Filozófia kategória bejegyzései

A püspök, a végtelen kicsiny, a kátrányvíz és a részecskegyorsító

The Seven Sages


The Third:
My great-grandfather’s father talked of music,
Drank tar-water with the Bishop of Cloyne.

The Sixth:
Whether they knew or not
Goldsmith and Burke, Swift and the Bishop of Cloyne
All hated Whiggery; but what is Whiggery?
A levelling, rancorous, rational sort of mind
That never looked out of the eye of a saint
Or out of drunkard’s eye.

Yeats (1865 – 1939), 1933

A Hét Bölcs


A Harmadik
Dédapám apja zenéről beszélt,
Kátrány-vizet ivott Cloyne Püspökével.

A Hatodik
Csakhogy, ha tudta, ha nem,
Goldsmith és Burke, Swift és Cloyne Püspöke
Mind gyűlölte a whig-eszmét; s mi az? Bősz
Egyenlősdi, racionális érzet,
Mely sosem látott még szentek szemével,
Részegekével.

Tandori Dezső fordítása[1]

Amint nemrég előrebocsátottuk, ma George Berkeley (1684 – 1753) életművének egy kisebb figyelmet kiváltó, szolipszista alapvetésénél lényegesen kisebb hullámokat vető fejezetéről beszélünk. Ezzel a mai helyzetet írtam le; saját korában az általa kezdeményezett vita igencsak megmozgatta a tudományos (elsősorban matematikus) elit fantáziáját. Bővebben…

Szökés Berkeley karjaiból


Curioso de la sombra
y acobardado por la amenaza del alba
reviví la tremenda conjetura
de Schopenhauer y de Berkeley

que declara que el mundo
es una actividad de la mente,
un sueño de las almas,
sin base ni propósito ni volumen.

Borges (1899 – 1986): Amacener (Fervor de Buenos Aires, 1923)[1]


Árnyakra lesve,
meghőkölve a hajnal jöttén,
újraéltem Schopenhauer és Berkeley
iszonyú sejtését, mely a világot
az elme tettének nyilvánítja,
a lelkek álmának,
s alapja, célja, terjedelme nincsen.

Hajnal (Buenos Aires-i láz, 1923)

Ha valaki számára nem lett volna addigra világos, Borges egy 1977-ben adott interjújában ki is mondja kereken, életművére a filozófusok közül legnagyobb hatással kettő volt: Arthur Schopenhauer (1788 – 1860) és George Berkeley. (A kérdést már érintettük.) Életművére kétségtelenül, racionalitással kacérkodó gondolkodásmódjára semmiképpen. Mikor egyik kérdezője, Denis Dutton (1944 – 2010) rákérdez, el is ismeri, hogy olyan novellái, mint amilyen az 1940-ben napvilágot látott Tlön, Uqbar, Orbis Tertius, a Berkeley-élmény közvetlen hatását tükrözik.[2] Ezt támasztja alá Marina Martín nagyszabású tanulmánya, a Borges Via the Dialectics of Berkeley and Hume (Borges Berkeley és Hume dialektikáján keresztül) is. Mint Borges is előszeretettel idézi, David Hume (1711 – 1776), akinek okságelméletén Berkeley erőteljes befolyása érződik, az 1748-ban megjelent, An Enquiry Concerning Human Understanding (Tanulmány az emberi értelemről) című művében dőlt betűkkel emeli ki Berkeley nézeteiről: they admit of no answer and produce no conviction (nem engedik az ellenérvet és nem bírnak meggyőző erővel).[3] Bővebben…

Kifacsart szállóigék

Már foglalkoztunk kifacsarodott szállóigékkel. Hozzáillesztünk eddigi sovány gyűjteményünkhöz még három tudatosan vállalt kifacsarást, mindet az érett Nietzsche (1844 – 1900) részéről. Ha valaki a szócsavarásokat baljós előjelként tekinti a szócsavaró elméjének jövőjére nézve, a tudomány által alá nem támasztott nézetet vall, de esetünkben mégis rátapintana a szomorú igazságra. Nietzsche első két idézendő műve „utolsó békeévében”, 1888-ban íródott, amennyire egy súlyos fejfájásokkal, hányingerrel, szédüléssel és szegénységgel zsúfolt, alapvetően szomorú és magányos időszak tekinthető egyáltalán békésnek. Messziről indulunk. Bővebben…

