Cymbeline és Euryanthe

Suetonius (69? – 130?) a Császáréletrajzai Caliguláról (12 – 41) szóló IV. fejezetének 44. szakaszában számol be a következő epizódról, a császárral szemben táplált érzéseit szemmel láthatólag véka alá nem rejtve:

Adminius, Cynobellinus brit király fia, akit apja elkergetett hazulról, szerény kis csapattal átszökött hozzá, és oltalmába ajánlotta magát; erre Caligula olyan kérkedő levelet küldött Rómába, mintha az egész szigetország megadta volna magát; lelkére kötötte továbbá a futároknak, hogy kocsijukkal a Forumon keresztül egész a senatus ülésterméig elhajtassanak, és üzenetét csakis Mars templomában, a senatus jelenlétében nyújtsák át a consuloknak. 

Kis Ferencné (1916 – 1962) fordítása[1]

Cynobellinus (vagy Cunobelinus, † Kr.e. 42?) valójában belga „király” volt, hogy a misztikumot tovább fokozzuk. (Neve egyes vélemények szerint a kelta breton „kutya erős”-ből származik.[2]) A mai Belgium területén letelepedett belgák régióját a Kr.e. I. századi sikeres római hódítások után Gallia Belgica néven provinciává tették. A belga törzsek addigra már nyugatra is terjeszkedtek, a catuvellauni törzs[3] a mai Londontól északra vetette meg a lábát. Híres vezérük volt Tasciovanus († Kr.e. 9?). Fővárosuk Verlamio volt, a későbbi római Verulamium. 

I. Jakab (1566 – 1625) 1618-ban tiszteletbeli verulami bárói címmel ruházta fel Francis Bacont (1561 – 1626), ami mellé 1621-ben megkapta a St. Albans vikomtja címet is[4] (St. Albans helyén állt egykor Verulamium. Egyik esetben sem kellett tartani a cím átörökítésétől, irányultsága ugyanis egybeesett az uralkodóéval, akinek ennek ellenére születtek gyermekei. De egy bárói és vikomti cím átörökítése nem ér meg akkora áldozatot, mint egy koronáé.)

Cynobellinus Tasciovanus fia volt, Trinovantes néven alapított új kolóniát a mai Essexben.[5]

Verulamium és St.Albans

Verulamium és St.Albans

Bármilyen hősi hódító is volt, Suetonius tiszteletadása („brit király”) erősen túloz. Cymbelin néven Raphael Holinshed (1525? – 1580?) 1577-ben megírt krónikájában, az Anglia, Skócia és Írország történetében (The Historie of England, Scotland, and Ireland), „endémikus”, csak itt fellelhető jegyekkel és eseményekkel felruházva. Shakespeare kései, de 1611 előtt írt „regényes drámájában”, a Cymbeline, The King of Britainben (Cymbeline, brit király) átvette a kútfőknek azt a jellemzését, hogy Cymbeline haragjában szeret elűzni ezt-azt a környezetéből, példájában szűzi ártatlanságú leányának, Imogennek alacsony származású hódolóját, Leonatus Posthumust, mert kettejük szerelme zavarja az uralkodó dinasztikus terveit. A szerelmes jegyesek addigra már egybekeltek. A száműzött ifjú Itália földjén köt barátságot ottani nemesifjakkal. Itt a meseszövés „átvonul” Boccaccio (1313 – 1375) 1353-ban írt Dekameronja 2. napjának IX. novellája történetébe. Dramaturgiai megoldásokon túl Shakespeare a távoli feleség tisztességére tett nagy összegű fogadásnak, és a próba nemtelenségének fő motívumát veszi át. (Már 1518-ban is készült a Dekameronból angol nyelvű fordítás, de ha Shakespeare közvetlenül támaszkodott Boccaccio művére, akkor bizonyára az 1603-as fordításból merített.) Az összetapasztás nem vall mesteri kézre, ezért az angol irodalom neves filológusa, Wilhelm Adolf Boguslaw Hertzberg (1813 – 1879) arra gyanakszik, ezt nem is Shakespeare végezte el, sőt, lehet, hogy már eleve egy ilyen kompilációt vett át.[6]

