Farkasok, ökrök, kutyák étvágya: bűn vagy betegség?

2 falankok…sed et plumbeam chartam supinus pectore sustinere et clystere vomituque purgari et abstinere pomis cibisque officientibus…

Suetonius (69? – 130?): Vita Neronis (37 – 68)[1]

Hanyatt fekve ólomtáblát tartott mellkasán, klistéllyal, hánytatókkal tisztította beleit, nem fogyasztott gyümölcsöt s a hangra ártalmas ételeket…

Suetonius: Nero. Kis Ferencné (1916 – 1962) fordítása[2]

valaszto

Elhatározták a soványító kúrát. A császár örömest magára vette minden gyötrelmét és lelkiismeretesen megtartotta. Azokat az ételeket, melyeket kedvelt, föl se tálaltatta az asztalnál, többször napokig nem evett semmit, csak este ivott egy korty forró vizet. Ha pedig lakomán vett részt, nyomban evés után tollal csiklandozta garatját, hogy hányjon. Majd a hánytatót állandóan ott tartotta asztalán egy serlegben és minden falatra kortyintott egyet. Az orvos később allövetet is rendelt. Ezt az egyiptomi papok készítették, az ibiszek és gólyák példája után, melyek hosszú csőreikkel tisztogatják magukat.

Kosztolányi (1885 – 1936): Nero, a véres költő. Orvosok a betegágynál[3]

1 Gula

Egy főbűn. Bosch (1450 – 1516)

A bulimia kényszeres evésrohamokból (rendszerint édességek fogyasztásából) és az azt követő kényszeres megszabadulási-könnyítési vágyból összetevődő betegség, legalábbis 1979 óta, amióta ilyenként elismerik. Pontos kiváltó okaira nem tudnak fényt deríteni, gyermekkori traumákat sejtenek a háttérben. Az énkép romlása gyanítható. (Ha értenék hozzá, én is erre gyanakodnék: a kint és bent jellegzetes fogalmi zavarát, eltúlzásait és az ezzel összefüggő biztonsági balsejtelmeket vizsgálnám.) A bulimia, tudományosan bulimia nervosa jellemzően fiatal lányokat sújt.[4] Megfigyelték, hogy olyan régiókban (a Fidzsi-szigeteken), amelyekben a világsajtó – televízió – hirtelen terjedt el, ugrásszerűen megemelkedett a bulimiások száma ebben a körben, feltehető összefüggésben a média által sugallt, sulykolt ideális testfelépítéssel. A bulimiások testsúlya az esetek jelentős részében nem is indokolja a megszabadulási kényszert a feleslegtől. A betegség áldozatai már csak azért is nagy szeretetet és odafigyelést igényelnek, mert körükben az öngyilkosság mintegy hét és félszer gyakoribb az össztársadalmi aránynál.[5]


A betegség latin neve az ógörög βουλῑμία, bulimia, „farkasétvágy” szóból származik, bár nem a farkasra, hanem tegnap tárgyalt állatunkra, az ökörre utalva: a βοῦς, bus (a latin bos őse) „ökröt” jelent. A λῑμός, limos utótag jelentése: „éhség”, „éhínség”.[6] Aristotelesnél (Kr. e. 384 – 322) még nem utal a mai értelemben vett kóros lelki elváltozásra, bár Aristoteles a kérdést az ΟΣΑ ΙΑΤΡΙΚA (OSA IATRIKA, Egészségi problémák) VIII. fejezetében taglalja:

Διὰ τί μάλιστα βουλιμιῶσιν ἐπὶ τῷ ψύχει, καὶ τοῦ χειμῶνος μᾶλλον τοῦ θέρους… (Dia ti malista bulimiosin epi to psykhei, kai tu kheimonos mallon e tu therus…)[7]

Amiért az emberek hidegben inkább éreznek nagy éhséget, tehát télen inkább, mint nyáron…

A bulimia történetének vizsgálóinak különösen nehéz dolguk van. A mai fogalmainkat jószerével lehetetlen visszavetíteni régi korokra, a mai motívumoknak ha van is megfelelője, azt gyanítjuk, a vágy megszabadulni a súlyfeleslegtől nem lehetett ennyire nyomasztó, a sulykolás mai kitűnő eszközeinek híján. Vegyük például Nero idézett esetét. Suetonius a hánytatást még annak tudja be, hogy a császár a költőhöz méltatlan, csenevész hangját óhajtja javítani. Későbbi korok már valóban a bulimiához hasonló viselkedéssel ruházzák fel. Fogyni akar, anélkül, hogy lemondana a lakomákról. A fájó kérdést, hogy Petronius Arbiter (27? – 66) írta-e a Satyricont (továbbá hogy írt-e irodalmi műveket egyáltalán), és nem egy raffinált középkori hamisítványról van-e szó, már tárgyaltuk; e mű szerzője mindenesetre részletes leírással szolgál a vomitariumról, arról a helyiségről, amelyben a lehető legnagyobb diszkrécióval és a körülményekre tekintettel a lehetséges legnagyobb „kultúrával” könnyíthettek magukon lakomák résztvevői. Természetesen azért, hogy zavartalanul tovább folytathassák karrierjüket előmozdító csapatépítési konzultációikat. (A vomitarium nem keverendő a vomitoriummal, mely a nagy látványosságokról kihömpölygő, „kihányódó” tömegek elvezetését megkönnyítő csatorna.)