Istenek: nehéz út a megszületésig

A három bécsi klasszikus szerző véleménye egymásról népszerű betétje a bármelyikükről is szóló életrajzi feldolgozásoknak. Az ifjú Beethovent (1770 – 1827) mind Haydn (1732 – 1809), mind Mozart (1756 – 1791) nagyra becsülte, Mozartot Haydn és Beethoven valósággal istenítette (leszámítva Beethoven fenntartásait Mozart „frivol” operáival szemben), Haydnt is nagyra értékelte mind Mozart, mind Beethoven. Ez így természetes, legalább a zsenik tartsanak össze. (Ezekkel az értékítéletekkel mi is foglalkoztunk már.) A mester-tanítvány kapcsolat azonban ürmöt csöpögtetett Beethoven és Haydn baráti viszonyába, sajátos odi et amo hangulatot teremtve közöttük. Haydn művészi koncepciója mindvégig a szentírási értelemben vett talentumok kamatoztatása, azok tökélyre fejlesztése műveiben, míg Beethoven nem engedte meg magának a magánember és művész szétválasztásának luxusát. Haydn 1794-ben írt utolsó (Esz-dúr, HobXVI:52), Beethoven 1795-ben írt első (f-moll, op.2 Nr.1), Haydnnak ajánlott zongoraszonátájának Adagio tételei leírják az áthidalhatatlan különbséget a két felfogás között.

Bővebben…

Pelenkában a csillagokig

Art þou nat wrongful in þat and makest fortune wroþe and aspere by þin inpacience and ȝit þou mayst not chaungen hir. 

Chaucer (1343? – 1400): Boece (1374?), II / 1[1]

Avagy nem cselekszel-e rosszat vagy nem vezet-e dühbe és durvaságba önnön türelmetlenséged, és mégsem tudsz ezen változtatni?

Chaucernek Boëthius (475? – 526?) A filozófia vigasztalása című műve fordításával már találkoztunk.

Kansas zászlaja

A kiemelt aspere szót aligha kerülhettük ki életünkben, különösen ha a Per aspera ad astra, „Göröngyös úton a csillagokig” irrealisztikus latin szállóige teljesen realisztikus első felét idézzük emlékezetünkbe.

A latin asper, „egyenetlen” szó valószínű őse az indoeurópai hesp-, „vágni”, ami alapja lehet a görög ἀσπίς, aspis, „áspiskígyó”, „pajzs” szónak is. Ugyanakkor a latin „egyenetlen” értelmet átvitték a frissen vert érmére is.[2]  Bővebben…

A lélek atomjai

(Az őt meglátogató) Hippokrates egy szolgálólánnyal érkezett, akit első nap Demokritos „jó reggelt, kisasszony”-nyal köszöntött, de a következő napon „jó reggelt, asszonyom”-mal

Diogenes Laertios (180? – 240?): Βίοι καὶ γνῶμαι τῶν ἐν φιλοσοφίᾳ εὐδοκιμησάντων (Bioi kai gyomai ton en filosofia eudokimesanton, A filozófiában jeleskedők élete és nézetei), VII. (Demokritos)[1]

1-burma


ászátsu, lélegzés
ászátvinjarin, lélek
ászát, élet
su, látás
vinjarin, szellem

A lélegzet és a lélek összefüggésről már beszéltünk. Fogalmi kapcsolatot nagyon sok nép felállít közöttük, a magyarok a finnugor érintkezés óta bizonyosan.[2] De hogy egy távolibb nép lelkébe is bepillantsunk: a burmaiak bama nyelvében az „élet” szó után a „látást” téve, mely elvonatkoztatott értelmű látást is jelent, a „lélegzést” kapjuk, míg a „szellemet” utána téve a „lelket”. Nem rövid, de világos. A kapcsolat felállításáig vezető természetes utat spekulatívan elképzelhetjük, de helyzetünk ennél szerencsésebb: a gondolatmenetet megtette helyettünk Demokritos. Bővebben…

Filológia: fenék, sőt…

1-friedrich_august_wolf

Friedrich August Wolf (1759 – 1824)

II. (Nagy) Frigyes (1712 – 1786) Poroszországának kultúrapártoló légkörében és támogatásával kerülhetett sor arra, hogy Friedrich August Wolf Hallében megkezdhesse a mai értelemben vett filológia szellemi megalapozását (a φιλολογία, filologia görög szó a tudás, érvelés szeretetét jelenti). A filológia tudománya eleinte szigorúan az antik irodalom és nyelv tanulmányozásával foglalkozott, még az „ősnyelv” megtalálását is célul tűzte ki.

