Palestrina címkéhez tartozó bejegyzések

Négy szarvas

[1] כְּאַיָּל, תַּעֲרֹג עַל-אֲפִיקֵי-מָיִם–    כֵּן נַפְשִׁי תַעֲרֹג אֵלֶיךָ אֱלֹהִים
Kail terg el apiki mim – ken nepfi terg alik alhim.

quemadmodum desiderat cervus ad fontes aquarum ita desiderat anima mea ad te Deus[2]

Sicut cervus desiderat ad fontes aquarum, ita desiderat anima mea ad te Deus.[3]

Mint a szarvas kivánkozik a folyóvizekre, úgy kivánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!

Zsolt.42:2[4]

A zsoltárszámozások eltéréseinek okát már érintettük. A héber eredetit tartjuk meg, melyet Károli (1529? – 1591) is átvett. Láttunk már példát olyan igehelyre, melynek a zenetörténetben nincs kiterjedt hagyománya, és sokkal többet, mely mély nyomot hagyott abban. Ez utóbbiak közé tartozik az idézett Dávid (Kr.e. 1040? – 970)-zsoltár, de bizonyosra veszik, hogy a 10. versben emlegetett ellenség (Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt?) Asszíria vagy Babilon, tehát a tényleges szerző nem Dávid.[5] A második idézet Szent Jeromos (347? – 420?) Vulgatájából való, a harmadik viszont azt mutatja, hogy az órómai pszaltérium (azaz a Karoling-kor előttről származó hagyományos római zsoltároskönyv[6]) kissé eltérő megszövegezést alkalmaz. Szent Beda Venerabilis (672 – 735) is erre a szövegre támaszkodik bibliamagyarázatában[7], és a zenei feldolgozások is inkább ehhez nyúlnak a barokkot megelőző korokban.
A zsidó ünnepkörben a zsoltár eléneklése az őszi nagyünnepek sorába tartozó nyolc napos sátoros ünnep (szukkót)[8] része.[9] A katolikus hagyomány a zsoltárt húsvét vigíliájához, a Feltámadás első ünnepléséhez köti.[10]
És hogy mi magyarázza a szarvas költői képét? A doctor gratiae (a kegyelem doktora), Szent Ágoston (354 – 430) nyomán egy másik egyháztanító, a jezsuita Bellarmin Szent Róbert bíboros (1542 – 1621) ezt „négyszeres okkal” támasztja alá. A szarvas mint a kígyók esküdt ellensége eleve jó hírnévnek örvend, másfelől a legmagasabb ormokra hág, ha vadász üldözi, továbbá természetes ösztönből magára veszi Pál apostol (5? – 67) intelmét a galatákhoz írt levél 6. verséből (egymás terhét hordozzátok)[11], és melegszívűen segíti bajba jutott vagy kifáradt társait. Mindeközben azonban maga is kimerül, és szomját óriási mennyiségű forrásvízzel csillapítja.
Nincs azonban az a kegyes magyarázat, amely számot tudna adni a zsoltár folytatásának szépségéről a zeneirodalomban. A számos példa közül négyet vizsgálunk meg közelebbről.  Bővebben…

A szent zene áradata a reneszánsz Angliában

Ye sacred Muses, race of Jove, whom Music’s lore delighteth,
Come down from crystal heav’ns aboveto earth where sorrow dwelleth,
In mourning weeds, with tears in eyes: Tallis is dead, and Music dies. 

Szent múzsák, Jupiter sarjai, kiknek a zene folyása örömet okoz,
Szálljatok kristály mennyboltotokból hozzánk, hol siralom lakoz,
Gyászruhában, könnyel szemetekben: Tallis meghalt, meghal a zene

Byrd (1543? – 1623): Elégia (1585)[1]

Tanítómesteréről, utóbb atyai munkatársáról, Tallisról (1505? – 1585) Byrd ezt a fájdalmas kijelentést egy olyan korszakban tette, melynek egyházi zenéjéhez még ő is hozzáteendő volt, méghozzá a Tallis utáni angol későreneszánsz legnagyobb szerzőjeként.  Bővebben…

Rőtszakállas történet

DOMITIUS ENOBARBUS

[Aside] ’Tis better playing with a lion’s whelp
Than with an old one dying.

Shakespeare (1564 – 1616): Antony and Cleopatra (1606), III/13[1]

ENOBARBUS.

Jobb ingerelni a kölyök oroszlánt,
Mint a halálra sebzett öregét.

Shakespeare: Antonius és Cleopatra (a megrövidült magyar változatban a III. felvonás XI. színe). Szász Károly (1828 – 1905) fordítása[2]

1 Tarquinius_Superbus

Tarquinius Superbus († Kr.e. 495)

A római társadalom legsorsfordítóbb váltására Kr.e. 509-ben került sor. A hetedik és legzsarnokibb királyuk, Tarquinius Superbus („Gőgös”) ellen hajtottak végre sikeres felkelést. A népharag közvetlen kiváltója a király és családja ellen az volt, hogy a király harmadik, legkisebb fia, Sextus erőszakot tett egy előkelő családba tartozó szűzön, Lucretián († Kr.e. 509?), aki ezt követően önkezével vetett véget életének.

2 Tizian_1571

Tiziano (1488? – 1576): Lucretia meggyalázása (1571)

Az erőszaktétel történelmi hitelessége kérdéses, mindamellett a történet nagy hatást tett az európai kultúrára. A fiatal Shakespeare is hatalmas (1855 soros) költeménybe foglalta 1594-ben The Rape of Lucretia címmel[3] (Lucretia meggyalázása – több magyar fordítása is van[4]) – ha lehet mondani, a vers egyetlen hibája a túlzó, szinte barokkos részletezés.

Az így kialakult fiatal köztársaságnak szembe kellett néznie a felbátorodott környező latin népek ellene irányuló összefogásával. Mikor az ingadozó Praeneste – ma: Palestrina, az azonos nevű zeneszerő (1525? – 1594) szülővárosa – átállt a rómaiakhoz, a fegyveres összeütközés elkerülhetetlenné vált.

3 Palestrina

a mai Praeneste: Palestrina

Sor került a köztársaság első nagy csatájára a Regillus-tónál. Livius (Kr.e. 59 – Kr.u. 17) a Róma története I. könyvében úgy állítja be, hogy a római sereg csak a helyszínen értesül róla: a dictator áll szemben a diktátorral. Seregük vezénylő tábornoka Aulus Postumius (Albus Regillensis) dictator, és híre megy, hogy az elűzött Tarquinius Superbus a latinok oldalán fordul szembe velük. Innen már kevés biztatás is elegendő, fényes győzelmet aratnak.

4 Tommaso_Laureti_-_Battle_of_Lake_Regillus

Laureti (1530? – 1602): Csata a Regillus-tónál

Az elűzött király el tud menekülni, Caerébe vagy Cumae-be visszavonulva, elszegényedve tengeti utolsó évét.[5] A római nép határozott királyellenessége ezzel megrendíthetetlenné vált.

5 Caligula

Caligula (12 – 41)

Jó fél évezreddel később, amint Suetonius megemlíti császárokról írt életrajzaiban, a teljhatalmú Caligula egy alkalommal önfeledten eljátszadozott egy zsákmányolt koronával, de a környezetét elnézve jobbnak látta nem magára ölteni tréfából.[6] De hagyjuk ezúttal az amúgy is bizonytalan történelmi tényeket, és fordítsuk innentől figyelmünket a megkérdőjelezhetetlen legendák világára.

0 Suetonius

Suetonius (69? – 130?)

Bővebben…