A szörny-, ember- és állatvilág Efialtesei

Nem gyűlölte Ephialtes Hellászt, csak eladta.

Távol legyen, hogy piedesztált rakjunk a törpék alá, s mint démonokat mutogassuk be őket.

Ephialtes nem volt démon. Bizonyosan mellőzte Pausanias valami hivatalosztásnál, vagy tán egy thesbiai legyőzte az olympi játékokban; tán gazdag özvegyet akart elvenni, s az elutasította a kezét; vagy lehet, hogy Epikur követője volt, s nem volt hozzá elég pénze, talán a hitelezői szorongatták, s az archonok nem voltak pártfogói. És aztán Xerxes biztatta, hogy ha elfoglalhatja Hellászt, megteszi szatrapának Tesszália felett. Bizonyosan így volt. 

Erre aztán Ephialtes azt mondta, hogy gyűlöli a hazáját. Pedig nem igaz – csak jól akart belőle lakni.

Jókai (1825 – 1904): A kőszívű ember fiai. Ephialtes[1]

Efialtes nem volt egyedül. Ezúttal nem gaztettére, hanem puszta nevére célzok. Találkoztunk már a messze földön elismert bíborfestőnővel, Arakhnével, aki mintájául istenek túláradó jókedvét vette, melyet az emberi mérce már nem tud követni, és így érte el büntetését: Pallas Athene pókká változtatta (hogy eztán nagyobb hasznot hajtson). Egyik „epizódjában”

Téged, Neptunus, haragos bika-képben az aeol
lányra ki törsz, hímez; s az Aloidákat Enipeus
képében nemzed

Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?): Átváltozások, VI.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[2]

A máj okozta podagrát, bogos köszvényt, forrázást és égetést egyaránt gyógyító képzeletbeli csodanövényre, a pantagruelionra, melynek hatásait, nyilvánvalóan id. Plinius (23 – 79) stílusát parodizálva, Rabelais (1494? – 1553) ismerteti, féltékenyek lesznek az olymposiak:

megijednek vala az olympusi istenek és így szóllának: Pantagruel keservesebb gondot ád nékünk, ez növevény használatjával és erejével, mint egykoron az Aloidák.

Gargantua és Pantagruel II / 51 (1532).
Benedek Marcell (1885 – 1969) fordítása (1954)

A harmincnégy szerző által jegyzett, 1939-ben kiadott Közhasznu esmeretek tára így emlékeztet az Aloidákra[3]:

A szócikk szerzője (a rövidítés és a témakör alapján) Bitnicz Lajos püspök (1790 – 1871).
A két aloida (görögösebben „aloáda”) Otus és Efialtes, akik nem átallottak Artemisre és Herára is szemet vetni.[4]

A legjelentősebb Efialtesről († Kr.e.461) Szicíliai Diodoros (Sikeliotes, Kr.e. 90? – 27?) a Könyvtár XI. könyve 77. fejezetében feddőleg úgy ír, az areopagiták ellen lázított, és a tömegeket a megújított hagyományok eltörlésére bujtotta, de nem kerülhette el méltó bűnhődését: ismeretlenek az éjszaka leple alatt oltották ki életét.[5]

Doré (1832 – 1883): Illusztráció Dante (1265? – 1321) Isteni színjátékához - Pokol, Harmincegyedik ének. Titánok és óriások, a bal oldalon Efialtes (1857)

Doré (1832 – 1883): Illusztráció Dante (1265? – 1321) Isteni színjátékához – Pokol, Harmincegyedik ének. Titánok és óriások, a bal oldalon Efialtes (1857)

A frissen királlyá koronázott Nagy Sándor (Kr.e. 356 – 323) uralma ellen fellázadt, III. Darajavaus Kodomanos (Dárius, Kr.e. 380? – 330) által pénzelt Theba harcosai között találunk egy újabb Efialtest, aki, mint Szicíliai Diodoros írja a XVII. könyv 25. fejezetében, azok között volt, akik megtagadták volna a makedón holttestek kiszolgáltatását.[6] (Hübriszének megítélésekor meg kell értsük, hogy akkor még aligha lehettek elképzelései, mivel jár dacolni Nagy Sándorral.)
Bármit is tartsunk Nagy Sándor vérengzéseiről, látnunk kell, hogy legalábbis adott a becsületére. A legnemesebb görög eszmények jegyében járt el abban az esetben, amelyet Plutarkhos (46? – 127?) jegyez fel a Párhuzamos életrajzok Nagy Sándornak szentelt fejezetében. A történetnek egy további Efialtes is szereplője:

Ephialtészt és Kisszoszt, akik elsőnek vittek hírt Harpalosz szökéséről, lecsukatta, mert hátha hamis váddal illették Harpaloszt.

