Thomas Mann címkéhez tartozó bejegyzések

Felségek és feleségek. A Bastille első ostroma

Madame Legros (†1789?)

Heinrich Mann (1871 – 1950) – igazodva a hálátlan utókor szokásához azzal kezdjük, igen, Thomas Mann (1875 – 1955) bátyja – színműveket is írt, melyek közül legismertebb az 1913-ban befejezett három felvonásos dráma, a Madame Legros.[1] A népszerű darabból Michael Kehlmann (1927 – 2005) rendezett tévéjátékot 1968-ban.[2] Madame Legros történetében éppen ő maga az a szereplő, akinek nemes tisztaságához a legcsekélyebb kétség sem férkőzhet; életéről alig tudunk valamit, melynek egy hároméves szakaszában, epizodistaként, csak úgy nyüzsögtek azok a hírességek, akiknek ezzel szemben életük nyitott könyv. Bővebben…

Brahms, Mahler és az utolsó örvény Bad Ischlben

Bad Ischl 1855-ben

Első, 1262-es említése alapján a régióban ha ősinek nem is, de réginek, megjelenésében patinásnak mondható Salzkammergut üdülővidékének elvitathatatlan központja a Traun és az Ischler összefolyásánál Bad Ischl. Nemcsak szelíd természeti szépsége miatt, hanem elsősorban sós, jódos és kénes hőforrásai alapján vált népszerű gyógyüdülőhellyé a XIX. századtól. Néhány nevezetes, a jólét felső fokát mutató villája:

a látens tartományúrnői hatalommal bíró Erzsébet – Seilern és Aspang birodalmi grófnőjeként Széchenyi István gróffal (1791 – 1860) sógorkomaságban áll – és Ferenc József (1830 – 1916) villái

ifj. Johann Strauss villája egykor és ma

Lehár Ferenc (1870 – 1948) villája

Kálmán Imre (1882 – 1953) villája

Természetesen sok más jól menő művész is tartott fenn itt palotaszámba menő nyaralót vagy állandó lakhelyet, így többek között Nestroy (1801 – 1862), de mégis úgy tűnik, hogy elsősorban a könnyűzene korabeli nagymesterei áldozták vagyonuk egy részét az ittlakásra. A fenti sort kiegészíti Oscar Nathan Straus (1870 – 1954) háza.

Bővebben…

Nike és Wagner

A megváltás oratóriuma

Thomas Mann (1875 – 1955) a Parsifalról (WWV111, 1882),
a Richard Wagner szenvedése és nagysága című tanulmánykötetben (1933)[1]

A Magyarországon annyi év után is szokatlannak számító csütörtök délután négy órai kezdettel vezényelte el Fischer Ádám a Parsifalt, ami a „munka hátországában” még így is telt házat vonzott. Nem az előadásról emlékezünk meg ezúttal, hanem a műsorfüzetről.[2] Bővebben…

A nabla

A nabla szívmelengetően szimmetrikus differenciáloperátor. A definíciója és itt bemutatott használata során, mely szigorúan emlékeztető jellegű, pusztán az ébrenlét fenntartása érdekében, Einstein-konvenciót alkalmazunk, és csak a legszükségesebbekre szorítkozunk. Feltételezzük, hogy ei ortonormált bázis R3-ban (a három dimenziónak a rotáció bevezetésekor lesz jelentősége), ej pedig a duális bázis, azaz ej˙ei = δij. Ekkor tehát

Ennek hatására egy differenciálható v vektormezőből annak deriválttenzora képződik:

Ennek skalárinvariánsát (a divergenciát) és a vektorinvariánsa kétszeresét (a rotációt), valamint skalármezők gradiensét értelemszerűen kaphatjuk:

Itt

a permutációs szimbólum: ha (i, j, k) (1, 2, 3) páros permutációja, akkor értéke 1, ha páratlan, akkor -1, egyébként 0.
Mindenféle ideológiai rendszereket dolgoztak ki használatának egykori szorgalmazói annak megmagyarázására, hogy már a legközönségesebb differenciálási szabályok is miért bonyolódnak el a használatától, helyesebben, hogy miért nem egyszerűsödnek le. Példának okáért

Nem látszik az operátor használatának különösebb értelme. De ekkor az ideológusok kis vonásokat helyeznek el a szereplő vektormezőkre, a nablát hol differenciáloperátorként, hol közönséges tenzorként értelmezik, és kihozzák a fenti formulát. Egységes álláspont a különféle egyéb formulák magyarázatára nem alakult ki. Jobban járunk (ha elismeréssel is adózunk annak, hogy a differenciálgeometriában mégiscsak sikerült kidolgozni egységes és összefüggő koncepcióját), ha az univerzum még mindig elég tágas megismerhető felére korlátozzuk vizsgálatainkat, és arra összpontosítunk, hogyan jelent meg a matematikai kalkulusban a nabla fogalma és elnevezése. Bővebben…

Wagner mint vezérmotívum

Párizs odi et amo-viszonyát Wagnerrel (1813 – 1883) szemben és mellette már érintettük van Goghról (1853 – 1890) szólva. A független, de a saját realizmusával szemben permanens és doktriner polgárháborút folytató francia kultúra mindamellett nem lehetett meg a pszichológia kibontakozó tudománya nélkül, melyet a művészetbe, hol „forradalmi”, hol „ellenforradalmi” úton Wagner az elsők között emelt be. A pozitív és negatív Wagner-függések bonyolult francia szövedékében kulcsszerepet kapott Wagner kompozíciós technikája, ezen belül a vezérmotívumok elve és alkalmazása. Bővebben…

Wilhelm Müller és ciklusai

1 MüllerNem beszélhetünk Johann Ludwig Wilhelm Müllerről (1794 – 1827) anélkül, hogy legalább (terjedelmes!) bevezetőül ne említsük meg azt, ami nevét híressé tette az utókor számára: Schubert (1797 – 1828) két dalciklusát Müller verseire.
Rövid „romantikus” korszakában Beethoven (1770 – 1827) 1816 áprilisában alapozta meg a dalciklus műfaját A távoli kedveshez (op.98) címmel. Egyúttal, mondhatjuk, be is tetőzte: a dalciklus mint megnevezés a zenei romantika korai szakaszában, különösen Schumann (1810 – 1856) életművében nagy népszerűségre emelkedett, de ezek a ciklusok szervesen kapcsolódó, ugyanakkor mégis önálló dalokból állnak, míg A távoli kedveshez egyetlen összefüggő mű, melyben mindamellett megkülönböztethetők az egymást követő verseknek megfelelő szakaszok. Bővebben…