A két Telmessos – 1.: álmok, jóslatok

THERE should have been a poet in our company to describe that charming little bay of Glaucus, into which we entered on the 26th of September, in the first steamboat that ever disturbed its beautiful waters.

Thackeray (1811 – 1863): Notes Of a Journey From Cornhill To Grand Cairo (1846).
X. Telmessus — Beyrout[1]

KELLETT volna legyen a társaságunkban egy költő, hogy leírja Glaucus elbűvölő öblét, melybe szeptember 26-án érkeztünk az első gőzhajóval, amely valaha felzavarta gyönyörűséges vizeit.

Útinapló Cornhilltől Nagy-Kairóig.
X. Telmessos – Bejrút

A két Telmessosról manapság keveset beszélünk. Nem így az antikvitásban. Mindkettőnek megvolt a maga nem is kicsi jelentősége. Érdekes módon mindkettőt emlegették a jósaikról. De hol is feküdt ez az egykor jelentős két város?
A történelmileg fontosabb Telmessos – melyet Thackeray is meglátogatott – Lykhiában emelkedett a Földközi-tenger partján. Ma a dél-anatóliai Fethiye áll a helyén, Attaleiától (a turisztikailag szintén igen népszerű mai Antalyától) mintegy 140 km-re délnyugat-nyugatra a „török Riviérán”. Strabon (Kr.e. 64? – Kr.u. 24?) a Földrajzi feljegyzések XIV. könyve III. fejezetében ezt a Telmessost hegyfokként jellemzi, mely kikötővel is bírt. Id. Plinius (23 – 79) A természet históriája V. könyvében a 28., Lykhiáról szóló fejezetben mint határvárosról ír szűkszavúan Telmessosról.[2]

^Fethiye

Két Anakharsis, egy sors

Láttam, láttam az ősi kelyhet,
Népem áldozó poharát…

Zömlén (Medgyes Lajos, 1817 – 1894):
A székelyek áldozó pohara (1858)[1]

Anakharsis sokat látott, sokfele bolygó filozófus volt, akit csípős szabadszájúságáról ismertek. Megtagadta istenét, ezért halállal lakolt. Szomorú vég, és még szomorúbb, hogy különlegesnek sem mondható. Érdekessé mégis az teszi, hogy a tömör élettörténet két ilyen nevű emberre is ráillik, mintegy 2400 éves különbséggel. Lássuk röviden a lehangoló részleteket, kisebb előjátékokkal.

A nagyúr újabb eltévelyedése

Händel (1685 – 1759) opera- és oratóriumszereplői, tudjuk, olykor egészen más környezetben is feltűnnek, mint ahol megszoktuk őket. I. Khsajarsa, azaz Xerxes például nemcsak egyik utolsó operájának, az 1738-ban bemutatott Xerxesnek (HWV40) címszereplője, de Ahasvérus néven fontos szerepet játszik Händel első biblikus tárgyú oratóriumában, az 1718-ban írt (és az oratóriumi formához jobban igazodó módon 1732-ben átírt) Eszterben (HWV50a-b) is. A biblikus hagyomány ugyanis Xerxest Ahasvérussal azonosítja.

Artemisia Gentileschi (1593 – 1656?): Eszter Ahasvérus (Kr.e. 518 – 465) előtt

Az oratórium a bibliai történetbe ott kapcsolódik be, ahol Ahasvérus már kiválasztotta magának új feleségét, Esztert, aki ebből a pozíciójából, bár asszonyi önrendelkezése feláldozása árán, hatékonyan megvédheti népét, a zsidóságot az ellene törő Hámán népirtó tervei ellen. Az Úr útjai különösek: a lehetőség Eszter és népe előtt amiatt nyílik meg, mert Xerxes elbocsátja korábbi feleségét, Vástit.[1] Az elbocsátás körülményei különösek. Nemrég ritka eltévelyedés gyanúja alól igyekeztünk kimenteni Xerxest: a dendrofília „vádja” alól. Ezúttal nem lesz ennyire könnyű dolgunk: Vásti elbocsátásához a jelek szerint Xerxes egy másik nemi eltévelyedése vezetett.