A következő generációhoz tartozó August Böckh (1785 – 1867), akinek neve onnan is ismerős lehet nekünk, hogy részt vállalt Mendelssohn (1809 – 1847) 1841-es, Antigone című kísérőzenéje (op.55) szövegkönyvének megformálásában (és két évre rá önálló tanulmányt is írt Antigonéről), arra tett kísérletet, hogy a tudomány kereteit kitágítsa. Álláspontja szerint a szövegvizsgálaton túl az antik kultúra teljességével kellene foglalkozni. Az ennek során elkövetett pontatlanságokat ellenfelei, például Johann Gottfried Jakob Hermann (1772 –1848) az egész álláspont megkérdőjelezésre használták fel. A két szembenálló filológiai ágat Wortphilologie-nek és Sachphilologie-nek nevezték el, azaz „szófilológiának” és „dologfilológiának”. Hasonlóan heves filológiai vita bontakozott ki a század második felében általános felfogás szerint akkor, amikor Nietzsche (1844 – 1900) 1871 decemberében publikálta első kötetét Die Geburt der Tragödie aus dem Geiste der Musik (A tragédia születése a zene szelleméből) címmel[1], melyet ma jobban ismerünk az 1886-os kiadás címe alapján: Die Geburt der Tragödie. Oder: Griechenthum und Pessimismus (A tragédia születése, avagy a görögség és a pesszimizmus).[2]

2-nietzsche

Ám egészen más megvilágításba helyezi a történteket James Q. Whitman. Bővebben…

Emil listája (ignoramus et ignorabimus)

SOOTHSAYER
In nature’s infinite book of secrecy
A little I can read.

Shakespeare (1564 – 1616): Antony and Cleopatra (1606?), I/2[1]

JÓS
A nagy természet titkos könyviben
Olvasni értek egy kicsinyt.

Szász Károly (1829 – 1905) fordítása[2]

JÓS
A nagy természet titkos könyviből
Pár sort tudok.

Mészöly Dezső (1918 – 2011) fordítása[3]

Az ignoramus et ignorabimus (nem tudjuk és nem is fogjuk tudni) középkorias leheletű maximája 1872-ből származik. A kitűnő matematikus, a berlini Paul David Gustav du Bois-Reymond fiziológus bátyja, Emil Heinrich du Bois-Reymond fogalmazta meg[4] Über die Grenzen des Naturerkennens – Die sieben Welträthsel (A természet megismerésének határai – a világ hét talánya) című röpiratában, melyet az agnoszticizmus alapvető dokumentumának tekintenek.

1-du_bois-reymond

a du Bois-Reymond testvérpár: Paul David Gustav (1831 – 1889) és Emil Heinrich (1818 – 1896)

Bővebben…

Az abugida

0-portrek

nyelvészek egymás közt: Aristoteles (Kr.e. 384 – 322), Ferdinand de Saussure (1857 – 1913), Roy Harris (1931 – 2015), Peter T. Daniels

Aristoteles a Retorikában a meggyőzés három módszerét különbözteti meg annak alapján, min keresztül kívánjuk elérni a hatást: ez, ahogy fogalmaz, Το πάθος, το ήθος και ο λόγος, To pathos, to ethos kai o logos, azaz A pathos, az ethos és a logos.[1] Ezeknek a kategóriáknak a hangzásuknak megfelelő egyszavas fordítása félrevezető leiterjakab lenne, természetesen abból kell kiindulnunk, mit jelentettek ezek ott és akkor, vagyis meg kell nézzük, maga Aristoteles mit értett ezeken. A pathos módszere a hallgató érzelmeit kívánja felébreszteni és a megfelelő irányba terelni. Az ethos magának a meggyőzőnek a szavahihetőségére, becsületességére apellál. Végül a logos az észérvek felsorakoztatásának módszere. Nekünk ebből itt annak bemutatása elegendő, hogy a pathos fogalmi fejlődése, mely az angol pathetic, „szánalmas” szóban éri el jelenlegi végformáját, ott és akkor még csak „szenvedést”, „szenvedélyt” sem jelentett, hanem egyszerűen „érzelmet”.[2] A Herméneutikában Aristoteles az írás és a leírt valóság összefüggését elemezve azt mondja, a megjelenített (leírt) mássalhangzók a képzett hangok, a magánhangzók a lélek érzelmi aktusainak jelképei. Nem érdektelen, hogy a lélegzet és a lélek sokat vizsgált összekapcsolódásának vagy összefüggésének költői képét tárja elénk a filozófus, de ami igazán fontos itt, az maga az „érzelmi aktus” és a „jelkép”. Az előbbire alkalmazott rafinált kifejezés a παθήματα, pathemata, amit természetesen megpróbálhatunk ügyesebben visszaadni, mint ahogy én tettem, de ahhoz ragaszkodom, hogy a szó akkori értelmének semmi köze fájdalomhoz vagy szenvedélyhez. A „jelkép” természetesen συμβόλων, symbolon. A filozofikus megfogalmazás alapján különül el ma két fő nyelvi iskola. Az első, Ferdinand de Saussure pozitivista-strukturalista felfogása nyomán arra hajlik, hogy Aristoteles megfogalmazásának megfelelően az írott világban a mondandónak mintegy szimbolikus megfelelőjét lássa. Roy Harris, a másik ág jelentős mai képviselője azonban ennél erősebb fogalmazás híve. Azt tartja, az írásjelek nem egyszerű reflexiók, hanem a gondolatnak önmagában is reprezentánsai. Anélkül, hogy választani mernék a két álláspont közül, a világ legkülönfélébb írásjeleinek (és itt természetesen nem, sőt elsősorban nem a hieroglifákra gondolok) csodálatos gazdagsága és szépsége azt sugallja, nem lehet esetleges, hogy egyes népek miért éppen azt az alakzatot vagy írásmódot választották, amit választottak. Ez szorosan össze kell függjön történelmükkel és az őket más népektől ért szellemi hatásokkal.[3]  Bővebben…

