Ady Endre címkéhez tartozó bejegyzések

A francia Pimodan és A magyar Pimodán

Un soir de décembre, obéissant à une convocation mystérieuse, rédigée en termes énigmatiques compris des affiliés, inintelligibles pour d’autres, j’arrivai dans un quartier lointain, espèce d’oasis de solitude au milieu de Paris, que le fleuve, en l’entourant de ses deux bras, semble défendre contre les empiétements de la civilisation, car c’était dans une vieille maison de L’île Sait-Louis, l’hôtel Pimodan, bâti par Lauzun, que le club bizarre dont je faisais partie depuis peu tenait ses séances mensuelles, où j’allais assister pour la première fois.

Gautier (1811 – 1872): Le club des Hachichins[1] (1846)

Egy decemberi estén, egy beavatottaknak szánt, rejtélyes, mások számára érthetetlen kifejezésekkel fogalmazott összehívásnak eleget téve egy távoli negyedbe érkeztem, a magány egyfajta oázisába a párizsi miliőben, melyet a folyó, két karjával átölelve oltalmazott a civilizáció zajgásától, aminthogy ez nem volt más, mint egy régi épület Szent Lajos szigetén, a Pimodan-palota, melyet Lauzun emelt, mivel a különös társaság ekkor tartotta havi gyűlését, melyre első alkalommal voltam hivatalos.

Hasis-evők klubja 

Ezekkel a regébe illő szavakkal indul Gautier beszámolója, melyekhez Baudelaire-ről (1821 – 1867) szóló művében (1868) hozzáfűzi:

Vagy tíz próbálkozás után örökre lemondtam erről a kábító élvezetről, nem mintha fizikai rosszullétet okozott volna, hanem azért, mert az igazi írónak csak a maga természetes álmaira van szüksége, s nem szereti, ha képzeletét bármely mesterséges pótszer csiklandozza fel.

Tóth Árpád (1886 – 1928) fordítása[2]

Nem vitás, az, hogy Gautier kétszeresen is, alkotóként és kábítószer-élvezőként is érintett, kétszeres nyomatékot ad szavainak. Ám ha megállapítása nyomán el is fogadjuk, hogy az ún. igazi író számára a kábítószer nem lehet ihletforrás, nem tudhatjuk, és ezt nem tudhatják szervezetünk működésének értői sem, lehet-e a kábítószer az ihletforrás forrása, azaz ha pusztító és esetleg korlátozhatatlan módon is, kalandra és alkotásra serkentő közeg, és mi lett volna nélküle nagy alkotókból. (Hogy vele mi lett, jobban tudjuk.)

Röviden áttekintjük a Pimodan-palota történetét a XIX. századig. Bővebben…

Csendünk

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Ady Endre (1877 – 1919): Az Úr érkezése
(Az Illés szekerén / A Sion-hegy alatt, 1908)[1]

Elsőre talán meglepő az advent egyik legemlékezetesebb magyar versének idézése az egyházi évnek ebben az időszakában. A vers azonban félreérthetetlen Jeremiás (Kr.e. VII-VI.sz.)-reminiszcencia. A Magyar Bibliatársulat újfordításában, azaz a református változatban:

26 Jó csendben várni az ÚR szabadítására.
Jsir3[2]

A katolikusban a Szent István Társulat változatában ugyanez:

26 Jó csendben várni az Úrra, mert ő megszabadít.[3]

Ady Jeremiás-tisztelete jól ismert volt kortársai előtt. Ő maga így ír erről:

Jeremiás, az én legkedvesebb prófétám és költőm ezt írja: „Tekints meg, óh, Uram, mert gyötrelemben vagyok, az én belső részeim elepedtek, elfordult az én szívem énbennem: mert ellened rugódoztam – ott kinn fegyver pusztít, otthon halál vagyon.”

Jeremiás siralmai – mindig. Pesti Napló 1915. december 25.[4]

Bővebben…

Kis torta-tortúrák

Franciaországban hamar észrevették, mi lesz a Kossuth Lajosok és Garibaldiak szent hevüléséből. Rabszolgatartók altató zsoltára, fekete seregek csillogó vértje, hitvány törtetők létrája s gazemberek menedéke, mint főtisztelendő Szeberényi úr otthon a napokban néhány turpis fejre ráidézte. (1906. július 2)

Ady Endre (1877 – 1919): A hazaszeretet reformja. Budapesti Napló, 1906. július 6[1]

A terkw-, „fordítani” indoeurópai gyöknek, szokás szerint, rendkívül széles a leszármazási sora. A következőkben elsősorban a magyar fejleményekre összpontosítunk, melyek természetesen nem közvetlenek, így óhatatlanul beleütközünk egyéb nyelvek átvételeibe is. Bővebben…

Perbál és vidéke

Meszes-hegy

Meszes-hegy

A népi emlékezet szerint Perbál neve Szent István (969? – 1038) Perbaldus nevű rejtélyes gyóntatója emlékét őrzi, aki ott élte remeteéletét.[1] TörténészekAdy (1877 – 1919), majd nyomában Karinthy (1887 – 1938) szavát alkalmazva: álom-bakók – más névadó személyeket vizionálnak.[2]


[1] http://www.tabulas.hu/cedrus/2001/10/talpala.html

[2] http://perbal.hu/perbal-tortenete/

3pont2