XI. Kelemen címkéhez tartozó bejegyzések

Avernus: alvilág, feltámadás és az albán nyelv

λίμνην τ᾽ Ἄορνον ἀμφιτορνωτὴν βρόχῳ
καὶ χεῦμα Κωκυτοῖο λαβρωθὲν σκότῳ
(…limnen t’Aornon amfitornoten brokho
kai kheuma Kokytoio labrothen skoto…)

…az Avernus-tó vizét hurokként fonja körbe
és gyors vizét Kokytos zúdítja bele…

a kalkhysi Lykofronos (Kr.e. III.sz.): Alexandra[1]

1 Wilson

Wilson (1714 – 1782): Az Avernus-tó (1765 körül)

Az ifjú Händel (1685 – 1759) itáliai körútja egyik apokaliptikus csúcsteljesítménye az 1708 húsvét vasárnapján bemutatott Feltámadási oratórium (La resurrezione, HWV47), második oratóriuma. Az ambiciózus librettót Carlo Sigismondo Capece (1652 – 1728), a hányattatott sorú, száműzetését éppen Rómában töltő Mária Kazimira Lujza (Marysieńka, 1641 – 1716) lengyel és litván fejedelmi ágyas, majd királyné udvari költője írta.[2]

2 pzzo ruspoli 1699

Róma, Palazzo Ruspoli (1699). Itt mutatták be 1708 húsvét vasárnapján a Feltámadási oratóriumot

Az előadás, sőt, előadássorozat anyagi fedezetét Francesco Maria Marescotti Ruspoli márki (1672 – 1731) teremtette meg, nem kímélve a költségeket. Az akkori mércével gigászi zenekarban huszonegy hegedű, négy brácsa, öt-öt cselló és nagybőgő, két trombita, négy oboa és egy harsona megszólalását tervezték, de ezt Händel még kiegészíttette egy fuvolával, két blockflötével, egy fagottal és egy viola da gambával, vélhetőleg úgy, hogy az arzenál bizonyos hangszerei közül többet is megszólaltatott egy-egy muzsikus. Ruspoli márki ezerötszáz példányban kinyomtatta a szövegkönyvet.[3] A darabban szereplő Angyal névrokona, Arcangelo Corelli (1653 – 1713) vezette első hegedűsként a zenekart. Mária Magdaléna szerepét a kor neves szopránjára, Margherita Durastantira (1685 – ?) bízták, de az éber XI. Kelemen (1649 –1721) azonnal tiltakozott. Pápai rendelete kategorikusan tiltotta nők fellépését. Így a bemutató után a szerepet különböző híres castratók énekelték.[4]

Mint oratorikus műveknél ez megszokott, a Resurrezionét gyakran kezdőszavairól emlegetik: Disserratevi, o porte d’Averno (Táruljanak ki az Avernus kapui). A lenyűgöző indításban szereplő Avernust vizsgáljuk meg közelebbről. Bővebben…

Reklámok

Üdvtörténeti epizód

üdvA véletlen műve volt, bár e szó használata ilyen illusztris vörös kalapos urakkal kapcsolatban blaszfém, hogy Ruspoli bíboros[1] nagyszabású római palotája elé, különböző irányokból, egyi­dejűleg futott be Ottoboni és Pamphilj bíborosok díszhintaja. A kapu előtt strázsáló libériás, a sértődést követő állásvesztést kerülendő, jobbnak látta egyik bíborost sem elsőként lesegíteni, így peckesen állt továbbra is, a kocsisokra hagyva a hajlongást. A júliusi hőségben a két urat a tágas előtér hűvös levegője és egy másik libériás várta. Hosszú folyosókon át eljutottak a pa­lota legnagyobb termébe, mit, valóságos csarnokába, ahol a házigazda már kitárt, negy­venöt fokos szögben lógatott karral és kissé meglepettnek tűnő, barátságos mosollyal várta őket, rézsút félrehajtott fejjel, ahogy az évezredes hagyomány ezt előírta. A vendégek át is adták szerény ajándékaikat: Ottoboni ezüst szelencében egy köteg szárított, rettenetes ízű vé­rehulló fecskefüvet Ruspoli bíboros meg-megújuló veseköveire, Pamphilj a birtokáról szár­mazó, ko­sárkányi mézédes epret, melynek apró magvacskái okozzák Ruspoli veseköveit. Bővebben…