Tabula rasa

1 Velazquez_Sibyl

Velázquez (1599 – 1660): Szibill tabula rasával (1648?)

Amikor ma „tiszta lappal indulunk”, netán tabula rasát „csinálunk”, akkor másfajta értelemátvitelt alkalmazunk, mint a filozófiában, ahol a tabula rasa kifejezetten mint a lélek születéskori állapota merül fel.

2 Locke

John Locke (1632 – 1704)

Az újkori gondolkodás történetében jelentős visszhanggal John Locke élesztette újjá az ókori tanításokat empirista felfogásban: úgy tartja, a születéskori tiszta lapot nem egyéb, mint a tapasztalat kezdi teleírni.[1] Bár éppen az empirizmustól elvárhatnánk, hogy ne hitre-reményre-szeretetre építsen, hanem tudományos tényekre, mint olyannyiszor, most sem elvitatható az alátámasztás nélküli vélemény progresszív kihatása tulajdon kora közvélekedésére. Locke-nak ebben a megállapításában keveredik a tudás megismerési értelemben vett és biológiai értelemben vett forrásának fogalma. Az emberi kommunikációban a beszéd, melyre életünk első évében képtelenek vagyunk, olyannyira túlnyomó, hogy hajlamosak vagyunk egyéb korai ismeretközlő gesztusok felett átsiklani, miközben éppúgy az emberek, mint az állatok világában a veleszületett tudás árulkodó jeleinek sokaságát vehetjük észre, laikusként is. Tekintsünk át néhány ókori véleményt, melyből a közép- és újkori gondolkodás kiindult. Bővebben…

Az első magyar költő és a jonhó

Laus Pannoniae

Quae legerent omnes, quondam dabat Itala tellus,
Nunc e Pannonia carmina missa legit.
Magna quidem nobis haec gloria; sed tibi maior,
Nobilis ingenio, patria facta, meo.

Janus Pannonius (1434 – 1472)

Pannónia dicsérete

Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.

Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!

Berczeli Anselm Károly (1904 – 1982) fordítása[1]

Borges (1899 – 1986) Sobre los clásicos című esszéjével, melyet Scholz László A klasszikusokról címmel fordított magyarra, már foglalkoztunk. Ebben a következő szép gondolatot is kifejti: a maláj vagy a magyar irodalmat például egyáltalán nem ismerem, mégis biztosra veszem, hogyha módot adna rá az idő, hogy tanulmányozzam őket, meglelnék bennük minden szükséges lelki táplálékot. Az esszét 1965 végén írta, ám az itt felhozott példája a magyar irodalom ismeretének hiányáról nem akadályozta meg abban, hogy 1972-ben meg ne írja Al primer poeta del Húngria című versét, melyet Az első magyar költőhöz címmel Somlyó György (1920 – 2006) fordított magyarra.[2] Nem lehet cél annak kifürkészése, kire gondolhatott, hiszen szeretetét, rokonszenvét tudatosan egy általa nem ismert költőhöz küldi – jellemző fordulatával: mint az eleai íjász, azaz Zenon (Kr.e. 490 – 430), vagyis reménytelenül, mint a kilőtt íj a paradoxonban –, noha, mint írja, személye kiderítésére felüthetne egy enciklopédiát. Meg kell jegyezzük, nem lenne könnyű dolga. Nem tudunk név szerint költőt említeni Janus Pannonius előtt, de a XIII. század végi Ómagyar Mária-siralom névtelen fordítója is nyilvánvalóan ihletett költő.

