Halszag a köbön: búcsú a szeleukidáktól

A bőség érzetét felidéző lencse, bab, borsó[1], mák, sokpikkelyű hal népszerű hagyományos karácsonyi-szilveszteri-újévi eledelek, egyikük-másikuk egyéb társult hiedelmekkel[2]. Erről jut eszembe a szeleukidák végső ideje.

Julius Caesar és egyiptomi vadászhadteste

Händel (1685 – 1758) 1724-re befejezett legjobb operájával, a Julius Caesarral (Giulio Cesare in Egitto, HWV17) már többször foglalkoztunk, a történelmi körülményekkel is, amelyek Nicola Francesco Haym (1678 – 1729) latin szerzőkre alapozó szövegkönyve mögött állnak. Mi több, egyik híres áriáját az I. felvonás 8. jelenetéből is idéztük már (ugyanott), amelyet ezúttal kicsit közelebbről is megvizsgálunk. A szövege így hangzik:

Va tacito e nascosto,
quand’avido è di preda,
l’astuto cacciator.
E chi è mal far disposto,
non brama ch’alcun (che si) veda
l’inganno del suo cor.[1]

Azaz:

Halkan és rejtőzve közelít
mikor zsákmányra éhes,
a ravasz vadász.
És aki felkészületlen,
nem töri magát, hogy észrevegye
szíve csalárdságát.

Un momento d’un dolce contento –

– és nem sokkal több Cézár társaságában.
Az 1724-es Julius Caesar Egyiptomban HWV17 (vagy, magyar fordítási hagyományokhoz igazodva, Julius Caesar) Händel (1685 – 1756) Don Giovannija: mind a felépítése, mind az egyes számok megformálása oyan tökéletességről árulkodik, hogy aki válogatás- (“highlight”) CD-t akarna készíteni belőle (nyomorultul meg-megpróbálják), a teljes három és fél órás művet bele kellene tennie a “válogatásba”.