Fazekas Mihály címkéhez tartozó bejegyzések

Az ösztörű kivirágzik

Nem tudom, Odinnak asztalához űl-e,
Kit felakasztottak magas ösztörűre,
Sátorom elébe, törvény szava nélkül,
Ronda repesőknek útálatos étkül.

Arany János (1817 – 1882): Buda halála (1864).
Harmadik ének. A tanács visszája[1]

Az ösztörü vagy ösztörű ágas-bogas karó, melyen gabonát szárítottak (és hogy éppen fordítva, el ne ázzon az esőben, tetejére kalácsot, azaz jókora szalmacsomót húznak), de mint a Czuczor-Fogarasi összegyűjti, a legkülönfélébb mesterségeknek megvolt a maguk ösztörűje. A mészárosok például „a feltagolt húst akgatják” rá. Szófejtésük szerint az ösztörű az „áradozó vizet öszvetereli”. (A magyar nyelv szótárát 1862 és 74 között adták ki. Figyelemre méltó, hogy a mottónkban idézett Buda halálára már hivatkoznak.)[2] 1912-ben már pontosan tudták, hogy ez az etimológia délibábos, és hogy a szó szláv eredetű. 1912-ben a Nyelvtudományi Közleményekben Horger Antal Albert (1872 – 1946), rövidebben Horger Antal, kicsit részletezőbben Az egyetem fura ura a szláv jövevényszavak között említi, de hangtani következtetéseit élesen visszautasítja Asbóth Oszkár (1852 – 1920)[3] – aki azoknak az Asbóth (Asboth) Oszkároknak a számát gyarapítja, akik nem találták fel a helikoptert[4]. Feltűnő, hogy a szófejtésnek mind a kreatív, mind a konzervatív ágában kimagasló orosz nyelvtudomány sem adta látványos jelét annak, sikerült volna megfejteniük a megfelelő szláv szavak, például a cseh ostrev eredetét.[5] Czeglédi Katalin levezetése azonban, melyet az ágasfából indít, és a karókból épített gát fogalmán keresztül egyebek mellett a szigetig eljut – amelynek szláv szavai az azonos értelmű indoeurópai strow- gyökre támaszkodó előszláv ostrovъ-ból[6] fejlődtek[7] – azt hivatott illusztrálni, hogy az alaki hasonlóságok befolyásolhatták a szófejlődést.[8]
A neves természetjáró, főgimnáziumi tanár Róth Márton (1841 – 1917)[9] 1891-ben a magas-tátrai Oszterva- (Ostrva-) hegy nevéről azt írja, származhat meredek, „éles” (szlovákul: ostrý) lejtőjéből, de nem zárja ki, hogy az ösztörű (szlovákul: ostrva) az eredet, melyen a szlovákok lóherét szárítottak. Ez utóbbi kézenfekvőnek tűnik azok után, hogy megemlíti, a valóban „háromoldalú tákolmányra” emlékeztető küllemű Tompa- (Tupa-) hegyet is mondták korábban Osztervának.[10] És arról se feledkezzünk meg, hogy ezeket a gigászi csúcsokat a kedveskedő népnyelv előszeretettel keresztelte el a maga szókincséből kiindulva. Látjuk ezt a Szénaboglya (Senná kopa) példáján is.[11]

hegyek a Magas-Tátrában: Oszterva, Tompa, Szénaboglya

Bővebben…

Reklámok

Útifű és balhafű / útifű vagy balhafű

Könnyű égnek nekivág,
éren át és réten át,
száll a bürökgémorr, sőt,
hasítja a levegőt,
lentről nézi őt:
lándzsás útifű,
borzas turbolya,
folyondárszulák,
s a bús májmoha.
Repül, de hova?
Repül, de hova?

Csukás István: Virág-mondóka[1].
A felidézett toronyszoba (1977)

A nagy orosz botanikus, Pavel Fjodorovics Gorjanyinov (1796 – 1865) növénycsaládok rendszerezésére összpontosított[2], de 1834-es kreációja, a Psylliaceae, azaz balhafűfélék nem járt szerencsével: beolvasztották Antoine-Laurent de Jussieu (1748 – 1836) 1789-es Plantaginaceae-jébe, azaz útifűféléibe.[3] Az „átok” nem szállt le a családról. Ebbe sorolták, számos egyéb mellett, teljesen érthetően, Linné (1707 – 1778) több nemzetségét, így a Plantagót, azaz az útifüveket.[4] Ezt a nemzetséget öt alnemzetségre osztották, ezek egyike az ugyanilyen nevű alnemzetség, egy másik pedig a Psyllium, balhafű.[5] Ha ezek után arra számítanánk, hogy az útifüvek az útifüvek alnemzetségébe, a balhafüvek a balhafüvek alnemzetségébe tartoznak, súlyosan megkeserülnénk naivitásunkat.

homoki útifű

A Plantago arenaria, tükörfordított magyar nevén homoki útifű például a balhafüvek alnemzetségét gyarapítja.[6] Ennek társnevéről, az „ebfejű balha fűről” Natter-Nád Miksa (1893 – 1982) ír A herbárium növényeiben 1962-ben.[7] És akkor a hétköznapi szóhasználatról még nem is beszéltünk. „Útifű” néven közönségesen nem az egész linnéi nemzetséget emlegetjük, hanem speciálisan a lándzsás útifüvet, „balhafű” néven pedig a balhafüvek alnemzetségébe sorolt Plantago afrát, szó szerint véve „afrikai útifüvet”. Ez utóbbi tudományos név egy korábbi szinonimája (a kismillióból) betetőzi a zűrzavart: Plantago psyllium.[8] (Az ember komolyan elgondolkodik, itt is nem véletlenül egy anarchista keze munkál-e a színfalak mögött.)

