Hentesek a bozótban

tonsor, copo, cocus, lanius sua limina servant.

Martialis (38? – 104?): Epigrammation VII. (92) LXI.[1]

Új Róma.
…
Gazda, szakács, hentes meg a borbély őrzi küszöbjét.

Csengery János (1856 – 1945) fordítása (1942)[2]

Nem vagyok hajlandó elárulni, a különben alapos Csengery miért hagyta ki Martialis-fordításaiból az itt idézetre következő epigrammát, be kell érjük ezzel a meglehetős szabadsággal interpretált sorral. A lanius, „hentes” szó eredetére több elméletet alkottak, egy gyakori feltételezés szerint etruszk eredetű. Ez esetben a szóval feltehetőleg rokonságban álló lanistáról[3] az internet védőszentje, Sevillai Szent Izidor (560 – 636) az Etimológiák (legérdekesebb, szószedetszerű) X. fejezetének 159. pontjában joggal állítja, hogy etruszk eredetű. A szó magyarázata viszont kérdéses.

^{Rubincsik: Lanista}

A régi Rómában a gladiátorviadalok felügyelője az editor volt, az ő felügyelete alá rendelte, adta el vagy adta bérbe a gladiátorcsapat tulajdonosa, a lanista a küzdőket.[4] Lanistának Sevillai Szent Izidor magukat a gladiátorokat mondja, majd ebből vezeti le, hogy így nevezték a hóhérokat is, akik munkája azokban a korokban küzdelmesebb volt, mint a középkor végén: a szent szerint a laniare, „darabokra szaggatni” főnévi igenévből származik az elnevezés.
Ha nem figyelünk egy-egy kifejezetten jámbor megjelenésű madár csőrére, az a benyomásunk keletkezhet, hogy önfenntartásában a külleméhez illő eszközöket választott magának. Az esetleges ny. olvasóm azonban találkozhatott riasztó ellenpéldákkal. De lássuk szép sorban.

Ismene és Etelka

ISZMÉNÉ
Megtettem én is azt, mit ő: mindenben egy
Szándék vezet, s a büntetést is vállalom.

ANTIGONÉ
Csakhogy vállalni nincs jogod, mivel te nem
Jöttél velem, s én nem közösködtem veled!

ISZMÉNÉ
De most, hogy bajba jutsz, nem restellek veled
Hajózni egy hajón a szenvedés felé.

Sofokles (Kr.e. 497? – 405?): Antigone (Kr.e. 441)

Trencsényi-Waldapfel Imre (1908 – 1970) fordítása

Antigone[1] húga, a keserves származású Ismene a jó ügyért harcolni óvatosságból nem akaró, de a harcosoktól lelki-erkölcsi közösséget megtagadni képtelen, vívódó hős egy korai típusa, felmutatva a görög művészet különleges érzékenységét és megfigyelő erejét, és akinek sok későbbi utóda akadt az irodalomban, mint amilyen Drda (1915 – 1970) 1946-ban kiadott novellájában a nemesen, de kissé didaktikusan megformált Vyšší princip, Magasabb szempontból tanár úr[2]. Mai írásomnak Ismene csak az egyik, a generikus, nembeli szála. 1821-ben Ismene nevet adott egy Peruban őshonos amarilliszfélének, a pókliliomok, más néven perui nárciszok nemének Richard Anthony Salisbury (1761 – 1829). Perui pókliliomról is tudunk ugyanebből a nemből:

Zu

Sa naqba imuru…

Szinleqi Unninni (Kr.e. XIII. sz.?): Gilgames-eposz, I. tábla

Aki a mélységet [vagy: mindent] látta…

Komoróczy Géza fordítása (1963)[1]

He who has seen everything…

Maureen Gallery Kovacs fordítása (1989)[2]

Aki mindent látott…

Zászlós Levente fordítása (2004)[3]

