Csattanós befejezés

Bach (1685 – 1750): a legkésőbb 1722-re elkészült V. (G-dúr) francia szvit (BWV816) gigue-je


1557-ben adott ki egy táncgyűjteményt Estienne du Tertre Suyttes de bransles, azaz Branle-ok füzérei címmel. A bran(s)le a „rázásból” eredő francia népi tánc (a shake előfutára).[1] Ez a „szvit” szó első megjelenése a zenetörténetben, de du Tertre a füzéreit nem szánta egységes kompozícióknak.

Peuerl (1570 – 1625?) 1611-ben kiadott Newe Padouan, Intrada, Dantz, und Galliarda (Új paduanák, intradák, táncok és galliardok) című „füzéreit” tekintik az első igazi szviteknek, azaz egységes kompozíciós keretbe foglalt stilizált táncoknak.[2]

A forma hamar népszerűvé vált, elsőként a stilizálás klasszikus honában, Franciaországban. Dieupart (1667 – 1740) 1701-ben megjelent Hat szvitje már az elvonatkoztatás végkifejleténél tart:

A szvitekben többé-kevésbé állandósult táncfajták szinte mindegyike „nemzetközi”. A tánc nem ismert határokat, minden nemzet hozzátette a magáét. A cél mégis „páneurópai”, azaz az egyes nagy európai népek zenéjének, ezen keresztül a szerző sokoldalú képességeinek bemutatása. Az allemande „német”, a sebes iramú courante „francia” (bár corrente formájában olasznak is tekintették), a méltóságteljes sarabande szintén hol „francia”, hol „olasz”, a siciliano értelemszerűen „olasz”, a bourrée „francia”, a gigue „angol”.
Maradjunk ez utóbbinál.  (Vagy inkább egészítsük ki egy korábbi futólagos megjegyzésünket.)

Az, hogy egy-egy szólóhangszeres, kamaraegyüttesre vagy zenekarra írt szvitbe alapvetően milyen táncok kerülnek, semmiképpen sem mondható kötetlennek, hiszen mind a típusuk, mind a sorrendjük rendszerint állandó, és ez egészül ki alkalmilag egyéb táncokkal. De ez nem „szabály”, csak szokás. A gigue, éppen „kiugró” frissessége miatt, az utolsó tétel, és ettől csak nyomós indokok térítik el a szerzőt. Ilyen nyomós indok Bach 1720-ra elkészült hegedűpartitái közül a d-moll (BWV1004) zárótétele, a Chaconne. A három partitából csak az utolsó kettőben van gigue, és hiába fenyeget az aránytévesztés réme, nem állhatom meg, hogy mindkettőt ne idézzem:

Bach betetőzi a gigue tánctípus stilizálását, melyet természetesen a barokk kor szerzői széles körben feldolgoztak Európa-szerte. Önálló formában is színpadi táncbetétként, mint Purcell (1659 – 1695) az 1691-ben írt Tündérkirálynő I. felvonásában:

Vagy, mint Rameau (1683 – 1764) 1724-es e-moll szvitjében, nagyobb mű tételeként:

A gigue „látszólag” páros tánc, ha az ütemmutató (rendszerint 6/8 vagy 12/8) „számlálóját” nézzük. A felosztás is változó, 16-ra is felmehet, mint idézett kottapéldánkban. De ahogy az lenni szokott hárommal osztható ütemszámlálók esetén, kisebb belső körök alakulnak ki a tempóban, melyek már páratlanok. Nem ritka a 3/8-os ütemmutató sem. A gigue-et angol matrózok terjesztették el Európában[3], így angol táncnak tekintette a barokk kor, bár eredete kontinentális. A megfelelő angol szóról, a jigről feltételezik, hogy az ófrancia gigue-ből ered. Ez egyidejűleg jelölt táncot is és egy hangszert is.