Máthé Elek (1895 – 1968) fordítása[7]

A mítoszkedvelők körében természetesen az az Efialtes örvend a legnagyobb hírnévnek, akit Jókai is említ. Herodotos (Kr.e. 484? – 425) a Történelem VII. könyvében így összegzi árulását I. Khsajarsának (Kr.e.518 – 465), azaz Xerxesnek  Thermopylénél:

jelentkezett nála kihallgatásra egy máliszi ember, Ephialtész, az Eurüdémosz fia. Ez abban a reményben, hogy nagy jutalmat kap majd a királytól, fölhívta figyelmét a hegyszoros mögé vezető hegyi ösvényre, és ezzel tönkretette az itt védekező görögöket. Később Ephialtész a spártaiaktól való félelmében Thesszáliába menekült, de díjat tűztek ki a fejére. Majd még később visszatért Antikürába, ahol egy Athénadész nevű trákhiszi ember megölte, igaz, hogy nem árulása miatt, hanem valami egészen más okból.

Szabó Árpád (1913 – 2001) fordítása[8]

Piger (?) oroszfalui varga († 1552) szintén mitikus drégelypalánki esete (árulásának aranypénzben kifejezett jutalmát Hadim Ali budai pasa a varga lenyúzott bőrébe csomagoltatta) elég bőségben képviselteti magát irodalmunkban[9] ahhoz, hogy – a varga tettének természetét leszámítva – ne tévesszük össze az áruló Efialtesével, ami pedig (különböző fémekkel, különböző módszerekkel) a mai magyar politikai közbeszéd egyik rossz szokása:

Ephialtész meg Xerxész elé állt, s kérte a jussot. Xerxész pedig aranyat olvasztatott, és a forró aranyat belétöltette Ephialtészba – hogy lássa mindenki, így járnak az árulók.[10]


Talán a nemről elnevezett családba tartozó csüngőlepkék nyugalma indította Linnét (1707 – 1778) arra, hogy a nemnek a Sphinx nevet adja. Ezen belül, a korában megengedett taxonómiai írásmóddal, az Európa mérsékelt területein és szórványosan Ázsiában elterjedt változékony csüngőlepkét 1767-ben a Sphinx Ephialtes névvel ruházta fel.[11] Linné tanítványa, Johan Christian Fabricius (1745 – 1808)[12] 1775-ben felállította a Zygaena nemet[13], melybe átsorolták a változékony csüngőlepkét[14]. Kezdjük nyelvi vizsgálatunkat ez utóbbi nemnévvel! Aristoteles (Kr.e. 384 – 322) Kr.e. 350-ben írt Állattana II. könyvének 15. fejezetében láttató részletességgel ír bizonyos halfajok testfelépítéséről, köztük a családja nevéül is szolgáló pörölycápa neméről.[15] Az ógörögök a pörölycápára a ζύγαινα, zygaina szót használták, melynek neve bizonyára a ζυγόν, zygon, „iga” szóból származik.[16] Amint a megtermékenyített petesejt szép szava is, a „zigóta”, az egybeforrásra utalva[17], de biztosra veszem, hogy Schopenhauer (1788 – 1860) különösen örült volna ennek a névadásnak. Linné, érthető módon, „a” pörölycápának, azaz a közönséges pörölycápának a Squalus zygaena nevet adta.

A nemnév és görög megfelelője, a ἄσπαλος, haspalos tengeri halat, feltehetőleg cápát jelent.[18] Ezt is áthelyezték: a Constantine Samuel Rafinesque-Schmaltz (1783 – 1840) által 1810-ben kreált Sphyrna nembe.[19] Az újlatin szó az ógörög σφύρα, sfyra, „kalapács” torzulása.[20] (A mai görögben ezt a szót árverési kalapácsra, az ilyen nevű hallócsontocskára és a kalapácsvetés sporteszközére használják.) És hogy Fabricius a légynek sem ártó, jobb sajtóra érdemes csüngőlepkéket miért éppen a pörölycápákról nevezte el? Kapaszkodjunk! Gianfranco Colombo azzal a feltételezéssel él, hogy fejformájuk a pörölycápákéra emlékeztethette a névadót.

