Livius címkéhez tartozó bejegyzések

Pan meghalt, de a mese él

De ím, a titkos hang az éjhomályba’
Harmadszor is Thamus nevét kiáltja.
»A földi hang embertől jő; ez égi.
Ki vagy? Mi kell?« – Thamus szepegve kérdi.
Harsány szózat zúg erre át a légen;
Meghallják lent is, a hajófenéken.
S ez íge hallik: Thamus, vén hajós,
Légy tudtodon kivűl ma jós.
Elérve Palodesz magaslatot,
Add hírűl: »A nagy Pán halott!«

És ím kelet felől, a hol pirosra
Leget, párát a hajnal fénye fest:
Az ég alján, a földdel összefolyva
Feltűnik a kereszt.

Reviczky Gyula: Változatok. Pán halála (1889)[1]

Pán halála című költeményében (1889), mely sokáig a magyar költészet egyik legnépszerűbb alkotása volt, azt a Plutarchostól eredő mondát dolgozza fel, hogy egy görög hajóst éjjel a tengeren egy láthatatlan lény felszólított, adja hírül a világnak: „A nagy Pán halott!”

Komlós Aladár (1892 – 1980): A magyar irodalom története. 57. REVICZKY GYULA (1855 – 1889). A lírikus[2]

Plutarkhos (46? – 127?) Περὶ τῶν Ἐκλελοιπότων Χρηστηρίων, Peri ton hekleloipoton Xrestetion című értekezésében, melynek címét Rakonczai János Az isteni bosszú késlekedése-ként fordítja[3], elsőként írja le Pan halálának történetét Filippos történész ismertetése alapján.  Bővebben…

Reklámok

Articsóka és bimbózó szerelmek

DELIA
I prithee, Artichoke, go not so fast:
The weather is hot, and I am something weary.

ARTICHOKE
Nay, I warrant you, mistress Delia, I’ll not tire you with leading; we’ll go a’ extreme moderate pace.

The London Prodigall (1605), IV / 2[1]

DELIA
Esdeklek, Articsóka, ne siess annyira:
Hőség van, valamelyest eltikkadtam.

ARTICSÓKA
Sőt, biztosíthatom, Delia kisasszony, nem fárasztom a kíséretemmel; szélsőségesen közepes sebességgel fogunk haladni.

A londoni tékozló, IV / 2.
Az eredeti címlap alapján egy időben Shakespeare-nek (1564 – 1616) tulajdonították

A London Prodigall címlapja

Kinaros

Zeus bátyját, Poseidont volt meglátogatandó (a pontos időpont nem ismert), amikor – feltehetőleg visszaútján – a hűs habokból kiemelkedve megpillantott egy csodaszép halandó leányt Kinaros szigetén. A megpillantott ifjú hölgy nem riadt meg az isten közelségétől, és így, felbátorodva, Zeus is arra a lépésre szánta magát, ami a mai kor szigorúbb megítélésében megvetendő. Jutalmul a leány, Kynara az istennővé válás lehetőségét kapta, amennyiben hajlandó csábítóját követni az Olympos csúcsa közelébe. Nemcsak halandó, hajlandó is volt (már elnézést). Hera akadályoztatásai idején rövid, de meggyőző erejű légyottokra került sor, ám mindhiába: a leány haza-hazavágyott édesanyjához. Egyszer oda is surrant, de mi maradhat rejtve Zeus szemei elől? Haragjában, sit venia verbo, formálisan hazavágta a leányt, és mellékbüntetésül articsókává változtatta.
Alappal kételkedünk a történet hitelességében.  Bővebben…

Források forrásai és Mátyás király tárcsapajzsa

Az úr 889. évében a magyaroknak vad és minden baromnál kegyetlenebb népe, melyről századokon át nem hallottak, és melyet nem is említettek, kitört Scythiából és a mocsarakból, melyeket a Thanais kiöntései a végtelenig terjesztenek… Nem emberek, hanem vad állatok módjára élnek. Az a hir felőlük, hogy nyers hussal élnek, vért isznak, a foglyok szivét feldarabolva gyógyszer gyanánt falják, nem ismernek könyörületet, nem indítja meg őket az irgalom. Hajukat bőrig leborotválják. Ennek a gonosz nemzetnek kegyetlensége pusztította el nemcsak a mondott tartományokat, hanem legnagyobb részében az itáliai királyságot is.