Van abban valami jelkép, hogy az ember első írásos eposzemlékének első szavai egy olyan személyről beszélnek, aki már mindent látott, aki számára a megismerés befejezett tény. A tizenkét kőtábla eredeti szövegének keletkezési ideje bizonytalan Kr.e. 2150 és 1400 között.  Első ma ismert lejegyzője, Szinleqi Unninni nem „közönséges” írnok volt, de többek feltételezésével szemben nem is masmassu, varázslópap, hanem, legalábbis amint Gilgamesh and Heroes at Troy: Myth, History and Education in the Invention of Tradition, Gilgames és a trójai hősök. Mítosz, történelem és nevelés a hagyomány megalkotása során című, 2017-ben megjelent tanulmányában Stephanie Dailey írja, kalu, azaz siratópap. Az elmélet nem tőle származik. Dailey Paul-Alain Beaulieu 2000-ben megjelent The descendants of Sin-leqi-unnini, Szinleqi Unninni utódai című tanulmányára hivatkozik.[4]
Maga Gilgames, az opállá nemesült fatörzs, a legnagyobb valószínűség szerint emberként kezdte beláthatatlan ívű pályafutását a kultúrtörténetben. A korai dinasztikus kornak[5] is az elején, azaz valamivel Kr.e. 2900 után lehetett a sumer Unug (akkád nyelven: Uruk) városállam királya. Apja, Lugalbanda pap-király neve feltűnik két sumer költeményben, melyek megelőzik a Gilgames-eposzt. Lugalbanda, talán a történet érdekességének fenntartása céljából, varázslói képességekkel is bírt. A Gilgames név sumér eredetije, Bilgames annyit tesz, „a vérrokon hős”. A Kr.e. XXII. században élt unugi sumér király, Utu-hengal védőistenévé tette Gilgamest, akinek tisztelete Ur környékére is kiterjedt.[6]
A szöveg akkád változatát Austen Henry Layard (1817 – 1894) találta meg 1849-ben Ninivében az Assur-ban-apli (Asszurbanipál, Kr.e. 685? – 627) könyvtárában[7]. Layard expedíciójának célja biblikus események tárgyi bizonyítékának feltárása volt, de ehelyett a biblikus kornak a biblia szóhasználata szerint vett időszaka előtti események (például a vízözön) mitikus lejegyzéseire találtak rá.[8] Például Lilit a Bibliában hapax legomenonként, azaz egyszeri említéssel szerepel a Kr.e. VIII. században élt „első” Ézsaiásnál. Ez azonban nem ennyire egyszerű. A héberben:

Kék légykapók és színezékek, patinás szobrokkal

^{görög akropolisz a szicíliai Gelában}

Egyes apró madarak hangjának utánzásából formálódott az ógörög σπίζειν, spizein, „csipogni”[1], ahonnan az ezúttal mondhatni nyílegyenes nyelvfejlődés elvitt a pintyfélék családjába tartozó erdei pinty görög szavához, a σπίζα-hoz[2] (spiza).

^{erdei pinty}

Castelnau gróf társai a kalandban

^{az Apurímac folyó és völgye Peruban}

François-Louis Nompar de Caumont Laporte (1802? – 1880), Castelnau grófja tegnapelőtt említett, 1843 és 47 közötti dél-amerikai expedíciójának természetesen nem ő az egyetlen figyelemre méltó figurája.
Elkísérte őt például Victor-Eugène Hulot d’Osery (1819 – 1847) vikomt. D’Osery a Napóleont (1769 – 1821) hatalomba segítő Jean Victor Marie Moreau (1763 – 1813) tábornok unokaöccse volt. A tábornok, aki szembefordult Napóleonnal és emigrált, meggyőződéses republikánus volt, mégis a francia royalisták hívására vett részt a drezdai csatában a Napóleonnal szemben álló szövetségesek oldalán. Az ott szerzett sérülése vezetett a halálához.[1] Származása alapján érthető, miért esett a vikomtra az expedíciót vezető Castelnau gróf választása. Mindenesetre „polgári” foglalkozása azt is megvilágítja, miért lelik királyok, így Lajos Fülöp (1773 – 1850) élvezetüket tudományos expedíciók támogatásában.

Cinegelégykapók

A verébalkatúak alrendjében az egyik család a cinegelégykapó-féléké. A családba 15 nem, ebbe 35 faj tartozik. (Az utóbbi számmal óvatosnak kell lennünk, forrásról forrásra változik, azzal együtt, hogy nembeli besorolásuk sem egységes. Az egyes fajok binómenjeinek vizsgálatakor a teljesen nyilvánvaló vagy a tárgyhoz képest mellékes esetekben a tudományos név mellett csak a fordítást fogom közölni, ahogy eddig is tettem.) Angol nevük australian robin, szó szerint „ausztrál vörösbegy”, utalva számos fajuk valószerűtlenül élénkvörös begyére. Ámde az eurázsiai-afrikai vörösbegyekkel és a légykapófélék családjával nem mutat ki közeli rokonságot a génvizsgálat. Új-Guineában 25 fajuk él, Ausztráliában 20, de szépen képviseltetik magukat Új-Zélandon és Óceániában is. A Microeca hemixantha, „félsárga kisszerű” faj a kelet-indonéz Tanimbar-szigeteken endémikus.[1]