Ebből a szóból fejlődhetett ki a tánc angol neve és a spanyol, valamint olasz giga, a másik ágon pedig a német Geige, „hegedű”.[4] A jig különféle angol szavakba is beépült, melyek közül talán a leghétköznapibb a jigsaw, „lombfűrész”, a gyors „táncmozgása” alapján.[5]
Mindez viszonylag magától értetődőnek mondható. Ám felmerül, különösen magyar nyelvű zenetörténeti írásokban, hogy az ófrancia gigue nem más, mint sonka. Az ókori líra a középkortól egyrészt öblös zengőtestet, másrészt, a IX. századtól, vonót kapott. Elnevezése sokféle volt, a XI. századi franciában már gigue. A hangszer alakját hozzák összefüggésbe a sonkáéval, melyet a gigue jelentett eredetileg.[6] Ám a helytálló magyarázat ennél jóval csavarosabb.

pácolt és kicsontozott gigue de chevreuil

Nem vitás, hogy a francia konyha „sonka” értelemben használja a gigue szót.[7] Az első, ami feltűnik, hogy csak az őzláb esetében fordul elő mint gigue de chevreuil kollokáció. Itt azonban kétségtelenül lehetünk egy kicsit megengedőbbek. Az angol deer, „őz” és venison, „őzhús” ugyanúgy kettévált alakú szavak, mint a marha, bárány és disznó esetében az állat és a belőle készített húsétel neve. A chevreuil a franciában éppúgy „őz”, mint „őzhús”, ám ahogy az angolban a venison általában véve vadak húsát is jelöli, ez a francia konyha chevreuilére is áll.[8] „Közönséges” malac- vagy disznósonkára azonban a jambon szót használják.
Ha egy-egy francia szó használatának történetére kíváncsiak vagyunk, mindig érdemes a Dictionnaire de l’Académie française-t (Francia Akadémiai Értelmező Szótár) fellapoznunk. 1694-től kezdődően hosszasan semmi efféle mellékjelentése nincs a gigue-nek. Először az 1872-77-es kiadásban jelenik meg mint „különösen bizalmaskodó” szó a „hosszú combokra”, illetve az őzcombra. A későbbiekben a kollokációban a nyelv külön ki is hangsúlyozza, hogy őz combjáról van szó. A gigue a lotaringiai-genfi körzet tájnyelvéből került be a franciába, és ilyenként kétségtelenül lehet nagyon régi is. Ott a szélte-hossza egy emberekre alkalmazták. (Efféle kedveskedés a magyar lélektől sem idegen: „kucu”, „röfi”, „dagadék”. De itt a nyelvfejlődés iránya fordított: a kövérekre alkalmazott szóból lett „sonka”.) A szó eredete bizonytalan. Egyes magyarázók szerint kelta, közelebbről a hús jelentéskörébe eső alsó breton kig, kik, chair, kimry, cig szavakkal hoznák összefüggésbe. Nem világos, hogy ezek miért éppen egy földrajzilag ettől elkülönült, viszonylag távoli és meglehetősen zárt területegységen fejlődtek volna tovább. Forrásunk ezt nem is találja meggyőzőnek. Friedrich (Christian) Diez (1794 – 1876) véleménye az, hogy éppen a hangszer alakjáról kaphatták a kövérek a gigue és gigot jelzőt.[9]

Weyders, a gigue de jambon (láb-gigue) komponistája nyilvánvalóan tisztában volt a szó etimológiai rejtelmeivel.[10]

Azaz a Geige, hegedű és a gigue, őzcomb összefüggése bonyolultabb, mint a viola da gamba (magyarul térdhegedű) és a hangszert szorító térdeké.



[1] http://www.cnrtl.fr/definition/branle

[2] a szvit eredete

[3] balettszótár

[4] jig

[5] jigsaw

[6] http://uh.ro/blog/bojthe/2011/08/29/a-hegedu-tortenete-610/

[7] gigue a konyhában

[8] http://dictionary.reverso.net/french-english/chevreuil

[9] Dictionnaire de l’Académie française

[10] http://www.deezer.com/track/5602322

Reklámok

One response to “Csattanós befejezés

  1. “A három partitából csak az utolsó kettőben van gigue, és hiába fenyeget az aránytévesztés réme, nem állhatom meg, hogy mindkettőt ne idézzem.”

    Sok Bachot adni soha sem lehet aránytévesztés! 🙂

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s