Prümi Regino (842? – 915): Chronica (Krónika, 907-908)
Szilágyi Sándor (1827 – 1899) közlése (1894-1898)[1]

Az I. századi mester, Pompeius Trogus Világkrónikája, teljes címén Historiae Philippicae et Totius Mundi Origines et Terrae Situs, azaz A filipposi történelem és az egész világ története, valamint a Föld tájai negyvennégy könyve ugyan mindenestül elveszett, de fennmaradt a II., III. vagy IV. században élt történetíró, Marcus Iunianus Iustinus ebből készült kivonata, a Historiae Philippicae, A filipposi történelem. Budai Ézsaiás (1766 – 1841) fanyalgását már olvastuk erről. Iustinus munkáját veszi alapul időben közel, de tőlünk földrajzilag távol Prümi Regino apát mottónkban idézett Krónikájában akkor, amikor a magyarok származási területének népeiről ír. A feltehetőleg Kálti Márk (XIV. sz.) által 1360 körül írt Chronicon pictum, azaz a Képes Krónika a rovásunkra elfogult műből mégis sokat átvesz.[2] Thuróczi János (1435? – 1489?) nemcsak az általunk többször is idézett Cremonai Liudprandra (920? – 972?), hanem, sőt elsősorban, a Képes Krónikára támaszkodik az 1488-ra befejezett Chronica Hungarorumban (A magyarok krónikája), és szinte a kezéből veszi át a stafétabotot még ebben az évben a javarészt Thuróczi ismereteit felhasználó Bonfini Antal[3] a csak 1497-re befejezett Rerum Hungaricarum decadesben (A magyar történelem tizedei).[4]

Bonfini Antal (1427? – 1505?)

Nagyon hosszú sora van tehát a magyarországi reneszánsz krónika hagyományainak és forrásainak. Bonfini világosan felismerhető módon Livius (Kr.e. 59 – Kr.u. 17) módszerével él: a tények (vagy ténynek képzelt történetek) után sorol fel okulásul csodás jelenségeket, melyek a nép ajkán születtek a történtek magyarázatául vagy kiegészítéseképpen. Így jár el Mátyás király (1443 – 1490) bécsi végnapjainak és halálának ismertetésekor is a Negyedik tized VIII. könyvének 38. fejezetében. Alaposságában még „Mátyás madarának”, a hollónak megváltozott viselkedéséről is beszámol (eltűnt Budáról, de feltűnt Fehérváron), a temetés részleteiről azonban szemmel láthatóan nem rendelkezik közvetlen ismeretekkel.[5]  Bővebben…

A paka, a pakarána, a kapibara és az üregi nyúl

inseritur huic loco fabula: immolante rege Ueientium uocem haruspicis, dicentis qui eius hostiae exta prosecuisset, ei uictoriam dari, exauditam in cuniculo mouisse Romanos milites ut adaperto cuniculo exta raperent et ad dictatorem ferrent. sed in rebus tam antiquis si quae similia ueri sint pro ueris accipiantur, satis habeam: haec ad ostentationem scenae gaudentis miraculis aptiora quam ad fidem neque adfirmare neque refellere est operae pretium.

Livius (Kr.e. 59 – Kr.u. 17): Ab Urbe condita 5:21, 8-9[1]

Helyénvaló, hogy itt elmondjunk egy történetet. Mikor Veii királya áldozatot mutatott be, a jós kijelentette: azé lesz a győzelem, aki kivágja az áldozati állat belső részeit. Ennek a hallatára az alagútban várakozó római katonák kitörtek a folyosóból, elragadták és a dictatorhoz vitték a belső részeket. Persze, ilyen régi történetnél megelégszem azzal, ha azt elfogadják belőle igaznak, ami valószínű. Olyan események ezek, amelyek inkább illenek a csodadolgoknak örülő színházi közönséghez, mint a valóságos történelembe, s nem éri meg a fáradságot, hogy megerősítsük vagy megcáfoljuk őket.

A római nép története a város alapításától. V. könyv, XXI. fejezet, 8-9. szakasz
Muraközy Gyula (1892 – 1961) fordítása[2]

A cuniculus szót Livius „vájat”, „alagút” értelemben használja, de korában „csatorna” jelentésben is felmerült. Ibér-keltibér eredetet gyanítanak a hasonló értelmű közvetlen előd, az ógörög κύνικλος, kyniklos[3] mögött. Minekutána ebbe a nyelvi családba tartozik a baszk untxi, „nyúl” is (sőt a mozarab conchair, „agár”, talán átemelt értelemben a nyúlról, melyet hasonló sebességgel üldöz), nem világos, legalábbis nyelvi értelemben, mi volt előbb: az „üreg” vagy a „nyúl”, tehát hogy melyik kapta a nevét a másikról.[4] Bővebben…

Maximilián történetei

ifj. Marcus Gheeraerts (1561 – 1636): William Camden (1551 – 1623) 1609-ben

Cambden, the nourice of antiquitie,
And lanterne unto late succeeding age

Spenser (1552 – 1599): THE RUINES OF TIME (1591), 170.[1]

