Horváth István Károly címkéhez tartozó bejegyzések

Pan meghalt, de a mese él

De ím, a titkos hang az éjhomályba’
Harmadszor is Thamus nevét kiáltja.
»A földi hang embertől jő; ez égi.
Ki vagy? Mi kell?« – Thamus szepegve kérdi.
Harsány szózat zúg erre át a légen;
Meghallják lent is, a hajófenéken.
S ez íge hallik: Thamus, vén hajós,
Légy tudtodon kivűl ma jós.
Elérve Palodesz magaslatot,
Add hírűl: »A nagy Pán halott!«

És ím kelet felől, a hol pirosra
Leget, párát a hajnal fénye fest:
Az ég alján, a földdel összefolyva
Feltűnik a kereszt.

Reviczky Gyula: Változatok. Pán halála (1889)[1]

Pán halála című költeményében (1889), mely sokáig a magyar költészet egyik legnépszerűbb alkotása volt, azt a Plutarchostól eredő mondát dolgozza fel, hogy egy görög hajóst éjjel a tengeren egy láthatatlan lény felszólított, adja hírül a világnak: „A nagy Pán halott!”

Komlós Aladár (1892 – 1980): A magyar irodalom története. 57. REVICZKY GYULA (1855 – 1889). A lírikus[2]

Plutarkhos (46? – 127?) Περὶ τῶν Ἐκλελοιπότων Χρηστηρίων, Peri ton hekleloipoton Xrestetion című értekezésében, melynek címét Rakonczai János Az isteni bosszú késlekedése-ként fordítja[3], elsőként írja le Pan halálának történetét Filippos történész ismertetése alapján.  Bővebben…

A vadkantól a kotuliliomig

1 gyongytyuk

Kalydonban azzal kezdődtek a bajok, hogy a király, Oineus nem adta meg a kellő tiszteletet Artemisnek, a vadászat istennőjének: nem füstölt tömjént az oltárán. Az istenek a teljes istentagadást is elnézik, de ha személyre szólónak vélik a sértést, azt nem szenvedhetik.

2 vaso-francois-caccia-al-cinghiale-calidonio

François-váza Kr.e. 570 körül. Meleagros kegyelemdöfése

Artemis hatalmas vadkant küldött Kalydon földjeire – csak jellemzésül, Ovidiust (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?) idézve: nála a bikák se nagyobbak, szemei vérben és tűzben forognak, sörtéi mint gerelyek, marján rekedt zajjal hömpölyög le a tajték, fogai akkorák, mint az elefántagyar, lombok kapnak lángra mennyköves leheletétől. A dramaturgia évezredes szabályai szerint mindez azt jelenti, embert próbáló küzdelemben, de legyőzik. Így is lett: Meleagros, a királyfi a vadászatra meghívta az argonautákat, akik – bölcsen – kilenc napos lakomával nyitották a munkát (sokan közülük utoljára lakmároztak). A vadkan addig is Kalydon földjét rontotta. Végül egy völgykatlanban sikerült felzavarniuk, és a szépséges Atalante nyilától sebzetten az alig palástolt szerelmében megmámorosodott királyfi teríti le (a vadkant).

Rubens

Rubens (1577 – 1640): Kalydoni vadkanvadászat

A préda javát átengedi a szűznek, amire háborúság tör ki közte és egy vagy két nagybátyja között; véletlenül vagy sem (ez is változattól függ) megöli őt vagy őket. Amint ezt anyja, Halthaia hírül veszi, bosszút esküszik, és vívódások után elvágja Meleagros élete fonalát.[1] Ovidius változata a szebb: a királyfi születésekor megjelennek a moirák, és egy fahasábot vetnek a tűzre. A királyfi addig él, amíg a hasáb el nem ég. Anyja azonnal kikapja a tűzből, vízzel locsolja, és úgy vigyáz rá mint második gyermekére. Ám most előveszi és tűzbe veti. Meleagrost belső tűz emészti el, és lelke úgy száll el testéből, ahogy az utolsó pára a hasábról.

Bővebben…