Johann Friedrich (Fritz) Theodor Müller-Desterro (1821 – 1897)

Johann Friedrich (Fritz) Theodor Müller-Desterro (1821 – 1897)

Ugyancsak ő rámutat arra is, hogy a változékony csüngőlepke a konvergens evolúcióban Johann Friedrich (Fritz) Theodor Müller-Desterro-féle mimikrikapcsolatban áll a nagyon távoli, a medvelepkefélék családjába tartozó fehérpettyes álcsüngőlepkével, melyek megjelenése is, elriasztó íze is nagyon hasonló egymáshoz.[21]

(Ez a fejlődés nem mondható ritkának az állatvilágban. Mimikrikkel eddig is többször foglalkoztunk.)

fehérpettyes álcsüngőlepke

fehérpettyes álcsüngőlepke

Szintén rávilágít, hogy a változékony csüngőlepke ügyes „génkapcsolással” egészen más megjelenést is fel képes venni, ha az jobban szolgálja túlélését[22] (frivolan szólva szívesebben hasonlít másokra, mint saját magára).

változékony csüngőlepke

változékony csüngőlepke

Az ephialtes fajnév sem kevésbé rejtélyes, minthogy csüngőlepkéket senki sem kapta még sem áruláson, sem erőszaktételi kísérleten Artemisen és Herán. Itt azonban magának az ephialtes szónak az eredete siet segítségünkre. Az ógörög ἐφιάλτης, efialteslidércnyomást”, a lidércnyomást okozó „fojtó démont” jelentette, melynek eredetét sokáig az ἐφάλλομαι, efallomai, „ráugrani” szóbál vezették le, de ezt ma már konyhai etimológiának mondja a nyelvtudomány.[23] Forrásunk ez utóbbi, „ráugró” habitussal próbálja összehozni, illő bizonytalankodással.[24]
Aristoteles az Állattan V. könyvének 20. fejezetében ír arról is, hogy bizonyos, a megszokottnál kisebb darazsak „vadász” hírnévnek örvendve szolgáltak rá az „ichneumon” becenévre, lévén a (mongúzfélék családjába tartozó) ichneumonok nagy vadászok. Ezek az ichneumondarazsak pókokra lesnek, és egy fali vájatig hurcolva annak tetemét azt szánják utódaik első táplálékául.[25] Ez a leírás szolgálhat alapul annak a hiedelemnek, hogy az ichneumon a krokodil nyitott száján beugorva belülről kezdi felfalni meghökkent szállásadóját.[26] Mindamellett természetes választás volt Linné részéről, hogy 1758-ban a fürkészdarazsak egy nemének az Ichneumont adta. Egy faja, a „feltáró”, azaz az Ichneumon manifestator, a nyergesdarázs.

Családja, a valódi fürkészdarazsaké az egész Földön elterjedt.[27] Johann Ludwig Christian Carl Gravenhorst (1777 – 1857) azonban 1829-ben bevezette az Ephialtes nemet, amely, legalábbis az akkor hitelesnek tűnő téves etimológia alapján egy magát áldozataira vető darázsnemre okvetlenül érthető.[28] William Harris Ashmead (1855 – 1908) 1900-ban a valódi fürkészdarazsak családjában annyira megszeretett egy nemet, hogy „szép Efialtesnek”, Callephialtesnek[29] keresztelte el[30].


[1] https://mek.oszk.hu/00800/00829/html/jokai33.htm

[2] https://mek.oszk.hu/03600/03690/03690.htm#39

[3] Aloidák

[4] Otus és Efialtes

[5] Könyvtár, XI / 77

[6] Könyvtár, XVII / 25

[7] http://mek.oszk.hu/03800/03892/html/02.htm#29

[8] https://mek.oszk.hu/00400/00466/00466.htm#8

[9] Piger árulása

[10] Ágyútűzben, egyedül

[11] változékony csüngőlepke

[12] Johan Christian Fabricius

[13] Zygaena

[14] https://www.gbif.org/species/8201251

[15] http://classics.mit.edu/Aristotle/history_anim.2.ii.html

[16] https://en.wiktionary.org/wiki/Zygaena

[17] zigóta

[18] https://en.wiktionary.org/wiki/squalus

[19] http://www.marinespecies.org/aphia.php?p=taxdetails&id=105819

[20] Sphyrna

[21] a változékony csüngőlepke és a fehérpettyes álcsüngőlepke

[22] a csüngőlepke és a pörölycápa

[23] ἐφιάλτης

[24] ephialtes

[25] http://classics.mit.edu/Aristotle/history_anim.5.v.html

[26] https://i.4pcdn.org/tg/1482092566466.jpg

[27] http://mek.niif.hu/03400/03408/html/2821.html

[28] https://www.gbif.org/species/123403022

[29] https://bugguide.net/node/view/337488/bgimage

[30] https://www.gbif.org/en/species/1277439

3 responses to “A szörny-, ember- és állatvilág Efialtesei

  1. Ki a faszt érdekel mindez, te nyomorult állat?

    Kedvelik 1 személy

  2. Visszajelzés: Fürkészdarazsakról, mítoszoktól mentesen | SUNYIVERZUM

  3. Visszajelzés: Víg özvegyek és vasorrú kupályok | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s