Camden, régi kor ápoló dajkája,
messzi jövő megvilágító lámpája…

CAMDEN!  most reverend head, to whom I owe
All that I am in arts, all that I know

Ben Jonson (1572 – 1637): E  P  I  G  R  A  M  S . (1616) XIV. — TO WILLIAM CAMDEN.[2]

Camden! Legméltóbb kútfő, akinek én tartozok
Mindenért, mi művészetben, tudásban vagyok…

A katolikus egyház három Maximiliánt tisztel szentként. Bővebben…

Rovartudósok fullánkjai

1-bayonne

Bayonne

Bayonne francia város nevének -onne végződése általános felfogás szerint a baszk on, „jó” szóból származik. Az első tagról van, aki azt mondja, a latin baia, „öböl” szóból ered (amiből az angol bay is)[1], van, aki szerint ez is baszk, az ibai, „folyó” szó származéka.[2] Ha nem is esik egybe a két magyarázat, nincsenek nagyon messze egymástól.

2-bayonne_s

bayonne-i sonka és nemes küzdőfele, a bajonett

Bayonne-nak köszönhetjük a bayonne-i sonkát és így az ahhoz szükséges vágó-szerszámot, a bajonettet is, sőt, a majonéz számtalan etimológiájának egyike is arra alapoz, hogy hangtévesztéssel alakult ki a szó, melynek valójában „bajonéznek” kellene lennie.[3]

3-majonez

majonéz – bajonéz?

Spanyol földön több Bayona is van vagy volt, így a Madridtól délre eső, ahhoz közeli Bayona de Tajuña, azaz a Tajuña folyó menti Bayona is, melyet hosszú, de keserves története alatt számtalanszor leromboltak, összefüggésben azzal is, hogy fontos római hadi út mentén emelkedik.[4] Sok neve volt, minden bizonnyal az ott élő népek neveinek megfelelően: Tarbelli, Oeaso, Aguae Augustae, Tituacia és Titulcia.[5]

4-titulcia

5-goya_ferdinand_vii-1815

Goya (1746 – 1828): VII. (Óhajtott) Ferdinánd (1784 – 1833) királyi palástban (1815)

Itt kisebb visszaélést követek el, ugyanis a felsorolt nevek egyike éppen a mai név is, amely a Bayona de Tajuñát 1814 óta váltja fel, a francia kivonulást követően. Akkor ugyanis, talán a „franciás” hangzásra tekintettel is, a sokáig francia rabságban sínylődő VII. (Óhajtott) Ferdinándot meggyőzték, hogy a hiteles név Titulcia, méghozzá Titus Liviusról (Kr.e. 59 – Kr.u. 17) elnevezve tiszteletből. Ez ugyan nem valószínű, a király mégis „visszaadta” a nevet, sőt, a környező tartományt is Titulciának nevezte el.


Ezek után joggal vethető fel a kérdés, hogy Francis Walker 1864-ben miért adta a pamacsosszövők családja egy nemének a Titulcia nevet.[6] Félő azonban, hogy egy sajátos okból ezt sosem fogjuk megtudni. (Ignoramus et ignorabimus.) Bővebben…

Rőtszakállas történet

DOMITIUS ENOBARBUS

[Aside] ’Tis better playing with a lion’s whelp
Than with an old one dying.

Shakespeare (1564 – 1616): Antony and Cleopatra (1606), III/13[1]

ENOBARBUS.

Jobb ingerelni a kölyök oroszlánt,
Mint a halálra sebzett öregét.

Shakespeare: Antonius és Cleopatra (a megrövidült magyar változatban a III. felvonás XI. színe). Szász Károly (1828 – 1905) fordítása[2]

1 Tarquinius_Superbus

Tarquinius Superbus († Kr.e. 495)

A római társadalom legsorsfordítóbb váltására Kr.e. 509-ben került sor. A hetedik és legzsarnokibb királyuk, Tarquinius Superbus („Gőgös”) ellen hajtottak végre sikeres felkelést. A népharag közvetlen kiváltója a király és családja ellen az volt, hogy a király harmadik, legkisebb fia, Sextus erőszakot tett egy előkelő családba tartozó szűzön, Lucretián († Kr.e. 509?), aki ezt követően önkezével vetett véget életének.

2 Tizian_1571

Tiziano (1488? – 1576): Lucretia meggyalázása (1571)

Az erőszaktétel történelmi hitelessége kérdéses, mindamellett a történet nagy hatást tett az európai kultúrára. A fiatal Shakespeare is hatalmas (1855 soros) költeménybe foglalta 1594-ben The Rape of Lucretia címmel[3] (Lucretia meggyalázása – több magyar fordítása is van[4]) – ha lehet mondani, a vers egyetlen hibája a túlzó, szinte barokkos részletezés.

