Finály Henrik címkéhez tartozó bejegyzések

q mint magyar

„Mérték” és „méter” szavunk eredetének nincs köze egymáshoz. A „mér” és származékai eredetét csak találgatják, a „méter” német átvétel, az ógörög μετρεΐν, metrein, „mérni” származéka.[1] (Ez utóbbi az azonos jelentésű indoeurópai meh- gyökre támaszkodik.[2])

mázsálólatok

mázsálólatok

A quintal száz fontot jelent, természetesen, ennek megfelelően, területenként mást és mást nyomott, a font helyi súlyának megfelelően. Az internet védőszentjénél, Sevillai Szent Izidornál (560 – 636), az Etimológiák XVI. könyve 25. fejezetének 23. szakaszában azt találjuk, a számnévről elnevezett centenarium nevét onnan nyerte, hogy száz fontot tett ki.[3] Az eredetiben: Centenarium, numeri nomen est, eo quod centum librarum ponderis sit.[4] (Ne lepődjünk meg, az eredetileg „súly” jelentésű pondus, „font” már a latinban is súlyegység volt.[5]) A centenarium szó ugyanebben a jelentésben a bizánci görögben κεντηνάριον, kentenarion, innen a szírbe ܩܰܢܛܺܝܢܳܪܳܐ, kantinara formában került át. Ez a szír nyelvet egyre erőteljesebben kiszorító arabban már قنطار, kantaru[6], ebből ered a késő latin és olasz quintale[7], a késő latinból pedig középfrancia közvetítéssel a rövidült quintal alak terjedt el[8]. Első betűje lett a mértékegység rövidítése. És mivel a metrikus rendszer térhódítása nyomán a quintalt is szabványosították, onnantól kezdve már nem 100 fontot, hanem 100 kilogrammot nyomott. Hogy elkerüljék a keveredést, erre, különösen eleinte, a quintal metrique, „metrikus quintal” kifejezést alkalmazták.[9] Bővebben…

Királyi dinnyék

One cantaloupe is ripe and lush,
Another’s green, another’s mush.
I’d buy a lot more cantaloupe
If I possessed a fluoroscope.

Ogden (1902 – 1971): The Cantaloupe

Sárga az egyik sárgadinnye még,
A másik zöld, egyik se szín kék.
Veszek én több nem-sárga sárgadinnyét,
Ha változatosabb lesz már a színkép.

A sárgadinnye. Israel Efraim fordítása[1]

Peale (1774 – 1825): Dinnyék és szulákok (1813)

Különösen becses nyelvemlékünkben, az 1395 körül írt 1316 szócikkes Besztercei szójegyzékben a közreadó Finály Henrik (1825 – 1898) „szőröző” megjegyzésével a tökfélék családján belül nem közvetlenül rokon görög- és sárgadinnye is szerepel[2]:

Bővebben…

Jók-rosszak az egresről

Hosszabb bevezetőnkben a bengefélék családjába tartozó zsidótövisbogyó, más nevein kínai datolya vagy jujuba csak a mai tárgyunkkal némiképpen rejtélyes kapcsolata miatt kap helyet.

Őshazája Kína, ahol már jó négyezer éve fogyasztják. Némely országnak van nemzeti gyümölcse. Köztük van Kína is, melynek, gondolkodására jellemzően, mindjárt két ilyen gyümölcse is van, egy „fő-” és egy „al-”. (Mert ahol ősi kultúra van, ott rendszerint ősi hivatali szemlélet is van.) Az elsődleges kínai nemzeti gyümölcs, első hallásra talán meglepő módon, egy küllőfolyondárféle: a Dél-Kínában bőségben termesztett kivi. A másodlagos viszont a kínai datolya.[1] A különféle források egyetértenek[2] abban, hogy Európába a gyümölcsöt Sextus Papinus consul († 40) hozta be Syria provinciából[3], egy olyan korban, melyben az egzotikus csemegék iránti fogékonyság az egekbe szökött. Ebben semmi meglepőt nem találunk, de mégis óvatosan kell kezeljük az értesülést, méghozzá nyelvi okokból. Szemerényi Oszvald (1913 – 1996) a „jujuba” szót a „hárs” jelentésű perzsa زیزفون‎, zajzafun szóból vezeti le. Ezt ugyan elvitatják (és helyette az „ismeretlen eredetet” javasolják) – a mályvafélék családja, melybe a hárs is tartozik, messze esik a bengeféléktől –, de a francia jujube szót a görögöknél is jövevényszóként használt ζίζυφον, zizifon szóból származtatják, a latin teljes átugrásával, olyanképpen, hogy a középkori latin vette át a franciától a szót jujuba alakban.[4] Ha elfogadjuk ezt a levezetést, akkor felmerül, hogy miért is ismerték a görögök előbb a szót a rómaiaknál, ha egyszer római konzul hozta Európába a gyümölcsöt a császárkorban. Id. Plinius (23 – 79) így használja ezt a szót A természet históriája XVII. könyve 14. fejezetében:

