelek szerint.

Oedipus király (a Kr.e. 420-as évek elején).
Babits Mihály (1883 – 1941) fordítása (1931)[2]

Sofokles mesteri megformálásában nemcsak Oidipus kettős természetű, aki meg is akarja tudni nem is atyja, Laios halálának körülményeit, hanem így vagy úgy szinte mindegyik fontosabb szereplő, így a vak jós, Teiresias is, aki retteg is – nem is az igazság feltárásától. Párbeszédük drámai csúcspontján a rettenetes kétely mardosásában Oidipus teljesen „mai emberként” viselkedik: hőzöngve, a tárgytól elcsapongva emlegeti fel tulajdon sikerét a szfinx titkának feltárásában.  Bővebben…

Reklámok

Melléknapok

EDWARD
Dazzle mine eyes, or do I see three suns?

RICHARD
Three glorious suns, each one a perfect sun;
Not separated with the racking clouds,
But sever’d in a pale clear-shining sky.
See, see! they join, embrace, and seem to kiss,
As if they vow’d some league inviolable:
Now are they but one lamp, one light, one sun.
In this the heaven figures some event.

EDWARD
’Tis wondrous strange, the like yet never heard of.
I think it cites us, brother, to the field,
That we, the sons of brave Plantagenet,
Each one already blazing by our meeds,
Should notwithstanding join our lights together
And over-shine the earth as this the world.
Whate’er it bodes, henceforward will I bear
Upon my target three fair-shining suns.

Shakespeare (1564 – 1616): Henry VI, III / II / 1 (1591)[1]

EDVÁRD
Szemem káprázik? Három nap van ott!

RIKHÁRD
Három sugárzó teljes nap, igen!
El nem borítják felhők járati,
Elválva tisztán halvány derüs égtől.
Nézd, nézd! csókolva egymást ölelik,
Mikéntha szent frigy esküjét fogadnák.
Most mind a három egy láng, egy nap, egy fény!
Nagy eseményt jósolnak az egek.

EDVÁRD
Még soh’se hallott ritka csoda ez.
Ugy gondolom, a harczba hí, öcsém!
Hogy mi, a hős Plantagenet fiai,
Külön ragyogással fénylve mindegyik,
Most súgarunkat mégis egyesítsük
S a földre szórjuk, mint az a világra.
Bármit jelent, ezentúl pajzsomon
Három napistent hordok czímerűl.

VI. Henrik, III / II / 1. Lőrinczy Lehr Zsigmond (1841 – 1871) fordítása[2]

Hogy nem jelképként vagy a győzelemben reménykedő „yorkista” főszereplők elragadtatásaként helyes értelmeznünk a hallottakat, azt a quarto színpadi előírása is bizonyítja. Bonyolult mechanizmussal, melyet csak ebben a drámában alkalmaztak, három napot vontak a magasba.[3] Ennél fontosabb maga az égi jelenség, amely a szemükbe tűnt.

melléknapok New Ulmban (a zenitkörüli ív kis látható szakaszával)

Bővebben…

Hippokrene

Kezdjük a dalt immár Helikón Múzsái nevével!
Ők lakják e hegyet, Helikón magas, isteni ormát,
kék, ibolyásszínű forrás partján kicsi lábbal
járják táncukat és oltára körül Kroniónnak.
Ők miután Hippukréné, Permésszosz avagy szent
Olmeiosz vize gyöngéd tagjaikat mosogatta,
rendbeszedik szép tánckarukat Helikón magas ormán,
édes vágyat kelt ez a kar, dobbannak a lábak.