vomitarium

Vomitarium. Volubilis (Meknès közelében), Észak-Marokkó

VomitoriumAtTriersRomanAmphitheatre2

Vomitorium. Augusta Treverorum (Trier), Németország

Ugyanúgy nem tekinthetők bulimiásoknak, mint a Kybele-Attis-kultusz magukat meghánytató odaadó hívei. Ez utóbbi Angelo James Giannini példái között szerepel a történeti visszatekintésében, melyben sajnálatosan sok gépelési-szedési hibába ütközünk. (A kultusznak ez a leágazása nem lelhető fel más forrásokban.) Az ókori példái sorában említi a már általunk is emlegetett Anabázist is. Xenofon (Kr.e. 434? – 355) Kr.e. 370 körül írt ve kétségkívül bővelkedik nagy evésekben, amelyeket azonban hosszú, gyötrő éhínségek előztek meg.[8]

Giannini a jeles trubadúr, Marcabru vagy Marchabrun (1110? – 1148?) műveire hivatkozik, melyek az ókori lakomák szokásainak középkori túléléséről tanúskodnának, ám a kifinomult stílusú, igazi „Arbiter elegantiarum” valamennyi fennmaradt műve hozzáférhető, és azokban nem találtam nyomát ennek a „sovány” szálnak sem.[9] A középkor irodalma (kiváltképp ami a trubadúrok után következett) valóban bővelkedik nagy tivornyákban és az azt követő, kevéssé elegáns, spontánnak mondható szükségszerű megkönnyebbülésekben[10], de ennek sincs köze a bulimiához, se külön-külön, se együtt. Ugyancsak hasztalan a legkülönfélébb falánk hírességeket sorolni fejedelmektől zeneszerzőkig. A falánkság főbűnébe esését olykor valóban követi depresszív bűnbánati hullám, ám ezt nem szabad a tépelődésnek azzal a tetőfokával összetéveszteni, ami a bulimiások szomorú osztályrésze.

3 faberge

Így teljesen mellékes, hogy V. György (1865 – 1936) be tudott-e kebelezni egy közepes vadkant vagy sem[11] – ebből annyi bizonyítható, hogy még trónörökösként, 1909-ben vett egy 1908 körül készült Fabergé (1846 – 1920) -vadkant[12] –, vagy hogy Händel (1685 – 1759), Dr. Samuel Johnson (1709 – 1784) és mások homlokán milyen erek dagadtak ki az étkezés izgalmában[13].

Ezeknél a távoli és kevéssé találó példáknál messzebbre jutunk, ha felidézzük a XIII. századi minorita szerzetes, Bartholomew de Glanville ambiciózus címmel ellátott értekezését, a De Proprietatibus Rerumot (A dolgok természetéről).

4 BartholomaeusAnglicus_Haarlem_1485

Bartholomew de Glanville: De Proprietatibus Rerum. Haarlemi kiadás, 1485

5 Robert_James_-_physicianEzt John de Trevisa (1326? – 1412?) körülbelül száz évre rá, 1398-ban angolra fordította (az elavulás akkor még nem volt annyira hirtelenszerű, mint ma, az egymás sarkára taposó operációs rendszerek korában). Ebben a műben szerepel először a bulimy („bulimia”) angol szó, mely utat nyitott modernkori fejlődésének és elterjedésének. A maihoz közelítő értelmű kóros állapotként elsőként Robert James (1703 – 1776) értelmezte, caninus appetitus (szó szerint: „kutyaétvágy”) és true boulimos „valódi bulimia”) megjelölésekkel.[14]


[1] http://www.thelatinlibrary.com/suetonius/suet.nero.html

[2] http://mek.oszk.hu/03200/03264/03264.htm#12

[3] http://mek.oszk.hu/03200/03254/03254.htm#13

[4] bulimia

[5] a bulimia áldozatai

[6] https://en.wiktionary.org/wiki/bulimia_nervosa

[7] Aristoteles problémái

[8] http://mek.oszk.hu/05000/05027/05027.htm#81

[9] http://www.trobar.org/troubadours/marcabru/

[10] középkori irodalom

[11] távoli példák

[12] https://www.royalcollection.org.uk/collection/40260/wild-boar

[13] Dr. Johnshon homloki erei

[14] korai diagnoszták

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s