A minden gyanú felett álló szeretett kedves erényére tett fogadás alapötletét már ott találjuk a XIII. századi Gyrbert de Montreuil 1225 körül írt, de VI. (Kövér) Lajos (1081 – 1137) korában játszódó regényében, a Le Roman de la Violette; Histoire de Girart de Nevers et de la belle et verteuse Euriante de Savoie-ban (Az ibolya regénye; Girart de Nevers és a szép és erényes Euriante de Savoie történetében). A történet igen népszerű lett, számos feldolgozása forgott[7], és nincs rá okunk feltételezni, hogy Boccaccio nem ismerte. Az már kevésbé valószínű, hogy Shakespeare a Cymbeline írásakor erre is támaszkodott volna. Alapos forráskutatók sem élnek a feltételezéssel.[8] Louis-Élisabeth de la Vergne, Tressan grófja (1705 – 1783) 1780-ban helyet adott, kifacsart formában, a történetnek a Bibliothèque universelle des romans (Regények egyetemes tára) című gigászi áradatában. Ebben a folyamban szerepel az Oberon is[9], Weber (1786 – 1826) 1826-ban, utolsóként komponált három felvonásos „romantikus operája” (J306) története is, bár nem ez a szövegkönyv közvetlen forrása. Helmina von Chézy (1783 – 1856) itt olvasta Euryanthe történetét. Egy általa lefordított példányt átadott Dorothea von Schlegelnek (1764 – 1839), Karl Wilhelm Friedrich Schlegel (1772 – 1829) feleségének. 1804-ben Schlegel meg is jelentette a történetet a Sammlung romantischer Dichtungen des Mittelalters (Középkori romantikus német költemények gyűjteménye) című nagy munkájában. A maga változatát Chézy is kiadta 1823-ban.[10] Ezt megelőzően azonban szövegkönyvvé írta át a történetet, amiből előbb 1822-23-ban, majd ezt átdolgozva 1825-ben Weber írt operát Euryanthe címmel (op.81 J291).[11] A művet, erényei ellenére, ma ritkán játsszák, leszámítva egyes részleteit, elsősorban a nyitányát.

Bécsben (a Kärtnertor Színházban) mutatták be 1823-ban, de túl nagy volt a várakozás a két évvel korábbi Bűvös vadász (op.77 J277) lehengerlő sikere után. Nem aratott sikert 1825-ben Berlinben sem. A pesti Német Színház 1826-ban tűzte műsorára, de az érdeklődés itt is mérsékelt volt. Schodelné Klein Rozália (1811 – 1854) is énekelte a címszerepet.[12]
Castil-Blaze (1784 – 1857) (vissza-)fordítása alapján Párizsban 1831-ben mutatták be.[13] „Operaslágerek” természetesen Victor Hugo (1802 – 1885) korában is népszerűek voltak a teljes mű előadása nélkül is, például az Euryanthe kórusait adták elő Zürichben 1837-ben[14], illetve ezek egyikét, a vadászkórust 1843-ban Berlinben[15], de jó alappal feltételezhetjük, hogy szórványos találatainkra az élet alaposan rádupláz. Biztos tudomásunk van azonban arról, hogy az Euryanthe egy 1831-es próbája során Victor Hugo találkozott Paganinivel (1782 – 1840), akiről húsz évvel később úgy nyilatkozott, ő tárta fel előtte a zene művészetét.[16]  Summa summárum, olyan helyről kap elismerést a tüdőbajban[17] tragikusan fiatalon elhunyt Weber kései és egészében sikertelen operája, ahonnan nem várnánk. Az 1862-ben megjelent Nyomorultak IV. része (A Plumet-utcai idill és a Saint-Denis-utcai hősköltemény) ötödik könyve (Amelynek a vége nem hasonlít az elejéhez) II. fejezetében (Cossette félelmei) ezt találjuk:

Bayard (1837 – 1891): Cosette (1862)

Bayard (1837 – 1891): Cosette (1862)

Le soir, Cosette était seule dans le salon. Pour se désennuyer, elle avait ouvert son piano-orgue et elle s’était mise à chanter, en s’accompagnant, le chœur d’Euryanthe: Chasseurs égarés dans les bois![18] qui est peut-être ce qu’il y a de plus beau dans toute la musique. Quand elle eut fini, elle demeura pensive.[19]

Este Cosette egyedül volt a szalonban. Hogy unalmát elüzze, fölnyitotta orgona-pianóját és magát kisérve énekelte Euryanthenak az „Eltévedt vadászok az erdőben” cimü kardalát, ami talán a legszebb zene a világon. Amikor befejezte, gondolatokba mélyedt.

Éber László (1871 – 1935) és Csillay Kálmán (1863 – ?) fordítása (1930)[20]


[1] http://mek.oszk.hu/03200/03264/03264.htm#8

[2] https://howlingpixel.com/i-en/Celtic_coinage

[3] Belgium

[4] Francis Bacon címei

[5] Cunobelinus

[6] http://mek.oszk.hu/04500/04593/html/magyar.htm#d1e11835

[7] http://www.cosmovisions.com/textViolette.htm

[8] Cymbeline. General Introduction

[9] Oberon

[10] Helmina von Chézy és az Euryanthe

[11] https://imslp.org/wiki/Euryanthe,_Op.81_(Weber,_Carl_Maria_von)

[12] http://real.mtak.hu/24501/1/Tallian_2_u.pdf

[13] https://www.jstor.org/stable/946942?seq=1#page_scan_tab_contents

[14] https://books.google.hu/books?id=MmZBAAAAcAAJ&pg=RA20-PP2

[15] https://books.google.hu/books?id=IhdDAAAAcAAJ&pg=PA249

[16] Victor Hugo és Paganini

[17] http://www.irodalmiradio.hu/femis/zene/kszerzo/w_menu/2weber.htm

[18] Chasseurs égarés dans les bois, Euryanthe III / 7

[19] Les miserables, IV / 5 / II

[20] A nyomorultak, IV / 5 / II

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s