Hesiodos: Istenek születése
Trencsényi-Waldapfel Imre (1908 – 1970) fordítása[1]

Houasse (1645? – 1710): A múzsák megmutatják Hippokrenét Pallas Athenének

Lóitató Budapest XII. kerületében

A Kr.e. VIII. század első felében alkotó Hesiodos egyik főművének legelejét látjuk, melyben, mint az invokáció egyik legősibb formájában a múzsákat emlegeti. Ez alkalommal a Helikon-hegy bűvös forrásával, Hippokrenével foglalkozunk. Bár a forrás nevének megfejtése nem nehéz: ἵππου κρήνη, hippu krene, „lóforrás”[2], ez alapján valamiféle „lóitató” eredetre gyanakodhatnánk, a mitológia igazsága erősebb. Mely nélkül kiszikkadna évezredek művészetének ihlete. Keletkezésére nézve szorítkozzunk a szikár tényekre, amelyekről sokan, például Strabon (Kr.e. 64? – Kr.u. 24?), az egyik legnagyobb görög geográfus a Földrajzi feljegyzések VIII. könyve VI. fejezete is beszámol. Történt ugyanis, hogy Pegazus, mikor lendületet vett a Helikonra kaptatáshoz, patájával úgy rúgta meg az egyik sziklát, hogy abból (ehhez illő néven) Hippokrene, a tisztavizű forrás fakadt.[3] És bár a következő évezredek mint a költői ihlet forrására tekintenek rá[4], kezdjük áttekintésünket egy tragikus eseménnyel, mely itt történt. ΕΙΣ ΛΟΥΤΡΑ ΤΗΣ ΠΑΛΛΑΔΟΣ, Eis lutra tes Pallados, azaz Pallasz fürdőjéhez című nagyszabású himnuszában Kallimakhos (Kr.e. 305? – 240?) az eset leírását balladai hangot megütve kezdi: Bővebben…

Arethusa

καί κεν ἐν ναυσὶν μόλον Ἰονίαν τάμνων θάλασσαν
Ἀρέθοισαν ἐπὶ κράναν

Πίνδαρος (περ. 522 π.Χ. – περ. 438): ΙΕΡΩΝΙ ΣYΡΑΚΟΣΙΩι ΚΕΛΗΤΙ[1]

Kai ken en nausin molon Hionian tamnon thalassan
Harethoisan epi kranan

Pindaros: IERONI SYRAKOSIO. KELETI

Mennék könnyü hajón az Ión-tengert hasítva
Arethúsza vizéhez

Pindaros (Kr.e. 522? – 438?): A szürakúszai Hierónhoz
Jánosy István (1919 – 2006) fordítása[2]

Arethusát ábrázoló ezüst demareteion (tízdrachmás) a Kr.e. V. századból Siracusából, Gelon tyrannisza alatt

Herakles ötödik feladata Augeias marhaistállójának kitisztítása volt egyetlen nap alatt, melyhez ő az egymás mellett futó Alfeios és Peneios folyók vizeit használta fel a szennyvízelvezetés megoldásával együtt. (Eurystheus mykenei király azonban nem számította be a teljesített feladatok közé, mert Herakles, küldetését elhallgatva, fizetséget fogadott el az elisi királytól, Augeiastól.)

Herakles ötödik munkája: Augeias istállójának kitakarítása. Hispán mozaik a III. századból

Ezt ha nem is Herakles szemtanúja, azaz a király fia, Fyleus igazolja, de mindenesetre meglehetősen régi forrás: Bővebben…

