Johann Christian Daniel von Schreber címkéhez tartozó bejegyzések

A kalinca-ínfű és őstörténete

kalinca-ínfű

A kalinca-ínfű, ha leszámítjuk észak-amerikai bevezetését, egy egybefüggő nagy tömbben Európa mérsékelt klímáján, Észak-Afrikában és az arab világban él.[1] Utak, vetések szélén találjuk, világossárga virágjai a levelek hónaljában nyílnak (ettől az anatómiai kategóriától, úgy látszik, nem szabadulunk). Teája izzasztó és izgató, reumás panaszokra javasolják, illata rozmaringos. Se szeri, se száma a név tájnyelvi változatainak. Egyik forrásunk többek között efféléket sorol fel: „csermulya”, „fenyőfű”, „földi fenyő”, „földi tömjénfű”, „kalinka”, „köszvényfű”, „mezei” vagy „vadciprus”.[2] Bővebben…

Reklámok

Farkasok és lepkék, hiúzok és pókok

…a molossus nép neki-küldött
túszaiból egynek tőrrel feltépte a torkát,
s fél-eleven testéből egy részt főzve ki vízben,
lángot rakva alá más részét megpiritotta.
Feltálalta; de én bosszuló mennyei lánggal
rontottam le lakát, mely méltó volt az urához.
Megriad és menekül, s a mezőben csöndre találva,
csak felüvölt, nem tud, noha próbál szólni: egész nagy
mérge a szájában gyűlik meg, az ősi ölésvágy
űzi a barmok iránt, s örvend mindmáig a vérnek.
Köntöse is szőr már, két karja is állati lábszár:
farkas lett…

Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?): Átváltozások I.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[1]

Már csak Zeusz bosszújának egy további „folyományából”, az özönvízből is megsejthetjük, hogy az emberevés tabuját erősítő igen ősi mítosz a próbaképpen embert felkínáló, bűnhődésül farkassá váló Lykaoné[2].
Az I-II. században írt enciklopédikus összefoglaló, a három kötetes Ál-Apollodoros vagy Könyvtár (melyről már többször megemlékeztünk) a záró kötet VIII. fejezetének első szakaszában további részletekkel is szolgál a vakmerő tettről és gyászos végéről. A lakomán, melyen az ezúttal a mai értelemben vett áldozatot kolbász- vagy hurkaféleség alakjában feltálaló Lykaon árkádiai király ötven fia is részt vesz, valamennyien bősz, istentelen férfiak, akik közül csak egyet, a legfiatalabbat, Nyktimost hagyja életben az álruhás Zeusz, a többit villáma sújtja halálra. Az ötven fiú közül negyvenkilenc nevét jegyezte fel a Könyvtár. Ezek között találjuk Peuketiost[3], akiről William Smith (1813 – 1893) mai olvasókat is lenyűgöző alaposságú főművében, az először 1844-ben kiadott Dictionary of Greek and Roman Biography and Mythology (Görög-római életrajzi és mitológiai lexikon) egy 1873-as utánnnyomásában azt is megemlíti, hogy fivérével, Oinotrosszal együtt árkádiai kolóniát hoztak létre Itáliában Iapygia közelében.[4] (Maga Iapygia sokkal több figyelmünket megérdemli ennél a kurta említésnél. Nem álljuk meg, hogy erről bővebben is ne írjunk egy későbbi alkalommal.) Bővebben…

A vadmacska hasznáról

SHYLOCK

Snaile-slow in profit, but he sleepes by day
More then the wilde-cat

Shakespeare (1564 – 1616): The Merchant of Venice, II / 5 (1605), Folio 1, 1623[1]

SHYLOCK

Dologra csigarest, – s vadmacskaként
Alszik naponta is.

A velenczei kalmár, II / 5. Ács Zsigmond (1824 – 1898) fordítása (1886)[2]

Térdepelek holdfény-hímezte párnán:
oltáromon vadmacska, páva, bárány.

Takács Zsuzsa: Weöres-szonettkoszorú XI. (1998)[3]

A vadmacska az óvilág sikeres ragadozója. Rengeteg alfajából az öt legelterjedtebb is szépen beteríti a térképet. A macskafélék családjáról Feketetigris (Carsi) nagy fáradsággal átfogó, igényes listát készített, mely olvasmánynak is gyönyörködtető, de a honlapon feltüntetett számos figyelmeztetés miatt nem merek hivatkozni rá. Bővebben…

A tiszafa, a borz és a méreg

at myrtus validis hastilibus et bona bello
cornus, Ituraeos taxi torquentur in arcus.

Vergilius (Kr.e. 70 – Kr.e. 19): Georgica II.[1]

Mirtusz erős kelevéznek jobb, som harcban előnyös,
Míg az itúraeus kézívhez az ívafa szolgál.

Lakatos István (1927 – 2002) fordítása[2]

1-tiszafaAz antikvitás elég tágas ahhoz, hogy minden generáció megcsodálja, és elég szűk ahhoz, hogy benne a szálak összefussanak. Nézzük ezt a tiszafa, a borz és a méreg példáján. Bővebben…

Nap-angyal, hold-ördög

At the hole where he went in
Red-Eye called to Wrinkle-Skin.
Hear what little Red-Eye saith:

”Nag, come up and dance with death!”
Eye to eye and head to head,
(Keep the measure, Nag.)
This shall end when one is dead;
(At thy pleasure, Nag.)
Turn for turn and twist for twist—
(Run and hide thee, Nag.)
Hah! The hooded Death has missed!
(Woe betide thee, Nag!)

Kipling (1865 – 1936): The Jungle Book, 9.
Rikki-Tikki-Tavi (1894)[1]

Apró odvából kiles,
Ráncosnak szól Rőtszemes:

„Gyere, táncot ropni jó,
a halállal lejtsd, kígyó!
Fej a fejhez, szembe szem…
(Ütemre, kígyó!)
Egyik mindjárt holttetem…
(Kedvedre, kígyó!)
Fordulásra perdülést…
(Menekülj, kígyó!)
Elvétetted az ütést…
(Elterülj, kígyó!)”

Kipling: A dzsungel könyve, 9.
Rikki-Tikki-Tavi
Weöres Sándor (1913 – 1989) fordítása[2]

1 Herpestes

szürke mongúz

Bővebben…