Az így kialakult fiatal köztársaságnak szembe kellett néznie a felbátorodott környező latin népek ellene irányuló összefogásával. Mikor az ingadozó Praeneste – ma: Palestrina, az azonos nevű zeneszerő (1525? – 1594) szülővárosa – átállt a rómaiakhoz, a fegyveres összeütközés elkerülhetetlenné vált.

3 Palestrina

a mai Praeneste: Palestrina

Sor került a köztársaság első nagy csatájára a Regillus-tónál. Livius (Kr.e. 59 – Kr.u. 17) a Róma története I. könyvében úgy állítja be, hogy a római sereg csak a helyszínen értesül róla: a dictator áll szemben a diktátorral. Seregük vezénylő tábornoka Aulus Postumius (Albus Regillensis) dictator, és híre megy, hogy az elűzött Tarquinius Superbus a latinok oldalán fordul szembe velük. Innen már kevés biztatás is elegendő, fényes győzelmet aratnak.

4 Tommaso_Laureti_-_Battle_of_Lake_Regillus

Laureti (1530? – 1602): Csata a Regillus-tónál

Az elűzött király el tud menekülni, Caerébe vagy Cumae-be visszavonulva, elszegényedve tengeti utolsó évét.[5] A római nép határozott királyellenessége ezzel megrendíthetetlenné vált.

5 Caligula

Caligula (12 – 41)

Jó fél évezreddel később, amint Suetonius megemlíti császárokról írt életrajzaiban, a teljhatalmú Caligula egy alkalommal önfeledten eljátszadozott egy zsákmányolt koronával, de a környezetét elnézve jobbnak látta nem magára ölteni tréfából.[6] De hagyjuk ezúttal az amúgy is bizonytalan történelmi tényeket, és fordítsuk innentől figyelmünket a megkérdőjelezhetetlen legendák világára.

0 Suetonius

Suetonius (69? – 130?)

Bővebben…

A klasszikusok megközelítése

Escasas disciplinas habrá de mayor interés que la etimología…[1]

Borges (1899 – 1986): Sobre los clásicos

Kevés tudomány lehet olyan érdekes, mint az etimológia…[2]

Borges: A klasszikusokról. Scholz László fordítása

Mintegy húsz év kisebb terjedelmű, de velős tanulmányait foglalja össze Borges az Otras inquisiciones 1972-ben kiadott második kötete, melynek a szelídített Újabb nyomozások címet adta magyar fordítója, Scholz László.[3] Ennek 1965 végén írt záródarabja a Sobre los clásicos, A klasszikusokról. A tanulmány elején áll Borges néhány kedves szava az etimológiáról, melyeket mottónkban idéztünk. Néhány alátámasztó példája között, érthetően, a „klasszikus” szó eredetvizsgálata is ott áll, melyről megállapítja, hogy a mai, „rend” jelentést a latin classis, „flotta” szóból vette át. Túl azon, hogy a „klasszikus” és a „rend” nem szinonimák, a helyzet ennél kicsit bonyolultabb. Ennek bemutatásával nem sértjük Borges emlékét, inkább megerősítjük véleményét a szófejtés szépségéről. De legalábbis úgy reméljük.

Huysum

Huysum (1682 – 1749): Klasszikus tájkép, tiszteletadással Bacchusnak

Bővebben…

Hannibál, a farkas

1 Surrender

Spence (1855 – 1918): Capua megadja magát Kr.e. 210-ben – a méregpohár körbeadása. Zárójelenet Southerne (1660 – 1746) The fate of Capua (Capua végzete) című 1700-as tragédiájából (1903)

A Kr.e. 218 és 201 közötti második pún háborúban Kr.e. 216-ban aratta Hannibál (Kr.e. 247? – 183) zseniálisan kitervelt átkaroló hadmozdulatával Cannae-nál a hatalmas római túlerőt megszégyenítő, azóta is örök példaként emlegetett győzelmét. Bővebben…

Un momento d’un dolce contento –

– és nem sokkal több Cézár társaságában.
Az 1724-es Julius Caesar Egyiptomban HWV17 (vagy, magyar fordítási hagyományokhoz igazodva, Julius Caesar) Händel (1685 – 1756) Don Giovannija: mind a felépítése, mind az egyes számok megformálása oyan tökéletességről árulkodik, hogy aki válogatás- (“highlight”) CD-t akarna készíteni belőle (nyomorultul meg-megpróbálják), a teljes három és fél órás művet bele kellene tennie a “válogatásba”. Bővebben…