A család fajai erdős-cserjés vidékeken élnek, de megtalálni néhányat mangrovékben, sőt, némelyek telenként (azaz termőidőben) mezőgazdasági területekre is bemerészkednek.[2]

Wilson madarai

John James Audubon (1785 – 1851): Vörösbegyű kékmadár

… When first the lone butterfly flits on the wing;
When red glow the maples, so fresh and so pleasing,
Oh then comes the blue-bird, the herald of spring!
And hails with his warblings the charms of the season.

Wilson: The Blue-Bird[1] (1840)

…Mikor szárnyra kap az első magányos pillangó;
Mikor a frissen boldogító juhar vörösen felizzó,
Ó, akkor jön meg a kékmadár, tavaszi hírhozó!
És az évszak csodáját köszönti az énekszó.

A vörösbegyű kékmadár

Bizonyára lehetne jobb verset írni a rigófélék családjába tartozó tavaszi hírnökről, és, meglehet, a billegetőfélék családjába tartozó havasi pityerről is lehetne művészibb illusztrációt készíteni (ha kedvesebbet aligha is).

Alexander Wilson (1766 – 1813) : Havasi pityer

A skót születésű amerikai Alexander Wilson mégis óriás lett. Ahogy tisztelője, a polihisztor George Ord (1781 – 1866) mondta (vele a grizzlyk horribilis nevénél már találkoztunk), Wilson „az amerikai madártan atyja”. Amikor Napóleon (1769 – 1821) unokaöccse, Canino és Musignano hercege, Charles Lucien (Jules Laurent) Bonaparte (1803 – 1857) amerikai útján felfrissítette (és 1825 és 1833 között négy kötetben American ornithology: birds not given by Wilson, Amerikai madarak tana: Wilson által nem felsorolt madarak[2] címmel ki is egészítette[3]) Wilson madártanát, kísérletet tett rá, hogy kékmadár-illusztrációnk készítőjét, a szintén jelentős ornitológus John James Audubont beajánlja az Amerikai Természettudományi Akadémiára. Ez a törekvése azonban George Ord ellenállásán megbukott.[4] A továbbiakban rápillantunk néhány madárra, melyet tiszteletből Wilsonról neveztek el. 

Holmi Coliber nevü apró madaratskák

”Hallo!” said Piglet, ”what are you doing?”
”Hunting,” said Pooh.
”Hunting what?”
”Tracking something,” said Winnie-the-Pooh very mysteriously.
”Tracking what?” said Piglet, coming closer.
”That’s just what I ask myself. I ask myself, What?”
”What do you think you’ll answer?”
”I shall have to wait until I catch up with it,” said Winnie-the-Pooh. ”Now,
look there.” He pointed to the ground in front of him. ”What do you see there?”

A. A. Milne (1882 – 1956): Winnie-The-Pooh – Chapter 3

…IN WHICH POOH AND PIGLET GO HUNTING AND NEARLY CATCH A WOOZLE[1]

– Halló – mondta Malacka -, mit csinálsz?
– Vadászom – mondta Micimackó.
– Mire vadászol?
– Lábnyomokra – mondta Micimackó rejtélyesen.
– Miféle lábnyomokra? – mondta Malacka, és lemászott hozzá.
– Én is ezt kérdezem magamtól.
– No és mit gondolsz, mit fogsz felelni a kérdésedre?
– Kitérő választ fogok adni egyelőre – mondta Micimackó. – No most idenézz! – Egyenesen lemutatott a földre, lába elé. – Mit látsz itt?

Micimackó. Harmadik fejezet, amelyben Micimackó és Malacka vadászni mennek,  és kis híja, hogy menyétet nem fognak

Karinthy Frigyes (1887 – 1938) fordítása[2]

---

A kolibrifélék családja (Trochilidae) háromszáznegyvenegy fajt számlál.[3] Valamennyien az amerikai kontinensen élnek. Egyes fajaik ötvenszer képesek verni szárnyaikkal másodpercenként[4], ami jól hallható, mély zümmögés – ez adja angol nevüket, a hummingbirdet („zümmögő madár”). A család neve a τροχίλος, trokhilos ógörög szóból származik, melynek jelentése kismadár.[5] Az újgörögben az ökörszem társneve.