Az első lengyel tragédia és nyelvi vizsgálódások

Lengyelország, amint erről már megemlékeztünk, a XVIII. század elejére belpolitikai anarchiába süllyedt. Ez felerősítette az előző századból eredő porosz akvizíciós reményeket. Ausztria és Poroszország a török birodalom sorsfordulói kiváltotta változó külpolitikai környezetben különféle részeket ígért egymásnak a jogilag független Rzeczpospolitából, azaz a lengyel-litván államszövetségből. II. Nagy Katalin cárnő (1729 – 1796) eleinte hevesen ellenezte a tervet, majd kiegyezett II. Frigyes Vilmos porosz királlyal (1744 – 1797), aki előszeretettel jellemezte Lengyelországot articsókaként, melynek leveleit egymás után kell elfogyasztani. A nagyhatalmi döntés Lengyelországnak súlyos területi veszteséget okozott. Mária Terézia (1740 – 1780) tépelődve „Ausztria katolikus nővére” elleni jogtalanságként jellemezte a döntést, melyet természetesen aláírt – a később ezért általa szemrehányásokkal illetett – Franz Moritz Lacy gróf, tábornok (1725 – 1801) biztatására. Valójában Poroszország megerősödésétől tartott. II. Frigyes Vilmos átlátott a szitán. Az osztrák területi igények láttán keserű gúnnyal így fakadt ki: „De jó étvágyuk van!… Katalin és én egyszerűen kalózok vagyunk; de arra kíváncsi lennék, hogyan tudta elrendezni a királynő az ügyet gyóntatójával… Sírt, amikor happolt; és minél inkább sírt, annál többet happolt.” 1773-ban az ezért busásan megjutalmazott Adam Poniński marsallt (1732 – 1798) bízták meg a formális elfogadtatással a szejmben. Nem volt könnyű dolga. Tomasz Sołtyk (1732 – 1808) szenátor kijelentette, inkább a kezét vágják le, de nem írja alá. Tadeusz Rejtan ruháit megtépve a földre vetette magát, és úgy könyörgött képviselőtársainak a ratifikálás elutasításáért. (Nem sokra rá megőrült és pár év múltán öngyilkos lett.)

Matejko (1838 – 1893): Rejtan (1742 – 1780) a szejmben, 1773

De mindezek nem használtak. Ez volt a Lengyelország első feldarabolása néven emlegetett tragikus történelmi esemény. A whig párti ír származású politikus és politikai gondolkodó, Edmund Burke (1729 – 1797) – a koncból kimaradó britek örök szabadságpártiságával, tehetjük hozzá malíciózusan – 1774-ben azt írta Adrian Heinrich von Borcke (1715 – 1788) porosz tábornoknak, Poland was but a breakfast, and there are not many Polands to be found. Where will they dine?[1] (Lengyelország csak a reggeli volt, de nem sok Lengyelország van. Hol fognak ebédelni?)
De ekkor még maradt Lengyelországból. A feldarabolás második szakaszára azok után került sor, hogy II. Poniatowski Szaniszló Ágost (1732 – 1798) lengyel király meggyőzése után a szejm reformszellemű alkotmányt léptetett életbe. Egy szuverén országban. A jobbágyokat érintő kedvezmények miatt a cárnő jogosnak tartotta közbeavatkozni. Formailag a sértett érdekű lengyel főnemesek 1792-ben orosz támogatással, majd közvetlen részvétellel létrehozták az „atamánpártot” és a targowicei konföderációt. Orosz katonai segítséggel támadtak a Rzeczpospolitára.

id. Jan Chrzciciel Lampi (1751 – 1830): Vaszilij Sztyepanovics Popov tábornok, cári lengyelügyi tanácsos (1743 – 1822); Norblin (1745 – 1830), az 1794-es lengyel nemzeti felkelés szemtanúja: Az árulók in effigie felakasztása Varsó Régi piacterén

A támadást Józef Antoni Poniatowski (1763 – 1813) herceg és Kościuszko Tádé tábornok (1746 – 1817) nem tudta feltartóztatni. Az újabb területi elcsatolások ellen ők ketten nemzeti felkelést robbantottak ki. „Az utolsó szikrát”, de „az utolsó fellobbanás lehetőségét” is elfojtani iparkodó II. Nagy Katalinnal II. Ferenc római császár (1768 – 1835) is egyetértett, emiatt az ideológiai problémákkal nem küszködő II. Frigyes Vilmos igyekezett döntő részt vállalni a felkelés leverésében, hogy ki ne maradjon a körvonalazódó harmadik, végérvényes osztozkodásból, melyre 1795-ben került sor.[2] Lengyelország ezzel 1918-ig eltűnt Európa politikai térképéről. Bővebben…

