A harmincnégy szerző által jegyzett, 1833 és 1839 között kiadott Közhasznu esmeretek tára, melyet többször is megidéztem, a legkézzelfoghatóbb jelei között van annak a törekvésnek, hogy tudós emberek a humán és természettudományt közérthetővé tegyék. Erre semmi esélyük nem lett volna a megfelelő befogadó közönség nélkül. Ez a vágy vezette a neológus nyelvújító Bugát Pált (1793 – 1865) is, például 1836-ban és 37-ben, amikor physicával foglalkozó két kötetét kiadták.
Az eddig ismert legmélyebb ponton az indoeurópai swe, „önmaga” szóból az előhellén hwedioson át, melynek jelentése „saját”, „sajátos”, sőt „evilági”[1], formálódott az ógörög ῐ̓́δῐος, idios, „saját”, „személyes”, „különböző”, „egyéni”.[2] Az Odysseiában kétszer kerül elő. Először a III. énekben:
πρῆξις δ᾽ ἥδ᾽ ἰδίη, οὐ δήμιος, ἣν ἀγορεύω[3] prexis d’ed’idie, u demios, en agoreuo
s nem közös ügy, melyről szólok, hanem egymagamé csak.[4]
Utána pedig a IV-ben:
δήμιον ἦ ἴδιον; τόδε μοι νημερτὲς ἐνίσπες[5] demion e idion; tode moi nemertes enispes
Népügye, vagy magadé? Szólj erről híven igaz szót.[6]
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordításai
Vagy a háromszáz évvel később élt Herodotosnál (Kr.e. 484? – 425) a Történelemben:
ἑωυτῷ μὲν δὴ τῷ θύοντι ἰδίῃ μούνῳ οὔ οἱ ἐγγίνεται ἀρᾶσθαι ἀγαθά, ὁ δὲ τοῖσι πᾶσι Πέρσῃσι κατεύχεται εὖ γίνεσθαι καὶ τῷ βασιλέι· ἐν γὰρ δὴ τοῖσι ἅπασι Πέρσῃσι καὶ αὐτὸς γίνεται[7] eouto men de to Thyonti idie muno u oi enginetai arasthai agatha, o de toisi pasi Persesi kateukhetai eu ginesthai kai to basilei en gar de toisi hapasi Persesi kai autos ginetai,
az áldozónak nem illik csak a maga számára kérnie áldást, hanem könyörögnie kell valamennyi perzsa s a király jólétéért is, hiszen ő is a perzsák közösségéhez tartozik.
A görög-perzsa háború I / 132. Muraközy Gyula (1892 – 1961) fordítása[8]
Maron (1733 – 1808): Orestes hazatérése (1786)
Ugyanakkor viszont, amikor Kr.e. 408-ban Euripides (Kr.e. 480 – 406) az Oresteiában az ἰδίοισιν ὑμεναίοισι κοὐχὶ σώφροσιν, idioisin hymenaioisi kukhi sofrosin szavakat adja Orestes szájába, azt 2010-ben Ian Courtenay Johnstonprivate and an unwise marriage-ként fordítja angolra[9], már nem tekinthetünk el attól, hogy maga az angol private is magában hordja a saját-sajátos kettősségét. De forrásom a „sajátos és oktalan házasságot” már egyértelműen az ῐ̓́δῐος, idios második jelentésénél, a „furcsánál” tünteti fel, és az eddigiekhez hasonló példák nagy tömegét vonultatja fel.[10] Ugyancsak bőségben kapunk példát az ῐ̓δῐώτης, idiotes főnév fogalmi átalakulására a magánember-közember-közönséges ember-plebejus-laikus-képzetlen-tudatlan útvonalon.[11] A sztoikus Epiktetos (50? – 135?) a Beszélgetések I. könyve 29. fejezetében ἰδιώταις-ról (idiotais) írva eljutott a „tudatlan” jelentésig. A tudatlanok az elvonulásuk, az érdeklődéshiányuk miatt lesznek képzetlenek, különösen filozófiában.[12] Kazinczy (1759 – 1831) az 1809 és 1811 között írt verseskötetét 1811-ben jelentette meg Tövisek és virágok címmel Kevés számú Nyomtatványokban. Ennek egyik epigrammája így hangzik:
– önző vágy, irígy akarat,
ez a Vénség része. A szívnek csúf salakja marad.
Babits Mihály (1883 – 1941): Nyugtalanság völgye (1920). A jóság dala (Versek darócban), 2.[1]
„Vet” szavunk eredete a messzi homályba vész. Nem zárják ki, de nem is bizonyítják, hogy finnugor származású. Ebből gyakorító képzéssel fakad a „vetél” („dobál” értelemben). A tájnyelvben az „ellik”-kel megegyező értelemben is használták, később azonban ez leszűkült az életképtelen magzatok világra hozatalára, melyet a nőstény mintegy „eldob” magától. Forrásunk a „vetélkedésről” azt állítja, az egymásnak „vetett” érvekből kialakult szó, a vetélytárs így vitapartner. Ugyanakkor id. Szily Kálmán (1838 – 1924) A magyar nyelvújítás szótára című munkája 1902-es első kiadásának vetély címszavánál azt írja, a „lóverseny” szó egyik alakulata, a „lóvetéhez” hasonlóan. Ezt érdemesebb kicsit közelebbről is megvizsgálnunk.
SUNYIVERZUM 