Borges 1949-ben megjelent Alef című novellagyűjteményének A teológusok című fikciója egyik főszereplője mindenesetre Janus Pannonius (az ármányos „Pannóniai János”).[3] Borges a vers írásakor azonban nem gondolt Janus Pannoniusra (legalábbis ennek nincs érezhető nyoma a műben), mint ahogy Petőfire (1823 – 1849) sem, ahogy kegyes feltételezésekben olvashatjuk.[4]


Van egy szó Somlyó György fordításának elején, mely ott és úgy túlságosan egzotikus ahhoz, hogy ne lenne rossz, mindenesetre vitathatatlanul pontos, és a ritmust se rontja. Szövegkörnyezetével együtt idézve:

E néked csak jövendő pillanatban,
mely annak is titok, kinek az izzó
planéták vagy a bikák jonhai
felfedik a jövő korok tilos
szerkezetét, mi sem lehetne könnyebb,
mint valamilyen lexikont felütni,
hogy megleljem neved, testvéri árny…

Ugyanez a szövegrészlet az eredetiben:

En esta fecha para ti futura
que no alcanza el augur que la prohibida
forma de porvenir ve en los planetas
ardientes o en las vísceras del toro,
nada me costaría, hermano y sombra,
buscar tu nombre en las enciclopedias…

A szó felbukkan Kálnoky László (1912 – 1985) Anyakkirályné című költeményében:

Csorhózzék szik töpörré jonha[5]

Innen látszólag két választásunk van. Vagy azt mondjuk, Kálnoky nyilván nem csúfította volna el halandzsáját egy értelmes szóval (a „szik” itt melléknév), vagy észrevesszük, hogy a Kálnoky-vers álhalandzsa, és valójában végig nagyon is véres tartalmat hordoz. Az idézett részlet például annyit tesz, csurogjon ki jonha, és váljon szikkadt töpörtyűvé. Úgyhogy ne késlekedjünk, lépjünk a szűk, második ösvényre, és oldjuk fel a talányt! Bővebben…

Lego ergo Cartesius sum, de aggodalomra nincs ok

Borges (1899 – 1986) 1925-ben megjelent, az életmű szempontjából döntő jelentőségű, La encrucijada de Berkeley („Berkeley válaszúton”) című esszéje magyarul 1996-ban jelent meg a Nagyvilágban Scholz László fordításában Berkeley dilemmája címmel.[1] Sok más művével együtt ez is fellelhető volt az internet végtelen pampáin, ám mára visszaszorult a Gutenberg-galaxisba. Ott viszont szélsebesen terjed, egyre több válogatásban megtalálhatjuk. Bővebben…

Hannibál, a farkas

1 Surrender

Spence (1855 – 1918): Capua megadja magát Kr.e. 210-ben – a méregpohár körbeadása. Zárójelenet Southerne (1660 – 1746) The fate of Capua (Capua végzete) című 1700-as tragédiájából (1903)

A Kr.e. 218 és 201 közötti második pún háborúban Kr.e. 216-ban aratta Hannibál (Kr.e. 247? – 183) zseniálisan kitervelt átkaroló hadmozdulatával Cannae-nál a hatalmas római túlerőt megszégyenítő, azóta is örök példaként emlegetett győzelmét. Bővebben…

Megváltások a XIX. század végén

1 Parsifal

A Parsifal (WWV111) egyik legfőbb gondolata az Erlösung der Erlöser, „a Megváltó megváltása” a mű legvégén, az opera utolsó szavaiként dramaturgiai, azaz elsődleges mondandója szerint azt jelenti, a részvét által tudóvá lett Parsifal átveheti Amfortas tisztét, és így elhárul az akadály a Grál műve előtt: a Grál e pillanattól újból segítheti az igazságtalanság áldozatait, és erőt önthet az őket megsegítőkbe.[1]  Bővebben…

Kis betekintés a szkópok világába

1 gyros

A magyar „szkóp” a seregnyi lehetőség közül az „oszcilloszkóp”-ból rövidült, az angol scope a horoscope-ból 1600 körül, ám ott mára elvesztette eredeti jelentését, és a scope-ot mindenféle tudományos vizsgáló műszer összefoglaló neveként használják. (Maga a horo- előtag a latin hora, óra szóból ered, utalva a horoszkóp időpontokat vizsgáló ambícióira.) Bővebben…