„az” útifű és „a” balhafű

egyiptomi útifű (egyiptomi balhafű, indiai balhafű)

A lándzsás útifű többek között valóban Észak-Afrikában őshonos[9], míg az egyiptomi útifű Nyugat-Ázsiában és Indiában; hogy ne legyen nyugodt az álmunk, megemlítem, hogy ezt a fajt „egyiptomi balhafűnek” (és egy fokkal érthetőbben „indiai balhafűnek”) is nevezik.[10] A keveredés „nemzetközinek” mondható. De vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről az alnemzetségek néveredetét!
Bővebben…

Ádáz hatások

Fajszi Ányos Pál (1756 – 1784): Barcsaynak (1782)[1]

Pázmándi Horvát Endre (1778 – 1839): Árpád, XI. könyv (1831)[2]

Nyermeghi Barna Ignác (1822 – 1894):
Szilágyi, III. (1846)[3]

Irodalmunkban mély nyomot hagytak az „ádázkodók”. Elsőre talán meglepően az „átkoz” mint az „áldkoz” alakulata az „álddal” áll szoros eredeti összefüggésben. Az isteneknek szánt, onnantól érinthetetlenné váló tárgy vagy ember alakja és sorsa az összekötő kapocs (lásd Jefte leányát a feltehetőleg a Kr.e. VIII. században írt Bírák könyve XI. fejezetében, akit szűzen kell megőrizni a feláldozásáig[4]).

Láthatjuk ugyanezt a fogalmi összekapcsolódást a latin sacer, „szent” és „átkozott” példáján is. Az átkozódás egy neme az ádázkodás, legalább is nyelvi eredet dolgában. Sőt, a külső szemlélő olykor ma sem tudja megkülönböztetni az átkozódót az ádázkodótól.

Bővebben…

A lenyűgöző lonc és a lenyűgöző kis meténg

OBERON
…I know a bank where the wild thyme blows,
Where oxlips and the nodding violet grows,
Quite overcanopied with luscious woodbine,
With sweet musk roses and with eglantine.

Shakespeare (1564 – 1616): Midsummers Night’s Dream (1595), II / 1[1]

OBERON
…Van egy kies part, hol kakukfü nő,
Hol dús virányt rukerc s ibolya sző,
Fölötte sűrü loncból mennyezet,
Vadrózsa, gyönge jázmin fog kezet…

Szentivánéji álom. Arany János (1817 – 1882) fordítása (1863)[2]

Elhantoltatta az üres koporsót, felállította a fejfát, amelyet tavasszal lonc futott be. Jó szagú tavaszi délutánokon elüldögélt a gyepes sírhanton…

Krúdy Gyula (1878 – 1933): A nagyasszony ballépése (1917)[3]

EL SUR

Desde uno de tus patios haber mirado
las antiguas estrellas,
desde el banco de
la sombra haber mirado
esas luces dispersas
que mi ignorancia no ha aprendido a nombrar
ni a ordenar en constelaciones,
haber sentido el círculo del agua
en el secreto aljibe,
el olor del jazmín y la madreselva,
el silencio del pájaro dormido,
el arco del zaguán, la humedad
-esas cosas, acaso, son el poema.

Borges (1899 – 1986): Fervor de Buenos Aires (1923)[4]

A DÉL

Valamelyik udvarodból bámulni
a régesrégi csillagokat,
az árnyék
padján ülve bámulni
ezeket a szórt fényeket,
miket tudatlanságom nem tud megnevezni,
se elhelyezni a csillagképek között,
átérezni a rejtett
ciszterna vízkörét,
a jázmin- és loncillatot,
az alvó madár némaságát,
a tornác boltívét, a nedvességet
– ezekből áll talán a költemény.

A Buenos Aires-i láz-kötetben.
Somlyó György (1920 – 2006) fordítása (1984)[5]

1 bubos

búbos és ükörkelonc

Újból és újból elkövetjük a bőség illetlenségét, ami most is elkerülhetetlen, ha önkényesen válogatott példákon keresztül akarjuk érzékeltetni azt a lenyűgöző pályát, amit a lonc az irodalomban „befutott”. Borgesnél valósággal a Dél jelképe, más műveinek sokaságában is, bár éppen a déli féltekén a loncfélék családja nem őshonos. Észak-Amerikából, Európából, Észak-Afrikából, Ázsiából (különösen Kínából) származik mintegy kétszáz faja.[6] A lonc természetesen nemcsak „másodvirágként” játszik nagy szerepet az irodalom „virányain”, hanem a kertekben is. Illata nélkülözhetetlen, ha olykor, Borges szerint, nehéz is.
A továbbiakban neve hátborzongató rejtélyével foglalkozunk. Bővebben…

Macskafarkú veronika és a tudomány szigora

Id. Plinius (23 – 79) szerint

Iidem samolum herbam nominavere nascentem in umidis, et hanc sinistra manu legi a ieiunis contra morbos suum boumque, nec respicere legentem neque alibi quam in canali deponere, ibi conterere poturis.