A szerelem olvasztótégelye

Beócia

Beócia Ismenos folyója lányának mondják Derketis najádot, aki neve alapján talán a Theba melletti Kitharion hegy kóbor, de szelíd tigriseiről híres Dirke forrásának volt gondozója.[1] Életrajzának ezek az adatai bizonytalanok, annál jobban ismert najádoktól szokatlan, perzselő szerelmi vágya. (Ha odaképzeljük magunkat Beócia még ma is festői tájaira, ahol ráadásul a najád nem menekül előlünk, hanem maga üldöz bennünket, nosztalgiát érzünk a máskülönben kegyetlenségekben is gazdag ókori Hellas iránt.)

Amint arról Statius (45? – 96?) a Thébai történet VII. könyvében Antigone idős nevelőjének szájába adva a történetet beszámol, Derketis a még gyermek és szerelmi lángolásra alig képes Lapithaont szégyentelenül elcsábította. Gyermekük, a bájos Alatreus, később a Théba elleni hősi hetek egyike, csakhamar túlszárnyalta apja erényeit, amikor maga az apa is olyan ifjú volt még, hogy testvéreknek tűntek. Így Lapithaon joggal gondolhatta életének mind a múltját, mind a jövőjét boldogsággal teljesnek.[2] Derketis szerelmi hőfokban azonban meg sem közelíti mai hősnőnket. Bővebben…

Lótuszevők

1-lotus-eatersMentek, s elkeveredtek azonnal a lótuszevőkkel,
kik nem terveztek számukra gonosz veszedelmet,
ámde megízleltették vélük a jóizü lótuszt.
És közülük ki a mézédes termést meg is ette,
már nem akart hírt adni nekünk, nem akart hazatérni,
ott kívánt az örökre maradni a lótuszevőknél,
egyre a lótuszt szedni, feledve a szép hazatérést.

Homeros (Kr.e. VIII. sz.): Odysseia, IX.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[1]

A Henry George Liddell (1811 – 1898) és Robert Scott (1811 – 1887) szerkesztette Görög-angol lexikon (A Greek-English Lexicon), melyet sir Henry Stuart Jones (1867 – 1939) bővített ki Roderick McKenzie (1887 – 1937) közreműködésével, tíz növényt is felsorol, melyet a görögök a λωτός, lotos szóval illettek[2]:

eperhere, szarvaskerep, bakszarvúfű, bakszarvú lepkeszeg, egy görög görögszénafaj, egy szicíliai somkórófaj, kecskezanót, fehér tündérrózsa, keleti ostorfa, jujuba

A λωτός, lotos feltehetőleg héber eredetű, ott a לות, luat szó „mirhát” jelent.[3] A bemutatott tíz növény közt akad fűszer, akad gyógynövény (például a szarvaskerep kétségkívül az idegeket nyugtatja[4]), de a költői látomásban bemutatott gondűző hatást egyikükkel sem lehet elérni. A Liddell-Scott is, más források is amellett teszik le a voksukat, hogy Homeros lótuszevői a tízediket, a jujubát fogyaszthatták. Bővebben…

Dobálódzunk a szavakkal

1-majorca

Majorca

Tisztelt N. barátom irányította rá figyelmemet a βάλλειν, ballein, „dobni” görög szó szerteágazásaira. A feladat egyszerre könnyű és nehéz, hiszen törzshelyeinken valóban bőséges adatok állnak rendelkezésre, ugyanakkor érdekes „látnivalók” akadnak olyan szavakban is, melyek eredete után nem ennyire gyors a nyomozás. Kezdjük egy ilyen szóval. Bővebben…

Az óceán unokája

…Vagy váltani néked
lány-tagokat hajdan jóillatu menta-virággá,
Persephone, lehetett?

Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?): Átváltozások X.
Devecseri Gábor (1907 – 1970) fordítása[1]

A pénzverde történetét már megvizsgáltuk. Angol nevének, a mintnek egy másik jelentését nézzük most meg közelebbről. Bővebben…

Dárius kofferje és újabb büntetések

narthex

a római Szent Péter-bazilika narthexe

CHARLES

In memory of her, when she is dead,
Her ashes, in an urn more precious
Than the rich-jewel’d coffer of Darius.

Shakespeare (1564 – 1616): King Henry VI, part I, I/6[1]

KÁROLY

Emlékeűl, ha meghalt, hamvait
Sokkal becsesb urnába teszszük el,
Mint Dárius dús ékszer-doboza

VI. Henrik I. rész, I/6. Lőrinczi Zsigmond (1841 – 1871) fordítása[2]

Tegnapi bejegyzésünk etimológiai bevezetőjében érintettük a pedagógusszakmát (jobb szóval pedagógushivatást), korábban pedig régi korok tanítómestereinek hű barátját, a nyírfavesszőt, vagyis a tudás fáját. Ezek után a régi értelemben vett eugenetika egy másik támaszát vizsgáljuk meg, nem a módszer iránti rokonszenvtől indíttatva, hanem különös kultúrtörténeti leágazásai miatt. Bővebben…

Avernus: alvilág, feltámadás és az albán nyelv

λίμνην τ᾽ Ἄορνον ἀμφιτορνωτὴν βρόχῳ
καὶ χεῦμα Κωκυτοῖο λαβρωθὲν σκότῳ
(…limnen t’Aornon amfitornoten brokho
kai kheuma Kokytoio labrothen skoto…)

…az Avernus-tó vizét hurokként fonja körbe
és gyors vizét Kokytos zúdítja bele…

a kalkhysi Lykofronos (Kr.e. III.sz.): Alexandra[1]

1 Wilson

Wilson (1714 – 1782): Az Avernus-tó (1765 körül)

Az ifjú Händel (1685 – 1759) itáliai körútja egyik apokaliptikus csúcsteljesítménye az 1708 húsvét vasárnapján bemutatott Feltámadási oratórium (La resurrezione, HWV47), második oratóriuma. Az ambiciózus librettót Carlo Sigismondo Capece (1652 – 1728), a hányattatott sorú, száműzetését éppen Rómában töltő Mária Kazimira Lujza (Marysieńka, 1641 – 1716) lengyel és litván fejedelmi ágyas, majd királyné udvari költője írta.[2]

2 pzzo ruspoli 1699

Róma, Palazzo Ruspoli (1699). Itt mutatták be 1708 húsvét vasárnapján a Feltámadási oratóriumot

Az előadás, sőt, előadássorozat anyagi fedezetét Francesco Maria Marescotti Ruspoli márki (1672 – 1731) teremtette meg, nem kímélve a költségeket. Az akkori mércével gigászi zenekarban huszonegy hegedű, négy brácsa, öt-öt cselló és nagybőgő, két trombita, négy oboa és egy harsona megszólalását tervezték, de ezt Händel még kiegészíttette egy fuvolával, két blockflötével, egy fagottal és egy viola da gambával, vélhetőleg úgy, hogy az arzenál bizonyos hangszerei közül többet is megszólaltatott egy-egy muzsikus. Ruspoli márki ezerötszáz példányban kinyomtatta a szövegkönyvet.[3] A darabban szereplő Angyal névrokona, Arcangelo Corelli (1653 – 1713) vezette első hegedűsként a zenekart. Mária Magdaléna szerepét a kor neves szopránjára, Margherita Durastantira (1685 – ?) bízták, de az éber XI. Kelemen (1649 –1721) azonnal tiltakozott. Pápai rendelete kategorikusan tiltotta nők fellépését. Így a bemutató után a szerepet különböző híres castratók énekelték.[4]

Mint oratorikus műveknél ez megszokott, a Resurrezionét gyakran kezdőszavairól emlegetik: Disserratevi, o porte d’Averno (Táruljanak ki az Avernus kapui). A lenyűgöző indításban szereplő Avernust vizsgáljuk meg közelebbről. Bővebben…

A Priáp és izmusa

Vere rosa, autumno pomis, aestate frequentor
spicis: una mihi est horrida pestis hiemps;
nam frigus metuo et vereor ne ligneus ignem
hic deus ignavis praebeat agricolis.

