Clairvaux-i Szent Bernát címkéhez tartozó bejegyzések

A boldogtalan, a szent és a boldog

Ha most, amikor elvesztettem a képességet vágyam kielégítésére, egyúttal elvesztettem volna a szerelmet is Maga iránt, talán leltem volna némi vigaszt. Akkor ellenségeim olyan nyugalmat adtak volna nekem, amelyet Origenész bűnnel szerzett meg. Milyen szerencsétlen vagyok!

Pierre Abélard (1079 – 1142) feltételezett levele Héloïse-hez (1095 – 1164) 1128 körül
Hanny Norbert fordítása[1]

2-dagesci

d’Agesci (1756? – 1829?): Nő Héloïse és Abélard leveleit olvassa (1780 körül)

Kétkedően fogadtuk azt a véleményt, amely szerint Origenes Adamantios exegéta (írásmagyarázó) (182? – 254) önnön keze által szabadult volna meg a spirituális elmélyülésében őt csak akadályozó szerveitől. Érdekesebb, izgalmasabb volt azonban igaznak hinni a tettet, amelynek híre aztán futótűzként szaladt át a századokon. Abélard hittudósi munkásságát a maga (valóságos) érzékeny vesztesége természetesen nem zavarta. Ez vezetett összecsapáshoz a két egyházi doktor, vagyis ő maga, a Doctor Scholasticus és Clairvaux-i Szent Bernát (1090 – 1153), a Doctor Mellifluus („mézzel folyó”, mézajkú) között. Bővebben…

Hány lelkünk van?

1-mica

Mića: A lélek mélye

Mielőtt szóeredeti vizsgálatokra térnénk (a közeli napokban), fontos elvi kérdést kell tisztáznunk, azt, hogy hány lelkünk van. Nem az okozza itt a problémát, hogy méltatlan porhüvelyünk esetleg (fordított metempszichózissal) átjáró háza lenne egymást követő lelkeknek. Kétféle lélekről beszélnek már évszázadokkal a kereszténység előtti görög filozófusok is, és ennek felismerhetők a nyomai az Újszövetségben is. Bővebben…

Az élet rövidségének hosszú útja

Horatius (Kr.e. 65 – Kr.e. 8): Thaliarchushoz

Ne bánd, a holnap mit hoz; akármire
ébreszt a sors, vedd tiszta haszonnak; és
ne vesd meg, ne kerüld, barátom,
a szerelem gyönyörét s a táncot,

míg rá nem őszül ifju fejedre a
mogorva vénség! Hívnak a versenyek,
s ilyenkor édes sugdolózni
titkon az alkonyi félhomályban…

Szabó Lőrinc (1900 – 1957) fordítása[1]

A De brevitate vitae (Az élet rövidségéről) című himnuszt kezdő soráról Gaudeamus igiturként (Örvendjünk hát) jobban ismerjük. És bár Seneca (Kr.e. 4 – 65) azonos című sztoikus, filozofikus művét forrásnak hihetnénk, erről szó sincs: az emelkedett gondolatokban bővelkedő Seneca-mű pontosan az ellenkező tanácsokkal szolgál.[2]1 graduates A himnusz sokkal inkább illik hangulatilag a mottóként idézett, Thaliarchushoz („az ifjúság vezéréhez”) írt horatiusi ódához. A fiatalság és öregség ilyen szembeállításából vonja le ugyanezt a következtetést. És, persze, „gondold meg, és igyál”: hol vannak, akik előttünk járták ezt a sártekét? Leszálltak a mélybe, vagy fel a magasba, ne velük foglalkozzunk. Éljen továbbá az akadémia, a tanárok, a diákok, a leendő diákok, valamint, mindükkel együttes terjedelemben a készséges, szép leányok, és még páran, például a köztársaság![3]  Bővebben…

A bűnös játéktól a bemattolhatatlan Királyig

A sakkozás bűnös mivoltának történeti ismertetésekor esik túlzásba az a színes összefoglaló, amelybe nemrég ütköztem bele. Betűhíven: Bővebben…

Lactatio

1 Pompei_-_micon_e_peroQuae parvis mater natis alimenta parabat
Fortuna in patrios vertit iniqua cibos.
Aevo dignum opus est. Tenui cervice seniles
asp[ice, ia]m ut venae lacte me[ante micant.
Adrnoto]q(ue) simul voltu fri(c)at ipsa Miconem
Pero: tristis inest cum pietate pudor.

Az anya tápláléka, melyet gyermekének szánt,
Balsors rendeltéből atyja eledelévé vált.
Méltó tett az öröklétre. Vén erek a vékony nyakban,
Lásd, amint felélednek az átszaladó tejtől,
Közben Pero maga Micont arcával simítja,
Orcáján kegyes, de tartózkodó bánat.

(Felirat egy pompeii freskón)

Kimon és Pero, avagy a római könyörületesség – a legalább kétezer éves történetnek előbb az ősforrásaiig kell visszamennünk. Kimont apja nem szabályos eltemetéséért éhhalálra ítélik, de megengedik, hogy alaposan átvizsgált leánya, Pero meglátogassa. Egyszer a gyanakvó őr észreveszi, hogy a lány atyját tulajdon tejével táplálja. A meghatott prefektus szabadon engedi az öreg Kimont. Széles körben elterjedhetett a történet, ha Pompeiiben több példányban is falra festették – azonos elrendezésben -, és egyiken még elégikus leírás is olvasható, amint a mottónkban láthatjuk. Bővebben…