Nat. Hist. 24.63[1]

Ugyanők (a gall druidák) egy nedves környezetben élő növénynek a samolus nevet adták. Ezt is, mondják, böjtölve kell begyűjteni balkézzel, disznók és marhák betegségei ellen. A gyűjtőnek arra is ügyelnie kell, nehogy hátranézzen, és nehogy máshová helyezze mint a jószágok vályúiba.

A természet históriája, XXIV / 63

Id. Plinius „rejtvényeit” a hálás utókor nagy élvezettel próbálja megfejteni. Azt hihetnénk először is, hogy a druidáktól származó samolus elnevezés eredete megfejthetetlen. Mégis több derűlátó ötlet született a kiderítésére. Sir Joseph Paxton (1803 – 1865) a kelta san, „hasznos” és mas, „disznó” szavak összetételével vezeti le a disznókat is gyógyító fű nevét, míg Robert Stephen Adamson (1885 – 1965) Samos szigetét véli névadónak.[2]

nyugati kökörcsin

Érdekesebb magának a növénynek az azonosítása. Luigi Anguillara (1512? – 1570) a boglárkafélék családjába tartozó nyugati kökörcsint javasolja, Kurt Polycarp Joachim Sprengel (1766 – 1833) a kankalinfélék családjába és a számolya-nembe sorolt tölgylevelű vízisalátát. Ezzel megerősíti Valérand Dourez (1534? – 1575) álláspontját, amit maga Linné (1707 – 1778) is olyannyira osztott, hogy a növénynek a Samolus valerandi tudományos nevet adta.[3]

tölgylevelű vízisaláta

Ám a pliniusi elnevezések megfejtésében nagy jártasságú Antoine Laurent Apollinaire Fée (1789 – 1874) véleménye eltér ettől. Szerinte az útifűfélék családjába tartozó deréce- vagy ártéri veronika a szóban forgó növény.

Linné ennek a virágnak a Veronica beccabunga tudományos nevet adta.[4] Mielőtt rátérünk a veronikák nyelvújításkori kalandjaira, tisztázzuk az eddig felgyülemlett növénynevek eredetét. Bővebben…

A pintyő

A Szarvas Gábor (1832 – 1895) által alapított Magyar Nyelvőr XXXVIII. évfolyamában, 1909-ben Korányi Emil joghallgató kisebb horderejű tudakozódását olvashatjuk. Kezébe került Az Ujság egy 1908-as száma, mely beszámol róla, hogy a keleti és nyugoti pályaudvar előcsarnokában és valószinüleg sok más vasúti állomáson is mérlegeket állítottak fel egy művészeti szempontból sikerültnek alig mondható oroszlánszáj alatt a következő felírással: 1-oroszlanszaj Bővebben…

Betonikusok

1 Stachys

orvosi vagy hasznos tisztesfű (bal) – sárga tisztesfű

Augustus császár (Kr.e. 63 – Kr.u. 14) híres orvosával, Antonios Musasszal már találkoztunk. Sokáig neki tulajdonítottak egy De herba vettonica liber (A betonikáról szóló könyv) című értekezést, de a szkeptikus utókor későbbi szerző, az érthető módon Ál-Antonius Musasnak nevezett író művének tekinti.[1] A mindenesetre szép pályát futott be, a középkorig becsben tartották.[2]

2 betonika

illusztráció Ál-Antonios Musas értekezéséhez

Bővebben…

Két galóca

1 galoca

A dunai galóca a lazacfélék családjába tartozó hal. Angolul huchen (vagy Danube salmon, „dunai lazac”). A tudományos név Hucho hucho (eredetileg Salmo hucho), így legalább az angol név eredete világos, ha megfejtjük magát a huchót. A szó a középkori latinból terjedt el, ahová az ófelnémet hūsóból került. A huso norvég tájnyelvi szó halkoponyát jelent, az óskandináv hauss, koponya szóból ered. Feltehetőleg a galóca páncélos csontozatú feje az elnevezés alapja.[1] Ugyanakkor – feltehetőleg ugyanebből az okból – a viza tudományos neve Huso huso, német neve ehhez hasonlóan Hausen. (A vizára a sturgeon mellett angolul is használják a hausen szót.) És ugyanebből az okból a neve magyarul galóca. A glava, fej szóból képzett délszláv glavaticából vezetik le, mely előbb glavicára rövidült, utána a jellegzetes magyar hangrendi változások „áldozatául” esett.[2]  Bővebben…