Vergilius (Kr.e. 70 – Kr.e. 19) (?): Priapeia, I.[1]

Őszre gyümölcsöt, nyárra kalászt, tavaszodva virágot
oly sokan aggatnak rám: csak a tél iszonyú.
Mert rémít a hideg, s – isten-létemre – ijesztő,
hogy tüzifául hord majd el a lomha paraszt.

Priapus-versek I. Lakatos István (1927 – 2002) fordítása[2]

Vergilius sokat foglalkozik (a görögösen szólva) Priapos tiszteletet parancsoló alakjával – ezzel függhet össze, hogy (olykor) neki tulajdonítják a stilárisan nem rá valló Priapus-verseket.[3] Priapos szüleiről széles körű népi találgatások bontakoztak ki a görög hitvilágban.[4] A leggyakoribb változat szerint anyja Afrodite – apaként a törvényes hitves, Hefaistos nem merül fel –, és Hera, a házi tűzhely őre, aki Paris ítélete miatt amúgy is megorrolt Afroditére, a szerelemistennőn végigsimított varázslatos kézmozdulatával elérte, hogy a gyermek különös torzszülöttként jöjjön a világra. Bővebben…

A kalydoni vadkan anyja


σῦν τ᾽ ἀνδροκτόνον ἐν νάπαις
Κρεμμυῶνος ἀτάσθαλόν τε
Σκίρωνα κατέκτανεν·


és Kremmyon völgyeiben a gyilkos
vaddisznót, csakúgy, mint a szilaj
Skyront, legyőzte.

Bakhylides (Kr.e. 518? – 452): Az athéniekhez: Theseus. 18. óda (4. ditirambus)[1]

1 disznok

a görög világ három híres vaddisznaja: a kalydoni, a krommyoni és az erymanthiai

A kalydoni vadkan és győzői szomorú sorsának fürkészése után méltó, hogy közelebbről is megismerkedjünk a nemes állat anyjával, Faiával, a krommyoni kocával. Bővebben…

Van-e szirup Gileádban?

”… Is there—is there balm in Gilead?—tell me—tell me, I implore!”
Quoth the Raven “Nevermore.”

Poe (1809 – 1849): The Raven (1845)[1]

„… Van…van balzsam Gileádban?…mondd meg!…lelkem esdve vár!”
S szólt a Holló: „Soha már!”

Poe: A Holló. Tóth Árpád (1886 – 1928) fordítása (1923)[2]

Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 5. szám

1 gileadensis

Commiphora gileadensis

A héber בָּשָׂם, basam, azaz „fűszer”, arámi משב, busma, arab البلسم, albilsum, azaz „fűszer”, „balzsam” szavak közös területen egymást alakították. Belőlük származik a görög βάλσαμον, balsamon, abból a latin balsamum, azaz „balzsam”.[3]  Bővebben…

Hiénákról

”Out, thou hyӕna! ‘Twas malice brought thee here!”

„Ki innen, hiéna! Rossz szándék hozott ide!”

Newburgh Hamilton (1691 – 1761): Sámson[1], II/2

A hiénának nem adatott meg az a hely a szeretet világában, mint a koalának. Spanyol társneve, az asquerosa egyenesen „gusztustalant” jelent – a görög eskhara, „égési seb” szóból, mely az angol scar, „sebhely” szó alapja is.[2] Händel (1685 – 1759) Sámson című oratóriumában a címszereplő Delilára alkalmazza metaforaként:

Sokáig, tévesen, kutyaféle ragadozónak tartották[3] (angolul: K9, canine), ám a macskaalkatúak alrendjébe sorolják (azaz, a hiéna feline, ha már angolul is szóbahoztuk, hogy mi nem). Bővebben…