et zizipha grano seruntur Aprili mense.[5]

A jujubafát április hónapban elültetett magjáról termesztik.

Azaz id. Plinius a görög szót használja. Vagy ismerték a görögök a gyümölcsöt egy ideje (a megismerkedés természetesen történhetett a Sextus Papinus és id. Plinius kora közti néhány évtizedben is), vagy éppen a görögök vették át a rómaiaktól a Sextus Papinus által ezek szerint Syriából „behurcolt” szót. Az mindenesetre tanulságos, hogy egy-egy egzotikus gyümölcs ismerete viszonylag rövid időn belül a birodalom távoli pontjaira is eljutott. A tudományos besorolást Linné (1707 – 1778) végezte el, de a Rhamnus jujuba és Rhamnus zizyphus neveket is használta (a rhamnus a benge latin neve). A növényt Gustav Karl Wilhelm Hermann Karsten (1817 – 1908) javaslatára áthelyezték a Philip Miller (1691 – 1771) által kreált Ziziphus nemzetségbe, így a különös helyesírású Ziziphus zizyphus tudományos névhez jutottak.[6] Mai formája a görög és latin elnevezéseket békében egyesítő Ziziphus jujuba.[7]
Az Adam Lonicer (1528 – 1586) matematikus munkájára támaszkodó  Horhi Melius Peter (1532 – 1572) református püspök a HERBARIVM. AZ FAKNAC FVVEKNEC NEVEKRŐL, TERMÉSZETEKről, és hasznairól címmel posztumusz (1578) megjelent életveszélyes, alapművében, „idegenségének” sűrű hangoztatásával már ír a jujubáról és hasznáról[8]:

varjútövis és borsópadlizsán

De vissza id. Plinius fejtegetéseihez, hiszen célunk az, hogy észrevegyük a jujuba és az egres közti laza kapcsolatot. Az általa itt emlegetett tuberről feltételezik, hogy a jujuba egy fajtája. Erről a gyümölcsről írja id. Plinius, hogy beojtással is termesztik, egyebek mellett egy calabrix nevű növénybe. Egyáltalán nem magától értetődő, mi is ez a növény. Egyes elképzelések szerint a szintén bengeféle varjútövis, mások szerint a burgonyafélék családjába tartozó vadpadlizsán vagy borsópadlizsán[9], végül Jacques D’Aléchamps (1513 – 1588) a ribiszkefélék családjába tartozó egresre gyanakszik (hogy végre révbe érjünk).  Bővebben…

A lórum útvesztője

COLAS

Diggi, daggi,
schurry, murry,
horum, harum,
lirum, larum,
raudi, maudi,
giri, gari,
posito,
besti, basti,
saron froh,
fatto, matto,
quid pro quo.

Friedrich Wilhelm Weiskern (1711 – 1768) – Johann Heinrich Müller (1738 –1815) – Johann Andreas Schachtner (1731 – 1795): Bastien und Bastienne[1]

COLAS

Diggi, daggi,
schurry, murry,
horum, harum,
lirum, larum,
raudi, maudi,
giri, gari,
posito,
besti, basti,
saron froh,
fatto, matto,
ellenszolgáltatás.

Bastien és Bastienne

A lórum, gyerekkorunk bűvös kártyajátéka[2], hasonlóan társaihoz, mára sokat vesztett népszerűségéből a pasziánszok javára. Hogy nem egyedül az én oldalamat fúrja az elnevezés eredete, bizonyítja kitűnő oknyomozó forrásunk, melynek egyetlen hibája, hogy tudományos (ami nem megy élvezhetősége rovására). De nyissuk tágra a tudomány nehezen nyíló kapuit a spekuláció friss áramlatai előtt! Rövid okfejtésem, ígérem, szövevényes lesz. Bővebben…